VLOG! Irán helyzete és a cionista jobboldal

 

Keresztény anarchizmus II.- Újszövetség

Első rész itt olvasható: Keresztény anarchizmus I.- Ószövetség

Miután megvizsgáltuk, hogy az Ószövetségben is már fellelhetőek a nyomai annak, hogy az állam és a hierarchikus intézményrendszer nem ideális és összeegyeztethető Isten tervével ebben a világban, nézzük meg jobban mit mond az Újszövetség is erről, amely Jézussal és az apostolokkal már sokkal részletesebben beszél erről. (Aki esetleg nincsen tisztában azzal, mit értünk anarchizmus alatt, az kattintson az előző részre, ahol az Ószövetséget vizsgált rész elején részletesebben kifejtettem.)

Jézus Krisztus a megtestesült Isten az evangéliumok elején már egyértelmű iránymutatást ad abból, hogy Ő maga, hogyan áll a világi hatalom kérdéséhez, mikor a 40 napos pusztai elvonulása során a Sátán kísértései között találkozik vele:

 "Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Mt 4: 8.10)

Kevés velősebb útbaigazítás létezik annál, minthogy az emberré lett Isten maga válaszolja a politikai, hatalmi pozícióval való lehetőségre azt, hogy a Sátán kísértését látja benne és egyedül Isten szolgálatára szólít fel. Nem nép szolgálatára, mint egy modern demokrácia, de nem is akar király, vagy vezető lenni itt, ebben a romlott világi porfészekben. Jézus nem kíván beleszólni a jelenlegi országok, birodalmak, társadalmak rendszerébe (ahogyan azt későbbiekben az egyház teszi). Jézus Krisztus egyéni lelkekért jött, ő az egyént formálja és az egyének egymást. Nem felülről formál intézményeken át Isten, hanem belülről szíveken át, és a közösséget alulról, ember-ember közötti viszonnyal. Krisztus király és az eredeti görög nyelvben, minden esetben a Mennyek Országa valójában Királyság szóra fordítható az ország helyett. Azonban Krisztus nem itt király a mulandóságban, hanem az örökkévalóságban. Ennek itt és most nincs helye és relevanciája, még maga Jézus Krisztus számára sem, nem, hogy bárki más embernek. Az országok irányítása, vezetése, politikai hatalom államalakulatokban, mind a Sátán műve a jelen világban. Ehhez Krisztusnak és Kirsztust követni igyekvő embereknek, sem egyházaknak nem volna szabad, hogy köze legyen, sem most, sem bármikor.

Lev Tolsztoj a keresztény anarchizmus első képviselőjeként a Hegyi Beszédre helyezi a legnagyobb hangsúlyt. A Hegyi Beszéd a Biblia egyik, ha nem a legfontosabb része. Ebben felszólít Jézus arra, hogy ne alkalmazzunk erőszakot, sőt az ellenségeink szeretetére és megbocsájtására (Mt. 5:43-45), ami teljesen összeegyeztethetetlen az állam működésével. Gondoljunk akár az ország katonai védelmére, vagy az állam belső rendjét szavatoló erőszakszervezetekre. Továbbá felszólít, hogy ne ítélkezzünk (Mt 7:1), ami ismét csak kibékíthetetlen a fennálló világi jogrend működésével. Ugyanúgy érdekesség, hogy mikor Jézus azt mondja " egyáltalán ne esküdjetek: sem az égre, mert az Isten trónusa, sem a földre..." (Mt. 5:31), márpedig az eskütétel az alkotmányra, nép szolgálatára, koronára miegymás, a legelső dolog, ami egy világi hatalomban történik uralkodóval, képviselővel, bármilyen közhivatalt vállaló személlyel.

Világos, hogy Krisztuson kívül nincsen más király, Istenen kívül nincs más Úr, akinek egy keresztény szolgálhat. Ugyan Jézus azt tanítja " adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené" (Lk. 20:25) ezzel nem legitimálja a császárt, csupán arra ad utasítást, hogy ne szegüljenek szembe az ideiglenesen létező világi hatalommal feleslegesen. Azonban sem a császár, sem más néven futó világi hatalom nem közvetítője Istennek. Ezen az sem változtat, hogy mikor Jézus Pilátusnak felel: "
Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek? Jézus így válaszolt: Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked: ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne"  (Jn. 19:10-11)
Nem csak arra vonatkozik itt Jézus kijelentése, hogy a római császártól kapott "fentről" hatalmat, mint helytartó Izrael földje felett, de egyben arra is, hogy Isten engedélyzi, hogy ez a helyzet a világban előálljon és névleges hatalmat gyakoroljanak most gyarló emberek. Azonban ez továbbra sem jelenti azt, hogy Isten jóváhagyása egyet jelentene azzal, hogy ez Isten akaratának közvetítése is. Ahogyan Isten jóváhagyja és engedélyezi a Sátán lázadását is, majd a bűnesetet, nem jelenti azt, hogy ezen események jók lennének. Noha végeredményében majd a nagy egész szempontjából végső soron azzá áll össze az egész teremtési és megváltási folyamat végére. Pilátus vagy a római rend uralkodásának isteni jóváhagyottsága csupán annyiban jó, hogy hozzájárul Jézus megöléséhez, amely végső soron az emberiség megváltását eredményezi. Ettől azonban még messze nem lesz jó maga az a hatalom, melyet Isten felhasznált ez ügy érdekében. Istennek az akaratát akkor sem közvetítik uralkodók és világi hatalmak, ha ők maguk Istenre hivatkoznak. Noha a korábbi ószövetségi részben taglaltuk, hogy Isten végül (eredeti akaratával ellentétben) enegdélyezi Izrael állammá alakulását és a királyság bevezetését, a későbbiekben már semmiféle biblikus alapja nincs annak, hogy valaki Isten akaratát tudná egyáltalán elméletben közvetíteni hatalmi pozícióból, hierarchikus módon. Jézus Krisztussal és a Szentlélekkel megszűnik minden addigi hierarchia is, ahol a papság, vagy kiválasztottak révén jutott el Isten megértése és az üzenete a többi emberhez. Jézus Krisztus megváltó halálára és az ezzel elkövetkezendő, hitből fakadó közvetlen Isten és ember közötti lelki kapcsolatra utal már az Ószövetségben Jeremiás, mikor ezt írja: "És többé nem lesz szükség rá, hogy az egyik ember a másikat, testvér a testvérét így tanítsa: Ismerd meg az Urat, mert mindnyájan ismerni fognak a legkisebbtől a legnagyobbig - mondja az Úr-, mert megbocsájtom bűneiket és vétkeikre többé nem emlékezem." (Jer. 31:34)

Pál apostol a Róma 13-ban értekezik részletesebben a világi hatalomról, amelyet a hatalmat akaró keresztények nagy mankóként használnak. Itt Pál azt mondja:

"Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.Aki tehát nem engedelmeskedik a hatalomnak, az Isten rendelkezésével fordul szembe; akik pedig szembefordulnak vele, azok maguknak köszönhetik ítéletüket.Mert nem a jó cselekedet miatt kell félni az elöljáróktól, hanem a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle,mert Isten szolgája ő neked a jó elősegítésére." (Róm. 13:1-4)

Ez a szakasz azonban nem értelmezhető az egész levél kontextusa és történelmi helyzete nélkül. Itt Pál válasza egyértelműen kiderül a későbbiekben, hogy az adófizetés helyességére vonatkozik. Tágabb értelemben a korabeli gyülekezet passzív, esetleg aktív ellenállására a fennálló hatalommal szemben. Maga a korai keresztény közösségek kiindulási alapja a világi hatalom felé negatív, ami valamilyen ellenállást óhajtana kifejteni felé. Pál itt arra hívja fel a figyelmet, hogy a keresztényeknek nem evilág politikai, társadalmi megváltoztatása a célja és feladata, ezért az ilyen jellegű aktív politikai ellenállástól tartózkodjanak. Nem kell a rendszert megdönteni, nem az országot kell megmenteni, hanem lelkeket.

Másrészt itt Pál úgy tűnik valamiféle pozitív hangnemben beszél a világi hatalomról, amely Istentől származik és végre is hajtja Isten ítéletét rajtunk. Azonban ne feledjük, hogy egy olyan korban írja ezt, mikor ez a hatalom keresztényeket visz tömegével arénákba élve széttépetni oroszlánokkal és aktívan üldözi, gyilkolja a hívőket. Itt tehát az Isten rendeltetése semmiben nem másabb, mint a Jézust kivégző római politikai hatalom rendeltetése. Az állam dícsérete pedig a jócselekedetekért nem a világi haszon és kézzelfogható pozitívumok, hanem az üldözés, kivégzés a jót cselekvő keresztények számára. Ezt csak megerősíti Péter apostol, amikor hasonlóan beszél másutt:

"Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak mint a legfőbb hatalomnak. (...) Ti, szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát adott nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek." (1.Pt 2:18-21)

Itt már világosan látszik, hogy a fennálló hatalomnak való engedelmesség és ennek a hatalomnak a "dícsérete" nem más, mint lehetőség a szenvedésre és az üldözésre, ahogyan Krisztust is üldözte, megkínozta, majd megölte a hatalom. A vele való hasonulás lehetősége pedig hatalmas dicsőség egy keresztény számára, ha méltónak találtatik arra a sorsra, amit maga az emberré lett Isten szenvedett el. Ebben segít a világi hatalom öntudatlanul Istennek, eképpen telejsíti be Isten rendelkezését és eképpen kell érteni azt, ha valaki dícséretet kap a jóért a fennálló hatalomtól. A Sátán gonoszságát és megnyilvánulásait használja Isten szüntelen, hogy fejlesszen, megerősítsen embereket, úgy tartozik a politikai hatalom is ebbe a sátáni repetoárba, amit Isten képes felhasználni a maga akarata szerint, s dicsőségben, jutalomban részesíteni a híveket. Amely dícséret igazságtalanságot, szenvedést és halált jelent a legjobbak számára, mellyel elnyerhetik az üdvösség koronáját. Minden más a hatalomtól csak a bűn útja.

A keresztény filoszemitizmusról

A kereszténység nem lehet antiszemita, mert az egyéni lelkületet, szellemet nézi kizárólag és élesen szembenáll minden származással, vérségi kapcsolattal és születésből adódó biológiai determinizmussal. A kereszténység nem lehet filoszemita, ugyanezen okból, mert felette áll az etnikumok, nemzetiségek és egyéb vérségi, társadalmi konstrukciókon. "Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban"- mondja Pál a Galátákhoz írt levél 3:28-ban. Viszont a valódi kereszténység megingathatatlanul antijudaista. Mindez Lukácsi Katalin ex-KDNP-s, majd ellenzéki aktivista zsidóságba való betéréséről jutott eszembe.

Lukácsi pár éve itt a Disszidens alatti kommentekben is vitába bocsájtkozott, ahol még magát katolikus keresztényként definiálva kritizálta a nemi önmegtartóztatásról alkotott véleményünket, az Ószövetségi zsidó szokásokra hivatkozva. Már akkor egy zsidóságot és Ószövetséget értelmező ellentét volt látható. Ezt tisztázzuk most.

A zsidóság kivételes és nagyon fontos szerepet töltött be (és feltehetőleg fog is betölteni) Isten üdvtörténeti tervében. Isten a zsidó népen keresztül üzent és hatott a világban évszázadokon át. Az Ószövetség a zsidó nép lenyűgöző, sokszor felemelő, sokszor magunkra ismerően elkeserítően kínskeserves kapcsolatát írja le az Istennel. A teológiában a reveláció progresszivitásának (vagyis a kinyilatkoztatás fokozatosságának) elejét öleli fel a zsidó nép kiválasztottsága. Abban a korban, mikor norma volt az, hogy ha ellopják a kecskédet, bosszúból a tolvaj családjára gyújtod a házát, hatalmas előrelépés volt az ószövetségi "szemet szemért, fogat fogért elv", mely arányossá tette legalább a számonkérést. Számos ilyen - az adott korban- forradalmi előremutatása volt az Ószövetségnek, sok történet és példabeszéd pedig még ennél is tovább megy.

De az Isten szellemiségének kinyilvánítása nem állt meg itt és Jézus Krisztus képében még tovább ment. A szemet szemért elvet is felváltja, az, hogy szeressük az ellenségeinket is. Az, hogy nem elég valami helytelent nem megtenni, vágyni is rá, már bűn. Mert nem a tetteket, hanem a szívet és a lelket vizsgálja már az Újszövetségben kinyilvánított Isteni Lélek. A judaizmus (és hangsúlyozottan nem a zsidóság) pedig erre mondott nemet! A zsidó főpapság, vezetőség nem értette, vagy akarta érteni a Lélek szavát és nem volt hajlandó tovább haladni Isten folyamatos önmegismertetési folyamatával. Ők a lélek és a szív helyett a tettek, szokások és rituális cselekvések rabjává tették a judaizmust. " A betűt választották a Lélek helyett. Pál apostol, aki Saulból, buzgó keresztényellenes zsidó farizeusból vált Krisztus hívévé pontosan átérezte ezt és így ír:

"Ő(Isten) tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít. Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata dicsőséges volt, úgyhogy nem tudtak Izráel fiai Mózes arcára nézni arcának múló dicsősége miatt, hogyne volna még dicsőségesebb a Lélek szolgálata?" (2Kor. 3: 6-7)

És így folytatja a zsidókra nézve:

"(...) teljes nyíltsággal szólunk,13és nem úgy, mint Mózes, aki leplet tett az arcára, hogy ne lássák Izráel fiai a mulandó dicsőség végét. De az ő gondolkozásuk eltompult, mert az Ószövetség felolvasásakor ugyanaz a lepel mind a mai napig felfedetlenül megmaradt, mivel az csak Krisztusban tűnik el." (2Kor. 3:12-14)

A judaizmus később csak mindinkább szembehelyezkedik a kereszténységgel, és a Tóra mellé megírt másik szent zsidó szent könyv a Talmud később dicsekszik Jézus megölésével:

"A pészach estéjén felakasztották Yeshu Ha-Nocrit. Előtte negyven napig hírnök ment ki: ’Yeshu Ha-Nocrit meg fogják kövezni varázslásért, félrevezetésért, és mert Izráelt bálványimádásra csábította." ( Talmud bSan 43a)

Továbbá a Talmud a Gittin 57a-ban elmesél egy állítólagos történetet, ahol egy rabbi megidézi a pokolból Jézust.

" Onkelosz elment és halottidézés segítségével feltámasztotta a názáreti Jézust a sírból. Onkelosz megkérdezte tőle: Ki a legfontosabb abban a világban , ahol most vagy? Jézus azt mondta neki: A zsidó nép. (...) Onkelosz megkérdezte tőle: Mi lesz annak a férfinak (Jézusnak) a büntetése a túlvilágon? Jézus azt mondta neki: Forró ürülékkel büntetik . Ahogy a Mester mondta: Aki a bölcsek szavait kigúnyolja, azt forrásban lévő ürülékkel ítélik el. És ez volt a bűne, mivel a bölcsek szavait kigúnyolta." (Gittin 57a)

Mindezek után szinte szürreális látni azt, hogy milyen mértékű filoszemitizmus uralkodik a jobboldali keresztény közösségek körében. Talán a neoprotestantizmus így próbálja ellensúlyozni a katolicizmus középkori antiszemitizmusba hajló embertelenségét, azonban mindkét véglet hibás és messziről sem a krisztusi hozzáállás. A kereszténység nem antiszemita, hiszen egy emberileg zsidó Messiás történetét állítja példának, akiket még több zsidó ember követett és tevékenységükkel csodát tettek a pogányok között is szerte a világon. A zsidóságnak egy varázslatos útja vezet az Ószövetség helyes értelmezésén át Krisztus megértéséig és átéléséig és a Bibliában szereplő megannyi zsidó ember ezt a varázslatot átélhette, megélhette és továbbadhatta. De mindazok, akik az Ószövetségnél megálljt parancsoltak, majd a Talmuddal ellenekző irányba indultak el és létrehozták a mai judaizmust, egész egyszerűen nem rokoníthatók össze a kereszténységgel. Mert esszenciálisan ellentétes nézeteket vallanak Istenről. Ehhez minden joguk megvan, de nekünk keresztényeknek látnunk kell azt, hogy noha a Szentírásban fontos szerepet foglal ez a nép és kultúra, ez ma távolról sem összeboronálható a keresztény hitünkkel. Teljesen őrültségnek gondolom a kettős üdvösség modernkori keresztény elméletét, amelyben a zsidóknak külön szövetsége van Istennel és jelen, Jézus Krisztus nélküli állapotukban is üdvözülnek, míg mások csak keresztényként. Ez egész egyszerűen szembe megy a Bibliával és Jézussal, aki azt mondta: senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam(Jn. 14:6).

Pál apostol a kompett Galátákhoz írt levelet egy komplett keresztény közösségnek írja, akik visszapróbálnak menni a zsidó szokásokba és a zsidó, ószövetségi törvények szerint élni. Többek között Pál kijelenti: "Mi, akik zsidónak születtünk, és nem pogányok közül való bűnösök vagyunk, tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. (...) Nem vetem el Isten kegyelmét: mert ha a törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg." (Gal 2: 15-21)

Lukács Katalin és a többi, olyan keresztény, akik a zsidó-keresztény testvériség illúziójában élnek, vagy nem értették meg sohasem a judaizmus lényegét, vagy nem értették meg Jézus Krisztus lényegét. Lukács azt mondja ex-katolikus hitoktatóként: Számomra Jézus egy zsidó férfi, se több se kevesebb. Lukács vagy sohasem tért meg és ismerte Jézus Krisztust, vagy a lehető legrosszabb anti-pálfordulást végzi el. Mi mást lehetne mondani erre, mint amit az Újszövetségben a Zsidókhoz írt levél tartalmaz:

"Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez,Jel 14,1;Jel 21,2023az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyekben, mindenek bírájához, Istenhez és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez,24az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, amely hatalmasabban beszél, mint Ábel vére.1Móz 4,1025Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok azt, aki szól! Mert ha azok nem menekültek meg, akik elutasították azt, aki a földön adott kijelentést, mennyivel kevésbé menekülünk meg mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyből szól hozzánk." (Zsid 12: 22-25)

Az Irán gyűlöletről és Izrael imádatról

 Két szempont az Irán-Izrael konfliktushoz

1. Irán a nyugati médiában az 1979-es iszlám forradalom óta úgy van beállítva, mintha maga lenne a patás ördög, ahol velejéig romlott, gonosz emberek zsarnokoskodnak őrült törvényekkel. Ezzel szemben Irán nem csak perzsa-indoárja etnikai és kulturális hátterével lóg ki az arab országok tengeréből, hanem síta iszlám kulturájával is, mely jelentősen megkülönbözteti a szunnita muszlim országoktól. Mindez azért fontos, mert ezen tényezők együttesen játszottak szerepet abban, hogy Irán az egyik lehető legkulturáltabb ország a régióban. Míg Szaúd-Arábiában és az Egyesült Emírségekben és a többi öböl-menti USA-csatlós országban abszolút monarchiák vannak, családtagoknak kiszervezett minisztériumokkal, betiltott pártokkal és választások nélkül. Sőt legutóbbi időkig a nőknek még állampolgárság sem jutott. Azzal szemben Irán - noha kétségtelenül a vallási fanatizmus egy vállfaját képviseli-, korlátozott, szabályzott keretek között, de többpártrendszerrel rendelkezik, léteznek ellenzéki pártok és nem feltétlen az ajatollah (legfelsőbb vezető) által pártolt elnökjelölt nyer a választásokon. Amely választásokon nőknek ugyanúgy szavazati joga van. Mindezt a Koránból levezetve, a síta iszlám sajátos perzsa értelmezéseként. Ha a Nyugatnak valóban fontosak lennének a liberális értékek, szabadságjokon, akkor egy ilyen önerejéből kinőtt muszlim modellt támogatna, segítene és terelgetné emberséges irányba, a szunnita arab országok kőkorszaki primitiv vallás és társdadalomfelfogásához képest ahonnan önmagától elmozdult. De a szép szavak mögött a geopolitka nyers, minden nemes ideát földbegyalázó realitása áll.

2. Keresztény szempontból természetesen az iráni rezsim működése is vállalhatatlan minden szempontból. Azonban iszonyatosan hatalmas szerepet játszik Izrael feltétlen támogatásában a Nyugat számára, elsősorban a nyugati jobboldal számára a 19. században létrejött teológiai irányzat, a diszpenzácionalizmus. Ez az amerikai protestantizmusból kinőtt értelmezés többek között azt vallja, hogy Isten kettős üdvösségi tervvel rendelkezik, s a zsidó népre külön megváltási terv vonatkozik, s rájuk nem érvényesek az Újszövetségben foglaltak. Ez az irányzat felrúgta az ókereszténység óta meglévő szellemi alapot, mely a keresztények közösségét és az egyházat az ószövetségi zsidó nép és Izrael szellemi örökösének tekintette. Vagyis a Jézus utáni keresztény közösség, a Jézus előtti kiválasztott nép analógiája, ezen hívők közössége, az egyház pedig Izrael szimbolikájának folytatása. Hiszen Jézus maga is "mennyei Jeruzsálemről" beszél és többször is használja ugyanazokat a helyszíneket szimbolikusan a keresztény végső üdvösség szempontjából, amik az Ószövetségben konkrét, történelmi zsidó helyszínek voltak. A zsidók külön irányú üdvössége nem csak teljes Zsidókhoz írt levél tartalmával összeegyeztethetetlen, amely az Újszövetségben a zsidó teológia szempontjából magyarázza el miért veszíti érvényét a korábbi judaista hozzáállás, s tölti be helyesen a korábbi jövendöléseket Jézus, de olyan cselekedetekre is rávehet keresztényeket, amikkel lehetetlen lenne azonsulni helyes krisztusi lelkülettel. Mint olyan modern államok, mint a jelenlegi Izrael teljeskörű támogatása, aminek működését, tetteit ugyanúgy nem lehet összeegyeztetni a keresztény értékekkel, ahogy Irán rendszerét sem.

A kereszténység fanatizmus

A kereszténység valójában fanatizmus. Fanatikus szeretet Isten igazsága és az embertársaink iránt. Fanatikus önfeláldozás. Ahogy Pál mondja:

“ Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. Mindegyikünk a felebarátja kedvét keresse, mégpedig annak javára és épülésére. Hiszen Krisztus sem a maga kedvére élt, hanem amint meg van írva: „A te gyalázóid gyalázásai hullottak énreám.”” ( Róm 15:1-3)

Krisztus nem kevesebbet vár el, mint mindent.

“Aki meg akarja találni életét, elveszíti; aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja.”( Mt 10:39)

Teljes önfeladás. Ahogy ismét Pál apostol fogalmaz: Többé nem én élek, hanem Krisztus él énbennem. (Gal 2:20) Semmi önös, semmi én. A Biblia a szeretetről úgy ír, hogy nem keresi a maga hasznát, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. (1Kor 13.) Krisztus nem kevesebbet vár el tőlünk, mint mindent. Az egész lényünk, az egész életünket. Nem éri be kevesebbel, mint a legtöbb. Kompromisszum nem létezik. S ha ezerszer bukunk el, ezerszer próbáljuk újra. Mert nem érjük be kevesebbel, mint a tökéletes. Akkor is ha fáj, akkor is ha beleroskadunk. Akkor is ha lehetetlen. Mert ezerszer elbukni és ezerszer újrakezdeni is jobb, mint alább adni és kompromisszumot kötni a világgal. S ha hosszabb-rövidebb időre az ember benne is marad, végül gyötri a Szentlélek szikrája belülről a tökéletesség felé való törekvésre. Aki a kompromisszumban megnyugszik, mi több boldog, abban sosem volt meg igazán az Atya szeretete. Ilyen egyszerű. Egyszerű és emberfelettien nehéz. Ettől isteni és nemes. Ezért Krisztus igája édes, s terhe könnyű. ( Mt 11:30)

A világ illúzió, csak az igazi, ami nincs

A materializmus teljes tagadása nem holmi spiritizmus, hanem a metafizikai szolipszizmus. Ennek értelmében a világ nem más, mint egy illúzió, de legalábbis az egyén semmi másban nem lehet biztos, mint, hogy ő maga, - pontosabban tudata/szelleme/lelke-, létezik. A körülötte lévő megannyi valóságérzékelés csupán saját elméjének projekciója, víziója, illúziója is lehet. Ha belegondolunk olyan tudományos eredményekbe, melyek bizonyítják, hogy például a színek nem mások, mint eltérő rezgéshullámok, melyeket csupán a mi agyunk dekódol vizuális megjelenéssé, akkor nem is tűnik olyan ördögtől valónak a szolipszizmus elmélete.

Teológiailag nézve kétségtelen, hogy minden Istenben és Istenből van. Ebben az esetben az bizonyos, hogy végső soron csak Isten létezik és minden más benne történik. A bűneset azzal megy végbe, hogy az embernek "megnyílik a szeme " és "olyanokká válnak, mint az Isten, jó és rossz tudójává" (1 Móz. 3.). A szolipszizmus értelmezésében ez az illúzió kezdete, ahol nem azt látjuk, ami a valóság, a körülöttünk lévő Isten, hanem, amit saját magunk kreálunk és projektálunk, hiszen "olyanokká lettünk, mint az Isten" és saját magunknak is teremtettünk egy közös illúzióvilágot, melyben nem Isten többé a centrum, hanem csupán az, ami saját magunkból való. A feladatunk pedig az, hogy saját magunkat feladjuk és megtörjük a magunk által kreált projekciókat. Ne magunk értelmére támaszkodjunk, hanem a hit által Isten magasabb szellemébe. Megkell halunk kicsit a saját világunkkal együtt, hogy újra a nagy egész igazságban lelhessük meg az életünk. Ezért mondja Jézus: "Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt." (Lk 9:23-25)

Echart mester, a középkori teológus-filozófus a negatív teológia jeles képviselője. A negatív teológia alatt annyit értünk, minthogy Isten olyan megfoghatatlan, hogy általunk felfogott jelzőkkel le nem írható, csak azzal a felismeréssel, hogy minden, amit látunk, érzünk és tapasztalalunk és megértünk, az már tudjuk, hogy nem Isten. Egyvalamiben lehetünk biztosak, hogy a fizikailag érzékelt és értett dolgok mik biztosan nem. Nem Isten. Ahogy Echart mester is mondja Istenre vonatkozó hasonlatában: a Nap olyan ragyogóan fénylik fent az égen, hogy képtelenek vagyunk belenézni, mert elvakít a fényessége. Csak abban lehetünk biztosak, hogy, amit képesek vagyunk látni, az nem maga a Nap.

 

Csak a Senkiből lesz Valaki

 Egy műtét után, hetek óta járásképtelenül, kiszolgátatva, elgondolkodik az ember milyen gyenge, szánalmas teremtés is eredendően. Valójában elképesztő, hogy a kereszténység mennyire lenulláza az embert. Jó értelemben. Minden keleti vallás is imád az Ego halálról beszélni, ugyanez az ayahuasca trip ezo- drogosoknál is . Miközben a kereszténység azt mondja, hogy minden kegyelem. Ha néha sikerül a bűnt legyűrnöd, az is kegyelmi állapot, nem a te dicsőséged. Pál mondja, hogy még kérni sem tudunk!

"Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal." (Róm. 8:26)

Látszólag semmi komoly tudást nem igényel elmondani mit szeretnénk, mégis a Szellem végzi ezt helyettünk helyesen. Isten egyik aspektusa juttatja a vágyakat, érzéseket, gondolatokat a másikhoz a nevünkben. Ezt elfogadni az ego halál, nem az ayahuasca trip. Az embernek egyetlen döntési lehetősége van az egész életében, mégpedig, hogy elfogadja, hogy nem tud dönteni. És nem képes semmire. Egy senki, semmi hatalommal, akarattal, erővel. És minél inkább nem akar senki lenni, annál nagyobb senkivé taszítja magát Isten előtt. De ezt az egyetlen döntést az embernek újból és újból megkell hozni. Folyton döntenie kell hogy hagyja e magát sodródni, átmosatni Isten által vagy sem.

Aki nem ismeri Krisztust nem látja ebben a paradoxonban a gyönyört. Dönteni arról hogy ne dönts, vágyni arra hogy ne vágyj, céltalanságnak lenni a célnak. A kereszténység egy csodás paradoxon amit csak akkor ért az ember ha a paradox döntéseit meghozta. Krisztus attól isteni, hogy ember tudott lenni, a gyengeség az ereje, úgy győz, hogy veszít és az örök életet halállal hozza el. Lehet írni nagyokat, cikkeket, regényt, festeni, zenélni, alkotni, tervezni, tenni bármit, de semmi sem a mi művünk. A Sátán munkált rajtunk keresztül ezekben a tevékenységekben, vagy hagytuk, hogy Isten munkáljon rajtunk keresztül. A Sátán mondja már a Genezisben, hogy mi is lehetünk olyan akár az isten… Valaki! Minden olyan gondolat és érzés, ami azt súgja hogy mi valakik vagyunk, mi tettük, rajtunk múlott, az a Sátán munkája. Csak aki tudja hogy senki és semmi, azé Isten. Csak a semmi hozhatja el a Mindent. A legkevesebb által lesz a legtöbb

TGM (1948-2023)

 " Gondoljunk bele abba, hogy kétezer éve azért mégis elég meghatározó a kereszténység Európában, s hát kiderül minduntalan, hogy a kereszténység legegyszerűbb alapelvei nem ismertek. Most nem azokról beszélek, akik meghamisítják ilyen vagy olyan okból, vagy céllal a kereszténység tanításait. (...) Hanem naív, derék emberek, akik azt képzelik például, hogy a kereszténység az az egyenlőségnek meg a családnak meg az édes kis jóságnak a vallása(...) Gondoljunk bele, hogy Jézusnak az eszménye az nem a család volt, hanem a szüzesség. Ő neki az volt a véleménye, hogy semmiféle szexuális kapcsolat nem kell. Ezért nem volt előítélete, hogy ilyen kapcsolat, olyan kapcsolat. Mindegy volt, mindegyiket rossznak tartotta, házasságon belül kívül, teljesen mindegy. Mert, hogy nem magunkkal kell foglalkozni, hanem az Istennel. Vallás. Természetfölötti dologra vonatkozik, nem arra, hogy kell élniük egyébként nem hívő embereknek. És az, hogy egyenlőség, azt jelenti a keresztény vallásban, hogy a földi hierarchiák érvénytelenek. Nem azért, minthogyha beakart volna vezetni minimálbért. Hanem, hogy az emberek nem megérdemelten gazdagok és szegények. Ez az egész hatalmasok és hatalomnélküliek, ez az egész földi társadalom úgy, ahogy van rossz. És egyetlen remény van, hogy vége lesz az utolsó ítéletkor."

Tamás Gáspár Miklós (1948-2023)

A teljes beszélgetés, melyből a részlet való:

Liberalizmus és kereszténység a két elárult eszme

Nincs még két olyan világnézet/létszemlélet amit annyira elárultak volna, mint a liberalizmus és a kereszténység. A liberalizmus és a keresztény-konzervatívizmus ellentétéről szokás beszélni mindkét oldalon, mintha valami elementáris szellemi összecsapás színterében élnénk, melynek két esküdt ellensége e kettő. A valóság az, hogy a kereszténység, mint Krisztus tanítása messzemenően liberális a társadalomhoz való hozzáállásában, abban a tekintetben, hogy nem kívánja megváltoztatni a fennálló rendet, politikai hatalommal nem él, a törvényekben nem gondolkodik, a mindennapi életet szabályozni nem kívánja, hagyja, hogy "együtt nőjön a konkoly és a búza". Mindemellett egyéni szinten mélységesen konzervatív. A belső szabad belátásból jövő, egyéni erkölcsöt, önkritikát és önvizsgálatot a legmagasabb szintre emelte és magasan is várja el, önmagunkra nézve. A nemzeti-kereszténykonzervatív idea viszont mélységesen konzervatív a társadalomhoz való hozzáállásában, ragaszkodik a pogány logikákhoz, céljait a politikai és gazdasági hatalom eszközeivel éri el és törvények és szabályok által kívánja befolyásolni az embereket. A belső, egyéni jellemfejlődés, önvizsgálat és erkölcs tekintetében már liberális. A kultúrkereszténység belülről rothadó látszatideológia. Példaképei sem Jézus, próféták vagy apostolok. Hanem a földi hatalomféltése közben a családtagjaikat megvakíttató, forró ólmot fülbe öntő "szentek".

Ezt a kifordult, irtózatos világképet elégelték meg a felvilágosodáskor, s született meg a liberalizmus, ami ugyan erkölcsöt és spiritualitást nem adott, de a kultúrkereszténységből hiányzó, de a valódi krisztusi lelkületben benne lévő emberekhez és társadalomhoz való hozzáállást hirdette. A megértés, a másik életébe való erőszakos beavatkozás és ítélkezés mellőzése. Azonban az erkölcs és spiritualitás hiányát a 21. századra kificamodott baloldali ideológiákkal pótolták a liberálisok. Amint pedig ezen ideák megvalósítása lett a fő prioritás, elfelejtették a liberalizmus alapértékeit és váltak szivárványos manipulátorrá a médiában, fasiszta frusztrációval tobzódó toleranciadiktátorrá, meghazudtolva minden nemes hozzáállást, ami eredetileg a liberálist jelentette.

A liberálisok most járják be azt az utat, amit a "keresztények" 1000 éve. A nemes értékek elárulása és hozzákorcsosítása a világi praktikumhoz. A liberálisok még rájöhetnek, hogy nem önazonosak, mert ők még az első hullámos eszmeárulók. A mai jobboldal már elkésett, mert a keresztény címke mögött már több évszázados félreértés és gyakorlat áll, s a pragmatikus, korrupt, prosztó újburzsoázia teljesen önazonos, ha mintái a háborút, gyilkosságot, kínzást hatalmi érdekekért és világi ideákért elfogadhatónak tartó "királyok, hercegek, grófok".

Konzervatív és progresszív kereszténység

A világ akárhogyan is nézzük, a konzervatív-progresszív világszemlélet spektrumán belül mozog. A kereszténység ezen a tengelyen valójában sosem találta a helyét, s mikor úgy döntött állást foglal, minden esetben katasztrofális tévútra tért. A legtöbb embernek - nem ok nélkül-, a keresztény jelzőről a konzervatív létszemlélet jut eszébe rögtön. A magyarországi egyházak ténykedését, ortodox egyházat vagy az amerikai evangéliumi mozgalmakat nézve, ez a kép reális. Ellenben sok észak-amerikai és európai protestáns liberális egyházat nézve, azonban ennek az ellenkezőjét figyelhetjük meg. A katolikusok pedig valahol a kettő között táncolnak.

De Jézus Krisztus tanítása és szellemisége nem konzervatív és nem progresszív. Miközben Jézus Krisztus tanítása és szellemisége konzervatív és progresszív is egyben. A progresszív szellemiséget egy Krisztus követő ember nem adaptálhatja magába Jézus tanításai és életmódjának példája tekintetében. Az aktuális korszellem trendje nem befolyásolhatja és változtathatja meg egy krisztusi ember értékrendjét. Krisztus tanítása érvényes és örök példa, cél és minta minden korban, változatlanul. Ahogy Kirkegaarde mondta

"Aki a korszellemmel házasodik, hamar megözvegyül."

Nincsen tehát lelkiismeretileg igazolt és legalizált poligámia, LMBTQ stb. egy Krisztust példának tartó és követő ember számára. Ebben a tekintetben a keresztény ember konzervatív. Önmaga felé befelé fordulva, magára tekintve mélységesen szigorú és konzervatív. Makacsul ragaszkodik minden világnézeti szélfúvás dacára ahhoz, hogy ránézve Jézus Krisztus és az apostolok példája és mintája irányadó és követendő. Ha pedig ezt komolyan vesszük, nem csak az LMBTQ-ról vagy poligámiáról beszélhetünk magunkra nézve negatívan, hanem bármely más szexuális tevékenységről is. Ha szigorúan Jézus és a legtöbb apostol életét és tanait tiszteljük, akkor az ilyen irányú aszkézisről kell beszélnünk. A keresztény ember tehát magára tekintve végletekig konzervatív.

Ugyanakkor, a Krisztus követő ember a saját magára és a többi Krisztus követőre vonatkozó elveit nem vetíti ki másra, és nem követeli meg, hogy az egész világ, társadalom eszerint éljen. Nem akarja a világot megváltani, (ellen)forradalmat véghez vinni és törvényekbe és paragrafusokba foglalva megkövetelni nem-keresztény emberektől is azt az erkölcsöt és életmódot, melyet önmaga helyesnek vél. Ebben a tekintetben a keresztény ember progresszív. Hiszen számára az ember az ember, a lélek az lélek és ugyan kit érdekel, hogy a pogányok egymás között azonos neműen vagy sem házasodnak. Kismillió hasonló kérdést fellehetne hozni, melybe ma "keresztények" teljes mellszélességgel ütik bele az orrukat a konzervatív oldal pártját fogva. A Római levél 2. fejezetében fejti ki Pál, hogy a nem hívőkre nem ugyanaz az ítélet vonatkozik, hisz nem ismerik Isten igazságát, ezért számukra a mérce mellyel megítéli őket Isten, a saját lelkiismeretük.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a keresztények elszeparálnák magukat a világban és magasról tennének a nem krisztusi emberek világára. A konzervatív és progresszív létszemlélet tökéletes szintézise itt mutatkozik meg. A Krisztus követő ember saját maga személyiségén végzett változással, hétköznapi szituációkban saját maga léte, élete, cselekedetei, szellemisége lesz az, amit látva, érzékelve, tapasztalva változást indíthat el a nem keresztény emberek körében. Csak a saját belső változásunk következménye késztethet másokat is változásra. Jézus szellemisége, tettei és élete is példa volt, mely másokat hozzá hasonlóvá formál. Erre vonatkozik, hogy " Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van."

Csakis az önmagunk lelkisége által kiváltott változás az egyetlen, ahogyan egy Krisztus követő hathat a világra. Ugyanis Jézus példázatai azt tanítják, hogy másképpen megítélni az embereket, beavatkozni az emberek életébe törvényekkel, szabályokkal, bármilyen kényszerítéssel, trükkel és taktikával, helytelen. Ez kizárólag az Isten felségterülete, aki majd élete végén mindenkit a saját maga kvalitásai és lelkiismerete szerint vizsgál meg.

"A vetés szárba szökött és kalászt hányt, de a konkoly is felütötte a fejét. (...) A szolgák tovább kérdezték: Akarod, hogy elmenjünk és kigyomláljuk? Nem – válaszolta –, nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek! Hagyjátok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig! Aratáskor majd szólok az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!” (Máté 13:26-30)

Az Axióma antikrisztusi kultúrkereszténysége

 Az Axióma közzétett nemrégiben egy videót a kultúrkereszténységről, ami minden valódi Krisztus követő számára förtelmesen kell, hogy érződjön. Aki vállalkozik rá, hogy megnézi itt megteheti: https://fb.watch/b2CTnDA5jU/

Az Axióma abban a negédes tévképzetben tengeti magát, hogy a kultúrkereszténység bár valóban nem igazi Krisztus hit, azért mégiscsak elősegíti annak a létrejöttét, terjedését, emberek megtérését. A világtörténelem legantikrisztusibb gondolata, hogy Krisztus érvényét előidézhetjük nem Krisztus tanait követve. Legfőképp olyan úton, amire Jézus azt mondta, hogy az Istent kereső embernek semmi köze hozzá. Az Axióma sem tud mit kezdeni a maga paradoxonjával, hiszen először próbál érvelni a politikával összehányt egyház mellett azzal, hogy a konstantini fordulat után, majd midőn államvallás lett a kereszténység, akkor kezdett igazán nőni a keresztények száma. Aztán egy perc nem telik el, hogy beismerje, hogy ettől a minden biblikusságot mellőző aktustól, hogy egy társadalmat, jogrendet, államot megkeresztelnek, nem lesznek még a tömegek keresztények. De, legalább ez jobb táptalajt ad a valódi hit elterjedésének- mondja az Axióma. Nos, legutóbb, mikor törvénybe, jogrendbe próbálták foglalni Isten erkölcsiségét, akkor egy olyan társadalomnak adott táptalajt, ami Jézus Krisztust kegyetlenül megölte, azok vezetésével, akik az Isten erkölcsét a társadalomba próbálták tuszkolni. Az, hogy ma az Újszövetségi részeket is hozzácsapjuk, még nem lesz jobb a végkifejlet.

"A betű öl, a Lélek éltet"- mondja Pál apostol. Nagyon régóta nem érti meg nagyon sok ember, egyház, állam, hogy a Szentlelket nem lehet paragrafusokba, társadalmi rendszerekbe felülről belepliszírozni. Jézus emberekhez jött, s a tanait megélő emberek lelkülete, cselekedetei azok, amik továbbterjesztik és hirdetik másiknak Isten lényegét. Ember és ember közötti kapcsolatokban. Ha a kultúrkereszténység ennél hatásosabb lenne, akkor Jézus csinált volna egy politikai pártot vagy hasonló. De nem tette, mert ez az ő tanításainak totális félreértelmezése.

Az Axióma kultúrkereszténység fogalma egy könnyed metaforával összefoglalható.

Élt egy zongorista mester, aki megtanított egy tucat embert zongorázni, majd azok is még többeket. Ez a társadalomnak mindenféleképpen elenyésző hányada, de tök jó, ha mindenkit a társadalomban zongoristának nevezünk! Ez egy zongorista ország, zongorista kontinens. Függetlenül attól, hogy a 90%-a rohadtul nem tud zongorázni, vagy nem is akar. Az sem baj ha olyan emberek zongoráznak, akik nem tudnak, csak azt hiszik, sőt az sem baj ha a zongorajátékot olyan emberek veszik védelmükbe és reklámozzák, akik közben látványosan a zongora tetejére szarnak. Konklúzió? Ez mind elősegíti a valódi zongoratehetséget létrejöttét.

Persze az Axióma a végére tartogatja a nemes tanulságot, ami olyan, mintha maga a kígyó sziszegné oda bölcseletként: az igazság mércéje nem a hitelesség! Ezt hagyja útravalónak, hogy ne feledjük, mint végső tanulságot. Itt azért már azt hiszem Krisztusban hívő, és nem hívő de jóérzésű emberek valamennyien meghőkölnek, és ennek az Istent címkeként használó újfarizeusi brand

legcinikusabb cinkosain kívül mindenki számára világossá válik, hogy itt rosszlelkű gazemberek próbálják izzadságszagúan megmagyarázni, hogy a fekete valójában fehér és a Sátán igazából az Isten.

Horváth Martin- A spontanitás hiánya a lélek halála

Jó pár évvel ezelőtt kutattam az örökségi limlomok között és rengeteg igazán értékes és érdekes dolog mellett kezembe akadt egy obszcén nagyon proli pornó magazin egyenesen 2001-ből. Az igazán érdekes rész a társkereső rovat volt benne. Tegyük félre azt a kérdést, hogy egy pornó magazinban ki keresi élete párját abban a jóhiszemben, hogy reális esélye van egy normális barátnő jelöltet találni azok között, akik ezt az "újságot" megveszik. Minden nyomtatott magazinban melyben fellelhető volt (és némelyekben még most is) a társkeresés szekció, ott kivétel nélkül egy séma szerint valósult meg a bemutatkozás. Az úriember leírta, hogy hány centi, kilógramm, haja színe, szeme színe, elvetemültebbek más centiméterekkel is szolgáltak és elengedhetetlen jelző volt a jelige előtt az, hogy "ápolt". Ismét ki kell térnem arra, hogy milyen szánalmas jelző ez és annál megdöbbentőbb, hogy szinte kivétel nélkül mindenki odaírta. Ápolt...mit jelent ez? Hogy a sorok írója fürdik, nem rohad a foga és le tudja és le is szokta vágni a körmét. Gyakorlatilag ennyit. Ennyi erővel az "írni-olvasni képes" és " szobatiszta" megjelölés is trend lehetett volna. De az igazi probléma pontosan ez. A trend. A sablon. A séma. A spontanitás hiánya. Ez manapság is él csak más formában. Youtube-on rengeteg videó van, ahol frusztrált inceleknek készítenek tanácsokat arról, hogyan legyél olyan pasi, aki feltud szedni egy csajt, vagy többet is. " Így jár egy férfi" és hasonló címek pörögnek, hogy épkézláb, karakán férfi látszatát keltsék az agyonfrusztrált kisfiú lelkű szorongó emberekről. Ezzel persze ideig óráig lehet leplezni a valóját, és talán össze is jön valami szerencsétlen lány is neki egyszer vagy kétszer, de hosszútávon mindenképp kiderül, vagy akár már rövid távon is, hogy valójában ő csak egy frusztrált kisfiú. Ezeknek a csajozási trükköknek, sémáknak, betanult mondatoknak, ráköszönéseknek, bókoknak mind megvan a hátulütője. Nagyon kicsiny és egyáltalán nem nívós réteg az, akiknél ez működik. A bukás, a kudarc és a még több frusztráció, sikertelenség és csalódás determinált.

Másik borzasztó és hasonló szituáció, a karrier és az "önmegvalósítás" területén jelentkezik. Itt vannak a marketingesek, coachok, trénerek és Szabó Péterek. Naiv 19 évesként elcibáltak egy remek MLM-es céghez, hogy nézzem meg milyen nagyszerű és ugye tele van lehetőségekkel. Visszataszító volt, ahogy az engem beugratni próbáló öltönyös alak jól láthatóan egy betanult szöveget mond el, betanított módon, gesztusokkal stb. Ennek sem a legnívósabb réteg dől be. A Szabó Péterek és a coachok pedig megpróbálják ugyanígy a világot leegyszerűsíteni egy pár pontos instrukcióba. Úgy leszel boldog ha ezt az 5 szabályt betartod, úgy leszel sikeres, ha ezt az 5 dolgot megcsinálod minden reggel. Meg hasonló ilyen baromságok, a klisés idézetek mellé, amivel megakarják váltani az emberek életét. Nem látják az élet mennyire sokrétű. Spontanitás nélkül pedig még igazi karrier nem született. Csak olyan hazug karrier, mint amit a NER médiában seggnyalással ellehet érni. De valódi tehetség, siker sosem írható le. A tudományos felfedezésektől a művészi sikerekig, de egy egyszerű vállalati előbbre jutásig is (már ha az nem a KESMA része) csak is spontanitással valósítható meg. Arról, hogy a lelki boldogság mennyire mély dimenziókban mozog és a spontán örömök és az élet apró, pillanatnyi szépségeit képes e az ember értékelni, megragadni vagy csak átérezni és élvezni, fogalmuk sincs. Ha csak a marketing, tréning emberek lelketlen pontjait követjük garantált, hogy bukás, kudarc és még több frusztráció és csalódás determinálódik. Az a kicsiny réteg, akinél pedig beválik garantáltan valamiféle pszichopata, ha ilyen leegyszerűsített világban érzi jól magát és azoktól a céloktól, amiket ezek a csoda tréningesek mondanak neki.

Elérkeztünk pedig a harmadik ilyen megtervezett hibához, mikor már nem egyéni és nem is a társadalomban való helyünk megtalálása a cél, hanem magának a társadalom helyének a megtalálása. A társadalmi rendben, ha ugyanúgy nincsen spoantanitás, akkor ugyanolyan kudarcos, halálra ítélt, nyomorult, frusztrált és csalódásokkal teli lesz a társadalom működése. Ami a csajozásban a Youtube-technikák és bevett dumák, ami a karrierben a coachok és trénerek 5 pontja, az a társadalomban az állam, annak minden hierarchikus, mesterséges intézményrendszerével. Ahogyan a kereszténységet is az intézményesedett egyház torzította el és nyomta el valódi szellemiségét, úgy a nemzetnek is az állami intézményrendszer ölte meg a lelkét. Minden érték, melyet rendszerbe rakunk, keretek közé szorítunk és becsatornázunk egy előre megszabott rendbe, az megöli azt. Jézus Krisztus szellemiségét a szigorú dogmák és egyházi liturgiák, a nemzetiségek, kultúrák értékeit pedig a politika és a bürokratikusan felülről irányított kultúra, oktatás stb. Minden szellemiség, ha nem spontán ölt testet, akkor meg is hal. Abban, hogy a társadalom pedig spontán, önszántából, ösztönösen szabad akaratából alakítsa ki önmaga rendszerét egyedül az anarchizmus hisz és még a libertarianizmus is idesorolható. Még némiképpen az eredeti marxizmus is efelé hajlott, amely a munkások hangsúlyozottan spontán forradalmában hitt, amikor is szabad döntésükből a tömegek megdöntik a fennálló tőkés rendet. Ha ez így marad, akkor a kommunizmus nem válik egy vérszomjas szörnyeteggé, maximum egy utópia marad. De Lenin és társai kivették a spontanitás tételét és a pártot az egyenlőbbeknél is egyenlőbb szintre emelték, ahol élcsapatként felülről vezényelhették le a szocializmus építésének útját. Így lett spontán forradalom helyett, maguknak a munkások vérével olajozott államszörnyeteg a kommunizmus zászlóshajója. Az anarchizmust aztán az anarchokommunisták szúrták szíven hasonlóképpen. Szintén kivették az anarchizmus legfontosabb tételét, hogy az emberek spontán módon alakítják ki saját decentralizált társadalmi rendszerüket. Az anarchokomcsik nem akarták ezt kivárni, vagy komoly szellemi tevékenységet folytatni a társadalom szemléletének megváltoztatása és az emberek meggyőzése érdekében, ők inkább előakarták idézni a folyamatokat. Mindezért pedig robbantottak, terrorakciókat csináltak minden hierarchikus intézmény ellen és azokban szolgáló ártatlanok ellen. Amivel mindösszesen azt értéték el, hogy az anarchizmus mára a rendbontás és a káosz szinonimája lett, az anarchista ember pedig a csürhéjé.

( A seattlei autonóm anarchokommunista zóna, mely három hetet élt spontán szerveződő, valós társadalmi igény hiányában.)

Az anarchizmusnak megannyi irányzata van de egy fontos törés akad, melyben kétfelé választhatjuk őket. Ez pedig az anarchista társadalom megvalósításának a módja: pacifista, vagy erőszakos. Utóbbi a spontanitás megölése. Ha nem hagyjuk, hogy a társadalom magától ébredjen rá saját maga szabad döntési jogára, helyzetére, képességeire, hanem erőszakos módon omlasztjuk össze körülötte a rendszert, az egy durva beavatkozás. A szabad akarat, szabad döntés és az emberi szellem megsértése. Annak a szellemnek, az emberi szabadság és jóságnak a megsértése, amelyben az anarchizmusnál jobban egy eszmeiség sem hitt. Lev Tolsztoj, aki a keresztényanarchizmus nagy előfutára egyértelműen pacifista, ahogyan a keresztényanarchizmus is szilárdan elutasít minden más utat. Noam Chomsky a híres professzor, aki az anarcho-szindikalizmus nagy szimpatizánsa, szintén pacifista és csak is az emberek szellemi forradalmában hisz, melyet így egy vér nélküli tényleges követhet. Ha a szívekben és fejekben nincs rend, a körülöttünk lévő világban sem lesz.

A spontanitás mindenféleképpen alapvető feltétele egy értelmes és érdemes emberi létnek. Nem napról napra élést, percről percre létet jelent ez. Szilárd meggyőződés, hit és tudatosság a feltétele az emberi életnek, viszont a meggyőződéseink és hitünk gyakorlatba ültetésének alapvető feltétele a spontanitás. Meglátni egy helyzetet és élni vele, érezni a lehetőséget és megragadni, élvezni a pillanatot. Amikor az ember a megvalósítást, maga próbálja megtervezni végzetes kudarcba zuhan. Jézus maga is ezt mondja: "Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja." (Mát. 6:34). A szellemet és a lelket nem lehet megtervezni. Amikor egy egyház, megszabja papírforma szerint, hogy mettől meddig tart egy evangelizáció, egy program, azzal megöli az egész lényegét. Mert a szeretetnek nincsenek időpontjai és formai korlátjai. Minden pillanatban, minden helyen ott van a lehetőség jónak lenni, tenni valamit. Mert ha az ember tervez, akkor az ÉN tervez, az Ego tervez. Minél kevesebb az ÉN, annál inkább a lélek tölti ki a helyét. A lélek pedig spontán működik, spontán tör elő, spontán érez. "Ha majd elvezetnek benneteket és átadnak a bíróságnak, ne törjétek a fejeteket, hogy mit feleljetek, hanem azt mondjátok, ami akkor megadatik nektek. Mert nem ti fogtok beszélni, hanem a Szentlélek." (Márk 13:11) figyelmeztet erre ismét Jézus. Ha az ember nem tervez, enged a Léleknek. Jézus is spontán mondta el a Hegyi beszédet és spontán borította fel a kufárok asztalait a templomban. A spontanitás az Isten jele. Ahol elvek vannak és spontán cselekedet, ott valahol ott az Isten. Ezt nem ismerik frusztrált ösztönlények, akik sémákkal rohannak szexuális vágyaik után, ezt nem ismerik a pszichopata coachok, trénerek és Szabó Péter félék, ezt nem ismerik a karrieristák a "máltai lányok" és ezt nem ismerik, akik a társadalmat hierarchikus, bürokratikus intézményrendszerek keretébe zárnák. De azok sem, akik erőszakkal bontanák ezt le. Ahol spontanitás nincs, ott nincs lélek, sem Szentlélek, sem élet igazán.

Krisztus és a szavazás

"Hogy valaki jó állampolgár akar lenni, ezt elkerülhetetlenül keresztyén kötelességből kell vállalnia. A szavazásokon való részvétel elhanyagolása [...] bizonyára a megbocsáthatatlan bűnök közé tartozik a bibliai kinyilatkoztatás fényében."

Ez az idézet egy több, mint 90 éves keresztény kézikönyvből származik. Ilyenkor érzem Hamvas Béla a Scienta Sacra II.-ben miért mondja, hogy a kereszténység nem vallás, hanem annál magasabb rendű és az egyház lecibálta a vallás szintjére. A vallásosság ebben az értelemben egyenlő bizonyos szabályok, tanok és rituálék kritikátlan betartásával. Miközben, amiről Krisztus beszél valami ezzel köszönőviszonyban sem álló szellemiség, hozzáállás a világhoz, az életünkhöz és másokéhoz. A kereszténység minden nyomora benne van ebben az idézetben. A Bibliában a "világ fejedelme" a Sátán. Mikor Jézus 40 napos pusztai vándorlásában megkísértetik, akkor felajánlja a nemzetek trónját a Sátán neki. Két dolog is világos itt: a világi, politikai hatalom az ördög kezében van, neki van hatalma azt valakinek adni, elvenni, a másik pedig, hogy Jézus pontosan ezért nem is él vele és elutasítja. 1900 évvel Krisztus halála után pedig keresztény könyvek arra buzdítanak, hogy ennek a világi hatalomnak legyünk jó, fegyelmezett polgárai, mi több akkor követünk el megbocsáthatatlan bűnt, ha esetleg nem veszünk részt annak játékában. Érdekes megnézni ezt a "jó keresztény állampolgár" dolgot, akkor is ha épp a náci Németországban vagy a Szovjetunióban él ez a jó keresztény. Mert a jó állampolgár és a jó keresztény ott egészen bizonyosan már összeférhetetlen. De tudják ők is ezt. Ők olyan államnak akarnak jó állampolgárai lenni, akik ugyanolyan farizeusok, mint ők maguk. Paragrafusokban szüntetnek meg parázna kapcsolatokat és közben a mammon zsebéből busás jussokat osztanak bőkezűen a "jó állampolgárú" egyházaknak, akiknek vezetői nem voltak restek elmenni szavazni és jó helyre tenni az X-et. Megadják a császárnak, ami az Istené és a császár is ad nekik egy kicsit abból, amit Jézus a pusztában gondolkodás nélkül elutasított.

Evolúció és teremtés

Egy protestáns oldalon elképesztő arányban vezetnek a Nem-ek arra a kérdésre, hogy összeegyeztethető-e a biblikussággal az evolúció. Mivel ez a kérdés semmiben sem befolyásolja azt, hogy az ember krisztusi életet tud e élni, így bosszantó, hogy a kreacionisták új frontot nyitottak, ami megosztja a társadalmat és a keresztényeket. De gondoljuk végig úgy, mint nem 2 bites, primitív lények. Ahogy több ókeresztény gondolkodó is tette mielőtt lecibálták a világ beszűkült logikai korlátai közé a kereszténységet. Nem lehetséges, hogy Isten az édeni állapotot egy másik síkon teremtette, nem pedig szó szerint itt kell keresni? A kiűzetés nem lehet egy létállapotbeli romlás, melyben az ember levettetik az édeni síkról az anyagi világ körülményei közé? Azon körülmények közé, melyet az evolúció alakított ki. Tudjuk, hogy az ember romlott ahogyan a világ is. Isten nem ezt a világot teremtette, ez egy leromlott torz mása csupán annak. Ha ezt figyelembe vesszük biztosan hadakoznunk kell az ellen, hogy a romlott anyagi ember teste, a romlott anyagi világban ilyen romlott, kegyetlen és önző mechanizmus szerint jön létre, mint az evolúció? Tehát ennek fényében, itt újra feltéve a kérdést: összeegyeztethető a biblikussággal az evolúció?

Boldogok a lelki szegények...

Két dologtól szenved élete során általában az emberek zöme. Az egyik ha az ember vonzalmat érez egy másik iránt, ez pedig rengeteg kínt, feszültséget, kattogást szül, ami önmagában is szenvedés, főleg ha végül a vonzalom viszonzatlan marad és beteljesületlenen a vágya. A másik szenvedés ha ez a vágya mégis beteljesedik és megkezdődik a kapcsolatokkal járó elvárások, megfelelések halmaza és a megannyi kis probléma, csalódás, viták, aggodalmak és feszültségek. Az emberek többsége, akik nem szakítással vagy későbbiekben válással fejezik ezt be, azok általában valami másik vágy beteljesülésének érdekében teszik túl magukat a gondokon. Ami nem feltétlen megoldást jelent, hanem elfojtást. Ilyen másik vágy legtöbbször a család, a gyermek(ek) vágya. Ennek érdekében rengetegen képesek valami mérgező kapcsolatban élni, amely végül azt eredményezi, hogy sem a normális család vágya nem teljesül, sem a gyermeknek nem lesz jó és a (normális) család utáni vágy még inkább kínzó lesz. Nem kevésbé kínzóbb a folyamatos tökéletes társ utáni kutakodás sem, mikor nem marad az ember a mérgező kapcsolatban a "magasztosabb" cél érdekében, hanem folyton váltogatja a partnereit és keresi a nagy Ő-t. S mindig beletud kötni a következőbe és a következőbe is, miközben az ideáiban lévő kapcsolat megvalósulása egyre kínzóbban reménytelennek tűnik. Sokan le is tesznek róla mondják. Sokan rábízzák a sorsra, vagy Istenre, ki hogy nevezi. Vagy jön, vagy nem jön. Ha adja az élet/sors/Isten, akkor majd él vele. De miközben kimondja ezt, valójában érződik, hogy mindig csak erre a pillanatra vár. Folyton szeretné, ha végre adná már azt a személyt és alkalmat a mindenhatóság. Nem nyitott valójában, nem érzi, hogy "vagy jön, vagy nem". Csak kényszerből áll a nullán. De ő is a nagy Ő-t várja és vágyja, szenvedések közepette.

Valójában pedig tényleg a nullpont kell nekünk. Rájöttek a hindu mesterek, rájött a buddhizmus és megannyi keleti filozófia és igen, tudja ezt a kereszténység is jól. Az életben a szenvedés oka a vágy maga. Bármi után vágyni. Mert olyan paradox az élet, hogy ha az ember valamire vágyik, akkor nem teljesül. Vagy nagyon rosszul. Nem működik. Ha pedig az ember lemond róla és nem vágyik rá, akkor az ölébe pottyan. Amíg vágyunk rá és örülnénk neki, addig nem következik be. Amint már nem leljük benne örömünk és nem vágyjuk, megvalósul és működik. De amint újra örülünk neki és nagy hangsúlyt fektetünk rá, elromlik. Nem lehet átverni a létezés rendjét, nem lehet szándékosan nem vágyni. Úgy tenni, mintha már nem vágynánk rá, rájőve erre a logikára, hogy majd ha nem vágyok rá, akkor teljesül. Hisz akkor még mindig vágyok. Őszintén le kell mondani róla. Őszintén elérni azt a lelkületet, hogy a boldogságunk ne függjön tőle. Ehhez pedig az kell, hogy a boldogságunk ne függjön semmitől. Mindenkor annak lenni. "Megtanulni bővölködni, és szűkölködni" ahogyan Pál apostol. Mindig a mostban lenni. "Mindig a küszöbön állni, folytonos átlépésben lenni" amint azt Hamvas írja. Örülni annak, ami van és örülni annak, ami nincs. Örülni az élet alapesszenciájának, örülni magának a létnek önmagának. Nem vágyni, nem függővé tenni semmitől a boldogságot. Ez Isten. Mert csak benne lehet a boldogságunk, csak benne lehet az örömünk mindenkor. Ő pedig ott van mindenkor, mindenben. Így lehetnek boldogok a lelki szegények és övék a Mennyek országa.

Horváth Martin- 3 ok amiért visszataszító a kereszténység

Átszőtte a gyerekkoromat az Istennel való kapcsolatom vagy éppen a kapcsolatnélküliségem. Otthonról nem kaptam gyakorlatilag semmiféle vallásosnak mondható dolgot, mégis egy időben elkezdett érdekelni a kérdés. Sokáig vívódtam, rengeteg kérdésem volt melyek azt hiszem a legtöbb emberben megfogannak. Szkeptikus voltam. Hosszú és mély filozófiai fejtegetések vezettek oda, hogy egy csodaszép nyári napon a lakótelepi padon ülve a fák susogása közepette azt mondtam: Rendben, lehet, hogy van valami Isten. 15 éves voltam de 21 lettem mire megtértem és azt mertem mondani, hogy Jézus Krisztus számomra valóság és igazság. A kettő között van egy jelentős idő. De miért is telt el ennyi idő? Röviden és tömören az ok amiért én nem lettem keresztény 6 évig azután sem, hogy Istent elképzelhetőnek tartottam, sőt beszéltem néha napján hozzá, azok maguk a keresztények voltak. Kifejezetten ellenszenves, bugyuta, gagyi, visszataszító társaság volt a szememben. Ha most itt a kedves olvasó azt hiszi ez valamiféle sztenderd keresztény megtérős kidumálás lesz, hogy ez a képem hogyan változott meg akkor téved. Mert nem változott meg jelentősen. Jogosan gondoltam akkor is, amit gondoltam. De mára árnyalódott a kép és tisztázódtak az okai ennek.

1. Együgyű, bugyuta magyarázatok

Világéletemben elég szkeptikusan működtem, de nem a mostani Vágó István szerű Szkeptikus Társaság tudomány-vallású racionalista értelmében. Nyitott voltam mindenre csak egyszerűen érteni, tudni akartam. Válaszokra vártam a miértekre. A kereszténység általában pedig képtelen volt válaszokat adni. Vagy ha adott, valami fertelmes dolgokat tudott. Totális ellentmondások ordítottak a hitükből és a Bibliából. Miért jut valaki pokolra, ha Isten mindenkit szeret és mindenható is? – tettem fel a kérdést. Roppant egyszerű felvetés ez. Ha mindenre van hatalma, tényleg bármire képes és e mellé mindenkit szeret akkor még is, hogy a fenébe hagyhatja, hogy egyesek örökkön örökké szenvedjenek? Aztán erre olyan válaszokat kaptam hivatalos egyházi helyekről, mint, hogy „ne firtassam az okokat, ugyan ki vagyok én, hogy felelősségre merem vonni, vagy kérdőre a Teremtőt?”. A másik kedvencem pedig a „fordítsuk meg a logikát” nevű kibúvó. Ne az érdekeljen, miért jut valaki pokolra, hanem, hogy miért üdvözülhet bárki egyáltalán? Na ez a kegyelem, hogy egyáltalán valakinek meg van engedve. Csak hát valahogy ha az ember szívében ott van a szeretet meg a megértés, az igazságosság utáni vágy akkor ez egy nagy rakat maszlag és nagyon is ellenszenves Istenképet lát ebben. Nem tudtam elképzelni, hogy ez valakinek elég magyarázatnak. Vagy ha elég, akkor ez az ember érzi-e azt a szívében, hogy mi a jóság, ha ezzel a tudattal együtt tud élni. Arról nem beszélve, hogy miért érvényes rám az eredendő bűn amihez látszólag nekem semmi közöm, vagy mi történik a halott csecsemőkkel. Mi szerint bíráltatnak el? Utóbbira általában az egyszerű „nem tudhatjuk” volt a válasz. Nem is vártam, hogy biztosra mondjanak valamit, csak hogy legalább egy koncepció, egy elmélet legyen ott, hogy el tudjam képzelni, hogy ennek lehet valamiféle értelme, logikája, célja vagy bármi. Persze még mindig jobb a nem tudom annál a szektás magyarázatnál hogy „ a nem hívők gyerekei nem juthatnak a Mennybe mert már vannak ott elegen”. Olyanokba, hogy Istennek a mi perspektívánkból nézve mindent előre tudása, hogy egyeztethető össze a szabad akarattal már nem is megyek bele. Ezek éppen elegek voltak ahhoz, hogy először az  okkultizmussal szimpatizáljak, majd később a hinduizmus nagy rajongója legyek. Ott tényleg mindenre kaptam választ. Ma már nem értek természetesen egyet a nagy részével, de legalább adtak választ, megpróbálták magyarázni mi a francért hiszik amit.

Talán a mai napig Visnuhoz mantráznék szabadidőmbe ha nem találkozok underground keresztényekkel, akik csodák csodájára képesek voltak válaszokat adni a felvetéseimre. Mikor már eltemettem magamba a kereszténységet mind ellentmondásos teológiát valló egybites emberek társasága elém jött az ókeresztény apologéták hellén filozófiával folytatott vitáikból származó temérdek életműve. Órigenész, Jusztinusz, Tertullianus, Jeromos és Augustinus munkássága egyszerre csak mindent megvilágított másképp. Keresztény szemszögből, biblikusan adtak magyarázatokat minden nyomorult kis kérdésemre és olyan hihetetlen mély bölcsesség és tudás áradt belőlük, amivel az addig bálványozott hindu filozófiám megingott. Majd a múlt szép emlékű porába veszett. Egyszersmind nem volt több kérdésem, válaszokat kaptam. Magyarázatokat ha nem is biztosra, sokszor egymást kizáró logikával, de elképzelhető elméleteket tártak elém, amiben Jézus Krisztus igazsága nem holmi ellentmondásos bugyuta dolognak tűnt, hanem a legmélyebb és fantasztikusabb tudásnak és igazságnak, amivel ember találkozhat. Aztán ott és akkor, mikor elhárult minden intellektuális akadály ezek révén, eltudtam képzelni, hogy Jézus Krisztus az volt aki, és ott be is költözött a szívembe. Az ágyamon fekve egy vaisnava bölcsességeket tartalmazó könyvet szorongatva, megtértem Jézus Krisztushoz. Már csak egy kérdésem maradt ezután. Mi a búbánatos francért hallgattak egész életembe ezekről a fantasztikus dolgokról maguk a keresztények?

2. Alkalmatlan, hiteltelen képviselet

Részben válaszolva az előbbi kérdésemre, az intézményesedett egyházak és a még ismert kereszténynek magukat valló szekták hihetetlen alkalmatlan és hiteltelen emberekből állnak nagyrészt. Az intézményesedett egyházak zöme ezt sokszor nem is tagadja. Részben arra hivatkozik, hogy az ember ilyen gyarló, sajnos a földi egyház ilyen ezzel meg kell barátkozni. Másrészt sokszor próbálnak valamiféle tisztulási folyamatot véghez vinni. Ez azonban legtöbb esetben csak szándék marad és szép szavak. Mérhetetlen romlott bürokrácia és politikai szálak, gyarló emberi kicsinyesség szövi át ezeket az egyházakat. Intézmény lévén nem is csoda. Az viszont már egy hosszúra nyúló kérdés lenne, hogy egyáltalán kellett volna e intézményesedni egy hiteles Krisztus-követő közösségnek. Bárhogy is ez magával vonta azt, hogy a mindenkori hatalomnak ki legyen szolgáltatva és azzal kompromisszumokat kössön akár csak fennmaradása érdekében, rosszabb esetben befolyása növekedése érdekében. A világ azonban már Jézus szerint is megtagadandó és ellentétes az ő Mennyei országának logikájával. Szóval ha az itteni országok és hatalmak logikájának egy kis engedményt teszünk, akkor elveszítünk valamit Krisztus igazságából. Jaj, de jön az önigazolás, hogy ezt az áldozatot néha meg kell hozni, hogy tovább terjeszthessük bármilyen mértékben is de Jézust. Mert ha nem ezt tették volna, már rég oroszlánok elé vetették volna az összes keresztényt Rómában vagy valami hasonló vége lett volna a dolognak, máshogy és máskor. Nem tudom ki, hogyan van vele de én úgy tudom, hogy egy olyan személyt követnek elvileg, aki vállalt egy ostorozást, leköpést és keresztre feszítést azért mert bizony egy rohadt kis kompromisszumot nem volt hajlandó kötni és engedni egy szemérkényit sem a hitéből. És az apostolok pontosan ugyanezt tették, hiába fejezték le vagy nyúzták meg, esetleg sütötték meg őket élve. Ennek okán az ókeresztények is ott voltak a római stadionokba várva a halált és nem nyomorult kiskapukon gondolkodtak. Pláne nem úgy, hogy még ők tűnjenek a tökös legénynek, hogy ezt valami magasztos dologért, a hit tovább éleséért teszik. A hit talán pont az lenne, hogy ha Isten elrendezte azt, hogy idáig is fennmaradjon az igazsága, keresztre feszítéseken, lefejezéseken, nyúzásokon, széttépéseken át, akkor ne már mi mártírkodjunk itt, hogy biztosítani kell az egyház befolyását nekünk egy kis kompromisszummal. Ezért pedig még állami milliók is csilingelnek az meg majd az Úr ajándéka a nemes áldozatért biztos. Ne vicceljünk. Azt hiszem, ha az Úr megoldotta a vészterhes ókortól a hit tovább élését, nem a bürokrácia meg a politika fog majd ki rajta. Az ilyen kompromisszumok árán létrejött intézményék pedig szükségszerűen romlottak lesznek és rohadnak. Elég csak a katolikus egyház ősi problémáját megnéznünk a molesztáló papok problémáját. A helyzetet egy volt  tanárom fogalmazta lényegre törően. Változatlanul interpretálom a mondandóját: Itt bóklásznak szerencsétlen, pattanásos, szociálisan visszamaradt, lelki sérült gyerekek, sose láttak p*nát se és ezekből lesznek lelki vezetők, ezektől kell majd az ember elvileg tanácsot várjon az élet nagy problémáira. Mit fog ez tudni mondani? Mit várjon ezektől, akik tele vannak frusztrációkkal és életében nem találkozotott még azokkal a problémákkal?

A felvetés drasztikus de valós. A teológiai, papi, lelkészi pályát manapság sok esetben olyan emberek választják, akik valamilyen módon kitaszítottak voltak a társadalmi fősodorból. Talán szegényeknek így alakult az életük, a gyerekkoruk sajnos. Talán eleve valamilyen fundamentalista családba születtek és beléjük verték, hogy mit kell hinniük, gondolniuk. Mindkettő borzalmasan szomorú. Pedig lehet ha nem zaklatják őket gyerekkorukban vagy nincsenek kitéve a „vallásoskodó” szülők fekete pedagógiájának, akkor csajozógépek lennének, vagy az egyik kokóárus a bulinegyedbe. Természetesen ez nem lenne jó, de ha a szabad akaratából a szíve mélyén valójában ezt választaná, ha a szocializációja nem befolyásolta volna hátrányosan a személyiségét, akkor jobb ha nem ilyen embertől várunk lelki támaszt és vezetést. Az ilyen emberek tele vannak frusztrációkkal, feszültségekkel, terhelt önképpel és belső ellentmondásokkal. Persze ismerek fantasztikus lelkészeket, sőt szerzeteseket is, akikről biztosan tudom, hogy a szabad akaratából erre hívta a lelkiismerete. De nem mehetünk el amellett, hogy az egyházi képzésben, leendő vezetők között ez a frusztrált, sajnálatos embertípus napjainkban szörnyen felülreprezentált. És hihetetlen káros és veszélyes. És akkor nem is beszéltünk arról, hogy ez az egyszerű „mezei” hívekre is roppantul igaz tud lenni. Nehezen várhatja az ember így, hogy a keresztényeknek nevezett szubkultúra tagjai majd Órigenész preexisztencia elméletéről és pokol magyarázatáról fognak neki beszélni. A többségük a probléma felvetést sem érti miért érdekel valakit ilyen. Többségük sosem kérdezett igazán. Ha volt kérdése is hamar beérte egy sablonnal is. Nem mernek kérdezni, megkérdőjelezni mert számukra ez a közösség egy menedék. Menedék és közösség a világ elől. Ha olyanon gondolkodnak, mint én tettem talán még a végén kitagadják őket, vagy ne adj Isten annyira nem ért vele egyet önmagától, hogy nem bírja elviselni. Jaj akkor mi lesz. Fájó önálló gondolatok és szabadság. Egyszóval hihetetlen mértékben hiteltelen a Krisztus képviselete magát Krisztus követőiként aposztrofáló közösségekben. Egyszerű, bugyuta reakciókat és megnyilvánulásokat azért kapunk keresztényektől, mert nem Krisztus válaszait és reakcióit adják, hanem a maguk szocializációs problémái által termelt frusztrációt.

3. Pogányok és politikusok

Keresztény Európa meg keresztény Magyarország. Hányszor halljuk ezeket a szlogeneket. Ezek a politikai szlogenek pedig színtiszta hazugságok. Európa és vele együtt Magyarország sem keresztény és sosem volt az. A helyzet az, hogy a kereszténység azzal áltatta magát mindig is, hogy legyőzte a pogány hiedelmeket a kontinens népei körében. Azonban ez semmi más nem volt mint erőszakos politikai-kulturális akció. Látszatintézkedés. Olyan, mintha úgy takarítanánk fel koszt és a morzsákat az asztalról, hogy rárakunk egy terítőt. Ettől még alatta ott marad, csak nem látjuk. Így maradt a felszín alatt az európai néplélekben is a pogány hitrendszerek megannyi eleme. Sőt a borfoltok olykor át is ütnek a terítőn, amint a pogány mitológia számos eleme átszivárgott a keresztény kultúrkörbe. A kereszténység címszó alatt hívott kulturális projekt nem más, mint egy Jézus Krisztus nevével nyakon öntött pogány-hiedelem mix. Ennek beismerésétől persze úgy félnek, mint Ördög a tömjéntől. Pedig legalább hiteles és őszinte lenne. Apropó, mi ez a baromság is, hogy fél, mint Ördög a tömjéntől? Ez is egy babonás bugyutaság, ami azon a pogány elképzelésen alapszik, hogy egy rituális tárgy és cselekedet befolyásol valamiféle szellemi entitást. Tiszta ősi mágikus világelképzelés, csak keresztény címszavakkal. De maga az Istenkép is ilyen pogánnyá vált. Zord, rideg, uralkodó, büntető Isten képe alakult ki sokakban a keresztény Istenről. Mindenki látott már ilyen gonoszan, szigorúan néző Jézus freskót, vagy ikont. A személyes antropomorf elképzeléseinket vetítjük rá a mindenható Atyára. Ahogyan kialakult Zeusz, Odin, meg az Öregisten képe is a pogány vallásokban. Egy ilyen antropomorf szeszélyes öregembernek persze, hogy a számlájára írunk olyanokat, mint a csecsemők előtt bezárt Mennyország kapu meg az egyesek örök kárhozaton szenvedése közbeni boldog vigadás a Mennyben. Még az Ószövetség is így képzeli el nagyrészt. De Jézus Krisztus pont azért jött, hogy megmutassa, hogy basszus hát nagyon nem ez az Isten. Ez nem jelenti, hogy nem fegyelmez, nincs a dolgoknak következménye, de nem egy nyomorult Zeusz. Nem egy szívtelen, kivételező zsarnok.  Elég csak arra gondolnunk, hogy a hittan könyvekben is ódákat zengenek arról a történetről, mikor Ábrahám képes lett volna feláldozni a fiát Istennek. Ódákat zengnek és példaértékűnek tekintik, hogy Ábrahámnak aztán micsoda hite volt. Persze megjegyzik, hogy azért amúgy Isten végül nem akarta, hogy megölje a fiát. De nem lehet, hogy ez a hangsúly elvan tolódva a történeten? Hogy igazi pogány értelmezés ez az egész, hogy magasztaljuk és példaértékűnek tartjuk ezt a vak hitet? Akkoriban minden pogány nép körében elterjedtek voltak az áldozatok, emberáldozatok sőt gyerekáldozatok. Ábrahám nem volt különb korának pogány felfogású embereinél. Bármelyik vakhitű pogány barbár feláldozta volna a saját fiát akármilyen istenségnek. Nem lehet, hogy Ábrahám története sokkal inkább arról szól, hogy Isten itt mutatta meg először az eltérést a pogány torz istenfelfogás és a valóságos isteni szellem között? Hogy nincs szükség ilyen elcseszett dolgokra, mint az emberáldozat. Ez volt a legelső kinyilvánítása Istennek arra, hogy az ő szellemiségéből megmutasson valamit a pogány felfogású embereknek. Ez a csodás benne, hogy itt mutat meg valamit elsőként úgy, hogy a barbár ember is értse, hogy menyire más az Isten, mint hiszi. De a többség Ábrahám vakhitén rugózik és ámuldozik mégis, ami bármelyik elvetemült pogánynak megvolt. Ebből a félreértelmezett képből (is) fakad, hogy a keresztény egyházak főleg a jobboldali politika talpnyalásánál kötnek ki. A jobboldali világfelfogás logikus, a világ rendjéhez igazodó, a természet és a  világ logikája által diktált társadalmi rend fenntartója. Ezek szegények a torz Istenképükkel meg így képzelik el, hogy kormányoz az Isten is a Mennyben és úgy de úgy szeretné, hogy mi is reprodukáljuk ezt a földön. Aztán könnyen kikötünk a protestáns értékeket védelmező gátlástalan üzletember, a kereszténység utolsó bástyáját liberálisoktól és migránsoktól védelmező pocakos neo-Hunyadi és az ortodox világ maszkulin, félmeztelenül lovagló KGB-s csillagának bálványozásánál. Amint ilyenekbe pedig belefolynak rögtön visszatetsző lesz sokak számára. Minimum akiknek más az értékrendje és esetleg nem a konzervatív értékeket, a nacionalizmust és hasonlókat tartják elsősorban szem előtt. Márpedig Jézus egy szóval nem mondta, hogy melyik politikai bázishoz jött. Sőt sokkal inkább a „betegekhez jött, mint orvos”. Kurvákhoz, narkósokhoz, lecsúszott semmire kellő söpredékhez. Akikkel faramuci módon pont a világi, sokszor ateista körök szolidárisabbak. Ami a keresztény újfarizeusokra nézve gyalázat. Ezért tűnik úgy, hogy jobb mikor a Rage Against the Machine a Killing in the name of sorait énekli. Radikál-balos aktivistákba néha több Lélek nyilvánul meg, mint azokba, akik magukat ennek a Léleknek a képviselőjének mondják.

Magyarul teljességgel megtudom érteni, hogy valaki ódzkodik, undorodik, netalántán mély ellenszenvet és megvetést érez a kereszténység iránt. Ha ez a kereszténység, amit itt felvázoltunk akkor én is ezt érzem. Jézus Krisztussal a szívembe talán még jobban dühít mint másokat. De nem szabad, hogy ezen dolgok végett magával Jézus Krisztussal, az ő szellemiségével és Isten igazságával azonosítsuk azokat az ellenszenves dolgokat, akik maguk is Jézus Krisztus és Isten igazságának nevében lépnek fel. Tudnunk kell, hogy ez az igazság és szellemiség sokkal mélyebb, varázslatosabb és csodálatosabb annál, mint hisszük és azok gondolják, akik azt hiszik már ismerik. Mást nem tehetünk ezért pedig, hogy mi hitelesen próbáljuk képviselni, amit Jézus is tanított. Ebbe pedig beletartozik az azok elleni fellépés is, akik magukat Isten követőjének mondják sőt talán tisztán hiszik is, de az Istent olyannak láttatják sokszor, akinél a Sátán is jobb alternatívának tűnik. Nincs recept, nincs képlet, egyszerű használati utasítás arra miként lehet úgy képviselni ezt, hogy a keresztény jelző, vagy Krisztus ne forrjon egybe ilyen tévesen értelmezett emberek tevékenységébe, de nincs is rá szükség. Bíznunk kell Istenben, az Ő szellemiségét követve élni, úgy hogy ne érdekeljen a pogányok általi oroszlán széttépés, vagy a farizeusok általi keresztre feszítés sem. Nem érdekelhet, nem lehet kompromisszum és nem lehet kiskapu. Minden másban pedig bízunk Krisztusban, hogy nem hiába mindez és hat ott és akkor mikor kell és megtalál másokat is úgy, ahogy engem is megtalált és magáévá vonzott, még a kereszténység felszínes, sekélyes, ellentmondásos és ellenszenves felszínén keresztül is.

Horváth Martin