2018. május 23., szerda
2018. május 20., vasárnap
Sárkány Zsombor- A szuperhősök hazudnak!
A pop kultúrára nyitott embernek tartom magam, mindig is
érdekeltek az alternatív világok, a sci-fi, vagy épp egy epikus fantasy.
Kezdetben nyitottan álltam hozzá a Marvel által jegyzett „szuperhős” filmekhez
is. A gyerekkoromból még angol nyelven megismert karakterek, mint oly sokak
számára, nekem is hívogatónak bizonyultak. Azonban bekellet, lássam az idő
előrehaladásával; a Marvel által felépített világ, halálosan lustán van
felépítve, egyszerre kínzóan zavaros és ostobán egyszerű, de mind ennek a
tetejében még hihetetlenül veszélyes kulturális mintákat is hordoz. Mindezt
eddig nem tartottam közlésnek érdemesre, de a legutóbbi” bosszúállók” film körüli
hisztéria végképp felforralta az agyvizemet. Ugyan az első bosszúállók után már
egyetlen ilyen filmet se láttam (és nem is fogok), mégis leszek olyan orcátlan
troll, hogy elmondjam mi is a problémám az egésszel.
A „világépítés” hazugsága: A vendégszereplés, kedvelt s gyakori eszköze a
képregények világának. Gyerekkorából mindenki felidézheti azokat az különleges
epizódokat, amikor kedvenc meseszereplői találkoztak egymással. Ez nem
feltétlen jelent változást egyik story alapszerkezetébe se, nem marad nyoma,
vagy nem lesznek következményei. Viszont ez nem „világépítés” mint ahogy azt a
Marvel megpróbálja leerőszakolni a torkunkon. Egy alternatív valóság, egy
képzeletbeli tér létrehozásának megvannak a maga szabályai, amik segítségével a
papírra vetett szavak, gondolatok megtelnek élettel. Ilyenek az alapfelvetés
meghatározása, egy szabályrendszer rögzítése és annak következetes betartása, a
kontinuitás, és a dolgok egymásra való kihatásának figyelembe vétele. Ezek
közül mely igaz a Marvel úgy nevezett univerzumára? Mi az alapvetés? A Star
Wars világának ott az erő és a hipertér, a klasszikus fantasy világoknak ott
vannak a különböző értelmes fajok és a középkori díszlet, Harry Potter
világának ott a mágia. Hogy lehet tehát megfogalmazni a Bosszúállók világának
lényegét? Sehogyan! A Marvel szörnyetege nem egy alternatív univerzum, hanem
vasvillával egymásra hányt, egymástól eredetileg külön kontextusban
értelmezendő, történetek konglomerátuma. Se alapvetés, se egységes
szabályrendszer, se következmények, se semmi. Egy nagy vendégszereplés tehát
nem vagyok hajlandó elfogadni, mint alternatív világot.
Az antagonista hiánya: Talán az egész nyugati kultúrát megilleti a kritika,
amiért nem vagyunk képesek épkézláb gonoszokat alkotni. Nem csak a Marvelre
igaz, hogy a hős ellenpontját mindig eredendően gonosznak, és a pusztításon
kívül semmilyen céllal nem rendelkezőnek, ábrázolja. Teljesen azonosulhatatlan,
minden elemében gonosz és destruktív. Ennek köze lehet a bibliai sátán
ábrázolásnak, ami alapját képezi a gonoszról történő gondolkodásmódunknak, de a
Marvel ezt a kulturális deficitet, hiperinflációvá növelte. Egészen addig a
pontig míg az antagonista karaktere már szinte nem is létezik, csupán egy
hőseinek ellentétes erő van formájában van jelen. Nem is csodálkozok hát amikor
a képregényfilmeken szocializálódott generáció, képtelen a felek közti párbeszédre,
akár a politika világában, akár a magánéletben. Soha nem igyekeznek megérteni a
másik fél álláspontját, hiszen az újabb felvett kulturális minta szerint nincs
mit megérteni! A konzervatív oldalt már már beteges mértékben démonizáló
liberális média, a polgárháborús hangulat, és a nyugati egyetemeken őrjöngő
aktivisták, mind ennek tudhatók be.
Nem gondolom úgy, hogy ez a lassan húsz film a műfaján
belül is akármit is hozzá tett volna a közöshöz, a látványon látványvilágon
kívül. De sok más agyatlan akció filmmel ellentétben még el is vett, a Marvel
bűn lajstromát pedig még oldalakon keresztül lehetne folytatni, de inkább
szeretnék valami kellemesebbet megosztani az olvasósággal.
Sárkány
Zsombor
2018. május 16., szerda
Az embergyűlölő állatvédők
Az embergyűlölő állatvédők ismét lecsaptak és a legprimitívebb, tudattalanból feltörő ösztön dühüket hányták a komment mezőkbe. Igen, Zara a szurikáta meghalt. Egy kisgyerek a tiltás ellenére benyúlt a vemhes állathoz és az védekezve megharapta, a gyerek megijedve földhöz vágta és Zara és kicsinyei sajnos elpusztultak. Szomorú és nyomasztó történet. De még nyomasztóbb amit várható volt, hogy kivált. Most az "állatbarátok" fröcsögnek és a kisfiút minimum veréssel fenyegetik. Vagy minimum őt is úgy vágnák földhöz, ahogy szegény Zarát. Ez az embergyűlölő állatvédők híres védjegye, hogy tegyük azt az elkövetővel, amit ő tett az állattal. Ha felkötötte a kutyát, vagy végighúzta a vonóhorogra kötve, akkor akasszuk fel őt is vagy húzzuk végig az aszfalton szintén. Szemet szemért, fogat fogért. Rohadtul nyomasztó és rideg korunknak ez az egyre népszerűbb trendje. Ne értse félre senki, mikor ilyen híreket hallok, hogy vonóhorogra kötve húzták mérföldeken át a szerencsétlen állatot, felfordul a gyomrom és valami nagyon szorongató, szörnyű érzés fog el. Azért fog el, mert az ember alatti viselkedésmód. Az a szellemiség ami árad egy ilyen cselekedetből nem emberi, hanem sötét és démoni. A probléma ott kezdődik, hogy az embergyűlölő állatvédő nem érzi ezt, hanem hasonló sötét és démoni gyűlölettel reagálnak. Ők ugyanúgy végighúznák az elkövetőt beteges dühvel és sátáni örömmel a sztrádán. Én pedig állok és ugyanaz a förtelmesen nyomasztó, szorongató érzés fog el ezek láttán. A gyűlölet gyűlöletet szül. A szélsőség megszüli a másik szélsőséget és táplálja azt.
Valójában az embergyűlölő állatvédők nem azért szeretik az állatokat, mert az emberi mivoltuk olyan fejlett, hogy már nem csak embertársaikra terjed ki a felebaráti, krisztusi szeretetük, hanem már isteni teremtettségükben tisztelik a más lényeket is. Sokkal inkább azért rajonganak betegesen az állatokért és keresik abban is az emberi szeretetet, mert sem ők, sem a társadalom többsége nem üti meg azt a nívót, hogy ember jelzővel illessük. Biológiailag ember. Szellemileg sötét, állatalatti, démoni lét ez. Ilyen lét azé aki szándékosan állatot kínoz és ilyen lét, aki szemet szemért elv alapján hajtaná végre ugyanezt az elkövetőn. A kisfiú még kisfiú. Egy gyerek. És most tízezrek okádják rá iszonyú, bosszúszomjas frusztrációjukat. Engem annak idején csak egy osztály pécézett ki. Nem volt kellemes. Milyen lehet ebben az életkorban ha az interneten emberi testbe bújt démoni lények fröcsögik átkaikat rád...Ez a kisfiú még felnő, és ha nem rombolja szét a fél ország internetes fórumokon a lelkét, akkor még ember lehet belőle. Ember, aki megérdemli ezt a jelzőt. Ember, aki krisztusi szeretettel viszonyul embertársai iránt és kellő tisztelettel a teremtett világ minden lényéhez. Valóban ember, olyan, amilyen Zara sohasem lehetett volna, és amilyen talán, az állatvédőnek álcázott emberellenes szörnyek sem lehetnek már sosem.
Horváth Martin
2018. május 14., hétfő
Eurovízió és a kulturális marxizmus
Az Eurovíziós Dalfesztivál már hosszú ideje legalább akkora "humbuk"-verseny, mint az Oscar-díjért folytatott harc. Ha valami megfelelően egyenlőség-propaganda, elfogadáspárti, nemi identitással nem tisztában lévő, holokauszt témájú, feminista, akkor kellő esélyekkel indul a film és zeneipar díjátadóin. Megjegyezném, hogy ne örüljenek a szélsőjobberek, nem Izrael győzelme miatt háborgok, én még összeszorított foggal ugyan, de azt is eltudom fogadni, hogy kulturálisan Európa része a zsidóságot képviselő állam. A zsidóság ugyanúgy fel van használva a kulturális-marxizmus fegyvertárában a holokauszt révén, mint a homoszexuálisok vagy bármely kisebbség. A szélsőséges baloldali szellemiség nem tekint rájuk másképp, mint eszközre a jobboldal szellemiségével vívott harcban. Sőt, a baloldal eszmei alfajai váltakoznak időközben, tehát míg 30 éve komoly előnyt jelentett egy holokauszt tragédia témája, vagy holokauszt túlélőnek lenni a média világában, addigra ma már ezt a kártyát üti a genderizmus. Tehát ha egy holokauszttúlélő rendező vagy, de közbe a feministák rád szórják a #meetoo átkot, akkor a zsidóságod tragédiája már nem véd meg. Ennek ellenére még biztosan nagy felhajtást érő Oscar-díjat jelent a Saul fia napjainkban is. De az Eurovízión Conchita Wurstnak minden nemzetiségi történelmi tragédiával szemben már nagyobb esélye volt évekkel ezelőtt, csak mert "szakálla volt gender".
A lényeg, hogy a nyugati kulturális és szórakoztatóiparban egyértelműen ideológiai alapon történnek jutalmazások. Az már csak hab a tortán, ha művészileg és szakmailag is jó az alkotás. Sőt a kádárizmus öncenzúrájához hasonlóan, nyugaton a zeneszerzők és rendezők maguktól olyan témákat és karaktereket gyártanak, amelyekkel tudják, hogy befuthatnak a kulturális-baloldal terrorja alatt lévő nyugati világban. Valójában ez semmivel sem másabb, minthogy idehaza Mészáros Lőrinc hogyan nyer közbeszerzést, vagy Polt Péter mi alapján nézi a jogot és, hogy a NVI hogyan szelektál a népszavazási kérdések jóváhagyása körül. Mindenki az adott országban tudja, hogy honnan fúj a szél és a hatalmon lévő klikk/ ideológiai oldalnak akar megfelelni. Így azonban alkalmas, képzett, rátermett emberek nem nyernek projekteket a NER-ben, és tehetséges alkotók, művészek halhatnak éhen a Nyugaton, csupán mert nem megfelelően gondolkodtak az őket körülvevő viszonyokról.
Horváth Martin
2018. május 8., kedd
Sárkány Zsombor- Választási csalás?
A választások után, úgy érzem itt
az idő beszélni egy kicsit a mély állam koncepciójáról. Itt az idő, hiszen
tökéletes aktualitást ad a dolognak a választások utáni szokásos hiszti, a társadalom
megfelelő térfelének részéről. Mindenki csalást kiált és a szavazatok újra
számlálását követeli. Az értelmiség ördögöt fest a falra, és a megfelelő házi újságíróknak
és műsorvezetőknek pedig habzik a szájuk és nyelveken szólnak.
De vajon mennyire jogos vagy
valóságos az épp ellenzékbe került vagy ellenzékben maradt tábor érzése, a
demokrácia vereségével kapcsolatban? Aki épp a jó lóra tett az nem fog ilyen
kételyeket megfogalmazni, hiszen örül, hogy a kedvence marad a kiszavazó show
után a villában. Aki pedig vesztett az akkor is a demokrácia haláláról fog
hörögni, ha a világ legdemokratikusabb választása zajlott le. Ez kellően
megnehezíti, hogy valaki tisztán lássa a dolgokat. Viszont pártszimpátia ide
vagy oda be kell látni, hogy a közakarat érvényesülése súlyos akadályokba
ütközik.
Itt jön a képbe a mély állam megismerésének
fontossága. Ez a közigazgatási jelenség az utóbbi időben nagyobb nyilvánosságot
kapott Trump elnöksége által, aki a szájára vette ezt a nem épp előtérben lévő
konglomerátumot, és zászlajára tűzte a „deepstate” magyarul a mély állam
befolyásának visszaszorítását. Ezek hallatán már mindenkinek akadhat ötlete
arról mit is jelenthet a deepstate. Első hallásra nekem is valami háttérben
meghúzódó manipulatív és kártékony csoport jutott eszembe. Egy kis kutatás után
rájön az ember, hogy a valóság nem ilyen egyszerű.
A politika tudománya szerint a
mély állam nem más, mint azon szakértői körök, szervezetek, összessége, amik az
állam megbízásából vagy annak részeként, olyan feladatokat látnak el, amik komolyabb
szaktudást és folytonosságot követelnek. Egy négy évre berendezkedő kormány nem
képes hosszú távú vagy rendkívül specifikus feladatokat ellátni. A politikus
csupán a felhatalmazást birtokolja és iránymutatást tud adni, szakmai
részleteket nem vagy nem mindig tud kidolgozni. Ezért alakult ki ez a garnitúra,
ami jövő-menő kormányoktól függetlenül tevékenykedik, politikusaink árnyékában
folytonosságot és szakértelmet biztosítva. A papírforma tehát nem is olyan
vészes, és ez a felállás demokráciánk része, ilyen olyan formában a korai
tizenkilencedik század óta. Miért szeretne tehát Trump elnök lesújtani erre a
látszólag szakemberekből és tanácsadókból álló segédszárnyra? És miért hoztam
fel az aktuális magyarországi választási hisztit?
A probléma, mint oly sok helyen
itt is korrupcióval kezdődik. Már Eisenhower elnök is figyelmeztetett a
mély-államba beszivárgó ipari, üzleti lobbistákra. Az állam jó megrendelő és,
pár jól irányzott ajánlással remek lehetőségek nyílhatnak meg egy vállalkozás
előtt. Innen már csak egy lépésre van az, hogy maga az oligarcha diktáljon a
politikusnak. Azóta több-kevesebb mértékben a mély állam átalakult az államnak
szakmai segítséget nyújtó szárnyból, az üzleti körök érdekképviseletévé az
államon belül. Végső soron, a mély állami szerveződések váltak a ma ismert
korrupció fő forrásává. Mindezt pont a már említett antidemokratikus jelleg és
az átláthatatlanság tette lehetővé. Az Egyesült Államoknál maradva, példának
okáért; szinte közhely az államot harci kutyaként kezelő fegyver és olaj-lobbi
ténye. Nem volt véletlen az se, hogy amerikai közpénzek
kerültek felhasználásra az idei magyar választási kampányban az ellenzék
támogatására, közli a LibertyReport. Daniel McAdams szerint főleg a vidéki
ellenzéki sajtóorgánumok kerültek támogatásra az USA által, ráadásul mindezt
Trump elnök háta mögött. Talán ez jelzi a legfényesebben azt, hogy a mély állam
a saját feje után megy akár külpolitikáról vagy belpolitikáról van szó, Trump
elnök ugyanis az eddigi USA elnökök közül pozitívabban viszonyul a jelenlegi
Magyar Kormányhoz.
Közép-Európának is megvannak a
maguk sajátosságai a mély állami működések terén. Úgy néz ki nálunk, inkább a
privatizációból meggazdagodott oligarcháké, egyéneké a főszerep, semmint a nagy
nemzetközi lobbiké. Így a cikk elején feltett kérdést megválaszolásra került e részben;
valóban szabadak voltak az idei választások? Nem! Ahogy az összes eddigi se.
Amíg nem érvényesül kellően a polgárok akarata, mert a mély államnak más
ötletei támadnak, hiába cserélgetjük a kormányokat. Nézzük csak meg az ellenzék
kampányát. Gyerekkoromból, halvány töredékes emlékekből még dereng, hogy már
akkor a kilencvenes évek végén is elhangzott minden, ami idén is. Kis és közép
vállalkozások támogatása, egészségügy, oktatás. A mély állam tevékenykedése
mellet talán nem is véletlen, hogy eddig egy kormány se bírt el ezekkel a
problémákkal. A sokat kritizált rendszerváltás lényegi bukása is talán ebben
fogható meg. Az előző rendszer a mély államon keresztül konzerválta magát,
ezzel elkerülve szinte mindenki figyelmét. Egy ilyen garnitúra lecserélése egy
kormány által, igazán nehéz dolog és kemény kezet igénylő feladat. A Fidesz
újbóli hatalomra kerülésekor nagy vehemenciával neki is látott saját
struktúrájának kialakításához, az évek során a közigazgatás és a többi hatalmi
ág heves ellenállása részben ezzel is magyarázható. De sajnos tizenkét év
alkotmányos többségben való kormányzás ide vagy oda, a mély állam normális
működésének visszaállítása helyett megszületett az újabb gólem, amit ma NER-nek
nevezünk.
A Fidesz kormányok igazi bűne nem
az, amivel az ellenzék vádolja. Nem az a baj, hogy kifüstölték az előző
rendszer szellemi örököseit a közigazgatásból. Nem is az, hogy kemény kézzel
jártak el és mertek új alkotmányt írni, és az rendszer összes elemébe
belenyúltak. Hanem az, hogy amikor végre sikerült bevenni a velünk élő Kádár-rendszer
földalatti erődítményeit egy új kezdet helyett, lemásolták az eddigi modellt és
átvették a működési elveit. A Fidesz által kiépített mély államot majd akkor figyelhetjük
meg igazán működés közben, ha már nem a Fidesz van kormányon. De nagy összegbe
fogadok bárkivel, hogy egy esetleges NER-váltó kormány pár személycsere után
roppant kényelmesen fogja magát érezni, és esze ágában sem lesz struktúrát
váltani.
Összességében tehát elmondhatjuk;
a meglátásban igaza van a jelenleg Budapesten tüntetőknek. Valóban elvették
tőlünk a döntés jogát, de nem most, és nem Orbán.
Sárkány Zsombor
2018. május 5., szombat
Horváth Martin- Jobboldali kommunisták
Nem tudtam ellenállni a
kísértésnek, annak apropóján, hogy Karl Marx 200 éve született, annak, hogy a
kommunista diktatúrákról- vagy amiket legalábbis annak neveznek-, kifejtsem a
véleményem. Megszámlálhatatlan azon nézetek száma a baloldali, neomarxista
részről, amelyek azt állítják, hogy a 20. században kommunista illetve szocialista
címszó alatt megvalósult rendszerek
valójában nem voltak kommunisták. A nemzeti-konzervatív oldalon persze ilyenkor
gúnyos reakciók vannak. Amolyan szerecsenmosdatásnak vélik ezt a véleményt.
Azonban én úgy gondolom, igazat kell adjak ezeknek neomarxistáknak. Valóban nem
voltak kommunisták a magukat kommunistának valló rendszerek a 20. században.
Sőt, azt mondom még csak baloldaliak sem voltak. Rögvest kifejtem miért.
Mielőtt azonban bárki megvádolna, hogy én is mosdatom a szerecsent, tisztáznám,
hogy ezt a véleményemet úgy tartom fent, hogy bár nem tartom kommunistának és
baloldalinak ezeket a rendszereket, vallom közben, hogy a valódi kommunizmus ha
gyakorlatban megvalósulna még ezeknél a 20. századi kamukommunista
diktatúráknál is szörnyűbb lenne.
Nem először írom le, de ismét
kifejtem. Ha a gyökeréig ásunk a jobb és baloldali világszemléletnek, akkor egy
minden különbség fő okát kiváltó különbséghez jutunk. A jobboldal számára a
világ abszolútum, míg az ember relatívum. A baloldal számára pedig az ember
abszolútum, míg a világ relatívum. Tehát a jobboldal számára léteznek abszolút
igazságok, törvények, természeti rendszerek, bevett társadalmi szokások,
hagyományok melyekhez az embernek igazodni kell. Míg a baloldal számára az
ember egy önállóan teljes egész létező, mely képes a környezetét a önmagához
igazítani. Ebből megérthető az összes különbség kisebb téren. Miért védi a
jobboldal a nemzetet, a vallási tradíciókat, a társadalmi hierarchiát. A
baloldal miért van ezek ellen és támogat olyan progresszív dolgokat mint az
eltérő nemi identitásúak egyenjogúsága és a többi. A marxizmus ebből a
szempontból teljességgel baloldali. Ebben vita nincs. A kommunizmus címszó
alatt kifejtett nézetek zöme, velejéig baloldali ebben a filozófiai alap
meghatározásban. A gyakorlat viszont messzemenően eltér.
Rögtön felmerül a gyanú, hogy
azon elmélet, hogy a proletariátusnak van egy élcsapata amelyeknek a
forradalmat és társadalmi átalakulásokat irányítani kell, már eleve egy kis
jobboldali elhajlás. Egy aprócska alku vele, hiszen valamilyen hierarchia létét
(ha ideiglenesen is) de feltételezi, hogy szükséges a társadalomban. Ettől
eltekintve a kezdeti kommunista próbálkozások erősen fedték a baloldaliság
fogalmát. Elég csak a Magyar Tanácsköztársaságra gondolnunk. Ott még őszinte
hit volt a marxista ideológiában amelyet következetesen igyekeztek
érvényesíteni is. Azonban ha megfigyeljük a folyamatokat sorra arra a
felismerésre jutunk, hogy a kommunista rendszerek paradox módon de ugyanabba
torkollanak, ami ellen küzdöttek. Elkezdtek sorra felvenni, valamiféle korcs-jobboldali
vonásokat a társadalomszervezésben. Eltörlik a klérust, de a párt mindenható
atyai figyelme és iránymutatása átveszi a helyét. Eltörlik az Atyát a Fiút és a
Szentlelket is, de helyébe lép Marx, Engels és Lenin (vagy éppen aktuálisan a
lokális diktátor). A Mária és Krisztus képeket és ikonokat felváltja a
pártfőtitkár, vagy a „hallhatatlan” Lenin arcképe. A királyt vagy a cárt
megbuktatták, de azért egy Sztálin mint „vörös cár”, Ceausescu, mint a román
nép nagy ura csakúgy helyettesítik ezt, mint Pol Pot, Enver Hoxa, Mao Ce-tung.
Ahogyan Kádár is remekül helyettesítette a Horthy képben megjelenő gondoskodó
államapuka szerepét. Persze a hierarchia is eltörlődött és nincs többé ispán,
meg grófok és bárók. Csak azért a Központi Bizottságtól kezdve még is megvolt a
rangsor a pártban. Úgy vélem ennek oka, hogy a világban minden működőképes
rendszer jobboldali. A világ egyszerűen jobboldali. Az univerzum és a természet
rendje egyszerűen ilyen hierarchikus felépítmény, amelyben különböző szokások,
hagyományok tartják egyben a társadalmat. Hogy ez így jó volna? Nem hiszem, én
idealistább vagyok annál. De kétségtelen, hogy ha egy társadalmat, országot,
sőt birodalmat egyben akarunk tartani, akkor amíg ebben a világban élünk, szükségszerűen
jobboldali praktikákat kell bevetnünk az egyben tartására. Ez odáig jutott,
hogy gyakorlatilag alig tudunk megemlíteni valóban baloldali diktatúrát. A
Szovjetunió Sztálintól kezdve elindult egy klasszikus birodalom felépítménye
felé, és a Hruscsovi kis kitérő után Brezsnyevvel már abszolút egy kifejezetten
orosz imperialista képződménnyé változott a Szovjetunió. A Szovjetunió a
1960-as évektől nem volt más, mint egy orosz, nacionalista, a cári birodalom
befolyását reprodukálni próbáló formáció, amely kommunista szlogeneket és
jelképeket használt, de ő is tudta, hogy ez rég nem az. Ez az egész befolyási
övezetükre igaz volt. Ugyan ki gondolja, hogy Magyarországon Kádár és köre
komolyan hitt a kommunista világforradalomban. Kádár kizárólag abban hitt, hogy
egy sötét kompromisszummal, amit kötött a magyar társadalommal, hitellel
fenntartható az, hogy ne ismétlődjön meg 1956. Ennyi volt a kádárizmus „ideológiája”.
Jugoszláviában az ideológia inkább pánszlávizmus volt, mint sem kommunizmus.
Észak-Koreáról nem is beszélve. Amely sokkal inkább egy nemzetiszocializmusra
emlékeztet, mint sem bármilyen baloldali diktatúrára. Kim-dinasztia uralkodik.
Dinasztia egy kommunizmusban, eleve paradox. Vallásos jegyei vannak az
ideológiának, erősen a koreai nacionalizmusra alapoz, abszolút a vezérkultusz,
hierarchia. Észak-Korea sokkal inkább a legősibb jobboldali archetípusokra
emlékeztet, mint az ókori Egyiptom vagy Babilónia vagy éppen Róma. Nem kell
messzebb mennünk Romániánál egyébként, ahol Ceausescu ugyanúgy vallásos
vezérkultuszt épített ki és a román nacionalizmusra alapozta az ideológiáját.
De senki sem gondolja, hogy egy Etiópiában, vagy Kubában valóban valaha is
kommunizmus volt, noha annak nevezték. A kommunizmus a 20. század második
felétől nem volt más, mint egy közös megnevezés, egy alibi, a nyugati, liberális
demokráciával és szabad piaccal szemben önmagukat meghatározó rendszerek
számára. Ha Putyin, Orbán, Duterte, Erdogan 30 évvel korábban vannak hatalmon,
biztos, hogy a kommunista blokk részeként lennének számon tartva. Ezért is nem
tudják sokan, hogy a NER például neokádárista, vagy szélsőjobboldali. Vagy
hogyan lehetett egy szerb kommunista Milosevics a legnagyobb szerb soviniszta
10 év alatt. A magyarázat valójában, hogy nem a NER vagy nem Milosevics
eldönthetetlen, hogy kommunista vagy jobboldali, hanem a kommunista címkével
ellátott rendszerek voltak valójában mindig is jobboldaliak. Ezen vezetőknél az
egyetlen különbség, hogy most mivel a marxizmusnak való látszatmegfelelés
kényszere sem tartja vissza őket attól, hogy jobboldali módszerekkel irányítsák
a társadalmukat, sokkal bátrabban és nyíltabban viszonyulnak a nemzetük
vallásához, és hagyományos értékeihez. Valójában persze a „szocialista erkölcs”
ha belegondolunk, nem volt tartalmában másabb, mint a keresztény erkölcs.
Mélységesen konzervatív volt az öltözködés, szexualitás, drogfogyasztás terén.
Ahogyan a pénz és a fogyasztói társadalom morálja ellen is ágált. Nem véletlen
akadnak olyan nézetek, melyek a papíron leirt marxizmust egy „árnyék
kereszténységnek” tartják. Marx nem is akart mást, mint Isten nélkül
megvalósítani a Mennyországot itt a földön. Természetesen ez egy halott
próbálkozás és katasztrofális eredményekkel jár ha megpróbáljuk. Még
katasztrofálisabbal, mintha a névelegesen kommunista diktatúrák
eljobboldaliasodnak módszereikben.
Mivel a marxizmust következetesen
vallók is rájöttek a történelem során, hogy itt csak a kommunizmus csak díszlet
ezekben a rendszerekben, új megoldások felé kezdtek kacsingatni, hogy valóban
érvényesíthessék a baloldaliság győzelmét
a társadalomban. Ebből lett a Frankfurti iskola. Ő rólunk már korábban
itt írtam. Azt látjuk, hogy míg a magát kommunistaként definiáló
világrészt a jobboldaliság szelleme fokozatosan bevette, legyőzte és
átformálta, addig az ezzel szemben álló Nyugatot a kulturális baloldaliság egy
hátsó ajtón letarolta. A hátsó kiskapu pedig 1968 volt. Ez a szintén
ünnepélyesen fél évszázada indult folyamat, az egyetlen baloldali diktatúra
megjelenésének kezdete. A feminizmus, a politikai korrektség, a szexuális
forradalom, a könnyű drog legalizáció és végül a genderizmus mind-mind egy egy
csápja ennek a baloldali diktatúra polipjának, mellyel valóban felszámolja a
jobboldali berendezkedést, értékeket és valóban a filozófiai meghatározás
szerinti baloldali világot teremt. Ahol az ember abszolútum a világ pedig
relatívum. Ha megnézzük a nyugatot, elmondhatjuk, hogy lassan az első hiteles
baloldali diktatúra a világon megalakult. Elég csak látnunk Kanadában azokat az
eseteket, mikor elvették a szülőktől a gyermeküket mert nem nevelték elég „nem semlegesen”.
A gender ideológia erőszakos elfogadtatása, vagy éppen kegyetlen leszámolás az
ez ellen felszólalókkal. Mind ennek a jelei. A baloldal számára a világ
relatív, ahogyan írtam a legelején. Ez az első baloldali diktatúra. A
relativizmus őrült szellemi terrorja. Megismétlem magam: a valódi kommunizmus a 20. században megvalósult névelegesen kommunista diktatúráknál is szörnyűbb lenne. És talán már most is az.
Horváth Martin
2018. május 2., szerda
Éljen Május 1.
Furcsa volt nekem mindig ez a május elseje, munka ünnepe dolog. Gyerekkorában talán sokaknak feltűnt már az a paradoxon, hogy a munka ünnepe munkaszüneti nap. Nem értettem, ha ünnepeljük a munkát akkor örülünk neki, ha örülünk neki akkor szeretjük csinálni, ha szeretjük csinálni miért nem csináljunk pont akkor mikor ünnepeljük? Olyan volt nekem, mintha a Föld napján nekiállnánk szemetelni. Komolyra fordítva a szót, ki örül mégis a munkának? És itt fontos különbséget tenni aközött, ha valaki szívesen oktat, mint tanár. Szívesen ment életet, mint orvos, mentős, tűzoltó. Szívesen szolgálja a közrendet, mint a rendőr. Szívesen ápol és gondoskodik, segít másokon mint az ápolónő, pszichológus stb. Csak, hogy ezek a hivatások, vagy szenvedélyek. Olyan belső késztetést vezérelte cselekvések és életmódok, amelyekre valaki hivatott. Hiszen ilyen készséget kapott. A munka az más. A munka azt jelenti, amit nem szívesen csinálunk, csak muszáj megtennünk mert hát múlandó, gyarló földi porhüvelyünk minden pillanatban közelít a pusztulás felé és ezt fáradságos módon de tudjuk hátráltatni. A munka részben ilyen kényszertevékenység a pusztulás hátráltatására. Hogy meglegyen "a napi betevő". Őszintén ki ne akarná ezt elkerülni? Ettől a tehertől megszabadulni és helyette olyan dolgokat végezni amelyek valóban érdeklik, hasznosak, hivatottak rá és szolgál valami magasztosabb célt, mint a létfenntartás körforgását.
A kommunisták azért ünnepelték, mert semmiféle más perspektívában nem tudtak gondolkodni csak az anyagi lét földhözragadt tengődésében. A nemzetiszocialisták azért ünnepelték mert a totalitárius államukat a fogaskeréknek nézett emberek a munka révén üzemeltették. A mai kapitalista rendszerekben pedig azért maradhat ünnepnap, mert a kapitalisták örülnek, hogy a munkások anno beérték ezzel az örömmel, hogy nem halálig dolgoztatja őket a főnök, hanem csak 8 óráig. Mert ennyi volt a nagy eredmény. Ugyanúgy utálhatjuk amit csinálunk, ugyanúgy lehúzhatnak minket, igazságtalanul bérezhetnek, adóztathatnak. De legalább 8 órán át szenvedünk ezért nem 20-on keresztül. Legalább Nagy Feró megírhatta a 8 óra munka c. számot. Jó, rendben szép eredmény volt és elismerést érdemel, hogy milyen áldozatok árán harcolták ki a munkások ezt annak idején. De az, hogy nem 6-szor ütnek meg, hanem 3-szor az nem ünneplésre ad okot. A munka szükséges rossz, a fizikai létünk velejárója. Ennél nem több, nem kevesebb. Nem kell sem ünnepelni, sem folyton keseregni rajta. Vagy egyik vagy másik irányba hajló túlzott foglalkozás a munka jelenségével az egy értékrendbeli válságot jelez. Az élet célját tévesztett értelmezését. Aztán ha nincs meg a valós cél, abból lesz a virsli, meg a sör, meg kisfröccs meg az elferdített puskacsövű céllövölde.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)