Szabó Kornél- Házunk népe

„Ha csak a szerelemre alapozott házasság az erkölcsös, akkor csak az a házasság erkölcsös,

amelyben a szerelem meg is maradt”

-Friedrich Engels

Az erkölcsös házasságokra jellemző előnyök, mint az öngyilkosságok kisebb száma a köteléken belül, (mind a szülők, mind az utódok esetében) a kevesebb válás, az egészséges értékrend kialakulása a gyermekekben.
Korunkban tán nem számítanak akkora értéknek, mint korábban?
Talán az, hogy az erkölcsös nevelés elhanyagolhatóvá teszi a lelki betegségek kialakulását, így az ezek által kiváltott fizikai tüneteket, betegségeket is megakadályozza, kevés volna?
Pedig példás testi, lelki és szociális egészségre adunk lehetőséget ezzel önmagunknak és utódainknak.

Mindezen egyértelműen vonzó tények ellenére a házasságok száma csökken, ezen belül pedig még inkább a sikeres és erkölcsös házasságok száma. Manapság egy frissen esküdött pár 40% eséllyel szétválasztja életét. Talán egyszerűen csak nem akarják egész életükre összekötni az életük? Szabadoknak lenni, nyugodtan vándorolgatni a jelöltek között, amíg el nem jön az igazi, vagy a kielégíthetetlenség, vagy a depressziós önsajnáltató hányinger.

Ezzel együtt a gyermekek száma is csökken, noha nő azok száma, akik egyedül is nevelnek gyereket,
A televízió pedig, hiába kényelmes, bizony nem neveli fel senki porontyát. Épp ellenkezőleg.

ám egy csemeténél ők sem vállalnak többet. Még a sikeres házasságoknál is terjed az ’egykézés’, mondván arra legalább lesz idejük. Persze ez is lehet hazugság, hiszen az önmegvalósításukat nem a családon belül, hanem kívül, a munka, ill. hobbi világában keresik, elfeledve a fő szempontot, hogy a kiteljesedés egyik legtökéletesebb és legbiztosabb módja a családalapítás és gyermeknevelés.

A foglalkozás/foglalkoztatás hiánya vagy csökkenő ideje pedig olyan negatív devianciákhoz vezethet, melyek során sérül a gyermek elméje, lehetőséget adva elmebetegségek kialakulására.
Ilyen lehet a skizofrénia, ideg-összeroppanás, depresszió, pszichopátia, neurózis.
Ezen gyerekek, pedig ha felnőnek és ők is gyermeket vállalnak, jó eséllyel adják át viselkedésükkel pszichés betegségeiket, mivel utóduk példaként állítja maga elé szülei habitusát.

Természetesen nem okolhatóak ezért pusztán a tévúton járó egyének, az egész társadalom a bűnös, aki megfeledkezett üszkös sebéről lábujján, ami mostanra már a lábszárát zabálja. Napjaink hatalom és pénzhajhász politikai rendszerei, amelyek magára hagyták a rábízott életeket, végignézték ezt, sőt szították, indukálták, ezáltal ugyanannyira vétkesek.

Az áldemokrácia, amelyben megválaszthatjuk, hogy miként legyünk rabszolgái a rendszernek, és a szélsőséges liberalizmus, ami hamis és kreténizált szabadságot kínálva torzított minket odáig, hogy azt higgyük, mi magunk istenek vagyunk, az egyén mindenre kihat, nincsenek korlátai, s azt is megteheti amit pusztán ő lát jónak, nem más mint aljas és gyomorforgató megtévesztés, kihasználás, átverés, szeparálás.
Az idők alatt, amíg ezt csöpögtették az elménkbe, nem lettünk mások, mint terelni való haszonállatok egy vágóhíd útvesztőjében. Legtöbbünkkel elhitették, s még ma is hiszik, hogy egyenlőek vagyunk.
Az egy funkciót ellátó gépek lehetnek egyelőek, de az ember, amelynél bonyolultabb biológiai rendszerről nincsen tudomásunk, nála nem beszélhetünk egyenlőségről. Legalább annyira differenciáltak vagyunk, mint testünk sejtjei, ki ehhez, ki ahhoz ért, avagy arra való. Az emberek egy nagy egészet képeznek.
Senki sem lehet egyenlő a másikkal. Csak egyenrangú. Mint a házasságban a férfi és a nő. Egymás párjai. Egyenrangúak.

Manapság az Anya kiszakad anyaságából, eltüntetve a gyengédséget, ezzel megvonva a csodálatos anyai szeretetet, törődést a gyermektől, ezáltal béklyózva meg a fejlődését.
Az Apa kiszakad apaságából, megvonva a nyugalmat, a fizikai biztonságot és az állandóság képét a családtól.

Mindezt azért, hogy szabadabbak lehessenek.
A valódi szabadság az, amikor képesek vagyunk meghatározni az életünk korlátait. Amikor biztonságban érezzük magunkat az erkölcsünk, s elveink ölelésében, s határaink között szabadon mozgunk. Az ember életének van korszaka ahol felállítjuk a kerítéseket, amiket nem mászunk át. De ez nem az egész életünk!

A megszokott közhellyel élve a nő és férfi egyenként csak felek, s mint a mágnes különböző pólusaikkal, vonzzák egymást, és az egész, amit alkotnak, annak gyümölcsei a gyermekek.
Már csak azért sem lehet egyenlő a két fél, mert fiaik és lányaik fejlődéséhez egészen mást kell hozzáadniuk. Mennyiségben, minőségben és lényegében kell egyeznie a továbbadott tudásnak, szokásoknak.
Nem állítom, hogy lehetetlen egyedül felnevelni egy gyereket, úgy, hogy az egészséges is legyen, mind szellemileg, mind testileg, szerencsére sokszor van segítségük az egyedülálló szülőknek, a gyerek megléte pedig gyakran önmagában készteti a párkeresést és megállapodást.

A saját jövőnket Mi alakítjuk, s még ha korlátoznak is minket, a helyes példa mutatása az egyetlen út, amellyel hathatunk egymásra s ismét tisztává tehetjük erkölcsünket. Merjük felvállalni a jót, ne féljünk másuk ítéletétől, mert ha valóban jól csináljuk amit teszünk, hamarosan követnek minket.

„Néha előfordulhat, hogy fáradtan más látunk, mint ami ténylegesen ott van.
 Ilyenkor pihenjünk, s vegyük szemügyre utána újra, az esélyét is kizárva, hogy megtévesszük egymást.”

Szabó Kornél

Horváth Martin- Ők is emberek

Vannak mantrák és unalmas sablonos folyton folyvást ismétlődő mondatok amit a tömegembertől viselünk el éltünk pirkadatától alkonyáig. Mindenki ismeri gyerekkorából a „nem nekem tanulsz” szöveget, később fiatalon találkozunk a „majd ha gyereked lesz te is megtudod…” kezdetű örök bölcselettel. Idősebb korosztályban és kétes hírnevű kocsmákban pedig a „ én voltam katona úgyhogy…” és az „ ez van ezt kell szeretni…” önmagunk tunyaságának nyugtatásai. Azonban a napokban tűnt fel, hogy magasabb szinten a politikában és a mindennapokban is alapvető morális kérdésekre is létezik egy roppant idegesítő formula. Ritka TV nézéseim egyikén kiszúrtam, ahogy a börtönből szabadult embereknek valamiféle beilleszkedési programja volt, hogy megmutassák: ők is emberek!

Aztán beöltött sok-sok évnyi emlékfoszlány, hogy mennyit is hallottam én ezt különböző

szituációkban. Javarészt baloldali és liberális emberek szájából. De mit is jelent ez, hogy „ők is emberek”? Legtöbbet olyan vitákban vagy ténymegállapításokban halljuk ahol ellenvéleményt kell megfogalmazniuk egy vélt vagy valós diszkrimináció kapcsán. Ez egy érv ekkor. Kérdezem viszont, ez egy érv? Az, hogy emberek? Szerintem ez egy profán ténymegállapítás és semmi több. Csak az egyszerű tömegember, aki önálló gondolatok híján van, szeret előre legyártott sablonokat  böfögni, nekik remek szófordulatuk.  Azonban ha értelmezni próbáljuk egy katasztrofális blődség, amiért pedig fel is háborít, hogy nem kevesebb fogalmat bagatellizál, mint az emberséget.

Gondoljunk bele, mi történik, amikor egy antiszemitát megtalálnak ezzel az érvel, hogy „a zsidók is emberek”? Kapát, kaszát eldob az alanyunk és magába roskad, hogy világnézete összeomlott? Nem valószínű, mert nem rúg ki semmit alóla. Az antiszemita nem azért érez ellenszenvet a zsidóság iránt, mert nem tekinti emberi fajhoz tartozónak. Akárhogy néztem a nemzetiszocializmus semelyik irányzata nem foglalja magában a zsidóság, cigányság és más rasszok emberi mivoltának tagadását. Alacsonyabb rendű népekről beszél ez igaz, sőt olyanokról is amelyek léte pusztító jellegű másokéra nézve. De emberi mivoltát nem tagadja, maximum az emberi fajon belül rangsorol. Ez az érv tehát teljesen ostoba nekik. De már akkor is divat lehetett, hiszen az SS adott választ erre a felvetésre, miszerint a „ a zsidó is ember, de a bolha is állat”. Ez tökéletesen kifejezi a felfogásukat és a profán tény közlését- miszerint emberek a zsidók is- teljes haszontalanságát. Véletlen sem védek semmilyen fajelméletet, de logikailag nézve, attól, hogy valakik emberek, még lehetnek rettenetesen károsak. Persze népek és rasszok kollektívan aligha, de ha ott használják a liberálisok, akkor ez egyén szinten is érv? Képzeljük el, amikor XY a soroksári maffia egyik tagja emberölési kísérlet miatt életfogytiglanit kap, majd azt mondjuk a bírónak:  ő is ember. Mi történik? Semmi, mert egy fajhoz való biológiai tartozás nem egy érv vagy ellenérv semmire.

Rájöttem még valamire. Ha a balosok/liberálisok azt is hiszik, hogy a rasszizmus, antiszemitizmus, homofóbia stb. alapideológiája az, hogy megkérdőjelezik valaki emberi mivoltát, akkor nagy ellentmondásba kerülnek magukkal. Tudni illik a lengyel parlament új abortusztervezete nagy vitát kavart az elmúlt időben. A bal-liberálisok pedig mindig is az abortusz pártján álltak és állnak. Az abortusz pedig nem szól másról, mint, hogy eldöntjük, az embrió ember-e vagy sem? Mikortól ember valaki? Emberek egy csoportja,- ha tudósok hanem-, de eldöntik, hogy ki ember? Ha egy héttel kevesebbet szabnak meg határidőnek, akkor sokkal kevesebb halott embrió van, hisz több minősül embernek. A liberálisok pedig ezt védik. A liberálisok szerint tehát emberek egy csoportja eldöntheti ki az ember és ki nem? Mi van ha azt mondják a keresztények, nacionalisták stb. ebben a kérdésben, hogy bizony „ők is emberek”. Talán ebben az egy kérdéskörben van súlya ennek a ténynek, de úgy tűnik, a liberálisokat legalább annyira nem érdekli ez, mint Himmlert sem érdekelte mikor neki mondták.

De ki az ember? Mit jelent embernek lenni? Mert ha azt, hogy humanoidok vagyunk, vagyis két lábon járó, szénalapú életformák, akkor tényleg mindenkire rámondhatjuk. Szerintem viszont van ennek egy sokkal lelkibb vonulata. Az ember érez, az ember szeret, az ember alkot, az ember teremt, az ember autonóm véleménnyel rendelkezik. Embernek lenni annyi, mint elhagyni az ösztönöket, meglépni a fizikális szükségleteket és megmagyarázhatatlan szellemi irányultságok mentén élni az életünk. Felülírni, amit az állati, amit az ösztönös diktál. Ez a lélek. Manapság pedig elvan nyomva a tömegben, elvan nyomva, mert nem látjuk jelét. Az emberiség nem érez, nem gondolkodik, nem alkot önálló véleményt, hanem anyagi szükségleteiért küzd, szabadidejében leköti magát, kikapcsol valami illúzió szórakozással, akár egy gép úgy kikapcsol. Vélemény helyett pedig olyan előre gyártott ostoba sablonokat mond, mint ami elindította ezt a cikket is. A kérdés most már nem csak az embrió esetében kell feltennünk, nem a zsidók, a négerek, a homoszexuálisok és megannyi aspektusában kell a társadalomban, hanem elsősorban magunknak? Teljesítjük-e amit e szó valójában, nem biológiai tekintetben jelent, valódi nemes többletét? Emberek vagyunk még? Ahogy Ady mondja „ ember az embertelenségben”. Nagy érdem ha valaki elmondhatja magáról ezt, s még nagyobb ha talál olyanokat akikre ebben a mély értelemben mondhatja biztosan, komor és sötét világunk, degradált mindennapjaiban, szinte hirtelen örömmel: Ők is emberek! 

Horváth Martin