Sárkány Zsombor- Canadian Job

„CETA” egy betűszó, mely nem takar mást; mint az Európai Unió és Kanada között köttetendő szabad-kereskedelmi megállapodást. Az egyezmény nem csak a termékek vámmentes áramlását tenné lehetővé, hanem a vállalati tőke szabad mozgását is biztosítaná. Megalkotói tehát, egy az Atlanti-óceánt átívelő egységesített gazdasági tömböt szeretnének látni. Mi sem illeszkedik jobban a globalizáció és a gazdasági növekedés által meghatározott koordináta rendszerbe?

A probléma az egyezménnyel azonban számos:

Az első és inkább elvi probléma az elképzeléssel a globalizáció és a központosítás mértékének növelése. A 21. század felmerülő, környezeti és társadalmi problémái már önmagukban is bebizonyítják, hogy a nagy, központosított ellátórendszerek egyre inkább működésképtelenek. Ezek a perifériákon szegénységet s kiszolgáltatottságot okoznak, míg a centrumokban pazarlást, valamint a környezetet is nem kis mértékben terhelik. A szállítmányozási párhuzamokra épülő kölcsönös kizsákmányolás és a hatalmas bürokratikus gépezetek mögött elbújó nagyvállalatok szabad rablása a jellemzői e rendszernek.

De nem csupán két piac egybenyitásáról van szó! A közös gazdaság közös szabályozási szabályozásokat kíván meg. A gyakorlat ilyenkor az, hogy mind két fél szabályozásait a legalacsonyabb közös mértékre szállítják le. Ha például egy technológia kibocsájtási határértéke Európában szigorúbb, mint Kanadában, akkor a megá

llapodást követően a megengedőbb szabályozáshoz kell tartania magát a feleknek, így minden esetben lazulnak a feltételek, a vállalatok szabad mozgása érdekében. Az európai vívmányok számára katasztrófát jelentene, ha eddig elért eredményeinket a környezetvédelem, fogyasztóvédelem, és a munkavállalói jogok területén veszni hagynánk egy üzlet kedvéért.

Az úgynevezett „harmonizáció”-ból származó  legégetőbb visszalépést a GMO-mentesség megszűnése jelentené Európa szerte. USA szerte számos cégnek van kanadai leányvállalata, amik az Államok bioiparának új köntösbe bújtatott termékeivel fogják elárasztani Európát. A GMO veszélyeiről egy külön cikket lehetne írni, de a közgondolkodás -szerencsére- egyre inkább kezdi belátni, hogy az ellentmondásos technológiát jobb nem alkalmazni.

Nemzetállamaink még csak meg se védhetnék magukat a számukra nem tetsző tételektől, legyen az termék, technológia, vagy bármilyen más eljárás. Hiszen az államok magánbíróságokon perelhetővé válnának a vállalatok által. Ha egy vállalat tehát -akár kanadai akár európai- úgy látja, hogy egy intézkedés a profitszerzése tehát a gazdasági növekedés útjában van, perelhet! Az erre szolgáló fórum az ISDS vagyis a befektetési bíróság. Ez nem jelentene mást, hogy a „harmonizáció után se lehetne restaurálni vívmányainkat, nagyvállalatokkal való pereskedés nélkül. Így a gazdasági élet szereplői tényleges befolyást nyernének mindkét fél felett.

De akiket hidegen hagy a demokrácia súlyos megsértése, vagy a környezetvédelem eredményeinek módszeres letiprása, azok se mehetnek el a tény mellet mi szerint a CETA egy rossz üzlet. A Donald Trump megválasztásával végleg sírba szállt TTIP (USA-EU vámmentes övezet) lényegében hasonló koncepciója mögötti érdekcsoportok ugyanis nem nyugszanak. A kanadai gazdaság a már említett leánycégeken és általában a felvett alapanyagokon keresztül ezer szállal kötődik az Államok gazdaságához, lényegében másodhegedűs. Aki kanadai termékeket és tőkét enged be az az USA termékeit és tőkéjét engedi be csak a juharleveles zászlóval letakarva. Ez pedig európai oldalon -különösen hazánkban- főleg a mezőgazdaságot és az arra épülő kisvállalkozásokat fogja sújtani.

Összességében: A CETA kizárólag a nagyvállalatok érdekeit szolgálja, ellene megy a demokrácia szellemének és a környezet védelmét és a valódi fenntarthatóságért folyó munkát egy évtizedekkel ezelőtti szintre rugdalja vissza, az előnytelen versenyhelyzetekről nem is beszélve. Szerencsére még nincs késő tiltakozni, Európa és Kanada szerte gyűlnek az aláírások a tervezet ellen, tüntetésektől hangosak a nyugati nagyvárosok. Természetesen a bürokrácia, mint ahogy semmit ezt se könnyíti meg az átlagember számára. A több száz oldalas veretes szakmai nyelvezettel megfogalmazott papírsaláták sokszor nem is elérhetőek, és messze még a végleges verzió. A közös cselekvésnek tehát most jött el az ideje! 

Sárkány Zsombor

Horváth Martin- Krisztust gyalázó Jézuska

A karácsony előtti készülődési őrület közben szinte mindig akad egy-két cikk, vagy beszélgetés ennek káros mivoltáról és a karácsony eredeti jelentésének háttérbe szorulásáról. Már nem is figyelünk azokra az intő szavakra, amik a vásárlási lázzal szemben a szeretet ünnepének fontosságát, a hagyományos családi légkörű karácsony megélését szorgalmazzák. Talán nem is feltétlen baj. Mert azt hiszem, részben az is ostobaság.

Volt már szó a blogon arról, hogy attól, hogy valami hagyományos és régi, tradicionális szokás még nem feltétlen jó( bővebben itt). Talán nem is létezik még egy olyan ünnepkör, amire annyi negatív hagyomány rakódhatott rá, mint a karácsonyra. Kezdjük azzal, hogy a legtöbb ember bár ünnepli, fogalma sincs róla, hogy mégis mit ünnepel. Az átlagember körében elterjedt, hogy a szeretet ünnepe. Pedig egy kb. száz éves kapitalista hazugság, hogy mindenki vásároljon ajándékot, minél több szeretett embernek. Előtte kizárólag Jézus Krisztus születésnapjaként volt ismert. A valódi keresztények ma is így ünneplik. Ez nem is probléma, de a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ez is egy ezer éves egyházi ferdítés eredménye. Eredetileg pogány fény ünnep volt, hisz a téli napforduló után, minden perccel többet van nappal. Ezt pedig a fény diadalaként ünnepelték, amit a sötétség felett arat. Ténylegesen és metaforikusan is. Ilyen értelemben teljességgel beleillett a megváltó születése, ami fényt és reményt hoz a sötét, bűnös világba.

Az amerikai filmeken még is Mikulást látunk karácsonykor jönni, a Jézuska helyett. Ez pedig –részben saját tapasztalatból- igen csak összezavarja a kisgyermekeket. Súlyosan alábecsüljük ezt a generációkon átívelő lelki lenyomatot, hogy mekkora kárt is okoz a kulturális identitástudatunkban. Az amerikai Mikulásos karácsony pedig a skandináv mitológiából ered, ahol Odin főisten a szőke, életerős, leendő harcos kisfiúknak vitt ajándékot. Kicsit rasszista és militarista a mostani kóla reklámarc Mikuláshoz képest. Eredetileg őt,- mármint Odint-, próbálta elfeledtetni Miklós püspök, aki kevésbé rasszista és háború favorizált indíttatásból vitt ajándékot gyerekeknek. Sikerült neki, hisz főleg rá emlékszünk. Legalábbis mi magyarok biztosan, azonban mi Odint nem is ismertük eleve. Nyugaton Odin a fényünnepkor jött, tehát nem december 6.-án, ahogyan mi itt keleten Miklós püspök tiszteletére elnevezett napon tartjuk a Mikulás napot.

Nálunk ugyebár a „Jézuska” névvel illetett mitikus személy jön. Azért hívom mitikusnak keresztény létemre, mert kétségtelenül nem azonos a Biblia Jézusával. Jézus Krisztus ugyan megígérte, hogy a világ végezetéig velünk lesz, de ezt nem fantomként fenyőfák alá ajándékot csempésző formában értette. Ha pedig nem így értette, akkor sem igazán találni a parancsolatai között olyat, hogy hazudjuk ezt a gyerekeinknek. Őszintén szólva ezt a hagyományunkat jelen formájában borzasztó káros hagyományként tudom értékelni. Kifejezetten keresztény szemszögből. Először is hazudunk a gyermekeinknek. Előre megfontoltan, tervszerűen, akarattal, mindenféle racionális indok nélkül hazudunk a saját gyermekünknek. Ezt pedig a gyerek idővel tudni fogja. Átfogja élni azt az élményt, hogy a szülei, akikben a világon mindennél jobban bízik, csak rájuk számít, ezek az emberek szánt szándékkal hazudtak neki és átverték. Nem is egyszer, hosszú éveken át. Ez pedig ha nem is tudatosul, de a tudatalattiban elraktározódó lenyomatként megmarad. Most már pszichológiai vizsgálatok elemzik ennek a káros hatását. Mindezt miért tesszük? Miért is rakjuk ki az utódaink ennek a maradandó lelki traumának? Csak mert mindenki ezt csinálja. Meg csinálta generációk óta. Meg velünk is megtörtént. Ez az az utánzó mechanizmus, amit a majmok, sőt az egerek is több kísérletben bizonyítottak. Nem egy büszkesége ez az emberiségnek.

Keresztény szemszögből a helyzet még rosszabb. Ha elhitetjük a gyerekeinkkel, hogy a „Jézuska” ajándékot hoz, aztán kiderül, hogy hazugság volt az egész évekig, akkor egy hatalmas hitbeli kárt is okozhatunk. A gyereket szembesítjük egy olyan ténnyel, ami azt sugallja, hogy nincsenek csodák. Ha valami felfoghatatlant elhisz, az hazugság, megrendezett és másképp megmagyarázható egyszerű dolog csupán. A hitet csírájában folytjuk meg bennük. Emellett ha kiderül, hogy a „Jézuska” nem létezik, akkor a Bibliából ismert becézett utótag nélküli Jézus miért létezne? Legalábbis az összefüggés a csalódott gyermek szempontjából logikus. Miért higgyen abban a Jézusban, ha az előző is csak hazugság volt? Vagy egyáltalán bármi csodás dologban? A „Jézuska” kitalált, hazug személyénél hitet rombolóbb, keresztényellenesebb trükköt fiatalkorban el sem tudok képzelni. Csak is abban a kontextusban lehetne elfogadni a "Jézuska ajándékot hoz mesét", ha úgy értelmeznénk, és értetnénk meg gyermekeinkkel, hogy minden neki, Istennek köszönhető. Bármi, amit kapunk ajándék és végső soron Jézus Krisztustól származik, aki szeret bennünket feltétlenül. Azt hiszem nem túlzás, ha azt mondom, igen csekély százaléka lehet a családoknak ahol hasonló értelmezésben zajlik a karácsony. Őszintén és minden megvetés nélkül kérdezem a keresztény testvéreimtől, akik valóban hiszik Jézust, és közben ezt az elterjedt furcsa szokást is őrzik, hogy mit éreznek, mikor ki mondják a gyermeküknek, hogy „ a Jézuska nem létezik”? Magyarázkodunk, hogy „de az a másik igen”, aki a Bibliába van? Hogy akihez imádkozunk, ő létezik, pedig ugyanúgy sose látod, mint a karácsonyit? Vagy, mit érez az a gyermek, aki imádkozott az ajándékáért évekig, aztán kiderül, hogy nem a Jóisten intézte, hanem anyáék? Mer vajon még imádkozni másért is az Úrhoz ezek után?

Nem állítom, hogy a karácsonyi gyermekbecsapás tradíciója mindenkinél az ateizmus táptalaját hinti el, de azért be kell látnunk, hogy a megtestesült Istent, aki életét adta mindnyájunkért, neki a nevét és a személyét felhasználni az ártatlan fiatal lelkek becsapásához nem túl szerencsés. Ahogyan az sem, hogy ezzel a Télapó, húsvéti nyúl és fogtündér kategóriájába degradáljuk a megváltó Istent.

Meglehet érteni kövezni, szidalmazni, felháborodni és saját  önkritikát mellőzni ez ügyben, de nem tudom elfogadni, hogy ez egy jópofa, meg aranyos szokás. A karácsony amúgy sem jópofa meg aranyos a legkevésbé sem. Eredeti szakrális jelentését nézve. Mondhatjuk modern módon, ebben a langyos, posványos, cukormázas műhangulatban, hogy a szeretet ünnepe. Csak jelentse is azt. Mi egyáltalán a szeretet? Jézus azt mondja: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.( Ján. 15:13) Isten szeretete pedig nem egy meleg, csöpögős valami. 

„…Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket!”(Luk. 6:27)

Úgy szeretni, mint Isten nem egyszerű. Kemény feladat. Másképp szeretni pedig értelmetlen. Az isteni szeretet nem csak azt szereti, aki őt is szereti. Hanem szereti a drogost, a gyilkost, az árulót, az elvtelent, a zsidót, a cigányt. Szereti Hitlert és szereti Sztálint. Ugye már is kevésbé cukormázas egy ünnep, ha valóban a valódi szeretet ünnepeként fogjuk fel? Ne feledjük, elsősorban ezek a napok a fény diadalát éltették a sötétség felett. A reményt abban, hogy a jó mindig győzelmet arat a bűn és a gonoszság felett. Ahogy ebben Krisztus születése reményt is adott, és életében és halálában példát is mutatott. Ez egy harc. Egy harc, amelyben a szeretet, és csak is a valódi szeretet elsajátítása és gyakorlása egy fegyver. Ahogyan az igaz hit is az. Ezeket a lelki fegyvereket pedig alkalmaznunk is kell, ebben a velejéig aljas, könyörtelen, kíméletlen és kegyelmet nem ismerő háborúban, amely meg akar ölni mindenkit, a legártatlanabb kisgyermeket is, ahogy engem is és téged is. A tét pedig, hogy a lelkünk megmenekül-e a pusztulattól, vagy sem. Erre mutat rá valójában a karácsony, még ha minden egyház és minden ember is szeretné elfelejteni ezt.  

Horváth Martin

S.D.- Globalizáció és nemzeti értékek

A globalizáción azt a ma is zajló folyamatot értjük, mikor az alapvetően helyi tényezőket átveszik világszintű, nemzetek fölött álló elemek. Ez lehet gazdasági, azaz mikor egy szolgáltató az egész világon elérhető, mint például a különböző gyorsétteremek. Vagy beszélhetünk kulturális globalizációról, ami szoros összefüggésben áll a gazdasági globalizációval. A kulturális globalizáció alatt azt a folyamatot értjük, mikor a fogyasztói társadalom létszemlélete kihat, átveszi vagy átformálja az adott területen addig kialakult kulturális értékek helyét a mindennapokban. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy e gazdasági modellel nem kompatibilis, helyi értékek, az újabb generáció születésével, aki már a globalizált popkultúrában szocializálódik, kivesznek. Így a folyamat megítélése alapvetően két vélemény kategóriára tagolható: azon emberekre, akiknek fontosak a régi világ értékei, és védelmükön dolgoznak, és azokra, akik a régi értékek lecserélésében csak az emberiség egy új, egyetemesebb, internacionális állomását látják.

Én előbbiek táborát erősítem. Igyekszem alátámasztani hogy miért fontos megőriznünk őseink kulturális értékeit, és hogy ez miért nem lehetséges ezen gazdasági modell, valamint progresszivista létszemlélet keretein belül.

Az első és nagyon fontos dolog, amit érdemes tisztázni rögtön az elején, hogy pontosan mit értek nemzeti értékek alatt. Nemzeti értékek alatt az a meggyőződés él bennem, hogy minden nép a földön törekszik valami magasabb felé, ami szerint rendezni kívánja életét, törvényeit, közigazgatását, mindennapjait, erkölcsét és nevelését. Ez a törekvés legmagasabb szinten a különböző népek hitvilágában tűnik ki, aminek redukált változata a népi hiedelem világ, és az ehhez kapcsolódó szokások, melyek mindig valamiképpen visszautalnak magasabb, vallási eredetükre. Ezen kultúrák folyamatosan gazdagodnak, ahogyan a nép etnikailag, vagy környezetileg változásokon esik át. Minden kulturális érték tehát valamiképpen a magasabb rendű, idealisztikus erkölcsi elgondolásokhoz kapcsolódik. Benne az adott nép sajátosságai, habitusai kerülnek kifejezésre, az életmód, amit élnek, és ahogy élik, és a vágy hogy életüknek célt jelöljenek meg, értelmet és keretet biztosítsanak. Példának vegyük az egyik tipikus magyar ünnepünk, a húsvéti locsolkodás ünnepét. Ezen hagyományban a nép azon erkölcsi célja bukkan fel, hogy az udvarlásnak, szerelemnek megfelelő, ünnepélyes keretet biztosítson, saját erkölcsi elgondolásai szerint, a megfelelő szimbólumaival azoknak. A piros tojás a termékenység megtestesítője, az élet egyik fő motívuma, és a tavasz, a természet megújulása add megfelelő keretet arra, hogy a természettel harmóniában élő nép a saját mindennapjukban is azonosulhassanak az élet ritmikájával. A felsőbbrendű hitvilág kapcsolata ezen esetben is tisztán észrevehető, hiszen a kereszténység legnagyobb ünnepéhez igazodik a szokás, a húsvét ünnepéhez, melynek lényege megint csak a feltámadás és örök élet győzelme a halál felett.

Ezzel szemben a modern, globális kultúra, merőben más vonatkozási pontokkal rendelkezik. Alapjában kialakulása a városiasodáshoz köthető, melyben az ember elszeparálódott természetes, hagyományos életkörülményeitől, a falu vagy kisváros összetartó, családias közösségétől. A technika fejlődése a robotias, természettől idegen vonalat vett fel, melynek fő jellemzői az érzéketlenség, mennyiség, és hatékonyság. Ahogy a technológia fejlődött, úgy veszett az igaz emberség. A szcientizmus, és progresszivizmus kiszorította az ember hitvilágát, túlzott racionalizálásával megfosztotta az embert az örökkévalóság céljától, és ajándékától. A materializmust az ember legsötétebb énjét helyezte középpontban, és elhatározta, hogy felépíti a maga utópiáját, ezen elképzelései szerint. Ez az utópia mai napig épül, az építő állványok között élünk jelen pillanatban is. Nem meglepő tehát hogy ez az állítólagos fejlődés nem tűrhette a vele kibékíthetetlen vallási, és nemzeti értékeket. Ezek fokozatos leépítésébe kezdett. A vallási leépülésen már túl vagyunk, a mai átlagember számára már valóban halott Isten, de nincs már messze az idő, amikor temethetjük nemzeti értékeink is vele együtt, hiszen már utolsó perceit éli.

Most hangozhat ellenvetésként az, hogy miképpen fog kihalni a kultúra, amit meglehetősen hamis módon, mai napig „őriznek” különböző kulturális körök, egyesületek? A válasz világos és egyszerű: e kultúrkörök tagjai nem élnek a kultúrában, nem élik azt meg mindennapjaikban, nem kötik azt a megfelelő magasabb rendű vonatkoztatási pontok felé, így amit tesznek nem nevezhető többnek, mint valamiféle mumifikált holttest őrzése és ápolása. Ha a kultúrát nem éljük, az, mint a meg nem evett gyümölcs, elrohad, és ha a kertet is felégetjük, azt a hagyományos életteret, amiben megteremhet, akkor soha többé nem tudjuk újratermeszteni. Márpedig a modern életvitel és létszemlélet nem teremhet vele, ellentétes értékekkel rendelkező gyümölcsöt. Ugyan ez vonatkozik a merev, élettelen, ám annál elemibb, és ösztönösebb elemekből táplálkozó sovinizmusra. A válaszreakció, amely érezve a halál közeledtét, mint a megsebzett vad tombol, és pusztít mindent, miközben nem veszi észre hogy magát is elemészti. Ő is tartja, szorongatja a múmiát. Már nem tudja mi az, nem éli meg azt, de érzi, a vérében érzi, hogy valami fontos. Valami fontos, melynek elvesztése a halálát okozza. És gyűlöl, és bezár. Arról fantáziál, hogy ő mindennél magasabb nemzet tagja. A történelem felett siránkozik, matyó mintás alsógatyát hord, és 100% magyar feliratú pólót visel. Sajnálatos, mint a haldokló látványa. A zavarté, aki már nem érti, mit tesz, csak teszi, érezve hogy valami fontosat visz véghez.

Válaszút előtt állunk, egyénileg. A kollektív jobbítási lehetőségeinket már jó pár évtizede hátrahagytuk. A modernség vége az, amilyen talajra építkezett. A lélektelenség, mely megfosztja az embert attól, amitől az, ami. A hittől, szeretettől, és a magasabbra való törekvéstől, a harmóniától Istennel, és a teremtett természettel, az örökkévalóság igazságától, az egyetemes törvényeinktől. Vagy disszidálunk, vagy elsüllyedünk mi is, testestül, lelkestül.

S.D.

Szabó Kornél- Tévutasok

A királyfi és a felbérelt zsoldos csapat elérték a vártornyot, ahol a királylányt őrizte a vérszomjas tűzokádó sárkány. Kérlelhetetlen bestia volt, így a terv megbeszélése során úgy határoztak, hogy ha lehet, kikerülik a vele való találkozást.

A torony alatt átbeszélték a tervet: 

- Ha kihajol az ablakon és jelet ad, dobhatod a csáklyát.

A zsoldos zavart bólintással jelezte, hogy érti.

Nem sokára gyertyafény jelent meg az ablakban, és az árnyjátékból látszott, hogy valaki integet. 

A királyfi kiadta a parancsot, ami elindította a „királylány megcsáklyázása” műveletet.

- Gyerünk, csáklyázd meg!

- Biztos, hogy mehet Főnök?

- Persze, csak csináld, mielőtt ideér a dög.

- De..

- Csináld!

Halk suhogás visszhangzik a falak között, majd egy hirtelen süvítés, egy éles sikoly, és két puffanás hallatszik, amelyet vérfagyasztó pánik kísér a csapat tagjai között. Nem is olyan távoli üvöltés felel erre. A királyfi lassan a csáklyázóra emeli hitetlenkedő tekintetét.

Megcsáklyázta a királylányt.

Gyakran vagyunk úgy, hogy kitűzünk egy célt, elkezdjük megvalósítani, de a végén teljesen tévútra futunk, bármily nagy is volt a lelkesedés. Így van ez manapság az önmegvalósítással is.

Bánt, hogy a "ma" embere egyre kevésbé közösségi. Minél jobban ráengedik magukat a teljes világra, minél inkább a globálisra figyelnek a lokális helyett, annál kevesebbet foglalkoznak a közvetlen környezetükkel.

Munkálkodik bennünk egyfajta megfelelés iránti vágy, hogy környezetünk embereivel összhangban legyünk. Ha kevés embernek kell megfelelni az egyszerűbb, mint soknak.

Mivel emberként képtelenség mindenkinek megfelelni, de a kitágult kapcsolatok mégis erre ösztökélnek, kitermeltük magunknak a megoldást. Ezt látni mindenhol: „Nem másoknak kell megfelelned, hanem egyedül magadnak.” Nem néztünk vissza, hogy hogyan volt ez régen, hanem önteltségünkben, gőgünkben sajátot találtunk ki.

Látni a világ emberein, hogy mennyire sok lenne nekik. Nem kapnak semmi támaszt ahhoz, hogy hogyan alkalmazkodjanak a teljes információs társadalomhoz, amely lassan mindenhol jelen lesz. Feláldozzák a normál életutat az erőltetett önmegvalósításért, amiben a megfelelési kényszertől való megszabadulást (megváltást) várják. Már nem a boldogság a motiváció a fejlődés mögött, hanem a szenvedéstől való szabadulás. Hatalmas teher, amit lerázni kénytelenek magukról, de ezzel a megoldással - ahogy szokás mondani - kiöntik a fürdővízzel együtt a gyereket is. Szó szerint is. Ugyanis a nagy karriervadászatban, ”fiatalság kiélésében”, elfelejtik a kiteljesedésnek azt a formáját, amely évezredek óta beválik és működik. Gyermekek vállalását és felnevelését. Ha vállalnak is, gyakran előfordul, hogy a nagyszülőket kizárják a nevelésből, gondoskodásból, esetleg elválnak, vagy még valamilyen függőségbe is menekülnek. Hiszen szintén nem kis stressz az egész világnak megfelelni szülőként. Amikor pedig képesek rá, akkor rögtön megy ki a kép „fagyizunk a kisfiammal”, „nyaralunk a gyerekekkel”, stb.. (Látjátok?! ) Vágy az elismerésre, hogy ő valóban jó szülő, valóban megteszi, amit meg lehet. És ez a vágy  egészséges is, csak nem így.

Mára már maga az elvárás az, ami hozzáidomult az emberek tűrőképességéhez. Kötélen táncol az emberiség idegrendszere, anélkül hogy felkészülési időt hagyott volna magának a mutatvány végrehajtásához. És mire fel ez a megfelelési kényszer? Miért akarna valaki mindenkinek megfelelni? Itt lehet nyakon csípni a széthullást, a rendszertelenséget, a stabilitás hiányát. Ezeket száműzte a társadalom és most szenvedi el a következményeit. A gyökereitől, hagyományaitól megfosztott ember, nem tudja, hogy mi a jó, minek feleljen meg. Mert hátat fordított önmaga lelki igényeinek, hogy a biztosba való hit befektetését elkerülhesse, és kitermelhesse a testi ember vágyának tárgyait.

Nem jó megoldás az, hogy kizárjuk a lehetőségét annak, hogy valaki megbántson, vagy kritizáljon minket, merthogy tarthatatlan. Az egész mozgatóereje az el nem fogadástól való félelem. El kell fogadni, hogy a félelem nem lehet a rettegés kiváltója. Nem lehet elfutni a félelem elől, ami pusztán útjelzőként szolgál. Definíció szerint: a kialakult helyzet elhagyására irányuló érzelmi késztetés. Fájdalomtól, haláltól, érzelmi szenvedéstől, kudarctól, óvni hivatott minket, hogy egy olyan állapotot kerüljünk el, ami előidézheti énvesztésünk részlegességét vagy egészét.

Aki fél, az irányíthatatlannak érzi a tetteit, ösztönösen pásztázza környezetét, felméri a megoldásokat, amiket alkalmazhat. De hát ez már maga az énvesztés állapota! Hiszen a teljes emberi lét helyett egyedül a testi ösztön irányít. Ha ezt képessé válik irányítani az egyén, akkor már megítélheti önmaga helyzetét abban, hogy kinek vagy kiknek feleljen meg. Ez a józan félelem állapota, amelyet ha jól gyakorlunk és csinálunk, végigkíséri a teljes hátralévő életünket és átalakul azzá, amit éberségnek hívhatunk. (Erre vezethet el minket a „Féld az Urat” bibliai kiragadás is. Légy éber arra, amire Isten ösztökél.)

Értem, hogy a világ kitárulásával felgyorsul a fejlődés, a kommunikáció könnyebb létrejöttével, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy valóban ez az a fejlődés, ami előreviszi a szellem és a lélek jobb megértését, valós fejlődését. A technokrata társadalom borzasztóan hideg, éncentrikus, taszító számomra. Az önmegvalósítást hibás képekben keresik, de nincsen arra példa, aki pusztán a munkakarrierével megelégedvén boldogan távozott volna a világról. Ugyanakkor fontos észben tartani, hogy a társadalom sosem  mások, hanem mindig mi. Kiválhat az ember, szellemileg disszidálva jelezheti, hogy nem helyesli, ami történik, de a társadalom alkotóeleme marad, és minden, ami a társadalmat jellemzi, az őt is érinti. Van felelősségünk mindenki iránt, tehetségünk milyensége szerint, különböző mértékben.

A saját jövőnket Mi alakítjuk, s még ha korlátoznak is minket, a helyes példa mutatása az egyetlen út, amellyel hathatunk egymásra, hogy ismét tisztává tehessük erkölcsünket. Merjük felvállalni az igazságot és a jót, ne féljünk mások ítéletétől, mert ha valóban jól csináljuk, esélyt adunk másoknak az épülésre.

Néha előfordulhat, hogy fáradtan más látunk, mint ami ténylegesen ott van. Ilyenkor pihenjünk, s csak miután újra szemügyre vettük, mondjuk el másoknak, az esélyét is kizárva annak, hogy megtévesztjük egymást.

Szabó Kornél

Serfőző Dániel- Mémháború

Megtörtént az, amire kevesen számítottak. Amerika következő elnöke, Donald Trump, minden liberális legnagyobb félelme. Hogy történt ez? Milyen folyamat vezetett a meglepő eredményhez? Láthatóan elindult egy új hullám, a jobboldali populizmus hódítása. Egy reakció, a radikális liberalizmus hegemóniájára. A leglényegesebb vonásáról már több, összefoglaló cikket is megjelentettünk, Horváth Martin tollából. Én most inkább egy kifejezett vonásról szólnék, ami nagyban hozzájárult a pozitív változáshoz.

Ez a vonás nem más, mint az alternatív-jobb, a 4chan, és a "mémháború".

Az idősebb, az internet kultúrájában kevésbé tájékozottabb olvasóink számára e fogalmak valószínűleg nem sok jelentéssel bírnak. Az úgynevezett "mémek" fogalmát legkönnyebb módon úgy adhatjuk át, mint a modern világ karikatúráit az élet minden területéről. Itt főképpen jelenleg a politikai mémeket kell jobban megvizsgálnunk. A mémkultúra ezen része az úgynevezett 4chan (szójáték, jelentése szerencse) nevezetű, anonim fórum, sokat mondó "Politically Incorrect" (politikailag nem korrekt) nevezetű "szobájából". Itt akárki, bármit, névtelenül posztolhat, politikai témában. Ebben a fészekben született meg a radikális "pepe frog" (pepe béka) mitikus alakja, ami akkora siker lett, hogy Clinton is ki kelt ellene, több liberális pedig egyenesen náci gyűlöletszimbólumok közé sorolja. Egy új kultúra született itt, túlzás nélkül, rengeteg hasonló szimbólummal, amit csak a „beavatottak” értenek igazán. Ezen új internetes kultúra legfőbb ismérvei a 80-as évek kulturális stílusába öltöztetett, rugalmas és fiatalos, radikálisan ellen-baloldali hozzáállás, a liberális jelszavak elleni totális lázadás, és határokat nem ismerő, ironikus, polgárpukkasztó fekete humor. A kultúra megalkotói, és képviselői azon, többnyire 90-es években született fiatalok, akiket a korlátlan internethasználat világában, a média és az oktatás már nem tudott a liberális elme rabszolgaságába taszítani. Ezen fiatalok már nem találják helyüket az egyre mélyebbre süllyedő kozmopolitizmus, és utópista liberalizmus szellemi fertőjében, viszont már nem rendelkeznek elegendő képességgel arra, hogy visszanyúljanak az eredendő, organikus értékek felé, így került megalkotásra a kultúra, ami már nem hordozza a klasszikus jobboldal értékeit. Ehelyett, ahogy erre már Martin is rámutatott, nem a jobboldaliság megértett értékeinek képviselői, hanem a liberalizmus által alkotott vádak teljes képviselése, így lázadva ellenük. Így az eredmény, annak ellenére, hogy a klasszikus nemzeti-szocialista réteg próbál teret nyerni köreikben, és Evola gondolatai sem idegenek az irányvonaltól, kimondható, hogy egy teljesen mag nélküli, szellemi áramlat, amelynek két összekapcsoló eleme, a radikális ellen-baloldaliság, és a közösen megalkotott, internetes mitológia. Habár az intellektuális képviselői igen magas fokú, valódi jobboldaliságon alapuló, alternatív jobboldali elképzelések képviselői, a szellemi áramlat többségére ez korántsem jellemző. Ez az áramlat nem más, mint az esszenciális titáni lázadás, jelenkori manifesztációja. Egy felgyülemlett, ösztönös erő, amely kitörni készül. A törvényszerű ellenreakció, a baloldali elmebaj ellen. Itt szó sincs az értékek szeretetéről, azok megéléséről. Itt a gyűlöletről van szó, mély gyűlöletről, minden ellen, ami liberális. Ez az új lázadás, ami hasonlatos elvek szerint munkál, mint egykor a 60-as és 70-es évek baloldali mozgalmai. És ez az erő, ma megmutatta, hogy igenis van hatalma. Az internet mára annyira összenőtt a valósággal, hogy igenis van "mém mágia", és "mém háború", és ahogy ma megtapasztaltuk, ez egy olyan fegyver lehet a jobboldal kezében, ami képes az érdemi változás megkezdésére. Ez a forradalom nem tiszta, ez a lázadás, nem a magasrendű lázadása. Ez a régi világ tetemének, utolsó, öntudatlan tombolása, a totális vég előtt. Hogy meddig tart ez a furcsa reneszánsz? És meddig képes ez elmenni? Nem tudható. Mindenesetre élvezzük a történelem ezen kegyelmét, "lovagoljuk meg a tigrist", és reménykedjünk a minél nagyobb tisztaságban. De sose hagyjuk el az igazi jobboldaliságunk, és mindig annak fényében vizsgáljuk meg, a bizonyos szempontból boldogító ellen-baloldalt.

Serfőző Dániel

Horváth Martin- Jó hagyomány, rossz hagyomány

Manapság nagy hagyománya van a hagyománynak, ha szabad így mondanom. A konzervatív értékrendű, tehát a jelen rohanó, modern világ eszmei posványát nem követi kívánó emberek körében a hagyományőrzés sok fajtája egyfajta szubkulturális divat. Halloween kapcsán, és az azt ellenzők kapcsán gondolkodtatott el valójában mi is a hagyomány. Egyértelműen megítélhető-e, hogy jó ha őrizzük, vagy sem?

Manapság a hagyomány kifejezés(idegen szóval tradíció) rengeteg helyen használatos és rengeteg

értelemben. Sok helyütt mondják, ha egy regionális fesztivált, rendezvényt csinálnak, hogy „hagyományteremtő jelleggel” készítik. Utalva rá, hogy még sokszor szeretnék ha megrendezésre kerülne. Ez azonban sokkal inkább szokás, mint sem hagyomány. Van a hagyománynak valami szakrális, valami metafizikai, nem evilági gyökere, eredete. Teljesen más a szokás és a hagyomány(helyes értelmében), hisz míg a szokás- neve is utal rá- egy megszokott dolog mely azon kívül, hogy belejöttünk és csináljuk, mert mindenki ezt teszi és tette régóta, nem jelent mást. Míg a hagyomány valahol eredendően a szívünkbe rejtett, a lelkünkbe vésett, vérünk által és átadományozott szellemiségünk által generációról generációra száll. Ember nem igazán befolyásolhatja, velünk született, fentről, szakrális szférából kapott alaphozzáállás a dolgokhoz. Érzések, habitusok, gondolatuk, adott szituációkra adott reflexiók halmaza. Egy érzelmi és értékrendbeli belső iránytű. Természetesen a materialisták ezt élesen tagadják.

A jobboldalinak mondott értékrenddel bíró emberek pedig minden fenntartás nélkül, a hagyomány tiszteletét és őrzését kötelességnek tartják. Mondhatnám ez így is van rendjén, de nem lenne teljességgel igaz. Ha elfogadjuk, hogy  a hagyományt valami szakrális szférából, nem földi síkról kaptuk hanem „odaátról”, akkor muszáj, hogy fenntartásaink legyenek. Talán elsőre furcsán hangzik, de okkal. A nem fizikai világ szinte majdnem minden vallás, mitológia, hitrendszer szerint áll pozitív és negatív részből. A kereszténység esetében mindenki ismeri a gonosz oldalt, Sátánt és démonait. Ugyanez a másik két Ábrahámi vallásban is igaz, a judaizmusra és az iszlámra. A hinduizmusban pedig a dévák és asurák ellentétpárja jelenik meg gonosz és jó szellemi lények tekintetében. A buddhizmustól a megannyi pogány mitológiáig pedig sorolhatnák jó és rossz szellemi teremtményeket/istenségeket. Ha tehát feltételezzük- és mi feltételezzük-, hogy a túlvilágnak, a szellemi szférának pozitív és negatív aspektusa is van, akkor az ebből a világból érkező, kapott hagyomány nem minden része feltétlenül jó. Maga a pogány vallások többsége is( keresztény szemszögből biztosan) démonimádó vagy sátánista jegyeket mutat erősen. Természetesen el kell ismernünk, hogy beszűrődtek teljesen Isteni eredetű gondolatok is közé. Alapvetően viszont egy Baál-kultusz egyértelműen a sötét, istentelen oldal tanait képviseli. Az egyiptomi vallásra, a Közel-Keleti pogány kultuszok tömkelegére, vagy az angolszász népek ősi hitére is (amiben pl.: a Halloween is gyökeredzik) elmondható a feltétlenezhetően démonikus eredetük. A New Age( és a metafizikai tradicionalizmus is) ott vét hatalmasat, hogy ezeket a felülről kapott hagyományokat, vallási tanokat egyenrangúnak kezeli és mindegyik tanait fontosnak és valamely módon Istenhez, az abszolútomhoz vezető útnak tartja. Csakhogy hiába tünteti fel pl. a hinduizmus egyik istenségét pozitív színben, amit érthetnek a vallásfelettiség/valláskeveredés hívei az egyik útnak Istenhez, addig keresztény szemszögből a hinduizmus által pozitívnak feltüntetett lény, egyértelműen démonikus entitás jegyeit mutatja. Avagy az iszlám vallást is tekinthetjük egy útnak a sok közül Istenhez, de szintén keresztény szemszögből az iszlám lényegét adó alaptanítás( Jézus is csak(!) Próféta, nem Isten fia, Szentháromság nem létezik) eredendően Sátáni sugalmazás eredménye lehet. Az afrikai törzsi vallások többsége pedig  teljesen összeegyeztethetetlen bármilyen más világvallás morális tanaival is egyáltalán. El kell ismernünk ugyan, hogy a legtöbb hitvilág tartalmaz isteni eredetű tanokat is. Azonban nem feltétlen az lesz jó és Istenhez vezető tan benne, amit saját maga elvrendszere szerint annak állít be. Ezen vallások egyenrangúnak kezelése, vagy a modernkori őrület az összevegyítése és keverése( Bahái hit, New Age) teljességgel elmossák az isteni eredetű tanokat és túlsúlyba billentik a démonikusakat.

A felülről kapott értékrendünk fényében ítéljük meg a körülöttünk levő világhoz való hozzáállásunk. Azt, hogy mi a norma. A hagyományos értékrend azért alapvetően ellensége a modern, ha úgy tetszik Sátáni világnak, mert alapvetően túlsúlyban vannak benne a pozitív eredetű értékek. A saját identitásainkhoz( nemzeti, vallási, értékrendbeli, társadalomszervezési) való ragaszkodás. Viszont ha még tudjuk is, hogy alapvetően pozitívak az európai kultúrkör hagyományos érétkei, nem szabad elfelejtenünk az önvizsgálatot, hiszen az ördög a részletekben rejlik. A nyugati, angolszász kultúra, mint említve volt rengeteg pogány korból eredő, okkultista, sátánizmusra hajazó hagyományt örökített rá a jelenkorra. Ilyen a cikkben már sokadszor felbukkanó Halloween. Nem véletlen, hiszen az a legelterjedtebb ilyen negatív hagyományok közül, amit más, eredetileg nem angolszász kultúrkörbe tartozó nemzetre is átterjedt. Így bár a magyar kultúrkörtől teljesen idegen, mégis higított, kapitalista mázzal leöntött divatja kezd gyökeret verni, egy démonikus ünnepnek. Ennek azonban sem az eredeti angolszász kultúrában nem lenne helye, hiába hagyomány. Rossz hagyomány. Pláne nem lenne helye a mi kultúránkban, ami önmagától nem termelt ki egy démonikus hagyományt.

Természetesen a magyarságnak is megvannak a maga negatív hagyományai. Ezek azonban sokkal mélyebben rejtőző hagyományok. Ilyen például a legendás pesszimizmusunk. A magyarságnak semmi haszna és erénye nincsen abból, hogy valahogy vérünkben hordozva e mentalitásbeli hagyományt, folyton elégedetlenebbek vagyunk mindennel, mint indokolt lenne, vagy más nép sarja tenné. Ez tipikus rossz hagyomány, amit attól, hogy szeretjük a magyarság sajátosságait és identitását meghatározó jellemzőit, nem szabadna dédelgetnünk. Szerintem ilyen egyébként az autokratizmusra való hajlam is. Az, hogy egy erős, bábáskodó hatalom őrködjön a társadalom felett és terelgesse azt, meglehetősen negatív hagyománynak tartanám. Ennek pedig a jobboldalon kultusza van. A klasszikus jobboldali ember rosszul lesz és mindenféle bolondnak és felforgatónak elhord, ha azt mondom, hogy individualizmus, vagy csak simán, hogy egy erőskezű vezér és hierarchikus rendszere nem szükségeltetik a nemzeti, kulturális értékeink megéléséhez és beteljesítéséhez. Ebben aránylag azért kevert a magyar társadalom, mert forradalmaink és minden rezsim alatti erős szabadság utáni vágyunk, erre enged következtetni. A mediterrán népek ilyen téren való hagyománya pedig már-már a ló túlsó oldala és jóval individualistábbak néha, mint indokolt is lenne. Valahol az egyensúly abban kéne, hogy álljon, hogy a tekintély, az erős hatalom utáni vágy, teljesen spirituális vonalon történjen és kizárólag az Isteni hatalomra irányuljon. A társadalomra, földi, evilági vezetőkre ez(legalábbis ilyen mértékben) nem.

Végeredményben leszűrhejtük, hogy létezik jó és rossz hagyomány is. Nekünk pedig igazságkereső embereknek nem az a dolgunk, hogy mindenféle hagyományt konzerváljunk és magunkévá tegyünk, csak mert hagyomány. Nekünk a dolgunk megtalálni a jó hagyományt. Megtisztítni a sajátunk, és ha akad akkor más kultúrkörök hagyományaiból átemelni azokat a jó elemeket, amik tőlünk hiányoztak. Sajnos a mai világ éppen az ellenkező tendenciát mutatja. Ami jó volt eldobni, ami rossz megtartjuk és külföldről- legyen az modern műhagyomány vagy régi- átvenni a rosszat és a károsat.

Horváth Martin

S.D.- Szépség

A szépséget mindnyájan tapasztaljuk, éljük, mégis nehezen tudjuk megfonni, mit is jelent az esztétikum mélyebb valójában. Ez az alapvetés elmondható a legtöbb fogalmunkról. Próbájuk meg egy ismételt mély merülést végrehajtani a lét titkaiban, hogy felállítsuk pár alap szempontot, hogy ne csak éljük, hanem értsük is fogalmaink pontos jelentését. Ez segíthet lelki folyamataink nagyobb átlátására, kötődéseink és intuícióink megvizsgálására.

Mi a szépség tapasztalata? Milyen érzelmek játszódnak le bennünk? Mihez mérjük mi a szép, mi nem az?

A materialista álláspont a szépséget az objektív világ tapasztalataiból vezeti le. Véleménye szerint a szépségnek nincs realitása, az csak az ember önhazugsága, ami ösztöneinkben leledzik. Az álláspont szerint a szépség szubjektív, de vannak objektív alapjai, ugyanakkor azok mind a test valamely alacsony funkciójának szolgálói. A szépség fogalmiságát csak abban tapasztalják, hogy az élvezetet okoz az egyén számára, így eszközként szerepel az evolúció fegyverzetében, az által hogy az élvezet olyan életfunkciókhoz kapcsolódik, amik segítik az „önző gének” továbbörökítését. Ez a gyerekes és földhözragadt elképzelés könnyedén kizárható abból az alapvető tényből kiindulva, hogy azon lények, amelyek nem rendelkeznek értelemmel, és ez által a szépség érzetével, sokkal produktívabbak, és esélyesebbek az állítólagos „versenyben a túlélésért”. Ez által nincs, mi mozgassa az evolúciót tovább menetelét, főképpen nem a bonyolultabb, és egyben gyengébb struktúrák felé. Itt megjegyezendő, hogy a mai felfogás már törvényszerűen kezd elhajlani a földi síkról, a sokkal aljasabb démoni behatások felé, így sokszor már az anyag központú, tudományos megállapításokat is semmibe veszik, ahogy közelednek a sokkal szubtilisebb alvilágiság felé. A materializmus, bár ez volt a kezdete az istentelenség megjelenésének, nem a legvége a hanyatlás kálváriájának, ezt sose feledjük.

A szépség lényegét sokkal idealisztikusabb felvetések között kell keresnünk. Először le kell fektetnünk a tényt, miszerint a szépségnek egy objektív talajban kell gyökereznie, amely meghaladja a világ korlátait. Ez ahhoz szükséges, hogy egyáltalán beszélni tudjunk reális értékekről. Ha ezt az alapvetést elvetjük, azt kell megállapítanunk, hogy a szépség csak szubjektív látásmód, és ezt a kérdést nem úszhatjuk meg az értékek evolúciós, vagy természetben gyökerező szemléletével, hiszen egyik sem rendelkezik a szükséges mozdulatlan örökkévalósággal. Semmi sem lehet végső forrása valaminek, aminek szintén van végső forrása.

Mégis azt tapasztaljuk, hogy vannak, akik a miénkkel eltérő véleményen állnak, mást tartanak szépnek, mint mi. Például van olyan ember, aki örömét leli abban, hogy kínozhat élőlényeket, ő azt vallja hogy ez egyfajta szépség. Mégis az emberek többségéből ez ellenkező érzelmeket vált ki. Ebből az következik, hogy nem minden szépség, amit élvezetként élnek meg. A szépség, bár élvezettel járhat szemlélete, független az attól. A szépség csak jó lehet.

De mi az, ami jó?

A jó az érték, ami valami magasabból ered. Istentől. Isten nem jó, hanem maga a jóság. Nem egy tulajdonsága, hanem eleve ő ad értelmet annak, mi az ami jó. Isten az egyetlen örökkévaló, amiben az érték realitást nyerhet. A jó azért jó, mert a létre mutat, míg a rossz a lét ellen viaskodik. Nem ismerjük a teljes jóságot, csak annak megnyilvánulását a teremtett világban. És itt kell a szépséget kétfelé bontani.

Van egy valódi szépség, ami Isten megnyilatkozása a világban, ez szüli az értékeket, ami hozzá tartoznak Isten szeretetéhez. Mivel maga Isten a forrásuk, ezért céljuk és lényegük szerint örökkévaló felé mutatnak.

A másik szépség a nem-létbe leli gyökereit. Feltételes szépség, ami az egyéni érzékiségben kapcsolódik. Személyiséghez és világi korlátok köré szorított, és mindig egy alsóbb ráhatás kiváltója. Célja nem más, mint az elmúlás, a nem lét.

Ezzel a megállapítással ráébredhetünk, hogy a tiszta szépséget nem tapasztaljuk a világban, csupán megnyilatkozott darabjait. Legtöbbször csak Isten teremtésében megnyilvánuló szimbólumai, amit szépnek találunk. A szépség a lélek vágyakozásában ragadható meg Isten felé. Ezt érezzük, amikor az Isten teremtésének tárgyaiban leljük csodálatunk, ami egyértelmű „jelzőtáblák az ég felé”.

Ez egy merőben más észlelés, különbözik a bűnös hajlamok hamis szépségétől. A szép nem egyértelműen könnyű, legszebb formájában pont hogy a legmegpróbálóbb helyzetek mögött sugárzik. Itt csak gondoljunk a golgotára. A szörnyű kínszenvedésre, a legszégyenteljesebb megaláztatásra, amint elszenvedett a legszentebb. Mégis ez a világ legnagyobb szépsége is egyben, hiszen Isten így adta magát érettünk, bűnösökért. Ugyan itt egyértelműen megmutatja magát a Sátán szépsége, csak gondoljunk a gúnyolódók örömére, a szadisták ostorcsapásaira.

Végsősorban meg kell vizsgálnunk egy fontos nézőpontot, miszerint bár Isten alkotói szépsége megnyilvánul a teremtett világban, azok gyökerük nélkül nem érnek semmit. Nem véletlen hogy az evangélium felszólít a világ szükségszerű megtagadására. Ez nem csak minden rosszra, és kellemetlenre vonatkozik, hanem végső soron a szépségre is. Fel kell ismerni, hogy a világ minden szépsége alávetett a múlandóság kereteinek, így a teremtett szépséget nem is tekinthetjük a mélyebb értelemben vett realitásnak. A helyes szépségperspektíva csak Istenhez vonatkoztatva gondolható el.

S.D.

Horváth Martin- Demokrácia siratás árnyoldalai

A demokrácia féltése és siratása mondhatni már trend, egy divat a baloldali, liberális körökben. Egyszóval a demokraták körében divat a saját maguk rendszeréért vészjóslóan károgni folyton folyvást. Annak, hogy a demokrata és a baloldali és liberális jelzők kéz a kézben járnak leginkább az-az oka, hogy csak ezek az ideológiák képesek komolyan venni a demokráciát. A jobboldal szellemi gyökereinél fogva nem lehet a demokrácia híve. Jó-jó tudjuk, hogy annak a híveinek mondják magukat,  de ez azért van mert vagy nem jobboldaliak valójában, mint Nyugat Európa „jobboldalinak” gúnyolt mérsékelt liberálisai, vagy a fojtogató, mindent ellehetetlenítő liberális média és gazdasági hálójával átszőtt közéletben csak így akarnak életben maradni, miszerint a demokrácia híveinek mondják, tettetik magukat. Utóbbiak vélt vagy valós rejtőzködő, sötétben bujkáló ellenforradalmár rémképe miatt alakult ki a demokráciáért aggódás rendkívül káros és egyébként paradox trendje.

A demokrácia ugye a „démosz” görög szóból ered, vagyis magyarul a nép uralma. Arról, hogy miképpen uralkodik a nép, illetve tud-e egyáltalán a nép uralkodni, már az ókorban is megoszlottak a vélemények. Platón például a „csőcselék uralmának” definiálta ezt a társadalmi rendszert és hozzá hasonlóan vélekedtek sokan a manapság sokat idézett nagy gondolkodók közül. Igen nehéz kérdés előtt állunk, mert először is egy tömeg, ami a legkevésbé sem homogén, miképpen uralkodik? Uralkodni ugye annyit tesz, mint egy akaratot érvényesíteni. Milyen akaratot érvényesít a nép, aminek majdnem minden tagja mást akar? Ha még azt is vesszük, hogy közel azonosat akar egy része, sőt a többsége is akár, akkor sem az egész nép. Márpedig ha a népnek egy kicsiny része is akad, aki nem ugyanazt akarja, mint a többség, akkor már is nem nevezhetjük a nép akaratának. Maximum a nép többségének akaratának. Ebben az esetben viszont a nép kisebb része ezt, a többség diktatúrájaként fogja megélni. Vagyis a demokrácia is a diktatúra egy formája csupán. Ez abban az esetben szűnne meg, ha minden egyes ember ugyanazon a véleményen lenne. Ez magától, organikus módon sohasem következik be. Viszont erre lettek kitalálva liberálisék, akik a média, a filmek, a sorozatok, a zeneszámok és a divat világával csavarhatják egy irányba a tömeg véleményét. Az pedig, hogy ez manipuláció és véleménydiktatúra már más kérdés. Ha pedig ez a vélemény formáló fegyver kicsit is kiesik a kezükből, akkor farkast kiáltanak és a demokrácia szent eszméjét siratják.

Persze, amit a liberálisok az erőszakos véleményformálással tesznek valójában megint csak a demokrácia szembeköpése. Az nem a nép akarat megnyilvánulása, ha a nép úgy akar valamit, hogy aljas manipulációval terelik az adott véleményre. Ez bújtatott diktatúra. Valójában akkor képviselnék hitelesen a demokráciát a demokraták, ha elfogadnák azt a véleményt is, ami nekik nem tetszik. Ismerjük Szókratész halálának történetét. Szókratész úgy gondolta, hogy „a rossz törvényt is be kell tartani”. Végül őt istenkáromlás vádjával halálra ítélték, s bár tanítványai megszöktették, félúton visszafordult, mert az elvei ezt követelték. Hiába nem volt igaz a vád rá, az elvei hitelességét azzal menthette meg, ha még is elszenvedi a következményeit, hiszen a rossz törvényt is bekell tartani. Szókratész végül maga itta ki a méreggel teli kelyhet. Ezzel arra utalok, hogy a demokraták akkor lennének valójában demokraták, ha elfogadnák azt is, hogy a nép- legalábbis többsége- nem akar demokráciában élni. Mert hát a nép akarata szerintük szent, és ha a nép úgy dönt, hogy nem akarja, hogy az ő akarata legyen szent, akkor- bár paradox mód- a demokratáknak el kell fogadni ezt. Ameddig nem fogadják el és aljasabbnál aljasabb eszközökkel próbálják manipuláni a társadalmat egy azonos vélemény felé, addig nem demokraták. Még csak nem is liberálisok, hanem marxisták.

Amikor pedig a sajtószabadságot siratják a balos-liberális demokraták, akkor nem történik más, minthogy valaki ugyanúgy él vissza a demokrácia álcájával, ahogyan ők. Csupán más ideológia szellemében. Évtizedekig a liberálisnak mondott vélemények mesterségesen, pénzügyi és politikai taktikákkal voltak túlsúlyban a sajtóban. Amint ez az egyensúly nem, hogy átbillen, hanem csak kiegyenlítődik rögtön fasizmust és nácikat kiáltanak. Olyannyira megkergülve, hogy nem veszik észre, hogy ők viselkednek diktátor módjára mikor képtelenek elviselni más véleményeket a magukén kívül. Végül odáig fajulnak, hogy akár sajtóorgánumokat égetnek nyilvánosan, pont, mint a nácik.

Persze nem csak ők, maguk válnak azzá, amit veszélynek kiáltanak. Hanem indirekt mód az állandó károgásukkal idővel elő is idézik azt. Egyszerű példa: Van egy klasszikus rasszista vélemény, miszerint a feketék intellektuálisan más szinten állnak, mint a fehérek. A demokrata nem megy bele ebbe a vitába valamiért, helyette tudomást sem szeretne venni arról, hogy léteznek rasszisták és a vita helyett inkább ellehetetleníteni akarják őket. A vitát pedig kifordítják, és azt állítják, hogy a szélsőjobb szerint a feketék nem is emberek. Ők a demokraták pedig azt mondják, hogy ők is emberek. Felvázolnak egy olyan ellentétes véleménypárt, amiben a többség tagadhatatlanul velük fog egyetérteni. Vagyis ha az ellentétpár az, hogy a feketék emberek-e vagy sem, tagadhatatlan, hogy azzal értenek egyet, hogy emberek ők is. A probléma, hogy a vita és a felvetés nem ez volt. Persze ezzel elfedik az egész valódi vitát a demokraták és maguk mögött tudhatják ezzel a retorikai csellel a társadalom többségét. A legveszedelmesebb gond akkor következik, mikor a demokraták hitele elkezd csökkenni, mint napjainkban is szerte a világban. Mert amint az emberek többé nem hisznek a liberálisoknak és demokratáknak, nem elkezdik az elfedett vitákat feltárni- mint jelen esetben a feketék intellektuális képessége a fehérekhez mérve- hanem azonnal az ellenkezőjére állnak, mint amit a demokraták képviseltek. Csak, hogy annak az ellenkezője, amit ők mondtak ezzel kapcsolatban, az az, hogy a feketék nem is emberek. Így teremtenek meg egy gyűlölettel teli frusztrált tömeget, ami rosszabb és veszélyesebb nézeteket vall, mint amitől eredetileg féltek. Így ha addig nem is voltak nácik, most már lesznek. Az pedig, hogy a fele még csak a nácikról sem igaz, amit állítottak megint mellékes. Ha a liberálisok utálták a nácikat, és a liberálisoknak nincs igazuk- gondolja a tömeg- akkor automatikusan vallani kezdi azokat, amiket nácinak hisz. Hangsúlyozom hisz! Hiszen az csak egy torz liberális rémkép volt. Amit pont ők élesztettek fel mocskos taktikázásukkal és szabadítottak rá a világra. Nem szép jövőkép. Talán kicsit költői túlzásokkal is van tele, de nem alaptalan. És nem kéne, hogy ez legyen a vége.

Horváth Martin

Hegyi István- A hazugság

Mindenki tudja mit jelent igazat mondani és mit értünk hazugság alatt, viszont kevesen gondolkodnak el igazán, filozófiai mélységében.

Ahhoz hogy megértsük a hazugság természetét, az igazságét is meg kell. Honnan tudjuk, hogy valami hazugság? Onnan, hogy ismerjük az igazságot. Honnan tudjuk, hogy valami szép? Úgy, hogy tudjuk, mi a csúnya.

Tehát aki nem ismeri az igazságot, az a hazugságot sem ismeri fel. Így tud a hazugság igazságként
mutatkozni. Számtalanszor megtagadja az igazságot és az ember nem tudja felismerni a rengeteg hamis valóság közül, az igazit. Olyan ez, mint a hollywoodi filmekben, mikor a fő gonosz egy mágikus trükk segítségével megsokszorosítja magát, hogy a főhősünk ne tudja melyik az igazi és találgatva csapdos a kardjával, mire végül hosszasan eltöprengve, megtalálja a valódit.

A hazugság egy tagadás. Mivel valamit tagadnia kell, így igazság nélkül nem létezhet. Ezért is hazugság a hazugság, s nem pedig igazság. Vajon mi lehetett az első hazugság? Mivel a hazugság egy tagadás, akkor igazságnak kellett léteznie először és ebből az igazságból születhetett egy tagadás, amely, azóta is folyamatosan tagadja az igazságot.

Az igazság, hazugság nélkül is létezik. A hazugság, igazság nélkül értelmét veszti. Ha nincs mit tagadni, létezni sem tud, mert igazság sosem lehet. Na de valójában, mi a hazugság és mi az igazság? Az igazság a valóság, mert a valóság igaz. Nem tagad, egyszerűen csak van, tehát létezik. Az igazság a létezés, a létezés pedig örök, mert valami mindig is létezett.

A hazugság a valóság sokszorosított, hamis utánzata. Értéktelen bizsuk. Egy félrevezetés, amely tévútra csalja az embert. A félrevezetett ember hazugságban él, tehát tagadásban. Tagadja az igaz valóságot. Lényegi alapja a megtévesztés. Önmagában senki sem választaná azt, hogy hazugságban éljen, ezért a hazugságnak mindig másnak kell mutatnia magát, mint ami valójában. Álarcot kell viselnie. Olyan, mint egy folytonosan változó alak a sötétben. Nem látod meg teljes valójában, mert meghatározhatatlan forma. Álarcok egész tárháza van a szekrényében és mindig másikat vesz fel. Az igazság viszont maga a tökéletes forma. Láthatod eredeti alakjában és megcsodálhatod.

A hazugság csalfán licitál. Csak úgy nyerhet, ha többet ígér, mint az igazság. Többet, mint amit kínálni tud. Ravasz és hitető. Ezért választják oly sokan a hazugságot. A hazug ember, negatív szellemi energiák kútjából merít. Aki hazudik, a valóságot tagadja. Nem akarja elfogadni az igaz valóságot. A hazugság egy délibáb. Hamis káprázat csupán. Gyönyörű távoli képet mutat, amely homályos, és hiába rohan felé az ember, az mindig ugyanolyan távoli marad.

Az igazság és a hazugság természete mintaként mutatkozik a teremtés nyelvében. A matematikában mindig egy helyes megoldás létezik és végtelen számú helytelen megoldás. A hazugság maró sav. Örökös harc ez, ahol a hazugság, természetéből kifolyólag, folyton marja az igazságot, mint ahogyan a kígyó marja Isten munkáját. Az igazságnak korlátai vannak, határok között mozog. A hazugság viszont korlátlan és határtalan. Az igazság egy meghatározott szakasz. A hazugság a végtelen hosszúság.

Az igazság az élet értelme. A hazugság irigységből és utálatból fakad, igazságnak rút. Az igazság állandó, keskeny út, hazugság folyton változó, széles út. Az igazság objektív létező, a hazugság szubjektív, ezerarcú.

A Bibliában így írnak a hazugságról:

„Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” – János evangéliuma 8:44

Tartsunk hát ki az igazságban és ne hagyjuk, hogy az ezerarcú hazugság elhitessen és félrevezessen bennünket.

Hegyi István

Horváth Martin- Népszavazásról pár gondolat

Pár szót ejtsünk a népszavazásról és az azt övező aktuálpolitikai, társadalmi cirkuszról.

A kvótaellenes népszavazási kampány a fináléjához ért és ilyen erőszakosan átpolitizált légkör régen volt már Magyarországon. Merengjünk el pró és kontra a helyzeten. Brüsszelben nyilvánvalóan nem álltak el attól a szándéktól, hogy erőszakkal szétoszlassák a jövőben migránsok százezreit, akár millióit, és végső csapást mérjenek ezzel a még tradicionális szellemiség morzsáit tartalmazó Kelet-Európára is. Brüsszel magát a demokrácia védőjének tüneti fel, a diktatórikus Orbán-kormánnyal szemben. Abban az esetben viszont ha a magyar nép dönt amellett, hogy nem kér a tervéből- tehát a démosz, a nép a demokrácia vívmányával élve nyilvánítja ki akaratát- akkor Brüsszel komoly dilemma elé kerül. Vagy enged és eláll a kvóta ötletétől, vagy figyelmen kívül hagyja és kvázi nyíltan vállalja, hogy az EU ugyanolyan diktatórikus, mint az Orbán-rendszer, csak más ideológia szellemében. Egyik sem haszontalan, egyik sem marad számunkra pozitív következmények nélkül. Ilyen értelemben valóban közjogi következménye konkrétan a népszavazásnak nincs, de más tekintetben nagyon is van.

Másik vonulata ennek az egész hajcihőnek, ami körülveszi a népszavazást elég lehangoló. Egyértelmű, hogy a hatalom megpróbálja felhasználni a saját maga érdekében ezt az egészet. Politikai sikert akar kovácsolni, felhatalmazásként kívánja kommunikálni a NEM-ek magas számát a saját hatalmának és módszereinek igazolásához. Nagyjából cinkosává akarja tenni a Fidesz a magyar társadalmat. Ez pedig számára olyannyira fontos, hogy végül nem is veszi észre mennyire kimutatja nagy erőlködésében a valódi, visszataszító oldalát pártunk és kormányunk. Abban a nagy erőlködésben, hogy érvényes népszavazást csikarjon ki, az országot borzasztó visszás, nyomasztó propagandával itatta keresztül kasul. Egyébként az Orbán-kormány emelte fel 50%-osra az érvényességi küszöböt még pár éve, ne hogy le lehessen szavazni a nép által az ő törvényeiket, most pedig ezen saját hibájuk végett kétséges az ő általuk kezdeményezett népszavazás. Tipikus példája, hogy ugye "aki másnak vermet ás...". A propagandája pedig mindent elárul a valódi arcáról a hatalomnak. Leegyszerűsített, gügye, prolikat dühítő színvonalú "Tudta-e?" üzenetek és minél többször, minél több helyen való megjelenítés. Egyértelmű, hogy a hatalom a magyar társadalmat sült idiótának, 12 éves szellemi színvonalon megragadt ostoba tömegnek nézi. Sajnos van benne jelentős igazság ez tény. Azonban ha sokat kommunikál a hatalom és sok helyen így az emberekkel, egy idő után le is süllyed a társadalom szellemi színvonala majd erre a szintre. Ez a hatalomnak lehet hosszú távon jó, de valójában iszonyatosan káros, elkeserítő és veszélyes kifejlet. Ugyanakkor ne csodálkozzon a kormány ha érvénytelen lesz a népszavazása, mert az emberek többsége bizony ennyire még nem ostoba, mint szeretné. Pontosan érzik sokan mennyire álságos, gusztustalan, őket hülyére vevő az egész szánalmas kampánystílusuk. Evégett ha megcsömörlenek, és nem mennek el elegen szavazni teljesen érthető, és a következménye a kormány lelkén fog száradni. Ismét egy remek és nagyon fontos összenemzeti lehetőséget bagatellizál el kétszínű, álságos módon a saját hatalom centrikusságának okán.

Ugyanakkor óva intek mindenkit, hogy ha át is lát a szitán, akkor a liberálisok és baloldaliak véleménye legyen az övé is. Egyértelműen a nemzetközi nemzetellenes erők elakarják lehetetleníteni a népszavazást. Mert pontosan tudják, hogy komoly következményekkel járhat számukra negatív formában. Ezért ha bár nekem is a könyökömön jön ki az undorító Orbáni propaganda, igencsak nagy bajnak gondolnám, ha a balliberálisokkal, és Gyurcsánnyal lennék egy véleményen és nem akarnék elmenni szavazni. A másik pikantéria a Kétfarkú Kutyapárt nevű eredetileg viccpárt, mára inkább tragikomédiát megtestesítő bagázs. Egyértelműen az apolitikusság álarca mögé bújva buzdítanak, valójában a nemzetünk ellen. Egy történelmi, nemzeti lehetőséget igyekeznek kisiklatni. Ha tudatosan, akkor arra nincs elég alantas jelző amivel illetni lehet őket, ha pedig ezt az egészet ennyire nem látják át, az mélységesen szomorú. Az esetben ők azok a 12 éves szellemi színvonalon megragadt társadalmi réteg, akikhez előbb jutott el a liberális alantas propaganda, mint a mű-nacionalista kormánypárti alantas propaganda. Az meg még szégyenteljesebb, hogy a híveik sok-sok milliót utaltak a kétfarkú veszett kutyáknak, hogy ezt az izzadtságszagú, humort nyomokban tartalmazó, önnön elveiket szembe köpő kampányt lefolytassák. Az egészben az szánalmas, hogy a híveik pontosan azok az emberek, akik a legprolibb módon hőzöngenek, hogy mekkora korrupció, meg pénzpazarlás megy az országba és hasznos dolgokra kéne fordítani. Nos, ők megmutatták és mondjuk egy sanyarúbb sorsú vidéki kórház felszerelése helyett, pár plakátra és matricára dobtak össze.

Azt hiszem a népszavazás kapcsán mindenki meghasonlott kicsit önmagával. Aki nemmel szavaz, óhatatlanul az Orbán-kormány cinkosának érezheti magát. Illetve egy térfélen lesz még a szélsőjobb valamennyi árnyalatú társaságával, meg a kommunista Munkáspárttal és a zsidó szervezetekkel is. Aki nem szavaz az a balliberális sírásónkkal, nemzetközi kozmopolita, nemzetek eltörlésén mesterkedőkkel kerül egy platformra. A kormány egy nemzeti ügyet saját hatalmának megerősítésére használ pofátlanul, miközben a saját maga által lefektetett, szándékosan lehetetlen érvényességi küszöböt próbálja átugrani. Mindezt úgy, hogy a propagandája annyira ocsmány erőlködésbe csap át, hogy ez riasztja el emberek tömegeit majd. Eközben magukat apolitikus viccpártnak aposztrofálók lettek a politika legnagyobb alakítói, és szimpatizánsaik, akik az oktatás és egészségügybe fektetett milliókat hiányolják, össze is dobtak párat, hogy sok papír fecnire költsék. Ember legyen a talpán, aki nem kerül ellentmondásba magával ezzel az egésszel kapcsolatban. Úgy érzem, ez egyedül Fodor Gábornak és a Magyar Liberális Pártnak sikerült. Ők az Igen szavazatra buzdítanak. Nem kertel, nem ködösít, vállalja, hogy egy nemzetellenes, aki két lábbal tiporja a normális értékeket. Tömören az egész ügyben a nyílt hazaárulók a legderekasabb emberek...na azt hiszem ez megint ellentmondás.

Én pedig úgy érzem, erre az egész cirkuszra is szeretnék voksolni, egy jó nagy nemmel.

Horváth Martin

S.D.-Keresztény kritika a Tradícionalista iskola felé

Most hogy blogunk kisebb hírnevet szerzett magának a tradicionalista körökben, köszönhetően az általam írt cikkek kapcsolata miatt az iskola szellemiségével és tanaival, ideje foglalkoznunk az irányzat pozitív vonulataival, ugyanakkor temérdek modernségével és hibájával egyaránt, szigorúan keresztény szemszögből.

Úgy tartom jelenleg Magyarországon mindent megvizsgálva a legintellektuálisabb, és helyes szellemiségű működő spirituális iskola a Metafizikai Tradíció képviselői, főképp kiemelvén Baranyi Tibor Imre, Buji Ferenc, és a hihetetlen lexikális tudással rendelkező László Andrást. Általuk az irányzat hihetetlen mennyiségű szellemi tudást őrzött meg, és ad tovább, de ami főképp kiemelendő, egy olyan modernség ellenes szellemiség kialakítói, ami megalapozott, és ritka a mai szellemi posványságban. Olyan erő hordozói, ami hosszú haláltusa után, végleg kihunyt a Katolikus egyházból a II. Vatikáni zsinat után, a többi protestáns egyházból pedig talán még előbb. A kereszténység lealacsonyodott a profánság szintjére, hogy megtartsa követőit, és fennmaradhasson, importálta a neo-protestánst egyházak ellen-Krisztusi, a néger fetisizmusokból közvetlenül levezethető szellemiségét. A kereszténység teológiájában, Isten definícióiban, és elkötelezettségében is a profanitás martalékává vált. A tiszteletteljes alázat, és szentség tiszteletet egyfajta demokratikus, életboldogság vette át. Ennek a szellemiségnek kivételes, és erőteljes elutasítója, és kritizálója a tradicionalista mozgalom, úgy hogy több szálon ő is ehhez a betegséghez kapcsolódik.

Politikai tanításaik sok tekintetben hasznosak, többnyire kiváló szolgálatot tesznek több történelmi esemény baloldaliságának rávilágításában, a háttérerők célzataiban, eszközeiben. Ám sok tekintetben vakok is a régi rend több tökéletlenségére, és egyes fontos változások forradalmi szükségességére a jobboldaliság érvényesítése érdekében, amit ők csak „baloldali elhajlásnak” hívnak. Amíg ők a régi rend restaurációjáért dolgoznak, addig mi, felismerve a régi rend hibáit, ami miatt a forradalom erői sikeresen legyűrték, nem e rend helyreállításában, hanem egy teljesen új, forradalmi, ugyanakkor a tradicionális szellemiség, de főképpen a kereszténység talajában gyökerező politikai ideát képviselünk.

És elérkeztünk ahhoz a bizonyos kritikus ponthoz, ahol a tradícionalizmus minden pozitív szellemisége ellenére szorosan a modernség áldozatává válik, az pedig nem más, mint a pogányság újjáéledése, a kereszténység lealacsonyítása és megtagadása, és a New Age vonulatához köthető vallás feletti gondolkozás. Itt bizonyosodik be, hogy az iskola már gyökereitől kezdve szenved a felvilágosodás után kialakult nyugati szellemtelenség mellékhatásaiként kialakult keletre fordulástól, és a „nagypolgári okkultizmustól”. A felvilágosodás utáni ember, a gyarmatosítás során kibővült vallási spektrumtól megbódulva, az addigi középkori európai gondolkozástól teljesen idegen hinduizmushoz rohant kielégíteni spirituális igényeit.

A kereszténység nem egy vallási megközelítés a sok közül, ami ráadásul „tradíció szegény”, hanem maga a valódi kinyilatkoztatás. Ettől való irtózat, ennek elutasítása, alternatív értelmezése minden tekintetben: modern eretnekség.

A kereszténység láthatóan elválik minden vallástól. Sok közös igazságon osztoznak, de van egy korona, mely csak Krisztust ékesíti, az pedig az alázat. A pogány vallásoknak, így a Metafizikai Tradícionalizmusnak is az értékszemlélete többnyire a hatalom, uralom, fensőbbség, és erő. Ezzel szemben Krisztus útja egyedülállóan az alázat, szerénység, szeretet, békesség. A modern ember nem hisz ezekben az értékekben, mert ezen értékek nem evilágból következnek, sőt, test és hús ellen valóak. Ebből következik, hogy a természethez ragadt ember csak elutasítással tudja fogadni ezt a mentalitást. Ez a természethez ragadt ember pedig szükségszerűen modern. A tradícionalizmus szemléletével élve a kereszténység, hinduizmus, buddhizmus nem egy közös, eredeti, úgynevezett primordiális tradíció maradványai religiózus mázba bújtatva, hanem ez az őshagyomány tulajdonképpen maga a kereszténység, a tradíciók csúcsa, ahogy Hamvas azt megpróbálta tisztázni saját belső harcában a kereszténység és tradícionalizmus között. (Most nem belemenvén az ő gnocisztikus elhajlásaiba.) Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy minden hasonlóság ellenére, Krisztus vallása az egyetlen, melyben Isten nem csak „alászáll”, hanem paradox módon önmaga nagyságát alázza meg, egészen a halál legmélyéig. Ennél kirívóan az emberi természettel ellentétes cselekedet egy pogány vallásban sem fordul elő, ebből kristálytisztán látható az ige világtól való teljes idegensége. Habár sok vallás jövendölte meg Krisztust, vagy élt alakjával, egyik sem tett ilyen markánsan paradox messiást magáévá. Mithrász az erő, hatalom, gőg, Krisztus az alázat, önfeláldozás, és végtelen szeretet.

A végső probléma pedig az önmegváltás bálványa. A probléma nem magában a szolipszizmusban keresendő, ami a tradicionalista iskola fundamentuma, hiszen teológiailag helyálló, sőt, több is annál, az egyetlen helytálló lételmélet, ami mellőz mindenfajta materialista elhajlást, ha Istenről van szó. De az hogy Isten és az én szellemem voltaképpen egy, nem szükségszerűen vonja maga után, hogy a megváltást, és az Istennel való egyesülést nekem kell kierőszakolnom különböző mágikus tévtanok segítségével. Paradoxonnak tartom, hogy miközben a tradicionalista mozgalom erősen monarchista, és a király tiszteletére, és szolgálatára hív fel, addig mennyire baloldaliak abban a tekintetben, hogy Isten helyett saját maguk kezébe vennék a megváltás jogát. Az alázat hiányzik, a gőg az, ami a legsúlyosabb hiba, főleg a László András és Julius Evola féle irányzatban, de a mozgalom alapja is ez az okkult szemlélet. (René Guénon szabadkőművesként kezdte a „megvalósítást”.)

Látható tehát hogy a tradicionalista irányzat több pozitív szolgálata ellenére, mégis csak egyike a számtalan eretnek irányzat egyikének, ami a modern újpogányságon belül egy intellektuálisabb irányzatot képvisel, de még mindenképpen az ő általuk annyira lenézett New Age vonalába esnek, minden pozitív szellemiség, és hiánypótló lételmélet ellenére.

Végül pedig döntenie kell az iskola minden követőjének, hogy az erő, uralom, gőg hamis útját követi a mágia tévelygésébe, vagy pedig Krisztus keresztjét felvéve, az alázat, béke, megtagadás, és megüresedés útjára lépve Istennek ajánlja magát, hogy kegyelemből elnyerje önvalóságának egészét.

„Az elsőkből lesznek az utolsók, az utolsókból pedig az elsők.”

S.D.

Horváth Martin- Vigyázz chemtrail!

Sokáig érett bennem a téma, és sok vitát kellett végighallgatnom, avagy magamnak is részesének lennie ezekben az összeesküvés-elméletek legjavát illetően. Azok közül is a konteók(konspirációs-teória) legjét illetően, napjaink legdivatosabb konteóját a chemtrail-összeesküvést illetően.

A chemtrail teóriáról talán már mindenki hallott, aki használ internetet, de már volt hír tv-ben, rádióban, maga Sebestyén Balázs is emlegette már, mint elképzelhető dolgot. De lássuk mi az a chemtrail. A chemtrail elmélet arra épül, hogy egyes repülőgépek kondenzcsíkja nem is kondenzcsík, hanem szándékosan permetezett, légkörbe engedett vegyi anyag. Ezt onnan lehet felismerni, hogy a „rendes” kondenzcsíkkal ellentétben nem tűnik el hamar, hanem sokáig megmarad és szétterül az égbolton. Logikai következtetés a konteósoktól, hogy a háttérhatalom így mérgez minket, vagy módosítja az időjárást, vagy mindkettő egyszerre.

Ez az egész napjainkra olyannyira elterjedt, és ezzel együtt engem meg olyannyira nem érdekelt, hogy már zavarni kezdett és utána kellett járnom pro és kontra. Így megpróbáltam a lehető legobjektívebben hozzá állni a témához. A chemtrail elmélet, bár a ’90-es évek végének szülötte, első feljegyzések már az ’50-es évek elejéről származnak, mikor is az emberek először szembesültek a kondenzcsíkkal tömeges mértékben. Valljuk be, őket jobban megértjük, hisz ez újdonság volt. Annál érdekesebb, hogy a ’90-es évek végén miért kapott ennyire szárnyra, és tartja makacsul magát azóta, sőt örvend egyre nagyobb népszerűségnek. A chemtrail hívők jelentős része ezt arra vezeti vissza, hogy előtte nem voltak ilyen hosszan megmaradó, elterülő, sok kondenzcsíkok. Ergo az ezredforduló előtt kezdtek vegyi anyagokat permetezni utasszállítógépekről. Rendben legyen.

A hivatalos és tudományos magyarázat, hogy egy kondenzcsík azért marad néha sokáig , néha pedig nem mert ez összefüggésben van a légnyomással, a hőmérséklettel stb. Mindenki utána tud nézni a racionális levezetésnek. Teljesen korrekt. Na de miért nem volt régen ilyen, teszi fel a kérdést a chemtrail hívő. Nos, a válasz pedig úgy hangzik, hogy nem létezett ennyi repülőjárat és bár keletkeztek ilyenek, olyan csekély sűrűséggel közlekedtek, hogy ez nem volt ennyire feltűnő, mint napjainkban. Azóta pedig még az üzemanyagok összetétele is változott(nem, hivatalosan nem azért, hogy megmérgezzenek, hanem hatékonyság szempontjából), ami teljesen más kicsapódást jelent adott hőmérsékleten és légnyomás közepette a légkörben. Szerintem ezek korrekt magyarázatok, és nem mintha az USA állami szerveinek nagy híve lennék, de eltudom fogadni az érem egyik oldalának, egy teljesen racionális és logikus magyarázatnak. Természetesen a chemtrail hívőket ez nem rázza meg és ők rendíthetetlenek maradnak. Ők tudják, hogy ez hazugság. Mert a hatalom hazudik. Nagyjából a logika ennyi. Részben igaz is, de az érveket nehezen cáfolják. De igyekeznek.

Ott van például, hogy az USA magas beosztású emberei közül többen is felvetették, a levegőben való különböző anyagok permetezését a magas légkörben, hogy a globális felmelegedést lassítsák ezzel. A konteó királyok rögtön ugrottak is ezekre a hírekre és a chemtrail bizonyítékaként emlegették. Persze a globális felmelegedés gátolása csak fedő sztori, valójában mérgezni akarnak minket. A globális felmelegedés maga is csak egy hazugság egy másik népszerű teória szerint, de ezt talán máskor. Egyébként az időjárás módosítása hasonló módszerekkel nem titkolt, megtörtént dolog volt, már a vietnámi háború idején is. A repülőből kiáramló kondenzcsík pedig önmagában is (chemtrail nélkül) igen kártékony dolog, és ha nem is cél, de biztosan módosít a légkör minőségén, összetételén stb. A konteósok másik érvei a „szemtanúk”. Rengeteg cikk, videó kering a neten minden nyelven, amin állítólagos szakértők, pilóták számolnak be róla, hogy a chemtrail valóságos. Nekem az egyetlen problémám ezekkel, hogy „ismeretlen légitársaság egyik pilótája” a megnevezés adott esetben. Hiteles… A másik variáció az, hogy van név, vagy a videóban látható is az ember, sőt a rangja is be van mutatva, ki tudja milyen meteorológus, biológus stb. Csakhogy nekem az ég világon semmi nem tudja bizonyítani, hogy a videón/cikkben szereplő ember tényleg az. A Google találatok, amiket a nevére beütöttem, mind ugyanarra a hivatkozás nélküli videóra/cikkre mutattak, vagy oldalakra ahol idézték az adott cikket/videót, vagy megosztották. Így akár én is oda állhatnék, mint John Adams meteorológus, ugyan annyit érne. A chemtrail bizonyítékok pedig egytől egyig ilyenek.

Rájöttem, hogy a konteósok iszonyatosan szkeptikusak minden hivatalos dologgal. Ezzel nincs is semmi baj, sőt jó. De azzal, ami a hatalom ellen van érv, elmélet, ami a hatalmat gyilkosnak és gonosznak állítja be, ami ugye az ő világképüket erősítené(meg az enyémet is mert alapvetően így gondolom) azzal egyáltalán nem szkeptikusak. Sőt feltétlen elfogadják. El akarják(!) fogadni. Tudjuk józan paraszti ésszel is, hogy a világot egy aljas háttéralkuk szövik át, amiből nekünk semmi jó nem lesz. De ettől még nem lesz igaz minden elmélet, ami ugyanezt az alaptézist állítja. Nem lehet egyszerre igaz, hogy a Hold üreges és űrlények bázisa van benn( David Icke teória) és az, hogy a Föld lapos és valójában csak el akarják velünk hitetni, hogy nem, a Hold pedig amúgy egy korong( Lapos Föld társaság teória). Mindkettő azt veszi alapul, hogy a háttérhatalom átver minket és elakar hitetni olyan dolgokat, amik nem igazak. De a kettő nem lehet egyszerre igaz, hiába lehet közel igaz az alapgondolata egy háttérhatalom természetéről. Sőt ilyen elméleteket szerintem ez a háttérhatalom szándékosan kapna fel és népszerűsítene, mint a David Icke gyíkemberei, üreges Holdjai és a chemtrail is, hogy őrülteknek tüntesse fel azokat, akik összeesküvést sejtenek. Mert tényleg őrültek is akik ezekről vitatkoznak állandóan és mindet el is akarják hinni. Valójában végső soron, minden hit kérdése. Nem számítanak érvek pro és kontra, ha valaki azt akarja hinni, hogy mérgeznek minket a repülőkkel akkor azt fogja hinni, ezen a Jóisten se változtat. Mert valójában a világon minden azon múlik, miben hiszünk. Saját magunk arról sem tudunk meggyőződni, hogy létezik a galaxis, vagy más bolygók, ezeket is csak elhisszük hivatalos szerveknek. Valójában csak abban lehetünk biztosak, hogy mi, az ego, az "én" létezik. Minden más a világban lehet akár illúzió is, semmi sem bizonyítható és cáfolható, minden hit kérdése. Ezért tényként állítani egyik vagy másik oldalról bármit, ostobaság. Az konteósok pedig ezektől a magabiztos kijelentésektől tűnnek totálisan idiótának, és az állításaik éjsötét nagy baromságnak, még ha volt is benn esetleg egy cseppnyi igazság is. 

Gondolkodjunk el azon, hogy amíg azon vitatkozunk, hogy kondenzcsík van-e az égen vagy chemtrail, vagy, hogy üreges-e a Hold vagy nem, addig mi változik az életünkben és körülöttünk. A világ kis szeglete, ami ránk van bízva, mint a családunk a barátaink, ismerőseink, nem fejlődnek, nem segítünk rajtuk, se magunkon. Elveszünk eszeveszett és értelmetlen, céltalan teóriákban és vitákban amiknek semmi, de semmi haszna. Ha van chemtrail és mérgeznek minket így, akkor mi van? Mit tegyek? Ássam el magam a föld alá, ne engedjek levegőt venni kint a szabadban a gyerekemnek, és haljon meg, mint a fényevők meg az oltásellenesek gyerekei? Ha igaz minden elmélet is amit valaha leírtak a neten, akkor sem változik semmi. De tenni sem lehet ellene. Ha a világon megtudja az összes ember, hogy a repülőből méreg jön( ami eleve méreg, mert üzemanyag égési termék) mit tegyenek? Mit tudnak tenni? Mit várunk ettől?

Lehet ezekről vitatkozni, lehet elveszni a teóriákban, beleőrülni ha nem voltunk ugye eleve őrültek, hogy ebbe ástuk bele magunkat, lehet a társadalom szemében sült-bolondnak lenni és indirekt módon asszisztálni bármilyen nemű összeesküvés-elmélet lejáratásához. Jól jöttök a hatalomnak konteósok, tipikus hasznos idióták vagytok nekik, pont azok szekerét sikerül tolnotok, akik ellen vagytok elvileg. Veszélyesebbek vagytok, mint egy napi chemtrail anyag az égből. Én nyitott vagyok egyébként. Azt mondom, bármi megtörténhet. Bármi! Akár chemtrail valóság lehet, akár kiderülhet, hogy az eddigi életünk egy illúzió volt és a világ egy mátrix. A bármiben benne van ez is. Ezért nem is érdemes tényként kezelni az ilyen lehetőségeket. Ezért nem kezelem így a chemtrailt meg a többit sem. Néha ne frusztráltan, rettegve figyeljük az eget és görcsös lélekkel keressünk minden mögött manipulációt és hatalmi szándékot. Ez az őrület. Néha figyeljünk befelé, a szívünkbe és változtassunk magunkon és aztán a körülöttünk élők életén. Tettekkel, szavakkal, gyakorlatban. Ha úgy véljük hogy a háttérhatalom ellenünk van, mérgez, manipulál, ahol tud stb. ne érdekeljen milyen módon teszi ezt részletekbe menően, mert a szegények, az árvák, a hitehagyottak, háború elől szenvedőket, gyermekeiket sirató anyák könnyeit nem fogja letörölni ennek a tudata. A chemtrail és társai nem gyógyítják a beteg emberiség lelkét. Csak a tettek, és az igazi szellem, ami munkálhat bennünk. Ne üljünk fel a konteó királyok tévútjainak.

Horváth Martin