Első rész itt olvasható: Keresztény anarchizmus I.- Ószövetség
Miután megvizsgáltuk, hogy az Ószövetségben is már fellelhetőek a nyomai annak, hogy az állam és a hierarchikus intézményrendszer nem ideális és összeegyeztethető Isten tervével ebben a világban, nézzük meg jobban mit mond az Újszövetség is erről, amely Jézussal és az apostolokkal már sokkal részletesebben beszél erről. (Aki esetleg nincsen tisztában azzal, mit értünk anarchizmus alatt, az kattintson az előző részre, ahol az Ószövetséget vizsgált rész elején részletesebben kifejtettem.)
Jézus Krisztus a megtestesült Isten az evangéliumok elején már egyértelmű iránymutatást ad abból, hogy Ő maga, hogyan áll a világi hatalom kérdéséhez, mikor a 40 napos pusztai elvonulása során a Sátán kísértései között találkozik vele:
"Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Mt 4: 8.10)
Kevés velősebb útbaigazítás létezik annál, minthogy az emberré lett Isten maga válaszolja a politikai, hatalmi pozícióval való lehetőségre azt, hogy a Sátán kísértését látja benne és egyedül Isten szolgálatára szólít fel. Nem nép szolgálatára, mint egy modern demokrácia, de nem is akar király, vagy vezető lenni itt, ebben a romlott világi porfészekben. Jézus nem kíván beleszólni a jelenlegi országok, birodalmak, társadalmak rendszerébe (ahogyan azt későbbiekben az egyház teszi). Jézus Krisztus egyéni lelkekért jött, ő az egyént formálja és az egyének egymást. Nem felülről formál intézményeken át Isten, hanem belülről szíveken át, és a közösséget alulról, ember-ember közötti viszonnyal. Krisztus király és az eredeti görög nyelvben, minden esetben a Mennyek Országa valójában Királyság szóra fordítható az ország helyett. Azonban Krisztus nem itt király a mulandóságban, hanem az örökkévalóságban. Ennek itt és most nincs helye és relevanciája, még maga Jézus Krisztus számára sem, nem, hogy bárki más embernek. Az országok irányítása, vezetése, politikai hatalom államalakulatokban, mind a Sátán műve a jelen világban. Ehhez Krisztusnak és Kirsztust követni igyekvő embereknek, sem egyházaknak nem volna szabad, hogy köze legyen, sem most, sem bármikor.
Lev Tolsztoj a keresztény anarchizmus első képviselőjeként a Hegyi Beszédre helyezi a legnagyobb hangsúlyt. A Hegyi Beszéd a Biblia egyik, ha nem a legfontosabb része. Ebben felszólít Jézus arra, hogy ne alkalmazzunk erőszakot, sőt az ellenségeink szeretetére és megbocsájtására (Mt. 5:43-45), ami teljesen összeegyeztethetetlen az állam működésével. Gondoljunk akár az ország katonai védelmére, vagy az állam belső rendjét szavatoló erőszakszervezetekre. Továbbá felszólít, hogy ne ítélkezzünk (Mt 7:1), ami ismét csak kibékíthetetlen a fennálló világi jogrend működésével. Ugyanúgy érdekesség, hogy mikor Jézus azt mondja " egyáltalán ne esküdjetek: sem az égre, mert az Isten trónusa, sem a földre..." (Mt. 5:31), márpedig az eskütétel az alkotmányra, nép szolgálatára, koronára miegymás, a legelső dolog, ami egy világi hatalomban történik uralkodóval, képviselővel, bármilyen közhivatalt vállaló személlyel.
Világos, hogy Krisztuson kívül nincsen más király, Istenen kívül nincs más Úr, akinek egy keresztény szolgálhat. Ugyan Jézus azt tanítja " adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené" (Lk. 20:25) ezzel nem legitimálja a császárt, csupán arra ad utasítást, hogy ne szegüljenek szembe az ideiglenesen létező világi hatalommal feleslegesen. Azonban sem a császár, sem más néven futó világi hatalom nem közvetítője Istennek. Ezen az sem változtat, hogy mikor Jézus Pilátusnak felel: "
Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek? Jézus így válaszolt: Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked: ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne" (Jn. 19:10-11)
Nem csak arra vonatkozik itt Jézus kijelentése, hogy a római császártól kapott "fentről" hatalmat, mint helytartó Izrael földje felett, de egyben arra is, hogy Isten engedélyzi, hogy ez a helyzet a világban előálljon és névleges hatalmat gyakoroljanak most gyarló emberek. Azonban ez továbbra sem jelenti azt, hogy Isten jóváhagyása egyet jelentene azzal, hogy ez Isten akaratának közvetítése is. Ahogyan Isten jóváhagyja és engedélyezi a Sátán lázadását is, majd a bűnesetet, nem jelenti azt, hogy ezen események jók lennének. Noha végeredményében majd a nagy egész szempontjából végső soron azzá áll össze az egész teremtési és megváltási folyamat végére. Pilátus vagy a római rend uralkodásának isteni jóváhagyottsága csupán annyiban jó, hogy hozzájárul Jézus megöléséhez, amely végső soron az emberiség megváltását eredményezi. Ettől azonban még messze nem lesz jó maga az a hatalom, melyet Isten felhasznált ez ügy érdekében. Istennek az akaratát akkor sem közvetítik uralkodók és világi hatalmak, ha ők maguk Istenre hivatkoznak. Noha a korábbi ószövetségi részben taglaltuk, hogy Isten végül (eredeti akaratával ellentétben) enegdélyezi Izrael állammá alakulását és a királyság bevezetését, a későbbiekben már semmiféle biblikus alapja nincs annak, hogy valaki Isten akaratát tudná egyáltalán elméletben közvetíteni hatalmi pozícióból, hierarchikus módon. Jézus Krisztussal és a Szentlélekkel megszűnik minden addigi hierarchia is, ahol a papság, vagy kiválasztottak révén jutott el Isten megértése és az üzenete a többi emberhez. Jézus Krisztus megváltó halálára és az ezzel elkövetkezendő, hitből fakadó közvetlen Isten és ember közötti lelki kapcsolatra utal már az Ószövetségben Jeremiás, mikor ezt írja: "És többé nem lesz szükség rá, hogy az egyik ember a másikat, testvér a testvérét így tanítsa: Ismerd meg az Urat, mert mindnyájan ismerni fognak a legkisebbtől a legnagyobbig - mondja az Úr-, mert megbocsájtom bűneiket és vétkeikre többé nem emlékezem." (Jer. 31:34)
.jpeg)
