A kereszténység fanatizmus

A kereszténység valójában fanatizmus. Fanatikus szeretet Isten igazsága és az embertársaink iránt. Fanatikus önfeláldozás. Ahogy Pál mondja:

“ Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. Mindegyikünk a felebarátja kedvét keresse, mégpedig annak javára és épülésére. Hiszen Krisztus sem a maga kedvére élt, hanem amint meg van írva: „A te gyalázóid gyalázásai hullottak énreám.”” ( Róm 15:1-3)

Krisztus nem kevesebbet vár el, mint mindent.

“Aki meg akarja találni életét, elveszíti; aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja.”( Mt 10:39)

Teljes önfeladás. Ahogy ismét Pál apostol fogalmaz: Többé nem én élek, hanem Krisztus él énbennem. (Gal 2:20) Semmi önös, semmi én. A Biblia a szeretetről úgy ír, hogy nem keresi a maga hasznát, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. (1Kor 13.) Krisztus nem kevesebbet vár el tőlünk, mint mindent. Az egész lényünk, az egész életünket. Nem éri be kevesebbel, mint a legtöbb. Kompromisszum nem létezik. S ha ezerszer bukunk el, ezerszer próbáljuk újra. Mert nem érjük be kevesebbel, mint a tökéletes. Akkor is ha fáj, akkor is ha beleroskadunk. Akkor is ha lehetetlen. Mert ezerszer elbukni és ezerszer újrakezdeni is jobb, mint alább adni és kompromisszumot kötni a világgal. S ha hosszabb-rövidebb időre az ember benne is marad, végül gyötri a Szentlélek szikrája belülről a tökéletesség felé való törekvésre. Aki a kompromisszumban megnyugszik, mi több boldog, abban sosem volt meg igazán az Atya szeretete. Ilyen egyszerű. Egyszerű és emberfelettien nehéz. Ettől isteni és nemes. Ezért Krisztus igája édes, s terhe könnyű. ( Mt 11:30)

Tolsztoj a tiszteletről

 

Isten energiája

Általában a spiritizmus, a New Age szeret beszélni energiákról, rezgésekről, mindent átfogó erőről. Emiatt (főleg keresztény berkekben) elszoktunk, vagy inkább ódzkodunk ennek használatától. Viszont ha elvonatkoztatunk a posztmodern újvallások eszmei hátterétől ezekkel kapcsolatban, akkor nem is olyan ördögtől való ezekkel a fogalmakkal dolgozni. 

Minden energia. Adott energia létezik a világban. Amit a nagy Egyből, az Istentől kaptunk. Maga a világ is Istenből származik. Minden az ő része, s minden csak kölcsönkapta saját létezésre, használatra azt. Ez az egy véges és adott energia manifesztálódik mindenben az univerzumban, különböző formákban. Kémiai elemekként a talajban, a levegőben, aztán ezeket tápanyagként a fa önmaga részévé teszi, de tovább is adja a gyümölcsének, amit megeszik egy másik élőlény. Mi is úgy hívjuk a táplálékot, hogy energiát szerzünk belőle. Aztán ezt a gyümölcsből szerzett energiát mi is leadjuk valahol a nap folyamán. Ezzel biztosítjuk testünk sejtjeinek működését. Azt a testet, ami részecskék kölcsönhatásának halmaza. Érdekesség, hogy a részecskéink sohasem érnek össze, mindig van egy minimális távolság, két atom közötti töltés, ami elválasztja őket. Ha valakivel kezet fogunk, vagy megölelünk valakit, valójában sosem érünk össze mert egy minimális energia mindig szétválaszt bennünket. Gyakorlatileg ez minden tárgyra és létezőre igaz.

Az anya is úgy ad életet gyermekének, hogy saját testéből ad, abból táplálja az új életet. Egy adott energiát tárolunk magunkban, amit továbbadunk, s néha bennünk, másokban, vizekben, tárgyakban van jelen. De nem csak ilyen materiális módon tudunk kapni és adni ebből a nagy egészből. Az olyan jelenségek, mint a szeretet, pontosan ugyanígy működik. Isten lényegi esszenciája és alkotóeleme az, amit mi csak úgy tudunk megfogalmazni, hogy szeretet. Ezt is kölcsönkapjuk a nagy egész Istenből, ha nyitottak vagyunk rá. Milyen szépen fogalmazza meg a nyelvünk, hogy "nyisd ki a szíved". Nem véletlen beszél a szívről, amelyben a vérünk összpontosul. Az a vér, amelyről az Ószövetség is már úgy tartotta, hogy abban van jelen a lélek. (3.Móz 17:11). (Ebből is származik a Bibliában a vérevés tilalma.) A szívünket azért kell kinyitni az Isten szeretetére, mert mi magunk is úgy választódunk el az Istentől, mint a részecskék egymástól. Ezt a fúziót azonban nem szabad meggátolni. Ez az elválasztó vonal ez esetben, az Ego. Ahhoz, hogy Isten valódi szeretet esszenciáját magunkba fogadjuk és tovább is adjuk másoknak, ezt az Ego-t kell lebontanunk. Akkor tud a szeretet is úgy áramolni, mint a fentebb sorolt materiális energiák. Mert mi is a szeretet? A szerelem nem szeretet, a gyermekünk iránt érzett ösztönös gondoskodó érzület, még nem feltétlen szeretet. 

"Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek" (Máté 5:44)

Ezt mondja Jézus. Ez a szeretet igazi megtestesülése, ez a szívünket körülvevő Ego burok felszakítása, ha azt vagyunk képesek szeretni, aki valójában rossz. Mert Jézus maga is pontosan ezt tette. Ahogyan Pál apostol is mondja: 

"Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus az istentelenekért. Még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk." (Róm 5:6-8)

Akiben büszkeség van, nincs Isten. Minél kevesebb vagyok, annál több bennem az Isten.  Erre is írja Eckhart mester, hogy azért " boldogok a lelki szegények, mert övék lesz a Mennyek Országa", mert akiben kevés a saját maga individuuma(lelke), annak helyét, maga az Isten lelke pótolja ki. Minél többet ad magából az ember, neki minél kevesebb van, annál több a lelki energia. Nem is energiának hívjuk ezen a szinten ezt, hanem úgy, hogy: erő. Minél gyengébb valaki, annál több az erő. Aki kevés, az valójában sok. Minél kevesebb az Én, annál több bennem az Isten. Minél inkább nem Én vagyok, annál inkább leszek Önmagam. 

Kit kell tisztelni?

 Minap belebukkantam az alábbi, sztereotip "boomer" képbe. Kisdobosok állnak, és az érték, ami hozzá van fűzve a "rend és a fegyelem". Kevés ember érti meg, hogy ezek, és más hasonló jelzők csakis bizonyos szituációkban jelentenek értéket. Más szituációkban átkot. És ezek kizárólag belső késztetés eredményeiként értékelhetők, nem pedig egy hatalom rákényszerítése nyomán, legfőképp ha azok gyerekek. A Hitlerjugendben is ugyanilyen rend és fegyelem volt. És a fegyelem megmaradt a halálig. Nem tört meg a rend és a fegyelem, mikor felkellett pakolni marhavagonokba később az embereket sem. Sem a rend, sem a fegyelem sem más jelző nem érték önmagában, mindig és mindenkor. Ha Jézus korának rendjét és fegyelmét ilyen szép összezárt lábakkal megtartotta volna, ma senki nem ismerné se őt, se a tanítását, se a megváltást.

Ha már itt tartunk. jut eszembe ehhez a mentalitáshoz szorosan kapcsolódó "tiszteld az idősebbet" frázis. Bene László a Skálás-gyilkos elég idős már, s mikor az interjút néztem vele, hát nem a tisztelet volt az első reakcióm az irányába. Rákosi Mátyás is a 80-hoz közelített mikor meghalt, de nem igazán váltotta volna ki a tiszteletet az életkora, mint puszta tény. Ellenben az idős Márai Sándort mélységesen tudom tisztelni, csakúgy, mint fiatalkori önmagát. És Radnótnit, vagy József Attilát is, akik sohasem lehettek végül idősek.

Általában ezekkel a frázisokkal frusztrált emberek jönnek, akik mélyen belül érzik, hogy személyükben olyan igazán tiszteletreméltó végülis nem nagyon akad. Ki fogja tisztelni a videókból ismert habzó szájú, sátáni tekintetű fideszes öregasszonyt, aki fröcsögve a dühtől kívánta MZP halálát. Ugyanígy a jobberek akasztásával hőzöngő DK-s nyuggerek is szánalmat váltanak ki, sem mint tiszteletet. Na, ők azok, akik előszeretettel jönnek azzal, hogy az idősebbet tisztelni kell. Meg az alkoholista ex-katonatiszt, aki kéjjel szivatta értelmetlen feladatokkal a szerencsétlen közkatonákat, s most hőbörög a válása után egy kisfröccs mellett. Aki, tisztelet érdemel, az kisebb párbeszéd után, tiszteletet is sugároz. Meggörnyedt háttal is egyenesebben jelenség, mint a habtákba vágott kisdobos.

Ha már tisztelet. " Tiszteld apádat és anyádat!". Szól az Ószövetség. Mindig is irritált engem ez így önmagában. Ugyan, akit vernek, megaláznak, molesztálnak, lelki terrorban tartják a szülei, mégis, hogy várhatja bárki, hogy tisztelje? Erre a rohadt lelketlen benyomásra persze általában nem adnak magyarázatot hittanórákon, így legalább fortyoghat magában az érintett gyerek, s ha minden "jól megy" remek ateista válik belőle. Ennek oka, hogy félnek kimondani, hogy az Ószövetség önmagában, - ha nem is mindenütt- de sok helyen, gagyi, elavult. Újszövetség nélkül nincs értelme. Abban pedig Jézus választ ad minden ilyen kérdésre. " Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért". Szeretni pedig felülmúl minden tiszteletet. A legmagasabb emberi viszonyulás, mert a legmélyebb megértés szükségeltetik hozzá. A szeretet nem érzelem a kereszténységben. Nem szentimentális vagy ösztönös ragaszkodás és kötődés, hanem nagyon is tudatos hozzáállás. Megérteni minden egyes egyén személyes történetét, belső lelki motivációját, tévedését, bűnét, baját és érdemét. Az ilyen fokú megértés pedig a szeretet. Így látni a vérben forgó szemű fideszes nyanyát, a DK-s nyuggert, az alkesz katonatisztet, a szülőnek nem való szülőket. Aki erre képes, annak jár a tisztelet. Mert ez a piszok nehéz feladat, nem pedig sípszóra vigyázban állni.

Horváth Martin- Szexuális projekciók ködfátyla

Lassan lecsengett az idei Budapest Pride és a szokásos ekörüli reakcióhadjárat, úgyhogy itt az ideje kicsit higgadtan kivesézni ezt az egész szexuális orientáció dolgot. De ha azt hiszi valaki, hogy ez a sokadik melegekkel foglalkozó írás lesz akkor téved.  Elsősorban spirituális szemszögből nézve elmélkedjünk el a szexualitásról. Azért nem mondom, hogy keresztény mert a következő gondolatmenet nem csak kifejezetten a kereszténységre áll, hanem valamennyi nagyobb vallásra és spirituális tanításra. Természetesen a mai modern, ezoterikus, new age baromságok nem értendők ide.

A kereszténység helyzete talán némileg mégis sajátosabb és ezért foglalkozik annyit a melegházasság, LMBTQ jogok témájával pró és kontra. A kereszténység  történelme során egyértelműen hozzátapadt a jobboldali értékekhez, holott azok felett kellene állnia. Aztán persze nyugaton most hozzátapadt a baloldali értékekhez, melynek keretében a melegházasság elfogadottá vált például a protestáns nyugati egyházakban. Erre csak mindinkább válaszreakció a konzervatív keresztények részéről, az ettől való elhatárolódás. Ahhoz, hogy ebből az öngerjesztő folyamatból kilépjünk felül kell kerekednünk mind a jobboldali, mind a baloldali kereszténység berögzött értékein. Egyszóval az egyetlen ezek felett álló szellemiséghez kell nyúlnunk: Krisztushoz.

„Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.” (1Kor 6:9-10)

Konkrétan a Bibliában igen kevésszer szerepel a homoszexualitás, de ez az egyike azoknak akkor is, ha a magyar fordításból nem tűnik ki rögtön. A „fajtalanok” kifejezés eredeti görögben úgy szerepel:  ἀρσενοκοῖται, vagyis nagyjából „férfival hálók”. Mit szűrhetünk le tehát ebből? Igen, hogy a melegek és tágabb értelemben leszbikusok, biszexuális stb. nem örökölhetik Isten országát. Csakhogy ez a felsorolásban csak egy tulajdonságot képez a sok másik között. Egyenértékű problémának van feltüntetve, nem csak a heteroszexuális paráznaságokkal, hanem az alkoholizmustól kezdve a legtöbb lelki indíttatású önös, élvezeti tevékenységig. Magyarán a kereszténység semmivel sem kritizálja jobban a homoszexualitást (és társait), mint a házasságon kívüli heteroszexuális kapcsolatokat. Az egyetlen különbség, hogy a férfi és nő közötti kapcsolatot biblikusan lehet olyan mederbe terelni, ami biblikusan megengedett. Viszont minden olyan szexuális tevékenység egy férfi és egy nő között, mely az életen át tartó házasság kötelékén kívül valósul meg az egyazon szinten van a homoszexualitással. Tömören bármilyen szexuális tevékenység (legyen bármilyen nemű emberek között is) amely házasság keretén kívül zajlik, az ugyanúgy problémás. Házasság alatt pedig ne valamiféle formális, bürokratikus, kirakat baromságot értsünk, hanem az Isten szellemében és szeretetében egybeforrott lelkeket. Persze könnyebb az egyházaknak felháborodni a homoszexuálisokon, mint a házasságon kívül nemi életet élőkön, mert az egyház háza táján is sokaknak a mézes bödönben ragadt a keze. Gondoljunk bele a hívek közül mennyien támogatnák az egyházukat, ha olyan vehemenciával kelne ki az, a házasságon kívül szexuális életet élők ellen, mint a melegek ellen. Pedig biblikusan ez lenne a helyénvaló.

A másik probléma – és ez a fő- amiért a vallás homoszexuálisok elleni magatartása okolható, hogy megerősíti azt a hibás, téves és abszolút világi elképzelést, hogy a fizikai testem adottságai, a testem kívánalmai, vágyai azonosíthatóak az ÉN-el. Azt a hibás gondolatot eredményezi, hogy az embert a veleszületett identitása határozza meg. A nemi identitásunk, hogy kihez vonzódunk, de még maga a nemünk is másodlagos. Az embert a lelke határozza meg. Ezzel a mércével pedig nincs heteroszexuális, homoszexuális, biszexuális, transzszexuális vagy bármi, hanem jó szándékú ember és önző ember. Valaki vagy jó ember vagy nem. Ez a mérce, amivel az Isten mér és ebben a tekintetben bármelyik is az ember, csak egy másodlagos tulajdonság, hogy milyen a nemed és milyen a szexuális orientációja, ahogyan az is, hogy milyen a haja színe vagy hányas a lába. Semmivel sem több, semmivel sem kevesebb. A Biblia a paráznaságot a homoszexuális tevékenységgel együtt azért emeli ki negatívan, mert aki ezeket teszi az önző. Önző, testi vágyai után jár és azt éli ki. Azért szerepel a Korinstusi levél felsorolásában is egyenértékűen egymás után mind a paráznaság, mind a házasságtörés, mind a homoszexualitás, más bűnökkel, mint az alkoholizmus, mert egy olyan lelkiállapotot fejez ki a művelése, mikor saját önös vágyainkat éljük ki, ahelyett, hogy Krisztus példáját követnénk és más emberekért élnénk. Ha a nemiségünk, szexualitásunk alapján határozzuk meg az identitásunk és önmagunk, akkor mi is ilyen önös, földhözragadt emberek vagyunk, akik nem látják Krisztus példáját és nem a lelkek indítékait vizsgáljuk, hanem az anyagi világ külsőségei szerint definiáljuk magunkat és másokat, testi adottságok, ösztönök és identitások szerint. És ez a definiálás a probléma, nem az, hogy ezt büszke melegként, vagy mellünket verő heteróként tesszük e.

A nemi identitás egyébiránt olyannyira másodlagos Istennél, hogy maga Jézus mondja ki mikor a szaddaceusok arról kérdezik, hogy egy férfi, akinek a földön több neje is volt, a Mennyországban melyikkel lesz együtt, hogy „Amikor feltámadnak, nem nősülnek és férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok az égben.” (Mk 12: 25)”. Ugyanezt erősíti meg később Pál apostol is „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Gal 3:28).

A hindu Mája filozófia szerint semmit nem látunk a világban valóságosan, mert mindenre ráhúzzuk a saját tudatunk projekcióit. Ez a mája. Egyfajta fátyol mellyel letakarjuk a valóságot és nem látjuk azt tisztán. A hinduk maguk is a szexualitást hozzák fel ennek szemléltetésére példaként. Ha egy férfi kíván egy szép nőt, annak szép idomait, mellét, fenekét, combját, akkor valójában a férfi ösztöneinek projekcióját látja. A férfi ösztöneinek projekciója fátyolként borítja le a valóságot. A valóságot, mely szerint az a nő sem más, mint hús, vér, széklet, vizelet térből helyet foglaló anyagi összessége. Ebben az értelemben a mell nem más, mint zsír és mirigyek összessége, ahogyan a smárolás is objektíven két ember szájszervének összeérintése mely alatt az ízérzékelésre szánt szájszervüket összeérintgetik és keveredik az emésztést elősegítő váladékuk. Ugye milyen undorítóan hangzik? Pedig ha nem lennének evolúciós ösztöneink és ebből fakadó projekcióink, akkor a valóság ez. Éppen ezért is hiba, ha valakihez kizárólag szexuálisan vonzódunk, mert az semmimás, mint az ember állati lényének eluralkodása a szabad akarat és tudat felett. Gyakran pedig felnemesítjük ezeket az ösztönöket és szerelemnek nevezzük. Persze nem nehéz vonzódni egy szép nőhöz, egy karakán férfihoz, csak ha valóban a lelkét szeretjük, a személyét, akkor érdemes belegondolni, szeretnénk és együtt lennénk vele akkor is ha 70 éves és öreg és ráncos? Mert úgy gondolom többnyire nem így vannak az emberek. Ahogyan Jaqueline Saburido-t is elhagyta a barátja, miután egy autóbalesetben brutálisan összeégett a felismerhetetlenségig. Ő nem a lányt szerette, csak azt, ami a „mája”, az ő ösztönös projekciója. 

Egyszer egy aszexuálissal készített interjúban olvastam az aszexuális válaszaként, hogy többfajta vonzalom létezik. A szexuális, az esztétikai és az érzelmi. Én magam is éreztem már mind a hármat. A szexuális és az esztétikai vonzalom egyértelműen külsőségre, az anyagi testre megy rá, de az érzelmi vonzalom kilóg a sorból. Az érzelmi vonzalom, ha valakit a személyiségéért és a lelkéért szeretünk olyan jelenség, amiről nem lehet lerántani a hinduk májáját. Sőt, pont fordítva, a belső lelki lényege szépíti meg a külsőt is akár és fed el olyan hibákat vagy adottságokat, melyekért ösztönösen akár nem is vonzódnánk. Ez az „anti-mája”. Ezt a hinduk már nem ismerték. Ez a Jézus Krisztus. S ha már lélek és személyiség iránti vonzalom, akkor elmondhatjuk, hogy ennek legmagasabb formája a barátság. Igen, ha valaki személyiség, lélek alapján szeret bele valakibe az is fantasztikus és a krisztusi házasság egyetlen lehetséges alapja. Azonban velejárója, hogy ez az érzelmi vonzódás előhozza az esztétikai vonzódást és végső soron a szexuálist is. A barátságnál ez a helyzet nem áll fenn, nincs benne semmiféle szexuális vonzódás, sem ösztönök. Barátot az ember mindig annak lelke miatt választ és mást nem vesz figyelembe. C.S Lewis is azt mondja a Szeretet négy arca c. művében, hogy „A szeretet valamennyi válfaja közül csak a barátság által lettünk istenekhez vagy angyalokhoz hasonlókká.” A tiszta, igaz barátságon kívül minden kapcsolatban van ösztön, vagy érdek, vagy birtoklási vágy. A barátunkat csak a lelke miatt szeretjük és ezt a szeretett lelket bárkivel meg is osztjuk és még sokak barátja lehet. A szerelmünk, még ha a legnemesebb és igazabb módon is a szerelmünk, akkor is birtokoljuk és nem képzelhető el, hogy megosztjuk a társasága örömét és más szerelme is legyen úgy, ahogy a miénk. Hamvas Béla ezen a témán úgy értekezik, hogy a szerelmet két lélek egybeolvadásának fogja fel, míg a barátságot egyazon lélek két külön testben való lakozásának: A szerelem fordított barátság, úgy, hogy az egyikből mindig szivárog át valami a másikba. A szerelem néha olyan, mintha egyből kettő lenne, holott mindig kettő volt, és csak a szerelem tette eggyé. A barátság pedig néha olyan, mintha kettőből egy lenne, pedig mindig egy volt, csak a barátság tette kettővé.

Bárhogy is nézzük egyértelmű, hogy az Isten a lelkeket vizsgálja. Azt, hogy az adott lélek az adott helyzetekben miféle módon, milyen indítékkal reagál és cselekszik, érez, vagy dönt. Hogy az a lélek a jó szándék útján jár, vagy a maga világi projekciói zsákutcáiban önös érdekei mentén tévelyeg. Ha pedig Isten ezt vizsgálja, akkor mi sem tehetünk másképpen, minthogy a lelkeket látunk. Mert mindannyiunk lényének magva csak is ez. Mind lelkek vagyunk, szeretni való és szeretni képes lelkek, öltsön is ránk bármilyen testet, identitást, vonzalmat a sors.

Horváth Martin

Horváth Martin- A szokás hatalma

Kellemes Adventet!- szólt a lelkész még az udvarban nekem búcsúzáskor. Sokáig töprengtem, mitől is lesz kellemes egy advent. Vagy mitől nem? Sőt, mi egyáltalán ez az advent? Jó-jó persze, tudom nagyjából keresztényként mi az advent, de ha meg kéne indokolnom miért van, honnan jön és egyebek, már én is bajba lennék. Pedig aztán én nem szoktam belenyugodni csak úgy dolgokba, hogy „most ez van”. A karácsony, a húsvét, de még augusztus 20. alkalmából is kutattam honnan erednek és miért jöttek létre. Cikkeket is írtam mindegyikről, lehet fellelhetőek, de az is lehet az internet elnyelte őket már.

Mindenesetre emlékeztetőül: a karácsony, bár Jézus születésének az ünnepe eredetileg, valójában fogalmunk sincs, hogy mikor született Jézus. Amennyit biztosan tudunk, hogy nem decemberben. Azonban a korabeli, pogány Európában ekkor ünnepelték a rómaiak Mithrász születését (december 25.) és az összes többi nomád nép- beleértve a magyart is,- ilyentájt tartották a „fény ünnepet”. Ezt nevezték a magyarok úgy, hogy „karacsun”, és innen is ered magyar neve a karácsonynak. A Fény ünnep nem állt másból, minthogy december 21-22. környéke a téli napforduló. Vagyis e nap után, minden perccel egy kicsit tovább van világos. Egy szakrális tartalma is volt ennek a fény és sötét szimbolikájában. A fény diadalt arat a sötétség felett. Vagyis a jóság, végül mindig legyőzi a gonoszt. Pompás alapozás, hogy az egyház rátegye az ő fényességének, Jézus Krisztusnak születésének ünnepét erre az időpontra. Nem is állt messze a pogány verziótól, hiszen maga a Szentírás is fényességnek tartja az Igét, és a gonosz fölötti diadal a világban, akkor kezdődött, mikor Isten emberként megjelent fizikai testben. Aztán persze a felvilágosodás után minden „szakrális” maszlagnak bélyegzett tényezőt igyekeztek kigyomlálni a társadalomból, így nem maradt más, minthogy a materialisták is kivegyék az ünnepből azt, amivel azonosulni tudnak még az emberek, de már nem mutat Istenre. Meg is volt a logika: micsoda Isten a Biblia alapján? Az Isten szeretet! Óh, ez nagyszerű, ha a szeret Isten, akkor nem kell túlbonyolítani, legyen ez a szeretet ünnepe. Aki nem hívő az is szeret, meg őt is szeretik, aki hívő meg tudja, hogy Isten maga a szeretet. A kecske is jól lakik meg a káposzta is megmarad gondolták. És legfőképp, nem kell konkrétan Istenről, meg megváltóról, meg ilyen „baromságokról” beszélni a karácsony kapcsán.

Így jutottunk el, a mai ünnepi, fényes, „csilli-villi” forralt boros, posványos slágerekkel és filmekkel megtelített, ajándékozós, családi közös kajálások ünnepéhez. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ha a „szeretet ünnepe” ideálisan is sikerül, tehát mindenki együtt van, mindenki boldog, mindenki örül az ajándéknak és egymásnak, az is mennyivel silányabb és hitványabb, bármelyik szakrális tartalmú elődjénél. Ha nem is Jézus megváltására utaló jeleket nézem, de az eredeti pogány fény ünnepet, ahol a jóság törvényszerű diadalát éltették a gonoszság felett, mennyivel szebb, tartalmasabb, mennyivel több érték rejlik ezekben, mint egy tökéletes családi összejövetelben. Tehát a legtökéletesebb mai karácsony is szánalmasabb, a legtökéletlenebb szakrális karácsonnyal szemben. Az más kérdés, hogy még ez a „szeretet ünnepe” lagymatag mázas alkalom a legtöbb helyen nem is sikerül sem szeretetteljesre, sem őszintén boldogra.

De hagyjuk is ezt! Mindenki tudja, hogy a legtöbb helyen ma már stressz, meg felfordulás, meg álszenteskedés és nyűg az egész ünnep. De nézzük meg milyen tényleg akkor is ha ideális. Meg akarom mutatni, hogy ha mindenki együtt van, szeretjük egymást és őszintén örülünk egymásnak, ez még akkor is hitvány. Persze nem az hitvány, hogy szeretjük egymást, meg őszintén örülünk is egymásnak. Ezek mind pozitív és nagyszerű dolgok. De ebben a formában még is sanyarú. Hányszor halljuk, hogy „legalább ilyenkor együtt van a család”. Legalább! Ízleljük ezt a szót. Szomorú egy szó a „legalább”. Azt sugallja, hogy általában a helyzet siralmas, de van azért egy picike pont, amikor annyira nem és abba a picike pontba kapaszkodunk. Két verzió van, amikor a család együtt van „legalább ilyenkor”. Az egyik, hogy a társadalmi nyomás megköveteli, hogy ezeket a szokásokat betartsuk. Meg kell ünnepelni, a névnapot, a szülinapot, a karácsonyt stb. Aztán ugyan már hogy nézne ki, ha mi kilógnánk a sorból? Ez az egyik, sőt a legelterjedtebb verzió. Ebben érezzük, hogy kényszeres, őszintétlen és inkább ne lenne az egész, ha csak ezért van. Aztán ott a pozitívabb verzió, amikor a család tényleg úgy érzi, hogy szeretik egymást, együtt akarnak lenni, őszintén, önszántunkból. De ez a nyomorult világ nem engedi. Nem engedi a munka, a kötelességek a sok teendő, a megélhetésért való állandó robot és a távolság is, ami szétszakított minket akár. De legalább(!) az ünnepnapokon ráérünk. Persze érezzük azért, hogy ha rajtuk múlna lehet nem csak ilyenkor találkoznának, sőt lehet nem is ezekben az időpontokban évente. Csak hát az állam és a vállalatok rabláncain függő életünk, teljesen ki van szolgáltatva ezeknek a tényezőknek. A szabadidőnket nem tudjuk beosztani magunktól. A törvények,a  cégek, az állami intézmények előre megírják nekünk mi a menetrend. Megadja melyek a szünnapok, azt is, hogy milyen ilyenkor a közlekedés és a nyitva tartás is. Aztán gazdálkodjon mindenki ezzel szabadidőként ahogy akar. Olyan, mint a börtönökben a látogatási idő, mikor fél órára lehet az üveg mögött beszélgetni. De csak is az előre megszabott időközönként, az előre megszabott időkeretben. Valójában ünnepekkor rá kell ébrednünk, hogy egy rohadt börtön az életünk. A bürokratikus intézmények és gazdasági körök kegyetlen celláiban élünk, és néha, megszabott ideig a szeretteinkkel is lehetünk. Megengedték. Legalább ilyenkor. Ha egy börtönben a fogoly azt mondja az üveg mögötti heti félórás beszélgetéseiről, hogy „legalább ilyenkor a szeretteimmel lehetek”, érezzük benne a sanyarúságát, a kényszerűségét és a szomorú „legalább” jelentését. Nos, a karácsony, a húsvét és az összes „legalább a család ilyenkor együtt van” alkalom, ugyanilyen sanyarú, keserű, kényszeres és szomorú.

A rendszeresség, a programszerűség, az előre eltervezettség a legtöbb esetben öl! Megöli a lelket. Isten a szeretet. Ebben igaza volt a felvilágosodáskor is az ünnep relativizálóknak. A valódi isteni szeretet pedig olyan, hogy nincs logikus magyarázat rá. Ennek a szeretnek nem kell sem alkalom, sem keretek, sem ajándék, sem program. Ez a szeretet jön, hat és kimutatódik. Ha le nem fojtják, ha meg nem gátolják. Ezt a szeretet nem lehet ünnepi keretek közé szorítani, nem lehet naptári időpontokhoz kötni, nem lehet megszabott családi programhoz és helyhez kötni. Mert ha megpróbáljuk meghal. A valódi szeretet előtör és áthatol mindenen. Ha a szeretet munkál, naptári időpontokkal és szánalmas ránk kényszerített rendszerekkel nem törődik. Ha valaki valakit szeret, az látni akarja és látni is fogja a másikat. Ha egy családban, baráti körben tényleg őszintén szeretik egymást, akkor július 23.-án meg szeptember 2.-án is összejönnek egymásért, ha a szeret ezt kimunkálja a szívükben. Ha adni akar valaki valamit a másiknak, mert olthatatlan vágyat érez rá, szeretetéből fakadóan akkor nem vár rá karácsonyig, sem szülinapig, sem más előre megszabott időpontig. És ha emiatt nem sikerül összeülni karácsonykor, vagy szülinapon? Vagy emiatt már nem tudunk adni semmit karácsonykor, vagy szülinapkor? Kit érdekel? Hát szeretjük egymást! Annyira, hogy a megszabott társadalmi kereteket is felrúgtuk érte, hogy áthatoljon és hasson ez a szeretet bennünk. Ha még is frusztrál minket, hogy „ilyenkor pont” nem tudunk adni, vagy összejönni, az a társadalmi nyomás, a másoknak való megfelelés érzete, a tudatalattinkból. De, aki szeret, igazán szeret, Krisztusi agapéval szeret, azt ha valami nem izgatja, akkor ezek a szokások, meg a külsőségek. Ezt vegyük észre a mézes-mázas ünnepnapok alkalmával. Ez jusson eszünkbe, ezen gondolkodjunk el. „Legalább ilyenkor”.

Horváth Martin

Hegyi István- Szeretet, ész nélkül

 „A szeretet fegyver, mindig is az volt.

                                            Csak hát kevesen tudják, hogyan kell forgatni”

Egyszer volt, hol nem volt című film

A szeretet a szép dolgok közé tartozik az életben, de vajon elég csak szeretni? Vajon a szeretet egy napon képes lesz elűzni a sok gonoszságot és végre eljön majd a harmónia és béke korszaka?

Ahogy a világunk napról napra halad lefele a lejtőn, úgy hallani egyre többet a médiából a szeretetről. Könyvek, előadások, filmek és blogok próbálják győzködni az embereket, hogy nem számít semmi más, csakis a szeretet, amely legyőz minden gonoszságot.

Azt állítják, hogy a szeretet a legnagyobb erőhatás az univerzumban, amely képes túlszárnyalni a fizika törvényeit, legyőzve távolságot, időt, teret és akár a dimenziók közötti határokat is. A szeretet az, amely a tudatunkat magasabb szintre viheti, vagy az a láthatatlan erőhatás, amely utat mutat Istenhez.

A magyar nyelv is érdekes utalást tesz, ha szótagoljuk a szavakat, mely szerint a szer-etet, a gyűl-ölet.

Felteszem a kérdést. Helytálló-e az a kijelentés, hogy elég csak a szeretet ahhoz, hogy az emberiség egy szebb és helyesebb életet éljen? Véleményem szerint nem.

Ugyanis ezt azt jelentené, hogy a szeretetnek nincsenek káros formái. Nem helyénvaló kijelentés az, hogy nem számít más csak a szeretet. Ez az ember végtelenül összetett működésének a lekicsinyítése, Isten legszebb alkotásának, amely emberi ésszel felfoghatatlanul összetett, kigúnyolása. Mintha az ember nem lenne ennél sokkal több, mintsem szeretet. Mintha nem lennék más fontos érzelmek, értékek, amelyek harmonikus egyensúlyát kellene megtalálni az életben. Habár valóban nagyon fontos elem az életben, önmagában nem biztos, hogy a helyes útra vezet bennünket. Gondoljunk arra a kifejezésre, hogy vakszeretet.

Hogyan lehet vak a szeretet? Úgy, hogy helyes útirány nélkül akár a romlásba is vihet bennünket.Habár valóban egy építő jellegű erőhatás, önmagában nem feltétlen szolgál jó célokat. Ha egy kicsit megfűszerezzük manipulatív elemekkel a végkimenetel máris helytelen lesz.Hogy egy egészséges, helyes irányba vezessen bennünket, elengedhetetlen tartozék hozzá az értelem. A szeretet csak egy építő erőhatás, az utat viszont az értelem mutatja. Az pedig a legtisztább szellemiségből táplálkozik.

A szeretet mellett elengedhetetlen kellék az értelem is.

A szeretet értelem nélkül vak. Az értelem, szeretet nélkül pedig üres.

Manapság egyre jobban terjed az a felfogás, hogy emberek a szeretetről áradnak és minden más szellemi irányzatot a kukába dobnak, ami értelmet is adna mellé. Mosolyognak, folyton vidámak, boldogok viszont szellemi értékrendjük, igényeik olyan alacsony szintre süllyed, hogy az nem építő, hanem romboló hatással van a környezetükre nézve. Értelmi szintjük a tátongó mélységekbe zuhan. Ugyan szeretnek, de szellemileg szépen lassan leépülnek. Végül mindenre mosolyogni fognak, még a legromlottabb dolgokra is. Ez a szeretet hullám hódít az emberek tudatában, amely elvakítja, orruknál fogva vezeti őket, kiszolgáltatva a hatalomnak.

Egyfajta terméket csináltak belőle, amelyet a különféle bölcselkedő szakemberek eladnak az embereknek jó áron. Ezzel pedig minden más szellemi útmutatót alul értékelnek.

Tehát a szeretet épít az értelem által kijelölt úton. Ha az értelem helyét a butítás veszi át, akkor a szeretet nem építő, hanem romboló hatásúvá válik. Elfogadtatja az emberrel a romlottabbnál romlottabb szellemi züllöttségeket és észre sem veszik azt, mivel bekötött szemmel haladnak az úton. Példaként említhető, hogy sok esetben ugyan szeretnek az emberek, de életük egyre erkölcstelenebbé válik. Örömittasan el vannak mámorítva a szórakoztató ipar és kényelem adta boldogságtól, de közben erkölcsben és szellemi értékrendben Szodoma és Gomora szintjére süllyednek.

Így hát kijelenthető, hogy a szeretet önmagában nem képes felszámolni az emberi gonoszságot, mivel a gonoszság táptalaja szellemi romlottság. Az pedig helyes szellemi útmutató nélkül csak egyre jobban kiéleződik. Szimplán csak szeretettel maximum annyi változik, hogy kevesebbeké lesz a hatalom és többek lesznek megvezetve.

Ellenben viszont a szeretet és az értelem, a helyes szellemi útirányt kijelölve már csodákra képes. Ezen az úton pedig már érdemes elindulni.

Hegyi István

Szabó Kornél- Egy ember önzősége

Csak én lennék?
Hiszen csak magamat érzem, a saját érzelmeimet tudom csak uralni. A többi ember olyan kiszámíthatatlan. Olyan sokszor becsaptak, nem hagytak nekem lehetőséget a választásra, nem értem őket. Magamra hagynak amikor szükségem lenne rájuk, elfordulnak tőlem, kiszámíthatatlanok.
Egyedül maradok és apró jelentéktelen porszemként sodródok majd ezentúl. Hiszen senki se bántja a porszemet, mert nem tudják. Nem tudják, hogy létezik.

A porszem csak magában bízhat, hiszen nem tud róla senki semmit a világon.
Senki sem látja, viszont ő lát mindenkit. Látja a többi porszemet, és látja az embereket egymással. Látja, hogy meglepő módon megbíznak egymásban, majd kevésbé meglepően sokszor csalódnak. De boldogok. Képesek boldogok lenni azok akik csalódnak.
A porszem nem boldog. Viszont végtelenül csalódott mindenben. Úgy érzi nem képes újra megbízni másokban. Olyan mélyen találta magát ahonnan egyetlen, felé kezét nyújtó személy kezét se látja elég közelinek ahhoz, hogy megragadja. Így hát meg se próbálja.
Lassan eltávolodik magától is. Alapvető döntések is lényegtelenné válnak számára, mint például, hogy merre sodródjon, melyik szél áramlatába kapaszkodjon bele és melyikbe ne. Aztán már az is zavarni fogja, hogy van a szél. Nem akarja, hogy fújjon.

Ne fújjon a szél!
De a levegő nem hallgatja meg a kis porszem kívánságát, óhaját, majd később parancsát, így ugyanúgy fúj, mint mindig.
Inkább leszállok egy magányos sarokba ahol nem ér el. Akkor a világ szele nem ér majd el, s én nyugodtan fekhetek.

Egyre kevésbé gondolkozik magáról valósan. Különböző dolgokat talál ki.
Ennek a saroknak én vagyok az Ura! Ide nem léphet be senki az engedélyem nélkül.
Telik-múlik az idő és úgy néz ki a porszem törvénye igaz, hiszen senki sem akar belépni oda.
Egy nap valaki mégis megsérti a határt, talán egy másik porszem, vagy ember.
Ekkor a porszem hihetetlen haragra gerjed, kikelve magából utasítja el, hogy az ő területén más is tartózkodjon.
Menj el! Ez az én helyem! Itt te nem lehetsz senki, én voltam itt előbb!
A látogató elmegy, belekapaszkodik a szélbe, de még egyszer visszanéz.
A porszem dacosan bámul vissza rá, dühöt mutatva.
Csak nyomokat hagyott maga után.
És mennyire idegesítik azok a nyomok! Nem tudja eltüntetni őket sehogy. Éjjel-nappal a látogató forog a fejében, kitölti minden percét. Iszonyatosan dühös rá amiért csak így betört. Már el is felejtette, hogy régen bárki betehette lábát az ő területére, szívesen osztotta meg minden helyét másokkal.
Hiszen már elhatározta magát, hogy őt többet nem bánthatják holmi megbízhatatlan emberek.
S ahogy duzzog, csendesen felébred benne a vágy, hogy kimerészkedjen a többiek közé. Köztük legyen és bízzon. Csak akkor bízhatnak benne, ha ő is bízik másokban.
Gyerekként milyen egyszerű volt még ez.
Úgy dönt, hogy megpróbálja újra. Nem számít, hogy amikor elindul akkor mosolyt lát-e vagy gúnyt. Ő bízni akar abban, hogy valaki lesz aki szereti majd őt eléggé, hogy ne akarjon porszem lenni.
A sarokban ekkor pedig már egy ember kuporgott.

Merthogy a szeretet vágy eldobása csinált porszemet belőle,
és szeretetre való vágyakozás csinált belőle embert.

Semmiért egészen	Nem én
Hogy rettenetes, elhiszem, De így igaz. Ha szeretsz, életed legyen Öngyilkosság, vagy majdnem az. Mit bánom én, hogy a modernek Vagy a törvény mit követelnek; Bent maga ura, aki rab Volt odakint, Én nem tudok örülni csak A magam törvénye szerint.	Hogy önző vagy, az igaz,                              Neki nem vigasz.                                           Ha szeret, élete tied,                          Többé tesz, ha megérted.                             Bánnám, ha bent lenne                                 Csupán úr a szerelem;                                  Rabság-cím feloszlik,                                    Ha az ész óva int,                                          Örülök, ha örülhetek,                                     Az Ő-törvény szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy: Még nem szeretsz. Míg cserébe a magadénak Szeretnél, teher is lehetsz. Alku, ha szent is, alku; nékem Más kell már: Semmiért Egészen! Két önzés titkos párbaja Minden egyéb; Én többet kérek: azt, hogy a  Sorsomnak alkatrésze légy.	Áldozatok vagytok oltáron:                            Egymást faló entitások.                                 Hogy lehetnél jó vendég,                               Ha soha nem osztod házad gyümölcsét?     Alku, ha szent, az alku; egyezség                 Tartó: kölcsönös tisztesség.                          Öngyilkos félelem,                                        Egyéb rettenet;                                              Mást kér az Én:                                             Életemnek formálója légy!
Félek mindenkitől, beteg S fáradt vagyok; Kívánlak így is, meglehet, De a hitem rég elhagyott. Hogy minden irtózó gyanakvást Elcsittithass, már nem tudok mást: Mutasd meg a teljes alázat És áldozat Örömét és hogy a világnak Kedvemért ellentéte vagy.	Túl sokat aludtál, hát megpihensz                 S magad egyre csak szégyelled.                  Szemed megcsal,                                         Dörgöld szorgosan.                                       Elhagyod hited, tudva                                    Ellentmond tömjénszagú szádnak.               Ő tart példát                                                   Neked, szárnyatörött madár.                        Magadnak mutogasd                                    Hogy milyen a világ-kopár!
Kit törvény véd, felebarátnak Még jó lehet; Törvényen kívűl, mint az állat, Olyan légy, hogy szeresselek. Mint lámpa, ha lecsavarom, Ne élj, mikor nem akarom; Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan Börtönt ne lásd; És én majd elvégzem magamban, Hogy zsarnokságom megbocsásd.	Nincs Neki köze ahhoz,                                Ki gőgöt rejt; alattomos,                                 Nagy szavakba ágyaz                                   Rabszolga vágyat.                                         Csak félerős a szikla,                                    Ha ingatag a talpazat.                        Bús törmelékkel körbevett                            Kősírod terjeszted.                                         A hűs hantba,                                     Ő csak talán-téved.
Kit törvény véd, felebarátnak Még jó lehet; Törvényen kívűl, mint az állat, Olyan légy, hogy szeresselek. Mint lámpa, ha lecsavarom, Ne élj, mikor nem akarom; Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan Börtönt ne lásd; És én majd elvégzem magamban, Hogy zsarnokságom megbocsásd.	Kire törvényed él,                                          Vajon szerencsés?                                        Ha azon kívül állat vagy,                               Ki lesz a gazdád, te vad?                              Tán nem süt majd rád a Nap,                       S nem takar be az éjszaka?                          Nem te döntöd el,                                          Hogy milyen lesz:                                          Önkényes uralmad,                                       Végső megítélése.
Szabó Lőrincz	Szabó Kornél                                     l

--

Vándor, az út porát szeméből könnyen kitörölheti, de nem könnyek nélkül.

Szabó Kornél