Bibliaértelmezés I. - Éden és a bűnbeesés magyarázata (videó)

 

Az Édeni bűneset magyarázata

Órigenész, az ókeresztény teológus-filozófus korában legtöbbet vitatott elmélete a preegzisztenciával volt kapcsolatos. Vagyis, hogy az Éden és a bibliai teremtéstörténet nem ebben a jelenleg ismert világunkban zajlott le, hanem egy ezt megelőző, szellemi dimenzióban, ahol mindannyian már jelen voltunk.

"Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá." (Ter.1:26)

Isten itt többesszámban beszél, ami elsőre különös lehet, azonban nem véletlen teszi. Magára a Szentháromsága utal ezzel, melyből Ő maga is áll (Atya-Fiú-Szentlélek) , noha erre az Ószövetségben konkrétabb utalást később nem látunk még. Nem véletlen ekkor teszi ezt, hiszen az ember teremtésénél jelzi azt, hogy az Isten képmására való teremtés ugyanúgy hármas tagoltságot jelent az ember lényének is (szellem-lélek-test), és ugyanazt az isteni szellemet, az Istent alkotó esszenciát kapja ajándékba az ember, míg a többi teremtménynek kizárólag lelke és teste van.

"De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá. Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette." (Ter. 2:20-22)

Noha teremtési napok felsorolásánál úgy tűnhet az embert rögtön férfiévá és nővé teremtette az Isten, pár sorral később részletezi a Szentírás, hogy kezdetben az embernek nem volt neme, hanem a görög filozófia androgünjéhez hasonlatosan mindkét ma ismert nem princípiumai a részei voltak, ezt az Isten csak később "hasítja" ketté. Ezután kifejeződik, hogy ez az isteni szellem esszenciájának, vagyis a szeretetnek a természetéből adódik, hogy újra egyesülni tudjanak egymás megértésében a felek. Később az Újszövetség részletezi, hogy mindkét princípium önmagunkban való egyesítésére képes Krisztus által is Isten konkrét másik személy nélkül is.

"Mind az ember, mind az asszony meztelen volt, de nem szégyenkeztek egymás előtt." (Ter.2: 25)

A meztelenek voltak egy metafóra melyben kifejeződik, hogy úgy látták egymást, ahogyan voltak, teljes őszinteségben, minden hazugság és mesterkélt szépítés, manipuláció nélkül. Azonban később mikor felbukkan a bűneset után a "meztelenség" kifejezés, már más jellegre utal a korabeli szövegben.

"Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek. Fügefaleveleket fűztek össze, és kötényt csináltak maguknak." (Ter. 3:7)

Ez a meztelenség már nem az egymás előtti őszinteség szimbóluma, hanem az Istent is átható szellemi tökéletesség nélküli, azt levetkőzött lényüket jelenti. Ennek hatására pedig éppen, hogy nem őszínték egymás előtt, hanem elkezdik elfedni, eltakarni valós romlott énjüket egymás előtt is. Ez a hazugság kezdete.

"Azután így szólt az Úristen: „Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!”" (Term 3. 22)

Elterjedt tévhit, hogy a tudás fájáról ettek az emberek, mikor a bűneset megtörtént, azonban ez így nem igaz. A jó és rossz tudásának fájáról ettek. Ez nem konkrét tudást jelent, hanem a szubjektív értékítélet képességét, vagyis többé nem Istenre hagyatkoznak az emberek, abban, hogy mi a helyes, hanem Isten nélkül saját maguk próbálják eldönteni mi jó és rossz. De mindenhatóság hiányában ezen megítélésük szinte mindig téves. Ez a bűneset legnagyobb tragédiája és fő oka. Isten mindemellett ismét többesszámban beszél magáról. " olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat." Később csak az Újszövetséből derül ki, hogy itt a Fiúról beszél, akin keresztül az Atya teremtette a világot. A Fiú az, aki a jó és a rossz megkülönböztetésének képességével rendelkezik, azonban az Atya átfogja és átlátja az egészet teljes egészében és a Fiú nem önmagától ítél jóról és rosszól csak az Atyára hagyatkozva. Később az emberré lett Fiú, Jézus Krisztus is kifejezi ezt a tudáskülönbözőségét az Újszövetségben, mikor a világ végéről beszél: " Azt a napot viszont vagy azt az órát senki nem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya." (Mk. 13:32)

"Az ember elnevezte a feleségét Évának, mert ő lett az anyja minden élőnek. Az Úr Isten ezután bőr köntösöket készített az embernek és a feleségének. Felöltöztette őket" (Ter. 3:20-21)

Másik gyakran elterjedt tévhit, hogy az Édenben már Ádám és Évaként jelenik meg az emberpár, azonban nevük csak a bűneset után lesz. Vagyis az ego megjelenésével önálló személyiségük, ami a jó és rossz szubjektív istennélküli megkülönböztetésével létezik, csak innen indul. Azonban Órigenész szerint ez annak jele is, hogy az Édenben lévő emberpár minden valaha élt, élő és élni fogó ember szimbóluma, ugyanis nem két konkrét személy követte el azokat, hanem mi mindannyian ott voltunk már ebben az előző létférában, és mi magunk beleegyezésével különböző mértékben hozzájárulunk az Istentől való elszakadáshoz. Külön önálló személyként csak ezt követően születnek le lelkeink a különböző korokba és élethelyzetekbe, annak megfelelően milyen mértékben és hogyan vállaltunk részt az eredendő bűnből. Ennek értelmében a jelen világ és élet már egyfajta büntetés és romlott forma, mely csak negatív következménye a preegszisztenciában elkövetett bűnünknek. A fizikai világ csak itt ekkor jön létre, mikor a Szentírás úgy fogalmaz, hogy " bőr köntösökbe öltözteti az Úr" az embert.

"Amikor az embert elűzte, az Éden kertjétől keletre odaállította a kerubokat és a fenyegető tüzes kardot, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat." (Ter.3:24)

Az emberek levettetnek a fizikai világba az Édeni szférából és az élet fájához többet nem férhetnek hozzá. Ez a fa nem ugyanaz, mint a jó és rossz tudásának fája. Ez az örök élet, az Isteni ősesszencia megélésének szimbóluma, amelyenek megértésének képességét az emberiség elveszítette a szubjektív értékítélet képességének vágyával. Ez az élet fája azonban nem örökkön örökké van elzárva, hanem az egész további bibilai történetek ennek visszaszerzésének kalandos története, mely Jézus Krisztusban az emberré lett Istennek megváltásában és belé vetett hitben csúcsosodik ki, akivel visszaáll a régi rend és az ember képes lesz ismételten visszatérni eredeti állapotába, sőt annál jobba. Az Ószövetség elején még csak angyalok őrzik az élet fájához vezető utat, de Jézus Krisztussal már mi magunk is visszaléphetünk rá, ahogyan ő is világossá teszi: "Én vagyok az út, az igazság és az élet" (Jn. 14:6)

Isten spirális szimbolikája

Istent és a Bibliát nem lehet megérteni absztrakt, szimbolikus gondolkodás nélkül. Amennyiben mindent szószerint értelmezünk az hívők szempontjából a neoprimitivisztikus fundamentalizmushoz vezet, ateisták szempontjából pedig az autisztikus kritikákhoz. Isten szellem és a Biblia ennek megfelelően megfelelő műfajokkal igyekszik kifejezni ennek a mélységét, nem pedig mechanikus használati utasításként megértetni Istennek, számunkra megnem érthető esszenciáját. A Szentírás több évszázad alatt született részei, többfajta irodalmi műfajban is íródtak. S míg az ószövetségi vándorlások, háborúk vagy Jézus élete egy történelmi beszámoló ókori stílusjegyében íródtak, megannyi absztrakt gondolkodást igénylő, szimbolikus leírás is született a Teremtés könyvétől, próféciákon át a Jelenések könyvéig. Mivel a lényeg, Isten szellemisége a mi emberi logikai korlátainkkal fel nem fogható és le nem írható, maga Jézus is elvont, szimbolikus példázatokban beszél a legtöbb alkalommal, ha Isten esszenciájának magvát kívánja átadni nekünk.

Isten hármassága egy olyan misztikum, amelyet műszaki logikával soha fel nem foghatunk. A teremtés és az egész Bibliában elénk tárt időintervallum csakis absztrakt módon értelmezhető valamelyest. Az eredetileg teremtett kozmosz, melyet a Teremtés könyve Édennek hív olyan, mint a víz fagyott, jég formájú halmazállapota. A bűnbeesés létromlása után az emberrel és a hozzákötött teremtett világgal egyetemben alázuhan ez a kozmosz és létrejön a jelenlegi, fizikai világunk, ami a folyékony halmazállapota a víz a jelen példánkban. S mire az új ég és föld elérkezik és Mennyek Országa elközelít, a gőz halmazállapotának hasonlatával tudunk élni arra. Mind a három forma egy és ugyanaz a teremtés, mégis kardinálisan különbözik annak mikéntje és megnyilvánulása. Magának ennek a hármas tagolódásnak része az is, hogy Isten maga is a három különböző személyét, aspektusát ismerhetjük meg benne. Az Ószövetségben az Édentől, az Atya mindent átfogó, erős, határozott de bölcs, sokszor számunkra kiismerhetetlen, érthetetlen személye jelenik meg. Az Újszövetségben a jelen világhoz igazodva, a Fiút ismerhetjük meg Jézuson keresztül, aki már személyes érzelmekké, intuíciókká formálja az Isten lényegét, amit mi csak egyszerűen szeretetnek hívunk. S végül Jézus elküldi a Szentlelket, mely megnyitja az utat a Mennyország felé és felkészíti, formálja a hívőket az eljövendő világhoz való hasonulásra, beteljesítve az Istennel való egységet. Ez az, amit a teológiában reveláció progresszivításának, vagyis a kinyilatkoztatás fokozatosságának neveznek. Amint a történelem során Isten lépcsőzetesen ismerteti meg magát a zord kiismerhetetlen Úr képétől, egészen odáig, hogy mi magunk is lélekben, szellemiségben hasonolunk hozzá és osztozunk vele.

Ez a fokozatosság, előrehaladás pedig megjelenik mindenben. Isten munkája olyan akár egy spirál, egy folyton csavarodó, fel és leívelő de végső soron előrehaladó dugóhúzó. Az első teremtés, az Éden olyan, mintha egy analóg óra mutatója felfelé állna az éjfélen. A bukás letaszítja a világot a szemben lévő, lefelé mutató 6-osig, majd az új teremtés ismét felíveli a 12-esre. De a 12 nem éjfél, hiába áll ugyanott a mutató, több annál. Térben ezt sokkal jobban szemlélteti egy spirál, mely ugyanúgy lefelé csavarodik, de közben mégis előre halad a térben, miközben ismét felfelé tekeredik. Ez a spirál számtalan helyen megmutatkozik a teremtett világban is. Maga a DNS láncunk is ilyen előrehaladó tekeredés a térben, ahogyan az egész galaxis is ennek manifesztációja. Kevesen tudják de a bolygók nem csakhogy egy csillag körül forognak, hanem ezen csillagok is folyamatos haladásban vannak és a körülüttük lévő forgás valójában egy spirál szerül haladás a folyamatosan mozgó csillag mellett. Megannyi jelképet, szimbólumot hagy a teremtésben Isten, hogy láthassuk a munkáját, ahogyan a bűn és a bukás által is képes ismét felívelő szakaszokat elérni és a szabad akaratból jövő hibák és bűnök által fordul mégis jobbra, tökéletesebbre és halad előre Isten munkája, mely végül előbbre lesz, s jobb lesz, mint a kiindulópont volt. Ahogyan a Mennyek Országa is másabb, jobb, tökéletesebb lesz, mint az Éden volt, miután az első teremtés formái végleg elmúlnak a jelen világ végezetével. 

A teremtett világ és az ember három halmazállapota

1. Az Éden nem ( vagy nem csak) konkrét földrajzi hely, hanem a jelenleg létező világot megelőző, Isten esszenciájához közelebb álló létállapot. Ebben a létállapotban minden létezett, ami ma is, de más minőségben és formában. Ahogyan a víznek is három halmazállapota van, úgy a teremtett világnak is. A hasonlat kedvéért az Éden legyen a jég. Ezért az Édenben még nem voltak érvényesek több esetben azok a fizikai, vagy természeti törvények, melyek ma, nem volt jelen az evolúció stb. Példának okáért, minden létforma kizárólag növények termésével és levelével való táplálkozásra volt alkalmas ( Ter. 1: 29-30).

2. Ádám és Éva nem csak és kizárólag személyek, hanem egyben minden valaha élő ember összessége. Az ókeresztény origenészi teológia szerint minden ember létezett ebben a preegzisztens (jelen lét előtti létben) és mindannyiunk beleegyezett valamely mértékben az eredendő bűn döntésébe, vagyis az Isten nélküli, önálló élet melletti választásba. Kálvin később szintén úgy magyarázza, hogy Ádámban és Évában már jelen volt az összes valaha élt, élő, élni fogó ember "lélek-magva". Így ez a jelen világ és minden következménye mindannyiunk személyes felelőssége is.

3. Mivel az ember felelősségére bízta Isten az egész teremtett világot (Ter. 2:15) az ember minőségbeli bukásával (kvázi az emberhez hozzáláncolva) és Istentől való eltávolodásával, az egész teremtett világ is elbukott és létrejött a mi általunk is ismert, jelen, fizikai világ. Ezért írja Pál apostol később, hogy: " a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig." (Róm 8:21-22) Ez a jelenlegi világunk a víz halmazállapotainak hasonlatánál maradva legyen a folyékony víz.

4. Mivel Isten rendje felborult az ember bukásával, a kibillent rendet helyre kell állítani. Az ember azonban romlottságában képtelen saját magától erre. Pál még azt is mondja, hogy azt sem tudjuk, hogyan kell imádkoznunk helyesen és az Isten Lelke fohászkodik helyettünk. (Róma 8:26) Ezért az ember bűnének árát Isten maga tölti le az ember helyett, ő fizeti be a számlát helyettünk, mikor hús és vér formában teljesen emberré lesz Jézus Krisztus képében és a mi bűneinket magára véve vállalja a halált. Aki pedig ebben hisz, annak a " számlája rendezve lett", s az öröklét vár rá, a jelen világ múlandóságából kilépve. Hatalmas, emberi ésszel fel nem fogható misztérium ez.

5. A jelen világ végén, elérkezik az Új ég, Új föld és Új teremtés, melyben ismét visszaintegrálódik a teremtett világ az Isten esszenciájával átitatott állapotba. Ám nem az Éden állapotába, ahonnan kiindult, hanem annál sokkal több lesz. Isten szellemétől teljesen átitatva. Ez a Mennyek Országa, ahol Isten lesz minden, a mindenben (1Kor. 15:28). A halmazállapot példánkkal élve, ez a világ végő, " gőz" formájú állapota.

6. Jézus Krisztus a feltámadásával "ízelítőt" nyújt ezen elkövetkezendő, megújult, végső állapotunkról. Mikor Jézus feltámad, a testére nem hatnak már a jelen világ fizikai törvényei, ugyanakkor nem valamiféle szellem, mely kiesett a világból, hanem meghaladta azt, több annál. Ezért képesek a tanítványok Jézust fizikailag is megérinteni, vagy Jézus képes táplálkozni is (Jn. 20:19-25) mikor másutt még alakjának formáját sem teszi felismerhetővé (Mk. 16:12) vagy éppen ott és akkor jelenik meg, ahol akar. A feltámadáskor mindannyian ebben a szellemi testben fogunk részesülni, ahogyan maga a körülüttünk lévő világ is új szintre lép, új formába öltődik körülöttünk az Új ég és új föld képében. (Jel. 21:1)

7. A hit misztériuma által részesülünk Krisztus feltámadásának dicsőségéből majd, azonban addig is részesülünk Krisztusból már itt e földi világban is, hiszen részint eggyé váltunk szellemileg vele. "Élek de már nem én, hanem Krisztus él énbennem"(Gal. 2:20)- mondja Pál apostol, ahogyan kifejti azt is, hogy minden hívő Krisztus láthatatlan testének része. (1. Kor. 12: 12-27). Krisztus feltámadásának dicsőségében való részesedés azonban nem érhető el Krisztus földi megpróbáltatásainak valamilyen arányú részesedése nélkül! Az emberré lett Isten és az ő tagjai ebben a világban paradox hibák. Az eljövedő dicsőséges létállapot hírnökei egy még romlott, más "halamzállapotú" világban. Rendszerhiba a jelen világ szemszögéből, melyre úgy reagál, akár a fehérvérsejtek az idegen betolakodókra a szervezetben. Ezért hagyja Jézus azt a fontos tanítást minden kereszténynek, akik őszintén, szívvel és lélekkel kívánják oda adni magukat neki: " Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ. Gondoljatok a tőlem kapott tanításra: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják." (Jn 15:18-20)

Isten halálának súlya és az egyensúlyba állított kozmikus rend

 Az Édenben (ami egy előző létsík, nem pedig egy konkrét hely, már ebben a világunkban) Ádám és Éva, reprezentálva az összes férfit és nőt, úgy határoz, hogy Isten igazságától függetlenül, attól eltávolodva kívánja megtapasztalni a létezést. Mint Ádám és Éva része, magvunkban részt vettünk ebben a döntésben mindannyian. Ez az eltávolodás szükségszerűen okozza a létállapot leromlását és innen kezdődik egyáltalán a ma is ismert fizikai világunk, a Paradicsomból való kivettetés után, ahol már "bőr ruhát" kellett ölteni az embernek. És bármilyen messzinek is tűnik, a Nagypéntek és Isten egész megváltó terve is itt kezdődik.

Ábrahámmal indul a történet, melynek Jézus, azaz magának Istennek a halála fogja helyre billenteni a létezés rendjét, mely mint egy mérleg egyik ága kibillent az egyensúlyból a bűn által. Ábrahám és a kor összes civilizációja érzi, hogy valamit helyre kell billenteni, valamit egyensúlyba kell hozni és ezért áldozatot kell tenni. Azt is érzik, hogy az áldozat mindig értékes és fájdalmas a vesztesége. Ettől áldozat. Az életet adó állat és ételáldozatok is ilyenek és a legnagyobb súlyú minden kultúrában, az ember áldozat. Ábrahám is ezt akarja fiával elkövetni, de Isten közbelép; neki nincs szüksége ilyesmikre, az ő kegyelmét nem lehet ezáltal elnyerni, az van. A világ célt tévesztett állapotát ő maga fogja helyreállítani, csak Isten maga szolgálhat kellő súllyal, hogy a mérleg ismét visszaálljon egyensúlyba. Ezért maga Isten lesz az áldozat.

Amikor Isten manifesztálódik, mint Jézus, akkor átütő erővel cáfolja és egészíti ki az emberi teóriákat, tapogatódzásokat arról, hogy mi is az ő törvénye, igazsága. A Hegyi Beszédben egyértelműen definiálja, hogy a bűnös létállapot milyen zsigerileg átjár mindent, a gondolati szinttől kezdve az érzelmeinkig. Nem erkölcsi kisokost hoz, és a békés egymás mellett élés használati utasítását, hanem jelzi, hogy az egész jelenlegi fizikai létsík hiábavaló és menthetetlen, szükségszerűen a pusztulásba menetelve. Neki sincs itt nagy terve, azért született, hogy meghalhasson. Isten úgy használja ki a Sátánt, hogy engedi, hogy féktelen dühében tobzódjon és kiélje minden haragját azon, akit legjobban gyűlöl, Istenen. S pont ezáltal, hogy a kínhalálba kergeti Istent, annak súlyával helyre állítja a "serpenyőnket" és a világ rendjét, s megnyitja az utat ismét az Istennel való lét jövőképe, a majdani Mennyország, minden ember üdvössége előtt.

A feltámadás már bónusz előképe a mennyei létnek, de az igazi csoda Nagypénteken történik. Akinek nem a Nagypéntek a legnagyobb ünnep a szívében, nem értette meg Istent. Aki boldog, polgári, családos életet él, vagy arra vágyik, még nem találkozott Istennel, aki szenvedett és meghalt, s nem is ígért mást sem a követőinek, csak a szenvedést és a megváltó halált ebből a célját vesztett hiábavaló létsíkból. A halált, amely a végső és valódi Élet kezdete.

Evolúció és teremtés

Egy protestáns oldalon elképesztő arányban vezetnek a Nem-ek arra a kérdésre, hogy összeegyeztethető-e a biblikussággal az evolúció. Mivel ez a kérdés semmiben sem befolyásolja azt, hogy az ember krisztusi életet tud e élni, így bosszantó, hogy a kreacionisták új frontot nyitottak, ami megosztja a társadalmat és a keresztényeket. De gondoljuk végig úgy, mint nem 2 bites, primitív lények. Ahogy több ókeresztény gondolkodó is tette mielőtt lecibálták a világ beszűkült logikai korlátai közé a kereszténységet. Nem lehetséges, hogy Isten az édeni állapotot egy másik síkon teremtette, nem pedig szó szerint itt kell keresni? A kiűzetés nem lehet egy létállapotbeli romlás, melyben az ember levettetik az édeni síkról az anyagi világ körülményei közé? Azon körülmények közé, melyet az evolúció alakított ki. Tudjuk, hogy az ember romlott ahogyan a világ is. Isten nem ezt a világot teremtette, ez egy leromlott torz mása csupán annak. Ha ezt figyelembe vesszük biztosan hadakoznunk kell az ellen, hogy a romlott anyagi ember teste, a romlott anyagi világban ilyen romlott, kegyetlen és önző mechanizmus szerint jön létre, mint az evolúció? Tehát ennek fényében, itt újra feltéve a kérdést: összeegyeztethető a biblikussággal az evolúció?