A szexualitás, mint az istentelen öröklét

 

Minden szerves életforma a világban arra törekszik, hogy szaporodjon. Kizárólag ezért vesz fel tápanyagot is, hogy legyen ereje szaporodni és reprodukálni önmagát. Az egysejtűektől, a növényeken át, az állatokig ( itt az embert is biológiailag beleértve). Ez az evolúció alaplényege, hogy a te saját génkészleted továbbörökítsd másba, aki majd szintén továbbörökíti. A végtelenségig. Ez szorosan összefügg azzal, hogy a világ egy leromlott állapotban van az Édeni síkról levettetve. A világ és annak minden teremtménye nem áll már kapcsolatban Istennel közvetlenül. A világ és benne minden lény, nem ismeri Istent. Ergo nem ismeri az öröklét valóságát. Számára a létezés ennyi, amit ez a szükségszerűen mulandósághoz kötött anyagi világ jelent. Az örökkévalóságot nem ismerve, a maga öröklétét így ebben a porfészekben akarja elérni. Ezért amit itt az anyagban ismerve tud, megteszi és az anyagi alaplényegét a DNS-kódját továbbadja, mielőtt az ő egzisztenciája elpusztul. Ez az Istent nem ismerő anyaghoz kötött öröklét. A folytonos továbbadása az anyagi magvadnak. Ez is a szanszára egyfajta ördögi köre, ahol a céltalan léted arra redukálódik, hogy valamit magadból tovább adj, ami ugyanúgy szükségszerűen elpusztul anyagi formájában. És az evolúció ezt indukálja, romlott alaplényegünkben. Ha úgy tetszik ez a legistentelenebb ösztön. Az Isten nem ismerésének leglényegibb alapösztöne.

Felismerve az isteni öröklét valóságát, azonban az egész mulandó világ és benne minden, hiábavalónak kell tűnjön. Ha ez a felismerés velőig hatol, a lélek legmélyéig, akkor a szexualitás a a leginkább "elistentelenedett" létállapot üzemanyagaként tekinthető kizárólag. Ez a felismerés és az ennek szellemében törekvő szándék pedig olyan ellentétes a világgal, az ember biológiai alaplényegével, hogy csak igen kevesen hajlandóak befogadni azt, s nem ellenérvet, kibúvót lelni, vagy csak egyszerűen legyinteni, kinevetni és őrültségnek titulálni ezt.

 

A világ szemében bolondság, s ezt e nemes bolondságot Hamvas is találóan írja le: "Bizonyos meghibbanásra van szükség ahhoz, hogy valaki az értelmetlen életrontást szisztematikusan kiépítse és alkalmazza. Mindenesetre az őrülethez közel álló rögeszméjének kell lennie, aki következetesen értelmetlenséget értelmetlenségre halmoz, s e tevékenységet ésszerűnek nevezi." Amikor a vallás tömegjelenséggé vált, népiesedett és ezzel együtt felhígult, az ilyen kardinális létigazságokról is szükségszerűen lemondott. Jézus és az apostolai így éltek, Pál apostol kifejezetten biztat is erre az életformára (1.Kor. 7.). Buddha így szól: „Amikor az, aki szexuális örömökre vágyik, beteljesíti vágyát, a szíve valóban elbájolódik. A halandó megkapja, amit akar. De amint ennek a – vágyakozó, epekedő – személynek az örömei lecsillapodnak, összetörik, mintha meglőtték volna egy nyíllal. Így aki mindig tudatos, az kerüli a szexuális vágyakat. Elengedve azokat, átkel az áradáson, mint az, aki, a csónakból kilapátolva a vizet, elérte a túlpartot." (Káma-szutta, Szutta-nipáta 1.4). 

 

A Buddha követő bhikkhuk mai napig tartják magukat ehhez, ahogyan a hindu brahmacsarják is, kiknél még a vágyakozó gondolatoktól való megszabadulásra is törekedni kell. (Ez összecseng Jézus Hegyi beszédében foglaltakkal(Mt.5:28)) A világ,a természet jelenlegi leromlott rendje és Isten ellentétei egymásnak. "Paráznák, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik Istennek." (Jak. 4:4) És a az ember, jelen biológiai formája is szemben áll, a benne lakó isteni szellemmel. "Kérlek tehát benneteket, hogy Lélek szerint éljetek, s akkor majd nem teljesítitek a test kívánságait. A test ugyanis a Lélek ellen tusakodik, a Lélek meg a test ellen. Ellentétben állnak egymással, s így nem azt teszitek, amit szeretnétek." (Gal. 5: 16-17)

A világ egy illúzió

Az ember csak is egy valamiben lehet biztos, hogy létezik. Ez pedig saját maga. Illetőleg a saját tudata. Mondja a szolipszizmus, hogy minden más ezen kívül lehetséges, hogy csak a tudatunk illúziója. Ilyen értelemben a világ, amit eddig láttunk, éreztünk, hallottunk valójában nem létezik. A hinduizmusban ez a fogalom a Májá, a tudati illúzió fátyla mely eltakarja a valóság igazi realitását a szemünk elől. Ezért is használja sok keleti gondolatrendszer azt a fogalmat, hogy: ébredés. Az általunk valóságnak vélt tudati álmunkból fel kell ébredni. Erre törekedtek a legnagyobb jógik és Buddha is. Minél kevesebbet elfogadni, minél kevésbé részt venni a tudati projekciónk világában. Nem mond mást Jézus sem, aki szintén a világ és az Isten ellentétére hívja fel a figyelmünket és arra kér, hogy ne alkalmazkodjunk és ne legyünk barátai ennek a világnak. Ha a bűnbeesés ezt a tudati illúzió világ kezdetét, és a valóságtól, vagyis Istentől való elfordulást (vagy sokkal inkább magunk tudatába való befordulást) jelenti, akkor Jézus Krisztus jelenti az ébresztőt. Ahhoz, hogy az igazi valóságot, Istent, megélhessük, meg kell halnia ennek a világnak számunkra, s mi is a világ számára. Ahogyan Krisztus is meghalt és ezáltal támadt fel teljes valójában. Mert a teljes realitást, Istent sem láthatjuk és érthetjük meg anélkül, hogy erről a világról le nem mondanánk, a világban elfoglalt egzisztenciánkat teljesen fel nem adnánk, s le nem mondanánk mindenről, ami e tudati illúzióban lévő életünket jelenti.

"Orcámat azonban nem láthatod - mondta -, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon." - mondja Isten 2.Mózes 33:20-ban. És erről beszél Jézus is mikor úgy szól: "Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt." (Lk. 9:27) Maga Pál apostol is a damaszkuszi úton megvakult, mikor meglátta Istent. AHogy Istent látta színről színre, ez a világ megszűnt létezni számára. Ezért is hívja szabadítónak magát Isten, hiszen szabaddá tesz ettől a fátyoltól, melyet valóságnak hitt az ember, és a fátyol által vetített dolgoktól melyet fontosnak gondolt, minden vágyunktól, értelmetlen igazodásunktól és céljainktól ebben a világban. Ezért mondja Jézus, hogy "az igazság szabaddá tesz".

Jézus azonban nem arra buzdít, hogy vonuljunk ki a világból mégsem, ahogyan azt sok jógi tette keleten. Ugyanis ha a saját ébredésünk érdekében mások sorsa felé érdektelenek leszünk, kivonulunk az emberek közül, az egy önös, önző motiváció. Márpedig semmi sem köt jobban ehhez a múlandó illúzióhoz, mint az ego, vagyis minden önző, önös indíttatás. A hinduizmus is kötőerőnek hívja ezt, vagyis egy olyan tudati erő, mely ide köt, ide láncol az illúzió világhoz. Van a buddhizmusnak egy válfaja, mely azt vallja, hogy addig senki sem kerül a Nirvana állapotába, míg egyetlen ember is van, aki nem került abba. Valami hasonlóra motivál Jézus mikor az igazságot, a valódi valóságot kapizsgáló embereket arra buzdítja, és fő célként jelöli meg, hogy más embereket is ösztönözzenek erre. Erre pedig csakis az Isten lelkületével feltöltekezett emberek képesek, akik saját világi lelkületükről lemondtak ("Boldogok a lelki szegények") és Isten szellemiségének tükrében más emberek is felismerhetik önön hiábavalóságukat ebben a hamis tudati álomvilágban. Így ebben a világban céljaink, vágyaink nem lehetnek, csak is egy, hogy még több embert ébresszünk fel erre és ajándékozzuk meg a valóság valódi természetével, melyet egyszerűen szeretetnek nevezünk. A mindent elsöprő, önös indíték nélküli, mindenen átívelő és megbocsájtó szeretet. Érdekes, hogy Isten is gondolatként aposztrofálja a bűnös létünket, nem pedig realitásként, mintha mindez csak az ő "elméjében történne", s így is van. Mindannyian benne élünk, az ő részeként, s mikor erre ráébredünk, akkor ez a valóságként ismert illúzióvilág semmissé válik mindenki számára.

"Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok - így szól az ÚR -, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre."(Jer.31:34)

Horváth Martin: Szanszára-küldetés

Megrendelhető a linkre kattintva: Könyvesbolt online

Libri

Líra

Bookline.hu

Google Könyvek (e-book)

Megjelent a regényem, ami egyszerre boncolgatja a nemzetiségi konfliktusok lélektanát a Balkán közelmúltbéli történelmén keresztül, valamint általános erkölcsi, morális, teológiai kérdéseket. Mindez a 2000-es évek klasszikus sci-fi sorozatainak - és az egész ezredforduló utáni évek-, hangulatát megidézve.

Egy vukovári veterán fordulatos módon, egy váratlan kalandba keveredik és nem is sejti, hogy a délszláv háborút az űrben kell lezárnia. Miközben az ősi mitológiákból is ismert idegenek fenyegetik a Föld és az egész galaxis sorsát, ráébred, hogy az igazi ellenséget nem magán kívül kell keresnie.

Elkúrtuk az időnket (filmkritika)

A cím népiképp túlzás, hiszen eleve, amolyan katasztrófaturizmusnak fogtuk fel az Elk*rtuk megnézését. Mindemellett mindent megtettem, hogy minél objektívebben nézzem a filmet és próbáltam elvonatkoztatni mindattól amit a film hátteréről, alkotóinak kötődéséről, feltételezhető szándékáról, 2006-ról, meg úgy az egész magyar politikáról tudok. Ugyanis nem vagyok híve annak, hogy egy filmet csak érzelmi, ideológiai alapon 1-esre pontozzak az IMDB-n. Ha pedig az Akarat diadala című náci propagandafilm klasszikust sikerül objektíven, művészetileg értékelnie a legtöbbeknek, akkor adjuk minimum ezt az esélyt az Elk*rtuknak is. 

Elöljáróban annyit, hogy még mielőtt láttam a filmet, kicsit még vártam is, hiszen nagy igény lenne a 1990 utáni magyar történelem legjelentősebb eseményének filmfeldolgozására. Annak idején, kamaszkorom hajnalán nagy izgalommal néztem az MTV-ostromának közvetítését, majd izgatottan mentem haza minden nap a suliból, hogy a napi balhét megnézzem hogyan áll. Kíváncsi voltam, mit tudnak ebből a mozivásznon átadni. Aztán persze látva Kálomista arcán sugárzó mentalitást, pár snittet és legfőképp megtudva a film címét, hát komolyan tartani kezdtem a végkifejlettől. Ez a cím egyébként olyannyira zavart, hogy mindent megtettem, hogy nehogy ki kelljen mondanom akár egy pénztárosnak is, hogy "az Elkúrtukra jöttem", amit az online jegyvásárlás csodájának köszönhetően sikerült is elkerülni. Nagyon érdekelne, hogy ezzel a logikával Kálomistáék a tengerentúlon mit kezdenének. Például egy Bill Clinton bukását vászonra vitt alkotással, azzal a címmel, hogy Lesz*ptak. Vagy elég ha egy Szex és New York adaptációt csinálnának Budapesten Megb*sznak címmel. Komolyan gondolom, hogy ez az ortó névadás akkor is megbocsájthatatlan lenne, ha amúgy a film zseniálisra sikerült volna. 

Magára a filmre meglepően sokan jöttek el. Nem tudom mennyi volt a hozzánk hasonló katasztrófaturista, de sok fideszes arc volt, akik kiöltöztek, mintha színházba jöttek volna, na meg ízléstelenül elegáns fidelitasosok is megjelentek és ellőtték a kötelező fotót magukról, hogy jelenthessék a központnak, hogy megcselekedték, amit megkövetelt a haza. A film pozitívumai az első pár percben kiderülnek. Az operatőri munka kifejezetten szép, ízléses, háttérzenével kiegészítve az egész atmoszférája jó egy politikai thriller jelzővel aggatott alkotásra. A színészek is rendben voltak, arról nem ők tehetnek, hogy túl sok jó szöveget és karaktert nem írtak nekik az átlag sablonokon túl. Mert az Elk*rtukot azzal kúrták el, hogy a szép csomagolás és tálalás mellé igazán tartalom nem járt. A forgatókönyv a Fidesz 2006-ról alkotott konteójából és egy B-kategóriás sablon politikai thriller ötvözéséből áll. Minden objektív szemléletre tett igyekezetem mellett is, menthetetlenül propagandafilm. Süt róla, hogy a fő cél nem egy hiteles történelmi film, vagy úgy általában egy jó és elgondolkodtató film alkotása volt, hanem a Fidesz 2006-ról alkotott narratívájának a letömése a torkunkon. Amitől még egy jó propagandafilm lehetne, csakhogy a Fidesz 2006-os konteója több sebből vérzik, nem csak leírva, kimondva, de bizony 2 órában a mozivásznon is. Addig teljesen rendben van a történet, hogy megtudják az MSZP-sek, hogy az öszödi beszéd felvétele eljutott a Fideszhez és a nagygyűlésükön akarják bemutatni, ezért elvéve a dolgok élét, inkább ők maguk szivárogtatják ki. Az, hogy az MTV-székházat hagyják elfoglalni, és szándékosan nem küldenek erősítést a rendőröknek, szintén reális, és régóta gyanús esemény volt például a pár utcával odébb várakozó, bevetésre kész, de végül sohasem bevetett rendőrök hada. Miközben az MTV-hez nem küldték őket sohasem, inkább hagyták eszkalálódni, majd veszni hagyni a TV-t. Azzal, hogy egy randalírozó, fasiszta csürhe látszatát tudták a tüntetésekről kelteni, tökéletesen vette el a kedved a további, jóérzésű emberek tömegeinek tüntetésétől és így a kormány megbuktatásának kockázatától is. Bár az események mindenféleképpen spontán alakultak ki a valóságban, a hatalom nyilván próbált érdeket csinálni belőle magának. Egyébként ezekre a film annyira nem tér ki, ahogy nagyon sokmindenre nem. Nem mutatja be, hogy a TV-székház ostromát megelőzte, hogy egy petíciót akartak átadni, amit nem voltak hajlandóak átvenni ott. Nem mutatja be, hogy a tömeg evégett érkezett oda és nem mutatja be azt a feszült órákig tartó hangulatot, mire elpattant a húr. Sőt, igazából ha valakinek fogalma sincs mi történt 2006-ban a filmből a büdös életben nem tudja meg, hogy mi a francért ostromolják épp az MTV-t. Egyszeriben csak úgy ostrom van és harc. Aminek a jelentős részét igyekeztek megoldani korabeli archív felvételekkel. Nyilván nem volt pénz és energia elég statisztára, meg rongálandó dologra. Így ahhoz képest, hogy a valóságban hosszú órák, izgalmas történésekkel tarkított harcok árán foglalták el végül a tünetők az MTV-t, a film vajnyi keveset mutat be belőle. Nem tudjuk hogy miért és hogyan kezdődik, ahogy azt sem mutatja be, hogyan ér véget. Egyébiránt az október 23.-as eseményeket a film nemes egyszerűséggel be sem mutatja. Persze ha már nem volt pénz és ember a TV-ostromnál sem, akkor egy Tankra végképp nem futotta meg hídblokád felvételekre. A Viszkis is ezzel okozott csalódást nekem, hogy a szökése utáni 3 grandiózus bankrablását és a hajtóvadászatát kihagyták. Valahogy mire a katarzisig érne egy sztori, a magyar filmesek elfáradnak. Szóval aki azért akarja ezt megnézni, hogy a 2006-os utcai harcokat láthassa játékfilmben, az ne tegye, mert csalódni fog. 

A film egyébként annyira a Fidesz konteó átadására koncentrált, hogy totálisan elvárja, hogy tudd mi történt pontosan 2006-ban. Történelmi filmnek alkalmatlan. Politikai thrillernek pedig nagyon bárgyú és logikátlan. A narratíva azt is az MSZP vezérkarára, egészen pontosan Dobrevre, Szilvásyra és Karácsony Gergelyre meg Hann Endrére akarja rátolni, ami október 23-án történt. Valahogy úgy akarja tekerni a logikát, hogy úgy tűnjön az MSZP-nek jól jön egy rendőrterroros civil tömegoszlatás az 1956-os forradalom 50. évfordulóján. Ez viszont már olyan nyakatekert, hogy sehogy sem megy át a nézőnek. Már, aki nem elvakult Orbán hívő. Amíg az MTV-s magyarázat működik, hiszen nagyrészt valóságos alapokon áll és logikailag is koherens, addig az október 23.-as események MSZP-re kenése ordítóan sántít. De hát nem forgathatták le úgy a filmet mégsem, hogy a Fidesz szándékosan szervezte az Astoriára a naggyűlését, hogy a hívei keveredjenek a rendőrök által oszlatott tömeggel, így kiprovokálva azt a helyzetet, hogy mártírt csinálhasson a saját híveiből és kommunista terror örökösének mutassa be a fennálló kormányt, ami ártatlan civileket ver véresre. Mint mondtam, egy jó propagandafilmhez, kellene egy jó, koherens és hihető propaganda is. Ami pozitívumként említhető még, a 2006-os korabeli hangulatok visszaadása a Nokia telefonokkal, rádióban szóló zenékkel és Pöttyös automatákkal. Hibaként egy N betűs rendszámú autót szúrtam ki, aztán persze lehet a kuka mellett heverő boroscímkék nem korhűek, viszont masszívan alkoholizáló hétvégi programjaimat csak pár évvel 2006 után kezdtem így nem tudom sem cáfolni sem megerősíteni a hitelességüket.  

Mindent összevetve koherensen eladható, logikus narratíva nélkül rohadt unalmas és bosszantóan érthetetlen az ELk*rtuk. Ha úgy nézem, mintha nem is magyar lennék, akkor 2 órányi nagyon szépen felvett logikátlan események halmaza és két ember érthetetlen szenvedése az eseményekben. Ha pedig magyarként nézem, ismerve minden hátterét, akkor menthetetlenül egy ízig vérig propagandafilm. Propagandafilm, ami felejthető. Olyannyira az, hogy nap végére már majdnem el is felejtettem, hogy moziban voltunk a barátaimmal, nem pedig szokásosan csak összeültünk megvitatni az élet nagy dolgait pár alkoholos ital társaságában. Mindenesetre ezeket a sörös és boroscímkéket már megjegyzem, hátha egyszer viszont látom pár évtized múlva a NER történetét feldolgozó moziban. Ami remélem koherensebb és jobban átgondolt lesz. Mert igény a közelmúlt magyar politikai eseményeit feldolgozó filmekre lenne. De csak ha nem kúrják el, mint most ezt.

Horváth Martin

Jézus vakot gyógyít

“Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus így válaszolt: „Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” ( Jn 9:1-3)

Jellemző, hogy az ember a problémák okában valami előzménnyel kapcsolatos ok-okozati összefüggést keres. “ Előző életemben biztos xy-t tettem” halljuk jó párszor. Vagy csak a “ miért ver engem az Isten” kezdetű babonás strófákra elég ha gondolunk. Jézus azonban világossá teszi, hogy az Isten a mi szempontunkból paradox, s teljesen ellenkezik a világ logikájával. Ha mindenáron ok-okozati összefüggést akarunk találni a jelen sors és valami előzmény között, csak is Origenész ókeresztény teológus gondolata jöhet szóba. Elmélete szerint Ádámban és Évában mindannyian, minden valaha élő ember már jelen volt egy előző szellemi világban ( Édeni létállapot) így mindannyian kivettük valamilyen módon a részünket az eredendő bűnből. Miután az ebből fakadó létállapotbeli romlás megtörtént, letaszítódunk erre a világra, melyet most is ismerünk. Itt a büntetés ha úgy tetszik, maga a jelenlegi életünk. Az eltérő sorsokat Origenész bűnbeesésben való eltérő mértékű részvétellel/ egyetértéssel magyarázza. Azaz ha valaki kevesbé részesül ebből a világból, - mint teszem azt fogyatékos-, az éppenséggel megmenekül a leromlott világ behatásaitól legalább részben. Itt a világi logika megfordul. A vak, az értelmi fogyatékos, a szegény, a sikertelen az áldott állapot birtokosa, a sikeres, befutott, gazdag pedig a súlyosabb helyzetben lévő.

Valamiféle lelki tanítás és fejlődés ennek a beismerése és amolyan isteni egyensúly és igazságszolgáltatás, mikor a két embertípus viszonya krisztusi szellemiségben létrejön.

“Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk.” (Róm 15:1)

Amikor az elesettekhez és a rászorulókhoz fordulunk, sok esetben észrevehetjük, hogy sokkal jobban értékelnek olyan “apró” örömöket, melyek minden embernek adottak, csak a világ ügyesbajos felesleges mindennapi dolgai és céljai eltakarják őket előlünk. Szeretni, békességben lenni, örülni egyszerű dolgoknak, egy érintésnek, egy gesztusnak, egy jó szónak, az egyszerűen szépnek, ami körülvesz. Ez az Isten esszenciája. S nem csak jobban látják ezeket a világra vakok, hanem ha segítünk nekik, és más embertársainkon, utólag mi magunk is sokkal inkább érezzük és meglátjuk ezt a cselekedetekben és a másik emberben. Így nyer értelmet mikor Jézus a - világi logikával nézve-, nyomorultra azt mondja “ azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá váljanak rajta Isten cselekedetei”

Az életigenlés cáfolata

Az élet, mint fogalom mérhetetlenül pozitív jelzőként él a köznyelvben, majdnem minden kultúrában. Viszont első körben nem árt tisztázni, hogy pontosan mit is értünk "élet" alatt. Első körben vegyük a legalapvetőbb teológiai-filozófiai értelmét. Adott a létezés. A létezés maga Isten. Ő minden létező összessége. Azonban nem csak azon létezés részese Istennek, melyet mi látunk, tudunk, tapasztalunk, hanem azon túli, metafizikai létezők is. Ezért Isten nem valamiféle panteista értelemben vett szinonimája az általunk ismert univerzumnak, hanem több annál. Isten ha úgy tetszik "sűrűbben" van jelen egy általunk empirikusan nem megtapasztalható létezésben, melynél fogva Istennek van személye és tudata. Még akkor is ha ez a személye, sokkal összetettebb, mint az általunk ismert emberi személyiség. Miután Isten tehát személy és tudatos, képes felfogni önmaga létezését. A tudatosan realizált, értékelt, tapasztalt létezést pedig úgy nevezzük: élet. Ebben az értelemben az élet valamiféle hihetetlenül csodálatos dolog. Olyannyira, hogy Isten ezt az élményt meg is osztotta és más értelmes lényeket is abban részesített, hogy a létezés tudatos megtapasztalását átéljék. Ezt nevezi a Biblia úgy, hogy "Isten a saját képmására teremtette az embert". Tekintve, hogy Isten minden létezés összessége, így az általa életre hívott tudatos lények nem azonos, nem ugyanolyan szinten és módon szemlélik önmaguk létezését és a körülöttük lévő létezést. 

A Szentírás arról is szót ejt, hogy Isten ránk bízta a kozmoszt. A mi feladatunk a teremtett világ, azaz az általunk is érzékelhető létezés felügyelete. Itt érünk el egy nagyon fontos momentumhoz, a bűnbeesés esetéhez. Erről valamilyen formában szinte a legtöbb világvallás és ősi pogány vallások (pl.: zoroasztrizmus) is említést tesz. Ez nem más, mint egy létállapotbeli/minőségbeli romlás, amely az emberiség önálló döntésének következménye. Ez a létezésbeli romlás azonban nem csak magát az emberi lényt illeti, hanem mindazt az ő hozzá "kapcsolt" világot is, melyet a létezésből tapasztal, s mely a felügyelete alatt állott. Magyarán a létminőségében lezuhanó ember, "magával húzta" a létezés általa ismert szegletét is. Ez a tény pedig a továbbiakban kiemelten fontos lesz az életről alkotott másfajta fogalmunk tekintetében! 

"A teremtett világ Istent dícséri"- szól a 148. Zsoltár címe is. Gyakran is idézik. Azonban ezzel szemben ott van, hogy a Biblia a " világ fejedelmének/ urának/istenének" említi a Sátánt. Mi hát a helyzet a jelenlegi világgal, a természettel, a fizikai sík kozmoszával? Tömören és világosan a Sátán nem más, mint az Isten lényegi esszenciájának hiánya. De nem önálló létező, nem egy ellen-létezés vagy ellen-Isten. Ebből fakadóan nem rendelkezik azokkal a készségekkel, mint az Isten. Nevezetesen, nem tud teremteni újat. Isten a mi szempontunkból a semmiből teremt, a maga szemszögéből önmagából teremt mindent. Hiszen az abszolút létezés maga Isten. A Sátán ennek a létezésnek már részeként nem képes erre, így csak a már meglévő, Isten által létrehozottakat tudja "megmérgezni" vagy " eltorzítani". Nem alkotott magának démonokat, hanem a már meglévő angyalok egy részét "mérgezte meg". Nem szállta meg az embert, csak a lelkét rontotta le. Nem alkotott magának világot, csak az emberhez tartozó kozmosz szállt alá az ember létromlásával, s terjed ki a behatása a Sátánnak erre is. S noha angyalok egy része felett kontrollt gyakorol, az emberekre és a természetre behatással van, nem tudja eltörölni az Isten szikráját ezekből, amelyben eredetileg és kizárólag tündököltek. Így jutunk oda, hogy a jelenlegi természeti rendszer felett a Sátánnak hatalma érvényesül. A természet jelen formájában a maga könyörtelen evolúciójával mely az erőseket életben tartja, a gyengéket elhullajtja, ahol egyik élőlénynek szenvedést és pusztulást kell okozni a maga életben maradásért, ez nem az eredeti Isten által alkotott rendszer. Miközben a sejtek működéséből, az ökoszisztéma pontos rendszeréből, a tűpontosan meglkotott érhálozatokon keresztül ráismerhetünk a nagyobb összetettségre, az Isteni eredetre. Ahogyan ezt Pál apostol is írja: Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. (Róm. 1:20). Azonban nem felejti el másutt, hogy amint írtuk, nem tükrözi teljességében az Isten esszenciáját ez a természet, és jelen formájában romlott, lezüllött és sátáni mechanizmusok uralják. "A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig." (Róm 8: 20-22)

Most érkeztünk el tehát az élet, mint fogalom másik, s sok esetben köznapibb fogalmához. Az az élet, melyet jelenlegi formában és keretek között élünk, mélységesen nem Istentől való. A természet rendje bármellyire is erős hivatkozási alap nagyon sok ember, irányzat, csoport érveiben, nem lehet igazodási pont a Krisztust követő emberek számára. Bár legyőzni teljesen mindenestől nem tudjuk, de a biológiának nem hódolhatunk be. Nem követhetjük a leromlott evolúciótól kapott ösztöneinket. Erről szól ismételten az apostol, mikor a "test és lélek szüntelen tusakodásáról" ír ezen a világon. Ezt azonban egyes keresztényen nemhogy felvállalnák, hanem a kreacionizmus őrült áltudományába merülve, inkább igazolni akarják, hogy ez a világ és ez a természet Isten eredeti ajándéka. Húsban kikelő lárvákkal, betegségekkel, fekélyes vírusokkal, tele kegyetlenséggel. Teszik ezt azért, hogy ne kelljen lemondani bűnös, romlott ösztönös élvezeteikről, melyek csak is a romlott evolúcióból vezethetőek le. Mik is ezek? Lássuk csak, a Szentírás ismét támpontot nyújt világosan, hogy mi az, ami a megújult, megváltott világon már nem lesz része az életnek, mely a leromlott jelen világunkban még mindennapos. Így szól: Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. (Gal.3:28). Tehát az etnikai, nemzetiségi különbségek, a társadalmi osztályok, különbségek és a nemek, mint olyanok nem léteznek majd. Amennyiben Krisztus uralmával, az eljövendő világban pedig ezek nem léteznek, azt jelenti, hogy ezek jelenleg mind a létromlás által bekövetkezett szükségszerű negatívumok. Jézus Krisztus élete ezek semmibe vételében mindenképp példaértékű volt. A maga etnikai, nemzetiségi identitását levetkőzte abban az értelemben, hogy a zsidóság korabeli tradíciói ellen vívta a legtöbb harcát, és a szeretet, a megértés és az Isten kegyelmének csodáját kiterjesztette más népekre is, sőt egyenesen minden népre a világon (nincs zsidó sem görög). Egyszerű ácsként, kétkezi, fizikai munkásként tartotta fent magát, hogy tudja tanítói feladatát végezni. Nem volt eminens tanuló, aki törtet előre, s szerzi meg a jobbnál jobb pozíciókat, nem érdekelte evilág társadalmának ranglétrája, posztja és megbecsülése (nincs szabad sem szolga). Miért érdekelte volna, hiszen, ami ehhez a legnagyobb indokot szokta szolgáltatni, nem volt neki, vagyis a család. Nem foglalkozott olyan állatias evolucionista dolgokkal, mint szaporodás, párzás. Mindemellett átszakította azt a korabeli gátat is, hogy a nőkhöz férfiként ugyanolyan egyszerűséggel és őszinteséggel fordult, mint egy másik férfihoz (nincs férfi, sem nő). Ezt  az alapigazságot egyébiránt minden hindu jógi, buddhista tanító, perzsa mester, szúfi bölcs és sokan mások vallották. Minden világvallás  eljutott oda, hogy a legkiemelkedőbb tagjai felismerték, hogy az evilági életet meg kell tagadni és abból minél kevesebbet elfogadni. De talán senki nem jutott olyan messzire, mint Jézus, mikor az emberi lélek megváltását egyenesen az életről való totális lemondással, a maga halálával éri el. Hogy lehet az itteni életet egekig magasztalni elvileg egy olyan vallás követőinek, melynek mestere a halállal hozza el az üdvösséget. Krisztus eszenciája, az itteni élet totális szembeköpése. Annak szöges ellentéte. Jézus Krisztus kereszthalála, az önmegtagadás himnusza! Hogy van képe hát ezek után követőjének nevezni magát annak a nagycsaládos keresztény-konzervatív mintapolgárnak, aki nem hogy életéről, de még saját genetikai készletének továbbörökítéséről sem hajlandó lemondani. Nem hajlandó, sőt erénynek tartja, egy olyan világban, mely hite szerint a végidők legvége felé sodródik és nagy nyomorúságok és szenvedések fináléjával ér véget. Nem hiábavalóság hát ez a gyarlóság? Nem gyarlóság talán, hogy a mennyei öröklét tudata nem elég, hanem saját materiális örökkévalóságomat is bebiztosítom a genomjaimnak továbbörökítése révén ebben a világban? De végidőkbe vetett hit sem kell ehhez. Megértéssel fordulok azon fiatalok sokasága felé, akik nem akarnak gyermeket vállalni egy olyan világban, melyet éppen belátható időn belül elviselhetetlen, nyomorúságos kínokkal teli hellyé tesz az általunk előidézett ökológiai katasztrófa. Megértéssel fordulok afelé, akik nem akarnak új életet teremteni egy kilátástalan, szenvedésekkel, szegénységgel, betegségekkel és kitudja még mivel együtt járó helyre. Mintha a nyugati világ eddig békés életet ígért volna. Ugyan ki akarta volna ha gyermeke idegmérgektől, szuronyoktól, fagyhaláltól veszik oda a háborúkban, vagy csak egyszerűen valamely hosszú, kínokkal teli rákos betegség viszi el. Megértem, ha valaki nem akar orosz rulettet játszani egy élettel, melynek indikátora csak is a leromlott, állatias, saját DNS-láncunk továbbörökítése. Ezzel együtt a Chilfree-mozgalom frusztrált gyerekgyűlölő embereit is megvetem. Gyermeket nevelni szép, nemes, gyönyörű feladat, mely hatalmas felelősség annak ellenére is, hogy a legtöbb tényező talán nem is rajtunk múlik. Erre kínálnak krisztusi megoldást az örökbefogadásra váró gyermekek tömegei. Hogy ők itt élnek, arról mi nem tehetünk, de arról, hogy hogyan élnek majd, annál többet, miközben züllött állatias evolucionista énünket feladjuk. 

Fontos ugyanis tudni, hogy az önfeladás, az önmegtagadás, a jelenformában lévő élet megvetése, nem jelent semmiképpen valamiféle szándékos öngyilkosságot. Mert ahogyan korábban tisztáztuk, a jelen világ is Istenből való, s a Sátán azt csak megmérgezte, s eltorzította. Ebből viszont a helyes kiút nem az egészből való kiszakadás, hanem azon részek meglelése az életben, melyek az Istentől származtathatók, s az Isten felé mutatnak. Mert ha bár nyomokban is van, elejtett morzsácskák képében ez jelen, az isteni boldogság, szeretet és békesség igenis jelen van az életben ezen a világon is. A megfelelő barátságok, emberi kapcsolatok képében csakúgy, mint az élet hétköznapi apró részleteiben Istenre mutató alkotásaiban való gyönyörködés formájában. A jelen élet megtagadása, nem az életről való lemondás, hanem a valódi élet szeretete. Amit a torz világ életnek hív, valójában a halál, s melyet halálnak hív, az az élet. S miközben az univerzumunk zuhan majd önmagába az elkerülhetetlen megsemmisülés felé, úgy zuhan a Sátán a mennyekből levetetve, és következik be a mindenek számára az új kezdet, ahol majd az élet fogalma csak és kizárólag egy jelentéssel bír majd. Azzal, amiért az Isten is eredendően megajándékozott ezzel az élettel, hogy tudatosan szemlélhessük a körülöttünk lévő létezés csodáit, s örömünket lelve, gyönyörködhessünk azokban, közösen. 

Horváth Martin

Miért lehet valakit kritizálni?

Egy Fideszhez köthető oldal tette ki a napokban azt a Tóth Gabitól származtatott idézetet, miszerint " Miért kell valakit gyalázni, azért mert nem tetszik az értékrendje?". Szögezzük le engem a Tóth Gabi körüli celebhiszti nem érdekel, itt az idézet a lényeg. Kezdjük ott, hogy ezt az idézetet nem osztotta volna meg ilyen szép narancsos betűkkel egy jobboldali portál sem, ha nem a "mi kutyánk kölyke" mondja, hanem teszem azt egy újbalos vagy LMBTQ-aktivista. Persze ebben az esetben az ellen oldal lobogtatná büszkén ezt a szösszenetet. Pedig az egyetlen értékelhető része az, hogy gyalázkodni valóban nem helyénvaló sohasem. Ez egy durva és destruktív magatartás. Viszont azt is tudjuk, hogy itt a gyalázás címszó alatt, valójában az egyszerű kritikára gondolt a szerző. Kritizálni valakit pedig valójában mi más miatt lenne jogos, mint az értékrendje okán?

Úgy értem például külső tényezők miatt, mert valakinek nagy az orra, még annyira sem helyes kritizálni. Vagy mert valamiben nincs készsége, tehetsége. Az egyetlen jogos kritika, ami egy másik ember felé irányulhat az az, ha az értékrendje miatt kritizáljuk! Hitlert sem azért kritizálják mert hülyén áll a bajsza, hanem mert az értékrendje egy torz szociáldarwinista embertelenség volt. Sztálint sem azért mert mondjuk teszem azt nem jó ritmusérzéke volt, hanem mert embertelenül gyilkolt a hatalom megtartásáért. Jézus sem azért űzte ki a kufárokat a templomból mert nem találta rendben a bérleti szerződést azt illetően, hanem kizárólag az értékrendjük miatt. Jézus Krisztus pontosan erre is tanít, hogy az ember értékrendjét nézzük. Nem azt, hogy ki ő, honnan jött, milyen adott, kapott tulajdonságokkal rendelkezik. Erre a szintre még napjainkban sem jutottunk el, elég ha csak arra gondolunk, hogy mi történik ha valakiről kiderül, hogy pedofil hajlama van. Vagy zoofíl. Olyan verbális keresztrefeszítést kap, hogy lehet jobban járt volna egy valódi keresztrefeszítéssel is. Pedig az ember egy adott identitásért, adott hajlamért nem kritizálható, kizárólag azért, amit ezzel tesz, ahogyan ezzel él. Amennyiben ezt megéli és kiéli, onnantól egy pedofil nagyon is jogosan kerül a vádlottjak padjára. Ezt a két tényezőt ma is nehezen választjuk szét, pedig már több, mint 2000 éve itt van velünk az a nyilvánvaló igazság, hogy az ember csak azért felelős, amit önmaga dönt, amit maga akaratából, tudatosan választ, vagy határoz el. Legyen az egy értékrend melletti döntés, vagy az, hogy egy determinált testi, lelki, mentális tényezővel hogyan fog élni.

Közel-Kelet gyorstalpaló

 Miután a Közel-Kelet és a környező iszlám világ ismét a hírek középpontjába került, ismét belém nyilallt a felismerés, hogy az emberek jelentős részének fejében még mindig a muszlim=arab illetve terrorista jelzők jutnak eszébe, egyfajta pavlovi reflexként. Sokakat talán meglepetésként ér, de Afganisztánban például egy fia arab sincs. Ráadásul az arab országok zöme még csak nem is ellenséges az USA-val, éppen ellenkezőleg. További fun factek örömére, jöjjön egy tömör Közel-Keleti gyorstalpaló.

1. Arab-félsziget

 

- Szaúd-Arábia: 

Szaúd-Arábia tipikusan a térség főkolomposa. Hatalmas ország az Arab-félszigeten. Neve is tanúsítja itt bizony arabok élnek. A szunnita iszlám Mekkája. És nem csak képletesen. Valóban itt található az iszlám vallás legszentebb helye, Mekka. Ahogyan a második legfontosabb, Medina is. Az ország az arabokról és az iszlámról alkotott sztereotípia megtestesítője. Sivatag, arabok, szunnita muszlimok, sejkek, olajbárók. A demokráciának se híre, se hamva. Mai napig egy abszolút monarchia, ahol a királyi család fennhatósága alá tartozik minden. Jól olvastad, abszolút monarchia. Nem holmi alkotmányos monarchia, ahová az európai királyságok már a 17.-18. században eljutottak, hogy legalább egy nyavalyás parlament legyen a király mellett. Nem, itt ténylegesen nincs parlament, sem pártok. Egy darab se. Meg ilyen női jogok, meg hasonló badarságok kiváltképpen nem. Hogy nem hallottál róla sokat a hírekben? Ez annak az oka, hogy az USA-nak (ergo a Nyugatnak) nagy puszipajtása Szaúd-Arábia. Elvégre a világ 2. legnagyobb olajkitermelő országa és a legnagyobb olajexportőr. 

Tömören: arab, szunnita, USA-barát

- Kuvait, Bahrein

Olaj, olaj, olaj. Ez az ami először eszünkbe jut erről a két - a térségben aprócska- kulturálisan hasonló országról. Egyértelműen arab országok, hasonló politikai rendszerrel, mint Szaúd-Arábia. Vele ellentétben azonban vallásilag nem olyan heterogén. Jelentős, a szunniták arányát leköröző síita népességgel rendelkeznek. Az Öböl-háborúról talán mindenki hallott. Nos, az USA egyértelműen itt atyáskodott és azóta is megkérdőjelezhetetlenül nagy cimborái az amcsiknak. 

Tömören: arab, szunnita-síita vegyesen, USA-barát

-  Omán

Gyakorlatilag megismételhetnénk azt, amit Kuvait és Bahrein esetében már olvastunk, azzal a nagyon érdekes különbséggel, hogy se nem szunnita, se nem síita többség van az országban. A világ egyetlen ibádi muszlim többségű országa. Az iszlám három fő ága közül, a háridzsita iszlám egyetlen mai napig fennmaradt változata. 

Tömören: arab, ibadita-szunnita vegyesen, USA-barát

- Egyesült Arab Emírségek

Mindenki ismeri Dubaj nevét. A proliveretés Mekkája. Igen, ez csak szimbolikusan Mekka. Ahogy Dubaj istentelen prosztó példája is mutatja, az EAE nem igazán akar beleszólni vallásilag a többség életébe. Szép szóval vallási toleranciának hívei. Gyakorlatilag az olajpénz annyira megzabálta a lelküket, hogy se Allah, se ember nem parancsolhat nekik. Persze jobb, mint a kézlevágós történetek az iszlámot túl komolyan vevő rokonaitól. Egyébként masszívan a szunnita iszlám visz mindent az országban papíron. Érdekesség, hogy bár a nevében is 'arab" országban igencsak kisebbségben vannak az arabok. A lakosság felét dél-ázsiai és indiai (főleg vendégmunkások) adják. Az őshonos népességen belül pedig a másik félen perzsákkal osztoznak. Mind a belpolitikai helyzet, mind a külpolitikai hozzáállás viszont egyezik a fentebb említettekkel.

Tömören: arab-perzsa-egyéb vegyesen, szunnita, USA-barát

- Katar

Amilyen aprócska, olyannyira érdekes. Persze nem a politikai berendezkedése, vagy az USA-hoz való elkötelezettsége tekintetében. Nem, nem is ő lesz az, aki ne fulladna bele az olajba. Viszont, bár a katariak zöme arab, a lakosság alig több, mint 10%-át teszik csak ki. Az ország dugig van indiai, pakisztáni és egyéb dél-ázsiai muszlimokkal. Oh, bocsánat, annyira tele van, hogy nem csak muszlimokkal. A térségben rendhagyó módon legalább 15% keresztény és 15% hindu él. Az őshonos katariak egyébként szunniták. 

Tömören: multikulti( de alapvetően arab) szunnita-keresztény-hindu vegyesen, USA-barát

Jemen:

Mondhatnánk Jemen egy üdítő kivétel, de az üdítő jelző nem állja meg a helyét. Maguk a jemeniek sem örülnek a különcségüknek, ugyanis az Arab-félsziget legszegényebb állama. Rohadt balszerencsés helyen húzódnak a határai, ugyanis ahol ő van, addigra az olaj elfogyott. Ebből a buliból annyira kimaradt, hogy agrárországként próbál tengődni, a nem túl jó adottságaival. A lakosságának a zöme el is vándorolt a szomszédos országokba dolgozni. Egyébként politikailag is kivétel: köztársaság. Bár ez senkit nem érdekel a nyomorban. A működéséről pedig sokat elárul, hogy a jelenlegi hivatalban lévő elnök éppen "házon kívül van" száműzetésben. Mivel semmi érdekes nincs Jemenben gazdaságilag, így az USA le se szarja. Gyakorlatilag szinte csak Kínával és más ázsiai, közel-keleti országokkal kereskedik. Egyébiránt arabok, és szunniták.

Tömören: arab, szunnita, világpolitikailag semleges

2. A Közel-Kelet szíve

- Izrael: 

Izrael némiképpen kakukktojás, hiszen egyrészt a térségben 1948 óta van jelen (több mint ezer év után), illetve se nem arabok, se nem muszlimok élnek itt, hanem zsidók. Különleges, hogy egy szóval leírható, hiszen a zsidó mind etnikum, mind vallás és gyakorlatilag az egyetlen máig fennmaradt nagyobb vallás, mely egy néphez köthető, annak saját vallása. Izraelnek ennek ellenére jelentős részét adják az arabok, mindannak ellenére, hogy Palesztinával és az egész környező régióval vérmes hadban állnak újkori létezésük első pillanatától. Hogy USA-barát országról van szó? Naná! Nem is barátság ez, hanem brománc.

Tömören: zsidó-arab vegyesen, judaizmus-iszlám vegyesen, USA-barát

- Palesztina:

Palesztina nehéz helyzetben van. A világ országainak valamivel több, mint a fele ismeri el a létezését (Magyarország egyébként igen). Palesztinokról és palesztin identitásról beszélni nem könnyű feladat, hiszen ez gyakorlatilag ma Izrael nélkül nem létezne. Általában szeretik a térségben a bibliai korban élt filiszteusokról eredeztetni magukat, ám ennek a valószínűsége a Románok eredettörténetével vetekszik. Gyakorlatilag arabok, zömében szunnita muszlimok. A Palesztinát alkotó két egymástól elhatárolható rész Ciszjordánia és a Gázai övezet térségében azonban jelentős számú zsidó kisebbség is él. A USA-val és a Nyugattal való viszonya korántsem valami rózsás, bár az utóbbi évtizedekben kifejezetten ellenségesnek sem nevezhető. 

Tömören: arab-zsidó vegyesen, iszlám-judaizmus vegyesen, Világpolitikai helyzete bonyolult

- Libanon:

Libanon nagyon pikáns helyzetben van. Addig rendben van, hogy a lakosság gyakorlatilag egésze arab származású, de vallásilag annál izgalmasabb terep. Nem csak, hogy nem szunnita többségű ország, de még csak iszlám is éppen csak. 30% alatti a szunniták aránya de nagyjából ugyanennyi síita is van az országban, ami érdekes, hogy a maradék részét a lakosságnak, a Közel-keleten egyedülálló mértékben, keresztények adják. Mivel a világ kb. egyetlen síita terrorszervezetnek minősített csoportja, a Hezbollah itt ténykedik, az USA-val és a Nyugattal való viszonya kissé komplikált. És szépen fogalmaztunk. 

Tömören: arab, síita-szunnita-keresztény vegyesen, többnyire USA-ellenes

- Szíria:

Szíriáról sokat hallhattunk az utóbbi időben. Először az USA igyekezett megtámogatni minden, az akkori USA-ellenes hatalmat megdönteni kívánó tüntetést, ami először polgárháborúba, majd az Iszlám Állam terrorjába csapott át. Sokat nem értek el végül, mert ugyanaz az Asszad került vissza az elnöki székbe, akivel az USA fasírtba van. Az oroszok viszont szeretik. A lakosság nagy része arab, de örmény és kurd kisebbség is számottevő. Vallásilag a lakosság döntő többsége szunnita muszlim, de külön érdekesség, hogy az ország vezetői már hosszú ideje az elég underground síita alirányzat, az alaviták közül kerülnek ki.  Őket a többi síita és szunnita is nehezen ismeri el olykor muszlimnak. Jelentős, 10%-ot meghaladó keresztény is él az országban.

Tömören: arab, szunnita-alavita-keresztény vegyesen, USA-ellenes

- Irak:

Szintén híres terep. Elsőre Szaddam Husszein uralmáról volt hangos a média, majd 2003-at követően az USA által indított háború került célkeresztbe, de az Iszlám Állam térnyerését sem úszta meg a térség. Irak az a hely, ahol tipikusan arabok élnek, de jelentős a kurd kisebbség is. A lakosság szinte teljesen muszlim, viszont elérkeztünk ahhoz a régióhoz, ahol már határozottan a síiták vannak többségben, nem pedig a szunniták. Olyan 60%-30% arányban a síiták javára. Persze regionálisan elkülönülnek és utálják is egymást. A 2003-as USA misszió óta, mikor képes funkcionálni ez az állam, akkor egyébként USA-barát állásponton áll. 

Tömören: arab, sítia-szunnita vegyesen, USA-barát

- Jordánia:

Jordánia az a hely, mely a térségben egyedülállóan még királyságként üzemel. Gyakorlatilag arab ország, viszont ez rengeteg palesztin, iraki és szír menekültből is tevődik össze. Mindenki szunnita. Politikailag semleges, az USA-val fasírtban nincs, de nem is világi cimborák. 

Tömören: arab, szunnita, Világpolitikailag semleges

3. Észak-Afrika

- Egyiptom, Líbia, Tunézia, Algéria, Marokkó:

Vitatható, hogy a Közel-Kelet részét képzi e a térség, azonban kulturálisan meglehetősen hozzákapcsolódik. Olyannyira, hogy az egész régió összes országát dióhéjba összecsapva tudjuk elemezni, kardinális lényegi különbségek nélkül. A térség országai kivétel nélkül arabok. Ahogy egyre nyugatabbra haladunk, a lakosság arányát egyre inkább teszik ki a berberek (észak-afrikai őshonos nép), azonban kulturálisan és külső jegyekben is mára olyannyira közel áll az arabhoz, hogy lényegi különbséget nem tartanak számon. Az összes ország megkérdőjelezhetetlenül szunnita hegemóniájú. Politikailag 2011-ben az "arab tavasz" címszóval jelzett akcióban ellett döntve hová tartoznak, illetve a fennálló rendszerek, (Pl.: Kadhafi Líbiája) meglettek döntve. USA-puszipajti azóta mindenki. 

Tömören: arab, szunnita, USA-barát

4. Irán és a többi kakukktojás

- Irán:

A térség másik főkolomposa Szaud-Arábia után. De Szaúd-Arábia totális ellentéte. Utálják is egymást. Se nem arab, se nem szunnita, se nem monarchia. Iránban perzsák élnek, de nagyon jelentős a kurdok aránya is. A lakosság szinte teljes egészében, a világon egyedülálló módon síita muszlim. Politikai berendezkedése az 1979-es forradalom óta szintén sajátos. Egyszerre vannak jelen politikai pártok, választások, maximum 4 ciklussal rendelkező elnök, miközben az ország mégis egy teokrácia, amit a mindenkori ajatollah, a legfelsőbb síita vallási vezető felügyel, és a vén papokból álló Örök tanácsa. 1979-ig a szokásos olajjal seftelő USA-csicska országok közé tartozott a régióban, azonban az 1979-es forradalom óta, kevesebb olyan állam van a térségben, ami jobban gyűlölné az USA-t és Izraelt. 

Tömören: perzsa, síita, USA-ellenes

- Afganisztán: 

Afganisztán államként gyakorlatilag értelmezhetetlen, inkább sok regionális törzs szövetsége. Ezek a törzsek azonban kelet-iráni népek (tádzsigok) és pastuk, de vannak szintén perzsául beszélő népek, üzbégek és sokan mások. Többségében szunniták, de jelentős a síiták aránya is. Nagyon nyugatbarát hely sohasem volt, leszámítva a félig-meddig működő 2001-2021 között fennállt USA által megszállt államváltozatot. Mind előtte, mind a tálib hatalomátvétel után megkérdőjelezhetetlenül USA-ellenes.

Tömören: perzsa-pastu-egyéb vegyesen, szunnita-síita vegyesen, USA-ellenes

- Pakisztán:

Pakisztán eleve 1947-ben vált ki Indiából, ami önmagában is egy etnikai kavalkád. Pakisztán nem kevésbé örökölte ezt. Indiában is számottevő pandzsábik alkotják a lakosság legnagyobb részét, de szorosan mögöttük vannak itt is a pastuk, szindik és sokan mások. A lakosság zöme szunnita, de egy majdnem 20% síita is él az országban. Ezenkívül megemlíthető egy hindu kisebbség. A hivatalos nyelv az urdu, ez is a hindi nyelvet fedi csak arab átírással. Amit egyébként a nem pandzsábiak nem is igazán tartanak anyanyelvüknek. Politikai helyzete? Igazából az USA elhitte, hogy jóba van vele, de kevés ország területéről érkezett nagyobb támogatás a táliboknak, mint Pakisztánból. 

Tömören: pandzsábi-pastu-egyéb, szunnita-síita, inkább USA-ellenes

A hippokratészi eskü

A héten tanakodtunk a barátaimmal a mai napig az orvosi eskü alapját képező Hippokratészi esküről. Ez a legnagyobb hivatkozási alapja annak, hogy az orvosok a mai napig küzdenek az utolsó utáni lehetetlen helyzetben is a beteg életben tartásáért. Akkor is ha az nyilvánvalóan egy szobanövény állapotot jelent és akkor is ha nevezetesen a 9. emeletről leugrott emberről van szó - ami jó pár éve történt a környékünkön-, és szerencsétlen módon nem hal meg. Őt még három napig kínozták emberre alig nem emlékeztető torzóként ebben a világban.

Mert hát a hippokrateszi eskü szerint az élet szent és a legfőbb. Az életet védeni kell minden áron gondolat azonban legalább akkora bullshit, mint a "munka nemesít" szlogen, amit a Kádár-rendszer kollektív 101-es szobájában vertek egy generáció fejébe. Nem valamiféle nemes kihívás, hivatás nemesít. A gyártószalag mellett lelketlen forrasztgatás, a biztos csőd felé tartó tervgazdaság megolajozása picit egy apró fogaskerékként. Avagy a boomerek szavazásra buzdítása az "állampolgári kötelesség" címszavával. Nincs ilyen kötelesség, jogilag értelmezhetetlen. Kötelesség adót fizetni, de azzal már senki nem veri a mellét. Vagy kötelesség bevonulni, ha háborús helyzet van, persze a lelkiismeretet akkor sem írhatja felül holmi állam. Ha a lelkiismeretünket kioltjuk, akkor biorobotként létezni és klikkek érdekéért vérbe fulladni valahol, az nemes. Nos, pont így nemes az élet minden áron való védelme. Szépen hangzik a kifejezés, míg eldurrogtatjuk, csak aztán az életet pokolnak megélő torzóknak nem lenne képünk a szemébe mondani.

Pontosan tudjuk és érezzük, hogy az eskü szövegével az orvosok sem értenek egyet minden helyzetben. Jóérzésű, nem fanatikus ember nem ért egyet vele. Jó lenne végre az emberek sorsa a tudomány korában nem több ezer éves papiruszmaradványokon múlna, hanem a racionális belátás és a tiszta lelkiismeret szaván. Mert a fő cél jót tenni másokkal. Mert kinek az élet jelenti a megváltást, kinek már a halál.

Irgalom és kegyelem

Irgalom és kegyelem. Két rokonértelmű szó, de mégis van egy leheletnyi, ám annál fontosabb különbség közöttük. Kegyelmet adni királyok, elnökök is szoktak halálra ítélteknek, vagy más büntetésben részesülőknek. Kegyelmi kérvényt is az nyújt be, aki már elítélt, tehát bűn súlya van rajta. Tudatában van annak, hogy bűnös és ítélet alatt van az élete. Kegyelmet akkor adnak, ha valaki kéri, bocsánatot kér, belátja a saját hibáit és vétkeit és kívánja, olykor könyörgi a bocsánatot, a bűn következményének elengedését. Kegyelmes akkor tud lenni valaki mással szemben, ha az a másik belátta a bűnét és változtatni akar. Mindennapi szituációkban és Isten és ember viszonylatában is ugyanez a helyzet áll fenn. Isten kegyelmes velünk, mikor tudjuk, hogy elcseszettek vagyunk, hogy hibázunk, hogy valami baromságba belementünk, pofán köptük magunkat és Őt is, s mindezt mégis elnézi nekünk.

Az irgalom valami elementárisabb. Sokkal több a megmagyarázhatatlan és megérthetetlen erő benne. Az irgalomhoz nem szükséges, hogy belássa a bűnös fél a bűnét. Nem szükséges, hogy kérje a bűn következményének elvetését, hisz lehet a bűnnel sincs tisztában. Az irgalmas az, aki már akkor megbocsájt, mielőtt bárki kérné a bocsánatát egyáltalán. Megbocsájtani, kegyelmet gyakorolni nehéz sokszor, ám könnyebb, hiszen valaki belátta már a hibáját. Benne van a pakliban, hogy, amit megbocsájtunk, többet nem fordul elő. Irgalmat gyakorolni viszont sokkal istenibb eszencia. Lehet, hogy gyűlölnek minket, habzó szájjal szidnak, kisemmiznek, éppen vernek, leköpnek, gyaláznak és még örömüket is lelik benne beteg módon. Mégsem haragudni. Szánni őket, a szó legpozitívabb értelmében. Szánni és nem lenézni, a gyilkost, az erőszakolót, aki nem mutat megbánást sem. Az irgalom az empátia, az együttérzés, a másik helyzetébe való beleélés képességének maximuma. Milyen hihetetlen is ezt elképzelni sokszor. Istennek pedig ez az alapállapota. Hiszen mindenkit teljesen átérez és ismer, s szeret, s néha szán. Ezért Isten maga az irgalom. Nincs is rá jobb definíció, mint Pál apostol szavai:

"Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus az istentelenekért. Még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk." (Róm. 5:6-8)

A gyermekeink szentek

A miniszterelnök azt találta mondani, "gyermekeink szentek". Most az ő kontextusa nem is érdekes, pusztán ez az egy kifejezés. Mit is jelent szentnek lenni, s pláne egy gyereknek? A "szent" szó, tulajdonképpen ha nem vesszük figyelembe a katolikus utólagos máguskodását vele, akkor nem jelent többet, mint Krisztus útján járó, azt követő lelki embert. Ebben az esetben pedig a "szent gyermekek" fogalom megállja a helyét. A Biblia így beszél a gyermekekről:

"Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.” (Mk 10:13-15)

A gyermek krisztusi, mert naiv. Pozitív értelemben is használjuk a "gyermeki naivitás" fogalmát. A gyerek nem aggodalmaskodik a holnap felől. Nem a világi érdekek és anyagi javak motiválják. A hatalmi játszmák, intrikák, szexuális ösztönök, pénz, örökösödési viták, anyagi javakért való perlekedés, ezek a gyerek számára mind tökéletesen érdektelenek és értelmetlenek. Ő csak játszani akar. Önfeledten jól érezni magát, mókázni, barátokkal lenni és közösen részesülni a mókázás és a játék önfeledt örömében. Nem is kell más, nem is hiányzik más. Számára ez is az élet. S valójában, tényleg ez az élet. Egy játék. Mindannyian elkerülhetetlenül meghalunk, s mindenki, aki utánunk jön, ugyanilyen kérlelhetetlenül elmúlik, s minden, amit hátrahagytunk, végül egy szupernóva martalékává lesz. Az élet ezen a síkon teljességgel tét nélküli. Aminek pedig nincs valóságos tétje, - hiszen a végeredményét biztosan tudjuk-, az nem más, mint játék. A játék lényege pedig a közös, örömteli társaság, mely boldogságot okoz mindannyiunknak. Ez lenne az élet.

Mi viszont úgy teszünk, mintha a világban megannyi tét lenne, s sosem múlnánk el sem mi, sem a világ. Ezt az ideiglenes állomást úgy berendeztük, hogy nyakatekert és értelmetlen ildomossággal bútoroztuk be, melyek fokozatosan mocskolják be a gyermeki lelket. A társadalmi normák és az illem magasztos szavai pedig pontosan a Sátán módszerei. Ugyan kit érdekel a pöffeszkedő asztali etikett, melynek egyetlen célja, hogy önmagát fontosnak és műveltnek érezze valaki. Egonövelő, pöffeszkedő úrimuri ez, s a gyermek meg is mutatja, mikor belapátolja az ételt és menne is vissza játszani. Az evés, az evés. Könyörtelenül dörgöli arcunkba a valóságot, s hogy minden köré kerített nagyzolás romlott hitványság, az illem szó mögött. Ha megkérdezi a gyerek a buszon, hogy "miért olyan a bácsi orra?", a válasz, a szülő szégyenkezése a társadalmi ildomoskodás nyomása miatt, s az, hogy " ilyet nem illik kérdezni?". Ugyan, kit ne érdekelne mitől nagy, bibircsókos a bácsi orra? A barátaimmal a filozófiai mélységektől, az árnyékszék tartalmáig bármiről kötetlenül beszélünk. Nincs mit titkolni, nincs mit rejtegetni, mert nincs olyan, ami miatt ne szeretné az ember ugyanúgy a másikat. Az illem itt már halott. S mennyire szeretik mégis ezekbe belenevelni a gyermekeket, mennyire szeretik évről évre fokozatosan megrontani a krisztusi lelküket, s ebben az egyházak ildomoskodása is mennyire élen jár.

Amikor kimondjuk, hogy " a gyermekeink szentek", igazat mondunk. De egyben azt is húsbavágóan beismerjük vele, hogy mi már rég nem vagyunk azok. De azt is, hogy egy napon, ha felnőnek gyermekeink, már ők sem lesznek azok.

Moammer Kadhafi és a Zöld könyv

Sosem tagadtam, hogy ha ideológiákról volt szó, akkor mindig az olyan szinkretista nézetrendszerek keltették fel az érdeklődésemet, mely a bal és a jobboldali eszméknek valamely sajátos ötvözete, túllépve, felülemelkedve így a dualista szembenálláson. Mondhatnám mókásan, hogy Krisztus előtt, mikor még nem a világból kilépve, azt maximum kívülállóként elemezve vettem benne részt. Akkoriban kiemelkedett a nemzeti anarchizmus, ami az alulról szerveződő, spontán kialakuló autonóm közösségek decentralizált rendszerét támogatta, anélkül, hogy a klasszikus baloldali anarchizmus nemzeti, kulturális és vallási tényezők feltétlen eltörlésének elvét vallotta volna. Mikor még jobban benne voltam ilyen körökben, többször felbukkant témaként Kadhafi Zöld könyve, mint szimpatikus hivatkozási alap. Maga Troy Southgate, a nemzeti anarchizmus „atyja”, pedig angol nyelven még újra kiadást is kreált saját kezűleg a Zöld könyvnek. Nem nagyon értettem akkor, mi lehet a volt Líbiai diktátor könyvében annyira szimpatikus ezen nézőpontból. Most azonban kezem ügyébe akadt a Zöld könyv, így bár már-már el is feledtem a nemzeti anarchista korszakból ezt a talányomat, utólag végül sikerült pótolni. Immár, hogy kifejezetten semmilyen ideológia nevében, sem célzottan védelmében nem beszélek, teljesen objektívan megosztom érdekességként a Zöld könyvvel való tapasztalataimat.

Kadhafi világnézete sajátos egyvelege volt a társadalmi hagyományok tiszteletének, a külön utas szocializmusnak és a közvetlen demokrácia megvalósítási kísérletének. Azt már most mindenki engedje el, hogy a Líbia élén töltött több, mint 30 évében ennek a gyakorlati nyomait kezdi keresni, mert a valóság és az elv között köszönő viszony sem állt fenn. Ahogyan azt megszokhattuk már a történelemben. Nem véletlen, hogy a Demagógia klasszikusai c. kötetsorozat részeként bukkantam rá magyarul. De most mi az elmélettel foglalkozzunk, pár általam szemezgetett részlettel a könyvből, a teljesség igénye nélkül.

Gyakorlatilag a pártokat és a pártrendszereket alapjaiban kritizálja, alighanem olyan mondatokkal, melyekkel szinte mindenki egyet tud érteni önmagában. Majdnem csak egy puzséri monológ is lehetne.  

„A párt a modern kor törzse, ő a szekta. A társadalom, melyet egyetlen párt ural, éppen olyan, mint az a társadalom, melyben egyetlen törzs vagy egyetlen szekta uralkodik. Ugyanis, amint korábban említettük, a párt az emberek egy csoportjának szemléletmódját, érdekeit, eszméit vagy egyetlen helyet képvisel. Következésképpen tehát kisebbség, ha összehasonlítjuk a nép számával. Ugyanez a helyzet a törzzsel és a szektával is, ezek is kisebbséget jelentenek, ha a nép tagjainak számához hasonlítjuk őket. Azonos érdekeik és azonos szektariánus eszméik vannak. Ezekből az érdekekből és eszmékből áll össze a közös szemléletmód, nincs tehát különbség párt és törzs között a vérségi kötelék kivételével, amely talán a párt létrejöttekor is megtalálható. Semmiféle különbség nincs a hatalomért folytatott pártharcok, illetve a törzsek és szekták küzdelme között. Ha a törzsi és szektariánus rendszer politikailag elvetendő és igazolhatatlan, ugyanúgy el kell vetni a pártrendszert is. Mindkettő azonos úton jár és azonos eredményhez vezet. A törzsi és szektariánus harc ugyanolyan negatív romboló hatású a társadalomra, mint a pártharc.”

Aztán a képviseleti demokrácia kritikája is megérkezik, méghozzá abban a kontextusban, mely szerint a következő evolúciós fog a társadalomszervezésben a közvetlen demokrácia. Ezt is kifejezetten adom.

„A filozófusok, gondolkodók és az írók akkor léptek fel a képviseleti rendszer elmélete mellett, amikor a királyok, szultánok, hódítók nyájként terelgették a népeket, s akik ennek nem is voltak tudatában. A legtöbb, amit a népek ebben a korban akarhattak, az volt, hogy legyen egy képviselőjük az uralkodókkal szemben. Ezek azonban még ezt is elutasították. A népek azért vívtak hosszú és keserves küzdelmet, hogy ez a vágy megvalósuljon! Most viszont, a köztársaságok korának győzelme és a tömegek korának kezdete után értelmetlen dolog lenne demokráciának tekinteni képviselők kicsiny csoportjának megválasztását a nagy tömegek képviseletére. Ez elavult elmélet és idejétmúlt gyakorlat. A hatalommal teljes mértékben a népnek kell rendelkeznie. A világ által ismert legvadabb diktatúrák a parlamentek árnyékában jöttek létre!”

A következő részre a nemzeti anarchisták kifejezetten „izgulhattak”, hiszen leírja azt a nézetüket, miszerint a hagyomány és a kulturális kötődés az, mely elsősorban a társadalmat és az egyént meghatározza, illetve annak működését, nem pedig mesterségesen kreált, emberi intézmények és paragrafusok. Mondhatnám akár kicsit krisztusinak is, hiszen a vallási hovatartozás alatt, ha nem valami kulturális kirakatvallásosságot nézünk, hanem valódi lelki hitet, akkor annál inkább igaz, hogy annak erkölcse felette áll a világi törvényeknél.

„Bármely társadalom valódi törvénye a szokás (hagyomány), vagy a vallás. Vagyis minden arra irányuló kísérlet, hogy e két forráson kívül álló törvényt hozzanak bármely társadalom számára, érvénytelen és illogikus.(…) Ez a szabadságot fenyegető veszély, mely ott rejlik az emberi társadalom valódi törvényének elvesztésében, illetőleg ember alkotta törvényekkel történő helyettesítésében, melyeket a kormányzási eszköz adott ki a célból, hogy uralkodjék a tömegeken. Ellenkezőleg, a kormányzati eszköznek kell követnie a társadalom törvényét.”

Mindenek előtt fontos leszögezni, hogy szocializmus alatt Kadhafinál egy roppant sajátos, valóban eredeti értelmében szociálisan érzékeny társadalomképpel szembesülünk, nem pedig a kommunizmusban megismert formáját. A jelenlegi szocialistának gúnyolt neoliberálisok pedig végképp szóba sem jöhetnek itt. A magántulajdon kiemelt fontossága csakúgy megjelenik többször, mint a vadkapitalizmus erős támadása. Ezek talaján egyfajta fentartható fejlődéssel is összeegyeztethető szocialista társadalmi idea jelenik meg.

„A saját szükségleteket meghaladó felhalmozás már egy másik embernek a társadalom javaiból való részesedését akadályozza. Kizsákmányolásról beszélhetünk, ha megengedjük a szükségletek kielégítését meghaladó felhalmozás érdekében folytatott termelőtevékenységet, vagy mások felhasználását a szükségletek kielégítésére, vagy a szükségleteken felüli dolgok megszerzésére, vagyis az ember kizsákmányolását egy másik ember szükségleteinek kielégítése érdekében, azért hogy más számára halmozzon fel saját szükségleteinek rovására.”

A következőkben nincs mit hozzáfűzni. Tradicionális értékrendű anarchisták szívmelengetése.

„Természetszerűen az emberiség az egyént és a családot jelenti, és nem az államot. Az emberiség államot nem ismer. Az állam mesterséges gazdasági, politikai, némelykor katonai rendszer, melynek semmi köze az emberiséghez.”

Ismételten következik a nemzeti anarchista felfogásnak megfelelő társadalmi kép megállapítása. Mellyel maximálisan egyetértek, s melyet nem hajlandó nagyon sok baloldali tudomást venni, mikor szolidaritásra akar kényszeríteni globálisan másokat.

„A törzs lényegében a születések révén kibővült családdal azonos. A törzs tehát a nagycsalád. A nemzet viszont a születések révén kibővült törzs. A nemzet tehát egy nagy törzs. A világ pedig a különböző nemzetekre oszlott nemzet. A világ ezek szerint egy nagy nemzet. Ugyanaz köti össze a családot, mint a törzset, vagy a nemzetet, vagy a világot. A létszám növekedésével azonban a kapocs gyengül. Az ember fogalma hasonlatos a nemzetéhez, a nemzeté a törzséhez, a törzsé a családéhoz. Ahogyan azonban az alacsonyabb szintről a magasabb felé emelkedünk, a melegség foka úgy csökken.”

A fenti megállapítással, noha tényszerűen egyetértek, Jézus Krisztus nem éppen ragadt meg itt, hanem valóban egy mindenkire univerzálisan kiterjedő szeretetről beszélt. A feladat éppen ezért is nagy és nemes, hogy az ösztönösen folyamatosan gyengülő kötődést, mely a nagyobb és nagyobb társadalmi egységnél jelenik meg, azt leküzdjük. Ez azonban egyéni lelkifejlődéssel működhet csak. A Zöld könyv ilyen magasságokba aligha emelkedett.

A Zöld könyv gyakorlati megoldásként helyi szinten, alulról szerveződő kongresszusok megalapítását javasolja, melyek a szakszervezetekkel közösen, minden résztvevő helyi lakos bevonásával hoznak döntéseket a maguk életterére nézve. Ezen a kongresszusok vezetése pedig a többi, lokális közösség hasonló kongresszusainak vezetésével tárgyalja meg, jut dűlőre a közös, egész országukat értintő kérdésekben. Ez utóbbi jelenti kvázi a kormányt. Egyébiránt ez egy szimpatikus idea számomra, és egybecseng azzal, melyet oly sokszor hangoztatunk, hogy alulról szerveződő és lokális közösségek hálózatára lenne szükség egy ideális társadalomban. Mindazonáltal Kadhafi könyve nem valami kidolgozott ennek részleteiben, sokkal inkább egy pamfet, ami világra kürtöli – sokszor meglehetősen jó irányba tartó-, vágyait egy utópiáról. Persze külön pikantériája, mint minden ember alkotta ideológiának, rendszernek, utópiának, hogy a gyakorlata csúfos kudarcba fullad. Kadhafi habár sokban tett azért, hogy a Zöld könyvben vázoltak elinduljanak a megvalósulás útján, azért fényév távolságokban maradt nagyon hamar ez a próbálkozás. Végül csakhamar egy általa a Zöld könyvben mélységesen kritizált egypártrendszert hozott létre. Nem, hogy szindikalista, lokális kongresszusok hálózata nem lett, de autokratikusan, kemény kézzel irányította felülről emberein keresztül Líbiát. Bár az erőszakot mind a hatalom részéről, mind a hatalmat megdönteni kívánó forradalom részéről elítélte ( ismét nagyon szimpatikusan), végül 2011-ben rendszerét véres erőszakkal védte kétségbeesetten, a Zöld könyv tanácsait egyáltalán nem megfontoló szintén erőszakos forradalmárokkal szemben, akik végül gyalázatos módon ki is végezték a Zöld könyv szerzőjét.

Horváth Martin

Az európai identitás

 Budapest az egyetlen régió az EU-ban, ahol az európai identitás fontosabb, mint a nemzeti, vagy regionális. Legalábbis egy új kutatás szerint. Különösen érdekes ez annak fényében, hogy Nyugat-Európában sem találunk egyetlen hasonlót sem. Sőt, ott leginkább a nemzeti hovatartozás fontossága dominál. Nem véletlen, hiszen számukra az európai identitás szétválaszthatatlan a saját nemzeti identitásuktól. Egy francia, német, holland, belga stb. önmaga nemzetét egyenlőnek tartja azzal, amit úgy nevezünk: európaiság. Az a meghasadt tudatállapot csak keletebbre jelenik meg, ahol a saját nemzettudat és az európai identitás két külön, sőt szembenálló tényező. Mintha a magyar nemzet nem Európa része lenne. A protestszavazás fogalma már létezett, Budapest esetében a protestidentitásról beszélhetünk. Budapest belpesti krémje nem európai akar lenni, hanem nem akar magyar lenni. Az elvont európaiság fogalom sem takar sokat. Budapest nem európai akar lenni, hanem ő német, belga, holland, skandináv stb. akar lenni. Ezekben az országokban akar büszkének lenni nemzeti identitására. Ezt jelenti az ő európai identitása. Holott mindkettő mélységesen eltévelyedett, hazug identitás. Két identitást fogadok el jogosnak: a világpolgárt és a regionális, kis közösségi identitást. Mert csak ezek tudnak valójában létezni. Valaki ebben a nyitott világban szemezget és magáénak vall bárhonnan bármely kulturális esszenciát, vagy ami ténylegesen meghatároz egy embert, az az adott regionális közössége. Számomra Balaton-felvidékiként sohasem volt átélhető, sem romantikus, szívmelengető egy alföldi táj, vagy Petőfi tájleíró versei róla. És ez oda-vissza működik és persze minden tájegységgel. Kulturálisan is számos különbözőség van kisebb egységek, közegek között egy adott nemzeten belül. Valójában mind jobban járnánk, ha a regionális identitásunk határozna meg, illetve egyéni döntésünkből magunkba építenénk megannyi kulturális vívmányt, szellemiséget, melyet jónak látunk, a világ bármely pontjáról. Budapest is valójában egy sajátos, pikáns egyvelege megannyi kultúrának és egy sajátos regionális szellemi tégelyt jelent. Sokkal bölcsebben tenné, ha ezt a sajátos, csak rá jellemző identitást tartaná ő is fontosnak. És mindenki más is jobban tenné, ha így érezne a maga belátható közegében, semmisé téve végre az értelmetlen nemzeti-urbánus, nemzet-Európa szembenállást.

Akinek nem fáj Trianon...

 Jó pár éve egy barátom azt mondotta, hogy ezt a társadalmat Trianon törte meg lelkileg. Mennyien bólogatnának erre a kijelentésre, de akkor is már úgy gondoltam, hogy nem igaz.

Nemzettudat szempontjából Trianon a határon kívül ragadt magyarokat még meg is erősítette identitásukban. Az idegen, ellenséges, magyargyűlölő új államokban a csakazértis dacával őrizték meg a magyarságtudatukat, és a mai napig jobban megmaradtak klasszikus magyar identitásukban, mint az anyaországiak. Egyébiránt őket sem törte meg lelkileg Trianon hiszen egy tettre kész revizionista lelkületben úszott az ország évtizedekig utána. Ha valamiben is depresszív hatása volt, az kizárólag a Horthy-rendszer mesterkélt búslakodós propagandájának az eredménye, a nemzetsirató nóták és gyászosabb hangszerelésű himnusz és társai képében.

Területi-gazdasági szempontból még pozitívumok is származtak infrastrukturálisan az igazságtalan eseményből. Alighanem kevésbé követelne mindent vissza a tarsolylemezes, Ossian pólós exrendvédelmisek szubkultúrája, ha jól megsarcolnák a lakosságot Kárpátalja vagy Erdély gazdaságilag gyászos állapotának felzárkóztatásáért. Épeszű embert amúgy sem érdekel mekkora az országa, vagy mossa e tenger a partját (amely tenger mellett akkor sem dekkolt több magyar, a saját nemességgel és magyar lakossággal minimálisan rendelkező Horvátország területén). Megkockáztatom nem sokan hőzöngenének ha egy Svájc méretű, tengertelen országban kéne élniük, de ugyanolyan társadalmi berendezkedéssel, morállal, gazdasággal és kultúrával is, mint Svájc.

Trianon egyetlen tragédiája valójában azok számára érezhető és átélhető, akik akkor és ott kint ragadtak, s a legmocskosabb soviniszta országok, nem kevésbé soviniszta hipnózisban élő lakosságának lettek kitéve. Ez pedig talán az utóbbi évekig nem is nagyon változott. De Trianon pontosan megmutatta azt is, hogy a nemzetállamosdi és a határok nem sokat érnek a valóságban. 100 évnyi idegen országban való két mely szisztematikusan törekedett az asszimilációjukra, néha fizikai kiirtásukra, sem volt elég ahhoz, hogy az identitás, a közösség kihaljon. Az államhatalmon semmi nem múlik, maximum nehezít. Minden fejben és lélekben dől el.

Nehéz a magyarság helyzete. Konkrét etnikummal nem büszkélkedhetünk. Pusztai népek, szlávok, germánok különböző arányú mixe az ország. Kulturális alapokban nem különbözünk a többi katolikus dominanciájú közép-európai országoktól. Ezért próbálunk történelmi eseményekből identitást faragni. Ezért születnek olyan szállómondatok, mint " Az a magyar, akinek fáj Trianon". Kitagadva ezzel min. az anyaországi lakosság felét is a nemzetfogalomból. Az egyetlen, ami mélységesen sajátossá tesz minket és kiemel a környező tömegből: a magyar nyelv. Az egyik legösszetettebb, legkifejezőbb, egyedi csengésű nyelv, mely nem hasonlít nagyon másra. Ez az mely összeköt minket fiktív államhatárokon innen és túl és tart meg közösségeket bárhol legyenek is. Amíg magyar szó hallatszik bármerre is, addig a magyarság esszenciájának értékes része megmarad. Ha tetszik, ha nem, a magyar nyelv a magyarság csúcsterméke és egyetlen valódi összekötője. Így még inkább ne használjuk a fentebb említett Trianonnal kapcsolatos hazug identitást faragó blődségek megfogalmazására.