Magyarország az ellenreakciók csapdájában, avagy mégegyszer és utoljára a NER-ről és annak bukásáról

20 évet a 20 évért. Így hangzott a Jobbik 2010-es szlogenje, ami revansot akart venni a rendszerváltás utáni posztkommunista évtizedekért. Ha nem is úgy, ahogy gondolták, de megkaptuk. A magyar társadalom a "bármi jobb, mint ez" hangulatában van politikailag, több mint 30 éve. Egymást váltogató kormányok kerültek hatalomra a rendszerváltás után, mert a népharag mindig az aktuális kormányt súlytotta. Ezt a NER megtörte és a haragot átirányította nemzetközi, külső tényezőkre, végül újfent felülkerekedett a kormányra való harag indulata és a "bármi jobb, mint ez". Az elmúlt 10 évben temérdek NER-t kritizáló írás jelent meg itt a blogon, most még egyszer és utoljára egy elemzés a NER létrejöttének és bukásának okairól, és az azt megdöntő korszellemről. Avagy Magyarország az ellenreakciók csapdájában.

Van egy alapvető állításom, amivel sokan vitatkoznak évek óta: a magyar társadalom döntően nem jobboldali. Legalábbis annak kulturális, szellemi értelmében biztosan nem. A nemzeti-keresztény-konzervatív attitűd mélységesen messze áll a Kádár-rendszer langymeleg antinacionalsita, vallástalan baloldali posványában évtizedekig vígan lubickoló, majd ennek a rendszerváltás után a posztkommunistákat a liberálisokkal karöltve rendszeresen a legtöbb szavazattal jutalmazó társadalomtól. A 2010-es fülkeforradalom és a NER eljövetele nem a magyar társadalom radikális jobboldali fordulatát jelentette, csupán fennálló rendszerben való mélységes egzisztenciális és morális csalódás juttatta Orbánt és a Fideszt a kétharmados monopolhelyzetbe. A NER eljövetelével viszont az egész társadalom átlett verve, több szinten. 

A magyar társadalom döntő többsége egyáltalán nem konzervatív abban az értelemben, ahogyan Lengyelországban, vagy Horvátországban konzervatívok és nacionalsiták az emberek. Még a vidéki, falusi emberek döntő többsége sem kifejezetten vallásos, a keresztényi értékrendet mindennapjaiban figyelembe sem veszi. Még csak olyan kulturális keresztény szempontból sem, amire a politika alapoz (élő valós hitről pedig ne is beszüljünk). A Kádár-rendszer majd a rendszerváltás utáni posztkommunista 20 év velejéig öngyülölővé, saját nemzetük iránt cinikussá tette a magyar társadalom jelentős hányadát. Számukra a NER ideológiai és államszervezési irányelvei vagy kifejezetten ellenszenvesek, vagy legjobb esetben is közömbösek voltak. 

A magyar társadalom kisebbik hányada, körülbelül másfél millió ember valamilyen okból valóban magát nemzeti, keresztény-konzervatívnak aposztrofálta a rendszerváltás utáni évtizedekben. Ez a réteg a rendszerváltásban csalódva, a posztkommunisták hol nyílt, hol a mélyállamban, gazdaságban, kulturában megmaradt hatalmát látva egyre frusztráltabbá és radikálisabbá vált. A rendszerváltás valós elmaradását szemlélve, szépen lassan az egész liberális demokráciával és az EU-val, - mely mindezt a posztkommunista hatalomátmentést lehetővé tetté és asszisztált ahhoz-, egyre jobban szkeptikussá, vagy kifejezetten ellenségessé vált. S míg a magyar társadalom többsége továbbra is langymeleg kádári gyökerű technikai baloldaliságában tengődött, a társadalom kisebb hányadát kitevő jobboldaliak egyre radikálisabbá váltak, ezzel együtt pedig Orbán és a Fidesz is. 2010-re az átjárás lehetetlenné vált ezen tömbök között világnézetileg és mélységes szakadék tátongott szellemiségében a magyar társadalom magát jobboldaliként aposztrofáló rétege és a többségi társadalom között. Orbán pedig ezt pontosan tudta, ezért túl sok konkrétummal nem kecsegtette a 2006 utáni elégedetlenségi hullámban esélyesen rá szavazó tömegeket. Ha Orbán nyíltan előre elmondja, hogy mit tervez, mi lesz a NER, hogy gyakorlatilag hellyel közzel az akkori szélsőjobboldali Jobbik programját kívánja megvalósítani, valószínűleg sohasem szavaztak volna rá annyian, hogy a régi választási rendszerben is kétharmados felhatalmazást kapjon és új rendszert alapíthasson. A Gyurcsány utáni elégedetlenségi hullámban tömegével Fideszre szavazó nem jobboldali, pusztán egzisztenciális okokból szavazó közömbösek, így hatalomra juttattáka  NER-t. Mondván " bármi jobb, mint ami most van". Mindenki eldöntheti valóban jobb lett-e ez a bármi.

De a Fidesz jelentős részét alkotó magukat mérsékelt, konzervatív tömegeit is átverte Orbán. Mindenki azt hitte, hogy a szélsőjobboldali szavazatokért cserébe tesz a Fideszhez köthető kulturális holdudvar látványos gesztusokat, a párt irányvonala pedig a klasszikus jobbközép irányzat. Tévedtek. Orbán és szűk köre sokkal jobban hasonlított a radikális jobboldali irányvonalra, és a Fidesz többségét kitevő mérsékelt jobbközép szavazókat és tagokat verte át és használta fel a NER kialakításához. A NER első ciklusának végére ez lassan mindenki számára világossá vált, azonban a jobbközép bázis számára ez valóban még a "jobb, mint bármi, ami eddig volt" hangulatát jelentette. Így sokáig kritikájukat ellhallgatva, de asszisztáltak a rendszerhez. Miközben a radikális jobboldaliak közül is szépszámmal áramlották át a NER hívei közé látva a világnézetük sok fontos pontjának megvalósulását. A korábban kizárólag nemzeti radikálisok által hangoztatott kulturális, szimbolikus és sokszor valódi gyakorlati témák még soha annyira nem voltak nyíltan felvállalva és a hatalomba ültetve korábban, mint a NER alatt. Ezért cserébe pedig az alapvetően antiszemita húrokon pendülő szélsőjobboldal hajlandó volt szemet hunyni és elnézni a  Fidesz amerikából importált Izrael-barát, cionista, zsidó-keresztény kultúrára építő elemeit is. 

A NER mindenkit egy kicsit átvert. Átverte a közömbös, nem jobboldali tömegeket, hogy hatalomra jutassa magát, átverte a jobbközép mérsékelteket, hogy kiépítse magát és átverte a nemzeti radikálisokat is sok kérdésben, hogy kiépült rendszerét fenntartsa. De a NER sorsa igazán akkor pecsételődött meg, mikor végül saját magát is átverte. A 2020-as évekre Magyarországból egy populista jobboldaiak által csodált kis szigetet kreált, egy ideológiai inkubátorban nevelt és árucikként importraszánt mintadarabot. Nyugat-Európa jobboldali populistáin keresztül az USA jobboldalán át, Oroszországon keresztül Keletig mindenütt elsimerésre talált és áhítattal nézték a megvalósult Nyugat alternatívájaként létrejött illiberális demokrácia modellt. Azt a modellt, amit Orbán eladásra szánt és ezzel a mintával elakarta foglalni az egész EU-t és a Nyugati világot, átformálva a saját képére, átformálva úgy, ahogy egész Magyarországgal tette. A NER pedig elhitte, hogy egy olyan ezeréves birodalom lehet, amely miután legyőzte belhoni ellenségeit, most megvívhatja ezt egész Európával, amelyben segítségére van már az USA, Ororszország és az EU-n belüli nagyra nőtt ellenzékben lévő elvtársai. S míg Orbán elhitte, hogy ők az egész Nyugati világot rángató pók, a kiépült háló budapesti centrumában, addig elfelejtette saját országát kormányozni. A NER megbonthatatlan monstrumának hitében pedig haszonelvű hiénak csimpaszkodtak rá a torz posztfasiszta rendszerre, amelyen keresztül saját meggazdagodásuk zálogaként tekintettek, s magukat sérthetetlenek hitték, hisz egy sérthetetlen hitt rendszer védelme alatt állnak. S miközben markáns propagandával hirdette itthon és külföldön önmagát, mint a kereszténység és a nemzeti-konzervatív világnézet őrlángja a sötétségben, addig a kereszténységgel és a konzervativizmussal összeegyeztethetlen kokainos kurvázásokban, önmagukkal meghasonlott melegorgiákon való részvéetelekben és pedofilgyanús esetekben keveredett bűnrészesség gyanújába a  rendszer. Talán Orbán úgy gondolta, hogy a világméretű ideológiai harc közben nem érnek rá önkritikára, mert az csak gyengítené őket. Talán olyan mértékben összefonódott a NER a morális és gazdasági bűnőző csoportjaival a háttérben, hogy ha akar sem tudott volna megválni tőlük valódi rendszerszintű megrogyás nélkül. Mindenesetre végül a rendszer meghasonlott önmagával. Gazdasági teljesitmény hiányában az érdekből mellé álló közömbös, semmiben nem hívő tömegek elpártoltak, a radikális irányt mindig is kisebb rosszként elfogadó jobbközép bázis pedig végleg kiábrándult. A NER-nek sem ideológiai, sem gyakorlati hitelessége nem volt már, egyedül ezeknek a mítosza maradt. 

NER-nek két főbűne volt. Az egyik praktikai. Ez pedig a konszolidáció hiánya. A NER évről évre egyre radikálisabbá vált csak, egyre többet követelt, egyre több szektort akart leuralni és, amit leuralt azt is egyre szélsőségesebb ideológiával, habitussal, retorikával töltötte fel. A másik szellemi, sokkal nagyobb vétek. Ez pedig, hogy ezen radikalizációja közben folyamatosan élt vissza és járatott le olyan értékeket, mint a kereszténység vagy a konzervatív értékek sokasága. Alapvetően jobb sorsa érdemes értékeket mocskolt be egyre jobban és jobban és áldozta be hitelességüket folyton a hatalom oltárán. Az, hogy a NER nem lett olyan legalább étvizedeken át fennálló rendszer, mint a Horthy-rendszer vagy a Kádár-rendszer, külföldi példákat nézve pedig az olasz fasiszták regnálása, Franco tábornok Spanyolországa, vagy akár a brezsnyevi Szovjetunió, annak oka a folytonos konszolidációra való képtelenség és a saját értékeivel való meghasonlás. A náci Németország sem volt képes konszolidációra, 12 év alatt romba is dőlt és magával rántott maga körül mindent. Idehaza a Rákosi-rendszer volt konstans agresszióban, miközben maga kommunista elveit is arcon köpte szüntelen. 10 évet sem kellett várni, hogy elsodorja a népharag. 

Tartom az állításom, a magyar társadalom sosem volt többségében jobboldali és most sem az. A NER mindvégig egy jogi és PR trükkökkel fenntartott csalás volt, ami fogjul ejtette az államot. Ideje és ereje lett volna a társadalom átformálására, de ehhez alkalmatlan és dilettáns káderrendszere volt. Persze azzal sem állnánk jobban ha sikerül, sőt. Viszont a NER valamit állított magáról, ez tagadhatatlan. Orbán és a Fidesz nem rejtette véka alá, hogy jobboldali, nemzeti-keresztény identitást vállal magára, akkor is ha ezt sokan sokféleképpen értették 2010 előtt. Ennek tudatában szavaztak rá kétharmaddal, vagy ezzel valamilyen formában azonosulva, vagy az " ez is jobb, mint ami van" kompromisszumával. Végzetes tévedés és a társadalomra borzalmasan toxikus, hogy az egész NER valójában egy ellenreakicó volt az azt megelőző posztkommunista-liberális 20 évre. Dacos, dühös bosszú ellenkultúrája. Önmagában nem volt értelmezhető, csak az azt megelőző évtizedekre adott revansként. A mindig is kisebbségben lévő, lenézett, sokszor megalázott és traumatizált jobboldali réteg bosszújaként a rendszerváltás utáni 20 évért. 

Ami a Tisza felemelkedését illeti, sajnos ebből a toxikus, dacból és bosszúból építkező ellenreakció hullámból ugyanúgy, vagy inkább sokkal jobban építkezett. A " bármi jobb, mint ami most van" indulathullám kizárólagossága jutatta hatalomra, s míg elmondhatjuk, hogy a Fidesz 2010 előtt azért annyit állított magáról, hogy jobboldali, keresztény-konzervatív, addig a Tisza teljes identitása homályban maradt és tényleg a bármi lehet lutrijával került korlátlan hatalommal kormányra. A NER a posztkommunista 20 év ellenreakciója volt, a Tisza az elmúlt 16 év NER ellenreakciója lett. Magyar Péter személye és az őt segítő emberek jelentős részéből okulva talán értelmezhetjük ezt akár úgy is, mint a NER-en belüli klikkek háborúját, amelyben az atlantista Fidesz megpuccsolta az EU-ellenes Fideszt. Ahogyan Brezsnyev és klikkje is megpuccsolta Hruscsovot 1964-ben, csak ahhoz nem kellett pártot alapítani és nem kellett a színes skálán mozgó identitású, vagy éppen teljesen identitástalan tömegek szavazata. Magyar Péter és sokan mások is hangoztatják a letűnt '90-es évekbeli Fidesz "Polgári Magyarország" szlogenjét. Ez mint homályos identitáshalmaz felsejlik, s a NER eddigi népi, vidéki, proli nacionalizmusát a budai ficsúrok kivagyisága, kulturális sznobizmusának illúziója váltja, amit magáévá tehet a kultúrától valójában mélységesen messze álló dacos ellenreakcióból táplálkozó értéksemleges tömeg. A liberálisok és baloldaliak, akik mind a Szent Koronára esküt tevő, Székely Himnuszt éneklő Tiszára szavaztak pedig átlettek verve, ahogyan a Fidesz is átverte a mérsékelt jobbközép szavazókat 2010-ben. Ami örök, az a féktelen düh, harag és az önálló értékeket sosem valló identitástalan tömeg mérhetetlen indulatú ellenreakciója. Amely hatalomra emelte a NER-t, s most a Tiszát. A liberálisból nacionalistává váló Orbánt, majd a fideszesből demokráciamentő ellenzékivé váló Magyar Pétert. Tették ezt mindkét esetben olyan vehemenciával és indulattal, amelyben verbális terrorként feszítettek keresztre mindenkit, aki nem értett teljesen egyet az aktuális korszelem áradásával. Keresztényként azonban a korszellem sohasem lehet a vezérfonalunk, s rég tudjuk Jézus után, hogy " az én országom, nem e világból való". Nem ragadhat el minket a "bármi jobb" hamis indulatillúziójának érzülete, amivel a világi hatalom bűnös posványába segítünk arrogáns politikusokat ha keresztény billoggal látják el magukat azok, ha nem. A világ reménysége nem a mi reménységünk. A zsidók politikai vezért vártak Messiásként, s midőn kiderült, hogy Jézus Krisztus  nem az, féktelen dühükben megölették. Jézus Krisztus reménysége nem e világ reménysége, ebben a világban nincsen valódi reménységünk. A mi reménységünk az élő Isten, Jézus Krisztus, aki nem próbálta meg megjavítani hatalom útján ezt a hiábavalóság alá vetett világot. Ne legyen hamis reményünk, ne legyenek hamis bálványaink. Sem a világi remény, sem a félelem, sem a bosszú, sem harag nem lehet a megalkuvásunk tárgya és nem ülhetünk fel az aktuális korszellem indulatainak hullámvasútjára. A mi céljaink és reményeink nem itt vannak. Ahogy Jézus mondja:

 "A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot"(Jn.16:33)

A cionista-kereszténység tévtanítása

Keresztény ember nem lehet antiszemita, ahogyan nem lehet filoszemita sem! A kereszténységet már besározta a 20. század az antiszemitizmussal a klerikálfasizmusok által, most a 21. században filoszemitizmussal keni össze a populista jobboldal. Előbbi a pogánysággal kötött paktumot, jelenkori a cionista zsidó-keresztény kultúra sohasem létezett legendájával.

Az Újszövetségben két csoporthoz szól Jézus és az apostolok: pogányokhoz és zsidókhoz. Mindkettőhöz az üzenet világos: térjenek meg! Egyik sem jobb a másiknál. Horizontálisan messze van ez a kettő egymástól de Krisztustól vertikálisan ugyanolyan messze. Aki krisztusi ember lesz felülemelkedik ezen “ kasztján”, ahogyan Pál apostol mondja: Krisztusban tehát nincs zsidó sem görög… ( Gal. 3:27)

A 19. század amerikai neoprotestáns mozgalmainak cionista-keresztény tévtanításából ered ez az egész “ zsidó-keresztény kultúra” mítosz mely megfertőzte a legtöbb egyházat és az egész nyugati jobboldalt. A korai őskeresztény egyháztól kezdve a 20. századig elfogadott volt keresztény berkekben, a szuperszeccionizmus, vagyis a helyettesítési teológia. Miszerint a zsidó nép kiválasztottságát felváltja a Krisztusban hívő emberek közössége, nemzettől, etnikumtól függetlenül. Az amerikai neoprotestánst cionista import ezt rúgta fel, s mára közelfogadottabbá vált, hogy a zsidók ugyanúgy kiválasztottak maradtak, és külön úton üdvözülnek, Izrael és Jeruzsálem pedig nem szimbólumok az egyházra, hanem valóban fizikailag egy jogilag összetákolt politikai egységre, országra utalnak. Ebben az értelemben Krisztus hiába és nem mindenkiért hallt meg. A Zsidókhoz írt levél az Újszövetségben úgy, ahogy van tévedés.

Zsidó-keresztény kultúra nincs. A judaizmus alapvetése, hogy a kereszténység megváltója egy kókler, hamis messiás. A judaizmus a kereszténység legszentebb és legfontosabb kijelentését tartja blaszfémiának, bolondságnak. A keresztény ember sohasem lehet antiszemita, de szükségszerűen antijudaista! Ez a két nézet a szellemi térben kibékíthetetlen egymással, közös Ószövetségi alapok ide, vagy oda. 

Plitvicei-tavak és a véres húsvét

35 évvel ezelőtt 1991. március 31.-én történt a Plitvicei-incidens, a horvát köznyelvben "Véres Húsvét". A Pilitvicei-tavak a legtöbb ember számára a festői szépségű természeti csodát jelentik, de Horvátországban más jelentőséggel is bír. A horvátországi szerbek, már 1990 augusztusában kikiáltották a Szerb Krajnai Autonóm Területet Dalmácia azon területein, ahol szerbek éltek többségben. A szerb rendőrök és területvédelmis katonák nem engedelmeskedtek többet Horvátország vezetésének. Megkezdődött a "rönkforradalom", ahol a szerbek fabarikádokkal torlaszolták el az utat a többségében szerbek lakta falvak, városok előtt, hogy a horvát hatóságokat meggátolják a bejutásban. Ekkor a még csak a szerb dominanciájú Jugoszláviából függetlenedni vágyó Horvátország nem volt önálló állam, így fegyveres erői sem. Egyetlen legális fegyveres egység a rendőrség volt, amire támaszkodhatott. 1991 március 1.-én Pakrac térségében már eldörtülek a fegyverek a szerbek és a horvát rendőrség között, de halálos áldozatot még nem követelt a konfliktus. A festői Plitvicei-tavak azonban mást tartogattak.

Plitvice nem volt része az önkényesen kikiáltott Szerb Krajnai Autonóm Területnek, mert nem volt döntő többségű, egységes szerb etnikum a térségben. Ennek ellenére a Szerb Krajnai fegyveres erők március 28.-án elfoglalták Plitvicét, és a helyi felfegyverzett szerb kisebbség segítségével menesztették a a Plitvicei Nemzeti Park horvát vezetőségét. A helyzet stratégiailag is fontos volt, mert így ellenőrzésük alatt tudták tartani a két szakadár szerb entitást (Glini és Krajnai Autonóm Terület) közötti utakat. A horvát különleges rendőrség mindösszesen egy páncélozott járművel, és több személyautóval, buszokkal érkeztek a helyszínre 1991 március 31.-én. A szerbek reggel 7 órakor váratlan rajtaütésszerű támadást intéztek Plitvice mellett a konvoj ellen, amiből heves tűzharc alakult ki. Josip Jović a 21 éves horvát rendőr és Rajko Vukadinović 31 éves szerb rendőr életét vesztette. Ők voltak a Horvátországi-háború első áldozatai. Egy horvát, egy szerb.

A horvát különleges rendőri egység bevetés előtt és után 1991. március 31. Plitvicei-tavak

Az események után a szerb parlament rendkívüli ülést tartott és ennek nyomására a JNA(Jugoszláv Néphadsereg) bevonult Plitvice térségébe a Zágrábi kormány tiltakozása ellenére. Ekkor még sok horvát is reménykedett, hogy a JNA valóban független és béketeremtő tud lenni a horvát és szerb fél között, ahogyan azt ígérte. Április 2.-án JNA ultimátumot adott a horvát rendőrségnek a terület elhagyására, amelyet megtettek azért cserébe, hogy Plitvicében egy horvát rendőrőrs működhet. Július 1.-én a JNA blokád alá vonta a horvát rendőrőrsöt, 5 nappal később pedig a Szerb Krajnai erőkkel közösen támadást indított déli irányba a ZNG horvát civilekből álló önkéntes erői ellen. A Plitvicei-tavakhoz vezényelt JNA lett a kiindulópontja megannyi támadásnak horvát területek ellen a nyár folyamán. Augusztus végére a JNA elfoglalta a Plitvicei rendőrőrsöt, majd megkezdődött a vukovári-csata utáni második legvéresebb városostrom a plitvicei JNA közreműködésével, Gospić-ostroma. Plitvice több, mint 4 évig maradt az addigra de facto szerb bábállammá vált Szerb Krajnai Köztársaság része, amely idő alatt szisztematikusan megtisztították a régiót a horvátoktól. Csak 1995. augusztusásban foglalta vissza a Horvát Hadsereg a Vihar-hadművelet keretében. A turisták lassan újra visszatértek, hogy gyönyörködhessenek a festői régió szépségeiben, amely a háború etnikai tisztogatásainak nyomán ma is Horvátország egyik legritkábban lakott területei közé tartozik.

VLOG! Irán helyzete és a cionista jobboldal

 

Bibliaértelmezés I. - Éden és a bűnbeesés magyarázata (videó)

 

Bibliaértelmezés IV.- Ábrahám és Isten szövetsége

Noé és az új teremtés után csakhamar ugyanazok a problémák ütik fel a fejüket, mint, ami Noé előtt is a világ vesztét okozták. Az ember nem változott és a társadalma sem, annak megváltása, a szív átformálása még nem történt meg az új környezettel. A Szentírás azt írja, mindenkinek egy nyelve volt. Bábel tornyának híres története ez, midőn az ember a hatalmával úgy él (vissza), hogy Isten trónjára tör, ő maga akar Istenné válni, vagy közel azt a hatalmat gyakorolni. (Ter. 11:1-5) Történelmileg mindenképpen az akkori birodalom Zikkuratainak képe jelenik meg Bábel tornyában, de a történet ennél sokkal mélyebb és szimbolikusabb. Az ember ég felé való törekvése, az isteni hatalom megkaparintásának allegóriája ez. Mégis milyen gúnyos, hogy a következő sorokban azt írja a Biblia: Az Úr pedig leszállt, hogy lássa a várost és a tornyot (Ter. 11:5). Az emberiség egyesül és egyesült erejét, mindent bevetve arra használja, hogy isteni hatalmat szerezzen, de ez még mindig annyira elég, hogy az Úrnak "lekell hajolnia", hogy egyáltalán lássa ezt az gonosz, gyarló próbálozást. Ez a Biblia talán leginkább antiglobalista kinyilatkoztatása. A jelen romlott emberiség egysége, csak Isten legyőzésére, annak hatalmának kisajátítását szolgálja, így célravezetőbb, ha inkább szétszélednek és nem tudnak egyesülni, mert még mindig kevesebb kárt tesznek maguknak az emberek és a világnak. Ezzel azonban lezárul a Biblia egy nagyon jelentős szakasza, mikor kollektíven, univerzálisan az emberiség történetét meséli el, s innentől fokozatosan egyre szűkül az a terület, ahol Isten - látva az emberiség hiábavaló törekvéseit-, belekezd saját megváltási tervébe. Ez pedig nem kollektíven zajlik, hanem először egy népre, Sém nemzetségére (szemiták) majd később konkrét személyek (Ábrám) történetét meséli el Isten hatalmas tervében. (Ter. 11: 10- 32). Itt jelenik meg először, hogy a mindenható, korlátok nélküli Isten az ő hatalmas bölcseségében mégis a korlátozott, kicsiny, apró, legjelentéktelenebbnek tűnő dolgok által kezd el hatni és véghez vinni univerzális tervét. 

"Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked!Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel.Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége." (Ter. 12:1-3)

Ábrám egy teljesen átlagos, hétköznapi ember Mezopotámiában. Leszámítva, hogy őt találja Isten alkalmasnak arra, hogy elsőként közvetlenül megszólítsa Noé után, elsőként a mi jelenlegi történeti időszakunkban. Ő maga az egyistenhit első "megalapítója" és alapköve. Ábrám döbbenetes, hogy milyen erővel és bizalommal viseltetik Isten ígérete iránt és elindul házanépével az ismeretlenbe. Csak mert bízik Isten ígéretében. Nem tudja hová megy, nem tudja hogyan, nem tudja miért és, hogy ott mihez kezd, de Istenbe vetett hite és bizalma legyőzi az emberi elme és aggodalom korlátait. (Ter.12: 4-6) Ahogyan mi magunknak is minden nap lekell győznünk ezt magunkban és Istenbe vetett bizalommal és hittel neki kezdeni minden egyes napnak és életszakasznak annak biztos tudta nélkül, hogy hogyan alakul és merre tartunk, egyszerűen csak érezve és tudva Isten által, hogy a helyes utat követjük. Különösképpen érdekes, hogy Isten már itt megígéri Ábrámnak, hogy nagy áldás lesz sokak számára és általa nyer áldást a föld minden nemzetsége! Ez már itt konkrét utalás arra, hogy Ábrám utódai nem vérszerint értendők kizárólag, hanem mint Istennel elsőként kontaktoló és rá hallgató ember, akin keresztül cselekedhet az Úr, végül elvezet majd Jézus Krisztushoz és az egész emberiség megváltásához. Ábrám még ezt nem érti, de hisz és bízik és végül ő néküle valóban nem nyerné el Isten áldását és megváltását az emberiség majd. 

"Egyszer éhínség támadt azon a földön. Ekkor lement Abrám Egyiptomba, hogy jövevényként ott tartózkodjék, mert súlyos volt az éhínség azon a földön.Amikor már közel járt Egyiptomhoz, ezt mondta feleségének, Szárajnak: Nézd, tudom, hogy szép asszony vagy.Ha meglátnak az egyiptomiak, azt mondják majd: Ez a felesége! És engem megölnek, téged pedig életben hagynak. Mondd hát azt, hogy a húgom vagy, hogy jó sorom legyen általad, és ne öljenek meg miattad!" (Ter. 12:10-13)

Ahogya eddig a pontig csodálhattuk Ábrámot nagy hitéért, rögtön megmutatja emberi arcát és gyengeségét, ráadásul az első adandó nehézségnél. Nem az Isten mondja Ábrámnak, hogy menjen Egyiptomba, azt Ábrám saját maga emberi ésszel silabizálja ki, hogy a nehézséget megússza és jólétet szerezzen magának. Ráadásul mindezt hazugság és ármány útján tetézi feleségének letagadásával, hogy még több negatív következménytől kímélje meg magát előre! A számításai bejönnek és Egyiptomban igen jó dolga lesz, de ahogy az Írás folytatja: De nagy csapásokkal sújtotta az Úr a fáraót és házát Abrám felesége, Száraj miatt. (Ter.12:17) Vagyis Isten nem hagyja, hogy az emberi logika és saját önző jólétünk és a könyebbik út győzedelmeskedjen. Istennek terve van Ábrámmal és ezt véghez is viszi, hiszen végső soron az a helyes és a jó. Ehhez pedig Isten szorongatni kezdi azt a körülményt, amely által Ábrámot magát is és távozásra készteti, visszatérésre az eredeti tervhez. A Ter. 13:1-ben már úgy folytatja a Biblia: Ábrám feljött Egyiptomból... Milyen kifejező, hogy feljön, nem csak földrajzilag, de lelki, szellemi értelemben is. Ábrám Isten nélkül döntött, mélyen volt, az Úrtól távol, de most visszatér, újból feljön. Mindannyiunknak megvannak azok az élethelyzetei, mikor a nehézségek, gondok, aggodalmak láttán saját magunk vesszük kézbe az irányítást és megoldást keresünk. Mindenkinek megvan a maga "egyiptoma", amivel az Isten tervét helyettesíti a belé vetett hit hiányában. Jelentsen az "egyiptom" itt számunkra saját ötletet, tervet, embert, közeget, helyet, tudatmódosító szereket stb. De minden, amit Isten nélkül, Isten ellenében tervelünk ki a magunk kűtfőjéből, a magunk érdekében, könyebb útként, azt kamatostul kapjuk vissza negatív értelemben és tarthatatlanná válik. Szükséges újból feljönnünk a mélyből és ismét az Úrra támaszkodni és az Ő tervét követni. Ábrám is visszatér és oltárt épít az Úrnak, majd rögtön segítségül hívja a nevét. (Ter. 13: 4) Az eltévelyedésből és a bűnből való újból visszatérés és megbánás gyönyörű jele ez, amin mindannyian átesünk, vagy átkellene esnünk, akár nap, mint nap oly sok konok döntésünk után. 

"Azért Abrám ezt mondta Lótnak: Ne legyen viszály köztem és közted, az én pásztoraim és a te pásztoraid között, hiszen rokonok vagyunk!Hát nincs előtted az egész ország? Válj el tőlem! Ha te balra tartasz, én jobbra megyek, ha te jobbra mégy, én balra térek.Ekkor Lót körülnézett, és látta, hogy a Jordán egész környéke bővizű föld. Mert mielőtt elpusztította az Úr Sodomát és Gomorát, egészen Cóarig olyan volt az, mint az Úr kertje, mint Egyiptom földje.Lót tehát a Jordán egész környékét választotta magának, és elindult Lót kelet felé." (Ter.13:8-11)

Ábrám nem akar viszályt testvérével, ezért felajánlja, hogy Lót válaszson területet magának. Ábrám itt már helyesen dönt, azzal, hogy nem ő maga dönt. Kivette az irányítást a saját kezéből és a sorsra, pontosabban Istenre bízza azt. Lót maga dönt és pontosan ugyanazt teszi, amit korábban Ábrám Egyiptom esetében. Saját maga anyagi, jólétbeli hasznát nézve, a könyebbük, jövedelmezőbb utat választja. Ábrám tanult hibájából és megbékél azzal, ami jut neki és Isten kezébe bízza a jövőt. Később azonban Lóttal megtörténik nagyjából ugyanaz, ami Ábrámmal Egyiptomban és ugyanolyan szorongatatott helyzetbe kerül, majdnem életét veszíti, ha testvére Ábrám kinem menekíti onnan. Ezt a Teremtés 14.-ben olvashatjuk. Ami nem csak arra utal, hogy ciklikusan újból és újból beleesnek emberek ugyanabba a hibába, de Lótot már nem az Úr menekíti ki, hanem Ábrám. Jelezve azt, hogy, aki egyszer beleesik egy hibába, bűnbe és tanul abból, újból megtér Istenhez, azt azt embert Isten később felhasználja mások megmentésére is, akik hasonló bajba keverik magukat. 

A Teremtés 15-ben ezután végig Ábrám agóniáját láthatjuk, ahogyan hitetlenkedik, hogy Isten az ígért utódokat megadja majd neki. Ábrám ismét gyötrődik a hitével és az Istenbe vetett bizalommal. Rendkívül öreg ő és felesége is, racionálisan nincs esélye utódra és ez a racionalitás zavarja. Nem tud bízni teljesen Isten ígéretében. Isten azonban lehajol Ábrámhoz és nem megdorgálja nehéz lelki helyzetében, hanem megerősíti. A szövetség, amelyet ígért neki újból megkötettik. Isten újból biztosítja, hogy ő lesz a népek áldáshozója a jövőben utódai által. Még ha ekkor Ábrám nem is tudja, hogy nem csak vérszerinti utódokról van szó, hanem minden emberről, akinek olyan lesz hite mint neki. Ezekre utal Isten úgy, hogy annyi lesz, mint égen a csillag. Ezután egy külünösnek tűnő szövetségkötés következik az Isten kérésére:

"Ezt mondta neki: Hozz nekem egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét és egy hároméves kost, egy gerlicét és egy galambot!Elhozta neki mindezeket, azután középen kettéhasította őket, és mindegyiknek a két felét egymással szemben helyezte el; a madarakat azonban nem hasította ketté. (...)Napnyugtakor aztán Abrám mély álomba zuhant, és rémítő nagy sötétség borult rá.(...) Amikor lement a nap, és koromsötét lett, hirtelen füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át ezek között a húsdarabok között. Ezen a napon kötött az Úr szövetséget Abrámmal..." (Ter. 15: 9-18)

Ahhoz, hogy megértsük ennek a jelentőségét kicsit tisztában kell lennünk a korabeli, Közel-Keleten lévő szokásokkal. Az állatok kettévágása, majd az azok között való átsétálás volt egy fogadalom és szövetség jele két ember között. Nagyjából azt jelentette, ha megszegem a szavam, akkor végezzem úgy, mint ezek az állatok. Magyarán vágjanak le, fizessek életemmel. Isten, mint füstölgő kemence (gyötrelmek, szenvedés) és tüzes fáklya (Isten vezetése, ítélete) keresztül sétál az állatok között, a fogadalmát megtéve. Azonban a történet érdekessége, hogy Ábrám ekkor alszik, és ő nem sétál keresztül az állatok között. Míg Isten két szimbólumban is megjelenik a kemence és a fákyla képében, vagyis Ábrám helyett is Isten vállalja a szövetséget. Egyszerűen fogalmazva, Isten vállalja annak a következményét és terhét is, ha az ember megszegi a szövetséget Istennel. Ez pedig meg is történik a történelem során jópárszor és végül Jézus Krisztus képében valóban "levágják" és életével fizet az ember helyett, a szövetség megszegéséért. Csodálatos korai előképe az Ószövetségben Jézus Krisztusnak és jele az Isten mindneható kegyelmének és magáravállalt szenvedésnek az emberek bűnének bocsánatáért. 

A horvátok iráni származása

Amikor az Irán elleni háborúról akarok informálódni, nem feltétlen a nyugati narrativából, rendszeresen felkeresem a horvát híroldalakat. Többnyire sokkal több iráni forrásból, iráni szemszögből árnyalt tájékoztatással dolgoznak, és úgy általában is kevesbé negatív a horvát mainstream Iránnal. Ennek pedig egy különos oka van.

Amikor az 1930-as években megkezdte aktív szerbellenes, függetlenségi akcióit a horvát fasiszta Usztasa mozgalom Jugoszláviában, a korszellem tekintetében fontos problémával szembesült. Ideológiai szövetségeseik, a nácik fajelmélete alacsonyabb rendű szolganépnek tekintette a szlávokat. Ante Pavelic az Usztasa vezetője pedig mindent megtett, hogy a horvátok ne legyenek azok. Azzal ugyan már sokat nem tudott kezdeni, hogy a nyelvük egyértelműen szláv eredetű, sőt gyakorlatilag megegyezik az általuk olyannyira gyűlölt szerbekével, de a múlton még változtathatott. Igy született meg a horvát-perzsa rokonság elmélete. Ez a gyenge tudományos lábakon álló elmélet arra a feltételezésre épített, hogy az egykori nomád perzsa lovas törzsek egyike, a szarmaták eljutottak egészen Ukrajnáig ( ez hivatalosan is a horvátok őshazája) de később a Balkánra is. Ez eddig közelfogadott teny, arra azonban jelrnleg nincs semmi bizonyíték, hogy a horvátokkal bármi rokoni kapcsolat, eredettörténet fennállna. Egyedül a Hrvat népnév vezetheto vissza perzsa nyelvi gyökerekre.

A tudományos körökben a hun-magyar vagy sumer-magyar rokonság szintjén álló elmélet lett azonban az 1941 és 1945 között fennálló náci bábállam a Független Horvát Állam hivatalos narrativája. Igy lettek a horvátok árják. ( Irán nevének jelentése is “ árják földje”) Azonban az elmélet története itt nem ért véget.

Amikor Horvátország 1991-ben kikiáltotta függetlenségét és hosszú függetlenségi háborúba keveredett a szerbekkel, nem csak a Független Horvát Állam usztasa politikusainak nevét szedték elő utcaneveknek vagy hadosztályoknak, hanem a bizonyos iráni eredettörténetet is. Horvátországban az 1990-es években hivatalos állami narrativa volt a perzsa származás, melyet az iskolákban is oktattak és megkülönböztette őket a szerbektől. Akiktől minel jobban különbözni akartak a horvátok annyi kényszeredett közösen töltött évtized után.

Az alábbi 1999-es videón Franjo Tudman, Horvátország első elnöke elemez egy iráni vázát, melyen a horvát muzeum tanúsága szerint a horvát kockás címer látható. Tudman szerint az iráni rokonság egyértelmű, és az évszázados szerb/ jugoszláv hazugságoknak köszönhetően nem kutathatták eddig ezt a nyilvánvaló igazságot. Bár a 2000-es évektől a nacionalista eredettörténet hivatalos propagandálása megszűnt, mai napik vannak hívei és nagy hatást gyakorol a horvát közgondolkodásra.