1956 a magyar társadalom soha nem látott egysége

1956 a kedvenc magyar nemzeti ünnepem volt mindig is. Talán mert a legtisztábban alulról, a magyar nép köréből indult lázadás volt és mert a magyar társadalom egészét lefedte. Augusztus 20. az államalapítás messzemenően politikai, sőt geopolitikai hátterű esemény volt, amiben a társadalom teljesen megosztott volt. Ezt mindenki ismeri Koppány és István szembenállásából is. 1848 egy korszellembe illő, európai népmozgalom hazai megnyilvánulása volt és oroszlánrészt az elit, politikai szinterén dőltek el a fajsúlyos döntések, s ugyanúgy megvoltak a labancpártiak, mind a forradalmiak megosztottan. 1956 viszont tisztán és őszintén a nép alsó rétegeiből indult. A politika csak kapkodta fejét és a kommunisták is csak futottak az események után, s vitte el a népfelkelés hevülete a Nagy Imréket és más reformkommunistákat. A magyar társadalom talán soha olyan egységes nem volt, mint akkor. Megvoltak persze a karhatom nemzet és kultúra ellenes bolsevik láncos kutyái és haszonélvezői akkor is, de velük szemben soha nem látott széles palettán sorakozott fel a magyar társadalom. Kezdve azoktól, akik a szocializmust valóban komolyan gondolták, a konzervatívok, szélsőjobboldaliak, az értelmiség, a diákok, az agrárium parasztsága, a kétkezi munkások tömegei egyaránt, egy szívvel a magyarság és a szabadságért küzdve. Idősek, középkorúak és kamaszok egyaránt fegyvert ragadva, életüket kockáztatva, sokszor odaadva a szent ügy oltárán.

Ezt az egységet és ezt a szent hevületet kellett Kádárnak kiirtania a magyarságból és a langymeleg gulyáskommunizmusban feloldania a Gorenje hűtő, a lángos és a biztos mindennapi krumplilevesért cserébe. Ezzel megtörve a magyar társadalom gerincét, erkölcsi tartását. Az 1867-es kiegyezésben a politika vett részt és békült ki az 1848-49-et leverő Habsburgokkal. Kádár viszont cinkostársá tette az egész népet és minden magyar egyén a mindennapi materialsita szükségletek okán vált nemzetünk legszentebb ügyének árulójává. A szent ügy lángja kihunyt az ezt követő generációk szemében, a magyarság egysége pedig végletes megosztottsággá vált. Pedig ez az egység 1956 nagy üzenete, amiben politikai oldaltól, világnézettől, ideológiától, társadalmi helyzettől függetlenül minden magyar megtalálhatja a maga azonosulását és magyarságát. Abban a korban mikor diáktüntetések hullámán felbuzdulva vörös zászlókkal és sarló-kalapácsos jelképekkel szabadítják el a terrort Európa szerte, fontos emlékeztető 1956, mikor a magyarság egy valódi diáktüntetésből kiindulva mutatta meg, hogy a társadalmi összefogás és elszántság a vörös zászlók, sarló-kalapácsok és az abból fakadó terror ellen az igazán őszinte és szent ügy!

Horváth Martin

A Horvát Függetlenségi Háború (1991-1995) története II. rész- Békefenntartók és a boszniai front

 

A leomló World Trade Center és amerikai dícsőség

 25 évvel ezelőtt kisiskolásként felkellett állnunk a nap elején. Nem a mindennapi katonásra szabott oktatási rendszer haptákra vágott vigyázállása volt. Egy perces néma csenddel adóztunk a World Trade Center elleni támadások álodzatai előtt. Sem az előtt, sem azután nem történt ilyen néma tisztelgés, pedig terrortámadásból sajnos akadt még jópár szerte a világban. A '90-es években az USA hegemóniája vitathatatlan volt, egyetlen, erős, globális szuperhatalomként uralta a világot. Riválisa nem akadt, vagy gyengék és jelentéktelenek voltak. 2001. szeptember 11.-én ezellen az egypolusú, sokak által gőgösnek vélt globális uralom ellen tett jól látható lépéseket az iszlám világ.

A World Trade Center lángoló épületéből a biztos tűzhalál elől rengetegen ugrottak a mélybe, inkább ezt a halált választva. Ezeket a felvételeket a CNN és más adók hamar leállították, majd zárolták és soha többé nem adták le. Az Egyesült Államok kormánya ignorálta ezt, és a 911-es támadások múzeumában is egy elrejtett sarokban esik szó csak erről. Nem fért bele az USA erős, minden állampolgárát megvédő, értük kiálló és harcoló képével, amit a '90-es években megkreált és 911 után mindinkább igyekezett láttatni. Az ablakon magukat mélybe vető hétköznapi embereket viszont nyilván magukra hagyta az USA, legalábbis nem tudta őket sem megvédeni, sem megmenteni. Bár erőt sugárzóan látott neki "a világ ura" az iszlám terrorizmus felszámolásának, végül a maga dicsőségét faragta porrá. Afganisztánban 20 évig háborúzott az USA és kezdte meg a demokrácia exportját, hogy aztán megannyi megannyi amerikai katona élete árán, 20 év után ugyanazok a tálibok jöjjenek vissza a hatalomba, akik 2001-ben is voltak. Irak 2003-as megtámadásáról csakhamar kiderült, hogy hamis vádakra, a nemzetközi joggal ellentétesen történt. A 2000-es évek végére már a terror elleni háború a gőgös, hipokrata világcsendőr, az USA igaztalan hatalmának kiterjesztési kísérletének tűnt. Nem csak az iszlám világban, Nyugaton egyaránt, beleértve az USA állampolgárainak zömét is.

25 évvel később Gearge W. Bush, az akkori elnök és a terror elleni háború arca, legalább olyan ördögi figurává vált a társadalom szemében, mint a terrorakciót kivitelező Osama bi Laden. A republikánusok fellázadtak 2000-es évekbeli örökségük ellen és maguk harogják, hogy 911 egy önmerénylet volt a kormány részéről, hogy piszkos hatalmi céljait kiterjessze, Trump harsongja, hogy igaztalan vádakkal támadták meg Irakot, míg a Demokraták mindennél jobban gyűlölik az évtizedekkel korábbi amerikai kultúrát. 25 évvel ezelőtt még menő volt amerikára hasonlítani, azt lemásolni kulturálisan és társadalmilag egyaránt. Ma az amerikaiak inkább szégyellik magukat. Ma már semelyik osztályteremben nem állnának fel néma csendre az USA tragédiája előtt egy európai országban. Mert ez a világ, már nem az USA világa. Sajnos helyette viszont, leginkább senkié. Az USA nem csak az ablakon kiugró szerencsétlen sorsú embereket nem tudta megmenteni 2001-ben, de végül az egész amerikai társadalmat sem, sem a maga dicsőségét. 25 évvel 911 után még mindig az USA a legerősebb gazdasági, katonai és politikai hatalom, de a társadalom lelkében- amerikában és szerte a világban-, már rég inkább megvetés tárgya. 25 éve az World Trade Center két tornya omlott össze és lett porrá, mára azonban az egész Egyesült Államok nimbusza. Szellemi értelemben 911 kitervelői győztek.

A Horvát Függetlenségi Háború (1991-1995) története I. rész- A nagyszerb invázió

 

Miért támadt az Úr Mózesre?

Mózes története sokkal mélyebb és érdekesebb, mint ahogyan köztudatban él, vagy a hittankönyvek mesebeli világán át eredeti jelentésétől leromolva megmarad az emberek tudatában. Mózes elhívásának kezdetén tiltakozik, hogy Isten őt válassza ki beszédhibája (feltételezhető dadogása) okán a népvezéri feladatokra. Majd közvetlenül azután, hogy Isten meggyőzi alkalmasságáról hiányosságai ellenében és útra kerekedik családjával, a Biblia egy roppant zavarbaejtő, mára mellőzött szakaszt tartalmaz:

"Útközben történt, az éjjeli szálláson, hogy rátámadt az ÚR, és meg akarta ölni. De Cippóra fogott egy éles követ, levágta fiának az előbőrét, Mózes combjához érintette, és így szólt: Véren szerzett vőlegényem vagy! Akkor eltávozott tőle az ÚR." (2Móz 4:24-26)

Elsőre nagyon különös lehet, hogy miért is támad egyáltalán valakire az Úr, pláne arra a választott szolgájára, akit imént hívott el nagy feladatra. Fontos tisztázni, hogy az Ószövetségben az Úr általi támadás, vagy halál sokkalta inkább a saját belső, lelki tusakodásunkra és szenvedésünkre utal, amit önmagunkkal kapcsolatba érzünk az Isten jelenlétében, látva Isten szellemiségéhez képest a saját magunk gyarló hitványságát. Az Ószövetségben később azért is nem képesek szemtől szemben látni az Istent és "halnának bele", ahogyan az Írás fogalmaz, mert saját maguk bűneit világítaná meg Isten fénye, amivel képtelenek együtt élni és feldolgozni. Ugyanez a helyzet Mózessel is, mikor az Úr rátámad. De miért is teszi?

Látszólag az ok triviális. Elmulasztotta körülmetélni Mózes a fiát. A körülmetélés azonban egy roppant fontos jelentéssel bír ekkor a megváltástörténetben. A körülmetélés jelzi azt, hogy az ember valamit feláldoz magából ebben a világban az Istenért. Az Isten feláldozza önmagát Jézus Krisztusként értünk, s vérét ontja önként a mi életünkért. Ebből az áldozatból azonban nekünk is átkell élni legalább egy minimálisat a világban, ahogyan Jézus is megfogalmazza: „Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak" (Jn. 15:20). Krisztus áldozata kimentett bennünket abból, hogy az örökkévalóságban szenvedjünk az Isten által megvilágított bűneink tudatában, már időtlen létállapotban, változtathatatlanul. Cserébe az időhöz kötött világi életünkben egy csekély mértékben azonosulnunk kell Krisztus áldozatából. Mindenki kicsit "vérét kell ontsa", mindenkinek megkell szenvednie azt, amit elenged a világi boldogsából, az Isten igazságáért cserébe. Ez a körülmetélés szimbolikája, ez az, amit Mózes elmulaszt, mert nem igazán hisz vagy akarja vállalni ennek a súlyát. Isten jelenlétében azonban Mózes majd belehal abba a gyöterlmébe, hogy nem akarja az áldozatvállalás fontosságát átélni, nagy áldozatokkal járó küldetése kapujában.

A megoldás is beszédes. Mózes a rövid történet egészébe passzív szereplő, meg nem szólal, semmit nem cselekszik. Felesége Cippóra menti ki a helyzetből, aki rávilágít a problémára, sőt aktivan tesz is a megoldásért. A Szentírás egész üzenete későbbiekben is az, hogy önmagunktól nem vagyunk képesek megváltani magunkat. Isten és más hívő, valóban Istent kereső emberek segítsége nélkül elvagyunk veszve és Isten mi rajtunk keresztül, egymásra figyelve, egymásról gondoskodva szeretetben végzi el azt a munkát, ami segít elviselni földi életünk alatt a terheket, és az áldozataink, fájdalmaink, bűntudatunk súlyát.

Jézus szembebemegy az önszeretettel

“ Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom. Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.” ( Lk. 14:26-27)

Ezt mondja Jézus a sokaságnak az Evangéliumban. Milyen mértékben szembemegy a ma is divatos “ szeresd magadat” felfogással, az önbizalom növelő, bízz magadban coach mantrák, új spirituális felfogások világával és a modern egyház mismásoló szellemiségével. Jézus azt mondja ne tedd! Ne szeresd ezt a leromlott porhüvelyt, ami vagy, sokkal többre teremtettél eredetileg. Ne bízz magadban, hisz ember vagy korlátokkal. Ami belőled származik hibás, sok képletet nem ismer az egyenletben, azokat csak Isten tudja. Vérségi és ösztönszíntből fakadó kapcsolataid ne emeld piedesztálra, azok a múlandó matéria velejárói csupán. Ugyanerre utal Jézus másutt:

“Egyszer elmentek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak Jézushoz jutni a sokaság miatt. Ezért tudtára adták neki: Anyád és testvéreid kint állnak, és látni szeretnének. Ő azonban így válaszolt: Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják.” ( Lk: 19-21)

Nem a vér és a DNS azonossága adja a szeretet összetartozását, hanem csak is az, ha Isten szellemében vagyunk azonosan! Minden másra, a fizikai világ szükségszerű dolgaira, beleértve saját magunk testi és világi pszichés valóját megvetéssel kell tekintenünk, ha magasabb, isteni perspektívából szemléljük a világot és önmagunkat. Fontos, hogy Krisztus azt mondja cipelnünk kell a keresztünket. Ha mi magunk terhét, belátott bűneink és romlottságunk súlyát nem cipeljük, Ő maga sem tudja a kereszten érvényessé tenni és üdvözíteni. Csak aki látja saját gyarló mivoltát, az képes megérteni milyen súlyt cipelt és szenvedett el helyette az Isten. Az embernek össze kell törni bánatában, hogy Isten végül helyesen összerakhassa újra a valódi szeretet kötőanyagával, a kényelmes világi ösztönszeretetek illúziója helyett.

A sokaság viszont mindig utóbbit választja, az önszeretet, magabiztosság, önmegvalósítás coachos, pszichológusos, modern tapsikolós keresztény és ezoterikus világát, ahogyan már Mózes idejében tették, mikor Isten helyett más emberi okoskodást akartak hallani a zsidók, mert a Szentlélek igazságát nem tudták elviselni, amit be is vallanak:

“ És így szóltak Mózeshez: Te beszélj velünk, és mi hallgatni fogunk rád, de Isten ne beszéljen velünk, mert akkor meghalunk!” (2Móz 20:19)

A Fidesz a saját farkába harap

A Fidesz a '90-es évek elején jogosan pozícionálta magát a posztkommunista plebejus társadalmi vízió ellen, amit akkor az MSZP-SZDSZ elégített ki. Talán dacból, sokan őszintén lettek szimpatizánsai a konzervativizmusnak. A plebejus posztkommunista társadalmat azonban ez az ajánlat és világnézet sem dacból, sem őszintén nem érdekelte. 20 évbe telt a Fidesznek, hogy elsajátítsa azt a retorikát és stílust, hogy ezt a posztkommunista társadalmat magához édesgesse. S amint magához ölelete, önmaga konzervativizmusát is megfertőzte és lerontotta a posztkommunista nacionalizmus groteszk szintjére. S mire ezt a lerontott proletár-nacionalizmust megszilárdította, a 20 évig édesgetett társadalom szépen lassan kihalt, kifogyott alóla. Akik pedig évtizedeken át ennek irányítói voltak, s foglyul ejtették a magyar konzervativizmust, végül maguk sem tudták már, hogy kik ők és mit is képviselnek, ennyi halálos ölelés és hatalom oltárán beáldozott lelkület után. Amit hagynak maguk után, egy végletekig lejáratott, felégetett konzervatív brand, aminek legalább van esélye őszintén és tisztán valaha újááéledni. A kérdés az, hogy majd ez a konzervativizmus mit kezd azzal a liberális, centrista populizmussal, amit a Fidesz vívott ki maga ellen és teremtette meg a folytatását annak, ami ellen a '90-es években a Fidesz is még jogosan pozícionálta magát.