R.I.P. Sólyom László

 Ritka, hogy aktuálpolitikai közéleti szereplőkről írnék, de Sólyom László esetében kivételt teszem. Nem azért, mert olyan izgalmas, hanem éppen ellenkezőleg, olyan unalmas személyiség volt. Ez pedig pozitívum. Politikai-világnézeti szárnybontogatásom kezdetén lett köztársasági elnök, egy olyan világban, ahol az aktuálisan kormányon lévő pártok akarata ellenére nyerte el ezt a pozíciót. Ezt sem előtte, s végképp utána nem mondhatta el magáról senki. Színtelen-szagtalan száraz jogász volt, aki már az Alkotmánybíróság elnökeként sem volt tisztába a politikai csetepatékkal, mindent csak az eszmei, alkotmányos jogi szempontból vizsgált. Köztársasági elnökként, a jobboldalnak baloldali, a baloldaliaknak jobboldali volt. Ódzkodott a posztkommunista-liberális kormányzat irányvonalától, s szerényre szabott jogköreivel igyekezett azoknak általa etikailag kifogásolt ügyeit hátráltatni. Nem feküdt le azonban az egyre radikalizálódó jobboldali ellenzéknek sem, s kritikája tárgyát legalább annyira képezték ők, mint a szoc-lib kormányzat. Elvből tagadta meg a pufajkás Horn Gyula kitüntetését elkeserítve a hatalmukat átmentett, kormányon lévő egykori elvtársait. Miközben a vadul posztkommunistázó posztfasiszta folyamatokat is egyre jobban elítélte. A korcs és hibás alapokon álló liberális demokráciában a szűkre szabott köztársasági elnöki pozícióból a legtöbbet hozta ki személye által, olyan egyensúlyt és karaktert képezve a posztnak, amire sem az SZDSZ beépített ügynökeként a konzervatív kormányt nemtelenül gáncsoló Göncz, sem a későbbi Fidesz-bábok nem voltak képesek. A végletekig polarizált, ideológiailag fanatizált magyar társadalom sem kiköpni, sem lenyelni nem tudta jelenségét. Unalmas, szürke, színtelen-szaktalan jogász ember volt. Olyan, amilyennek papírforma szerint egy demokráciában kikéne nézni egy közhivatalnoknak. A sérült liberális demokrácia utolsó köztársasági elnökeként a csúcsra járatta, ami elviekben kihozható a posztjából, hogy leköszöntével végképp kezdetét vegye az illiberális demokrácia pozíciókat eljelentéktelenítő kirakat-emberek sorozata. Egymagában testesítette meg azt az örök igazságot, hogy ha egy demokrácia jól működik, az emberek nem foglalkoznak a politikával, ellenben minél inkább félresiklik, annál inkább áthatja az emberek életét a politizálás. Egy ideális világban minden politikus és közéleti szereplő úgy nézne ki, mint ahogy Sólyom László kinézett. Színtelen-szagtalan, unalmas és érdektelen figura, aki teszi, azt amit elvileg kell neki a jogszabályban foglaltak szerint, akire senki nem figyel, s nem is jegyzik meg a sok szürke alak között. Neki személyes érdeme, a magyar közéletnek pedig szégyene, hogy tudunk rá emlékezni.

Csak Istenhez imádkozzunk (Órigenész részlet)

"Ha immár megértettük, mit is jelent az "imádság", soha többé ne imádkozzunk semmiféle teremtményhez, és magához Krisztushoz sem, egyedül a mindenség Istenéhez és Atyjához, akihez Üdvözítőnk maga is imádkozott, amint azt korábban kifejtettük, és amire minket is tanított. Amikor ugyanis meghallotta, hogy taníts meg minket imádkozni, p nem saját magához, hanem az Atyához szóló imát tanított nekik, és így szólt: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, és így tovább. Mert, mint majd másutt kimutatjuk, szubsztancia és alanyi mivolta szerint a Fiú más, mint az Atya, ezért aztán vagy a Fiúhoz kell imádkozni és az Atyához nem, vagy mindkettőhöz, vagy csak az Atyához. Abban mindenki egyet fog érteni, hogy a legnagyobb képtelenség, és nyilvánvaló tényekkel ellentétes olyasmit mondani, hogy a Fiúhoz imádkozzunk és ne az Atyához. Ha mindkettőhöz intéznénk a kéréseket, nyilvánvalóan többes számban kellene ezt tennünk: "adjátok meg", "kegyeskedjetek megtenni", "teljesítsétek", "óvjatok meg" és más efféléket mondanánk az imádkozás során. Már ebből is látszik, hogy abszurditás, és az Írásokban sincs semmi olyasmi, ami azt igazolná, hogy bárki így beszélt volna. Mármost az a lehetőség marad, hogy kizárólag az Istenhez, a mindenség Atyjához kell imádkoznunk, de nem a Főpap nélkül, akit az Atya esküvel iktatott be e szavak szerint: Megesküdött és ezt nem fogja visszavonni. "Pap vagy te mindörökké, Melkizedek rendje szerint." (...)

Aki így szól, hogy miért mondasz engem jónak, senki sem jó csak az Isten, az Atya, akár ezt is mondhatná: "Miért hozzám imádkozol? Csak az Atyához szabad imádkozni, ahogyan én is teszem. Ezt tanuljátok a szent Írásokból. Nem a Főpaphoz kell imádkozni, akit értetek jelölt ki, nem is a Közbenjáróhoz, aki feladatát az Atyától kapja, hanem a Főpap és a Közbenjáró által, aki képes együtt szenvedni gyengeségeitekkel. Hozzátok hasonlóan mindenben kísértést szenvedtem, de az Atya számomra nyújtott adománya folytán bűn nélkül álltam a kísértést. Tanuljátok meg tehát, milyen hatalmas ajándékot kaptatok az Atyámtól, amikor a bennem való újjászületés révén megkaptátok a fogadott fiúság Lelkét, hogy Isten fiainak és az én testvéreimnek nevezzenek benneteket. (...) Nem ésszerű, hogy testvérünkhöz imádkozzanak azok, akik egyugyanazon Atya fiai. Imáitokat egyedül az Atyához, velem és általam intézzétek!"

Órigenész művei I.- Az Imádságról és a vértanúságról (részlet)