Horthy a magyar közéletnek nagy
port kavaró, megosztó személyisége lassan 100 év elteltével is. Időről időre
nagy vitákat kelt az ő megítélése, a rendszere és kiváltképp második
világháborús szerepe. Ahogyan az lenni szokott, a liberális-baloldali körök
erősen Horthy ellenesek, a jobboldal pedig inkább védelmére kel. A szellemi
lövészárkokban élő magyar társadalom elfelejt reális képet alkotni és pro és
kontra mérlegelni, csak is a saját maga szektás körének érveit védi, az ellenséges
szekta érveivel szemben.
A kép a 168 óra c. újság címlapjáról származik |
Világnézeti sztereotípiák
harcolnak a ’20-as, ’30-as évek Magyarországáról, amit Horthy neve fémjelez.
Válasszuk is ketté Horthy Miklóst és a nevével szimbolizált rendszert. Amiért
ez nem egyértelmű, az az, hogy Horthy eredetileg 1920-as kinevezésekor nem volt
más, mint egy politikai termék. Egy politikai termék, egy ideológiai szimbólum
egy ember személyében, melyet politikusok „találtak ki”. Rögtön tisztázásra is
szorul a politikai termék kifejezés, amit G. Fodor Gábor politológus használt
még az első Orbán-kormány „ Polgári Magyarország” mottójára. Ahhoz, hogy
megértsük mit jelent ez, értenünk kell a politikusok észjárását. Sajnos vagy
nem sajnos, de a politikusok nem feltétlen aszerint gondolkodnak és hoznak
döntéseket, hogy mi az igazság. Pláne nem az objektív, abszolút igazság. Megtévesztő,
hiszen filozófiai eszméket használnak, hangoztatnak a politikában. Ezen eszmék,
ideológiák pedig kétségtelen azt keresik, hogy mi az élet értelme, mi az
abszolút helyes stb. A politikát inkább az érdekli, hogyan tarthatja a
társadalmat egyben, és ezzel a társadalommal, mit és hogyan lehet elérni a
világban. Mondhatjuk azt is, hogy a politika valódi filozófiai eszméje, amit
helyesnek tart, az az, hogy a társadalmat egyben tartsa és kihozzon belőle
valamit. A társadalom összefogására és mozgósítására, vagy éppen passzivitásban
tartására pedig „politikai termékeket” használnak. Ez nem azt jelenti, hogy
ezen termék által szimbolizált dolgokkal a politikusok nem érthetnek akár
egyet. Azonban a politikai termék mindig leegyszerűsítettebb, mint a valóság,
amivel a politikusok tisztában vannak. Az 1920-as évek legelején Bethlen és
Tisza köre tudta, hogy a társadalmat a friss Trianoni trauma előtti ország képe
tarthatja egyben, reményben. A világháború borzalmai, majd veresége, az ország
szétmarcangolása, egy forradalom és egy bolsevik vörös terror után, az agyon
traumatizált nemzetet csak is a „boldog békeidők” ideája tarthatta egyben. Ezt
pedig senki nem testesítette meg jobban egy személyben, mint Ferenc József
szárnysegédje, a magyar flotta ellentengernagyi fokozatáig jutó, bolsevikokat
Budapestről kiűző, régi vágású katona: Horthy Miklós. Kétségtelen, hogy mind
Horthy, mind a Tisza-Bethlen kör egyet is értett a Horthy képében megjelenő
politikai termék által képviselt rendszer helyességével. Igazi vérbeli
jobboldali, konzervatív emberek voltak a szó szinte minden értelmében.
A Horthy-rendszer által
fetisizált, háború előtti Magyarország helyességével azonban lehet vitatkozni.
Horthy és köre jó szándékával azonban, szerintem aligha. Ezek az emberek hittek
abban, hogy a leghelyesebb és legműködőképesebb a monarchista
államberendezkedés, feudális társadalmi felépítés, konzervatív értékek,
konzervatív képviselete és miegymás. Ettől az ideától a baloldal majdnem minden
ága eltért. A mérsékelt bal ezért korlátozva volt, a szélsőbaloldal egyenesen
tiltva. A szélsőjobb úgyszintén eltért ettől, ezért szintén a Horthy-rendszer,-
annak is végének- az egyik legnagyobb harca a fajvédő, nyilas,
nemzetiszocialista mozgalmakkal volt. Horthy és rendszere megtestesítette az
ízig vérig tiszta konzervativizmust, amely semmitől nem ódzkodik jobban, mint a
reformtól, az újítástól, a forradalmi változásoktól. Úgy gondolom ez az a
pontja a Horthy-rendszernek, amit lehet és kell is kritikával illetni. A
dzsentrikkel szivarozó, uram-bátyám feudális, hierarchikus társadalomkép,
aligha lehet a legtökéletesebb idea, amit el szeretne érni az ember. Más
kérdés, hogy a Horthy-korszakban ennek alternatívája két forradalmi, reform
eszmeiség volt, az egyik a kommunizmus, a másik a nemzetiszocializmus. Ezen
ideológiák újításai a konzervatív rendszerhez képest, pedig inkább még
rosszabbak voltak, mint az eredeti állapot. Ha így nézzük, a Horthy-rendszer
korának még mindig a lehető legjobb választása volt. Azonban azt is tudjuk,
hogy ha nem csak ez a ettő (szélsőbal és szélsőjobb) lett volna az
alternatívája, az arisztokratikus nagyurak akkor sem akartak volna változtatni
a rendszerükön. Itt szintén ki lehet térni arra, hogy a jobboldali életfilozófia,
alapvetően a világ rendjéhez akar igazodni. Vagyis ha évszázadokig, működött
egy erős uralkodó irányította ország, feudális rendszerrel, annak szokásaival,
akkor ennek kell továbbra is működni. A jobboldali gondolat igazodik a világ
bűnös mivoltához és elfogadja, a társadalmi egyenlőtlenséget és aszerint
gondolkodik, hogy „ami már bevált, azon minek változtatni”. Akkor is, ha
sok-sok embernek ez azt jelenti, hogy soha nem tudja akár kibontakoztatni azt,
ami benne rejlik. A lényeg, hogy működjön a nagy egész, a társadalom. Ez a
bűnös, kishitű, gyarló alapgondolat, akkor is bűnös és gyarló és kishitű, ha a
jobboldal ezt Istennel és vallással akarja alátámasztani. Azt sem vonom
kétségbe, hogy Horthy és köre, ebben az Isten által rendelt világi, társadalmi
rend helyességében is a legjobb szándékkal hitt. Ezzel emberileg sokkal
pozitívabbak, mint a mai jobboldali rendszert képviselők. A Rogánok, Habonyok és
Andy Vajnák ugyan ki gondolja, hogy Isten által rendelt ideákban hisznek?
Tehát kijelenthetjük, hogy a
Horthy-rendszer igen is kritizálható, kikezdhető, és messze nem a legideálisabb
sem világi, s pláne nem Krisztusi szempontból. A korszak által képviselni
kívánt, fetisizált színtiszta konzervatív jobboldaliság reformra szorul. Az
általa képviselni kívánt értékeket teljesen más módon kell és lehet
érvényesíteni, mint annak bevett formái. Mondhatni és sokszor hangoztatom is
ezt, hogy a konzervatív értékeket, nem konzervatív módszerekkel lehet érvényre
juttatni. A korabeli szélsőjobboldal ugyan reformált ezeken, de nem csak az
érvényre juttatásának módszerén, hanem az értékeken is. A nemzetiszocializmus a
baloldal értékeiből és módszereiből is jórészt vett át. Ilyen eszmeiségében a
vallásellenesség, és a helyére kerülő abszolút materialista (tehát alapvetően
baloldali) szociáldarwinizmus. A színtiszta baloldal pedig a konzervatív
értékek totális tagadása, nem pedig valós alternatíva. Mivel pedig napjainkig
ezek a meghatározó politikai filozófiák, így nem is kapunk reális és objektív
kritikát a Horthy-rendszerre és az általa képviselt konzervativizmusra. Reális
és helyes alternatívát pedig végképp nem. Mivel a konzervativizmus a mai napig
ezen két bal és szélsőjobboldali eszmeiség támadása alatt áll, sokkal inkább
védekezik, mint sem, hogy megújulását keresné. Ameddig ez a két, még rosszabb
alternatíva jelen van, addig a már jól bevett konzervativizmus tűnik a
legjobbnak, annak értékeinek érvényre juttatásának más útjain pedig nem
gondolkodnak.
Miután pedig tisztáztuk, hogy
Horthy mit szimbolizál, csak is utána lehet neki látni Horthy Miklós, mint ember
vizsgálatához. Horthy egyet értett, mint láthatjuk, az általa is szimbolizált
társadalmi ideával. Az ideát tehát kritizálhatjuk, azt, hogy Horthy a lehető
legjobb belátása szerint, lelkiismeretére hallgatva a legjobb szándékkal
gondolta azt jónak, véleményem szerint aligha vonhatjuk kétségbe. Horthy Miklós
egész kormányzóságát a lehető legnehezebb történelmi korban, a legnehezebb
választások közepette kellett élnie. Ha azt vesszük, hogy az általa
lelkiismeretileg legjobbnak tartott rendszert akarta védeni és érvényesíteni,
akkor pláne. Kormányzósága előtt, már az Antant és a bolsevikok között kellett
döntenie. Egyik sem akarta sem az ő ideáját, sem Magyarország javát. Mikor IV.
Károly vissza akart térni, döntenie kellett a neki tett eskühöz való hűsége,
vagy az Antant által biztosított Kárpát-medencei béke között. Döntenie kellett
a gazdasági világválság forgatagában a totális összeomlás, vagy a fasiszta
Gömbös Gyula programja között. Dönteni sem tudott geopolitikailag, hogy a náci
Németország érdekszférájába kerüljünk-e, de ha már abba voltunk, próbálta annak
az előnyeit megragadni ( elcsatolt részek, visszaszerzése az országhoz), és
elkerülni amennyire lehet a hátrányait (totális mozgósítás a háborúban, zsidók
deportálása). Végül döntenie kellett, hogy a kilátástalan harcban a nácik
mellett harcolunk-e reménytelenül, vagy a Magyarországra nézve kedvezőbb
feltételű béke reményében, átállunk-e a leggyűlöltebb eszmét valló, kommunista Szovjetunióhoz.
Horthy egész kormányzása a „kisebbik rossz” mellé állásról szólt, mert olyan
alternatíva, hogy „ jó”, sohasem létezett. Aligha lettünk volna a helyében és
tudtunk volna olyan döntéseket hozni, hogy napjaink vészesen károgó politikusai
ne szidnának minket még holtunkban is miatta.
Horthy ideája, a „régi, jól
működő” Magyarországról ezer helyen kritizálható és kikezdhető. Horthy Miklós
személye azonban kétségtelenül egy lelkiismeretére és legjobb belátására
hallgató ember képét adja, akinek alighanem történelmünk legtöbb és legnehezebb
politikai döntéseit kellett meghoznia. Mindezt úgy, hogy nem is volt politikus.
Csak szimbólum, egy politikai termék. Ő maga egy egyszerű ember volt, remek
katonai tehetséggel és pontosan ez is adta és adja sokaknak ma is Horthy báját
és kelti csodálatát. De elsősorban szimbólum volt korában is, s evégett
személye elkerülhetetlenül összeforrt egy rendszerrel és egy ideával, annak
minden előnyével és minden jóvátehetetlen hibájával is.
Horváth Martin