2015. július 27., hétfő

Ki a magyar?



Ki a magyar?- teszik fel gyakorta a kérdést bármiféle antiliberális, nemzettudattal rendelkező honfitársunknak bizonyos szituációkban. Napjaink modern, baloldali, liberális vélekedése pedig az, hogy az számít magyarnak, aki Magyarországon él, magyar állampolgár, esetleg beszéli a nyelvet. Tehát az minősül egy adott nemzet tagjának, aki az adott nemzetet képviselő állam területén él, annak jogi papírjaival. Vagyis a Szomáliából ide vándorolt néger, ha kap pár papírt a magyar államtól, akkor ő magyarnak minősül. Egyenrangú lesz a nemzetisége velem, az ’56-os mártírjainkkal és az Árpádok véreivel. Aligha tudom elfogadni. A Nagy-Britanniát, Franciaországot és Németországot ellepő feketék és arabokat szintén nem képes egy tradicionálisabb felfogású ember, angolnak, franciának, németnek tekinteni. Még ha ők már második generáció óta ott is születtek. Ebben hagyományos értékeket valló emberek meg is egyezhetnek, de a miértekre a választ még egy kérdés hozza el? A magyarországi svábok magyarok? Itt pedig már érezzük azt a látszólag diszkriminatív reflexet, ami bennünk van, hogy szívünk szerint azt mondanánk, hogy igen. Már a magyarországi cigányságra se mondjuk ki ilyen könnyen. Hát ennyire rasszisták lennénk, hogy pusztán, ha valaki nem ugyanolyan pigment számmal rendelkezik, mint az európaiak többsége akkor nem is minősítjük magyarnak? Mitől lett a sváb a mi szemünkben magyarabb, mint egy szomáliai, vagy akár egy roma? 
Ehhez még pluszba jöhet a gyakran hallott mantra: „már nincs tiszta magyar”. Ez is milyen érdekes kifejezés, hogy „tiszta magyar”. Mitől tiszta? Hát mit ad Isten, a legnagyobb bal-liberálisok egyik ilyen mantrájában a „tiszta” kifejezés a vérségre utal, csak úgy, mint a legvadabb nemzetiszocialista faji politikában. Ha náci, ha bal-liberális érvelés, de a vérségi, biológiai értelemben vett tisztaság a magyar nép tekintetében valóban nem létezik. Személyesen én is, és a magyar lakosság többsége- kiváltképp a Dunántúlon- nagyrészt német felmenőkkel rendelkezik. De fellehető még nagy számban szláv vér, de nem ritka, hogy valahol a családfában zsidó, roma, messze-messze pedig arab vér is bekerült. A magyar lakosság túlnyomó többsége tehát hasonló genetikai repertoárral rendelkezik, és őszintén szólva eddig két emberről hallottam, akik visszatudták vezetni a családfájukat egyáltalán olyan régre, hogy a „tiszta magyar” vérnek egyáltalán bármilyen arányáról biztosan tudjon magában. A nagy többségnek valahol az 1700-as éveknél elkanyarodik Európa más országába a családfa legrégebbi ága. Így végül a kérdés még nagyobb nyomatékot kap: ki hát a magyar? Ki számít magyarnak, ha szinte magyarok sincsenek?

Itt pedig elérkezünk még egy nagy és döntő, végső kérdéshez. Mi a nemzet? A nemzet nem az állam. A nemzet egy szellemiség. A nemzet kézzel foghatatlan, lélekben lakó szellem.  Egy adott népből származó, abból kiáramlott szellemiség. Itt a vérség viszont szerepet játszik, hisz a genetikai sajátosságai miatt lesz egy adott virtusa egy népnek, és ebből tud az adott kulturális identitás, a nemzet megszületni már szellemi síkon, azon nép tagjai között. Azonban nem minden lélek táptalaj egyes nemzeti szellemiségeknek. Csak hasonló lelkek képesek a hasonló szellemiséget befogadni. Itt pedig szerepet játszik a vérség. Milyen érdekes, hogy a pogány vallások többsége, de még az Ószövetség is úgy tartja, hogy a lélek a vérben lakozik. Érdekes meglátás ez ennek a témának a kapcsán. Mert az kaukázusi népek közös halmazba sorolhatók. Ők még „al-rasszokra” oszthatók, mint a nordikus(északi), alpi, turáni, mediterrán, de közös tőről fakadnak. A skandináv és germán országok tagjai nagyrészt a nordikus jegyeket mutatják, míg Európa többsége alpi, az olaszok, spanyol délen mediterrán, a magyarok többnyire alpi és turániba sorolhatók. Mindennek ellenére megtalálható az összes nemzet tagjai között az összes ilyen alkategória. Mivel közös alapra építkeznek, közös halmazban helyezkednek el, más ugyanebben a halmazban elhelyezkedő népek kultúráját, identitását, nemzetiségének szellemét könnyen magukévá teszik. A szemita és negrid népek viszont teljesen más halmazba helyezhetőek el. Kultúrájuk és szellemiségük jócskán el is tér az európai néplélektől. Ennélfogva ők nem tudják a mi identitásunkat magukévá tenni, vagy csak kivételes, ritka esetekben. Ezért van, hogy a svábok képesek voltak a magyar identitást felvenni, és egyfajta dualista identitással élni, a német és magyar szellemiség harmóniájában. Ezt a velejéig materialista fajelméleten alapuló nemzetiszocialisták sem voltak képesek felfogni annak idején. Tehát, hogy egy afrikait, arabot, kínait stb. európainak, magyarnak tituláljunk helyes megítélésben, vagyis a nemzet szellemiségként való felfogásában, nagyon kivételes, egyéni alkalmazkodó képesség kell.  Ez természetesen fordítva is igaz. Így nem valamiféle primitív rasszizmus azt állítani, hogy egy néger nem tekinthető magyarnak, míg egy szláv, vagy germán igen. 

Természetesen a magyarság eredetét régóta vitatják, a lényeg mégis az, hogy habár a magyar, mint „tiszta nép” már nem is létezik pár évszázada akár, az általa teremtett nemzet, szellemiség, identitás, olyan vonzó és nagy volumenű, hogy más népek vérei is inkább fogadják lelkükbe és vallják magukat magyarnak. S ha ez a szellemiség hatja át a lelküket, biológiai hovatartozás ide vagy oda, de magyarrá is válnak. Ugyan hány nemzetet tudunk még megnevezni a világon, aminek lakosságának döntő többsége a környező népekből származik, sőt tudja is ezt, még is egy már teljességében nem is létező nép, nemzetéhez sorolja magát. Így az, hogy „tiszta magyar” nincs, nem negatív számunkra, hanem annál gyönyörködtetőbb a felismerés, hogy a magyar olyan értéket és szellemet teremtett, ami minden korban vonzó lesz és tiszteletre sarkalló, más európai népek számára. Ha pedig egy százaléknyi magyar vér sem lesz a Kárpát-medencében, akkor is a magyar nemzet tovább él, mert a nemzet otthona a lélek. A magyarság tehát maradandót alkotott, a magyar nemzet páratlan és fennmaradása így kétségtelen. Aki pedig ezt átérzi, és e nemzetnek évezredes sorsát, virtusát szívében hordja: az a magyar.
Horváth Martin

Szoláris és Lunáris állam



Forrás: Troy Southgate: Tradition and revolution - 15. fejezet - Militáns Birodalom

Szoláris és Lunáris Állam

 Julius Evola szerint idők kezdete óta két ideára bontható alapjában minden állam: a szociális, materiális, gazdasági elvekre és a vallási, transzcendens, kultúra központú ideákra. Egy állam akkor működik, ha utóbbi van többségben, és akkor mutatja a dekadencia jeleit, ha előbbi. Evola e kettő metafizikai hátterére mutat, és kimondja ezen két idea eredetét. A kultúra és vallás által dominált, erre épülő, erre hangsúlyt fektető idea a Szolarítással, a Nap erejével kapcsolható össze, ami a pozitív, fényesség. Ezek a férfi erények, és az e szerint rendeződő államok is a nem megfigyelhető tulajdonságait tükrözik: erőt, fegyelmet, rendezettséget, központiságot. A szociális, anyagiakra hangsúlyt fektető állammodell szoros összefüggést mutat a Lunarítással, a Hold erejével, ami a tudatlanság, az önkívület, álom. Ezek női erényeket vonultatják fel: gondoskodás (akár már túlzott is), ragaszkodó anyai szeretetet, jólétet. Ezen államok minél radikálisabban tolódnak el a Hold irányába annál radikálisabb a jóléthez való vonzódás, a gazdaság fő céllá válik, míg a kultúra és vallás amolyan mellékággá. Egyre jobban az a kép alakul ki hogy az egyetlen, ami az embernek kell, hogy boldog legyen az a jólét, és az állam feladata hogy ezt mindennél erősebben biztosítsa. Minél Lunárisabb egy állam annál nagyobb a kontroll a benne lakók felett szoros összefüggésben az anyai gondoskodással, ami szélsőséges esetekben szintén felvehet egy felborult állapotot. A Szoláris állammodellnél csak a centrum, ami kontroll alatt tartott, csak az arisztokrata osztályon belül megfigyelhető az rend, még a társadalom alsó rétege meglepő anarchikusságot mutat, mindenféle központosítást nélkülözve. Erre az államiságra, ami teljesen különbözik a mai értelemben vett államtól mind feladatokban, mint célban, nagyon jó példa, ha már csak magyar tradícióinkat vizsgáljuk a törzsszövetség. Több törzs, teljesen függetlenül egymástól, és az egyetlen ami összeköti őket az arisztokrácia szintjén egy szövetségbe az a vallás és kultúra. Szoláris államok voltak továbbá a Görög városállamok, vagy az Árja India ahol szintén csak a kasztrendszer felső rétege mondható központosítottnak, még az érinthetetlenek, a fekete őslakos többlet gyakorlatilag függetlenek, a különböző kaszti előírások nem vonatkoznak rájuk. Itt meg kell látnunk a legfontosabbat amit a materialista államelméletek tagadnak, méghozzá azt hogy ezen államok számára a jólét és gazdaság nem cél, hanem eszköz volt egy transzcendens cél eléréséhez. Nem igazak azon teóriák miszerint államok azért jöttek létre hogy biztosítsák a kényelmet és a minél jobb életkörülményt. A célok ennél sokkal magasztosabbak, ezek csak az eszközök. A Lunáris ideál ezt a központiságot az egyenlőség mítosza szerint mindenkire kiveti kaszttól függetlenül. Ezzel hozza létre a tömegállamot, ami saját súlyától roskad. Hogy össze ne omolhasson, totális kontrollal tartja fenn önmagát. Ma is e ideál szerint élünk. A reneszánsz során bújtak meg a humanizmus magjai, ahogy a kereskedelemből meggazdagodott polgárság kiemelkedni kezdett. Ez az ipari forradalomban csúcsosodott ki, ami szintén megindította a harmóniát megbontó természetellenes népnövekedést. A "felvilágosodás" korában amint a nemességet felváltotta a polgárság a maga materialisztikus észjárásával megindult a Hold dominanciája. A királyok helyébe kereskedők kerültek. Eszközből cél lett. A legfontosabb cél az anyagi jólét lett, az állam feladata a gazdaság. Kialakultak az izmusok, amik különböző utakat fogalmaztak meg a tökéletesnek vélt gazdaságmodell eléréséhez. Szocializmus, Kommunizmus, Kapitalizmus, Liberalizmus. Mind egy alapvetéssel: az ember intelligens állat, gyarló és anyagias, a vallás és kultúra hamis, és nemhogy nem cél, de elpusztítandó hátráltató. Ezek alapján az egyik legfontosabb feladat kell legyen minden tradicionalista ember számára a harmónia restaurálása, a helyes Szoláris célok újracentralizálása.
S.D

2015. július 21., kedd

Tradíció és revolúció kapcsolata

Forrás: Troy Southgate: Tradition and revolution - 15. fejezet - Militáns Birodalom



Tradíció és Revolúció kapcsolata:

Revolúció kifejezés mára teljesen egybefonódott a baloldali, világot tengelyéből kidönteni óhajtó anti-tradícionális eszmeiségekkel. Mégis ennek a fogalomnak mára új jelentést kell tulajdonítanunk, hiszen ha a forradalom által létrehozott rendben élünk, akkor a forradalomnak is ez ellen kell irányulnia, magyarán a revolúció mára inkább ellenforradalom, a forradalmi úton létrejött erők ellen. A baloldali revolúció Isten minden szabálya, és a világ ellen történik. Ezzel szemben az tradicionális revolúció ezen hatalomra jutott sötét erők megdöntésére és a szakrális rend helyreállítására törekszik. Ezért paradox az, ha ma egy szélsőbaloldali személy forradalomért kiált, hisz ez azt feltételezi, hogy a jelenlegi rendszert kívánja teljes egészében megdönteni, ami valamiféle tradicionális gondolkodást kéne, hogy sejtessen. Valójában abszolúte szükségtelenné vált mára a revolúció baloldali tekintetben, hisz az alapok lefektetésre kerültek, ha valaki esetleg még ennél is szélsőségesebben baloldali rendszert kíván, akkor ahhoz már igazán nem kell egy forradalom mértékű változás, hiszen a világ már rég nincs tengelyében. Ámbár ellenforradalmi erők között is erős különbségek állnak fenn. Hiszen nem mindegy az, hogy valaki igaz hogy ellenzi a marxizmust, és kapitalizmusért, liberalizmusért, sőt demokráciáért kiált, de ez már ismét csak egy paradoxon, hiszen ezen áramlatok olyanok, mint a Sátán fiai, akik civakodnak, de attól még egyik sem lesz hirtelenjében angyal. Ezekben az esetekben nem szabad(na) hogy fenn álljon az "ellenségem ellensége a barátom". Szintén hamis a fasiszta elképzelés, ami gyakorlatilag egyfajta baloldali tumor a maga materialisztikus, szociáldarwinista elképzelésével. Totalitárius elképzelése sem mondható tradicionálisnak, hiába gondolnánk azt. Sokan összetévesztik a türannoszt, az uralkodóval. Magába épít különböző ókori szellemiségeket, de azt a legtöbb esetben a varázslat nélkül, kiüresítve, racionalizálva teszi. Pont ahogy a marxizmus szeretné elmesélni a történelmet az abszurd osztályharc alapján, úgy a fasizmus, főképp a nemzetiszocializmus próbálja ugyan ezt a fajellentétek és erősen soviniszta nemzeti ellentétek tükrében, elfeledvén hogy az esetek nagy számában, egészen a felvilágosodás koráig a nemzeti okok teljesen háttérbe szorultak a legtöbb esemény kapcsán, az ókorral ellentétben. Talán egy fokkal magasabban állnak azok a fasiszták, akik ezt legalább valamiféle okkult szellemiség megélésével teszik, gondolok itt a Thule-társaságra, akik a New Age reakciósainak mondhatók, bár még ők is inkább követik a bal kéz útját, mint a jobbét. Aztán ott vannak az úgymond reakciósok. Akik a mohnarcizmust képviselik, ami ismét csak egy működésképtelen, tákolt rend. Messze nem annyira tradicionális alapokkal, mint ahogyan azt követői állítják, hiszen az ókorhoz viszonyított, középkori-újkori mohnarcizmus minden csak nem harmonikus és Isteni, sokkalta inkább egy kisebbik rossz, de világmegváltónak (vagy "világ visszaállítónak") semmiképpen nem nevezhető, ezzel forradalmi jellegét el is vesztette. Mi hát a legtisztább forradalom? Julius Evola szerint az, amelyik a legtisztább, legősibb, legtermészetesebb és legszakrálisabb rendet kívánja helyreállítani: az antik, "pogány" rendet. Ezt (kell) képviseljük.
S.D