Fajok, rasszok, népek

 Mindig is idegesített, mikor valaki egy jó jobber "fajozás" után elővette az előregyártott egymondatos sablonokoskodást: Csak egy emberi faj van, a Homo Spaiens (sapiens)". Ezt már 2007-ben a Magyar Gárda idején is fontosnak tartották az antifasiszta punk tüntetők beböfögni egy Piros 21 nevű borkülönlegességgel a kezükben, majd az emósból Dupstep fanná transzformálódó lányok a Facebook hajnalán ezt megosztani, s végül napjainkban a szubkultúra ( és Piros 21) nélkül maradt fiataljai is odahányni a kommentszekcióba. Valamint a volt országos főrabbi állt még be ebbe a nemes repertoárba. De miért is idegesít ez engem azon kívül, hogy rémesen rühellem az előregyártott sablonokoskodásokat?

Először mert rémesen rühellem a tájékozatlanságból fakadó, felesleges okoskodásokat. Másodszor pedig iszonyatosan kisiklatja a témát és eltereli olyan irányba, amely kikerüli a kardinális pontját az egésznek. Cholnoky Jenő, a legendás magyar földrajztudós, annak idején 4 kötetben írta mega Magyar föld, magyar faj című tudományos munkáját. Nem azért, mert tudósként nem tudta volna a prosztó facebook kommentek egyszavas bölcsességét, hanem azért mert a "faj" egy több százéves magyar kultúrtörténeti fogalom, jóval megelőzve azt a kontextust, amiben a biológia elkezdte használni. Ezt a kifejezés évszázadokig minden tudományos elmélettől mellőzött, rasszizmustól mentes, semleges kifejezés volt a mai nép/népcsoport szavunkra. Ez csak a 20. század közepén kezdett kikopni a magyar köz - és kulturális nyelvezetből. Ne tegyünk úgy, mintha nem értenénk ezt az ominózus beszéddel kapcsolatban. Tudjuk, hogy a nagymester és a jobberek zöme sem az emberiség rendszertani besorolását kívánja újradefiniálni, mikor "fajozik" egyet. A probléma is az, hogy ha erre " csak a Homo Spaiens" van bölcselettel reagálunk, akkor úgy csinálunk, mintha a vita lényege ezen állna. Ha Orbán  rasszoknak, népeknek vagy akár krumplinak (matektanár örökzöldek) hívta volna a beszédében az embereket, talán jobb lenne a helyzet? Hát nem. 

Arról van szó, - hívja akárki akárminek is-, hogy bizonyos személyeket a külső, fizikai, testi jegyeikben testet öltő genetikai tulajdonságai szerint ítéljünk meg. És ez katasztrofális. Mindannak ellenére, hogy a migrációt komoly problémának tartom. Mindannak ellenére, hogy abszolút nem zárom ki, hogy bizonyos gazdasági hatalommal bíró érdekkörök a kulturális baloldallal karöltve szándékosan pozitívumot látnak az európai társadalom etnikai keveredésében. Mindannak ellenére, hogy nem tartom elképzelhetetlennek, hogy létezhet kutatás mely kimutat fizikai, vagy szellemi különbséget bizonyos rasszok és népcsoportok között... A helyzet megértéséhez hozom példának, hogy van nekem egy tacskóm. A tacskók általában nem a legalkalmasabbak terápiás kutyának. Csökönyösebbek, makacsok és néha agresszívebbek is tudnak lenni. Ez egy fajtajellegből fakadó tény. És látott már valaki terápiás tacskót? Igen! Nem gyakori, de van. Mert még egy állat esetében is a személyisége a neveltetése és szocializációja olyannyira meghatározó, hogy bizonyos egyedek leküzdik ezt az általánosságban igaz hátrányt. (Ami amúgy más munkakörben éppen előny.) Mennyivel inkább ez az emberekre, akikben Istennek a szelleme lakik. Mennyire semmibe vesszük ezt a Szellemet, ha úgy döntünk, hogy valakit az etnikai, genetikai determinációját előrébb vesszük mindenkor a személyes, egyéni lelkénél. És nem érdekel, hogy ezt Orbán polgárpukkasztásból mondta, vagy őszintén, vagy gumicsontnak. Ez egy rideg, evolucionista logika, mely végtelenül ember, de borzasztóan nem isteni. Kiváltképp ha a keresztény mázban oltjuk ki a vérrel a Lélek szikráját. 

A bendő, szaporodás és a sárga csekk társadalma

 Ez a bendő, a szaporodás és a sárga csekk társadalma. Semmi nem rázza meg annyira, mintha e három közül bármelyiket is fenyegetettség éri. Ellenben nincs az az erkölcsi fertő, morális halottjárás, ami megingatná, amennyiben e három maradéktalanul teljesül. Nem csupán a rezsiárak vannak egy alacsony szinten tartva, hanem egy egész társadalom szellemi és lelki nívója.

Mérhetetlenül aggasztja, aggasztja és dühíti, frusztrálja, hogy ezen anyagi egzisztenciája veszélyben forog. Nem konkrétan napraforgóolajat sajnálja, vagy a forró fürdő élményét. Azt az illúziót sajnálja, hogy ő ura az életének, hogy a dolgokat meglehet tervezni, hogy a léte kiszámítható, a jövő tervezhető, a matéria világa élezhető és kényelmes. A boldogság itt a földön, s Én általam megteremthető. Erre a mérhetetlen hazugságra világít rá minden egyes világtörténelmi alkalom, regionális földindulás vagy egyéni tragédia. Az élet kiszámíthatatlan. Nem tudunk tervezni, nem tudunk kalkulálni. Ennek felemelő érzéséről beszél azonban Hamvas, mikor a frontkatonáról beszél, aki nem tud a kényelmes társadalomba visszailleszkedni. Mert noha a háború borzalom, mégis élete és személye valódi létkérdések között zajlott ott, ellenben a bendő, szaporodás és sárga csekk világával. Mert az ember élet és halál, helyes és helytelen között döntött szüntelen a kiélezett, válságos helyzetekben. A döntésének súlya volt. Valódi, igazi súlya. Felelősség. A felelősség pedig kockázat. S ott derül ki kik vagyunk, hogy helyes, avagy helytelen döntést hozunk e.

Nem felelősség, hogy meddig pácoljuk a húst, mielőtt grillre rakjuk. Nem felelősség, hogy termálfürdő, vagy strand. Nem felelősség, hogy dízeles vagy benzines. Amiben a ma embere él, az halál. Lelki halál. Erről szól Ádám és Éva bűnének következménye, miszerint többé nem örökké élnek, hanem meghalnak. Ez a lélek halála. A lélek halála a test karneválja. A ma embere nem él, csak létezik. Létezik, stagnál, pang, bűzös, poshadt tó csupán. Mert nincs súlya a döntéseinek. Mert amint helyes és helytelen között döntünk, s ha előbbire esik a választásunk, akkor az Ego, az Én, mindenkor feloldódik kicsit az objektív igazság, a "helyesség" tengerében. S amíg döntéseink csak az Ego, csak az Én növelését szolgálják, növelik azt a burkot, ami elválaszt ettől a tengertől. Nem a létezés, hanem a valódi élet tengerétől. Isten a szélsőséges, drasztikus élethelyzetek döntéseiben lakozik, s igaz szívű döntések révén fog Ő is bennünk lakozni, mi pedig ezáltal benne. Messze a bendőtől, a szaporodástól és a sárgacsekkek világától.