Konzervatív és progresszív kereszténység

A világ akárhogyan is nézzük, a konzervatív-progresszív világszemlélet spektrumán belül mozog. A kereszténység ezen a tengelyen valójában sosem találta a helyét, s mikor úgy döntött állást foglal, minden esetben katasztrofális tévútra tért. A legtöbb embernek - nem ok nélkül-, a keresztény jelzőről a konzervatív létszemlélet jut eszébe rögtön. A magyarországi egyházak ténykedését, ortodox egyházat vagy az amerikai evangéliumi mozgalmakat nézve, ez a kép reális. Ellenben sok észak-amerikai és európai protestáns liberális egyházat nézve, azonban ennek az ellenkezőjét figyelhetjük meg. A katolikusok pedig valahol a kettő között táncolnak.

De Jézus Krisztus tanítása és szellemisége nem konzervatív és nem progresszív. Miközben Jézus Krisztus tanítása és szellemisége konzervatív és progresszív is egyben. A progresszív szellemiséget egy Krisztus követő ember nem adaptálhatja magába Jézus tanításai és életmódjának példája tekintetében. Az aktuális korszellem trendje nem befolyásolhatja és változtathatja meg egy krisztusi ember értékrendjét. Krisztus tanítása érvényes és örök példa, cél és minta minden korban, változatlanul. Ahogy Kirkegaarde mondta

"Aki a korszellemmel házasodik, hamar megözvegyül."

Nincsen tehát lelkiismeretileg igazolt és legalizált poligámia, LMBTQ stb. egy Krisztust példának tartó és követő ember számára. Ebben a tekintetben a keresztény ember konzervatív. Önmaga felé befelé fordulva, magára tekintve mélységesen szigorú és konzervatív. Makacsul ragaszkodik minden világnézeti szélfúvás dacára ahhoz, hogy ránézve Jézus Krisztus és az apostolok példája és mintája irányadó és követendő. Ha pedig ezt komolyan vesszük, nem csak az LMBTQ-ról vagy poligámiáról beszélhetünk magunkra nézve negatívan, hanem bármely más szexuális tevékenységről is. Ha szigorúan Jézus és a legtöbb apostol életét és tanait tiszteljük, akkor az ilyen irányú aszkézisről kell beszélnünk. A keresztény ember tehát magára tekintve végletekig konzervatív.

Ugyanakkor, a Krisztus követő ember a saját magára és a többi Krisztus követőre vonatkozó elveit nem vetíti ki másra, és nem követeli meg, hogy az egész világ, társadalom eszerint éljen. Nem akarja a világot megváltani, (ellen)forradalmat véghez vinni és törvényekbe és paragrafusokba foglalva megkövetelni nem-keresztény emberektől is azt az erkölcsöt és életmódot, melyet önmaga helyesnek vél. Ebben a tekintetben a keresztény ember progresszív. Hiszen számára az ember az ember, a lélek az lélek és ugyan kit érdekel, hogy a pogányok egymás között azonos neműen vagy sem házasodnak. Kismillió hasonló kérdést fellehetne hozni, melybe ma "keresztények" teljes mellszélességgel ütik bele az orrukat a konzervatív oldal pártját fogva. A Római levél 2. fejezetében fejti ki Pál, hogy a nem hívőkre nem ugyanaz az ítélet vonatkozik, hisz nem ismerik Isten igazságát, ezért számukra a mérce mellyel megítéli őket Isten, a saját lelkiismeretük.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a keresztények elszeparálnák magukat a világban és magasról tennének a nem krisztusi emberek világára. A konzervatív és progresszív létszemlélet tökéletes szintézise itt mutatkozik meg. A Krisztus követő ember saját maga személyiségén végzett változással, hétköznapi szituációkban saját maga léte, élete, cselekedetei, szellemisége lesz az, amit látva, érzékelve, tapasztalva változást indíthat el a nem keresztény emberek körében. Csak a saját belső változásunk következménye késztethet másokat is változásra. Jézus szellemisége, tettei és élete is példa volt, mely másokat hozzá hasonlóvá formál. Erre vonatkozik, hogy " Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van."

Csakis az önmagunk lelkisége által kiváltott változás az egyetlen, ahogyan egy Krisztus követő hathat a világra. Ugyanis Jézus példázatai azt tanítják, hogy másképpen megítélni az embereket, beavatkozni az emberek életébe törvényekkel, szabályokkal, bármilyen kényszerítéssel, trükkel és taktikával, helytelen. Ez kizárólag az Isten felségterülete, aki majd élete végén mindenkit a saját maga kvalitásai és lelkiismerete szerint vizsgál meg.

"A vetés szárba szökött és kalászt hányt, de a konkoly is felütötte a fejét. (...) A szolgák tovább kérdezték: Akarod, hogy elmenjünk és kigyomláljuk? Nem – válaszolta –, nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek! Hagyjátok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig! Aratáskor majd szólok az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!” (Máté 13:26-30)