Horváth Martin- A magyar társadalom alszik de álmodni nem mer

Új alkotmány elleni tüntetés, alternatív köztársasági elnök választás, internetadó, CEU, túlóratörvény. Pár olyan demonstráció, ami 2010 utáni Orbán érában történt az ellenzék részéről. Mindegyiknek hatalmas volt a füstje de igazán lángok csak az internetadónál és a túlóratörvénynél csaptak fel. Azok se valami tartalmasan. A baloldali ellenzéki pártok és úgy all zusammen a baloldal Magyarországon a padlón fekszik. És itt nem kifejezetten szervezetekre, mozgalmakra gondolok az csak a tünete. Maga a baloldali világnézet, szellemiség nem lelhető fel igazán a magyar társadalom kollektív lelkületében. Persze igény az volna rá. Erre azért döbbentem rá, mert a Disszidens keretében a jobboldali és a baloldali világlátás szinkretizmusa, azok felettiség, mindkét világnézetből kiemelt pozitívumok összehangolása lenne a cél. Ezen témákban pedig egyre inkább azon kaptam(tuk) magunkat, hogy lassan mi vagyunk a libsik meg a balosok egy-egy témában, mert olyan mérvű színtisztán jobboldali véleménytúlsúly dömping ömlik az emberre, hogy lassan nekünk kell helyettesíteni az objektivitás miatt a baloldali nézeteket. Mert egyszerűen nincs hiteles képviselete, sem meggyökeresedett lenyomata a jelen magyar néplélekben. Pedig a jobboldal és a baloldal olyan, mint az apa és az anya. Mindkettő képvisel valamit, amely a társadalom egészséges fejlődéséhez szükséges és csak együttesen hatva és egészséges összetételben lesz felnőtt társadalom belőlük.

Akárki akármit mond a NER hozzáállása lefedi a jobboldaliság fogalmát. Rendpárti, hagyományos értékeket hangoztat, társadalmi hierarchiában hisz. Nyilván ezer féle alfaja, válfaja van még ezek megtestesülésének és képviseletének de tagadhatatlanul teljesíti a jobboldali kritériumokat ez a rendszer. A magyar társadalom, ha nem is remekül érzi magát ebben, de elfogadja, szükségszerűnek tartja. Amolyan komfortosan otthonos, megszokott légkör ez neki. Időről időre ezért kitermel maga fölé egy ilyen rendszert, sőt még a kommunistákat is átkonvertálja ezzé (lásd itt). Valamiféle egységes tudatalatti belenyugvás van a feudális viszonyok és a konzervatív berögződések iránt. Vidéken (és itt most nem a pesti értelemben, ami százezres megyeszékhelyeket is jelent), kis falvakban még ma is szinte földesúri szinten, feudális habitus érvényesül. A polgármester a rendszerváltás óta ugyanaz, hiszen ő a falu ura, birtokosa, na meg mit gondolnának ha én nem arra szavaznék. Ehhez persze a helyi egyházi lelkészúr is asszisztál és akkor már égi nyomásként nehezedik az alföldi falucskára, hogy bizony itt változás nem kell, megvan a rendje ennek, hogy élete végéig xy vezesse a falut, döntsön anyagi beruházás felett és ha kicsit korrupt hát tudjuk ez mindig így volt hisz minden szentnek maga felé hajlik a keze. Végtelenül feudális gondolkodás ez és végtelenül a jobboldal legultrakonzervatívabb történelmi tüneteit produkálja. A jobboldal mindig is a világ organikusan kialakult rendszerét preferálta és igyekezett konzerválni társadalmilag. Ez sok tekintetben helyes és ésszerű, de bizonyos értelemben az ember veleszületett kishitűségét és gyarlóságát, abból fakadó negatív társadalmi képeket is konzerválja. A baloldal volt az amely mert álmodni többet, jobbat, másabbat. Persze legtöbbször ezek rémálmokká váltak és arról, hogy mi a „jobb” is megoszlanak a vélemények. Na meg persze a nagy álmaiban kiöntötte a gyereket is a fürdővízzel együtt, ahogy azt szokás mondani. Persze sokaknak eszébe juthat baloldaliakról a legvéresebb kommunista terror, vagy napjaink korcsliberális PC-diktatúrája. De ha azt mondom, hogy Kossuth, Petőfi, József Attila már árnyaltabb a kép. A jobboldali értékek és a baloldali megközelítések megfelelő szintézise nem véletlen hozott el egy dualista társadalmat a 19. században, vagy elég csak Széchényi Istvánt megneveznünk, aki korának nagy liberálisa volt. Nézzük meg napjaink liberálisai hol vannak ehhez képest. A probléma, hogy a liberális/baloldali szakított minden jobboldali értékkel, a jobboldal pedig elzárkózott minden baloldali módszertől és meghasonlott lélekként vívják háborújukat egymással.

A baloldal álmaiból is akkor lett rémálom, vér és terror, mikor kukába vágott minden konzervatív zsinórmértéket. A jakobinusok, a kommunisták, és napjaink kulturmarxista tolerancialiberálisai azért hordozták magukban a veszedelmet mert egy apakép nélkül felnőtt hisztis, realitásokat nem ismerő kisgyerekek. A valódi konzervativizmus és jobboldaliság pedig a becsontosodott, anyai szeretet és biztatás nélkül felnőtt komor, rideg katonajellemek. A gyermek a túlzott apai szigor ellen előbb utóbb fellázad és a kegyelmes anyai szeretet után indul, ahogy a feudális elnyomás után tette a társadalom a felvilágosodáskor. De ha csak az anyai szeretetet kapja meg akkor egy őrjöngő, frusztrált irreális akarnok lesz, mint a 20.-21. század baloldala. A magyar társadalom a kommunista terror és az elcseszett rendszerváltás utáni liberális 20 éve után kényelmesen bújuk vissza inkább a rend és a biztonság szoknyája alá. A nyugati világ ugyanezt teszi a ’68-asok baloldali véleményterrorja után lassacskán. Kényelmesen bebújik a jobboldaliság szoknyája alá, betakarózik vele és lelkének tündöklő vágyait elaltatva szundikál, de álmodni nem mer. Pedig nagyokat tudunk álmodni és meg is valósítani akár. Lehet és kell is. Kibújni a neofeudális megszokás lelki kereteiből és újra hinni olyasmikben, amiket akár a történelemben a csúfos, elfajzott baloldal lejáratott. Jézus Krisztus jobb oldala a tekintély és a rend, bal oldala pedig kegyelem és szolidaritás. Sokan csak az előbbit akarják látni és megvalósítani valamiféle mennyei hierarchiát, Isteni helytartó politikusokkal meg Mária országa szlogenű fél-teokráciákkal. Míg mások csak az elesettekkel való szeretetre figyelnek és hirdetnek „welcome refugees”-t boldog boldogtalannak, vagy Müzner-féle módon szítanak prekommunista parasztháborút. De a helyzet, hogy a kettő csak együtt működik és a tekintély(jobb) és a kegyelem(bal) oldalainak egysége hozza el az üdvösséget, mind az egyén lelkének, mind a társadalomnak.

Horváth Martin

Magyar mitológia, ahogy még sosem hallottál róla

Első világháború 100.

Észrevettétek már, hogy az első világháborúról közel sincs annyi film, regény, játék és úgy általában semmilyen kulturális mű, mint a második világháborúról? Ennek oka- maradva a filmes hasonlatnál-, hogy az első világháború, olyan, mint az első 1984-es Terminátor, vagy az első 1979-es Mad Max. Ha azt mondom Terminátor, mindenkinek az 1991-es Terminátor 2. ugrik be, ahogy Schwarzenegger védi a harcias Sarrah Connor kisfiát John Connort a higganyszerű T-1000-től. Ha pedig azt mondom Mad Max, mindenkinek a csapzott Mel Gibson fog eszébe jutni a Mad Max 2.-ből, ahogy a sivatagba furán összetákolt kocsikkal rodeóznak még csapzottabb punk frizurás bandákkal. Senkinek sem az első rész. Miért? Mert azon ritka filmek közé tartoznak ezek, ahol a folytatás, a második rész jobb lett, mint az első és kultusza ezeknek a folytatásoknak lett már. Valahogy így viszonyul az első világháború is a másodikhoz. Egy felvezető, egy előzményfilm, ami megalapozza az igazi nagy durranást. A nagy produkciót, ahol van katartikus történet jó és rossz között (nácik-szövetségesek), izgalmas történet, ahogy a rossz győzni látszik, majd a jó felülkerekedik, a korabeli eszközök, fegyverek, csaták képében fantasztikus látványvilág és egy grandiózus befejezés (atombomba). Mai narratíva szerint. A második világháború úgy tűnt mindkét fél részéről, hogy egy élethalál harc. Elementáris küzdelem volt ideológiák, világnézetek között. Mindenki meg volt győződve arról, hogy ő áll az igazság oldalán és a gonosz megtestesülése ellen harcol. Ezzel szemben az első világháború mi volt? Egy hihetetlenül értelmetlen, céltalan, vérrontás. Nem arról van szó, hisz minden háború értelmetlen vérrontás, de a második világháborúban a harcoló felek hittek abban, hogy itt érdemes valamiért meghalni, hogy itt kockán forog valami igazán hatalmas dolog. Világosak voltak a törésvonalak és az egésznek súlya volt. Nagyon nagy súlya. A nácik narratívájában az ördögi zsidó világuralom elleni katartikus ellenállás, a szövetségesek szemében a sátáni, rideg, népirtó nácizmus elleni küzdelem. Az első világégésben senki nem hitt semmiben. Feudális, gazdasági, hatalmi játszmák voltak modern fegyverekkel. Egyszerű polgár számára átélhetetlen és motiválatlan küzdelem. A hatalom csúcsán sakkjátszma, a sakktáblán szereplő hétköznapi emberek számára a túlélés. Ez volt a motiváció. Ennél még a hamis célokba vetett hit vezérelte háború is jobb lelki értelemben. Ezért nem is lehet megfilmesíteni olyan mértékben, mint a másodikat. Bár emberéletek tekintetében, pusztításban és kiterjedésében is alulmaradt a második világégéstől, szellemi értelemben nagyobb szégyenfolt ez az emberiség történetében. Ahogyan a Terminátor és a Mad Max is kultuszt teremt, ha csak a 2. részük létezne, úgy a világháborúkkal is így van. Ínyenceknek és rajongóknak marad meg az első felvonás tanulmányozása. Persze a filmekkel ellentétben, itt túl sok érték egyik "alkotásnál" sem született és a legjobb az lett volna ha sem az első, sem a második sosem történik meg. Ráadásul, ahogy az lenni szokott, már fél évszázada lebegtetik a harmadik részt, a folytatást, amit őszintén remélünk, sosem fogunk az első sorban nézni a premierjén.

Horváth Martin- Halloween-i kulturkampf

Itt van a Halloween és ez remek alkalom arra, hogy a jobboldal és a legtöbb keresztény egyház, vagy személy kikeljen ellene és szent harcát megkezdje az igaz hit és a kultúra védelmében. A kérdés az, hogy ennek valóban van-e létjogosultsága és valóban kell-e hadjárat a Halloween ellen?

Általában azt hallhatjuk az anti-halloween kulurkapf oldalán, hogy ez mégis csak egy ősi pogány kelta ünnep, ahol a boszorkányokat, démonokat és kísérteteket éltették ill. idézték meg. Ők a Samhain ünnepre gondolnak és a druidák, kelta halálistenének tiszteletét kötik hozzá, Crom Cruach kultuszát. Ez azonban ilyen formában kijelenthetjük, hogy egy tévhit és/ vagy szándékos korabeli keresztény torzítás. Ezen a napon sem a kelta papok sem az emberek nem törekedtek gonosz entitások imádatára, a világ megrontására és egyéb sötét dolgokra. Legalábbis a legtöbb keltológus szerint. A szakmabeliek és a kelták vallását és kultúráját tüzetesebben tanulmányozók között magának Crom Cruach druida halálistennek létét sem tartják bizonyíthatónak. Létezését egyedül a Leinster-könyv említi, amely a 12. században íródott. Ez egyrészt olyan, mintha Hitlerről először egy 23. században írt dokumentumban hallanánk. Másrészt a 12. századi Leinster-könyvet enyhén szólva is részlehajlóan a már meglévő katolikus klérus szájíze szerint írták. Ehhez hasonló korabeli keresztény iratokon kívül, csak Szent Patrik legendájában jelenik meg, ergo a kelta istenek pantheonjában nincs utalás rá. Ráadásul több ilyen irat Napistenként hivatkozik rá, márpedig korabeli hiteles kelta emlékek egyértelműen Lugh-ot tartják annak. Tehát Crom Cruach halálisten létezésének ténye a vallástörténészek szerint meglehetősen ingatag lábakon áll.

Ami biztos, hogy ezen a napon volt a kelta időszámítás szerinti újév, valamint úgy hitték, hogy az évben elhunytak lelkei ekkor kelnek át a túlvilágra, így összezavarhatják a még élők napját. Úgy tartották, hogy ezen a napon a halottak megjelennek valamely formában, beleértve a gonosz szellemeket is. Ekkor a kelta papok állatáldozatokat mutattak be és tűz körül táncoltak. Reggelre ebből a paárzsból minden családnak adtak, hogy újat gyújthassanak és megóvja őket a rossz szellemektől. Tömören ennyi a biztos. A töklámpás legendája meg egy másik sztori, ami az alapokon nem változtat. Azonban a szándékos démonizálása a halloweennek magával vonta azt is, hogy valóban negatív, sátánista körök kezdték el az eredetileg elferdített értelmezésében megtartani a halloweent. Ezzel persze ráerősítve a sztereotípiákra. Gyakorlatilag a korabeli keresztények annyira leakartak járatni egy pogány ünnepet, hogy azt addig démonizálták és hitették el az emberekkel, hogy sátáni, míg az igazi sátánisták is el nem hitték és kezdték el a keresztény torz propaganda módján démonikusan ünnepelni. Ez olyan aki másnak vermet ás szituáció.  Napjainkra az Anton Sandor Levay alapította Sátán Egyháza a legnagyobb sátánista ünnepnek tartja a Halloweent. ( persze megjegyeznénk, hogy a LeVey-i sátánizmus jelentősen eltér a valóban Sátánban hívő sátánistáktól). Ezenkívül számos okkultista és neopogány szervezet tekint rá hasonlóként. Hogy ezen az egészen kicsit árnyaljunk végül is 1982-ben az amerikai Keresztény Koalíció hivatalos nyilatkoztatott adott ki az ünnep eredetéről és arról, hogy a Halloween valójában nem egy sátánista ünnep. Ez úgy néz ki, hogy számos keresztény közösséghez sem a tengerentúlon sem az öreg kontinensen nem jutott el. A halloween démonizálása továbbra is folyik. A kereszténységet foglyul ejtő és annak tanai saját szájíze szerint kiforgató konzervatív jobboldal pedig heves kulturkapfot tart az ősi eredeti kultúránk védelmében a Halloweennel szemben.

Mindannak ellenére, hogy a Haloween eredete valóban sötét mágiákhoz kapcsolódik e vagy sem, manapság nem igazán van épeszű ember, aki ezt így tartaná meg. Leszámítva az okkultistákat, sátánistákat. De azt hiszem ők enélkül a nap nélkül is kifogásolható gondolatokkal és dolgokkal rendelkeznének. Az átlagember ebben egy bulizós, beöltözős, mókázós, könnyed napot lát, amelyben főleg a gyerekek számára vicces, érdekes kis dolgokat lehet csinálni. Ki szerint nem rohadtul hangulatos egy világító töklámpás? Na meg egy kisgyereknek családi programként a családdal azt elkészíteni? Ezen kívül a Halloweenban manapság nincsen semmi. Tényleg semmi. Kerestem, kutattam manapság mit jelent, mi lehet mögötte. De tényleg, totálisan semmi. Olyan igazi 21. századi posztmodern, kiüresedett, tartalom nélküli, nagy semmi, ami nem szól másról mint külsőségekről és esetleg egy hangulatról, ami könnyed, laza és mégis magával ragadó a töklámpás fényében az éjszakában. Persze lehet identitáskérdést csinálni belőle, meg kultúrharcot csak ne felejtsük el, hogy a kultúra meg az identitás nem egy öröktől fogva létező konstans dolog. Az úgynevezett keresztény kultúra eleve egy idegen test Európában. Eredetileg pogány vallások és abból fakadó kultúrák színtere az eredeti magyarság, az eredeti európai népek zöme. A Halloweennál sokszor ezerszer rosszabb értékrendszereké. A kultúra, a nemzet, a néplélek változik. Alakul, formálódik, befogad máshonnan, elfeled ezt azt, meglévőt átalakít, idegent integrál, mást kivet magából. Így megy ez évezredeken át, ha tetszik nekünk ha nem.

A keresztények többségének pedig azt üzenném ( hiszen én magam is keresztény vagyok, tehetek egy apró észrevételt és testvéri megfeddést), hogy lehet ilyen kiüresedett posztmodern ünnepekben még mindig a Sátánt látni, lehet ellene ágálni és olyan hevülettel harcolni, amit valahogy a hétköznapok egyszerű, valós és égető problémáiban nem látunk, csak nem biztos, hogy érdemes. Ez a félelem hozzáállása. A félelem pedig nem Krisztus. Nekünk pedig a szeret bátor hozzáállása kell legyen a vezérfonalunk. De ellehet venni a kisgyerektől a tökfaragás és beöltözés lehetőségét. Csak addig nem kéne, amíg a keresztények többsége nem képes legalább olyan mosolyt csalni egy kisgyermek arcára, mint egy nyomorult töklámpás.

Horváth Martin

Hasonló témák:

Horváth Martin- Jó hagyomány, rossz hagyomány
Horváth Martin- A szokás hatalma

Mit is jelent Európa? (vlog)

100 éves őszirózsás forradalom

Pontosan 100 évvel ezelőtt, 1918. október 28-án kezdődött az őszirózsás forradalom. A korabeli monarchisták és a későbbiekben egészen a mai napig a konzervatívok jelentős része egyszerűen csak patkányforradalomnak nevezte. A háború borzalmaiban megcsömörlött társadalom radikálisan lépett fel azért, hogy valami egészen gyökeresen más világ következzen, mint ami eddig volt. Ezen forradalom nyomán jött létre az első magyar köztársaság, a magyar történelemben először változott meg a magyar államforma. A későbbiekben ez a helyzet eszkalálódott, majd a véreskezű kommunista hatalomátvételbe torkollott és alakult meg a Tanácsköztársaság rémes pár hónapja, míg az egészet vissza nem állították ellenforradalmi módon királysággá. Azóta persze államformák jöttek mentek, lett második köztársaság, aztán népköztársaság, aztán harmadik magyar köztársaság. Mindegyikhez nagy reményeket fűztek, mindegyiknek a vége hatalmas csalódás volt. Mert az emberek akkor még kergettek hamis illúziókat, még nem értették a lényeget sokan. 1918-ban az őszirózsás forradalomban még naivan hitték, hogy ha változást akarnak, akkor az államot meg kell változtatni. Pedig a helyzet az, hogy ha változást akarunk, akkor magunkat kell megváltoztatni. Nem az államformát kell leváltani, hanem az államot magát kell leváltani. Nem az államot kell formálni, hanem a lelkünket. Mert ha az emberek többsége lélekben, szellemben, szívében tiszta ember, akikben van szeretet, megvan mindaz, amit krisztusinak hívunk, akkor mindegy milyen rendszer van, érvényesülni fog ez a csodás emberi viszonyrendszer. Rendszerek, hatalmak, birodalmak, államformák jönnek, mennek. De a szív mélyén történt változások életre szólnak. Az őszirózsás forradalom azt tanítja, hogy az emberek nagy dolgokra képesek ha akarják. De arra is megtanít, hogy ezt a forradalmat valójában nem kívül, hanem belül a lelkekben kell lefolytatnunk.

Anarchista '56

1956-ban elvileg csak Háy Gyula író vett részt a forradalom szervezésében úgy, hogy közben magát anarchistának vallotta. Ennek ellenére a forradalom menete és a társadalom szerveződése a kommunista hatalommal szemben spontán módon anarchista módon működött. Ennek példája nem csak az önkéntesen szerveződő utcai csoportok, vagy az a tény, hogy önkéntesen a parasztok vitték fel a harcoló csapatoknak az élelmet, hanem kifejezetten a munkástanácsok léte. A Budapesti munkások már október 22.-től elkezdték megtagadni a Magyar Dolgozók Pártjának felügyeletét, és saját önszerveződő munkástanácsokat alakítottak. A munkástanácsok végül az országban gombamódon szaporodó, önszerveződő, szuverén közösségek voltak, ahol a munkások saját maguk igyekeztek érvényesíteni az érdekeiket. Később diákok és értelmiségiek csatlakozásával megalakult a Nagybudapesti Központi Munkástanács. Azonban egy országos munkástanács létrehozását már meggátolták a szovjetek. A munkástanácsok szerepe végül a november 4.-ei szovjet bevonulást követően értékelődött fel. Ekkor egyrészt fegyveresen ellen álltak a megszálló haderőknek, másrészt a Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánnyal szemben szinte egyedül képeztek ellensúlyt a forradalom leverése után. Bár a Kádár vezette új kormány komoly tárgyalásokat folytatott a munkástanácsokkal, egyáltalán nem volt egyszerű dolga velük. Olyannyira, hogy végül 1957 végén törvényileg tiltották be a munkástanácsokat, a munkásokat pedig kötelezték, hogy a kommunista párt irányítása alatt lévő üzemi tanácsok tagjai legyenek. A munkástanácsok jelesebb vezetőit, a megtorlás során 1958-ban Bali Sándort 12 évi, Rácz Sándort életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Mindketten az 1963-as amnesztiával szabadultak.

Serfőző Dániel- Találkoztam Istennel a Felházban?

Most csütörtökön, én és Martin úgy döntöttünk meglátogatjuk a Felházat, a miniszterelnökünk fia miatt médiafigyelmet kapott karizmatikus alkalmak egyikét. Ez az alkalom azért is volt most különösen érdekes, mert már előtte beharangozta a felház, hogy többet nem fog ilyen formában működni, hanem valami egészen új formációba kezdenek. Én nem vagyok karizmatikus, sőt, szkeptikusnak mondanám magam, ugyanakkor nem zárom ki egyértelműen azt, hogy most is működjenek a Szentlélek ajándékai, ezért úgy indultam el, hogy valószínűleg kissé idegen lesz az alkalom szelleme, de ennek ellenére meg fogom tudni érteni, hogy ennek milyen helye van Krisztuson belül, miért van ennek az egésznek valamilyen mértékben létjogossága, sőt, talán most én is megtapasztalhatom milyen amikor a Szentlélek ilyen módon működik, hogy tesz csodát, miképpen gyógyít. A helyzet viszont az, hogy ugyanolyan értetlenül távoztam, amilyen értetlenül érkeztem.

A mostani alkalom a Mom sportarénájában volt megtartva. A környezete elég modern, gazdag negyed, amit én elég összeférhetetlennek érzek, egy lelki alkalommal, de ez még mellékes kérdés. A még zavarba ejtőbb az volt, hogy érkezésünkkor valamiféle riadó féleség volt, és jól megtermett, alvilági megjelenésű portások szaladgáltak ide, oda, minket és többeket pedig elég szűkszavúan, tipikus kidobó stílusban hajtottak el amikor be akartunk menni. Ez annyira megzavart, hogy először el is indultunk más helyszínt keresni, mert nem hittük el, hogy itt most egy lelki alkalom lesz megtartva, nem pedig valami puccos, drága discohoz tévedtünk, pedig hallottuk, hogy a környéken csak onnan szól a könnyed, popos, tipikus dicsi zene. 20 perc múlva aztán kijött egy lány, és Isten áldásával beengedett minket. Hiába, azért a tisztelt miniszterelnök úr fiának kijár a védelem.

A hely belülről egy üres csarnok, szőnyegek a földön, takaró, párna. A színpad, rajta a hangszerek, koncert fénytechnika, két kivetítő, amin mindenféle információk mennek, mint hogy hova lehet utalni az adományokat, csak azonos neműekért lehet imádkozni(?) vagy hogy nem kell megijedni ha "furcsa dolgok" történnek, mert Isten cselekszik itt mindent. A dicsik közben pedig a szöveg ment rajtuk.

Egy egész órát kellett várnunk arra, hogy egyáltalán bármi történjen. Az alkalom rövid bevezető után dicsivel kezdődött. A dicsi formációban éneklő lány az egyik szám kapcsán tett könnyek között bizonyságot arról, hogy őt személyesen hogy érintette meg Isten az adott témához kapcsolódóan. Ez a dolog, és néhány igen jó dicséret volt az egyedüli dolog, ahol tényleg képes voltam érzékelni Isten jelenlétét, viszont ez a formáció nem is kapcsolódott szorosan a felházhoz, vendégként voltak jelen. Ezt a legalább egy órás szekciót követte ad hoc a gyógyítás, amit Orbán Gáspár is végzett. Állításuk szerint imában megjelentek nekik különböző betegségek és testi problémák, és azok elszenvedői most itt vannak, ezért jöjjenek ki, és mindenkihez be lesz osztva egy segítő, aki imádkozik a gyógyulásáért. A legáltalánosabb és elterjedt fájdalmaktól, mint a gerinc és csípő, valamint térdfájdalmak, megjelentek egészen speciális és meglepő gondok is, mint a lyukas tüdő! De voltak lelki bajok is, mint például egy lány, akit erőszak ért fiatal korában, vagy egy ismeretlen, akit nemrég kiraboltak. Bár azt tegyük hozzá, ha emlékeim nem csalnak, ezekre a speciális esetekre nem is volt jelentkező. A többire is elég felemás volt az érdeklődés, mondhatjuk, hogy Gáspárnak minimum fél percig agresszíven kellett sulykolnia, hogy jelentkezzen már az a beteg végre, mire fáziskéséssel megjelent nem is egy jelentkező az adott betegségre. Hogy ez miért történt? Először pár beépített embert gondoltunk az esetek mögött, végül inkább az reálisabb, hogy a sulykolás és a tömeg pszichózis veszi rá ezeket az embereket arra, hogy akár valóban el kezdjen fájni a térdük, majd ugyan ez veszi rá őket, hogy rögtön meg is gyógyuljanak ima hatására. Ezeknek az embereknek utána mindenki előtt bizonyságot kellett tenniük a gyógyulásukról, csodájukról. Itt történt még egy igazán szégyenletes eset, amikor egy nő kiment, hogy elmesélje mit tett vele Isten pár héttel ezelőtt, mire a "műsorvezető" nemes egyszerűséggel elküldte, miután kiderült, hogy a csoda nem a felházon történt, mondván, ami nem itt történt, nem érdekes. Igazán Krisztusi, biztos fájt volna rászánni azt a 2-3 percet, hogy meghallgathassuk, ki tudja, lehet meggyőzőbb lett volna mint a félénk kisfiú, aki most bicikli-balesetéből épült fel hirtelen, de ezt a csodát annyira nem bírja kezelni, hogy úgy kell kihúzni belőle a szavakat. Igaz még nem volt részem hasonló instant csodában, de ha hirtelen ott és akkor meggyógyulna az évek óta erősen fájó bokám, én úgy gondolom kifordulva örvendeznék és hangosan dicsérném az Urat. Mindenesetre ezek a gyógyulások nem voltak valami meggyőzőek, ha ateista lettem volna, egyenesen megerősítést éreztem volna magamban ezeket látva. De volt 20-25 ember aki viszont mindezeket tapasztalva egyből megtért!

Na ehhez azért tegyük hozzá, hogy előtte látták Istent! De nem ám lélekben találkoztak vele, hanem a plafonon szállt az "öreg". Orbán Gáspár megidézte, és saját bevallása szerint látta is őt "elszállni" felettünk. Hát én belementem a játékba, erősen koncentráltam, hogy megláthassam én is, de sajnos, vagy inkább nem sajnos, sehol semmi. Talán jobb is így, ha az Ószövetségi eseteket nézzük, lehet bele is haltunk volna ha az Úr színről színre megjelenik előttünk. Mindenesetre ki kell emelnünk, az estén úgy "tértek meg" emberek, hogy Isten Igéje egyetlen egy alkalommal nem hangzott el! Sablon szövegek voltak csupán, arról, hogy Jézus meghalt a bűneidért, emberré lett, stb. De ki az a 20-25 éves egyetemista akinek ez új információ? Ez az alapműveltség része, ettől senki nem fog megtérni, ugyanis ezek csupán üres mondatok. A mondatok akkor vállnak élővé, ha az ember megismeri önmagában, hogy mi a bűn, milyen ennek a bűnnek a súlya, elfogadja magában Isten létezését, azt hogy milyen is Ő, és megérti, hogy a bűne olyan súlyos, hogy azért magának az Istennek kellett emberré lennie, és elhordozni azokat, hogy újra magához tudja emelni megromlott teremtését. Ezt semmiképpen nem lehet kifejezni máshogy, csak egy nagyon hosszú, briliáns, Lélekkel teli prédikációban, vagy egy hosszabb megismerési folyamaton keresztül. Itt egyik sem volt! Látták Istent színről színre a plafonon, és megtértek. Aztán ezeket a megtérőket elvitték valahova, hogy tájékoztassák őket, hogy mi vár rájuk hívő életükben.

Bölcsen tették ezt mindenesetre, hisz ezt a produkciót követte az est fénypontja! Egy teljesen ismeretlen valaki felugrott a színpadra, és hiperaktív, tenyérbe mászóan közvetlen stílusban közölte, hogy ideje a pénzügyekről beszélni(!). A szép története szerint Bécsben volt, amikor egy misszionáriusnak tűnő személy(?) elkérte minden pénzét, amit ő oda is adott, majd nem tudta mit tegyen. Még szerencse, hogy egy ismeretlen egyből vissza is utalta a pénzt a számlájára! A történet tanulsága pedig: menjetek adakozni, most! Szó szerint: álljatok fel, és menjetek oda a dobozokhoz, és adakozzatok, persze ha fáj, és felfordul a gyomrotok(!) attól ha adakoznotok kell, akkor ne tegyétek.. Ettől a nagyon hatásos lelki terrortól aztán legalább 70-80 ember el is indult adakozni, nehogy azt gondolják róluk, hogy ilyen gonosz emberek. Meg amúgy is, Orbán fiának biztos nincs annyi zsebpénze, hogy eltartsa a saját projektjét. Mindenesetre ez a kis lelki trükk kísértetiesen emlékeztetett pár deáktéri kétes alak hasonló próbálkozásaira. ("Agy már egy cigit tesóm, vonatra kell.")

Na de legalább ezek után a már megtért, hívő emberek is kaptak egy kis pasztorál pszichológiai segítséget. Azokat a férfiakat szólították meg, akiknek gondot okoz az őszinte megnyílás az Atya előtt, hiszen Ő is férfi, és szégyellik magukat előtte! Meglepően, és parodisztikusan sok jelentkező volt erre a problémára, akikért elég feminin módon egymásba borulva imádkoztak is férfi társaik. Hát tőlem elég távol állt ez a probléma, tudván hogy mi emberek Isten képmására teremtettünk, férfivá és nővé, ebből következően nem igazán tudom elképzelni azt, hogy Isten egy maszkulin, félmeztelen, kemény legény lenne, aki a trónjáról kiröhög, és jelzőkkel illet ha elé hozod problémáidat. Isten férfi és nő, és mindezeket meghaladó nemi kategória. Nemtelen, a fogalmat meghaladó értelemben. Meg amúgy is mindent tudó, így nem igazán számít, hogy te mit is szeretnél rejtegetni előtte, hogy megtartsd önbecsülésedet, de azt garantálom, hogy ismeri a lelked minden mélységét, a legbelsőbb motivációidat is, így pontosan érti azt, mit miért tettél, és ha őszintén bánod azt, meg is bocsájtja azokat Krisztusért. Hiszen milyen Atya ad kígyót fiának, aki kenyeret kér?

Mindezek után újabb dicséretek jöttek, majd egy elég zavart arckifejezésekkel élő hitgyülis lány prédikált, végre valahára először az Igéből, még ha a gyatra egyszerű fordításból is. A prédikáció lényege az volt,hogy Isten most egy egész generációt fog megváltani, mert eljött az idő ehhez, majd mesélt a különböző mennyei látomásairól, amiket emlékszünk, Pál apostol még emberi szavakkal ki sem tudott fejezni. Ezután következett a nagy bejelentés. A felháznak vége lesz, mozgalommá alakul. Mert nem kisebb dolog fog most történni, mint egy egész nemzet és generáció megváltása! Olyan dolgok következnek, amelyek még Európára is ki fognak terjedni, nagyobb lesz mint a reformáció, vagy az ezer éves keresztyén államiságunk! (Ugyan itt furgont, és raktárhelyiségeket keresnek! Érdekes..) Mindenesetre nagyon remélem, hogy ez csak valami monumentális jelszó, amit illik elpuffantani, ha egy három éves kezdeményezést felad az ember. A színpadon több ezer emberről beszéltek, de szerencsére a csúcsponton ha voltunk 800-an, talán még mindig túlzok én is. Amire meg már ez a bejelentés történt, lehettünk olyan 200-300-an maximum. Szóval nem úgy tűnik, hogy ez a kezdeményezés valóban hatalmas tömegeket mozgatna meg, hogy itt generációs meg összenemzeti megtérésről kéne beszéljünk. Más kérdés, hogy ilyen eleve nem létezik, mert Isten személyeket hív el, nem pedig nemzeteket, és nem számít, hogy mennyi ember tér meg, mert egy ember is dicséri az Ő kegyelmét, és hihetetlen értéket képvisel Isten országában.

Éjfél körül távoztunk az eseményről, rögtön a bejelentés után. Úgy éreztük már nem fog tudni többet mutatni ez az egész. Isten nem volt jelen az estén, ezt bátran kijelenthetem tapasztalataim után. Orbán Gáspár nem megtért ember, csak azt hiszi magáról. Tudni lehet, hogy megtérését Afrikából hozta magával, ahol látta az ott működő karizmatikus gyülekezetek istentiszteletét, és az valószínűleg érzelmi szinten megérintette. Ezekben az afrikai közösségekben Krisztus vagy egyáltalán nincs jelen, vagy csekély mértékben. Ehelyett ami működik, az a nemrég elhagyott saját törzsi vallásuk pogány, animista elemei, ami valóban hatalmas hatást gyakorolhat egy európai fiatalra, aki nem tapasztalt meg életében semmiféle transzcendenst, és most szembekerül az elemi, erős, lényegi pogányság legőszintébb, legösztönösebb, őseredeti kifejeződésével. Ugyan azok a sémák figyelhetőek meg a felházban is. A törzsi, közösségi eksztázis, a feleslegesen túlhangosított, ritmikus, egyszerű zene, a sulykoló, kántáló beszéd. Mindez viszont nem Isten, hanem csak ember által készített pótléka! Az így előidézett érzések, látomások nem Istentől jönnek, magunknak teremtjük azokat. Ebből következően viszont ez a fajta hit nem is meggyökerező, folyamatosan az adott élmény újra megéléséhez van kötve, folyamatosan jelenést, csodát, táncot kíván magának. Törzsi gyűléseket, sámánt, rituálékat. Így elég érdekes lesz látni azt, hogy mi lesz ezek után azokkal, akik a felházban élték meg ezt az élményt. Valószínűleg valamelyik karizmatikus gyülekezet fogja beszippantani őket, vagy elhagyják a vallásos jelszavakat, és valamilyen motivációs tréning közösségbe kezdenek járni, ahol most már tudományosabb jelszavakkal kaphatják meg ugyanazokat a vallási flasheket, az egójuk hízlalása által.

Ezek után senkit nem bátorítok arra, hogy meglátogassa a legutolsó ilyen eseményeket, ugyanis a felházak még márciusig folytatódnak. Ha érdeklődő vagy, akkor vagy nem találsz semmit, vagy beszippant ez az érzés vallás. Ha frissen megtért volnál, és még nem elég erős hitben, könnyen lehet, hogy az, hogy itt Krisztusra és a Szentlélekre hivatkoznak megtéveszthet, és csalódást, értetlenkedést eredményezhet. Mert ez a legsúlyosabb probléma! Hogy ezek az emberek felhasználják a kereszténységet mint jelszavat a maguk saját vallásosságára, ahogy azt sokan mások már megtették a történelem során. Így ha egy laikus ma meghallja, hogy kereszténység már három dologra is gondolhat kapásból: a nénikre a dohos templomokban, Orbán Viktorra és rendszerére, és fia szektájára. És ez nekünk, tényleges keresztényeknek okozza a legnagyobb problémát, mert ezek alapján bélyegeznek meg minket.

Végül egyet kérek minden keresztény testvéremtől. Semmiképpen se ítélkezzünk azok felett, akiket megfogott a felház. Imádkozzunk értük, szeretettel forduljunk hozzájuk, és próbáljuk őket ráébreszteni okosan az általunk tapasztalt problémákra. Nem tudhatjuk, hogy Isten kit, milyen közegből képes gondviselésével ténylegesen magához juttatni végül, de ennek ellenére semmiképpen se gondoljunk többet a felházról, mint ami: egy motivációs tréning, Krisztus jelszavaival, visszakapcsolva a pogányság ősi szelleméhez.

Serfőző Dániel

Horváth Martin- Hazug szerelem

Szeretünk a szerelemről meg a kapcsolatokról beszélni, filmeket nézni róla, zenét hallgatni és olvasni felőle. Nyilvánvalóan más témákkal ellentétben, minden ember elemi része, hogy ezzel a témával vagy így vagy úgy tud azonosulni. Egyszer már írtam a szerelem hamis bálványáról és, hogy milyen hamis megváltáseszményt tulajdonít neki a mai társadalom. Ez azonban rengeteg problémát szül végső soron és a férfi és a női kapcsolatok között a világban hatalmas feszültséget generál.

Ismerjük a Hollywoodi álmot, amelyben a két főszereplő kalandos úton egymásba szeret, ezt végigizguljuk és összejönnek és a totális, mámoros boldogság állapotába kerülnek. Ez mind szép és jó csak sok esetben hamis és nem mutatja az árnyoldalait a dolgoknak. Mivel a társadalmunk a felvilágosodás után elvesztette a mindennapi spiritualitását így ezt a szakrális élményt, amely helyén csak űr volt, be kellett töltenie valamivel. Ezt pedig egyedül a szerelem mámoros állapota tudta megközelíteni. Aki ismer már tudja, hogy csak csak belefogok szőni valami Krisztusit, a keresztény formámat…Nos, igen. A szerelem csakis a két fél és Isten szellemének munkája révén nyerheti el elrendelt funkcióját és abban a maga szerepének megfelelő spiritualitását. De mi a helyzet enélkül? Milyen a pőre, materiális szerelem? Mert, hogy van ilyen az bizonyos.

A nő, mint olyan, bálvánnyá vált. Régen inkább kezelték értékes „valamiként”, a középkorban akár, vagy napjaink iszlám országaiban vagy Indiában. A nyugati társadalom férfijai körében azonban, ahogyan a tradicionális feladatok férfiként lassacskán eltűntek, ezzel együtt azok a céljuk amiben férfiasságuk és ebből fakadó értékük, fontosságuk megmutatkozik. Így lett az egyetlen mérce a nő, melyben megnyilvánulhat, hogy „ érek valamit”, vagy „ férfinak érzem magam”. A legtöbb férfi számára tehát egy barátnő szerzése kutyakötelesség, különben semmit sem ér. Gondolja. Ha már kell egy nőnek, pláne egy többi férfi társa által is preferált, szépnek tartott nőnek, akkor érzi magát igazán valakinek, férfinak, értékesnek. Ergo a barátnő mérce lett, státuszszimbólum és a degenerálódott társadalomban elkorcsosult lelkünk felületi kezelésére alkalmas pillanatnyi gyógyír. Eltűnt férfiúi szerepeink utáni kárpótlás, hogy emlékeztessen még valami arra: férfi vagyok. Rengeteg depressziós kamasz, de érett korú férfi flangál az utcán csak azért mert nem sikerül szereznie maga mellé egy társat. A probléma az, hogy ennek fő oka, hogy ha szerez is, nem igazán tud vele mit kezdeni. Nem tud a többség egy kapcsolatot fenntartani. Sokak számára ha mérlegre tesszük, hogy barátnővel együtt, vagy szinglin volt-e boldogabb, hát billen a mérlegnyelve a szingliség felé. Mindenki ismer egy-egy sztorit az elveszett barátról, akit elrabolt egy nő és szakítás után nagy ovációval fogadják vissza  a baráti körbe. Ezt nem mondom, hogy helyén van és ennek a logikáján nagyon hamar kilyukadnánk a MGTOW-nál, amiről már kedves „kollégám” már írt, mi is az és mi a problémája. Sokkal inkább arra akarok kilyukadni, hogy számos férfi nem feltétlen azért akar egy nőt szerezni az életébe, mert önfeledt boldogságot vár tőle, hanem mert „valakinek akarja” érezni magát, „férfinak akarja” érezni magát, mert a mai társadalomban kevés lehetősége van ezt máshol megélni, mint mondjuk az archaikus társadalommodellekben. Itt pedig már érezzük, hogy ez nem is annyira a másik iránti szeretetről szól, hanem a saját identitásunk ápolásáról és az egonkról.

A helyzettel a nők sem állnak sokkal jobban, leszámítva a femnácikat. Amennyiben azt jobbnak nevezhetjük, de állapodjunk meg abban, hogy nekik más a gondjuk. A nő lényéhez, pszichológiájához ösztönösen, kódoltan hozzátartozik, hogy vágyjon a valakihez való tartozáshoz. Ideális esetben a férfi identitás kiegészíti a női identitást és fordítva. Ennek a férfi identitásnak az ölelésébe vágyik az egészséges lelkületű nő. Ha ilyen evolúciós szinten nézzük, akkor a nő motivációja tudat alatt majdnem minden esetben alapvetően önös. Az ősközösségekben kialakult verseny nem szűnt meg napjainkra sem. Ott a nők között egyfajta versengés volt, hogy ki szerzi meg a legerősebb, legdominánsabb „alfa” hímet. Ennek mai torz kivetülése ma is tetten érhető. A sminkek, kiegészítők és ruhák világa ennek a hozadéka. A külső a kinézet és az ezzel járó figyelemfelhívás a verseny része. Ugyan melyik nő akar kifejezetten csak is magának tetszeni egy-egy csinosnak gondolt ruha viselésével? Nyilvánvalóan a külvilág felé mutat valamit. Ezzel egyébként a férfiak sincsenek másként, hisz valamennyi nárcisztikus hajlam mindenkibe kódolt. A nők azonban kifejezetten tetten érhetők az egymás közti versengésben. A nők általában megnézik egymás ruháit, haját stb. És ne tagadjuk, mindenki tapasztalta már a női irigységet, ha a másiknak jobban állt ez vagy az.

Mit is akarok ebből kihozni? Ha lecsupaszítjuk az anyagi világunk körülményeire a dolgokat, és evolúciósan, ösztönszinten nézzük a párkapcsolatokat, akkor a következőre juthatunk:

A kapcsolatok többségében az emberek nem a másik iránti földöntúli, leírhatatlan és feltétel nélküli szeretet miatt vannak benne, hanem saját egojuk, önbecsülésük, önértékelésük végett, valamint azonos nemű társaik előtti megfelelés, felvágás, státuszépítés végett. Mind hallottunk már olyat, hogy " jót tenne neked valaki", vagy "szükséged van valakire". Mintha csak egy gyógyszert írnánk fel. Mennyire önös motiváció az, ha valakit azért "szeretünk", mert a lelki-pszichés állapotunknak jót tesz. A valódi szeretet nem önös, nem önző, nem vár semmit cserébe, nem azért szeret vagy örül a másiknak mert segített rajt, jót tett neki vagy hasonló. Egyszerűen csak van, szeretet. Vagy ahogyan Pál apostol írja a Korintusiaknak írt levélben: 

"A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha."

 Természetesen ez , hogy a legtöbb esetben egyáltalán nem így zajlik, hanem komoly "megéri-e nekem" gondolatok vannak mögötte, mind tudat alatt történik. Ösztönösen és pszichológiailag kódolt folyamatok. És mi mind elfedjük ezeket mézes mázas indokokkal, kitalált érzelmes indíttatásokkal, fenkölt szerelmes hőskölteményekből lopott gondolatokkal. El is hisszük őket. Valójában mind hazudunk magunknak ezügyben. Azonban sajnos ezek alól ebben az anyagi világban nem vagyunk képesek kivonni magunkat. Az ösztöneink a pszichénk, a genetika így vagy úgy de hatással van ránk, a gondolkodásunkra és az érzelmeinkre is. Ezzel szembenézni fájó, nem kellemes dolog. Komoly és kemény önismeretet jelent. Leásni motivációink valódi mélyére, a kényelmes tudat miatti kreált magyarázatainkat folyton félredobni és megismerkedni és szembenézni a valódi, gyarló énünkkel. Nem kellemes. Azonban ha őszinte életet szeretnénk, őszinték szeretnénk lenni magunkkal és párunkkal, leendő szerelmünkkel, akkor ez elkerülhetetlen. Ha motivációink tisztázatlanok, nem ismerjük saját gyarló ösztönös mivoltunk akkor könnyen rossz vége lehet egy kapcsolatnak de bármi másnak is. Hisz amit nem ismerünk magunkban, az ural minket. A végén pedig mi sem értjük miért lett az a vége ami, és akár magunkat sem, hogy mikor éppen miért tettünk ez vagy amazt.

Hiszem, hogy az igazi Isten lelkével áthatott spirituális helyét a világban elnyert szerelem és kapcsolat, csak is akkor jöhet létre, ha ezekkel az anyagi világban lévő gyarló, önző és ösztönös motivációinkkal szembe nézünk és tudomásul vesszük létüket. Ezeket ismerve, tehát kezelve pedig megnyílik az út egy olyan szerelem és olyan párkapcsolat felé, amelyet valóban Krisztus szelleme tölt be és össze sem hasonlítható a materialista keret között lévő, elnyomott önös érdek motivált egymást kölcsönösen kihasználó mai kapcsolatok zömével.

Horváth Martin

Én és az Anikó Show

Sárkány Zsombor- Sokadik cikk a bevándorlásról

Nem hittem, hogy még lehet feljebb rakni a lécet, de nem régiben elfogadott Sargentini-jelentés nyomán kipattanó botránynak sikerült. Kormányunk már is csőre töltötte az újabb kék plakátos fárasztó kampányát. Orbán Viktor ismét kézen fog minket és saját pénzünkből, körte/alma példára lebutítva, ismét elmagyarázza nekünk a nagyvilágot. Már alig vártam! Azt hittem a Call of Duty széria kiadójánál, senki se tud egy rókáról több bőrt lehúzni, de olybá tűnik, hogy a Fidesz megdöntötte ezt a rekordot, és új értelmet adott az „Elcsépelt téma” fogalmának. Reméltem, hogy a választások után kissé lehalkítják a bevándorlási válság miatt üvöltő szirénákat, de még mindig tudnak tekerni a hangerőn. Így hát arra vállalkozok, hogy saját magam és remélhetőleg még pár tucat ember számára bezárjam ezt a mappát.

A bevándorlásról nagyon könnyű írni és hálás téma annak, aki le akarja hordani a politikai ellenfelét mindenféle mocsoknak, lehet hazaárulózni és nácizni is egyaránt. Annak sincs nehéz dolga, aki a népet akarja riogatni emberi tragédiák szemérmetlen felhasználásával, legyen az akár megerőszakolt lány, vagy a Földközi-tengerbe fulladt kisgyerek. Lehet durrogtatni magas röptű ideológiai frázisokat, fehér genocídiumról, és humanitárius kötelességről, hogy aztán azokat bunkósbotnak használjuk egy vitában. De mindezen aljasságok csak egyre távolabb visznek minket, egy őszinte vélemény kialakításától, a valódi megoldástól pedig még ennél is messzebb.

Kezdetnek induljunk ki talán abból, hogy miért gondolja azt az európai elit, hogy a bevándorlásra szükség van? Ennek okát sose tudjuk meg a kormányunktól, csak azt, hogy Brüsszel így gondolja. De, hogy miért az rejtély marad a plebsz előtt, még a végén valaki egyet értene a derék brüsszeli honatyákkal, olyat pedig nem játszunk igaz? Az ok viszont pofon egyszerű, Európa elveszítette a versenyképességét a világpiacon. A befektetők olyan munkaerőt keresnek, mint ami a fejlődő országokban van, röviden olcsót és sokat. Az európai melós igencsak el van kényeztetve, mindenféle munkavállalói jogokkal, minimálbérrel és hasonlókkal. Ezt az ezerfejű Cézár, vagyis a piac, nem akarja finanszírozni. A megoldás tehát a befektetők visszacsábítására az, hogyha az európai béreket lenyomjuk, a népesség felduzzasztjuk. Ennek az eszköze pedig szükségszerűen a bevándorlás kell legyen, és nem a népesség természetes szaporulatának elősegítése. Hiszen a születésszám növelése, drága, és lassú folyamat.

Európa a befektetők szemében, túlfejlett. Brüsszel igazi bűne pedig az, hogy ebben az újra-iparosításban -aminek első lépése a bevándorlás- szolgaian részt vesz. Brüsszel igazi célja az, hogy „fejlődő országot” csináljon Európából. A kontinensünk nem a saját útját járja, hanem a befektetőknek akar tetszeni. Európáról lekívánkozik az a kulturális, emberjogi, technológiai, és környezetvédelmi teljesítmény, amiket az elmúlt két évszázad során elértünk. Mindez azért, hogy be állhatunk sorba kéregetőnek, Délkelet-Ázsia mögé a nemzetközi nagytőke kapujában.

Cserébe, most formálódó európai ellenzék háza táján sem túl fényes a helyzet. A hazai viszonyokból kiindulva nem hiszem, hogy a „populitsa” oldalnak lenne bármilyen B. terve, a világgazdaság mókuskerekéből való kiugrásra. Továbbra is a befektetőkre támaszkodik, és várja a sült galambot. Elhangzik ugyan a népesség természetes úton való felszaporítása, a családok támogatása. De, mint az előbb már elhangzott, ez szúnyogriasztóként hat a tőkére. Úgy tűnik kormányunknak nincs igazi terve csupán a hatalomban akar maradni, az emberek jogos aggályait és felháborodását meglovagolva. Ha az ország nem akar részt venni a nagy gazdasági versenyben, hiszen nincs szükségünk bevándorlókra, hol vannak az alternatív erőforrásokra épülő ellátó rendszerek, miért sanyargatják tovább a K.K.V. szektort, miért az ötezredik autóipari cég települ ide, az emberek igényeinek kiszolgálása és a magyar ipar létrehozása helyett? Mert, ha a bevándorlókra nincs szűkség, ezekre minden bizonnyal szűkség lesz, különben felmosnak velünk.

Jelen pillanatban mindkét oldalnak végtelenül suttyó a hozzáállása. Az elitista oldal, elfogadhatatlan módon munkaerőt importál, hogy kielégítse a befektetőket, a populista oldal pedig ezt büszkén megtagadja és azt hiszi ezzel készen is van a házi feladat. Mint mindig most is a harmadik tengely irányába kéne elmozdulni. Nem kell más szabályai szerint játszanunk. Nem vagyunk lekötelezve senkinek, és nem akarja senki kiirtani az europid rasszt. Nem szabad bedőlni az alsóbb szinteken operáló pártkatonák és ideológusok ugatásának, itt csupán üzletről és érdekekről van szó. Ezt figyelembe véve máris tisztábban látunk és meg tudjuk mondani, hogy pontosan mely játszmában nem kívánunk részt venni, és helyette milyen más játék akad? Az új játék neve, a sablon mentes önálló gondolkodás, az önvédelem, az öngondoskodás, és az értékmegőrzés.

                                                                                                                                    Sárkány Zsombor

Nemzeti anarchizmus, keresztény anarchizmus (vlog)

A kereszténység: sem vallás, sem misztika?

Részlet Gotthold Hassenhüttl „Glaube ohne Denkverbote” (Szabadon gondolkodó hit) című könyvéből

Mérleg Online — 2013 09. 16.

Míg Mózes és Mohamed kétségbevonhatatlanul vallásalapítók voltak, s ezért a zsidók és a muszlimok joggal hivatkoznak prófétáikra, Jézus esetében másképp fest a dolog. A keresztények hite az egyház mint intézmény felfogása szerint sem vallás. A Jézus Krisztusban hívők közösségéből legkorábban a 2. században lett vallási közösség. Mivel a keresztények kizárattak a zsidó vallásból, ugyanakkor sok pogány vallási gyakorlat embertelennek számított a szemükben, lassan kiformálódott egy saját vallási közösség, amely más vallások versenytársaként lépett föl.

Maga Jézus, aki a „hamis” zsidó vallást gyakorolta, sohasem szólított föl vallásváltásra. Midőn 50 körül először felbukkant a ‘keresztény’ fogalom, az életüket Jézus Krisztushoz igazító – későbbi elnevezéssel – pogány- és zsidókeresztények a saját vallásukat gyakorlták. Mindazonáltal az ún. apostoli zsinaton valamiféle minimális konszenzusra jutottak, hogy képesek legyenek a békés egymás mellett élésre: tartózkodnak a bálványoknak bemutatott áldozati állatok húsának a fogyasztásától, a kultikus prostitúciótól, a fojtott állattól és a vértől (ApCsel, 15, 20). E játékszabályokat betartva – közülük hamarosan csak a kultikus prostitúcióról való lemondás maradt meg – a pogány- és a zsidókeresztények nyugodtan tartozhatnak a saját vallásukhoz. Nincs szükség vallásváltásra ahhoz, hogy valaki keresztény legyen. Ezáltal azonban minden vallás megfosztódik az feltétlenségigénytől, relativizálódik – tudniillik a jézusi történés vonatkozásában. Így megtarthatók a vallási képzetek és a kulturális sajátságok. Még Krisztus után 200-ban is azt olvassuk a Diognétoszthoz írt levélben, hogy a keresztények nem valamiféle saját vallás révén különböznek más emberektől, a bevett módon élnek a társadalmi kontextusban, a magzatot azonban nem hajtják el. A keresztények megkülönböztető vonása az élet tisztelete. Ezért utasítmották el a háborús szolgálatot is. A 3. században azt fejtegeti Órigenész, hogy egyetlen zsidó- vagy pogánykeresztény pap sem lesz katona. A keresztények mind papok – a papok és a laikusok közti különbség nem létezett a keresztényeknél –, s azért utasítják el a fegyveres szolgálatot, mert egy keresztény nem öl. Így minden keresztény teljességgel helyteleníti a halálbüntetést.

Történelmi visszatekintést végezve felismerhetjük, hogy kereszténynek lenni nem annyit tesz, mint egy meghatározott vallási közösséghez tartozni, hanem annyit jelent, mint kiállni az emberi élet mellett, s nem feláldozni azt bálványoknak azáltal, hogy alávetjük magunkat valamilyen istenségnek vagy kultikus prostitúciót követünk el érte. Khrüszosztomosz még olyan „kereszténységről” beszél a 4. században, amely a békességben és a felebaráti szeretetben, nem pedig valamiféle vallási rendszerben ölt testet. Jézus Krisztus nem alapított új vallást, ezért vallási közösségek nyilvánvalóan nem hivatkozhatnak rá. Ez nem jelenti azt, hogy gyülekezetek és közösségek sem alakulhattak az ő nevében. Amennyiben az egyes személyek és a közösség civlizálására szolgáltak, nem Jézus Krisztus szándéka ellen valók voltak. S. Kierkegaardmindazonáltal úgy vélekedett a 19. században, hogy a ténylegesen létező gyülekezetek „kedvezményes áron megvásárolható kereszténységet” kínálnak, beágyazódtak a polgári társadalomba, saját hatalmi érdekeiket követik az egzisztenciaközlés, azaz a konkrét ember komolyan vétele helyett. E. Cardenal, a felszabadítási teológia hirdetője, felfüggesztett pap, szintén nem vallást lát a kereszténységben: „A kereszténység valójában nem vallás. Ha vallásnak kívánnánk nevezni, akkor az emberszeretet vallásának kellene neveznünk” (A solentinamei evangélium).

Nem véletlenül nevezték a rómaiak eredetileg ateistáknak (a-theoi) a keresztényeket, mivel nem folyamodtak Istenhez valamilyen vallási rendszert megalapozandó. A filozófus S. Žižek megfogalmazása szerint: a kereszténység „egyáltalán a vallás, s ezzel a nagy Másik leküzdése” (Philosophische Rundschau, 54 [2007] 4, 323). Ez nem azt jelenti, hogy Jézus Krisztus a misztika útját járni küldött bennünket a vallásé helyett. Azt sem tanította, hogy valamilyen vallás üdvözít, vagy hogy a meditáció és a bensőségesség megvált. Azt sem javasolja sehol, hogy forduljunk lelkünk legmélye felé (Seelengrund), hogy ott fogadjuk be az istentapasztalatot, hanem azt tanítja, hogy minden, ami lényeges, az emberközi kapcsolatokban válik valósággá.

De még mindig megmarad a kérdés: miért nem alapított Jézus sem vallást, sem ashramot? Azért nem, mert minden rendszerben embervoltunk megrövidítésének a veszélyét látta. Hiszen minden rendszer elhatárolás és kizárás révén konstruálódik meg. A kizárt egzisztencia pedig megsemmisítődik. Jézus viselkedéséből és szavaiból pedig megtudhatjuk, hogy éppenséggel a társadalom kizárt maradékával törődik. Az a szívügye, hogy a gazdagok jólétét megfizető szegények álljanak a középpontban. A bűnösöket, a lecsúszottakat, a prostituáltakat részesíti előnyben, őket keresi, őket fogadja szeretetébe, mindazokat, akik úgy hiszik, elpuskázták az életüket. Ugyanígy viszonyul az ellenséghez is. Erre a „mindent átfogó szeretetre” (Szun Jat-szen) nem építhető rendszer. Jézus üzenete elvben elutasítja a kizárás eljárásait. A nap egyaránt süt a jókra és a rosszakra. Mindenkinek kell, hogy legyen esélye. Minden vallási és misztikus rendszer alárendelendő a szeretetnek. A szabadság sohasem szogálhat rendszert.

Mégis hamis volna azt feltételezni, hogy Jézus üzenete elvben irányul minden vallás, misztika és állami törvény ellen. Hiszen ez a beállítódás maga is rendszer volna, amelynek kötelesek volnának engedelmeskedni az emberek. Még az erőszak alkalmazásáról való elvi lemondást is elutasítja Jézust, noha mindig óv az erőszaktól. Jézus „erősazkosan” lép föl a társadalom védtelenjeiért, és kiűzi a kufárokat a templomból. Az, aki vallási vagy állami célokból kihasznál másokat, nem adja meg a tiszteletet Istennek. Jézus abszolút relativizmust tanít minden rendszer iránt, mivel szerinte csak akkor érvényesek törvények és normák, ha a konkrét embert szolgálják. Spárta bölcsessége hamis: vándor, ha Spártába mész, vidd hírül, hogy itt láttál bennünket feküdni, ahogyan megparancsolta nekünk a törvény.[1] A törvények halálosak és gyilkosak lehetnek. Ezért nem létezik Jézus számára sem abszolút törvény, sem feltétlen érvényű norma. Mind viszonylagosak, tudniillik az emberi méltóság a mércéjük. Pontosan ez „a relativizmus diktatúrája”, melyet XVI. Benedek pápa kipellengérez. A konkrét ember a maga egyszeriségében és méltóságában a jézusi tanítás által hirdetetett és minden hatalom – legyen bár vallási hatalom, mint például a katolikus egyház – által megsemmisített „diktátum”.

Pál hite szerint Krisztus a szabadságra szabadított meg bennünket (Gal 5,1). Senkiből sem lehet semmilyen rendszer áldozata. Az evangélium tartalma a szabadság és az ellenségre is kiterjedő szeretet. Csak akkor van értelme az egész törvénynek, ha elősegíti a felebarát szeretetét. Ahol Jézus üzenete rendszerré válik – az egyházakban és a vallási közösségekben –, ott tévútra csábít. Ez irdatlan szerencsétlenséget hozott az emberiségre. Mivel épp azt akarta elérni Jézus, hogy semmilyen rendszer se tegye szolgává az embert, ezért nem tévútra csábította, hanem megszabadította az embereket. Isten nem olyan uralkodóban keresendő, aki vallásilag uralmat gyakorol felettünk, nem is valamiféle belső mélységben, hanem csakis a felebaráthoz való szabad, szeretetteli odafordulásban. Ebben tárul föl az, amit joggal nevezhetünk Isten megtapasztalásának. Ehhez olyan alapbeállítódásra van szükség, amelyet bizalomnak vagy hitnek nevezünk.

Bizalom nélkül nem lehetséges emberi kapcsolat, bizalom híján tönkremegy az életünk. A Jézus Krisztus életformájához igazodó keresztény felismeri, hogy sem a vallás, sem a meditáció, hanem csakis a felebarát és az ellenség szeretete jelenti Krisztus követését. Mindenki, aki akarja, bátran folyamodhat a valláshoz és a meditációhoz, ha segítenek neki, hogy szabad, szuverén és szolidáris életet éljen. Ha a megszabadító szeretet a kulcsszó az ember méltóságát és viselkedésmódját illetően, akkor állja ki a próbát Isten emberré levésének keresztény mítosza: az emberben találkozhatunk Isten valóságával. Ha a jézusi üzenetet úgy határozzuk meg, mint világosságot, amely azért világosít meg minden embert, hogy megismerjék méltóságukat és szabadságukat, akkor azt mondhatjuk: ez a fény sötét korokban különböző színeket ölthet. A vallásokat szivárványhoz hasonlíthatjuk. A zsidóság, a kereszténység, az iszlám, a buddhizmus, a konfucianizmus stb. különböző színárnyalatokat jelentenek. Egyetlen szín sem hiányozhat, s mindannyian együtt alkotják a szivárványt, amely az egyetlen Nap sugarának a megtörése révén kapja meg ragyogó fényét. A kultúrák és a vallások sokfélesége áldás az emberiség számára. Átokká válik azonban, ha valamely rendszer azt állaítja magáról, hogy ő maga a fény. Egyetlen ember sem képes maradéktalanul valóra váltani a benne rejlő lehetőségeket. Egyetlen vallási közösség sem lehet az embervolt abszolút mércéje. A vallás valamiféle ráadás és mindig az is marad, amely hasznos lehet, ha segít embervoltunk valóra váltásában, de romboló is lehet, ha láncokkal béklyóz meg bennünket. (Ábrahám Zoltán fordítása)

[1] Vö. Szimonidész: Thermopülai epigramma. („Itt fekszünk, Vándor, vidd hírül a spártaiaknak: / Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza”  – ford. Ponori Thewrewk Emil).

Forrás: Gotthold HASENHÜTTL: Glaube ohne Denkverbote. Für eine humane Religion.Darmstadt, Lambert Schneider Verlag, 2012, 33–36. l. Teljes, szöveghű fordítás.

Horváth Martin- Jobboldal és a "kamujobboldal" különbsége

Gyakran lehetünk tanúi annak, hogy különböző jobboldali pártok Európában, vagy a nagyvilágban nem értenek egyet egymással. Miközben mindegyik konzervatív, kereszténydemokrata és jobboldali jelzővel illeti magát, hatalmas világnézeti feszültségek vannak a két fél között. Ennek oka, hogy jelenleg a jobboldaliságnak és a baloldaliságnak többfajta értelmezése van, s egyik értelmezés szerint a másik értelmezés szerinti jobboldal, valójában az ő szemében baloldali.

Mi is a jobb illetve a baloldal közti alapvető különbség?

A filozófiai, szellemi irányultságú megközelítés egyben a legalapvetőbb értelmezése is a két világszemléletnek. El kell fogadnunk egy általánosan érvényes értelmezést, amely lényegi magvát ragadja meg ennek a két világnézet különbözőségének. Ilyen általános érvényű definíció, ha úgy tetszik, lehet az, hogy a baloldal számára a világ szubjektum, az ember pedig abszolútum. Ezzel ellenben a jobboldal számára az ember szubjektum, míg a világ abszolútum. Ez az elsőre roppant elnagyoltnak és elvontnak tűnő meghatározás ragadja meg e két világszemlélet különbözőségének gyökerét. Magyarán fogalmazva tehát, a baloldal számára az „ember”, sőt kifejezetten az „egyén” mindennek az alapja. Ehhez képest a világ, és a világban létező ezernyi minket körülvevő tényező az másodlagos. A jobboldal esetében ez pont fordítva történik. Számára a világ rendje az elsődleges. Legyen az a természet törvénye, vagy Isten, vagy egyéb univerzális értékek, princípiumok. Ebben a hatalmas, mindenkire érvényes rendszerben pedig evidens, hogy az ember és kifejezetten az „egyén” másodlagos. Másodlagos, hiszen ebben a tökéletes, mindenkire érvényes világrendszerben már eleve rendelt helye van, eleve rendelt szabályokkal, amik között élhet, tevékenykedhet, gondolkodhat. Még egyszerűbben fogalmazva: a jobboldaliság szerint létezik abszolút igazság, egy univerzális-, vagyis mindenkire érvényes-, igazság, amely tértől és időtől függetlenül létezik. Az ember számára pedig az ehhez való viszonya jelenti, hogy mi „helyes” és mi „helytelen. Értelemszerűen, ha az ember ehhez az univerzális igazsághoz igazodik, az „helyes”, míg ha eltér tőle az „helytelen”. A baloldal világlátásában ez teljesen máshogy néz ki.

Az emberi lény, a baloldali világképben alapvetően „kész” van. Vagyis az ember úgy, ahogyan van egy teljesen egész, változtatásra nem szoruló létező. Minden, ami körülveszi pedig,- tehát a világ-, egy olyas valami, amit ehhez a teljesen kész, egész emberi egyénhez kell igazítani. Mint, hogy a világ szubjektum ez azzal is jár, hogy egyen-egyenként az emberek teljesen mást látnak jónak, helyesnek, vagy normának a világban. A baloldaliság pedig evégett óhatatlan abba a megállapításba sodródik bele, hogy egy olyan társadalmat kell létrehozni, egy olyan világot kell alkotni, amelyben minden egyes egyén a lehetőségek szerint megélhesse a saját maga által jónak vélt életformát. A baloldal, így ha tetszik, ha nem, s ha beismeri, ha nem, önkéntelenül is tagadja, hogy örökérvényű igazságok és értékek léteznének. Hiszen, ha volna abszolút igazság, akkor az minden emberre érvényes volna, s az embernek kellene ahhoz igazodni. Ezzel szemben a baloldal az embert jelöli meg az abszolútumnak, amihez/akihez kell minden mást igazítani. Így tértől és időtől független princípiumok létezését szükségszerű tagadnia kell. Ezen egyszerű filozófiai állásfoglalás vezet ahhoz, hogy a baloldal szüntelen azon kapja magát, hogy a vallás, a nemzeti, kulturális hagyományok, társadalmi szokások ellen lép fel. Bár nyíltan a legtöbb baloldali mozgalom és csoportosulás egyáltalán nem így tekint önmagára, még is be kell látnunk, hogy a világ szubjektumként való értelmezése összeegyeztethetetlen egy emberek sorsába beleszólni kívánó Isten képével, és annak minden erkölcsi és társadalmi szabályával.

Gazdasági értelmezés, avagy a „kamujobboldal”

A gazdasági természetű értelmezése a jobboldaliságnak egy főleg Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban elterjedt forma. Mifelénk Közép-Kelet-Európában szinte majdnem ismeretlen ez az irányultságú megközelítés, ez pedig sokszor okoz laikusok számára zavarodottságot, ha egy-egy külföldi jobboldali párt programját vagy nyilatkozatait megtekinti. A gazdasági értelemben vett jobboldal leginkább a laissez-faire féle felfogás híveire vonatkozik. A laissez-faire gazdaságpolitikai gondolat szerint a legfontosabb és elsődleges a szabad piac, a piaci verseny, ebbe pedig az államnak nincsen, vagy nagyon minimálisan van joga beleszólni. Adam Smith és a hasonszőrű közgazdászok szerint az állam szerepe korlátozódjon kizárólag a rend és a törvény fenntartására, a gazdaságban zajló cselekményeket pedig hagyja rá a szabad piacra, a piaci versenyzőkre. Nyilvánvalóan ezzel szemben áll a baloldali gazdaságpolitikai koncepció, amely pedig a minél nagyobb állami szerepvállalás híve a gazdaságban.

Az egyértelműen látszik, hogy a politikai spektrum gazdasági szemléletű felosztása teljesen más szempontok szerint indul el, és teljesen más értelmezést és képet ad a jobb és a baloldalról. Olyan képet mely az eddig tárgyalt jobb és baloldal jelentésének teljesen ellentmond, de úgy általánosságban az angolszász államok politikai életén kívüli országok számára is kevésbé ismert, vagy teljesen ismeretlen értelmezések ezek. A jobb és a baloldalt már tárgyalt általános értelmezésének fényében, tehetünk pár drasztikus megállapítást a gazdasági szempontból jobboldalnak nevezett politikai csoportosulásokkal szemben. A gazdasági értelemben vett jobboldal, szinte totálisan eltávolodott a jobboldaliság eredeti jelentésétől. Egészen pontosan a gazdasági jobboldal, a nem gazdasági értelemben vett, valódi baloldaliság előtt behódolt, fejet hajtott, térden csúszó jobboldal. Önmagában véve a jobboldal-baloldal felosztás gazdasági, és nem szellemi, elvek mentén történő értelmezése a baloldaliság érdeke volt.  A gazdaság, mint elsődleges, a politikát meghatározó tényező, a baloldalnak a szellemi terméke. A baloldaliság materialista, kizárólag anyagi érdekek mentén történő gondolkodása idézi elő, hogy a gazdaságot minden más társadalmat meghatározó tényezőnél fontosabbnak kezelje. A jobboldaliság alapvetően metafizikai jellegű világszemlélete az anyagi világot másodrendűnek tartja a principális elvek és a lelki-szellemi értékek megőrzése és érvényesítése mellett. Tehát a baloldal már akkor sokkal jobb pozícióval bír a jobboldalisággal szemben, ha nem ezen számára elvont és másodlagos, nem örök-érvényűnek gondolt jelenségek alkotják a politika és a közélet elsődleges kérdéseit. Sokkalta inkább az anyagelvű kérdések, melyeknek politikában leginkább látható formája a gazdaság. Kijelenthetjük, hogy a baloldal és jobboldal felosztás, gazdasági szemszögből való értelmezése egy baloldali vívmány. Szigorúan véve, aki gazdasági értelemben jobb vagy baloldali, az eredeti értelmezését tekintve a politikai palettának, mind baloldalinak mondható. A gazdasági jobboldal, valódi jelentését tekintve, nem jobboldal.

Bár nem a gazdasági értelmezéshez szigorúan kapcsolódó jelenség, de még is annak hozadéka valamelyest a jobboldali ideológiák átértelmezése. A konzervativizmus szenvedte el talán leginkább ezt az átértelmezést. Az angolszász mainstream politikában, ahol ugyebár a gazdasági értelmezésű politikai paletta lett érvényesítve már a múlt századtól, a konzervativizmus egészen mást jelent. A konzervativizmus immáron itt nem a hagyományos értékek konzerválását, megőrzését, azokhoz való ragaszkodást jelenti, hanem lassú átalakulást! A Nyugat-Európai jobboldal értelmezésében a konzervativizmus azt jelenti, hogy a lassú átalakulás elve. A hagyományos értékeket ideiglenesen megtartva, azokat figyelembe véve lassan halad és alakítja a társadalmat a valójában baloldal által kijelölt jövőkép felé. Tehát ez a konzervativizmus nem látja helytelennek a progresszívizmust, és a vele járó hagyományos értékek eltűnését, hanem asszisztált hozzá.  Magyarán ugyanazt szeretné, mint a baloldal, csak lassan vinné véghez. Miután pedig az Egyesült Államokban, Kanadában és Nyugat-Európában, beleértve a fejlett skandináv világot is, a liberális világnézet óriási diadalt aratott, s sem lassan, sem gyorsan nem maradt átalakítani való a társadalom szellemi alapjain, a konzervativizmus lassú átalakulásának funkciója is kiüresedett, feleslegessé vált. Az angolszász, gazdasági értelmezésű jobboldal így mégis csak hangsúlyozni kezdte a konzervativizmus eredeti nyelvi jelentését, azaz a régi értékekhez ragaszkodni, megőrizni. Igen ám, azonban már ezen értékek alatt nem a konzervativizmus megszületésekor eredetileg konzerválni kívánt értékeket érti, hanem a felvilágosodás értékeit. Azzal a paradox helyzettel szembesülünk itt, hogy eredetileg a konzervativizmus a felvilágosodás értékei ellenében jött létre, hogy a felvilágosodás progresszív elveivel szemben, megóvja az addigi hagyományos elveket. Ezzel szemben a nyugati, fejlett „jobboldal” a konzervativizmus alatt, éppen a felvilágosodás értékeihez és elveihez való ragaszkodást érti. Így lehetséges, hogy az eredeti konzervativizmust, manapság inkább külön jelzővel, „nemzeti konzervativizmus”-ként emlegetik.

Egyértelműen kijelenthetjük, hogy a modern, nyugati, gazdasági értelmezésű jobboldal, a baloldaliságnak egyfajta bábja. Látszat jobboldal, melynek céljai megegyeznek a baloldallal, csupán módszereiben mások. Így jöhetnek létre jobb és baloldali pártkoalíciók, mint Németországban, CDU-SPD, vagy Ausztriában a Néppárt és a Szociáldemokraták. De ahol a rivalizálás megmaradt sem igazán láthatók a programok és a célok közötti különbségek, csupán a retorikában. AZ USA Republikánus és Demokrata ellentéte erre talán a legjobb példa. Valamint, így lehet a német Angela Merkel és pártja a CDU konzervatív és jobboldali jelzővel ellátva, csakúgy, mint a magyar Orbán Viktor és a Fidesz. Azonban míg Angela Merkel és a CDU gazdasági értelemben vett jobboldaliságot képvisel, és a konzervativizmusuk is a felvilágosodás értékeit konzerválná, addig Orbán Viktor és a Fidesz szellemi tekintetben jobboldali és konzervativizmusuk sokkalta inkább „nemzeti konzervativizmus”. A jobboldaliságnak és konzervativizmusnak ez a két ellentétes értelmezése pedig mindinkább több belső feszültséget szül az Európai Néppártban, mely Európa konzervatív jobboldali pártjait hivatott összefogni.

Horváth Martin

István király a progresszív

Sárkány Zsombor- Alex Jones online kivégzése

Talán nem kell sokaknak bemutatni Alex Jonest, az Egyesült Államok béli illetőségű jobb oldali rádióst, és internetes bloggert. Az amúgy nem különösebben ízléses, vagy épületes gondolatokat közvetítő showman, főleg összeesküvés elméletekkel és amerikai párpolitizálással foglalkozik, jelenségét a magyar olvasónak leginkább Bayer Zsolt és Szaniszló Ferenc keverékeként lehetne leírni. Infowars című podcastből ismerhetjük a legtöbben talál, -azok közül is akik politikával kevésbé foglalkoznak- hiszen az úriember az évek során elborult eszmefuttatásaival, babonásságával és dühkitöréseivel, néhány igazán dank mémet szolgáltatott az internetnek. Kissé komolytalan és néha önmagán viccelődő, de sokszor a kultúrbal tyúkszemére lépő, és mindenek felett jobboldali populista.

Így történhetett meg, hogy múlthét hétfőre virradóra (Aug. 6.) a Facebook, YouTube, Apple és Spotify, varázsütésre törölték oldalaikról a Jones által jegyzett fiókokat és tartalmakat. Mindig is tudtuk, hogy a szilícium völgy tech-óriásai balra húznak, de aki kételkedett az most bizonyosságot nyerhet. Az említett vállalatok nem tudtak stabil magyarázattal szolgálni az összehangolt akcióra. Szó esett ugyan közösségi portálok belső házirendjének megsértéséről, annak a fényében, hogy ezt nevezhetjük szervezett támadásnak Jones ellen, ez édes kevésnek bizonyul indok gyanánt. Nyilvánvaló, hogy Jones már rég óta Zuckerbergék bögyében volt, szemtelenkedése és jobboldali populizmusa miatt. A húzás azonban számos etikai, és elméleti kérdést is felvet, valamit betekintést enged egy az óriás cégek által uralt igen sötét jövőképbe.

Olybá tűnik az, hogy a jövőbe egyre inkább a számítástechnikai ipar fejeseinek, politikai ízlése fogja eldönteni, mi számít elfogadhatónak és mi az, ami gyűlöletbeszéd és tolerálhatatlan. A közösségi médián keresztüli kommunikációra ennek értelmében, nem egy adott ország törvényei vonatkoznak, hanem mindenféle önkényesen felállított és tág értelmű házirend. Nincs is ezzel semmi baj, mondják egyesek, hiszen a Facebook és társai magán vállalatok és szívük joga, hogy az általuk üzemeltetett platformon kit hagynak szóhoz jutni, és kit nem. De látni kell azt is, hogy a közbeszéd olyan mértékben jelent meg a közösségi oldalakon, hogy akár már nyilvános térnek is tekinthetjük akár a Facebookot, és így az általános szólásszabadság elveinek kellene érvényesülnie milliárdos cégvezetők politikai partizánkodása helyett. Elég csak arra gondolnunk az Egyesült Államoknál maradva, milyen mértékig befolyásolta a közösségi média a legutóbbi elnökválasztást.

Ez az egész ügy nem Alex Jones miatt fontos, hanem mert állatorvosi lóként mutatja, mire is számíthat az a jövőben, aki nem tetszik a techóriásoknak. Látható, hogy az infrastruktúránk egyre inkább magán kézben összpontosul, és egyre nagyobb mértékben online alapú. Ijesztő belegondolni a kiszolgáltatottságba, ami ezzel járhat. A piac végre elég nagy rést tudott ütni a jogállamon, ahol kibújhat keretei közül és kedvére önkényeskedhet. A jogalkotók természetesen medence hosszall le vannak maradva, és nem úgy tűnik mintha éreznék egy ilyen ügy súlyát és fontosságát. Alex Jones online kivégzése mérföldkő az üzleti körök hatalomátvételéjért folytatott harcban, és ha nem helyezünk társadalmi nyomást döntéshozóinkra még sok ehhez hasonló mérföldkő fog következni.

Sárkány Zsombor

Vlog!

Kívántál valamit?

Kívántál valamit?

Hányszor hallottam ezt a napokban a hullócsillagos augusztusban, mikor láttunk egy-egy meteort elégni a légkörben. Az emberek pedig mennek és kívánnak és ha esetleg megkérdezi valaki mit kívánt, tudjuk jól, nem hangozhat el a válasz, hiszen "akkor nem teljesül". És látod az arcukon, hogy tényleg nem mer kockáztatni, hátha nem teljesül. Aztán ugyanilyen véres komolysággal esnek pánikba ha egy nyomorult fekete macska átszalad előttük és lélekben már készül a bajra kicsit. Vagy ha törik a tükör, ajaj. Na meg persze micsoda rizikó van, ha péntek 13.-ára esik a munkanap vagy bármi, ami miatt ki kell menni balszerencsét kockáztatva a lakásból.

Hihetetlen, hogy ezek a pogány, primitív babonák milyen mélyen itták bele magukat a társadalomba. Nem irtotta ki semmilyen politikai rendszer, vagy technológiai fejlődés. A modernizmus diadalra vitte az ateizmust, a kereszténységnek minden részét nevetség tárgyává tette. Az emberek többsége pedig éli mindennapjait a spiritualitás legkisebb mértéke nélkül. Nem is tagadják a transzcendenst vagy a metafizikai létezőket. Túl vagyunk ezen. Egyszerűen nem vesznek róla tudomást, nincs róla se pro se kontra gondolatuk. Semmi. Nagy üres semmi a kapcsolata ezekkel az embernek. Akinek esetleg pedig van, ne adj Isten keresztény, hívő, azt komolyan vevő akkor nevetség tárgya lesz vagy csak rosszalló, esetleg furcsálló tekinteteké. Jó ha ilyen pragmatikus jobbos kultúrkeresztény az ember azt még megbocsájtják, vagy ha szektásan, "hitgyülisen" az akkor meg legyintenek rá, hogy bolond szegény. De ha valaki tényleg komolyan gondolja Jézus Krisztus istenségét, emberségét, áldozatát és azt a szellemiséget, amely az ebből fakadó elfogadásból az embert megérinti, na akkor a leggroteszkebb mimikával fagy be minden beszélgetés mert nem tudják hova tenni. Nem tudják hova tenni Krisztust. Hogy hogy hihet valaki egy emberben, aki Isteni inkarnációként meghal az emberekért. Hogy lehet még ilyen mesékben hinni?- kérdezik magukban. Ugyanezek az emberek aztán az egyetlen izgalmas pontját a Lokálnak a napi horoszkópoknál keresik. Meg rettegnek a macskáktól, meg az asztal sarkára való üléstől. És kimennek augusztusba és kívánnak egyet a hullócsillag miatt, de el nem mondják senkinek.

Egyesek szerint ez a neoprimitivizmus kora. Egyesek szerint a felvilágosodás akkora űrt hagyott maga után spirituális téren, mikor a kereszténységet ignorálta a társadalomból, hogy visszanyúlunk ezekhez a pogány, babonás tévképzetekhez. De azt gondolom nem. Az ember mindig is babonás és pogány volt. Vagyis a többség. Amikor a kereszténység uralkodott elvileg a középkorban, akkor sem volt abban igazán Krisztus. Csak Krisztust nyakon öntötték az addigi pogány babonáikkal. Szenteltvizes, liturgiás rituálés, rózsafüzéres, megszámlálható előre meg irt ima mantrás, a lakást védő feszületes maszlagokkal. Ezek a babonás "proliságok" pedig a mai napig megvannak keresztény berkekben. A társadalom többsége, ha pogánynak, ha ateistának, ha kereszténynek is nevezi magát, mindig is babonás, rituálékban, bizonyos cselekvésekben mágikus dolgokat látó, váró ember lesz. Kevesen értik meg az Istenség nagy egységének azt a szellemiségét, amely mindent áthat, s legfőképp a lelkünket, amely a tiszta, nemes, őszinte szeretetet alapul, és annak mértékéhez viszonyítva alakul a mi boldogságunk, vagy boldogtalanságunk az életben, nem pedig macskákhoz, meteorokhoz és dátumokhoz viszonyítva. Ezt le is kopogom.

Horváth Martin