2018. október 30., kedd

Horváth Martin- Halloween-i kulturkampf


Itt van a Halloween és ez remek alkalom arra, hogy a jobboldal és a legtöbb keresztény egyház, vagy személy kikeljen ellene és szent harcát megkezdje az igaz hit és a kultúra védelmében. A kérdés az, hogy ennek valóban van-e létjogosultsága és valóban kell-e hadjárat a Halloween ellen?


Általában azt hallhatjuk az anti-halloween kulurkapf oldalán, hogy ez mégis csak egy ősi pogány kelta ünnep, ahol a boszorkányokat, démonokat és kísérteteket éltették ill. idézték meg. Ők a Samhain ünnepre gondolnak és a druidák, kelta halálistenének tiszteletét kötik hozzá, Crom Cruach kultuszát. Ez azonban ilyen formában kijelenthetjük, hogy egy tévhit és/ vagy szándékos korabeli keresztény torzítás. Ezen a napon sem a kelta papok sem az emberek nem törekedtek gonosz entitások imádatára, a világ megrontására és egyéb sötét dolgokra. Legalábbis a legtöbb keltológus szerint. A szakmabeliek és a kelták vallását és kultúráját tüzetesebben tanulmányozók között magának Crom Cruach druida halálistennek létét sem tartják bizonyíthatónak. Létezését egyedül a Leinster-könyv említi, amely a 12. században íródott. Ez egyrészt olyan, mintha Hitlerről először egy 23. században írt dokumentumban hallanánk. Másrészt a 12. századi Leinster-könyvet enyhén szólva is részlehajlóan a már meglévő katolikus klérus szájíze szerint írták. Ehhez hasonló korabeli keresztény iratokon kívül, csak Szent Patrik legendájában jelenik meg, ergo a kelta istenek pantheonjában nincs utalás rá. Ráadásul több ilyen irat Napistenként hivatkozik rá, márpedig korabeli hiteles kelta emlékek egyértelműen Lugh-ot tartják annak. Tehát Crom Cruach halálisten létezésének ténye a vallástörténészek szerint meglehetősen ingatag lábakon áll.

Ami biztos, hogy ezen a napon volt a kelta időszámítás szerinti újév, valamint úgy hitték, hogy az évben elhunytak lelkei ekkor kelnek át a túlvilágra, így összezavarhatják a még élők napját. Úgy tartották, hogy ezen a napon a halottak megjelennek valamely formában, beleértve a gonosz szellemeket is. Ekkor a kelta papok állatáldozatokat mutattak be és tűz körül táncoltak. Reggelre ebből a paárzsból minden családnak adtak, hogy újat gyújthassanak és megóvja őket a rossz szellemektől. Tömören ennyi a biztos. A töklámpás legendája meg egy másik sztori, ami az alapokon nem változtat. Azonban a szándékos démonizálása a halloweennek magával vonta azt is, hogy valóban negatív, sátánista körök kezdték el az eredetileg elferdített értelmezésében megtartani a halloweent. Ezzel persze ráerősítve a sztereotípiákra. Gyakorlatilag a korabeli keresztények annyira leakartak járatni egy pogány ünnepet, hogy azt addig démonizálták és hitették el az emberekkel, hogy sátáni, míg az igazi sátánisták is el nem hitték és kezdték el a keresztény torz propaganda módján démonikusan ünnepelni. Ez olyan aki másnak vermet ás szituáció.  Napjainkra az Anton Sandor Levay alapította Sátán Egyháza a legnagyobb sátánista ünnepnek tartja a Halloweent. ( persze megjegyeznénk, hogy a LeVey-i sátánizmus jelentősen eltér a valóban Sátánban hívő sátánistáktól). Ezenkívül számos okkultista és neopogány szervezet tekint rá hasonlóként. Hogy ezen az egészen kicsit árnyaljunk végül is 1982-ben az amerikai Keresztény Koalíció hivatalos nyilatkoztatott adott ki az ünnep eredetéről és arról, hogy a Halloween valójában nem egy sátánista ünnep. Ez úgy néz ki, hogy számos keresztény közösséghez sem a tengerentúlon sem az öreg kontinensen nem jutott el. A halloween démonizálása továbbra is folyik. A kereszténységet foglyul ejtő és annak tanai saját szájíze szerint kiforgató konzervatív jobboldal pedig heves kulturkapfot tart az ősi eredeti kultúránk védelmében a Halloweennel szemben.

Mindannak ellenére, hogy a Haloween eredete valóban sötét mágiákhoz kapcsolódik e vagy sem, manapság nem igazán van épeszű ember, aki ezt így tartaná meg. Leszámítva az okkultistákat, sátánistákat. De azt hiszem ők enélkül a nap nélkül is kifogásolható gondolatokkal és dolgokkal rendelkeznének. Az átlagember ebben egy bulizós, beöltözős, mókázós, könnyed napot lát, amelyben főleg a gyerekek számára vicces, érdekes kis dolgokat lehet csinálni. Ki szerint nem rohadtul hangulatos egy világító töklámpás? Na meg egy kisgyereknek családi programként a családdal azt elkészíteni? Ezen kívül a Halloweenban manapság nincsen semmi. Tényleg semmi. Kerestem, kutattam manapság mit jelent, mi lehet mögötte. De tényleg, totálisan semmi. Olyan igazi 21. századi posztmodern, kiüresedett, tartalom nélküli, nagy semmi, ami nem szól másról mint külsőségekről és esetleg egy hangulatról, ami könnyed, laza és mégis magával ragadó a töklámpás fényében az éjszakában. Persze lehet identitáskérdést csinálni belőle, meg kultúrharcot csak ne felejtsük el, hogy a kultúra meg az identitás nem egy öröktől fogva létező konstans dolog. Az úgynevezett keresztény kultúra eleve egy idegen test Európában. Eredetileg pogány vallások és abból fakadó kultúrák színtere az eredeti magyarság, az eredeti európai népek zöme. A Halloweennál sokszor ezerszer rosszabb értékrendszereké. A kultúra, a nemzet, a néplélek változik. Alakul, formálódik, befogad máshonnan, elfeled ezt azt, meglévőt átalakít, idegent integrál, mást kivet magából. Így megy ez évezredeken át, ha tetszik nekünk ha nem.

A keresztények többségének pedig azt üzenném ( hiszen én magam is keresztény vagyok, tehetek egy apró észrevételt és testvéri megfeddést), hogy lehet ilyen kiüresedett posztmodern ünnepekben még mindig a Sátánt látni, lehet ellene ágálni és olyan hevülettel harcolni, amit valahogy a hétköznapok egyszerű, valós és égető problémáiban nem látunk, csak nem biztos, hogy érdemes. Ez a félelem hozzáállása. A félelem pedig nem Krisztus. Nekünk pedig a szeret bátor hozzáállása kell legyen a vezérfonalunk. De ellehet venni a kisgyerektől a tökfaragás és beöltözés lehetőségét. Csak addig nem kéne, amíg a keresztények többsége nem képes legalább olyan mosolyt csalni egy kisgyermek arcára, mint egy nyomorult töklámpás.
Horváth Martin
Hasonló témák:

Horváth Martin- Jó hagyomány, rossz hagyomány
Horváth Martin- A szokás hatalma

2018. október 29., hétfő

Mit is jelent Európa? (vlog)


100 éves őszirózsás forradalom

Pontosan 100 évvel ezelőtt, 1918. október 28-án kezdődött az őszirózsás forradalom. A korabeli monarchisták és a későbbiekben egészen a mai napig a konzervatívok jelentős része egyszerűen csak patkányforradalomnak nevezte. A háború borzalmaiban megcsömörlött társadalom radikálisan lépett fel azért, hogy valami egészen gyökeresen más világ következzen, mint ami eddig volt. Ezen forradalom nyomán jött létre az első magyar köztársaság, a magyar történelemben először változott meg a magyar államforma. A későbbiekben ez a helyzet eszkalálódott, majd a véreskezű kommunista hatalomátvételbe torkollott és alakult meg a Tanácsköztársaság rémes pár hónapja, míg az egészet vissza nem állították ellenforradalmi módon királysággá. Azóta persze államformák jöttek mentek, lett második köztársaság, aztán népköztársaság, aztán harmadik magyar köztársaság. Mindegyikhez nagy reményeket fűztek, mindegyiknek a vége hatalmas csalódás volt. Mert az emberek akkor még kergettek hamis illúziókat, még nem értették a lényeget sokan. 1918-ban az őszirózsás forradalomban még naivan hitték, hogy ha változást akarnak, akkor az államot meg kell változtatni. Pedig a helyzet az, hogy ha változást akarunk, akkor magunkat kell megváltoztatni. Nem az államformát kell leváltani, hanem az államot magát kell leváltani. Nem az államot kell formálni, hanem a lelkünket. Mert ha az emberek többsége lélekben, szellemben, szívében tiszta ember, akikben van szeretet, megvan mindaz, amit krisztusinak hívunk, akkor mindegy milyen rendszer van, érvényesülni fog ez a csodás emberi viszonyrendszer. Rendszerek, hatalmak, birodalmak, államformák jönnek, mennek. De a szív mélyén történt változások életre szólnak. Az őszirózsás forradalom azt tanítja, hogy az emberek nagy dolgokra képesek ha akarják. De arra is megtanít, hogy ezt a forradalmat valójában nem kívül, hanem belül a lelkekben kell lefolytatnunk.

2018. október 25., csütörtök

Anarchista '56

1956-ban elvileg csak Háy Gyula író vett részt a forradalom szervezésében úgy, hogy közben magát anarchistának vallotta. Ennek ellenére a forradalom menete és a társadalom szerveződése a kommunista hatalommal szemben spontán módon anarchista módon működött. Ennek példája nem csak az önkéntesen szerveződő utcai csoportok, vagy az a tény, hogy önkéntesen a parasztok vitték fel a harcoló csapatoknak az élelmet, hanem kifejezetten a munkástanácsok léte. A Budapesti munkások már október 22.-től elkezdték megtagadni a Magyar Dolgozók Pártjának felügyeletét, és saját önszerveződő munkástanácsokat alakítottak. A munkástanácsok végül az országban gombamódon szaporodó, önszerveződő, szuverén közösségek voltak, ahol a munkások saját maguk igyekeztek érvényesíteni az érdekeiket. Később diákok és értelmiségiek csatlakozásával megalakult a Nagybudapesti Központi Munkástanács. Azonban egy országos munkástanács létrehozását már meggátolták a szovjetek. A munkástanácsok szerepe végül a november 4.-ei szovjet bevonulást követően értékelődött fel. Ekkor egyrészt fegyveresen ellen álltak a megszálló haderőknek, másrészt a Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánnyal szemben szinte egyedül képeztek ellensúlyt a forradalom leverése után. Bár a Kádár vezette új kormány komoly tárgyalásokat folytatott a munkástanácsokkal, egyáltalán nem volt egyszerű dolga velük. Olyannyira, hogy végül 1957 végén törvényileg tiltották be a munkástanácsokat, a munkásokat pedig kötelezték, hogy a kommunista párt irányítása alatt lévő üzemi tanácsok tagjai legyenek. A munkástanácsok jelesebb vezetőit, a megtorlás során 1958-ban Bali Sándort 12 évi, Rácz Sándort életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Mindketten az 1963-as amnesztiával szabadultak.


2018. október 14., vasárnap

Serfőző Dániel- Találkoztam Istennel a Felházban?


Most csütörtökön, én és Martin úgy döntöttünk meglátogatjuk a Felházat, a miniszterelnökünk fia miatt médiafigyelmet kapott karizmatikus alkalmak egyikét. Ez az alkalom azért is volt most különösen érdekes, mert már előtte beharangozta a felház, hogy többet nem fog ilyen formában működni, hanem valami egészen új formációba kezdenek. Én nem vagyok karizmatikus, sőt, szkeptikusnak mondanám magam, ugyanakkor nem zárom ki egyértelműen azt, hogy most is működjenek a Szentlélek ajándékai, ezért úgy indultam el, hogy valószínűleg kissé idegen lesz az alkalom szelleme, de ennek ellenére meg fogom tudni érteni, hogy ennek milyen helye van Krisztuson belül, miért van ennek az egésznek valamilyen mértékben létjogossága, sőt, talán most én is megtapasztalhatom milyen amikor a Szentlélek ilyen módon működik, hogy tesz csodát, miképpen gyógyít. A helyzet viszont az, hogy ugyanolyan értetlenül távoztam, amilyen értetlenül érkeztem.


A mostani alkalom a Mom sportarénájában volt megtartva. A környezete elég modern, gazdag negyed, amit én elég összeférhetetlennek érzek, egy lelki alkalommal, de ez még mellékes kérdés. A még zavarba ejtőbb az volt, hogy érkezésünkkor valamiféle riadó féleség volt, és jól megtermett, alvilági megjelenésű portások szaladgáltak ide, oda, minket és többeket pedig elég szűkszavúan, tipikus kidobó stílusban hajtottak el amikor be akartunk menni. Ez annyira megzavart, hogy először el is indultunk más helyszínt keresni, mert nem hittük el, hogy itt most egy lelki alkalom lesz megtartva, nem pedig valami puccos, drága discohoz tévedtünk, pedig hallottuk, hogy a környéken csak onnan szól a könnyed, popos, tipikus dicsi zene. 20 perc múlva aztán kijött egy lány, és Isten áldásával beengedett minket. Hiába, azért a tisztelt miniszterelnök úr fiának kijár a védelem.

A hely belülről egy üres csarnok, szőnyegek a földön, takaró, párna. A színpad, rajta a hangszerek, koncert fénytechnika, két kivetítő, amin mindenféle információk mennek, mint hogy hova lehet utalni az adományokat, csak azonos neműekért lehet imádkozni(?) vagy hogy nem kell megijedni ha "furcsa dolgok" történnek, mert Isten cselekszik itt mindent. A dicsik közben pedig a szöveg ment rajtuk.

Egy egész órát kellett várnunk arra, hogy egyáltalán bármi történjen. Az alkalom rövid bevezető után dicsivel kezdődött. A dicsi formációban éneklő lány az egyik szám kapcsán tett könnyek között bizonyságot arról, hogy őt személyesen hogy érintette meg Isten az adott témához kapcsolódóan. Ez a dolog, és néhány igen jó dicséret volt az egyedüli dolog, ahol tényleg képes voltam érzékelni Isten jelenlétét, viszont ez a formáció nem is kapcsolódott szorosan a felházhoz, vendégként voltak jelen. Ezt a legalább egy órás szekciót követte ad hoc a gyógyítás, amit Orbán Gáspár is végzett. Állításuk szerint imában megjelentek nekik különböző betegségek és testi problémák, és azok elszenvedői most itt vannak, ezért jöjjenek ki, és mindenkihez be lesz osztva egy segítő, aki imádkozik a gyógyulásáért. A legáltalánosabb és elterjedt fájdalmaktól, mint a gerinc és csípő, valamint térdfájdalmak, megjelentek egészen speciális és meglepő gondok is, mint a lyukas tüdő! De voltak lelki bajok is, mint például egy lány, akit erőszak ért fiatal korában, vagy egy ismeretlen, akit nemrég kiraboltak. Bár azt tegyük hozzá, ha emlékeim nem csalnak, ezekre a speciális esetekre nem is volt jelentkező. A többire is elég felemás volt az érdeklődés, mondhatjuk, hogy Gáspárnak minimum fél percig agresszíven kellett sulykolnia, hogy jelentkezzen már az a beteg végre, mire fáziskéséssel megjelent nem is egy jelentkező az adott betegségre. Hogy ez miért történt? Először pár beépített embert gondoltunk az esetek mögött, végül inkább az reálisabb, hogy a sulykolás és a tömeg pszichózis veszi rá ezeket az embereket arra, hogy akár valóban el kezdjen fájni a térdük, majd ugyan ez veszi rá őket, hogy rögtön meg is gyógyuljanak ima hatására. Ezeknek az embereknek utána mindenki előtt bizonyságot kellett tenniük a gyógyulásukról, csodájukról. Itt történt még egy igazán szégyenletes eset, amikor egy nő kiment, hogy elmesélje mit tett vele Isten pár héttel ezelőtt, mire a "műsorvezető" nemes egyszerűséggel elküldte, miután kiderült, hogy a csoda nem a felházon történt, mondván, ami nem itt történt, nem érdekes. Igazán Krisztusi, biztos fájt volna rászánni azt a 2-3 percet, hogy meghallgathassuk, ki tudja, lehet meggyőzőbb lett volna mint a félénk kisfiú, aki most bicikli-balesetéből épült fel hirtelen, de ezt a csodát annyira nem bírja kezelni, hogy úgy kell kihúzni belőle a szavakat. Igaz még nem volt részem hasonló instant csodában, de ha hirtelen ott és akkor meggyógyulna az évek óta erősen fájó bokám, én úgy gondolom kifordulva örvendeznék és hangosan dicsérném az Urat. Mindenesetre ezek a gyógyulások nem voltak valami meggyőzőek, ha ateista lettem volna, egyenesen megerősítést éreztem volna magamban ezeket látva. De volt 20-25 ember aki viszont mindezeket tapasztalva egyből megtért!

Na ehhez azért tegyük hozzá, hogy előtte látták Istent! De nem ám lélekben találkoztak vele, hanem a plafonon szállt az "öreg". Orbán Gáspár megidézte, és saját bevallása szerint látta is őt "elszállni" felettünk. Hát én belementem a játékba, erősen koncentráltam, hogy megláthassam én is, de sajnos, vagy inkább nem sajnos, sehol semmi. Talán jobb is így, ha az Ószövetségi eseteket nézzük, lehet bele is haltunk volna ha az Úr színről színre megjelenik előttünk. Mindenesetre ki kell emelnünk, az estén úgy "tértek meg" emberek, hogy Isten Igéje egyetlen egy alkalommal nem hangzott el! Sablon szövegek voltak csupán, arról, hogy Jézus meghalt a bűneidért, emberré lett, stb. De ki az a 20-25 éves egyetemista akinek ez új információ? Ez az alapműveltség része, ettől senki nem fog megtérni, ugyanis ezek csupán üres mondatok. A mondatok akkor vállnak élővé, ha az ember megismeri önmagában, hogy mi a bűn, milyen ennek a bűnnek a súlya, elfogadja magában Isten létezését, azt hogy milyen is Ő, és megérti, hogy a bűne olyan súlyos, hogy azért magának az Istennek kellett emberré lennie, és elhordozni azokat, hogy újra magához tudja emelni megromlott teremtését. Ezt semmiképpen nem lehet kifejezni máshogy, csak egy nagyon hosszú, briliáns, Lélekkel teli prédikációban, vagy egy hosszabb megismerési folyamaton keresztül. Itt egyik sem volt! Látták Istent színről színre a plafonon, és megtértek. Aztán ezeket a megtérőket elvitték valahova, hogy tájékoztassák őket, hogy mi vár rájuk hívő életükben.

Bölcsen tették ezt mindenesetre, hisz ezt a produkciót követte az est fénypontja! Egy teljesen ismeretlen valaki felugrott a színpadra, és hiperaktív, tenyérbe mászóan közvetlen stílusban közölte, hogy ideje a pénzügyekről beszélni(!). A szép története szerint Bécsben volt, amikor egy misszionáriusnak tűnő személy(?) elkérte minden pénzét, amit ő oda is adott, majd nem tudta mit tegyen. Még szerencse, hogy egy ismeretlen egyből vissza is utalta a pénzt a számlájára! A történet tanulsága pedig: menjetek adakozni, most! Szó szerint: álljatok fel, és menjetek oda a dobozokhoz, és adakozzatok, persze ha fáj, és felfordul a gyomrotok(!) attól ha adakoznotok kell, akkor ne tegyétek.. Ettől a nagyon hatásos lelki terrortól aztán legalább 70-80 ember el is indult adakozni, nehogy azt gondolják róluk, hogy ilyen gonosz emberek. Meg amúgy is, Orbán fiának biztos nincs annyi zsebpénze, hogy eltartsa a saját projektjét. Mindenesetre ez a kis lelki trükk kísértetiesen emlékeztetett pár deáktéri kétes alak hasonló próbálkozásaira. ("Agy már egy cigit tesóm, vonatra kell.")

Na de legalább ezek után a már megtért, hívő emberek is kaptak egy kis pasztorál pszichológiai segítséget. Azokat a férfiakat szólították meg, akiknek gondot okoz az őszinte megnyílás az Atya előtt, hiszen Ő is férfi, és szégyellik magukat előtte! Meglepően, és parodisztikusan sok jelentkező volt erre a problémára, akikért elég feminin módon egymásba borulva imádkoztak is férfi társaik. Hát tőlem elég távol állt ez a probléma, tudván hogy mi emberek Isten képmására teremtettünk, férfivá és nővé, ebből következően nem igazán tudom elképzelni azt, hogy Isten egy maszkulin, félmeztelen, kemény legény lenne, aki a trónjáról kiröhög, és jelzőkkel illet ha elé hozod problémáidat. Isten férfi és nő, és mindezeket meghaladó nemi kategória. Nemtelen, a fogalmat meghaladó értelemben. Meg amúgy is mindent tudó, így nem igazán számít, hogy te mit is szeretnél rejtegetni előtte, hogy megtartsd önbecsülésedet, de azt garantálom, hogy ismeri a lelked minden mélységét, a legbelsőbb motivációidat is, így pontosan érti azt, mit miért tettél, és ha őszintén bánod azt, meg is bocsájtja azokat Krisztusért. Hiszen milyen Atya ad kígyót fiának, aki kenyeret kér?

Mindezek után újabb dicséretek jöttek, majd egy elég zavart arckifejezésekkel élő hitgyülis lány prédikált, végre valahára először az Igéből, még ha a gyatra egyszerű fordításból is. A prédikáció lényege az volt,hogy Isten most egy egész generációt fog megváltani, mert eljött az idő ehhez, majd mesélt a különböző mennyei látomásairól, amiket emlékszünk, Pál apostol még emberi szavakkal ki sem tudott fejezni. Ezután következett a nagy bejelentés. A felháznak vége lesz, mozgalommá alakul. Mert nem kisebb dolog fog most történni, mint egy egész nemzet és generáció megváltása! Olyan dolgok következnek, amelyek még Európára is ki fognak terjedni, nagyobb lesz mint a reformáció, vagy az ezer éves keresztyén államiságunk! (Ugyan itt furgont, és raktárhelyiségeket keresnek! Érdekes..) Mindenesetre nagyon remélem, hogy ez csak valami monumentális jelszó, amit illik elpuffantani, ha egy három éves kezdeményezést felad az ember. A színpadon több ezer emberről beszéltek, de szerencsére a csúcsponton ha voltunk 800-an, talán még mindig túlzok én is. Amire meg már ez a bejelentés történt, lehettünk olyan 200-300-an maximum. Szóval nem úgy tűnik, hogy ez a kezdeményezés valóban hatalmas tömegeket mozgatna meg, hogy itt generációs meg összenemzeti megtérésről kéne beszéljünk. Más kérdés, hogy ilyen eleve nem létezik, mert Isten személyeket hív el, nem pedig nemzeteket, és nem számít, hogy mennyi ember tér meg, mert egy ember is dicséri az Ő kegyelmét, és hihetetlen értéket képvisel Isten országában.

Éjfél körül távoztunk az eseményről, rögtön a bejelentés után. Úgy éreztük már nem fog tudni többet mutatni ez az egész. Isten nem volt jelen az estén, ezt bátran kijelenthetem tapasztalataim után. Orbán Gáspár nem megtért ember, csak azt hiszi magáról. Tudni lehet, hogy megtérését Afrikából hozta magával, ahol látta az ott működő karizmatikus gyülekezetek istentiszteletét, és az valószínűleg érzelmi szinten megérintette. Ezekben az afrikai közösségekben Krisztus vagy egyáltalán nincs jelen, vagy csekély mértékben. Ehelyett ami működik, az a nemrég elhagyott saját törzsi vallásuk pogány, animista elemei, ami valóban hatalmas hatást gyakorolhat egy európai fiatalra, aki nem tapasztalt meg életében semmiféle transzcendenst, és most szembekerül az elemi, erős, lényegi pogányság legőszintébb, legösztönösebb, őseredeti kifejeződésével. Ugyan azok a sémák figyelhetőek meg a felházban is. A törzsi, közösségi eksztázis, a feleslegesen túlhangosított, ritmikus, egyszerű zene, a sulykoló, kántáló beszéd. Mindez viszont nem Isten, hanem csak ember által készített pótléka! Az így előidézett érzések, látomások nem Istentől jönnek, magunknak teremtjük azokat. Ebből következően viszont ez a fajta hit nem is meggyökerező, folyamatosan az adott élmény újra megéléséhez van kötve, folyamatosan jelenést, csodát, táncot kíván magának. Törzsi gyűléseket, sámánt, rituálékat. Így elég érdekes lesz látni azt, hogy mi lesz ezek után azokkal, akik a felházban élték meg ezt az élményt. Valószínűleg valamelyik karizmatikus gyülekezet fogja beszippantani őket, vagy elhagyják a vallásos jelszavakat, és valamilyen motivációs tréning közösségbe kezdenek járni, ahol most már tudományosabb jelszavakkal kaphatják meg ugyanazokat a vallási flasheket, az egójuk hízlalása által.
Ezek után senkit nem bátorítok arra, hogy meglátogassa a legutolsó ilyen eseményeket, ugyanis a felházak még márciusig folytatódnak. Ha érdeklődő vagy, akkor vagy nem találsz semmit, vagy beszippant ez az érzés vallás. Ha frissen megtért volnál, és még nem elég erős hitben, könnyen lehet, hogy az, hogy itt Krisztusra és a Szentlélekre hivatkoznak megtéveszthet, és csalódást, értetlenkedést eredményezhet. Mert ez a legsúlyosabb probléma! Hogy ezek az emberek felhasználják a kereszténységet mint jelszavat a maguk saját vallásosságára, ahogy azt sokan mások már megtették a történelem során. Így ha egy laikus ma meghallja, hogy kereszténység már három dologra is gondolhat kapásból: a nénikre a dohos templomokban, Orbán Viktorra és rendszerére, és fia szektájára. És ez nekünk, tényleges keresztényeknek okozza a legnagyobb problémát, mert ezek alapján bélyegeznek meg minket.

Végül egyet kérek minden keresztény testvéremtől. Semmiképpen se ítélkezzünk azok felett, akiket megfogott a felház. Imádkozzunk értük, szeretettel forduljunk hozzájuk, és próbáljuk őket ráébreszteni okosan az általunk tapasztalt problémákra. Nem tudhatjuk, hogy Isten kit, milyen közegből képes gondviselésével ténylegesen magához juttatni végül, de ennek ellenére semmiképpen se gondoljunk többet a felházról, mint ami: egy motivációs tréning, Krisztus jelszavaival, visszakapcsolva a pogányság ősi szelleméhez.

Serfőző Dániel

2018. október 3., szerda

Horváth Martin- Hazug szerelem



Szeretünk a szerelemről meg a kapcsolatokról beszélni, filmeket nézni róla, zenét hallgatni és olvasni felőle. Nyilvánvalóan más témákkal ellentétben, minden ember elemi része, hogy ezzel a témával vagy így vagy úgy tud azonosulni. Egyszer már írtam a szerelem hamis bálványáról és, hogy milyen hamis megváltáseszményt tulajdonít neki a mai társadalom. Ez azonban rengeteg problémát szül végső soron és a férfi és a női kapcsolatok között a világban hatalmas feszültséget generál.

Ismerjük a Hollywoodi álmot, amelyben a két főszereplő kalandos úton egymásba szeret, ezt végigizguljuk és összejönnek és a totális, mámoros boldogság állapotába kerülnek. Ez mind szép és jó csak sok esetben hamis és nem mutatja az árnyoldalait a dolgoknak. Mivel a társadalmunk a felvilágosodás után elvesztette a mindennapi spiritualitását így ezt a szakrális élményt, amely helyén csak űr volt, be kellett töltenie valamivel. Ezt pedig egyedül a szerelem mámoros állapota tudta megközelíteni. Aki ismer már tudja, hogy csak csak belefogok szőni valami Krisztusit, a keresztény formámat…Nos, igen. A szerelem csakis a két fél és Isten szellemének munkája révén nyerheti el elrendelt funkcióját és abban a maga szerepének megfelelő spiritualitását. De mi a helyzet enélkül? Milyen a pőre, materiális szerelem? Mert, hogy van ilyen az bizonyos.

A nő, mint olyan, bálvánnyá vált. Régen inkább kezelték értékes „valamiként”, a középkorban akár, vagy napjaink iszlám országaiban vagy Indiában. A nyugati társadalom férfijai körében azonban, ahogyan a tradicionális feladatok férfiként lassacskán eltűntek, ezzel együtt azok a céljuk amiben férfiasságuk és ebből fakadó értékük, fontosságuk megmutatkozik. Így lett az egyetlen mérce a nő, melyben megnyilvánulhat, hogy „ érek valamit”, vagy „ férfinak érzem magam”. A legtöbb férfi számára tehát egy barátnő szerzése kutyakötelesség, különben semmit sem ér. Gondolja. Ha már kell egy nőnek, pláne egy többi férfi társa által is preferált, szépnek tartott nőnek, akkor érzi magát igazán valakinek, férfinak, értékesnek. Ergo a barátnő mérce lett, státuszszimbólum és a degenerálódott társadalomban elkorcsosult lelkünk felületi kezelésére alkalmas pillanatnyi gyógyír. Eltűnt férfiúi szerepeink utáni kárpótlás, hogy emlékeztessen még valami arra: férfi vagyok. Rengeteg depressziós kamasz, de érett korú férfi flangál az utcán csak azért mert nem sikerül szereznie maga mellé egy társat. A probléma az, hogy ennek fő oka, hogy ha szerez is, nem igazán tud vele mit kezdeni. Nem tud a többség egy kapcsolatot fenntartani. Sokak számára ha mérlegre tesszük, hogy barátnővel együtt, vagy szinglin volt-e boldogabb, hát billen a mérlegnyelve a szingliség felé. Mindenki ismer egy-egy sztorit az elveszett barátról, akit elrabolt egy nő és szakítás után nagy ovációval fogadják vissza  a baráti körbe. Ezt nem mondom, hogy helyén van és ennek a logikáján nagyon hamar kilyukadnánk a MGTOW-nál, amiről már kedves „kollégám” már írt, mi is az és mi a problémája. Sokkal inkább arra akarok kilyukadni, hogy számos férfi nem feltétlen azért akar egy nőt szerezni az életébe, mert önfeledt boldogságot vár tőle, hanem mert „valakinek akarja” érezni magát, „férfinak akarja” érezni magát, mert a mai társadalomban kevés lehetősége van ezt máshol megélni, mint mondjuk az archaikus társadalommodellekben. Itt pedig már érezzük, hogy ez nem is annyira a másik iránti szeretetről szól, hanem a saját identitásunk ápolásáról és az egonkról.

A helyzettel a nők sem állnak sokkal jobban, leszámítva a femnácikat. Amennyiben azt jobbnak nevezhetjük, de állapodjunk meg abban, hogy nekik más a gondjuk. A nő lényéhez, pszichológiájához ösztönösen, kódoltan hozzátartozik, hogy vágyjon a valakihez való tartozáshoz. Ideális esetben a férfi identitás kiegészíti a női identitást és fordítva. Ennek a férfi identitásnak az ölelésébe vágyik az egészséges lelkületű nő. Ha ilyen evolúciós szinten nézzük, akkor a nő motivációja tudat alatt majdnem minden esetben alapvetően önös. Az ősközösségekben kialakult verseny nem szűnt meg napjainkra sem. Ott a nők között egyfajta versengés volt, hogy ki szerzi meg a legerősebb, legdominánsabb „alfa” hímet. Ennek mai torz kivetülése ma is tetten érhető. A sminkek, kiegészítők és ruhák világa ennek a hozadéka. A külső a kinézet és az ezzel járó figyelemfelhívás a verseny része. Ugyan melyik nő akar kifejezetten csak is magának tetszeni egy-egy csinosnak gondolt ruha viselésével? Nyilvánvalóan a külvilág felé mutat valamit. Ezzel egyébként a férfiak sincsenek másként, hisz valamennyi nárcisztikus hajlam mindenkibe kódolt. A nők azonban kifejezetten tetten érhetők az egymás közti versengésben. A nők általában megnézik egymás ruháit, haját stb. És ne tagadjuk, mindenki tapasztalta már a női irigységet, ha a másiknak jobban állt ez vagy az.

Mit is akarok ebből kihozni? Ha lecsupaszítjuk az anyagi világunk körülményeire a dolgokat, és evolúciósan, ösztönszinten nézzük a párkapcsolatokat, akkor a következőre juthatunk:
A kapcsolatok többségében az emberek nem a másik iránti földöntúli, leírhatatlan és feltétel nélküli szeretet miatt vannak benne, hanem saját egojuk, önbecsülésük, önértékelésük végett, valamint azonos nemű társaik előtti megfelelés, felvágás, státuszépítés végett. Mind hallottunk már olyat, hogy " jót tenne neked valaki", vagy "szükséged van valakire". Mintha csak egy gyógyszert írnánk fel. Mennyire önös motiváció az, ha valakit azért "szeretünk", mert a lelki-pszichés állapotunknak jót tesz. A valódi szeretet nem önös, nem önző, nem vár semmit cserébe, nem azért szeret vagy örül a másiknak mert segített rajt, jót tett neki vagy hasonló. Egyszerűen csak van, szeretet. Vagy ahogyan Pál apostol írja a Korintusiaknak írt levélben: 

"A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha."

 Természetesen ez , hogy a legtöbb esetben egyáltalán nem így zajlik, hanem komoly "megéri-e nekem" gondolatok vannak mögötte, mind tudat alatt történik. Ösztönösen és pszichológiailag kódolt folyamatok. És mi mind elfedjük ezeket mézes mázas indokokkal, kitalált érzelmes indíttatásokkal, fenkölt szerelmes hőskölteményekből lopott gondolatokkal. El is hisszük őket. Valójában mind hazudunk magunknak ezügyben. Azonban sajnos ezek alól ebben az anyagi világban nem vagyunk képesek kivonni magunkat. Az ösztöneink a pszichénk, a genetika így vagy úgy de hatással van ránk, a gondolkodásunkra és az érzelmeinkre is. Ezzel szembenézni fájó, nem kellemes dolog. Komoly és kemény önismeretet jelent. Leásni motivációink valódi mélyére, a kényelmes tudat miatti kreált magyarázatainkat folyton félredobni és megismerkedni és szembenézni a valódi, gyarló énünkkel. Nem kellemes. Azonban ha őszinte életet szeretnénk, őszinték szeretnénk lenni magunkkal és párunkkal, leendő szerelmünkkel, akkor ez elkerülhetetlen. Ha motivációink tisztázatlanok, nem ismerjük saját gyarló ösztönös mivoltunk akkor könnyen rossz vége lehet egy kapcsolatnak de bármi másnak is. Hisz amit nem ismerünk magunkban, az ural minket. A végén pedig mi sem értjük miért lett az a vége ami, és akár magunkat sem, hogy mikor éppen miért tettünk ez vagy amazt.

Hiszem, hogy az igazi Isten lelkével áthatott spirituális helyét a világban elnyert szerelem és kapcsolat, csak is akkor jöhet létre, ha ezekkel az anyagi világban lévő gyarló, önző és ösztönös motivációinkkal szembe nézünk és tudomásul vesszük létüket. Ezeket ismerve, tehát kezelve pedig megnyílik az út egy olyan szerelem és olyan párkapcsolat felé, amelyet valóban Krisztus szelleme tölt be és össze sem hasonlítható a materialista keret között lévő, elnyomott önös érdek motivált egymást kölcsönösen kihasználó mai kapcsolatok zömével.
Horváth Martin