Neonáci önkéntesek a Horvátországi-háborúban

Miután rengeteget foglalkoztam a Délszláv háborúval, azon belül is a horvát oldallal, rendszeresen belefutok abba, hogy Horvátotország oldalán neonánácik harcoltak a világ minden tájáról. Ez olyannyira felkapott, hogy a magyar Wikipédia a Horvátországi-háborúnál külön harcoló félként tünteti fel a német és osztrák neonáci önkénteseket. Miután Tomislav Slunj a zágrábi külföldi önkéntesekre szakosodott történész sem tudott sokkal több információval segíteni, sem a horvátok oldalán harcoló veterán ismerőseim, így úgy gondoltam magam járok utána, hogy kik és hol és hányan is voltak ezek a neonácik a horvátok háborújában.

A magyar Wikipédia külön harcoló féként tünteti fel őket

Szóval mennyien is lehettek neonáci ideológiai megfontolásból a horvát háború részesei? Ehhez először is tisztáznunk kell, hogy hányan vettek részt külföldi önkéntesek a horvátok háborújában. Az 1991 és 1995 között zajló háború során a horvátok oldalán harcoló külföldi önkéntesek számát nehéz pontosan megbecsülni, de az biztos, hogy több, mint 1000 főről van szó, minden hivatalos becslés szerint. Az USDDR (Udruga Stranih Dragovoljaca Domovinskog Rata) vagyis a Honvédő Háború Külföldi Önkénteseinek Szövetsége 2012-es, utolsó frissített adatai szerint 514 külföldi önkéntest tartottak számon, ez azonban messze nem a teljes adat. A spliti Honvédő Háború Múzeuma 2025-ben gyűjtötte össze és szervezett kiállítást a Horvátország oldalán harcoló külföldi önkéntesekről. Ezen legfrissebb 2025-ös adat szerint közel 700 főt tartanak számon, 35 országból, akik részt vettek a háborúban a horvátok oldalán. Legtöbben az Egyesült Királyságból érkeztek 203 fő, majd Németországból 132-en, Franciaországból 90-en és Magyarországról 42-en. Ezt követi a többi ország pár tucat, vagy az alatti létszámmal. Azonban ez messze nem a teljes adat. 

Azonosított külföldi önkéntesek száma országonként a spliti Honvédő Háború Múzeumának 2025-ös adatai szerint

Feltehetően még több száz, egyes becslések szerint akár még ezer külföldi harcos is lehet, akit sohasem regisztráltak vagy azonosítottak. Ennek oka főleg Horvátország veteránjogi szabályozása. Ugyanis Horvátországban az minősül veteránnak, aki 1991 március 1. és 1995 decembere között, legalább 3 hónapos szolgálatot teljesített valamilyen horvát katonai vagy rendőri egység tagjaként. Ezt pedig igazolni tudja a korabeli egység tagsági igazolványával és papírjaival, valamint további két tanúval, aki igazolja őt, mindezt pedig kizárólag személyesen lehet megtenni Zágrábban a Veteráügyi minisztériumban. A helyzetet bonyolítja, hogy a HV, a hivatalos Horvát Hadsereg 1991 novemberi megalakulása előtt, az önkéntes fegyveres csapatoknál ezek az iratok nagyon nehezen vagy akár sohasem készültek el. Az olyan - mára legendás-, egységekekben, mint a HOS péládul kifejezetten hanyag munka zajlott a papírmunkát illetően és az 1991-es jugoszláv invázió legvészterhesebb hónapjaiban, még rangokat sem osztottak ki, nemhogy tagsági igazolványokat. Viszont ellentétben a ZNG-vel, ahol napokat is kellett várni mire frontra került az ember, a megfelelő papírmunka elintézése után, a HOS-nál akár órákkal a jelentkezést követően már fegyverrel a kézben találhatta magát a jelenkező valamelyik frontszakaszon. Pontosan ezért is választottak sokan a HOS-t, így a legtöbb külföldi önkéntes is. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a veteránügyi törvényt 1993-ban hozták meg, a horvátországi és a boszniai HOS felszámolása és a hivatalos horvát haderőbe való integrálása után. Ebből adódóan, aki csak a HOS kötelékében töltött frontszolgálatot és nem igazolt át a HV-be, eredetileg nem is volt jogosult a veterán státuszra. Márpedig a külföldi önkénteseknek egy tetemes része a HOS integrálása után távozott a háborúból. Ezen csak egy 2001-es törvény változtatott, ami megadta a veteránstátuszt azoknak is, akik kizárólag a HOS kötelékében töltötték minimum 3 hónapos szolgálatukat. Erről azonban a rég otthon, más országban élő egykori önkéntesek nem feltétlen értesültek és akkor sem voltak kisegítve sok tekintetben. Az ausztrál David Geoffrey Longrigg pldául hivatalosan is a HV tagja is volt, mégis csak 30 év elteltével jutott eszébe, hogy ezért járhat valamilyen honorálás Horvátország részétől. A két életben lévő tanú előkerítése sem mindig egyszerű, de a sérülések miatt sokszor súlyosan rokkant egykori katonáknak az utazás sem megoldható vagy bevállalható Zágrábba olyan helyekről, mint Ausztrália, Egyesült Államok, Kanada és sok más távoli országból. David Geoffrey sem szerezte meg így sohasem. Így feltehetőleg több százan vannak legalább még azok, akik külföldi önkéntesek voltak, de sohasem kerülnek be hivatalos statisztikákba. 

Tehát elmondhatjuk, hogy körülbelil 1000 és 1500 fő közötti szám az, amiből megkell fejtenünk hányan lehettek neonáci önkéntesek. Erre még nehezebb válaszolni és mindösszesen két adatot találtam, ami közelebb vihet a megfejtéshez. Az egyik egy 2018-as cikk a horvát index.hr-en, ami beszámol egy német neonáci terrorista letartóztatásáról, akinél egy Pleter 91 típusú, 1991 és 1996 között gyártott horvát fegyver volt. Ebben megemlítik, hogy a német belügyminisztérium 2001-es adatai szerint kb. 100 német neonáci vett részt a Horvátországi-háborúban. A másik a Der Spiegel 1992. szeptember 20.-ai riportja (ami mai napig írott formában is fellelhető az interneten), ami a legjobban dokumentálja a horvátországi neonácik ténykedését. Ebben egy 35 fős csoportot látogatnak meg, ami Chicago csoport névre hallgat. Vezetőjük Tomislav Madi alias "Chicago" egy Egyesült Államokból hazaköltözött horvát neonáci, aki a riportban kifejti, hogy három alapvelve van. Első kettő, hogy: hátulról támadunk és, hogy soha nem ejtünk foglyokat. A harmadik pedig, hogy ha a szükség úgy hozza, kb. 35 főből álló csapatát ágyútöltelékként használja és akár rátereli őket elaknásított területre, "aknakereső kutyaként", ahogy a Spiegel fogalmaz. 

Ahogy Madi mondja a főleg 18 éves vagy sok esetben fiatalabb neonácikról: inkább bátrak, mint van tehetségesek. Bázisuk Klekben van, egy kis horvát halászfalu Split és Dubrovnik között, és szabadidejükben Lili Marleen horvát nyelvű verzióját hallgatják. Itt bukkan fel először Michel-Roch Faci az akkor 36 éves francia neonáci, SS-egyenruhába öltözve. Értekezik korzikai nemesi származásáról és arról az alternatív történelmi szemléletről, miszerint Korzikát a Vikingek látogatták meg és így az ő grófi családja is árja származású. Piémont és Szardínia náci grófja ekkor már 1 éve harcol és megjárta a szlavóniai frontszakaszt, de Szaddam Husszein iraki hadseregében is szolgált, ahol állítása szerint az amerikai és zsidó imperializmus ellen harcolt. Ezt "nemesi" hobbit a párizsi ingatlanjainak bérleti díjából fedezi. Később a New Order nevű amerikai neonáci folyóiratban elmeséli, hogy már '91 decemberében egy Komletinci nevű szlavóniai falut védtek, ahol 1200 fős szerb erő támadta meg őket és a frissen szerzett hat darab T-55-ös tankjaikkal verték vissza a szerbeket. " Azt hiszem ez volt az első nemzetiszocialista tanktámadás 1945 áprilisa óta"- ahogyan ő fogalmaz. Erre a fazonra később még visszatérünk. 

Michel-Roch Faci és társai Klekben 1992-ben

A Spiegel riport továbbá megemlíti, hogy ez az egység 15 km-es frontszakaszon tevékenykedik és a boszniai fronton hajt végre gerillahadműveleteket. Ebben felbukkan egy Nicolas nevű francia-német berlini neonáci, aki Sony videókameráját a Kalasnyikov elejére rögzítve veszi fel a támadásokat. Ezt azonban elkobozták tőle a szerbek, mikor egy házba behatolva egy csentnik meglőtte őt és társát is, Christofot is, aki megakarta menteni a videókamerát. A riportban a zágrábi kórházban fekve azon lamentál, hogy a videószalag szerzői jogai, most kit illethetnek. Továbbá megemlítenek egy Thomas Hainke nevű német neonácit, aki Eszék környékén harcolt már a szerbek ellen. De 1992 év végén hazamegy Németországba mert esti iskolájában vizsgát kell tennie. Ezen kívül egy 16 éves RPG kezelő és két brit származású neonáci tűnik fel részletesebben a Spiegel anyagában, akik angliai csaposok voltak, de Paragában, a HOS vezetőjében Hitler reinkarnációját látták és az esélyt, hogy Horvátország nemzetiszocialsita országgá válljon. Tisztázás kedvéért ezt arról a Paragáról mondják, aki legnagyobb sikereinek csúcsán, 5%-al ugrasztotta be épphogy a parlamentbe pártját a HSP-t, amit '92 után sohasem ismételt meg. A cikkben még meglátogatját a spliti kórházban a 19 éves Igort, aki éppen realizálja, hogy elvesztette bal lábát, miközben Madi őrnagy, megígéri neki, hogy jó protézist szerez számára.

Mindez a riport nem csak azért érdekes, mert gyakorlatilag az egyetlen hiteles bizonyítéka, hogy Horvátországban valóban létezett szervezett neonáci egység, hanem mert végig HOS egységként hivatkozik rájuk, miközben a riport készítésekor a HOS több, mint fél éve meglett szüntetve.  Madi 1991 augusztus 28.-tól december 31-ig volt a 109. Vinkovci HOS tagja, az akkor 20 fős csoportjával, aminek ekkor csak egy töredéke volt külföldi neonáci. Ezt Ivica Zupkovic, Madi egykori HOS parancsnoka állítja, aki egyébként goromba, arrogáns embernek írta le Madit, akitől örült, hogy megszabadult. Ezután a Chicago-csoport tagjai 1992 január 1.-től március 1.-ig a HV 105. Bjelovar dandárjához tartoztak. Majd a 2. horvát gárdadandár hivatalos adatai szerint Tomislav Madi "Chicago" őrnagy 1992. március 1.-étől a 2. gárdadandár tagja volt. Ami azt jelenti, hogy a 1992 szeptemberében készült Spiegel videó bizonyíték arra, hogy a Horvát Hadsereg kötelékében, minden gond nélkül működhett egy egység, SS-egyenruhában, horogkeresztes zászlókkal, Hitler fali képekkel és önkényesen átnevezett Rudolf Hess utcával, mindez a hivatalos HV részeként. 

Ezt követően a már említett amerikai neonáci folyóirat, a New Order 1993. január és februári számát találtam, amiben Michel-Roch a náci gróf elmélkedik a szlavóniai tanktámadásáról. Majd 1993 augusztusában bukkan fel emberünk legközelebb, a Harc a végső győzelemig c. magyar interjúban, amiben már végre nem SS-egyenruhában szaladgál, hanem a hivatalos horvát hadsereg a HV egyenruháját hordja. Itt részletesen ömleng újfent származásáról és fejti ki magvas ideológiai gondoaltait.

Ebben a videóban már nem a Chicago, hanem a Condor-osztag tagjaként mutatják be, ami szintén utalás a Spanyol polgárháborúban részt vett náci önkéntesek Condor-osztagára. Tehát ha más néven is, a neonáci önkéntesek itt még mindig egy létező, külön osztag a HV-n belül. A tájat elnézve még mindig Dalmáciában teljesítenek szolgálatot. Így feltehetőleg továbbra is az akkor csúcsán lévő horvát-bosnyák háborúban láthatnak el kisegítő feladatokat, vagy a '93 eleji horvát Maslenica-hadművelet utódvédharcaiban vehetnek részt, ami a szerb ellentámadást folytotta el '93 szeptemberéig. Utóbbi azért is lenne érdekes, mert a Maslenica utáni harcokat a mai napig Hitler-bajszot viselő - a vukovári HOS veteránokban is megbotránkoztatást keltő-, Marko Skejo vezette, szintén egykori HOS-osokból álló, usztasaromantikában úszó spliti 9. Vitez Rafael Boban zászlóalj vívta meg. Hogy oldalukon részt vett e a közelben lévő külföldi neonáci brigád arra nincs semmilyen tényszerű bizonyíték, csupán egy lehetséges feltételezés. Ezt erősíti azonban, hogy a 2. horvát gárdadandár, aminek része volt a neonáci Chicago, majd Condor osztag is, szintén részt vett a Maslenica-hadműveletben. Ezt követően a náci gróf a többiekkel együtt nem bukkan fel többször sehol és se híre, se hamva fellelhető dokumentumok között. 

Michel-Roch Faci az 1993-as magyar riportban

Csak egy 1994-es olasz újság beszámolójában említik a horvátországban harcoló neonácikat, de ez már csak a korábban említett források újabb összefoglalója. A 2. horvát gárdadandár hivatalos információi szerint 1994 május 31.-én szerelik le Tomislav Madi "Chicago"-t és csapatát. Vagyis a nagy 1994-es haderőfejlesztési és újjászervezési programnak áldozatul esett a már hivatalos HV egyenruhába bújtatott náci egység is. Ezután mindent megtettem, hogy Tomislav Madi és egysége további sorsáról valamit kiderítsek. Így bukkantam egy 2006-os hírre, amiben Madit és hat társát a horvát bíróság elítéli - feltételezetten csetnikeket segítő-, szerb civiliek lemészérlásáért, amit 1992 február 17.-én hajtott végre Cernán. Itt Madi és pár fiatalkorú beosztottja a Komletinci HOS-ból (amelynek ekkor tagja Michel-Roch is a tanktámadásos történetéből ismerve) kiírtott egy négytagú szerb családot gyerekestől. Noha, a bűncselekmény elkövetésekor a Komletinci HOS már nem önálló egység, hanem a 105. Bjelovar Brigádhoz tartozott a HV-n belül, ezzel tönkretette a HOS azon mítoszát, hogy a HOS kötelékében sohasem követtek el háborús bűncselekményt, ellentétben a HV-vel, HVO-val és a ZNG-vel.  Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a gyilkosságban résztvevők mindegyike horvát volt, és a külföldi neonácik nem voltak érintettek benne.  "Chicago" parancsnokot 20 év börtönbüntetésre ítélték, ezt azonban nem töltötte le, ugyanis 2019-ben hosszú betegség után meghalt. Az még érdekesebb, hogy a 2. horvát gárdadandár a Gromovi,- ahol a mészárlás és a HOS integrációja után a hivatalos HV részeként ténykedett-,  mindezek ellenére saját halottjának tekinti és hősként tünteti fel a róla való megemlékezésén. 

Nem akartam beletörődni egykönnyen abba, hogy több információt nem találok a horvátországi neonácik sorsáról, ezért úgy döntöttem felkeresem az egyetlen, jelenleg is elérhető embert, aki tud erről bármit plussz információt. Ez pedig nem volt más, mint az azóta is közügyekben aktív Michel-Roch Faci, a náci gróf. Amellett, hogy a franciaországi sárgamellényes tüntetéseknek aktív résztvevője volt, indulni akart a 2017-es francia elnökválasztáson és 2012-ben elítélték, mert a szeretője örökségét a nő tudtanélkül elherdálta, ma is büszke a Horvát Hadseregben betöltött szerepére a közösségi média tevékenységei alapján, ahol állítása szerint őrnagyi rangig jutott. Magamat azért legalább jobboldali bloggernek nevezve kerestem fel, hátha szívélyesebben válaszol így, azonban arra nem számítottam, hogy engem rögtön elvtársnak nevezve szívélyesen üdvözöl a grófúr. Részletesebb válaszok helyett azonban elküldött egy rakás képet, amin a szülővárosomban kávézgat, és napszemüvegben menőn fotózkodik a veszprémi látnivalókkal. 

Hasznosabb információkat későbbre ígért, mikor hazaér jelenlegi portugáliai kalandjából, azonban erre hónapok óta nem került sor. Bár semmi kedvem nem volt, hogy egy háborút megjárt francia neonáci kommentjei virítsanak a profilképeim alatt, az egyetlen használható információkat itt potyogtatta el nekem. Innen tudom, hogy 1995 augusztusában még részt vett a Vihar-hadműveletben, ahol egy kiégett szerb ház előtt fotózkodik, valamint Petrinjában burogat le valami szerb partizán szobrot. Vagyis feltehetőleg az 1994-es hadseregreform keretében sem szereltek le sokan, a neonácik közül sem, csak szét lettek dobálva más HV egységekbe, ahol maximum önállóan magukban élhették meg ideológiai elhivatottságukat. Viszont, ami bizonyos, hogy Faci a nácigróf a háborút végigcsinálta elejétől, a végső győzelemig. 

Michel-Roch Faci Petrinjában a Vihar-hadművelet alatt 1995-ben

Mindezeket figyelembe véve, a horvátok oldalán harcoló neonácik fénykorukban kb. 30-40 fős csoportot alkothattak. Amennyiben a riportokban felmerülő folyamatos rotációt nézzük, úgy ezt a számot nagyjából megduplázhatjuk. Valószínűleg 1992 után a HV fokozatosan integrálta és konszolidálta ezeket az egységeket, így ennél nagyobb létszám és aktivítás a későbbiekben nem valószínű. Ha elfogadjuk a német belügyminisztérium 2001-es adatát a 100 főről, akik németként neonáci meggyőződésből vettek részt a horvát harcokban, valamint a különböző külföldi országokból származó önkéntesek hivatalos arányát, akkor körülbelül még ugyanennyi francia, brit, magyar, osztrák neonáci is megfordulhatott a fronton. Ennek fényében nagyjából maximum 200 fős lehet azok aránya, akik nemzetiszocialista ideológiai indíttatásból vettek részt Horvátország oldalán a háborúban, ami körülbelül 10-15%, legfeljebb 20%-a az összes külföldi önkéntesnek. Ez egy lényeges szám és mindenképp érdekes megemlíteni és foglalkozni vele több szempontból is, azonban, hogy külön megemlítsük őket, mint Horvátország oldalán harcoló külön egység, ahogyan azt a Wikipedia teszi, ahhoz erős túlzás. Minden információ szerint sokkal több ex-idegenlégiós vett részt a háborúban, mint neonáci, de ha mindenképp megakarjuk jelölni, akkor is sokkal tényszerűbb és igazságosabb, ha külföldi önkéntesekről beszélnénk. Ezeknek kevesebb, mint a negyede valóban neonáci lehetett, ami egy érdekes tény és mégérdekesebb téma. Azonban felesleges túlértékelni őket, ahogyan ezt ők szerették volna gondolni, és közben méltatlan azon külföldi önkéntesek százaihoz, akiket nem említenek ilyen hangsúlyosan és gyakran, pedig minden ideológiai megfontolás nélkül a puszta igazságérzetüktől vezérelve segítettek egy kis országot a szabadságharcában. 

Horváth Martin

Források:

Az USDDR tagok hivatalos facebook csoportja (horvát/angol)

Tomislav Sunj által jegyzett külföldi önkéntesek csoportja (horvát)

A spliti Honvédő Háború Múzeumának anyaga a külföldi önkéntesekről (angol)
Német neonácik horvát fegyvereikről szóló cikk(2018.július.10) (horvát)
Der Spiegel riport, írott (1992.09.20) (német)
Der Spiegel riport, videó (1992.09.20.) (német)
Délszláv háborús neonácikról szóló cikkgyűjtemény(1995) (angol,olasz)
Harc a végső győzelemig dokumentumfilm 1.rész(1993) (magyar)
Harc a végső győzelemig dokumentumfilm 2.rész(1993) (magyar)
Harc a végső győzelemig dokumentumfilm 4.rész(1993) (magyar)
Michel-Roch Faci interjú a politikai karrierjéről(2017.02.10.) (francia)
Michel-Roch Faci életútját bemutató rövid cikk(2021.08.19) (francia)
Michel-Roch Faci bírósági ügyeiről szóló cikk(2020.06.25.) (francia)
Tomislav Madi a 2. "Grumovi" gárdadandár veteránszövetségének honlapján (horvát)
A cernai mészárlás HOS-os gyanúsítottjairól szóló cikk(2006.08.28) (angol)
Tomislav Madi 1992-es mészárlásáról szóló cikk(2025.06.09) (horvát)
Tomislav Madi és társai peréről szóló cikk(2009.07.21) (horvát)

Keresztény anarchizmus II.- Újszövetség

Első rész itt olvasható: Keresztény anarchizmus I.- Ószövetség

Miután megvizsgáltuk, hogy az Ószövetségben is már fellelhetőek a nyomai annak, hogy az állam és a hierarchikus intézményrendszer nem ideális és összeegyeztethető Isten tervével ebben a világban, nézzük meg jobban mit mond az Újszövetség is erről, amely Jézussal és az apostolokkal már sokkal részletesebben beszél erről. (Aki esetleg nincsen tisztában azzal, mit értünk anarchizmus alatt, az kattintson az előző részre, ahol az Ószövetséget vizsgált rész elején részletesebben kifejtettem.)

Jézus Krisztus a megtestesült Isten az evangéliumok elején már egyértelmű iránymutatást ad abból, hogy Ő maga, hogyan áll a világi hatalom kérdéséhez, mikor a 40 napos pusztai elvonulása során a Sátán kísértései között találkozik vele:

 "Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Mt 4: 8.10)

Kevés velősebb útbaigazítás létezik annál, minthogy az emberré lett Isten maga válaszolja a politikai, hatalmi pozícióval való lehetőségre azt, hogy a Sátán kísértését látja benne és egyedül Isten szolgálatára szólít fel. Nem nép szolgálatára, mint egy modern demokrácia, de nem is akar király, vagy vezető lenni itt, ebben a romlott világi porfészekben. Jézus nem kíván beleszólni a jelenlegi országok, birodalmak, társadalmak rendszerébe (ahogyan azt későbbiekben az egyház teszi). Jézus Krisztus egyéni lelkekért jött, ő az egyént formálja és az egyének egymást. Nem felülről formál intézményeken át Isten, hanem belülről szíveken át, és a közösséget alulról, ember-ember közötti viszonnyal. Krisztus király és az eredeti görög nyelvben, minden esetben a Mennyek Országa valójában Királyság szóra fordítható az ország helyett. Azonban Krisztus nem itt király a mulandóságban, hanem az örökkévalóságban. Ennek itt és most nincs helye és relevanciája, még maga Jézus Krisztus számára sem, nem, hogy bárki más embernek. Az országok irányítása, vezetése, politikai hatalom államalakulatokban, mind a Sátán műve a jelen világban. Ehhez Krisztusnak és Kirsztust követni igyekvő embereknek, sem egyházaknak nem volna szabad, hogy köze legyen, sem most, sem bármikor.

Lev Tolsztoj a keresztény anarchizmus első képviselőjeként a Hegyi Beszédre helyezi a legnagyobb hangsúlyt. A Hegyi Beszéd a Biblia egyik, ha nem a legfontosabb része. Ebben felszólít Jézus arra, hogy ne alkalmazzunk erőszakot, sőt az ellenségeink szeretetére és megbocsájtására (Mt. 5:43-45), ami teljesen összeegyeztethetetlen az állam működésével. Gondoljunk akár az ország katonai védelmére, vagy az állam belső rendjét szavatoló erőszakszervezetekre. Továbbá felszólít, hogy ne ítélkezzünk (Mt 7:1), ami ismét csak kibékíthetetlen a fennálló világi jogrend működésével. Ugyanúgy érdekesség, hogy mikor Jézus azt mondja " egyáltalán ne esküdjetek: sem az égre, mert az Isten trónusa, sem a földre..." (Mt. 5:31), márpedig az eskütétel az alkotmányra, nép szolgálatára, koronára miegymás, a legelső dolog, ami egy világi hatalomban történik uralkodóval, képviselővel, bármilyen közhivatalt vállaló személlyel.

Világos, hogy Krisztuson kívül nincsen más király, Istenen kívül nincs más Úr, akinek egy keresztény szolgálhat. Ugyan Jézus azt tanítja " adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené" (Lk. 20:25) ezzel nem legitimálja a császárt, csupán arra ad utasítást, hogy ne szegüljenek szembe az ideiglenesen létező világi hatalommal feleslegesen. Azonban sem a császár, sem más néven futó világi hatalom nem közvetítője Istennek. Ezen az sem változtat, hogy mikor Jézus Pilátusnak felel: "
Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek? Jézus így válaszolt: Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked: ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne"  (Jn. 19:10-11)
Nem csak arra vonatkozik itt Jézus kijelentése, hogy a római császártól kapott "fentről" hatalmat, mint helytartó Izrael földje felett, de egyben arra is, hogy Isten engedélyzi, hogy ez a helyzet a világban előálljon és névleges hatalmat gyakoroljanak most gyarló emberek. Azonban ez továbbra sem jelenti azt, hogy Isten jóváhagyása egyet jelentene azzal, hogy ez Isten akaratának közvetítése is. Ahogyan Isten jóváhagyja és engedélyezi a Sátán lázadását is, majd a bűnesetet, nem jelenti azt, hogy ezen események jók lennének. Noha végeredményében majd a nagy egész szempontjából végső soron azzá áll össze az egész teremtési és megváltási folyamat végére. Pilátus vagy a római rend uralkodásának isteni jóváhagyottsága csupán annyiban jó, hogy hozzájárul Jézus megöléséhez, amely végső soron az emberiség megváltását eredményezi. Ettől azonban még messze nem lesz jó maga az a hatalom, melyet Isten felhasznált ez ügy érdekében. Istennek az akaratát akkor sem közvetítik uralkodók és világi hatalmak, ha ők maguk Istenre hivatkoznak. Noha a korábbi ószövetségi részben taglaltuk, hogy Isten végül (eredeti akaratával ellentétben) enegdélyezi Izrael állammá alakulását és a királyság bevezetését, a későbbiekben már semmiféle biblikus alapja nincs annak, hogy valaki Isten akaratát tudná egyáltalán elméletben közvetíteni hatalmi pozícióból, hierarchikus módon. Jézus Krisztussal és a Szentlélekkel megszűnik minden addigi hierarchia is, ahol a papság, vagy kiválasztottak révén jutott el Isten megértése és az üzenete a többi emberhez. Jézus Krisztus megváltó halálára és az ezzel elkövetkezendő, hitből fakadó közvetlen Isten és ember közötti lelki kapcsolatra utal már az Ószövetségben Jeremiás, mikor ezt írja: "És többé nem lesz szükség rá, hogy az egyik ember a másikat, testvér a testvérét így tanítsa: Ismerd meg az Urat, mert mindnyájan ismerni fognak a legkisebbtől a legnagyobbig - mondja az Úr-, mert megbocsájtom bűneiket és vétkeikre többé nem emlékezem." (Jer. 31:34)

Pál apostol a Róma 13-ban értekezik részletesebben a világi hatalomról, amelyet a hatalmat akaró keresztények nagy mankóként használnak. Itt Pál azt mondja:

"Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.Aki tehát nem engedelmeskedik a hatalomnak, az Isten rendelkezésével fordul szembe; akik pedig szembefordulnak vele, azok maguknak köszönhetik ítéletüket.Mert nem a jó cselekedet miatt kell félni az elöljáróktól, hanem a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle,mert Isten szolgája ő neked a jó elősegítésére." (Róm. 13:1-4)

Ez a szakasz azonban nem értelmezhető az egész levél kontextusa és történelmi helyzete nélkül. Itt Pál válasza egyértelműen kiderül a későbbiekben, hogy az adófizetés helyességére vonatkozik. Tágabb értelemben a korabeli gyülekezet passzív, esetleg aktív ellenállására a fennálló hatalommal szemben. Maga a korai keresztény közösségek kiindulási alapja a világi hatalom felé negatív, ami valamilyen ellenállást óhajtana kifejteni felé. Pál itt arra hívja fel a figyelmet, hogy a keresztényeknek nem evilág politikai, társadalmi megváltoztatása a célja és feladata, ezért az ilyen jellegű aktív politikai ellenállástól tartózkodjanak. Nem kell a rendszert megdönteni, nem az országot kell megmenteni, hanem lelkeket.

Másrészt itt Pál úgy tűnik valamiféle pozitív hangnemben beszél a világi hatalomról, amely Istentől származik és végre is hajtja Isten ítéletét rajtunk. Azonban ne feledjük, hogy egy olyan korban írja ezt, mikor ez a hatalom keresztényeket visz tömegével arénákba élve széttépetni oroszlánokkal és aktívan üldözi, gyilkolja a hívőket. Itt tehát az Isten rendeltetése semmiben nem másabb, mint a Jézust kivégző római politikai hatalom rendeltetése. Az állam dícsérete pedig a jócselekedetekért nem a világi haszon és kézzelfogható pozitívumok, hanem az üldözés, kivégzés a jót cselekvő keresztények számára. Ezt csak megerősíti Péter apostol, amikor hasonlóan beszél másutt:

"Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak mint a legfőbb hatalomnak. (...) Ti, szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát adott nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek." (1.Pt 2:18-21)

Itt már világosan látszik, hogy a fennálló hatalomnak való engedelmesség és ennek a hatalomnak a "dícsérete" nem más, mint lehetőség a szenvedésre és az üldözésre, ahogyan Krisztust is üldözte, megkínozta, majd megölte a hatalom. A vele való hasonulás lehetősége pedig hatalmas dicsőség egy keresztény számára, ha méltónak találtatik arra a sorsra, amit maga az emberré lett Isten szenvedett el. Ebben segít a világi hatalom öntudatlanul Istennek, eképpen telejsíti be Isten rendelkezését és eképpen kell érteni azt, ha valaki dícséretet kap a jóért a fennálló hatalomtól. A Sátán gonoszságát és megnyilvánulásait használja Isten szüntelen, hogy fejlesszen, megerősítsen embereket, úgy tartozik a politikai hatalom is ebbe a sátáni repetoárba, amit Isten képes felhasználni a maga akarata szerint, s dicsőségben, jutalomban részesíteni a híveket. Amely dícséret igazságtalanságot, szenvedést és halált jelent a legjobbak számára, mellyel elnyerhetik az üdvösség koronáját. Minden más a hatalomtól csak a bűn útja.

VIDEÓ! Magyarok a Horvátországi-háborúban avagy Eszékből hogyan nem lett OCEK

 

Az életigenlés cáfolata

 Teljes cikk: https: Az életigenlés cáfolata

Eszékből, hogyan nem lett Ocek? Avagy magyarok a Horvátországi-háborúban

 „Egy szegény kiskutya keresett élelmet a romok között, és a halott gazdáját siratta. Egy szerb katona odament hozzá, nyakánál fogva felkapta, majd elvágta a torkát. Aztán felénk mutatta a tetemet, és azt mondta: „Rátok is ez vár.”

Egy ma már nyugdíjas ápolónő meséli emlékeit, 1991. november 18-án ő is Vukováron dolgozott a kórházban, amikor a jugoszláv és szerb csapatok elfoglalták azt. A szerb katona egyébiránt beváltotta ígéretét, s miután összekészíttették a sebesült katonákat és civileket a kórházból, másnap ezt a közel 300 embert kivégezték Vukovár mellett egy mezőgazdasági telepen. Pontosan tudta mindenki Eszéken és Vinkovciban is mi vár rájuk, ha a szerbek megérkeznek. Ők voltak a következő célpontjai a jugoszláv offenzívának Vukovár bevétele után. Ehhez azonban át kellett haladni nem egy magyar falun, melyekre nem kevésbé kegyetlen sors várt. 

A vukovári csata áldozatai között 55 magyart tartanak számon. A városban ma is közel 300 fős magyar közösség van és aktív kulturális életet él. Vukovár egy nagyon különös város, mintha valójában nem is város volna, hanem egy óriási pantheon. Az időt megállították, megannyi ház tele van golyónyomokkal, a Víztorony, melyet több, mint 600 találat ért, ebben a formájában magasodik a városra. Mindenütt falfestményeken és szobrokon köszönnek vissza a '90-es évek honvédő háborújának hősei, áldozatai.  Nem véletlen lett Vukovár egy ilyen különös skanzen. A város a szerb-horvát határon feküdt, az első célpontja volt az 1991 nyarán elindított jugoszláv inváziónak, s bár Vukovár ostromát pár hetesre tervezték, végül 2 hónap, 3 hét és 3 nap lett belőle. Mindezt úgy, hogy az akkori Európa 3. legnagyobb hadseregének több tízezres, jól felszerelt katonáit tartotta vissza a hadsereg nélküli Horvátország 1800 szedett-vedett, házilag eszkabált fegyverekkel felszerelt önkéntese és a város rendőrsége. A város végül elesett és iszonyatos borzalmakat élt át, viszont olyan mértékben kötötte le a nagyszerb offenzívát, hogy Horvátország időközben képes volt fegyvereket szerezni (köztük Magyarországról) és ha kezdetleges formában is, de felállítani egy hadsereget 1991 végére. Aminek következményeként a pár hónapos tervezett invázióból, több, mint 4 és fél éves háború lett, melynek végén a szerbek mindent feladni kényszerültek. Vukovár feláldozta magát Horvátországért. Azonban 1991 késő őszén még senki nem akart ebbe beletörődni. 

Vukovár 2025

Osijek nikada neće biti Ocek - áll megannyi házfalon, molinón Eszéken hónapok óta, mióta az első fegyverek felugattak a város környékén. Ez annyit tesz: Eszék sohasem lesz Ocek. ( Ocek a város szerb neve lenne). Eszék egy nagyon kellemes, magyaros hangulatú város napjainkban is, ahol magyar feliratokat csakúgy találunk, mint magyarul beszélő McDonald's-os felszolgálót, vagy ha valakinek van olyan "szerencséje", mint nekünk, akkor a helyi kórházban is magyarul beszélgethet a váróban. 

Magyar felirat Eszéken

1991. június 27.-én, két nappal a horvát függetlenség kikiáltása után, az ország területén állomásozó jugoszláv csapatok Eszékre vonultak be, ahol fegyveres erők hijján, csak civil ellenállásba botlottak. Ennek legemlékezetesebb példája, mikor egy eszéki lakos a kis, piros Zastava 750-es autójával az Eszék főútján átvonuló tankok elé állt barikád gyanánt. Az egész világsajtót bejárták azok a felvételek, amin a T-55-ös harckocsi áthajt a kis, piros autón kilapítva azt. Eszék - a kis piros autóval-, hamar a horvát függetlenség szimbólumává válik. Bár a szerbek tankjai a városon ekkor áthajtanak, mindezt azért teszik, hogy a keleten formálodó szerb invázióba csatlakozzanak, s hamarosan sokkal nagyobb túlerővel visszatérjenek Szlavónia fővárosáért. Ugyan Vukovár ostroma zajlik és rengeteg szerb erőt köt le Kelet-Szlavóniában, a front máshol is halad és Eszék ostroma is megkezdődik 1991 augusztusában. A várostól keletre, délre és északra fekvő zömében szerb többségű falvak hamar a JNA kezére jutnak, majd bázisául szolgálnak Eszék ágyúzásának és az offenzívák kiindulási pontjának. Lassan észak-kelet, kelet és dél-kelet irányból elkezd formálodni az ostromgyűrű. 

Ahhoz, hogy 1991 őszére a szerb erők idáig jussanak, már átkellett jutniuk több falun, ahonnan jobb esetben elüldözték otthonaikból a nem szerb lakosokat, rosszabb esetben kivégezték. Ez történt Daljban is, ahol a jelentős számú magyar lakosságot is hideg vérrel mészárolták le a szerbek. Ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk milyen állapotok uralkodtak, álljon itt pár beszámoló. Földi József eredetileg vajdasági magyar, korábban a Francia Idegenlégióban szolgált és Afrikában vett részt háborúkban. Mikor megkapta a Jugoszláv Hadsereg behívóját, sok magyarhoz hasonlóan úgy döntött, inkább megszökik és a horvátok oldalára áll. Földi József évekkel a háború után így beszélt az akkori közállapotokról:

" Az egyik faluban láttuk a ház ablakán át, hogy kettő csetnik van odabent. Mindketten részegek voltak, talán apa és fia. A család megvolt kötözve a kanapén és egy olyan 8 év körüli kislánynak a szájába tették... felváltva. Aztán odamentek a megkötözött apához, aki ezt végigkellett nézze, annak erőszakkal lehúzták a nadrágját és a kislányt ott is erre kényszerítették. Körülöttem a horvátok páran teljesen begőzöltek és egy fém rúddal ütötték át a csetnikek fejét. Szváziföldön ilyen nem volt."

Juhász József, szintén vajdasági születésű ex-idegenlégiós is csatlakozott a horvátok harcához, és a Vinkovci HOS kötelékében védte Vinkovcit, Nustart. A későbbiekben megjárta a horvát-bosnyák háborút is, ahol egy aknán elvesztette lábát, de művégtaggal is tovább harcolt a Vihar-hadművelet előkészítő '94 Tél offenzíváig. A Josic Julien francia légiós nevén írt,  A Horvát Háború Hősei és én c. könyvében a következő sorok találhatók egy társától, aki a szerbek által elfoglalt Jankovciba merészkedett vissza:

" A mi házunk kicsi, régi, vályogból épült tákolmány volt. Nem feltételeztem, hogy ellenséget találok benne, hisz nálunk aztán nem volt semmilyen érték, amit ellehetett volna rabolni. Fegyverem lövésre tartva közelítettem az udvar felé. Ott állt a legbecsesebb vagyonunk, egy több, mint kétszáz éves diófa. Olyan vastag volt, hogy gyerekkoromban ketten sem tudtuk átfogni. Mellé értem. Ekkor valami megmozdult  a lengedező szélben. Anyám volt. Anyám lógott a fa egyik vastag ágán. Felakasztották, pedig már öreg és beteg volt szegény... Ott temettem el a nagy diófától nem messze."

Kórógy szétlőtt temploma

Nem csoda, hogy több faluból a nőket és a gyerekeket rögvest menekítették, ahogy a szerbek közeledtek. Eszék alatt délre, Kórógy színmagyar falu volt. Kórógyot a szerb szakadárok már 1991. június 19.-én, azaz a horvát függetlenség kikiáltása előtt lőni kezdték.  A helyzet augusztus 20.-ára olyannyira tarthatatlan lett, hogy a falu teljes lakosságát Magyarországra evakuálták. Azonban a szerbek nem elégedtek a horvátok és magyarok fizikai megsemmisítésével, hanem kulturálisan is elakartak törölni mindent. Így történt, hogy Kórógy messziről látható református templomtornyát szándékosan lebombázták. Csak mert református templom volt. Ami pedig azon a vidéken református, az magyar, de mindenesetre biztosan nem szerb. A kórógyi templomgondnok éppen akkor verte félre a harangot a támadásra figyelmeztetve, mikor a templom szétlett lőve, ő maga pedig kizuhant és szörnyethalt. 

Kórógy hamarosan elesett, de a tőle alig pár kilóméterre lévő Szentlászló (horvátul Laslovo) más utat választott. Ez a kicsiny falu  ekkor 45%-ban magyar, 40 %-ban horvát volt. Június 26.-án támadták meg a falut először. A nőket és a gyerekeket itt is Magyarországra és Eszékre evakuálták. Azonban rengetegen maradtak, akik gondozták tovább az állatokat és a földeket. Sokan közülünk az életükkel fizettek később ezért. A ZNG ( Nemzeti Gárda, a legnagyobb hadsereg híján önszerveződő egység) segített a falu védelmében. A falu védelméért Mihalik István a Horvát Hadsereg későbbi ezredese volt a felelős. A front a szomszédos Palača irányába mindössze 200 méter volt. Szentlászló Horvátország szerte hősies elenállásáról vált ismerté és arról, hogy példátlan összefogással, nemzetközi önkéntesek védték leginkább. Szentlászló védői között, majdnemhogy alig találunk horvátot. Rózsa-Flores Eduárdó a bolíviai-magyar egykori újságíró, itt alakította meg az Első Nemzetközi Brigádot külföldi önkéntesekből.  Főleg Magyarországról, USA-ból, Spanyolországból, Szlovéniából, Ausztriából érkeztek. 

Első Nemzetközi Brigád Szentlászlón

Az akkor 21 éves Dér Zsolt Egerből indult útnak, hogy segítsen a horvátországi magyaroknak, miután megtudta milyen kegyetlenül mészárolják le őket a szerbek. Az önkéntesek ismereteit remekül reprezentálja, hogy a pontatlan médiabeszámolókra támaszkodtak, vagy mire Horvátországba értek, már nem volt aktuális a sajtó legutolsó tudósítása. Így történt, hogy Dér Zsolt Udvaron akart átlépni a határon, hogy jelentkezzen Szentlászló védelmére, azonban addigra Udvar már a szerbek kezén volt. Nem sokon múlott, hogy Zsolt útja ne legyen meglehetősen rövid. Végül Rózsa-Flores mellett védte a falut (majd később a horvát-bosnyák közösségeket) a szerbek ellen. Szentlászló kiemelkedően fontos szerepet kapott, ugyanis Eszék első számú védelmi vonalát jelentette a déli-ostromgyűrűt kialakító fronton. A maréknyi saját földjét, házát védő civil és szervezetlen, sokszor katonai tapasztal sem rendelkező önkéntesek csoportja egészen elképesztően, 152 napig tartotta a falut a Jugoszláv Néphadsereggel szemben. Ezalatt több nehézfegyverzettel, tankokkal történő bejutási kísérletet is visszavertek, miközben csak kézi fegyvereik voltak, és első tankjukat csak októberben kapták meg, amit a ZNG az eszéki jugoszláv laktanyából zsákmányolt. Miután Vukovár november 18.-án elesett, a szerbek teljes gőzzel Eszék, Szlavónia fővárosának (másodrészt Vinkovci) elfoglalására indultak. Ennek következtében Szentlászló 257 védője iszonyatos intenzítású támadásokkal szembesült. Az utolsó napon csaknem 30-an vesztették életüket a támadásokban. November 20.-án Ernestinovót is elfoglalták a szerbek, ezzel pedig gyakorlatilag bezárult az ostromgyűrű Szentlászló körül, sorsa megpecsételődött. November 23-án 16:30-kor Mihalik István vezette 120 fős csoport Ivanovac felé síri csendben indult el a kukoricásban, hogy a megannyi sebesültet és civilt is magával hozó, Kocsis László által vezetett (Rózsa-Floresék brigádja is ide tartozott) második csoport kijutását is biztosítsa a kukoricáson át, titokban. Olyan mesterien hagyták el a horvát-magyar védők a várost, hogy a faluba bevonuló Arkan Tigrisei azt hitték még az ellenség a faluban van, noha az már teljesen üres volt. Emiatt a különböző irányból érkező szerb csapatok egymást hitték ellenségnek és baráti tűzben nem egy szerb veszette életét. Mindösszesen 6 idős magyar maradt a faluban, akik nem voltak hajlandóak elhagyni házaikat a bukás ellenére sem. Őket a Zejko Raznatovic Arkan vezette szerb csapatok brutálisan lemészárolták. Holtestük soha nem került elő. A falu 7 éven keresztül lakatlan maradt. Kifosztották és lerombolták a szerbek, de senki nem költözött be az elöldözöttek, meggyilkoltak helyére. Vukovárral és Kelet-Szlavónia legtöbb részével és magyar lakta településével együtt csak 1998-ban került vissza Horvátországhoz. A szerbek mielőtt távoztak, utolsó piti bosszúként, a meggyilkoltak és a harcokban elhunyt, eltemetett védők csontjait kiásták és magukkal vitték, hogy horvát földben ne nyugodhassanak. A szülőfalujáról Szlám József az eszéki Horvát Nemzeti Színház tagja írt egy kedves nótát:

Ahogyan Vukovár hősies védekezése és önfeláldozása időt adott Horvátországnak megszervezni az ellenállást, úgy áldozta fel magát a 152 napig kitartó kis horvát-magyar falu Szentlászló, hogy Eszéket is megvédhessék. Eszék ostroma még 1992 nyaráig tartott, elvétve 1993 elejéig. De még 1995 szeptemberében is bosszúból ágyúzta az addigra kifulladt Szerb Krajnai Hadsereg, a Dalmáciát visszafoglaló horvát Vihar-hadműveletért. Végül Eszékből, sohasem lett Ocek. A csúfosan kifulladt szerb erők pedig a Vihar-hadműveletet követően kénytelenek voltak 1998-ra átadni Kelet-Szlavónia, a legtöbbet szenvedett és magyar vérrel itatott régiót is Horvátországnak.

November Horvátországban a gyász hónapja, melyben Vukovár és megannyi elesett város, falu áldozataira emlékeznek, köztük magyarokra is. Szentlászlón, Kórógyon, Daljon és megannyi magyar településen, ahol a magyar és a horvát zászló egyszerre lobog a háborús emlékművek mellett, szintén mécsest gyújtanak hősök emlékére. Horvátországban az az egyedülálló helyzet, hogy a magyar kisebbség nem csak jó viszonyt ápol a horvátokkal, hanem kifejezetten a horvát nacionalizmus támogatói közé tartozik, amely más határon túli területekre nem mondható el. Hiába, horvát és magyar vére együtt hullott ezért az országért. Ma Eszéken ott áll a kis piros autó szobra, amely egy tankot tapos a földbe. Az egyik legkifejezőbb függetlenségi emlékmű Horvátországban, ami szimbolizálja, hogy a kicsi, esélytelen, gyenge "kisautó" végül, hogyan győzte le Eszéken a nagy, túlerőben lévő tankok hadát.

Itt megrázó egy 40-es éveiben járó eszéki horvát hölggyel beszélgetni, aki átlélte fiatalon a háborút, majd mesélés közben sírni kezd. Siratja a támadásokban meghalt barátait, rokonait, a kegyetlen bombázásokkal, lövöldözésekkel teli éveket, amiknek nyomai mai napig látszanak Eszéken. Sír, mert, amint mondja, nem ezért a Szlavóniáért adták az életüket annak idején, amely kiürül és a fiatalok más országban keresnek jobb jövőt. Mindazonáltal talán ezek a fiatalok egy napon visszajönnek, mert magyar ember számára, érthetetlen hazaszeretet van a horvát fiatalságban. A vukovári emlékezés menetén és rendezvényeken másutt, Z-generációsok ezrei vesznek részt nemzeti színekbe öltözve, sírnak vagy térdelnek le imára az áldozatok sírjai, emlékművei mellett, amik között nem egy magyar név tűnik fel. Azok a magyar és horvát védők, akik túlélték a háborút és ezt látják, aligha lehetnek elégedettebbek, hogy harcuk és társaik áldozata nem volt hiábavaló. Ritka eset a történelemben, mikor egy újabb generáció ennyire megbecsüli ősei áldozatát. Emlékezzünk rájuk mi is.

Szentlászló 2025

Szentlászlói horvát-magyar hősi emlékmű

Honvédő háború múzeuma Szentlászlón

Horvát és magyar áldozatok emlékműve Kórógyon

Egy horvát lány gyertyát gyújt a hősi halált halt francia önkéntes Jean-Michel Nicolier emlékére

A nacionalizmus halála és a törzsiség újjáéledése

Amikor olvastam, hogy Zágráb liberális polgármestere betiltja a "Za Dom Spremni" köszöntést a város területén, ezzel meghekkelve Horvátország legnépszerűbb, volt háborús veterán énekesének, Thompsonnak a második koncertjét, eszembejutott a nacionalizmus halála. Thompson zágrábi koncertjén félmillió ember vett részt tavasszal. Az ország lakosságának 15% egy helyen volt és kiáltotta a függetlenségi háború jelszavát egyszerre, amit most betiltottak. Az ország konstans jobbra tolódott és nacionalista, de Zágrábban támogatják a nacionalsita jelszó betiltását. Mert Zágráb főváros, liberális, antinacionalista. A horvátok jelentős részének, a szívében nem is a nemzet fővárosa. Ugye ismerős ez?

Budapest egy külön ország lehetne. GDP szempontjából is de leginkább mentalitásban. Zágráb vezetése, a zágrábi (és isztriai) lakosok többségével együtt kitagadta az ország többi 80%-át a demokráciából. Az ország 80%-a kitagadja a fővárost és egy félszigetet a nemzetből. Budapest és több nagyváros megveti a vidéket, a vidék nem tartja a nemzet részének a szerinte kozmopolita városokat. A nacionalizmus ideje rég lejárt. Lokális lakóhelytől, közösségtől függ az identitásunk. A nemzeti identitás többé nem összetartó erő sehol a világon. Az USA is két párhuzamos valóságban él. Az elnök rég nem a birodalom egységének jelképe, hanem az egyik táboré, és a másiknak a patás ördög. Ma Zágráb, Budapest, Bécs, London, New York között nagyobb az identitásbeli azonosság, mint a saját országuk többi részével. A megannyi ország jobboldala jobban testvériséget érez egy másik ország jobboldali emberével, mint nemzettársával. A felvilágosodás, de még a feudalizmus előtti időkhöz is térünk vissza, ahol a törzsiség uralkodik. Mi és ők. Valójában a történelem során mindig is ez volt, a nacionalizmus és az internacionalizmus villanásnyi téves, idealista illúzió volt a történelemben. Organikusan sohasem létezett. Mindig is törzsek voltunk.

A törzsiség bár most szitokszó, önmagában nem feltétlenül lenne baj. A konzervatív anarchizmus is elismeri, hogy az ember alapvetően tribalistán gondolkodik, ezért van szükség lokális, autonóm, helyi kisközösségekre, ahol az emberek saját maguk alakítják megannyi hatáskörben az életkörülményeiket. A probléma ma az, hogy az egyik törzs egy mesterségesen létrehozott intézményroskatag, az állam egészére akarja ráerőszakolni egyéni nézeteit. Így a többi törzs mindig elnyomásban él, ahhoz képest, aki hatalmon van. Organikusan, alulról szerveződő, széles autonómiával rendelkező regionális közösségre van szükség a jövőben, ahol mindenki megélheti a maga identitását békében, másokra való ráerőszakolás nélkül. A nemzeteknek nincs fővárosa és székhelye, az a szívünkben van.

Disszidens Vlog - Elárult a Nyugat minket 1956-ban? (2025.11.04.)