Az internacionalista nacionalizmus gordiuszi csomója

Mikor még zsenge kamaszkoromban a ultrajobboldali, nemzetiszoc nosztalgiás közegekben bolyongtam volt egy alkalom ahol egy nemzetközi nacionalista dzsembori alkalmával a szerb kolegákkal beszéltek a magyarok, és hát a szerbek nagy ovációval fogadták, hogy szerintünk is az aljas nyugati, amerikai támogatottságú Koszovó az Szerbia része. Aztán visszakonyult a szájuk mikor Vajdaság kérdéskörében azt már a magunkénak vallottuk. Orbán "tihanyi visszhangja" is csak egy mintája az internacionalista nacionalizmus ősi problémájának.

Amikor a nacionalizmus megjelenik a 18. század végén, akkor egyértelműen baloldali, a jobboldali, konzervatív világrend lebontására szolgál. A konzervatív, feudális birodalmak többnyire mind többnemzetiségű entitások voltak, ahol a nemzetiséghez, etnikumhoz való tartozás másodlagos volt. A nacionalizmus képes volt lebontani területileg és társadalmilag a nagy jobboldali birodalmakat, kiegészülve a szocialsita és liberális mozgalmakkal egyetemben. Az Osztrák-Magyar Monarchiát is ez a nemzetiségi feldarabolás tüntette el a nagyhatalmak sorából, ahogyan ez vezetett Trianonhoz is és írta ki a Magyar Királyságot is a lehetséges középhatalmi státusz várományosai közül is. Mikor aztán a baloldali progresszió olyan fázisba jutott, hogy a nemzeti identitáshoz való ragaszkodás is avittnak és megszűntetendőnek minősült, akkor a nacionalizmus óhatatlanul oldalt váltott.

A 20. századtól a nacionalizmus átpártolt a koznervativizmus mellé, hogy közös defenzívát folytassanak az immáron nem csak konzervatív társadalmi rend, de a nemzeti értékek ellen is folyó progresszív megnyilvánulások ellen. Csak a nemzeti-konzervatív front kibékíthetetlen belső ellentétekkel rendelkezik, melyek alkalomadták felbukkannak. Egy globális kozmopolita progresszív folyamat ellen egyenként nemzeti szinten nem lehet harcolni. (Ezért is volt hasznos, hogy a nacionalizmus felbontotta a tradícionális soknemzetiségű, ám konzervatív értékrendű birodalmakat). Viszont a nacionalizmussal átitatott nemzetközi, közös felléppés a globalizmussal szemben elkerülhetetlen paradoxonokhoz vezet, hiszen egymás nacionalizmusa ütközni fog ezekben a nemzetközi összefogásokban. A román szélsőjobboldal ugyanúgy a globalisták, brüsszeli bürokrácia, LMBTQ és gender, migrációs kulturkeveredések ellen aposztrofálja magát, mint megannyi a kontinensen. De nacionalizmusából adódóan magyarellenes. Erdély, mint a magyar nacionalizmus szimbolikus ékköve, egyértelmű célpontja ennek. A jobboldal dilemmája ez esetben az, hogy vagy a nacionalizmusát dobja el és pártol egy román jelöltet, akiben az antiglobalista konzervatívot látja, vagy támogat egy liberális-globalista jelöltet, akiben a magyar nemzetiség védőjének lehetőségét látja. Így vagy úgy, de a nemzeti-konzervativizmus meghasonlik. Vagy a jobb vagy a bal lábának levágása mellett kell döntenie. Tovább menetelni azonban egyik nélkül sem képes. Nemzetközi példák azonban azt mutatják, hogy előbb vágja le a nacionalista gyökereit ez az irányzat, mint a konervatív vonalat, s lassan visszatérünk a 19. század progresszív kontra konzervatív, feudális hierarchikus társadalmak eredeti szembenállásához.

Trianon után létrejött dacos magyar nacionalizmus

1920. június 4.-én igazságtalan döntés született. Akkor is ha kilépve a nacionalista sértettségből látjuk, hogy a korábbi magyar vezetés lehetett volna körültekintőbb, s volt része abban, hogy Trianonig fajuljanak a dolgok. De arra semmiféle mentsége sincs a nyugati hatalmaknak, hogy ilyen igazságtalanul, több millió magyarral együtt húzzák meg a határokat, s bár a nemzetállamok létrejöttére hivatkoztak, többnemzetiségű, magyar kisebbségekkel vegyített soviniszta torz-államokat kreáltak. Nincs mentség arra, hogy nagyobb mértékben vették el egy Osztrák-Magyar Monarchia egységeként, részben szuverén ország területét, mint a főbűnös hatalmakat. Nincs mentség arra sem, hogy az ugyanolyan bűnrészes Ausztria még kaphatott területet a velejéig meggyalázott Magyarországtól.

Nem csoda, hogy az 1920-as években konszenzus született a magyar társadalomban. Egy szomorú és beteg társadalmi konszenzus, de sajnos teljesen érthető. A sértett, elkeseredett, dacos magyar nacionalizmus. A magyar nacionalizmus addig Petőfi és Kossuth nyomdokain egy forradalmi, nemzeti-liberális, feudalizmus ellenes nacionalizmus volt. Másik részben ott voltak a jobboldalon a feudalizmus haszonlesői, az arisztokratikus konzervatívok, akiknek mélyen tisztelt királyát Petőfi versében fel akarta akasztani. Trianon után ez a kettő látszólag kibékíthetetlen tábor egyesült. A plebstől a dzsentriken át, a paraszti, népi nacionalizmuson keresztül az arisztokratikus, elitista konzervativizmusig mindenkin úrrá lett a sértett, elkeseredett, dacos nacionalizmus. Az új magyar nacionalizmus maga mögé utasított és idézőjelbe tett minden korábbi áramlatot és még a Horthy-rendszer szociáldemokratái, sőt kommunistái is beálltak mögé. A sértett düh, az elkeseredett mindenki ellenünk van érzése lett az új magyar nacionalizmus, az új társadalmi konszenzus.

Ezt próbálta írmagjával együtt eltörölni 1945 után a kommunizmus, s a Kádár-rendszer valóban jó munkát végzett ez ügyben. Míg a kommunista blokk többi országa valamiféle nemzeti-kommunista rendszereket épített, mint Románia vagy Csehszlovákia, vagy speciális nacionalizmust kreált, mint a történelem nélküli NDK, vagy a jugoszláv és a szovjet patriotizmusként definiált hazafiasság, addig Magyarország a teljes hazátlanság, identitásmegtagadás, öngyűlölet mocsarába zuhant. Nem csak a beteg Trianon utáni nacionalizmust semmisítette meg, de polgári-konzervatív létszemlélet csíráit is, s az egészséges hazaszeretet is majdnem sírba küldte. Ennek ellenére az 1990-es választáson a konzervatív MDF nyert, a KDNP-vel és a Kisgazdákkal kiegészülve. De a Kádár-rendszer identitásától megfosztott, csak a gyomrával gondolkodó ösztönlényi tömege, hamar lehúzta a közéletet a mocsárba. A Fidesz még a '90-es években próbálkozott a nyugati típusú, szalonképes jobbközép és nemzeti-liberális ideákkal, de csakhamar belátta, hogy a pálinkagőzös népi-konzervatív Kisgazda és MIÉP-es lelkülettel nem veheti fel a versenyt. Nem vehette fel, hisz ez a lelkület képviselte egyedül a sértett, dühös, dacos, traumatizált nacionalizmusunkat. Azt, amely traumát a '90-es évek igazságtalan politikai és gazdasági kizsákmányolása újból felszított, mint egy szunnyadó parazsat.

A 2000-es évek végére az akkori Jobbik és a radikalizálódó Fidesz által tört fel a mélyből az addig elnyomott, és kollektív tudattalanban szunnyadó keserű és bosszús, beteg nacionalizmusunk, ami Trianon után született. A NER megalkotta ismét ezt a társadalmi konszenzust, amelyben ez a nacionalizmus a magyarság alappillére. Azzal a különbséggel, hogy mára él velünk egy fél lakosságnyi tömeg, amely a Kádár-rendszer ideológiai szőnyegbombázása után, képtelen értelmezni ezt a konszenzust, de nem csak ezt, hanem mindent, ami szellemi és túlmutat a napi betevő materiális béklyóján. Az új politikai formációk legnagyobb reménye, hogy mindkét tábort végre sikerüljön megszólítani. De nincs annál szörnyűbb, mintha valaki dacos, traumatizált nacionalizmust akarja vegyíteni a teljes identitását vesztett kishitű materialistával. Ha a magyar társadalom jövője végleg ezen a két rétegen fog múlni, akkor az fájni fog. Jobban, mint Trianon.

Petőfi a tökéletes magyar

 Petőfi Sándor a tökéletes magyar. Mindenki magyarja. Forradalmi lendületével hol anarchista hévvel dönt meg egy államrendet, hogy utána a leglojálisabb katonaként védelmezzen egy államot. Már már soviniszta virtussal alapozza meg a Mit nem beszél a német c. versében, nacionalista nimbuszát, miközben már piros zászlókról és világszabadságról beszél az Egy gondolat bánt engemetben, mikor Marx és Engels még nyomdába se vitte a Kommunista Kiáltványt. Petőfi, ez az etatista-anarchista, nacionalista-prekommunista aztán korának legprogresszívebb, liberális társadalmi átalakításáért küzd.

Mindenki azt látja bele, amit ő szeretne. Petőfi egyszerre a jobboldalé, egyszerre a baloldalé, egyszerre a liberálisoké, egyszerre mindenkié. Emiatt pedig, tökéletes alanya annak, hogy a magyarok össze is vesszenek rajta, hogy valójában kié Petőfi! Ettől lesz igazán esszenciálisan magyar ikon végül Petőfi. Kicsit minden, igazán semmi. Mindenkit összeköt és mindenkit össze is ugraszt. Igazán magyar. Hatalmasat álmodott, ragyogó ideákat kergetett, de benne élni már nem tudott s nem is akart, csak meghalni akart értük, s hogy "holttestén át fújó paripák száguldjanak a kivívott diadalra".

Minden volt, de igazán semmi. Összekovácsoló és széthúzó. Óriásit mert álmodni, de csak belehalni tudott abba. Petőfi Sándor a tökéletes magyar. Nincs nála jobb szimbolika.

Horváth Martin- Köszönet őszödnek

10 éves a legendás őszödi beszéd. A beszéd, ami a rendszerváltás utáni Magyarország egyik szimbóluma lett és egy generáció alapvető világnézeti alakulását határozta meg. Az Őszödi beszéd olyan jelenségre mutatott rá, ami a mai napig kihat, és érdemel pár szót.

Valójában maga beszéd senkit nem lepett meg annak tartalmát illetően. Mindenki pontosan tudta, hogy a kormányok lopnak, csalnak és hazudnak. Azt azonban már a rendszerváltásban csalódott magyar társadalom nem tudta elviselni, hogy minden moralitást sutba vágva, gyakorlatilag az orra alá is dörgöljék mérhetetlen cinizmussal. 2006 szeptember 17.-én szivárgott ki a felvétel és a magyar társadalomban valami óhatatlanul és visszafordíthatatlanul megindult. A Harmadik Magyar Köztársaság bukásának napjai itt kezdődtek el. Mert ez a rendszerváltás utáni Magyarország eleve halva született. Ahogy szegény, megboldogult Antall József, mint első megválasztott miniszterelnök betegsége mintha szimbóluma lett volna, az egész 1990 utáni rendszernek. Antallt megválasztása után szinte rögtön halálos kórral, nyirokrákkal diagnosztizálták. Ugyanígy volt születése pillanatában is halálos beteg a magyar demokráciának nevezett rendszer. Ahogy Antall Józsefet pedig a ciklus vége előtt leterítette a rák, úgy terítette le a liberális demokrácia rendszerét is Magyarországon a posztkommunisták képében jelentkező élősködő daganat, mielőtt kiépült volna egyáltalán. A haláltusa pedig őszödnél kezdődött. Pontosabban, ami Őszöddel járt, a TV-ostrom, az utcai harcok, lovasroham, T-34-es tank és miegymás.

Akkoriban én 13 éves voltam és kamaszok és fiatal felnőttek tömkelege szocializálódott bele a nacionalista gőzzel teli, rendszerellenes lázongások mindennapi világába. 2006 és 2010 között egy generáció nőtt fel nacionalista hangulatú, globalizmus és kapitalizmusellenes felhangokon. Nemzeti rock együttesek sora látott napvilágot és lehetett őket szeretni vagy utálni, de nem ismerni azt biztosan nem. A fiatalság pedig mindig keresi a határokat, megakarja találni önmagát és lázad. Potenciálisabb táptalajt nem is találhatott volna a konzervatív értékrend nevében morális forradalmat folytató nemzeti szubkultúra a 2000-es évek végén. Őszöd egyértelmű következménye volt a magyar jobboldali érzület soha nem látott mérvű felvirágzása, különösképp a fiatalok körében. Aztán eljött 2010 és a kétharmados Fidesz győzelem, a Jobbik parlamenti párttá válása és egy korszak lezárult. Az őszöd kapcsán elindult nacionalista hullám sajnos nem változtatta meg a szíveket igazán, csak a politikát. A nemzeti, globalizációellenes értékek nem költöztek be az emberek lelkébe, csak a Fidesz retorikájába. Ez a fiatalosan forrongó 4 éves ellenkultúra csak hatalomra juttatta a nemzeti eszmeiséget, de a társdalomba nem. Súlyos tévedés azt hinni, hogy felülről a hatalom képes az alsóbb néprétegekbe beleoltani az ő világnézetét. Sajnos ez pont fordítva van. Amit felülről erőltetnek, azt óhatatlanul negatívan fogadja a társadalom. A fiatalság pedig habitusában nem változik 10 év után sem, csak most a lázadását és rendszerkritikáját egy olyan hatalom ellen irányítja, aminek az értékrendszere, amelyet képviselni akar, nemzeti-hagyományelvű. Az emberek többsége pedig nem fog különbséget tenni a hagyományos értékek és az annak képében tetszelgő kormány között. A fiatalok lázadása a helyes, normális értékrenden csattan. Manapság már eltűnt a nemzeti szubkultúra. Nincsenek felkapott hazafias együttesek, amik szippantják be az új és új generációkat célközönségnek. Nincs meg az egésznek a tiltásából fakadó romantikus „csakazértis” fiatalokat megragadó jellege. Nincsen, hiszen állami szinten van, a mostani lázadás pont, hogy ez ellen irányul és liberális jellegű.

Talán a migránsválság kicsit újra felhozza a nacionalista érzelmeket, de ez nem a helyes iránya a nacionalizmusnak. Ahogyan 2006 után sem volt az, és pontosan ezért sem vert gyökeret az emberek szívében. Mert ezek mind gyűlölet alapú nacionalizmusok. Valami ellen és nem valamiért. Anno a bal-liberális korrupt, erkölcsi fertő ellen, ma esetleg az idegen kultúra van a célkeresztben. De valami ellen hazafiasnak lenni egyáltalán nem olyan, mint valamiért. Szeretet alapú nacionalizmusra van szükségünk, amikor belátjuk saját identitásunk csodálatos részeit és értékeit, kultúránk erényeit és nagyságát. Önmagunkban, minden ellenségkép nélkül is tudnunk kell definiálni önmagunkat. A 2010 utáni nemzeti színezetű Magyarországon pedig ez nincs jelen. A gyűlölet alapú hazafiasság, az ellenségképből fakadó nemzeti értékek védelme jellemző. Ez csak megmérgezi a társadalmat, és végső soron meggyűlölteti azokat az értékeket, amik nevében a hatalmat gyakorolja. Még akár 10 vagy 20 évig is lehet Fidesz, vagy Jobbik, de az ilyen jellegű hatalomgyakorlással a társadalom továbbra is marad olyan, amilyen volt, sőt végül csak a nemzeti eszmeiség meggyűlöléséhez vezet. A társadalomnak szellemi forradalomra van szüksége, amit felülről, a hatalomtól, törvényekkel nem lehet elérni.

Kijelenthetjük, hogy őszöd nélkül a magyar nacionalizmus nem tudta volna a reneszánszát élni, és indirekt mód, de évtizedekre bebetonozta a politikában a jobboldal hatalmát. De a jelenlegi politikai pártokat tekintve, semmi sem árt jobban a jobboldali értékeknek, mint hogy annak nevében kormányoznak. A 2010 előtti Magyarország romlottságát, egyetlen település névvel lehetett jellemezni, ez volt Balatonőszöd. Azonban amíg a 2010 utáni Magyarországot ugyanígy lehet, csak Felcsút nevével, addig ezek az értékek, amelyek a 2000-es évek fiataljainak gondolkodását meghatározták, nem győztek. De kétségtelen, hogy ezeket az értékeket, még ha érvényesíteni nem is sikerült, egy generációban mély nyomot hagytak. Annak tagjai közül pedig sokan egy valódi, igazi, nemes hazafiasság érzületét tették magukévá. Még ha maréknyian is vannak, de hosszú időre biztosították a hagyományos értékrend túlélését a Kárpát-medencében, ellenben Európa többi részével, ezért pedig minden cinizmus nélkül: Köszönet őszödnek. 

Horváth Martin

Horváth Martin- Baljós árnyak

Európa a klasszikus politikai paletta értelmében erősen jobbra tolódik. Magyarország ennek a folyamatnak éllovasa. Sokan, akik hagyományos értékeket vallanak örülnek, ovációval a lelkükben tekintenek erre a folyamatra. Bár némely esetekben és tekintetben lehet is, a helyzet ennél sokkal komplikáltabb. 

A dróton rángatott politikai pártok közül a jobboldaliak, nemzeti jelzővel illetettek sokkal veszélyesebbnek tűntek mindig is számomra. Azon egyszerű okból, hogy míg a baloldal, a liberálisok nyíltan a tradicionális értékek ellen szólnak és a társadalom alappillérei ellen destruktívan állnak ki, addig a jobboldal ugyanezen társadalom jóérzésű részével cinkosan összekacsint, s eljátssza mintha ő lenne a hagyományos értékek védelmezője és képviselője. A jelenlegi helyzetben, mikor bebizonyosodott  a liberális politika csődje, a baloldali értékek vagy bevégezték céljaikat, vagy eddig megszokott politikai úton már nem képesek rá, egyértelmű Európa népeinek jobbra tolódása. Azonban míg ékes szavakkal csiklandozzák füleinket, s Isten nevével melengetik lelkünket, két ilyen álhazafias ömlengés között nyissuk fel a szemünket is. Mert akkor láthatjuk, hogy ez a fene nagy nacionalista tempó bármilyen üdítő retorikával bír, egy mérhetetlenül centralizált, elnyomó államot épít. Központosított vagyonok, cégek. Nagyrészt államosítva, ami pedig nem, az az új arisztokrácia földbirtokos és egyéb vállalkozó cimborák tulajdonában landol. Az eredmény ugyanaz. Centralizált hatalom, irányítás, végrehajtás. Szólás, gyülekezési és sajtó szabadság korlátozás. Noha nagy része nem is probléma, mert ugyan kinek hiányoznak a vad-liberális öngyilkos gondolatok a közéletből, de ez nem csak arra terjed ki, vagy fog kiterjedni. Ne feledjük, ha még jó szándék is vezérli újdonsült hazafias politikusainkat, a tevékenységük egy problémát biztosan hagy maga után. Ha elkerülnek a hatalomtól, leváltják, megpuccsolják őket akkor az államszervezet már ebben a diktatórikus állapotban marad. Abban a pillanatban mikor nem ugyanaz a fej irányít már, könnyen lesz ebből a centralizált államból, hagyományos értékeink, nemzeti identitásunk ellen irányuló baloldali diktatúra is.

Ha Európa jobbra tolódik és egy konzervatívnak mondott, nacionalista retorikájú kormányzás "menti meg" az EU-t, pártunk és kormányunk vágya szerint, akkor tányéron kínálják a kultúraromboló háttérerőknek az egységesített irányítású kontinenst, amit csak egy vezető réteg lecserelésével a céljainknak megfelelően irányíthatnak egy ilyen struktúrában. Megspórolják a munkát amit nyíltan anti-tradicionális értékekkel akartak volna elérni, az államok, Európa egyesítését. Akár egy jól kitervelt taktika része is lehetne az egész, s elvégre Merkel is már 2012-ben Európai Egyesült Államokról álmodozott, holott a jobboldali, konzervatív Néppárt tagja. Ahogy sokak által a Nyugat ellenpólusaként aposztrofált Putyini Oroszországban egy fejcserés támadással ismét Szovjetuniót lehetne faragni. A centralizációnak- bármily nemes, nemzetvédő szándék is vezérli- ez a nagy átka. Már pedig ha nemes szándék vezérli, a háttérerők mindent megtesznek, hogy kihasználják ezt. Amennyiben előre kitervelt...úgy tenniük sem kell semmit, már fut  a program. 

A párizsi terrortámadás után egy fontos törvény született amely jelentősen korlátozza a gyülekezési szabadságot. A migránsválság hatására a szabad mozgásunk lekorlátozódik nekünk is, a terrorveszélyre hivatkozva egy sor törvényt fogadnak el amivel jobban figyelnek meg mindenkit, vagy kutatnak át, vagy akár börtönöznek be igen laza indokokkal. Ezt az Egyesült Államokba már elkezdték elég erősen 2001 után. Mi pedig ujjongunk, örülünk, hogy egyre több a kamera, a rendőr, a katona a városainkban szép gépkarabélyokkal és így nagyobbnak érezzük a biztonságot. Valójában szépen, lassan szokjuk meg a fegyveres karhatalmat,  mindennapivá válik, a lehallgatásunk, megfigyelésünk megszokás lesz és megtanuljuk hol, mikor, mit mondhatunk és mit nem. Nem nyomnak el... elérik, hogy mi kérjük, hogy nyomjanak el bennünket. 

A nagy Star Wars lázban én is újranéztem a kétes hírnevű előzmény-trilógiát is. Szöget ütött fejembe a gondolat erről a nagy hasonlóságról. A kancellár maga idézi elő a Köztársaság válságát, maga szervezi a szakadárokat, míg a Köztársaságban megmentőként tekintenek rá, ezért több jogkörrel ruházzák fel, hadsereget szerveznek a védelmükben stb. Ahogyan a világ vezetői ott a függönyök mögött szintén maguk pénzelik az Iszlám Államot, hozzák létre a terrorizmust. A nép pedig önként kéri szabadságjogai megkurtítását és az hatalom jogkörének kiszélesítését félelmében. Egy szép napon aztán a sok félelem, kínlódás és háború után a béke és a rend nevében kikiáltják a Galaktikus Birodalmat. S ahogyan Padmé kisasszony mondja: "Így száll hát sírba a szabadság, tapsvihar közepette".

Vérfagyasztóan hasonló, valós és közeli a való életünkben is e kor, ami nagy léptekkel lohol felénk. Addig is mindenki maga döntse el ott a jobb és baloldalon egyaránt, hogy ehhez ki fog tapsolni és ki nem.

Horváth Martin

Horváth Martin- A liberalizmus elkorcsosulása

A liberalizmus manapság egyet jelent a magyar nép szóhasználatában a nemzethalállal, minden jó elrontójával, a gazdasági és morális pusztulással. Szinte a Sátán szinonimája lett még a politikai nyelvezetben is, szidni mára divat. Ő az új ellenségkép, mely a magyar nép és Európa létére tör. De mi az oka ennek, és milyen út vezette ezt az ideológiát idáig?

 

A liberalizmus a felvilágosodás átkos eszméinek első számú képviselője. A 19 században indult hódító útjára Európa szerte, azonban mint a legaljasabb eszmét, nem említhetjük ekkor. Mik is voltak ekkor a célkitűzései? A szabadság eszméje, az egyenlőség kivívása eltérő társadalmi osztályok között és az akkoriban szinte ismeretlen individualizmus. Bár manapság már ezeknek a szavakra is rakódott egy jó adag negatív képzet, de gondoljuk át a kor szellemében mennyire volt rossz húzás ez?

A feudalizmus korszaka után az a tény, hogy szabadságjogokat kaptak az emberek, csak a legelvetemültebbek szerint lehet rossz. A sajtó- és szólásszabadsága, anyagi helyzet szerinti megkülönböztetés eltörlése igencsak pozitív hozadék volt. De azt, hogy az adott nemzethez való tartozás nem csak a nemesség kiváltsága volt, szintén a liberalizmus hatása. Ma igen kevesen mondhatnák magukat magyarnak, ha ez nem következik be, most az ország vezetői, de majdnem a teljes lakosság nem mondhatná magáról, hogy magyar. Egy komplett Jobbik tagságban is elvétve lenne magyar. Ami valljuk be elég groteszk volna.

Ezzel a liberalizmus pozitív hozadékait le is tudtuk. Ám tagadhatatlan, hogy eredetileg a liberalizmus eszméje ezt jelentette. Persze a materialista világrendszer ezt is kihasználta már akkoriban is saját beteges céljaira. A liberalizmus által szólásszabadságot kapott alacsony néprétegeknek rögtön odavetették a materialista szocializmus koncát és a tradicionális értékrendszer ellen lázították. Nem csak az államrendszer ellen, hanem a hagyományos értékrendszer ellen is.  Előbbinek még létjogosultsága is lett volna, utóbbinak semmiképp. Az egyenlőség mítosza pedig utat tört magának és egy torz, beteges kép kezdett kialakulni az egységes emberiségről a liberálisokban. A liberalizmus itt tért végleg az aljas, sötét erők kiszolgálójává. S minthogy a liberalizmus elveszítette céljait, hisz a 20. századra nagyrészt mind teljesült, létjogosultsága megkérdőjelezhetővé vált. Ahhoz pedig, hogy ne tűnjön el a történelem süllyesztőjében, a szabadság eszméjét újabb és újabb rétegekre vetítette ki. De mivel a tömeget már felszabadította, csak a devianciák maradtak és kisebbségek. Ezeket felkarolva legitimizálta a devianciák viselkedésformáit(pl. homoszexuálisok, drogosok). Ehhez azonban egyre több dologban kellett megtalálnia az ellenséget. Egyre több hagyományos értékrendben. Végül pedig a klasszikus normalitás lett az ellenségképe a liberálisoknak. Ha a szexuális devianciákat felakarta karolni, ellenségkép kellett, hogy legyen a család. Ha az etnikai kisebbségeket akarta felkarolni ellenségkép lett a hagyományos értelembe vett nemzet. Ha a különböző szellemi kvalitásokkal megáldott absztrakt egyedi gondolkodókat akarta felkarolni, végül az erkölcs alapját a vallást kellett ellenséggé faragnia. Szépen, lassan minden eredendő emberi érték vad ellenségé vált. 

Így férkőzött be a liberalizmusba(amúgy sem tőle messze álló) marxizmus eszmeisége. Mára a liberalizmus/neoliberalizmus egyet jelent a marxista elvek, lassú, békés, propagandisztikus, nem diktatórikus módszerekkel való megvalósításával. A liberalizmus így napjainkban egyet jelent végül a totális kultúrapusztítással a hazafiasabb, vallásosabb, tradicionális ember számára. A modern világ pedig, melynek zászlóvivője és szinonimája a liberalizmus, egyre inkább érezteti az átlagemberrel is átkos, nyomorúságos hatásait. Napjaink politikai garnitúrája pedig hatalmon maradása érdekében, igyekszik megfelelni az emberek antiliberális hangulatának. A liberalizmus így lesz közellenség és bontják le, illetve bontatják le az emberek a liberális vívmányokat. Végül eljutunk lassacskán odáig, hogy az emberek maguk követelik szabadságjogaik megkurtítását is, és egy nacionalista, autoriter államban kívánnak élni. Az elkorcsosult liberalizmus így lett saját farkába harapó kígyó és okozza saját maga eredetileg hasznos vívmányainak is majd bukását. A kör bezárul. Valamint kijelenthetjük, hogy a liberalizmus munkája nélkül soha nem valósult volna meg az emberiség körében végül ekkora vágy a fasisztának mondható rendszerek iránt tudat alatt. És soha nem követelték volna így a saját jogaik elvételét sem. Ez a korcs liberalizmus vesztét is okozza végül melynek itt volt már az ideje. Az viszont erősen kétséges, hogy ez az új korszak bármiben is jobb lesz, mint az eddigiek. 

Horváth Martin