Disszidens Vlog - Elárult a Nyugat minket 1956-ban? (2025.11.04.)

 

A Nyugatban való csalódás 1956-ban és külföldi vélemények a magyar forradalomról

Talán tavaly jelent meg a sajtóban 1956 kapcsán az a bizonygatás, hogy valamiféle teljesen irracionális Mandela-effektus volt az, hogy a Szabad Európa Rádió az amerikaiak és Nyugat támogatásával kecsegtette a forradalmárokat. Végignyálazták és autista módon, szőrszálhasogatóan szétszálaztak minden adást, majd elégedettel állapították meg, hogy az amerikai propagandarádió bizony konkrétan sehol nem ígért konkrét segítséget, így a magyarok csalódottsága a Nyugatban teljesen értelmetlen és légbőlkapott mítoszon alapul. (Mielőtt elvesznénk az aktualitásokba, nem pártolom a " keleti nyitás" jelenlegi politikáját. Ami Ororszországban értékes és jó, az mind a fennálló orosz rendszer ellenében született, mint Tolsztoj, vagy Szolzsenyicin. Kínától meg, mint high-tech kommunista pártállamtól egyenesen rosszul leszek.) Mindazonáltal érdemes kiemelni, hogy a magyarok Nyugattal kapcsolatos vívódása nem új keletű. István és Koppány harcában már a Róma vagy Bizánc, azaz Nyugat vagy Kelet kulturális dilemmája öltött testet, ami a legtöbb országban Európában nem fordult elő ilyen mérétkben. Nyílván ehhez a magyarság, Európa többi népétől idegen, nem indoerópai származásával és kulturális gyökereivel is magyarázható. Későbbiekben a tatárjárást egymagunk szenvedtük el, ahogy az Oszmán Birodalom ellen sem igazán kaptunk segítséget, s a cserbenhagyottság érzése már ott is megjelent. Olyannyira, hogy Erdélyben inkább a szultánnal paktáltak a fejedelmek, mintsem a Nyugatot jelentő Habsburgokkal. Akik ellen később az 1848-as szabadságharcunkat vívtuk, s Görgei utolsó seregével inkább kilómétereket vándorolt még, hogy inkább az oroszoknak adja meg magát, sem mint Bécsnek. Az I. világháború után a nyugati, antant hatalmak húzták meg fejünk felett a világ elgigazságtalanabb határmódosítását a Trianon-kastélyban. Britek és amerikaiak bombázták a városainkat a II. világháborúban, mert szövetségesei voltak a vörös rémterror birodalmának, akik végigerőszakolták és mészárolták a hazánkat a nácik után. És így érkezünk meg 1956-hoz, ahol végül a cserbenhagyottság élmény végleg rögzül. Az 1990-es évek rendszerváltás utáni nyugati vadkapitalista kizsákmányolása pedig már csak hab a tortán. De nézzük csak meg, hogy ha légbőlkapott és alaptalan az 1956-os magyar kiábrándultság a Nyugatban, akkor hogyan lehetséges, hogy maga a Nyugat is is úgy reagált, ahogyan. Pár külföldi vélemény (javarészt költő) az 1956-os forradalomról. 

Arnulf Överland (norvég): Magyarország 1956-ban (részlet)

"Megint láttunk elvérezni egy népet. Ismét kiabálhatjuk: Nem küzdöttek hiába, nem pusztulhatnak el! Szó, megszokott szó csak, mialatt dúl a harc, piaci fecsegés csak, szégyelni való szóbeszéd, amiben senki nem hisz! Még senki sem hallgathat. A kezeit mosó ENSZ-ben (...) Hagyjuk végre a fecsegést az emberi jogról és becsületről! Ne irkáljunk az „ élet tiszteletéről”! Eggyek maradunk mégis. – Miben? A rémületben és szégyenben!"

Julies Supervielle (francia-uruguayi): Magyar barátainkhoz

" Forog a föld

forog nagy könyörtelenül

 minden nemzetével Magyarország körül

 hegye-völgye vérzik öt világrész helyett

 mi bűnünk hogy így kell halnotok-élnetek

tárjuk ablakunkat az Irgalom felé

 járuljunk az Igaz Bíró színe elé

kegyetlen sugárzás: semmi sem tétetett!

minden kellett volna semmi nem tétetett

Ím térdre omolva minden hitetlenek

könyörgünk értetek"

Pier Francesco Pingitore (olasz)- Avati ragazzi di buda (részlet)

" Tankok törték a csontokat
Senki sem hozott segítséget
A világ csak ült és figyelt
A sír szélén ülve

(...)

Bajtársaim már a kivégzőosztag előtt
Sírba hull első majd második
És a szabadságunk
S a világ becsülete"

Végezetül érdemes megjegyezni, hogy Francesco Franco Spanyolországa volt az egyetlen ország, amely önkéntesekből álló hadstestet állított össze és hajlandó volt katonai segítséget küldeni Magyarország számára a szovjet invázióval szemben. Ezt azonban maga az Egyesült Államok és a NATO akadályozta meg, amely figyelmeztette Francot, hogy amennyiben NATO tagország területére ér a magyaroakt megsegítő egysége, akkor azt a NATO lefogja bombázni. Így az egész akcióból végül nem lett semmi, de érthető okokból a spanyolok lelkiismeretét zavarta leginkább a magyar forradalom vérbefolytása ezen okból. Álljon itt hosszabban egy spanyol költő verse erről. 

Ramon Cue Romano (spanyol): Magadra hagytunk tégedet

Kicsi húgunk, te drága! 
Magadra hagytunk Tégedet. 
Míg fényes nappal Rád törtek gyalázva, 
S Európa szívéről letéptek rőt kezek. 

Keresztútján a művelt világnak 
Magadra hagytunk Tégedet.
Hogy körülálltuk földre tiprott tested,
A hulló jaj és forró vér felett, 

Melynek árjával bepermetezted 
Ruháinkat, - mi csak szónokoltunk és vitatkoztunk, 
De senki előre egy lépést se tett, 
Csak kezeinket emeltük az égnek, 

S magadra hagytunk Tégedet.
Szemünk láttára tapostak a sárba, 
Nem távoli őserdők megett, 
De Európa szívében, hol drága 

Vak félelembe fúlt a tett, 
S magadra hagytunk Tégedet.
Bűvölten néztük mozdulatlan 
Hogy gázol át törvényen az ellen, 

S a szörnyetegnek végső pillanatban 
Hogy étvágya beteljen 
Áldozatként a szörnyű lakomára 
Kis húgunkat dobtuk oda s holnap 

Új áldozatra vajon kit sorolnak? 
Bűnöd csak az volt, hogy a szabadságot 
Kívántad, mint a kék magas 
Büszke királya a sas. 

És annyi volt hős fiadnak vétke, 
Hogy hitvesüket úgy hívták “enyém”, 
Hogy anyjukat is úgy hívták “enyém”, 
Hogy lányukat is úgy akarták hívni, 

S a földbe, melybe búzát s vért vetettek, 
“enyém”-nek hívták a hazát, történelmet. 
Óh Isten mondd hát vétek ez? 
Ezért tiportak le, s mi szabadok 

Magadra hagytunk Tégedet!
Kicsiny húgunk, te drága Magyarország! 
A lelkünk mélye és a városok 
Jazz-hangos éje, karikás-szemű hajnalok 

A vádat hordják, 
Hogy letiportak s friss véred kiált 
A szabad ember foltatlan ruháján 
A munkások olajos öltönyén 

S a vasárnapi vasalt nadrágokon… 
Nincs, ki lemossa véredet, 
Mit vád-piros ajakkal égetett 
A homlokunkra húszezer halott: 

- “Világ porondján fényes nappalon 
Megint magunkra hagytatok!” –
És üldözni fog majd e bűnnek árnya: 
A béke szavát elfojtja a jaj, 

A szabadság új árulást takar. 
S ha ajkunk olykor igazságot hirdet 
Saját vétkünkkel hazudtol meg minket, 
Mert lelkük mélyén érzik már a népek, 

Hogy bűneiknek súlyos agyaglába 
Megindult és sár tapad nyomába 
És árulásuk, árulásba hal, 
És nincs nagy nemzet, addig míg e bélyeg 

Rajtunk ég, - és homlokunk az égnek 
Nem tárhatjuk, hisz láncban a magyar. 
Mert Európa szívében előttünk 
Fényes nappalon megtörténhetett, 

Hogy meggyaláztak szép kicsi húgunk,
S mi magadra hagytunk Tégedet."

Mindenki döntse el maga, hogy a magyarok csalódottsága a Nyugatban mennyire volt alaptalan, ha a Nyugat véleménye önmagáról ilyen és ehhez hasonló volt. 

Szeles Erika és 1956 univerzális szelleme

Szeles Erika Kornéliáról készült kép az 1956-os forradalom egyik leghíresebb fotója nemzetközileg. Vagn Hansen dán fotós fényképezte, a kép számos európai magazin címlapján szerepelt.

Erika 1941-ben született zsidó szülők gyermekeként, és miután apja meghalt egy koncentrációs táborban, édesanyja nevelte fel. 14 éves korában szakácsnak tanult a budapesti Béke Hotelben. Míg édesanyja keményvonalas kommunista volt, Erikának volt egy idősebb barátja, aki az antikommunista mozgalom felé terelte.

Amikor 1956. október 23-án elkezdődött a forradalom, 15 éves volt. Barátja néhány diáktársával ellenálló csoportot alakított, és Erika úgy döntött, csatlakozik hozzájuk. Gyorsan megtanulta a géppisztoly használatát, és számos összecsapásban harcolt a csoport oldalán szovjet katonákkal.

A fenti ikonikus fotó, amelyen Szeles géppisztolyát tartja a kezében, 1956. november 1. körül készült. Néhány nappal később mikor a szovjetek a II. világháború óta nem látott csapatokat mozgósítottak Magyarország ellen, barátja kérésére -aki féltette-, beleegyezett, hogy leteszi a fegyvert és ehelyett Vöröskeresztes ápolónőként szolgál az ellenállásban.

November 8-án az ellenálló csoport, amellyel együtt harcolt, heves tűzharcba keveredett az orosz katonákkal Budapest belvárosában. Amikor egy barátja megsebesült, odaszaladt, hogy segítsen neki. Annak ellenére, hogy fegyvertelen volt és Vöröskeresztes egyenruhát viselt, lelőtték. Barátja beszámolója szerint egy egész tárat beleeresztettek. Ma a Kerepes úti temető 1956 mártírjainak sírcsoportjában nyugszik.

1956 forradalma nem azért nagyszerű, mert magyar történelmi esemény. 1956 univerzális érték az emberiség kollektív emlékezetében. Erika egy 15 éves magyar zsidó szakácstanonc volt. Tőle rettegtek a kommunisták úgy, hogy a világ legnagyobb hadseregét mozgósítsák. Mert 1956-ot nem a Magyar Honvédség, nem Nagy Imre, nem a politika vagy bármilyen más hadsereg vívta meg, hanem a “ pesti srácok”. Kamaszgyererek, hétköznapi munkások, névtelen hősök. Szeles Erika Kornélia is egy szimbólum. Az egyetemes, kompromisszumot nem ismerő szabadság és önfeláldozás szimbóluma. Az emberiség jobb arcának, történelemben oly ritkán feltörő, grandiózus szellemi nagyságának csodálatos példája.

Tisztelet a hősöknek!

A Nyugat, a magyarok és az oroszok

1956 kapcsán rengetegen vonnak párhuzamot az akkori, és a jelenlegi Ukrajnai helyzet között. A magyar társadalom döntő többsége, ha nem is oroszbarát, de abszolút nem oroszellenes. A legkevésbé oroszellenes réteg pedig kifejezetten a jobboldali, nacionalista tábor. Ez a szöges ellentéte a lengyel társadalomnak, de igazán egyik ex-KGST ország társadalmi helyzetéhez nem hasonlítható. Orbán propagandájával ezt magyarázni a legkisebb megértést is mellőzi, s inkább Orbánt szokta formálni a tömeg, sem mint fordítva. Ez a folyamat pedig jóval a NER előtti időkben kezdődött. 

1849-ben már az orosz cári egységekkel tudták leverni a magyar szabadságharcot a Habsburgok. Igazán mély oroszellenességet ez mégsem váltott ki, hiszen a fő ellenségünk a Habsburgok voltak. Az oroszok csak egy politikai paktum részeként szívességet tettek a Habsburgoknak, mely uralkodóház magyarok elleni megtorlását később elítélte és igyekezett diplomáciailag megállítani azt Oroszország. Beszédes az is, hogy a Görgei vezette utolsó magyar csapat csak azért baktatott kilómétereket, hogy az oroszoknak adhassa meg magát és ne az osztrák erőknek. 

1956-ban a helyzetet javában bonyolította a kommunizmus jelensége. Noha világos volt, hogy az oroszok a megszállók és akkoriban jelentős oroszutálat volt a magyar társadalomban, ezt a képet a kommunista ideológia árnyalta. 1956 elsősorban a kommunista terror elleni forradalom volt, sem mint egy adott nemzettel való kifejezett harc. Akkor is, ha ezt a kommunista rendszert egy nép reprezentálta. De legalább annyira, ha nem jobban reprezentálták azok a magyarok, akik az ÁVH-t működtették és az MDP sorait erősítették. 1956 “ruszkik haza” mentalítása jobban kidomborodott volna később, ha 1990-ben a ruszkik mellett az egykori kommunista pártfunkcionáriusok is eltakarodnak a politikai, gazdasági és kulturális életből. De egy bő 20 évet adtak a jobboldalnak, hogy 1956 szellemiségében sokkal aktuálisabbnak lássák a belső, kommunista elnyomók elleni jogos ( és befejezetlen) küzdelmet. Immár orosz csapatok nélkül. A “ kimentek a tankok és bejöttek a bankok” mentalitás általánossá vált. A főellenség a posztszocialista körök maradtak, akik mindegy milyen külső hatalommal, de megtámogatják hatalmukat. Ezzel az oroszok ‘56-os szerepe másodhegedűs szereppé devalválódott a jobboldali köztudatban. 

Ugyanakkor ott van az is, mely 1849-ben is, 1944-45-ben is már jelen volt, hogy mi az oroszoktól nem várunk semmit. Az orosz nagy, idegen, zord világ. Semmi jóra nem számítunk tőle. Ha agresszív, csak azt teszi amit feltételeztünk róla. Ellenben a Nyugat! A Nyugat az, amitől mindig vártunk valamit. Sokszor irreális csodát. Tudatalatt ez a társadalom mindig is tudta, hogy a Nyugathoz akar tartozni, de a Nyugat végül Trianont jelentette, az ‘56-os amerikai hazug bíztatást és ígéreteket, majd az 1990 utáni világ teljes gazdasági-politikai megaláztatását és arroganciát. 1956-ban jobban fáj a magyar népléleknek az, hogy a Nyugat cserbenhagyott, minthogy a ruszki leverte a forradalmat. Utóbbitól ezt vártuk, de a Nyugatban reményünk volt. Az, hogy mára a magyar jobboldal Nyugat-ellenes ( ellenben 1956-al) nincs semmi csoda. Ebben a kollektív tudatalattiban a Nyugathoz fűződő viszony olyan, mint egy örökbeadott kisgyerek, aki találkozni akar vérszerinti szüleivel de sok hitegetés után realizálja, hogy le se szarják őt. 

Mindezek ellenére teljesen érthető a rideg geopolitika szempontjából, hogy az USA miért hitegetett, majd hagyott cserben. Az ellenséges szovjet tömböt bomlasztani politikai realitás, de ténylegesen katonailag támogatni őrültség és egy nukleáris háború kockázata. Az USA-t a józan, rideg, számitó racionalitás vezette. Ez Ukrajna esetében mintha eltűnt volna. A magyarok viszont, - Orbán véleményével ellentétben- nem a nagyhatalmak béketárgyalását akarták kiharcolni ’56-ban, hanem igenis egy idealisztikus álom vezette őket.  S bár ez nem volt reális, ma mintha ennek az idealizmusnak irmagja sem lenne meg. Úgy tűnik, hogy míg a Nyugatot a racionális hozzáállása miatt megvetettük ‘56 miatt, most ennek a Nyugatnak elment a józan esze is. S a magyarok annyira megtörtek és a rideg racionalitást tették zsinórmértékké, hogy elvesztették az álmaikat.

"Ne gyűlöljétek az orosz népet, nem az orosz proletáriátus nyom el minket, hanem az orosz nacionalista bolsevik vezetés."

“Azt üzenem, eszme nélkül nem él, csak létezik az ember. Harcoljatok úgy, ahogy azt én tanácsoltam. Tűzhalált halok, akárcsak az a csehszlovák fiatal, aki 19-én gyújtotta fel magát. Így tiltakozva az orosz megszállás ellen. Ne gyűlöljétek az orosz népet, nem az orosz proletáriátus nyom el minket, hanem az orosz nacionalista bolsevik vezetés... Vigyázzatok az orosz vezetők és az USA tőkései felosztották a világot! Az USA-tól semmi jót ne várjatok.

Szüleimnek: Drága édes Anyám és édes Apám.

Bocsássatok meg ha néha rossz fiatok voltam. Szeretnék élni, de most a szénné égett holttestemre van szüksége a Nemzetnek, a proletároknak."

Bauer Sándor saját kézzel írt búcsúlevele, mielőtt 1969. január 16.-án a Nemzeti Múzeum előtt felgyújtotta magát, tiltakozva az orosz megszállás ellen.