A Horvátországi-háború végének 30. évfordulója alkalmából újabb kevésbé ismert érdekességet osztunk meg.
Dubravka Širić 1972. augusztus 17.-én született Slavonska Požegában. Szülei gyerekkorában elváltak így szülőhelye és Zágráb között ingázott. Zágrábban, a középiskola negyedik évfolyamában érte a háború kitörése. Dubravka az iskolát otthagyta 1991 őszén és - mivel horvát hadsereg ekkor még nem létezett-, az egyik önkéntes szabadcsapathoz, a HOS-hoz (bővebben itt) csatlakozott. Ivan Vekic akkori belügyminiszter úgy nyilatkozott " nem balettáncosokra van szükségünk a fronton", a HOS vezetője, Ante Prkacin pedig úgy fogalmazott "kemény férfiakra van szükségünk, akik nem félnek semmitől". Dubravka ugyan férfi nem volt, sem balettáncos - ellenben profi néptáncos-, mégis hamar kiderült, megállja a helyét a harcokban, noha semmilyen korábbi katonai tapasztalata nem volt. 1991 novemberében részt vett több HOS-ossal és a frissen alakult Horvát Hadsereggel (HV) az első szervezett offenzívában, amelyben a horvátok nem csak védekeztek, de elsőként visszaszorították a jugoszláv erőket és visszafoglaltak területek a szerbektől Pakrac közelében. Itt Pakracban csatlakozott a Belügyminisztérium tartalékosegységéhez, miután a HOS-t ingegrálták a hivatalos haderőbe a HV-be.
1992 tavaszától részt vesz a boszniai hadszíntéren és megjárja a Livnói és a Kupresi csatát az év folyamán, ahol súlyos veszteségeket szenvednek a horvát erők a szerbektől. 1993-ban az egyik legjelentősebb horvát offenzívában a Maslenica-hadműveletben vállal szerepet, ami Zadart felszabadítja és keletre tolja a szerb erőket, visszaszerezve a Maslenica-hidat, így visszaállítva az összeköttetést Dalmácia és Közép-Horvátország között, ami 2 éve elvolt vágva a Szerb Krajnai Köztársaság által. 1993 júniusától a pulai Katonai Rendőrség 8. Rohamdandárjának tagja, majd 1994 szeptemberétől az 1. Horvát Gárdaszázad elit harciegységének tagja. A háború alatt Livnóban (amely ekkor horvát ellenőrzés alatt áll) elvégezte a Közgazdaságtani egyetemet és diplomát szerzett. Dubravka szenvedélyesen szerette az állatokat, kifejezetten a kutyákat és saját házikedvencét magával vitte az összes frontvonalra, közösen megjárva azt.
Dubravkát mindenki egy vidám, kedves, mosolygós lánynak ismerte, aki mindenből viccet csinál és sokat nevet. Emögött azonban fel nem dolgozott traumák és mély magány állt. Mikor eltávon volt, a Zágráb melletti erdőben töltött napokat, hogy egyedül legyen a természetben. Társai elmondása alapján mindig a társaság középpontja volt és sokakat elbűvölt remek, humoros stílusával, azonban valójában nagyon keveseket engedett igazán magához, és nem osztotta meg belső világát. A Horvát Köztársaság hivatalosan már 3 hónap frontszolgálat után elismeri a katonák szolgálatát a Horvátországi-háborúban és lehetőséget biztosított ennyi idő után leszerelni. Az indok egyszerűen a délszláv-háború intenzitása és a megannyi embertelenség (csecsemőgyilkosságok, nemi erőszak, élve égetések) amikkel a katonák találkoztak minden frontszakaszon. Nagyon sok veterán mindösszesen egy frontszakaszon szolgált és életre szóló poszttraumás stresszt szedett össze. Duvravka a fiatal kamaszlány megjárta a Nyugati-Szlavóniai frontot, a Laktanyacsatát, a Nyugat-Boszniai és hercegovinai szakaszt, a dalmáciai frontot, részt vett a '94 tél, a Villám, a '95 nyár és a Vihar-hadműveletben, valamint az azt követő boszniai Mistral-hadművelet elején. Számos brutalitásnak volt tanúja, ezek között is egyik legmeghatározóbb, amit Pakracnál tapasztalt, saját horvát társaitól, akik szerb civileket végeztek ki. Dubravka egy ideig fényképezte a háborút, majd felhagyott vele, képeit elrakta, nem mutatta meg senkinek és végül ő maga sem akart emlékezni a borzalmakra.
Nem csak fotózott, de minden helyszínt, sérülést, esetet jól dokumentált, amit akkori társai nem tartottak fontosnak, később azonban kulcsfontosságúnak bizonyultak a háború után. Háborús bűnösök, eltűnt személyek, tömegsírok azonosításában játszottak fontos szerepet.
"Nagyszerű volt, rendkívül kedves, vicces és intelligens. Legalább 10 évvel mentálisan érettebb, mint mi, akik még nagyon fiatalok és komolytalanok voltunk. Humorral leplezte a problémáit. Nagyon érzékeny volt.” - így emlékezett róla egyik társa.
" A különleges erők tagjának példaképként kell szolgálni. Szerénység, csapatmunka, kötelességtudat, áldozatkészség, feladataink zöme titkos, minden nyilvános elismerés nélkül."- vallotta be mottóját egyszer maga Dubravka. Egy ilyen akkor titkos küldetés során a 1995 júniusában a '95 Nyár offenzíva során ( melyben elvágták az összeköttetés Szerbia és Knin, a Horvátország területén lévő szerb bábállam fővárosa között) egy rövid időre véletlenül bekapcsolódott Motorola telefonja és a szerbek bemérték őt és társait. A hatalmas gránátzáport csodával határos módon élte csak túl, egy argentín önkéntes katona mentette meg, de társa és barátja Ante életét vesztette. Ezután hosszabb szabadságot kapott, amit a tengerparti szigeteken töltött. Édesanyja utoljára Zágrábban látta, mikor sáros Nissan terepjáróját lemosta. El nem köszöntek rendesen egymástól. 1995. augusztus 4.-én megindult a híres, grandiózus Vihar-hadművelet, amiben a HV döntő csapást mért a szerbekre és megsemmisítette a területének 1/3-át elfoglaló Szerb Krajnai Köztársaságot. Dubravka részese volt a harcoknak és az örömittas győzelemnek. A szerb ellentámadást megakadályozandó Mistral-hadműveletben újfent részt vett. 1995. augusztus végén a 23. születésnapja alkalmából eltávot kapott a temérdek harc után. Egy nappal születésnapja után, a Vitez Damir Martić-laktanyában elővette a vészhelyzeti töltényét, amit arra az esetre tartogatott ha csetnikek fogságába esne, és betárazta pisztolyába. S míg Horvátország örömmámorban úszva ünnepelte a győzelmet, Dubravka, aki képtelen volt feldolgozni ennek a 4 és fél éves háborúnak a borzalmait, pisztolyát a halántékához emelte. 1995. augusztus 22.-én temették el Zágrábban katonai tiszteletadás közepette. Posztomusz hadnagyi rangot kapott. Megannyi kitüntetése mellé megkapta a legmagasabb, Petar Zrinksi és Fran Krsto Frankopan Rendet.
" Néha elképzelem milyen lenne most, 50 évesen vagy később...de nekünk már csak egy mindig vidám, mosolygós lányról vannak emlékeink 23 éves koráig" - nyilatkozta könnyek között édesanyja, Nada.
Dubravkáról kevesen tudták, de szabadidejében verseket írt, melyből egyik tökéletesen leírja a háború borzalmainak traumáját fiatal lelkében:
" Itt a lelkemet az ördögnek eladom
Csak egy fekete pont maradok
A játék után, mikor összetörnek
Amikor békésen összetörnek
Beleegyeztem, azzá leszek, amit akarnak
Azt hittem csak bestiák félnek
Ettől a tűztől, ami a nyomomban jár
Én most elhordozom, amit rám tettek
És rólam soha semmit el nem neveznek."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése