1992. augusztus 10.-én egy fülledt nyári napon Split belvárosában egy piros lámpa előtt egy furgon várakozik. Egy helyi rendőr az autót félreállítja, mert valamilyen folyadék szivárog a raktérből. Mikor az ajtót kinyitja, elborzad a látványtól. Egy tucat feketeruhás katona szitává lőtt holtteste fogadja kupacogba rakva. Köztük Blaž Kraljević vére folyik ki a furgonból a forró spliti aszfaltra. Így ért véget a HOS története.
1991 márciusában már javában ropognak a fegyverek Horvátországban. A helyi jugoszláv erők által felfegyverkezett szerb civilek horvát rendőröket és horvát szomszédaikat ölik, miközben a hadsereg nélküli, még nem független ország vezetése diplomáciai megoldásokat keres. Egy kis szélsőjobboldali ellenzéki párt a HSP vezetősége úgy dönt, nem nézi tovább Tudjman elnök tétlenségét és a külföldi horvát emigráció adományaiból fegyvereket vásárol és megalakítja az első civil önvédelmi szervezetet a Hrvatska Obrambene Snage-t (Horvát Védelmi Erők) vagyis a HOS-t. Egyenruhájuk, rangjelzéseik és jelszavuk (Za Dom Spremni- A Hazáért készen) az usztasáktól lett kölcsönözve. Vitatott történelmi áthallások ide vagy oda, a HOS tagjai halált megvető bátorsággal veszik fel a harcot a szerb erők ellen. A horvát lakosság körében hatalmas népszerűségre tesznek szert ott, ahol megjelennek. Tudjan lépéskényszerbe kerül és megalakítja a kormány hivatalos önvédelmi egységét ZNG-t májusban. A Jugoszláv Néphadsereg nyári inváziója után a ZNG és HOS egymástól függetlenül, de közös ügyért harcol és védik a frissen fügetlenedett Horvát Köztársaságot. Tudjmant és a horvát vezetést zavarja a tőlük független szabadcsapat tevékenysége, ezért 1991 szeptemberében a HOS katonai vezérkarát felrobbantják autójukban fényes nappal Zágrábban. A HOS-t irányító párt a HSP vezetőségét államcsíny gyanújával perbe fogják. Horvát civilek özönlenek az utcára tiltakozni a döntés ellen, ennek hatására szabadon engedik őket és a vádakat később ejtik. Még ugyanebben a hónapban nagyszabású felvonulást tart a zágrábi Jelasics téren a HOS. A bemutató után mindannyian Vukovárba mennek a város védelmére. Siniša Glavašević a híres horvát újságíró, - akit később a szerbek ölnek meg egy disznótelepen a többi vukovári civillel együtt-, Vukovár novemberi bukásakor azt írja: "Ha nincs a HOS, Vukovár már szeptemberben elesett volna." Az 1992-es tűzszünet nemzetközi feltétele, hogy a HOS-t megkell szüntetni és integrálni a Horvát Hadserebe. A nyugati közvélemény a soraikba áramló külföldi neonácik miatt követeli ezt (akiknek száma jóval marginálisabb volt, mint ahogy a nyugati média azt bemutatta), Tudjmannak pedig jól jön, hogy miközben a Nyugat kegyeit elnyeri, megszünteti riválisát. 1992 tavaszára a HOS integrációja befejeződik.
Eközben az eszkalálódó boszniai hadszíntérre költözik át a HOS, ahol legálisan működhet tovább. A boszniai horvátok és muszlimok közösen lépnek be tömegesen a HOS-ba, hogy a szerbek ellen harcoljanak. Eközben Tudjman horvát elnök titokban találkozik Milosevic szerb elnökkel és Bosznia felosztásáról értekeznek. Azzal a Miloseviccel, akinek bábállama a Szerb Krajinai Köztársaság Horvátország egyharmadát birtokolja és horvátok ellen hajt végre etnikai tisztogatást. Zágráb azt alkalmazza, amit ő ellene alkalmaznak és Boszniában létrehozza saját bábállamát a Herceg-Boszniai Horvát Köztársaságot, hogy a horvátok lakta régiókat kiszakítsa Boszniából és Horvátországba integrálja. Ennek a tervnek Blaž Kraljević a boszniai HOS vezetője élesen elenáll. A HOS a horvát-bosnyák konföderációban hisz, és közös szövetséget és harcot hirdet a szerbek ellen. Eközben a HVO a Zágrábból kézivezérelt Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság hadserege a bosnyákok ellen kezd fellépni. Az a pikáns helyzet áll elő, hogy a neonácinak titulált HOS nem hisz az etnikai tisztogatásban és az etnikailag meghúzott Nagy-Horvátország víziójában, míg a Nyugat által támogatott horvát kormányzat éppen erre készül. Blaž Kraljević így nyilatkozik:
"Személy szerint szeretném Horvátországot a Drináig látni, de ki fogja eldönteni ezt, ha nem az itteni emberek. Bosznia népe dönti el, amikor véget ér a háború. Ami a HSP-t és a HOS-t illeti, mindazok, akik nem szélsőségesek és nem tapad vér a kezükhöz, itt maradhatnak és élhetnek, és mi megvédjük őket. Megvédjük a szerbeket, bosnyákokat és horvátokat minden külső ellenségtől, mert mi az emberek mögött állunk. Ami a rólunk alkotott külső véleményeket illeti, Németország vagy az Egyesült Királyság érdekei számunkra itt teljesen lényegtelenek, mert engem csak az itteni emberek érdekelnek."
A HOS hatalmas népszerűségre és befolyásra tesz szert Bosznia-Hercegovina horvát és bosnyák lakosságú részein. A HVO-ból tömegesen lépnek át a HOS-ba a katonák. Tudjman és a zágrábi kormány geopolitikai érdekeit ez súlyosan sérti. 1992. augusztus. 9-én Mate Boban a Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság vezetője meghívja Kraljevićet és a boszniai HOS vezetőit tárgyalni a helyzetről. Mikor a HVO ellenőrzőpontjához érnek, a HVO katonák előrántják fegyvereiket és szitává lövik a kis Daihatsut, benne Kraljevićel a többi HOS-ossal. Felismerhetetlenségig szétlőtt holtestüket egy furgonba tuszkolják és elindulnak, hogy az Adriai-tengerbe tobják őket titokban. Útjuk végül csak a spliti kereszteződésig jut, ahol a járőr észreveszi az úttesre csorgó vért. Kraljević és a vezetőség hiányát nem tudja pótolni többé a HOS és végül Boszniában is feloszlatják, horvát tagjait a HVO-ba, muszlim tagjait a bosnyák Arbih-be integrálják. 2 hónappal később kitör a horvát-bosnyák háború, ami totális káoszt és a korábbinál is óriásibb mértékű kegyetlenséget hoz, az immár háromosztatú (szerb, horvát, bosnyák) háborúba. Amely végül teljesen értelmetlen vérfürdőnek bizonyul, mellyel a horvátok nem nyernek semmit, csak veszítenek. Politikailag, területileg és emberéletekben egyaránt.
Miután 1994-ben a kölcsönös népírtások után békét köt a horvát és a bosnyák fél, hogy közösen harcoljanak a szerbek ellen, Tudjman roppant álszent módon a legmagasabb horvát katonai kitüntetéssel jutalmazza posztomusz Blaž Kraljevićet. A többi egységgel ellentétben a HOS tagjainak veterán státuszt sem adnak, erre csupán a 2000-es években kerül sor, egy baloldali kormány alatt. Katonai jelvényeiket a hivatalos tárlatból törölték, múzeumokban nem ejtenek róluk szót, mintha sohasem léteztek volna. Mégis ma ha valaki Horvátországban jár egy megemlékezésen, vagy koncerten, szinte kizárólag HOS zászlókkal, polókkal, felvarrókkal, falfestményekkel találkozik. Kultusza olyan szinten van még a Z generáció körében is, mintha a ZNG, HVO és más egységek sohasem léteztek volna. Hiába ölték meg, fogták perbe, vagy taszították hivatalosan feledés homályába őket, a horvát társadalomban óriási tisztelet övezi a HOS-t mind a mai napig, mert az emberek valahol érzik, - a HOS minden retorikai és ideológiai visszásága ellenére-, hogy kiknek voltak elveik ott, ahol mindenki másnak csak érdekei.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése