Isten energiája

Általában a spiritizmus, a New Age szeret beszélni energiákról, rezgésekről, mindent átfogó erőről. Emiatt (főleg keresztény berkekben) elszoktunk, vagy inkább ódzkodunk ennek használatától. Viszont ha elvonatkoztatunk a posztmodern újvallások eszmei hátterétől ezekkel kapcsolatban, akkor nem is olyan ördögtől való ezekkel a fogalmakkal dolgozni. 

Minden energia. Adott energia létezik a világban. Amit a nagy Egyből, az Istentől kaptunk. Maga a világ is Istenből származik. Minden az ő része, s minden csak kölcsönkapta saját létezésre, használatra azt. Ez az egy véges és adott energia manifesztálódik mindenben az univerzumban, különböző formákban. Kémiai elemekként a talajban, a levegőben, aztán ezeket tápanyagként a fa önmaga részévé teszi, de tovább is adja a gyümölcsének, amit megeszik egy másik élőlény. Mi is úgy hívjuk a táplálékot, hogy energiát szerzünk belőle. Aztán ezt a gyümölcsből szerzett energiát mi is leadjuk valahol a nap folyamán. Ezzel biztosítjuk testünk sejtjeinek működését. Azt a testet, ami részecskék kölcsönhatásának halmaza. Érdekesség, hogy a részecskéink sohasem érnek össze, mindig van egy minimális távolság, két atom közötti töltés, ami elválasztja őket. Ha valakivel kezet fogunk, vagy megölelünk valakit, valójában sosem érünk össze mert egy minimális energia mindig szétválaszt bennünket. Gyakorlatileg ez minden tárgyra és létezőre igaz.

Az anya is úgy ad életet gyermekének, hogy saját testéből ad, abból táplálja az új életet. Egy adott energiát tárolunk magunkban, amit továbbadunk, s néha bennünk, másokban, vizekben, tárgyakban van jelen. De nem csak ilyen materiális módon tudunk kapni és adni ebből a nagy egészből. Az olyan jelenségek, mint a szeretet, pontosan ugyanígy működik. Isten lényegi esszenciája és alkotóeleme az, amit mi csak úgy tudunk megfogalmazni, hogy szeretet. Ezt is kölcsönkapjuk a nagy egész Istenből, ha nyitottak vagyunk rá. Milyen szépen fogalmazza meg a nyelvünk, hogy "nyisd ki a szíved". Nem véletlen beszél a szívről, amelyben a vérünk összpontosul. Az a vér, amelyről az Ószövetség is már úgy tartotta, hogy abban van jelen a lélek. (3.Móz 17:11). (Ebből is származik a Bibliában a vérevés tilalma.) A szívünket azért kell kinyitni az Isten szeretetére, mert mi magunk is úgy választódunk el az Istentől, mint a részecskék egymástól. Ezt a fúziót azonban nem szabad meggátolni. Ez az elválasztó vonal ez esetben, az Ego. Ahhoz, hogy Isten valódi szeretet esszenciáját magunkba fogadjuk és tovább is adjuk másoknak, ezt az Ego-t kell lebontanunk. Akkor tud a szeretet is úgy áramolni, mint a fentebb sorolt materiális energiák. Mert mi is a szeretet? A szerelem nem szeretet, a gyermekünk iránt érzett ösztönös gondoskodó érzület, még nem feltétlen szeretet. 

"Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek" (Máté 5:44)

Ezt mondja Jézus. Ez a szeretet igazi megtestesülése, ez a szívünket körülvevő Ego burok felszakítása, ha azt vagyunk képesek szeretni, aki valójában rossz. Mert Jézus maga is pontosan ezt tette. Ahogyan Pál apostol is mondja: 

"Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus az istentelenekért. Még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk." (Róm 5:6-8)

Akiben büszkeség van, nincs Isten. Minél kevesebb vagyok, annál több bennem az Isten.  Erre is írja Eckhart mester, hogy azért " boldogok a lelki szegények, mert övék lesz a Mennyek Országa", mert akiben kevés a saját maga individuuma(lelke), annak helyét, maga az Isten lelke pótolja ki. Minél többet ad magából az ember, neki minél kevesebb van, annál több a lelki energia. Nem is energiának hívjuk ezen a szinten ezt, hanem úgy, hogy: erő. Minél gyengébb valaki, annál több az erő. Aki kevés, az valójában sok. Minél kevesebb az Én, annál több bennem az Isten. Minél inkább nem Én vagyok, annál inkább leszek Önmagam. 

3+1 eset, mikor a Nyugat precedenst teremtett a hazug háborúkra

1991-ben vált az USA és ezzel a NATO, a tágabb értelemben vett Nyugat, egyeduralkodóvá a földgolyón. Egyedüli pólusként rögtön megmutathatta, hogyan képzeli el ideáit és elveit egy válsághelyzetben, ugyanis a délszláv háború volt az első konfliktus, amit az USA kizárólagosan dominált nemzetközileg. A Nyugat pedig rögtön megmutatta, hogyan köpi arcon saját nemzetközi egyezményeit és eszméit geopolitikai taktikák miatt. Nézzünk 3+1 esetet, a '90-es évekből, amikor a Nyugat megteremtette a precedenst Oroszország és mások számára, hogyan kell szép szavakkal elfedni saját magunk meghazudtolását. Ennek eredményét ma pontosan látjuk. Ha maga a Nyugat is semmibe vette saját egyezményeit és elveit, akkor más sem fogja komolyabban venni ezeket. 

1. Jugoszlávia fegyverembargója

1991. június 25.-én Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától. Ekkorra már hónapok óta folytak a harcok Horvátországban a JNA( Jugoszláv Néphadsereg) által felfegyverzett szerbek ellen. Mivel Horvátország nem volt független állam, így hadserege sem volt. Fegyveres erőit egyedül a horvát rendőrök és két civil önkéntesekből álló csapat (ZNG, HOS) jelentette. Horvátország szuverenitását sem az USA, sem az Európai Közösség nem ismerte el. Jugoszlávia a hidegháború alatt jó szövetségese volt a Nyugatnak. Ez a reflex diktálta, hogy annak egyben tartása legyen prioritás. Ennek okán az ENSZ teljes fegyverembargót vezetett be Jugoszlávia egész területére (mivel senki nem ismerte el, így Szlovénia és Horvátország területét is beleértve). Azaz legálisan lehetetlen volt külföldről fegyverekkel támogatni a horvátokat, Európa harmadik legfelszereltebb hadseregével szemben. Míg a JNA-nak a fegyverembargó semmiféle problémát nem jelentett, hiszen bőségesen rendelkezésre álltak minden harcászati eszközből. Így teremtett a Nyugat lehetőséget arra, hogy Belgrád gyorsan lerendezze a szabadságra vágyó népeit. Ezt meglehetősen brutális harcmodorral, pusztítással, civilek elleni erőszakkal, etnikai tisztogatással, népírtásokkal érte el. Miközben a ZNG és a HOS képzetlen és alig felszerelt egységei hősiesen dacoltak a túlerővel szemben, miközben szembenéztek azzal a kilátással is, hogy nemzetközi elismerésük nélkül, ők Nyugaton terrorszervezetnek fognak minősülni, aminek komoly következményei lesznek a jövőben, ha túlélik a harcokat is. 

Miután az Európai Közösség és az USA  lehetőséget teremtett a II. Világháború utáni első nagy faji vérengzéseknek, lassan ráeszméltek, hogy a nagyszerb nacionalizmus inkább Oroszország felé fog húzni, így Jugoszlávia egyben tartása elhibázott döntésnek bizonyult számukra geopolitikailag. Így nagyon gyorsan szélkakasként változott meg a Nyugat álláspontja a kérdésben és 1992 januárjára a legtöbb ország elismerte Horvátország létezését és tűzszünetet csikartak ki. ( Pár hónappal később Bosznia-Hercegovinát már szélsebesen ismerték egy független országnak, amelynek függetlenségi népszavazása 63%-os lakossági beleegyezéssel történt. Ennek egyetlen szépséghibája, hogy a Boszniai alkotmány szerint vagy mind a három nemzetiség( bosnyák, szerb, horvát) képviselőjének belegyezése, vagy a lakosság minimum 70%-os egyetértése szükségeltetik egy ilyen érvényes jogi aktushoz. Egyik sem történt meg, így Bosznia függetlensége, még a bosnyák törvények szerint sem volt legitim. A Nyugatot ez nem zavarta.)

2. A békefenntartóság haszontalansága

1992 tavaszára megalakult az UNPROFOR és a nemzetközi békefenntartók bevonultak Horvátország szerbek által elfoglalt régióiba (Szerb Krajnai Köztársaság). Mivel a Nyugat elsődleges szempontja geopolitikai volt, és a tűzszünettel elérték első lehetséges céljukat, valamint a Boszniában kibontakozó konfliktusra és érdekeikre terelődött a figyelmük, ezért a Krajnai békefenntartás többnyire alibi szerep volt. Az 1992-es évben több tucat etnikai tisztogatás történt horvát civilek ellen a Szerb Krajnai Hadsereg részéről. Bár már javában a Nyugat által kirendelt országok csapatai állomásoztak a területen, nem sok dolgot tettek több száz civil lemészárlása ellen.

Gondolnánk, hogy akkor katonai konfliktusok elsimításában inkább jeleskedtek és éberen őrizték a tűzszünetet. Ez azonban szintén nem szolgálta geopolitikai érdeküket, mert a horvátok mellé pártolt USA eredményeket szeretett volna látni a szerbekkel szemben, ezért tűzszünet és békefenntartók által felügyelt szerb zóna ide vagy oda, az amerikai és német támogatottságú új horvát hadsereg gyakorlatilag akkor és ott kezdett támadásba 1992 és 1995 között, amikor csak akart és ott ahol akart. Feltéve, ha egyeztetett erről a megfelelő nyugati nagykövetségekkel előtte. Az USA első zágrábi nagykövete Peter Galbraith volt, aki nem csak a horvátországi hadműveletekre hunyta le a szemeit, de Bill Clinton kifejezett kérésére 1994-ben több esetben is amerikai fegyverszállítmányokat engedett át Horvátország területén, hogy Boszniába jussanak a boszniai horvátok és bosnyákok katonai megsegítésére. Ezzel totálisan megsértve a pár éve az USA által szorgalmazott és még érvényben lévő ENSZ fegyverembargóját. Egy Galbraith elleni képviselőházi kivizsgáláson kívül ez semmilyen következménnyel nem járt. Becsületére váljék, hogy 1995-ben a Horvátországból menekülő több százezer szerb konvojába betársult a nagykövet, hogy tiltakozzon és meggátolja a menekülő civilek elleni horvát atrocitásokat. 

3. Jugoszlávia NATO-bombázása

A Délszláv háború első, nagy szakasza lezárult 1995 végén a Daytoni-megállapodásokkal. 1995 folyamán amerikai vezénylettel a NATO bombázást hajtott végre Boszniában a szerb csapatok ellen, miután korábbiakhoz képest is ipari mértékűre növekedtek a szerbek által elkövetett népirtások. Ez még teljes összhangban volt a Nyugati világ alapszerződéseivel, ugyanis az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyásával és felkérésére történt. Ez pár évvel később már nem működött.

1998-ban eszkalálódott a konfliktus Koszovóban az albánok és a szerbek között. Mivel Koszovó sohasem volt független ország, csak autonómiája volt Szerbián belül, így nem rendelkezett katonai egységekkel (csakúgy, mint a horvátok és a bosnyákok sem 1991-1992-ben) azonban, mivel még csak tagköztársaság sem volt, saját rendőrsége sem volt. AZ UCK, az albán katonai felszabadító szabadcsapat kizárólag alvilági fegyvercsempészetre és brutális terrorakciókra, gerillacsapásokra hagyatkozott a szerb jugoszláv erők és rendőrség ellen. Az, hogy az albán fegyveresek terrorszervezetnek minősüljenek a Nyugati világ szemében nem lehetett elkerülni, ennek ellenére gyakorlatban efelett ismét szemet hunytak és támogatták őket. Miután a szerbek a Patkó-hadműveletben megpróbálták kiszorítani az albánokat Koszovóból és temérdek mészárlást követtek el albánok ellen, az USA meglátta a lehetőséget, hogy erkölcsi ürügyet találjon a katonai beavatkozásra. Ismét az ENSZ Biztonsági Tanácsától kért engedélyt a NATO beavatkozásra, de mivel Kína és Oroszország BT tagként nem egyezett bele, így nem kapott a NATO ilyen felhatalmazást. Ez az USA-t és szövetségeseit nem érdekelte és az egész nemzetközi jogot arcon köpve kezdte meg Jugoszlávia brutális bombázását, amiben nem csak szerb katonai pontok estek áldozatul, de a belgrádi TV és Rádió székháza, dolgozói, megannyi civil országszerte. 

Az ENSZ alapokmánya tiltja az erőszak alkalmazását, kivéve ha önvédelemből történik, vagy a BT VII. fejezete így határoz. Jugoszlávia 1999-es NATO bombázása esetében egyik sem állt fent. Következménye mindössze azért nem lett, mert az USA szuperhatalmi pozícióban van és nincs, aki ellensúlyt képezzen ellene. 

4. Az albánok bosszújának hallgatólagos jóváhagyása

Miután a szerb csapatok kivonultak Koszovóból, mert a brutális bombázás hatására Belgrád feladta céljait, a KFOR vette át a katonai ellenőrzés helyét a térségben. A KFOR ugyanolyan békefenntartó hadtest volt Koszovóban, mint az UNPROFOR korábban Horvátországban és Boszniában. Hatékonysága sem sokban különbözött az 1999-es évben. 

Koszovóba albánok tízezrei tértek vissza és a szerbek elleni évtizedes bosszú fűtötte őket. Kifejezetten érdekes, hogy jóadag cigányellenességel is társult, hiszen a roma népesség a szerbek pártját fogta a háborúban. A helyi, évtizedek óta ott élő szerb és roma (zömében idősek) hamar rettegni kezdtek a bosszúszomjas albánoktól. Gracko faluban a szerbek kifejezetten kérték, hogy a KFOR a biztonságuk érdekében állomásozzon a településen. A NATO ígérete ellenére ez sosem történt meg és Prizen és Pec városához hasonlóan tömegmészárlásban ölték meg az idős szerb és cigány lakosokat az albán fegyveresek. Emellett illegális börtönöket tartottak fent, ahol kínzásoknak vetették alá a civileket, amiket a KFOR éves késéssel számolt csak fel. A Nyugat elfogult szimpátiája okán, és a bimbódzó új albán térségbeli geopolitikai szövetségese hálájáért cserébe, hagyott több száz szerb és roma civilt szisztematikusan bosszúból lemészárolni, már jóval a háború és a békekötés után. 

Források:

https://irp.fas.org/congress/1996_rpt/bosnia.htm

https://www.hrw.org/reports/1999/kosov2/#_1_10

https://muse.jhu.edu/article/13713

Jogtiprással védett jogtisztelet a jogtipró ellen

Jens Stoltenberg a NATO főtitkára, jó pár NATO tagállammal egyetemben, olyan javaslattal állt elő az USA számára, mely szerint Ukrajna kihagyhatná a katonai szövetségbe való csatlakozás lépcsőit és folyamatát és NATO-tagországgá válna gyorsítva. Igaz, hogy ennek a NATO alapszabálya szerint egy sor kritériumnak kell megfelelni. Nem lehet egy ország korrupt, antidemokratikus veszélyeztetettségű és legfőképp, ami a legfontosabb, nem állhat háborúban éppen senkivel! Stoltentberg, mint a NATO elsőszámú embere azt javasolja, hogy vegyük semmibe az általa vezetett nemzetközi szövetség fél évszázados, minden tagország által elfogadott alapszabályzatát. Nem is értem Bosznia miért nem NATO-tagország még. Diszfunkcionális, velejéig korrupt, antidemokratikus. Pontosan, mint Ukrajna, azzal a különbséggel, hogy éppen nem áll háborúban senkivel. Lehet az a gond, hogy a NATO csatlakozásnak nem az összes kritériumát sérti.

Nem kérdés, hogy Oroszország egy múltjában ragadt, rozsdás, ütött kopott brutális agresszor. Éppen ezért nem várunk tőle semmi jót. Ahogy Kínától a cyberpunk hangulatú, sötét, embertelen diktatúrától sem várok mást, csak a legrosszabbat. De attól a Nyugattól, ami erkölcsi elvek megfogalmazásában a legmesszebbre jutott és - bár messze van még hova fejlődni-, sokkal nagyobb csalódás emiatt, ha ugyanolyan alantasan viselkedik, mint bármely más óemberibb civilizáció. Stoltenbergék javaslata az, hogy úgy védjük meg a demokratikus és jogtisztelő világot, az antidemokratikus és jogtipró Kelettől, hogy pofán köpjük a demokratikusan meghozott jogszabályainkat mi is.

Ennek a rendszeres Nyugati önarconköpésnek az eredménye, hogy 20 év Afganisztán után békésen térnek vissza a tálibok a kormányba, hogy szélsőjobboldali populista maszlagokba keresnek menedéket az emberek és, hogy olyan beteg ruszofíliák alakulnak ki, mint a magyar jobboldalé. Mert ha mindenki cinikus és semmibe veszi a szép eszméket és a jogot, akkor a Kelet legalább ebben hitelesebb. Csalódni nem lehet abban, amiben sosem bíztál. A Nyugat viszont egy hatalmas csalódás.

Suhajda Szilárd tragédiája

Kerek 10 évvel ezelőtt Erőss Zsolt halála kapcsán, most pedig Suhajda Szilárd tragédiájával kapcsolatban jelennek meg azok a kommentek, amik emberek hüllőagyából az állatias reprodukció ösztönével vezérelve a család mindenekfeletti fontosságát hangsúlyozzák. Kényelmes otthoni kávézgatásuk, vagy alkoholizálásuk közepette felelőtlenséggel vádolják a hegymászót, és hogy saját hobbiját előbbre helyezte, mint a családját.

Először is. Sosem másznék hegyet, több okból sem. Sok más sportággal egyetemben felesleges és öncélú ego-növelő pótcselekvésnek tartom az efféle önmegmérettető mutatványokat.

Másodszor. Aki erre szánja az életét, tisztában van a következményekkel, lehetőségekkel. Az egész családja is. Felnőtt emberek közösen hoznak döntést és tisztában vannak azzal, hogy mivel járhat egy ilyen "hobbi". A gyerekek sorsával való takarózás többnyire olyan gyáva, gyámortalan emberek sajátja, akik féltik a hitvány kis életüket. Ha a kommentekben leírt logikát követnénk, nem kéne gyereket vállalnia egy rendőrnek, tűzoltónak, alpinistának, tűzszerésznek sem, mert benne van a pakliba, hogy bármikor ott hagyja a fogát. Valamint senkinek sem, hiszen bármikor történhet végzetes baleset bárkivel. (Hozzáteszem felelősségteljes, ha valaki a kiszámíthatatlan világi körülmények miatt nem vállal orosz rulett szerűen gyereket. Vagy bejön az élet neki, vagy nem. A világ helyzetét nézve, többnyire inkább nem fog)

A kommentírók zöme miközben az utódnevelés pátoszával beszél a családról és a felelősségről, pontosan tudjuk, hogy nagy részük lelki traumáktól terhelt, agresszív, vagy épp tutyimutyi, gyógyszerfüggő vagy alkoholista kishitű kispolgár, aki vajnyi keveset ad tovább a gyerekeinek. Amit pedig átad, sokszor jobb lett volna, ha nem teszi. Suhajda Szilárd már többet adott a gyerekeinek, mint ezen emberek többsége. Azzal a tudattal felcseperedni, hogy az apjuk egy olyan ember volt, aki az álmainak élt ( és itt most teljesen mindegy, hogy egyetértünk-e ezekkel az álmokkal) és ezen álmaiért képes volt meghalni is, már sokkal több, mint, amit az emberek zöme tud adni a gyerekének.

"Akinek nincs az életében olyan, amiért képes meghalni, az valójában még nem is élt."

Jobbágymentalitás oklevéllel

 “ Kádár János volt az első elnök a rendszerváltás után.”- hallom a buszon. “ Ferenc fejedelem verte le 1848-at”- szól a másik válasz az érettségizőktől, amiket írtak ma. Nem, nem az lesz ebből a posztból, hogy bezzeg az én időmben. Az én generációmban is világtalan baromságokat mondtak az osztálytársaim, ahol Magyarország jelenleg Királyság volt, Orbánnal mint köztársasági elnök. A szüleim generációjának zömének sincs fogalma hol él egyáltalán, ahogy nagyanyám sem ismert föl életében sem egy Európa térképet sem. Ez pedig így volt mindig is, csak 1945 előtt nem ringatták a jobbágyokat abba az illúzióba, hogy átlátják a dolgokat és fajsúlyos valid véleménnyel élik az életüket. Az emberek zömét akkor és most is a vacsora, párosodás, utódnevelés és hétköznapi magánéleti pletyka kötötte és köti le.

Ha valaki ennél az alapvető biológiai funkcióit kielégítő masszánál egy hangyányit is többet tud, rögtön zseninek érzi magát, pedig egy polgári társadalomban ők a középszerű senkik. Ezek a tudálékoskodó félművelt történészek, konspirációs teóriákban elvesző dilettánsok és torz pszichológiailag képzett frusztrált incelek.

Érettségi… milyen hamis szó. Ha ezt megugrod, érett vagy. Pontosan tudjuk, hogy ha valaki mindent tökéletesen megugrik egy érettségin, még nagyon messze van az érett embertől. Ha nem ugorja meg, akkor is lehet még érett ember. Diplomás emberek kérdezik tőlem, hogy NATO tag-e Oroszország. Semmi nem jelent semmit. Sem kor, sem végzettség, sem nem, sem semmi. Az emberek többsége sötétben bolyong, s ez így volt mindig is. Ez a tömeg azonban még sohasem vizionált akkora szerepet önmagának, mint most, és sosem helyezte olyan magasra az önérzete saját magát, aminek közelében sincs.

10 éve alakult a Nemzeti Anarchista Mozgalom

2013 májusában, vagyis pontosan 10 évvel ezelőtt indult el a Disszidens elődje, a Nemzeti Anarchista blog és később mozgalom. Nem ez volt az első nemzeti anarchista közösség Magyarországon, a 2000-es évek végén a megboldogult Rózsa-Flores Eduardo már útjára indított egyet, de ez pár év múlva vele együtt a sírba szállt. Ettől teljesen függetlenül vette kezdetét a mi kezdeményezésünk 2013-ban. A jobboldali és baloldali ideológiák szintézisét nyíltan vállaló, azok fölé emelkedő, de mindkét világszemléletből merítő ideológia hirdetése mérföldkőnek számított. Mérföldkő volt személyesen számomra is, a (szélső)jobboldal való régóta húzódó szakításom történetében is, melynek köreiben komoly megütközést és felháborodást okozott a nemzeti anarchizmus.

Bár maga Nemzeti Anarchista Mozgalom alig 2 évet élt meg, rendkívül meghatározó időszak volt számunkra, s nem is tűnt el nyomtalanul. Nem csak egy olyan virtuális, majd később valódi közösség volt, amely által rengeteg barátot ismert meg az ember, akikkel a mai napig szoros kapcsolatban áll, de szellemileg és lelkileg is olyan egymást építő hatások értek bennünket, amely végül a nemzeti anarchizmus túlnövéséhez vezetett. A NAM közössége, egy világnézeti, ideológiai, hitéleti, pszichológiai szellemi műhellyé vált, ahol megannyi szemléletmódból érkező emberek gazdagították és formálták egymást, s ahol végül mindenki egy kicsit több és jobb emberré vált, de semmiképp sem maradt ugyanolyan, mint az előtt. Ennek eredménye lett a Disszidens, amely ideológiákon túllépve, sokkal lelkibb, szellemibb szemszögből közelít megannyi témához. Immáron felülőről vizsgálva, magát a nemzeti anarchizmust is.

A magyar nemzeti anarchista mozgalom pamfletje végül 2015 februárjára készült el teljesen, Pogány Reneszánsz címen. A jeles évforduló alkalmából most ismét közzéteszem, tudatában annak, hogy ma már nem írnám meg ezt. Néhol még visszaköszönnek benne a szélsőjobboldali konspirációk, reflexek, néhol pedig a megmosolyogtatóan naiv, lánglelkű ifjúi hevület. Azonban ha ezektől a gyermekbetegségektől és a stílusától eltekintek, a mai napig alapvetéseinek zömével azonosulni tudok. Bár azóta a világ ideológiák általi megváltásában, reformálásában nem hiszek, egy érdekes és különleges olvasmányként ajánlom mindenkinek, aki minden elfogultságtól mentesen, pusztán "kalandvágyból" szívesen olvas filozófiai, politikai, ideológiai kuriózumokat.

Link: Pogány reneszánsz pdf.

A Szkeptikus Társaság bullying taktikája

Világéletemben elleneztem az olyan negatív, gúnyos "elismeréseket", mint például az Arany-málna díj, ami pocsék színészeknek jár. Vagy most a Szkeptikus Társaság Laposföld-díja. Óhatatlanul az iskolai bullyingokat juttatja eszembe, mikor magukat menőnek érző kamaszok nyilvánosan megalázzák a látványosan legelesettebbet, gyengébbet, vagy éppen csak különböző, esetleg náluk érettebb társukat. Ennek a gúnyos nyilvános megalázásnak a legékesebb történelmi példája, mikor Dózsa Györgyöt tüzes trónon "királlyá koronázták".

Bagdy Emőke klinikai pszichológusnak már efféle fizikai brutalitást nem kell szerencsére elszenvednie, de ugyanannak az elemi, alantas állati tobzódásnak az elszenvedője. És itt teljesen mindegy is, hogy valaki tényleg tudományos szemmel nézve őrültségeket állít vagy sem. Azonban érdekes, hogy Bagdy Emőke az „ideológiai elköteleződésből fakadó rendszeres gendertagadó, homofób megnyilvánulásaiért" kapta a "díjat". Ez azért érdekes, mert a gender-elméletnél aligha lehet tudományosan ingatagabb lábakon álló elméletet találni, ami egyértelműen a progresszív baloldal ideológiai ökle. Miközben a Szkeptikus Társaság ateistái örömmel vonják kétségbe a teológia tudományágként való definícióját, és a egyház propagandájának mondják. Amivel semmi gond nincs, de a gender-elmélet esetében ugyanezt a problémát már nem akarják felismerni. Mókás az is, hogy a díj neve Laposföld-díj, így laikusok számára úgy tűnhet, mintha Bagdy Emőkének bármi köze is lenne a Lapos Föld konteóhoz. A díjon pedig illuminátus szimbólumok és gyíkemberek jelennek meg vizuálisan, így keltve azt a hatást, hogy Bagdy Emőke egy teljesen háborodott, periférikus közegnek a részese, holott csak manapság avítt, konzervatív álláspontot képviselt a nemek társadalmi szerepéről. Ez a "minden ami nekünk nem tetszik" összemosásról eszembe jut, mikor a 2000-es évek alkonyán szélsőjobboldali tüntetők a "Mocskos" jelző után a judaizmus kultúrkörébe tartozó nép közismert nevét skandálták, akkor is ha csak rendőrök vagy LMBTQ emberek voltak velük szemben. Lehet Bagdy véleményével természetesen nem egyetérteni, vitázni, de cinikus, nyilvános megalázás ezen formáját választani semmiképpen sem. Legalábbis kulturált értelmes emberek körében.

Csakhogy a Szkeptikus Társaság zömében magát tudományos, intelligens közegnek feltüntető, frusztrált komplexusos emberek közössége. Hiába mondják, hogy nem a megalázás a cél, hiába mondják, hogy nem akarnak mindenkinél okosabbnak tűnni, mégis pontosan ezt teszik. A Szkeptikus Társaság úgy bújuk a tudományos gondolkodás álcája mögé, ahogy a Lenin-fiúk egy nemes ideológiával, vagy a nyilas verőlegények a nemzettel tették. De bárminek a köntösébe is bújnak, valójában csak frusztrált emberek lesznek, akik magukat kicsit többnek szeretnék érezni azáltal, hogy másokat megaláznak.