Keresztény anarchizmus I. - Ószövetség

A keresztény anarchizmus a mainstream kereszténység számára legtöbb esetben eretnekségnek  hat, azonban ez a Lev Tolsztojtól, a híres orosz írótól induló - inkább teológiai, mintsem politikai-, irányzat számos jeles, nagyszerű hívővel büszkélkedhet ( mint Jacque Ellul francia teológus-filozófus), akik a Szentírás és az Isten szerinti társadalmi ideát, de legalábbis a hívőkre vonatkozó magatartást és társadalomhoz való viszonyulást ebben látta és látja. A félreértések elkerülése végett a legelején tisztázni kell az anarchizmus jelentését, hiszen mára mindenki saját kénye és kedve szerint használja a kifejezést, többnyire negatív előjellel, amelyeknek nem sok köze van a valódi anarchista alapgondolathoz.

Az anarchizmus - a köznyelvi formájától eltérően-, nem a káosz szinonímája, hanem alapdefinícója szerint: decentralizált rend. Ahogy József Attila fogalmazta meg " nem a rend szüli a szabadságot, hanem a szabadság szüli a rendet". Az anarchizmus alapkoncepciója, hogy az emberek közössége saját magától, organikusan és spontán képes kiépíteni alulról szervezve a megfelelő társadalmi rendszert, nem szükséges ennek rendjéhez felülről jövő, központi hatalom, mesterséges hierarchia intézmény. Sőt, az csak meggátolja és romba dönti az lokális közösségektől induló és természetesen módon kialakuló társadalmi rendet, ahogyan a ketrec is megfojtja az állatkertben a vadon élő állatok természetes életrendjét. Ez olyan emberképet feltételez, melyet Lev Tolsztoj is megtalált a keresztény emberben, amely belső, megújult lelkéből fakadóan képes a jóra. Tolsztoj fektette le azt a keresztény anarchista alapot, amely a hitmegélést önkéntes kis közösségekben megélt hit formájában képzeli el az intézményesedett egyházakkal szemben és amely megveti az állam, mint romlott emberek hierarchiáját Isten hierarchiájával szemben, s minden azzal járó negatívumot, mint a katonaság, így a keresztény anarchizmus mélységesen pacifista. Mindent a belső lelki és szellemi megújulással kíván elérni. Ennek legtöbb alapja az Újszövetségből fakad, azonban megannyi példa utal már az Ószövetségben is arra, hogy ez az ember és ember közötti, közösségi viszonyulási forma, amelyet Isten is ideának beállít. 

Ahogyan a Magyar Fejedelemség is több törzs szövetsége volt, s mindig váltották, hogy mely törzs viszi a vezető szerepet, s annak feje irányítja az egész törzsszövetséget, úgy a korai zsidó társadalom is hasonlóan működött. Ahogyan a Magyar Fejedelemség is anarchisztikusabban működött a Magyar Királyság, az Istváni államalapítás előtt, úgy Izrael is eredendően hasonló modellben élte életét Isten akaratából a 12 törzssel, mielőtt királysággá vált és centralizált állammá szerveződött, Isten eredeti akarata ellenében.

Az Ószövetség jelentős része a Bírák kora, melyről a Bírák könyve részletesen beszámol. Ekkor Izraelnek, a zsidók 12 törzsének nem volt konkrétan egy vezetője és központi hatalom, hanem a bírák, több fajta funkcióval látták el lokálisan, olykor az egész zsidóságra kiterjedően azokat a feladatokat, amelyek igazságot tettek, társadalmi problémákat orvosoltak. A bíráknak több fajtája is volt, egy-egy területre specializálódva és nem volt a rátermettségen, Istenhez való kapcsolaton kívül semmiféle központi, felülről jövő emberi kitétel, így például nők is lehettek bírák, mint Debóra. Esetünkben a Bírák könyvének mégis az a része érdekes, mikor a bírák korát a zsidók, a néptömeg lekívánja zárni. 

"Adj nekünk királyt, hogy kormányozzon minket, amint ez minden népnél szokásban van.” Sámuelnek azonban nem tetszett, amivel előálltak: „Adj nekünk királyt, hogy kormányozzon minket.” Ezért az Úrhoz fordult. De az Úr azt mondta Sámuelnek: „Tégy meg mindent, amit csak kér tőled a nép, hisz nem téged vetettek el, hanem engem vetettek el, hogy ne uralkodjam többé fölöttük. Amint velem bántak attól az időtől fogva, hogy kivezettem őket Egyiptomból mind a mai napig: elhagytak és idegen isteneknek szolgáltak, most veled is úgy bánnak. Nos hát, teljesítsd kérésüket. De figyelmeztesd őket, és ünnepélyesen mutass rá a király jogára, aki majd uralkodik fölöttük.” (1Sám 8: 4-9)

Világosan kitűnik, hogy a tömeg nyomására kell fontolóra venni a centralizációt és a hierarchikus vezetést, s maga Isten sem hagy kétséget affelől, hogy ez ellenkezik azzal, amit Ő jónak lát. Egész pontosan a szervezett állammá válást szembe állítja önmagával, vagyis azt mondja, hogy, aki hierarchikus, emberi, törvényi vezetést kíván maga fölé, az ellentétben áll azzal, hogy maga az Isten uralkodjon kizárólag az emberek felett. A történet így folytatódik:

"Erre Sámuel kihirdette a népnek, amely királyt kívánt tőle, mind, amit az Úr mondott: „Ez lesz a királynak a joga, aki majd uralkodik fölöttetek: Elveszi fiaitokat, s szekerei és lovai mellé rendeli őket – a szekerei előtt kell majd futniuk; megteszi őket az ezres és ötvenes csoportok parancsnokainak; felszántatja velük a földet és betakaríttatja a termést, hadi fölszerelést csináltat velük és szerszámot a szekereire. Elveszi lányaitokat, illatszert készíteni, főzni és sütni. Elveszi szántóföldeitekről, szőleitekből, az olajligeteitekből a legjava termést, és odaadja a tisztjeinek. Tizedet vet ki szántóitokra, szőleitekre, és azt udvari embereinek meg a tisztségviselőinek adja fizetségül. Elszedi legjobb szolgáitokat és szolgálóitokat, ökreiteket és szamaraitokat, és a maga javára dolgoztatja őket. Tizedet szed nyájaitokból, s ti magatok is a szolgái lesztek. S ha majd egyszer királyotok miatt, akit választottatok magatoknak, könyörögni fogtok, az Úr nem hallgat meg benneteket azon a napon.” De a nép nem hallgatott Sámuel szavára, hanem kijelentette: „Nem, király uralkodjék fölöttünk. Legyünk mi is olyanok, mint a többi nép: a királyunk ítélkezzék fölöttünk, ő álljon az élünkön és vezesse harcainkat.” Sámuel meghallgatta a népet, aztán az Úrhoz fordult. Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: „Teljesítsd kérésüket és adj nekik királyt!”  (1 Sám 8:10-22)

Nagyon hangsúlyos, hogy semmiféle pozitívum nem hangzik el az új államformával kapcsolatban Istentől, az ő prófétáján keresztül. Kizárólag negatívumként említi mind a hadsereg és értelmetlen hatalmi harcok megjelenését, mind az igazságtalan adóztatást és az emberek által szabott törvények általi szabadságtól való megfosztást és megbéklyózást. A néptől hangzik el, hogy " legyünk mi is olyanok, mint a többi nép". Az Isten népe itt szándékosan a pogányokhoz akar hasonlítani, és Istent nem ismerő rendszereket átvenni, holott Isten célja egyértelműen a kiválasztást, elválasztás a pogány világtól. Isten végül fájdalmasan beletörődve engedélyezi - utólagos tanító célzattal, előre látva a jövőt-, a királyság bevezetését. A történet egyértelmű, ha más uralkodik rajtunk, más törvényei és szabályai alá vagyunk vetve, mint kizárólag Isten, az szembemegy Isten ideájával és akaratával. Az Ószövetség további részében aztán egyértelművé is válik, hogy milyen negatívumokkal, háborúkkal, pártoskodással, szenvedéssel és bűnnel teli következményekkel járt ez a rendszer, még akkor is, ha ideig-óráig néha egy-egy jó uralkodó is került a trónra. Az Ószövetség által is egyértelmű: kizárólag az Isten joga uralkodni felettünk a gondviselése és a szívünkbe írt törvénye által. 

Később is megjelenik ez a motívum, mikor Jeremiásnak hirdeti meg az akkor még jövőben lévő, Jézus Krisztus által, a benne hívők számára elhozott új, lelki szövetséget. 

"Eljön az az idő – így szól az ÚR –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyet őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről; mert ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk – így szól az ÚR. 33Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az ÚR –: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az URat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az ÚR –, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre." (Jer 31-34)

Ebben a gyönyörűszép ígéretben, melynek végén a megváltás lényege is szerepel, Isten ismét egy anarchisztikus társadalmat fest le ideaként, amelyben közösségben van Ő maga és benne hívők. A törvénye nem paragrafusokban, hanem a szívekben van, s nincsen hiearchia és rangok emberek között, nincs, aki többet tud, nincs aki tanítja a másikat, mert Istenben mindenki decentralizáltan egyenlőként van jelen. Az Ószövetségben is egyértelművé teszi az Úr, hogy vagy kizárólag Ő uralkodik felettünk, spontán, lelki kapcsolat révén, vagy ellentétes vele az a rendszer, mely közbeiktat más feljebbvalókat és hierarchiákat. Az Újszövetség aztán később méginkább részletezi ezt, de már Jézus előtt is világossá vált, hogy hívő ember az államot, mesterséges emberi intézményeket nem helyeselhet. 

 
       Saul, Izrael első királyának halála, mikor is öngyilkos lett egy véres és kegyetlen csata után

A keresztény hatalom, mint Antikrisztus

 Kirill pátriárka az orosz ortodox egyház feje, azt nyilatkozta nem régiben, hogy az Ukrajna elleni harcokban meghalni, egyenes út az üdvösséghez. Ez a középkori keresztes hadjáratok gyalázatos hangulatát idéző mondat minden jóérzésű ember lelkében visszatetszést kelt, akibe Krisztus legalább nyomokban jelen van a kultúra és a nyugati társadalomban való szocializáció okán. Ellenben a keresztény jelzővel megbillogozott kormányunkkal, aki nem csak ezt a Kirillt külön megmentette a személyes EU-s szankcióktól, de ezen mondata után sem kezdett jelezni a keresztényi lelkiismeret bennük. Sőt, Semjén Zsolt teológus kolléga vígan fogadja el a háborút istentelen aljassággal istenitő pátriárka kitüntetését. 

Akárhogyan forgattam, nyálaztam a katolikus és protestáns dogmatikákat, melyek igyekeznek megindokolni, hogy bizonyos esetekben miért lehet, sőt kell ölni háborúban, nem igazán győztek meg. Annak a Megváltónak a követői igyekeznek izzadságszagúan összelogikázni az önvédelemből elkövetett háborút, gyilkosságot, amely Megváltó soha semmilyen körülmények között nem alkalmazott erőszakot, akkor sem, mikor igaztalanul megvádolták, megverték, megkínozták és kínhalálra küldték. Kifejezetten megdorgálja Pétert, aki karddal akarja megvédeni mesterét. Annak a Krisztusnak a névleges követői kampányolnak évszázadok óta nemes és Istennek tetsző önvédelemből elkövetett személy és nemzetvédelem mellett, amely Krisztus utolsó erejével is igaztalan megkínzóinak és gyilkosainak annyit kívánt, hogy " Bocsáss meg nekik Atyám, mert nem tudják mit cselekszenek". Lehet oldalakon át logikázni a kivételes ölés mellett, de nincs az az oldalszám, sem hivatkozás és lábjegyzet, ami meggyőzne erről, ha Jézus Krisztusra gondolok. Nincs gyilkosság. Soha, semmikor. Nincs nemzet védelmében, sem önvédelemből sem. Krisztust követő ember nem félti a mulandó életét ebben a porfészek világban. Azért Krisztus követő, mert követi Krisztus útját, ha kell úgy, ahogy maga Jézus, a világ szemében dicstelen, gyáva, megalázó halálba.

Kevés mérgezőbb dolog van, mint az intézményesedés egy keresztény közösség esetében és főként az állammal való szimbiózisnak. Persze ilyenkor azok, akik szeretnének kényelmes életet a földön és közben még keresztényként is pózolni, azok foggal körömmel kapaszkodnak ilyen kijelentések esetében a Róma 13.-ba, mint megváltójukba. Mert ugyan a jóérzésű lélek érezteti, hogy az intézményesedett egyház és az állammal való bizniszelés rohadtul nem krisztusi, azért szeretnék megindokolni ennek az ellenkezőjét. 

"Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett. Aki tehát ellene szegül a hatalomnak, az az Isten rendelésének áll ellen; akik pedig ellenállnak, azok ítéletet vonnak magukra. Mert a jócselekedet miatt nem kell félni az elöljáróktól, hanem csak a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle: mert Isten szolgája az a te javadra. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi." ( Róm 13. 1-4)

Pál itt nem mond újdonságot abban a tekintetben, hogy minden hatalom Istentől származik. Ezt már Jézus is mondja Pilátusnak, mikor azt mondja neki " nincs más hatalmad, csak, amit fentről kaptál". Minden, ami történik Isten tudtával történik, még a Sátán tevékenysége is, de ez nem azt jelenti, hogy ezen dolgok és "kapott" hatalmak jók lennének és Istennek tetszők. Az a rész már izgalmasabb, hogy ennek a kapott világi hatalomnak nem szegülhet ellen egy hívő. Azonban ez pár pillanatig lehet meglepő, hiszen mégis miért akarna egy hívő ember lázadozni, kormányokat dönteni és rendszertváltani itt a világban? Keresztény ember értékrendje és perspektívái teljesen más dimenzióban mozognak. Hitének alapja, hogy ezen világ romlott, ideiglenes állapot, melynek vége és újjászületése szükségszerűen bekövetkezik. Aki forradalmasdit játszik, az az ebbe vetett hitének hiányáról tanúskodik. Ennek kontextusában érthető mikor Pál arról beszél, hogy ezen hatalmi rendszeren keresztül, úgymond büntetésben részesül a rossz. Fontos, hogy itt hívők csoportjáról beszél, nem pedig univerzálisan rossz emberekről. Istentelen rossz embereknek sok esetben éppen kedvez ezen világ rendszere. Azt a szakaszt azonban, melyben, mint Isten szolgáját mutatja be az államhatalmat, amely a javadat szolgálja ha jót teszel, s megjutalmaz, egy másik igeszakasz segít megérteni. 

"Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak, mint a legfőbb hatalomnak, akár a helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére. Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát, mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái. Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek. Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében."(1.Pt. 12-20)

Péter apostol itt eleve olyan szövegkörnyezetben beszél már, melyben arra szólít fel, hogy a pogányok között ne okozzanak megbotránkozást a keresztények. Ezért beszél a nem hiábavalóan lázadozó, ellenben tisztességes, higgadt életmódról. De későbbiekben érkezik el az a rész, ahol magyarázatot kap egyben az is, hogy a Biblia miként érti azt, hogy az államhatalom a keresztény ember javát szolgálja ha jót cselekszik. Itt már megjelenik az, hogy ha az ember jót cselekszik, akkor is szenvedést kap érte. Péter mind a rosszért, mind a jóért retorziót helyez kilátásba a felettes hatalmak részéről. A hibáért kapott retorizó, mint jellemfejlődési lehetőség, a jóért kapott szenvedés, mint nemes kiállás a hitben abban a világban mely megveti a jót. Krisztus példáját és szenvedését követve és abban azonosulva. A pozitívumok kizárólag úgy értendők, mint nemes mártírhalál az arénákban és a levert vesék az ÁVH fogdáiban. Az államhatalom és intézményrendszerek ebben a kontextusban értelmezhetők helyesen Krisztus lelkületének fényében. Ezek pedig nem olyan pozitívumok, melyekre az ember jószívvel azt mondja, hogy helyesli a létüket, sőt kooperál velük. Külön érdekességként megjegyezném, hogy egyik kontextus sem beszél úgy a hatalomról, mint amiben keresztények foglalnak helyet. A hatalom minden szövegkörnyezetben valami nem-keresztény entitás a szenvedő, kiszolgáltatott keresztények felett. 

Ennek fényében (is) keresztény államról, kontinensről beszélni nonszensz. Keresztény honvédő háborúról pedig végképp. Egy másik hosszú téma lenne, de bizonyos berkekben nagy vitát kavar, hogy mit is jelent az Antikrisztus. Sokak szemében az Antikrisztus maga a romlottság, a gender-ideolgóia, az LMBTQ, a muszlimok, az ateizmus stb. Viszont ezekben semmi újdonság nincs, ezek egyszerű pogány dolgok. Az istennélküli ember hétköznapi életének velejárói, nagyobb folyamatokban és cím szavakba kihelyezve. Az Antikrisztus éppen úgy akar kinézni, mint Krisztus. Annak álruhájában jön el és az ő nevében beszél. Ahogy a Biblia is mondja a Sátán " a fényesség angyalának álruhájában jön el". Ott ahol pedig a háború, gyilkosság néha helyeslendő, az állami vagyonok pedig felhasználandók, egyre inkább úgy tűnik, hogy az igazi sötétség és istenkáromlás minden olyan dolognál lelhető fel, ami a neve elé "keresztény" billogot biggyesztett.