Kereszténység és poltikai hatalom nem lehetséges együtt

 A hatalom korrumpál. Előhozza a legjobb szándékú emberből is a leggyarlóbb énjét olykor. Éppen ezért a kereszténység és a hatalmi pozíció összeegyeztethetetlen. Nincs más hatalom csak az Isten. Minden más hatalom egy keresztény részéről az Isten szerepének eljátszása, meggyalázása. Az ókeresztények körében ez magától értetődő volt. A 380-as államvallássá tétele Rómában azonban megmérgezte a korai egyházat és végül a katolicizmus teológiájának szerves részévé tette, hogy az egyház világi hatalma szükségszerű, mi több Isten által rendelt feladat. A protestantizmus hamar kisiklott ugyanezen a terepen, miután Luthert a német választófejedelem mentette meg a katolikus egyház bosszújától. Ezért a katolicizmus önmaga világi hatalmára épít, míg a protestáns fő irányzatok a nemzeti hatalom segédjeivé degradálódtak.

Bár hosszú teológiai értekezései vannak a népegyházaknak arra, hogy miért helyes a világi hatalommal való cinkoskodás és van lehetőség a keresztények hatalmi pozíció vállalására, a Biblia viszonylag világos útmutatást ad erre. Ha arról nem is beszélünk, hogy maga Jézus utasítja vissza a világi hatalmat a pusztai kísértés során:

"Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Mt 4: 8.10)

Pál apostol a Róma 13-ban értekezik részletesebben a világi hatalomról, amelyet a hatalmat akaró keresztények nagy mankóként használnak. Itt Pál azt mondja:

"Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.Aki tehát nem engedelmeskedik a hatalomnak, az Isten rendelkezésével fordul szembe; akik pedig szembefordulnak vele, azok maguknak köszönhetik ítéletüket.Mert nem a jó cselekedet miatt kell félni az elöljáróktól, hanem a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle,mert Isten szolgája ő neked a jó elősegítésére." (Róm. 13:1-4)

Ez a szakasz azonban nem értelmezhető az egész levél kontextusa és történelmi helyzete nélkül. Itt Pál válasza egyértelműen kiderül a későbbiekben, hogy az adófizetés helyességére vonatkozik. Tágabb értelemben a korabeli gyülekezet passzív, esetleg aktív ellenállására a fennálló hatalommal szemben. Maga a korai keresztény közösségek kiindulási alapja a világi hatalom felé negatív, ami valamilyen ellenállást óhajtana kifejteni felé. Pál itt arra hívja fel a figyelmet, hogy a keresztényeknek nem evilág politikai, társadalmi megváltoztatása a célja és feladata, ezért az ilyen jellegű aktív politikai ellenállástól tartózkodjanak. Nem kell a rendszert megdönteni, nem az országot kell megmenteni, hanem lelkeket.

Másrészt itt Pál úgy tűnik valamiféle pozitív hangnemben beszél a világi hatalomról, amely Istentől származik és végre is hajtja Isten ítéletét rajtunk. Azonban ne feledjük, hogy egy olyan korban írja ezt, mikor ez a hatalom keresztényeket visz tömegével arénákba élve széttépetni oroszlánokkal és aktívan üldözi, gyilkolja a hívőket. Itt tehát az Isten rendeltetése semmiben nem másabb, mint a Jézust kivégző római politikai hatalom rendeltetése. Az állam dícsérete pedig a jócselekedetekért nem a világi haszon és kézzelfogható pozitívumok, hanem az üldözés, kivégzés a jót cselekvő keresztények számára. Ezt csak megerősíti Péter apostol, amikor hasonlóan beszél másutt:

"Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak mint a legfőbb hatalomnak. (...) Ti, szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát adott nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek." (1.Pt 2:18-21)

Itt már világosan látszik, hogy a fennálló hatalomnak való engedelmesség és ennek a hatalomnak a "dícsérete" nem más, mint lehetőség a szenvedésre és az üldözésre, ahogyan Krisztust is üldözte, megkínozta, majd megölte a hatalom. A vele való hasonulás lehetősége pedig hatalmas dicsőség egy keresztény számára, ha méltónak találtatik arra a sorsra, amit maga az emberré lett Isten szenvedett el. Ebben segít a világi hatalom öntudatlanul Istennek, eképpen telejsíti be Isten rendelkezését és eképpen kell érteni azt, ha valaki dícséretet kap a jóért a fennálló hatalomtól. A Sátán gonoszságát és megnyilvánulásait használja Isten szüntelen, hogy fejlesszen, megerősítsen embereket, úgy tartozik a politikai hatalom is ebbe a sátáni repetoárba, amit Isten képes felhasználni a maga akarata szerint, s dicsőségben, jutalomban részesíteni a híveket. Amely dícséret igazságtalanságot, szenvedést és halált jelent a legjobbak számára, mellyel elnyerhetik az üdvösség koronáját. Minden más a hatalomtól csak a bűn útja.

Így a magukat kereszténynek tartó politikusok, gazdasági hatalommal bíró emberek nem számíthatnak sok jóra a túlvilágon, ha itt ebben a világban már valóban kényelmes, élvezetes jutalmat, anyagi javakat, befolyást kaptak a világi hatalomtól. Róluk mondja Jézus:

"Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!"

A keresztény hatalom, mint Antikrisztus

 Kirill pátriárka az orosz ortodox egyház feje, azt nyilatkozta nem régiben, hogy az Ukrajna elleni harcokban meghalni, egyenes út az üdvösséghez. Ez a középkori keresztes hadjáratok gyalázatos hangulatát idéző mondat minden jóérzésű ember lelkében visszatetszést kelt, akibe Krisztus legalább nyomokban jelen van a kultúra és a nyugati társadalomban való szocializáció okán. Ellenben a keresztény jelzővel megbillogozott kormányunkkal, aki nem csak ezt a Kirillt külön megmentette a személyes EU-s szankcióktól, de ezen mondata után sem kezdett jelezni a keresztényi lelkiismeret bennük. Sőt, Semjén Zsolt teológus kolléga vígan fogadja el a háborút istentelen aljassággal istenitő pátriárka kitüntetését. 

Akárhogyan forgattam, nyálaztam a katolikus és protestáns dogmatikákat, melyek igyekeznek megindokolni, hogy bizonyos esetekben miért lehet, sőt kell ölni háborúban, nem igazán győztek meg. Annak a Megváltónak a követői igyekeznek izzadságszagúan összelogikázni az önvédelemből elkövetett háborút, gyilkosságot, amely Megváltó soha semmilyen körülmények között nem alkalmazott erőszakot, akkor sem, mikor igaztalanul megvádolták, megverték, megkínozták és kínhalálra küldték. Kifejezetten megdorgálja Pétert, aki karddal akarja megvédeni mesterét. Annak a Krisztusnak a névleges követői kampányolnak évszázadok óta nemes és Istennek tetsző önvédelemből elkövetett személy és nemzetvédelem mellett, amely Krisztus utolsó erejével is igaztalan megkínzóinak és gyilkosainak annyit kívánt, hogy " Bocsáss meg nekik Atyám, mert nem tudják mit cselekszenek". Lehet oldalakon át logikázni a kivételes ölés mellett, de nincs az az oldalszám, sem hivatkozás és lábjegyzet, ami meggyőzne erről, ha Jézus Krisztusra gondolok. Nincs gyilkosság. Soha, semmikor. Nincs nemzet védelmében, sem önvédelemből sem. Krisztust követő ember nem félti a mulandó életét ebben a porfészek világban. Azért Krisztus követő, mert követi Krisztus útját, ha kell úgy, ahogy maga Jézus, a világ szemében dicstelen, gyáva, megalázó halálba.

Kevés mérgezőbb dolog van, mint az intézményesedés egy keresztény közösség esetében és főként az állammal való szimbiózisnak. Persze ilyenkor azok, akik szeretnének kényelmes életet a földön és közben még keresztényként is pózolni, azok foggal körömmel kapaszkodnak ilyen kijelentések esetében a Róma 13.-ba, mint megváltójukba. Mert ugyan a jóérzésű lélek érezteti, hogy az intézményesedett egyház és az állammal való bizniszelés rohadtul nem krisztusi, azért szeretnék megindokolni ennek az ellenkezőjét. 

"Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett. Aki tehát ellene szegül a hatalomnak, az az Isten rendelésének áll ellen; akik pedig ellenállnak, azok ítéletet vonnak magukra. Mert a jócselekedet miatt nem kell félni az elöljáróktól, hanem csak a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle: mert Isten szolgája az a te javadra. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi." ( Róm 13. 1-4)

Pál itt nem mond újdonságot abban a tekintetben, hogy minden hatalom Istentől származik. Ezt már Jézus is mondja Pilátusnak, mikor azt mondja neki " nincs más hatalmad, csak, amit fentről kaptál". Minden, ami történik Isten tudtával történik, még a Sátán tevékenysége is, de ez nem azt jelenti, hogy ezen dolgok és "kapott" hatalmak jók lennének és Istennek tetszők. Az a rész már izgalmasabb, hogy ennek a kapott világi hatalomnak nem szegülhet ellen egy hívő. Azonban ez pár pillanatig lehet meglepő, hiszen mégis miért akarna egy hívő ember lázadozni, kormányokat dönteni és rendszertváltani itt a világban? Keresztény ember értékrendje és perspektívái teljesen más dimenzióban mozognak. Hitének alapja, hogy ezen világ romlott, ideiglenes állapot, melynek vége és újjászületése szükségszerűen bekövetkezik. Aki forradalmasdit játszik, az az ebbe vetett hitének hiányáról tanúskodik. Ennek kontextusában érthető mikor Pál arról beszél, hogy ezen hatalmi rendszeren keresztül, úgymond büntetésben részesül a rossz. Fontos, hogy itt hívők csoportjáról beszél, nem pedig univerzálisan rossz emberekről. Istentelen rossz embereknek sok esetben éppen kedvez ezen világ rendszere. Azt a szakaszt azonban, melyben, mint Isten szolgáját mutatja be az államhatalmat, amely a javadat szolgálja ha jót teszel, s megjutalmaz, egy másik igeszakasz segít megérteni. 

"Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak, mint a legfőbb hatalomnak, akár a helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére. Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát, mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái. Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek. Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében."(1.Pt. 12-20)

Péter apostol itt eleve olyan szövegkörnyezetben beszél már, melyben arra szólít fel, hogy a pogányok között ne okozzanak megbotránkozást a keresztények. Ezért beszél a nem hiábavalóan lázadozó, ellenben tisztességes, higgadt életmódról. De későbbiekben érkezik el az a rész, ahol magyarázatot kap egyben az is, hogy a Biblia miként érti azt, hogy az államhatalom a keresztény ember javát szolgálja ha jót cselekszik. Itt már megjelenik az, hogy ha az ember jót cselekszik, akkor is szenvedést kap érte. Péter mind a rosszért, mind a jóért retorziót helyez kilátásba a felettes hatalmak részéről. A hibáért kapott retorizó, mint jellemfejlődési lehetőség, a jóért kapott szenvedés, mint nemes kiállás a hitben abban a világban mely megveti a jót. Krisztus példáját és szenvedését követve és abban azonosulva. A pozitívumok kizárólag úgy értendők, mint nemes mártírhalál az arénákban és a levert vesék az ÁVH fogdáiban. Az államhatalom és intézményrendszerek ebben a kontextusban értelmezhetők helyesen Krisztus lelkületének fényében. Ezek pedig nem olyan pozitívumok, melyekre az ember jószívvel azt mondja, hogy helyesli a létüket, sőt kooperál velük. Külön érdekességként megjegyezném, hogy egyik kontextus sem beszél úgy a hatalomról, mint amiben keresztények foglalnak helyet. A hatalom minden szövegkörnyezetben valami nem-keresztény entitás a szenvedő, kiszolgáltatott keresztények felett. 

Ennek fényében (is) keresztény államról, kontinensről beszélni nonszensz. Keresztény honvédő háborúról pedig végképp. Egy másik hosszú téma lenne, de bizonyos berkekben nagy vitát kavar, hogy mit is jelent az Antikrisztus. Sokak szemében az Antikrisztus maga a romlottság, a gender-ideolgóia, az LMBTQ, a muszlimok, az ateizmus stb. Viszont ezekben semmi újdonság nincs, ezek egyszerű pogány dolgok. Az istennélküli ember hétköznapi életének velejárói, nagyobb folyamatokban és cím szavakba kihelyezve. Az Antikrisztus éppen úgy akar kinézni, mint Krisztus. Annak álruhájában jön el és az ő nevében beszél. Ahogy a Biblia is mondja a Sátán " a fényesség angyalának álruhájában jön el". Ott ahol pedig a háború, gyilkosság néha helyeslendő, az állami vagyonok pedig felhasználandók, egyre inkább úgy tűnik, hogy az igazi sötétség és istenkáromlás minden olyan dolognál lelhető fel, ami a neve elé "keresztény" billogot biggyesztett.