A hatalom korrumpál. Előhozza a legjobb szándékú emberből is a leggyarlóbb énjét olykor. Éppen ezért a kereszténység és a hatalmi pozíció összeegyeztethetetlen. Nincs más hatalom csak az Isten. Minden más hatalom egy keresztény részéről az Isten szerepének eljátszása, meggyalázása. Az ókeresztények körében ez magától értetődő volt. A 380-as államvallássá tétele Rómában azonban megmérgezte a korai egyházat és végül a katolicizmus teológiájának szerves részévé tette, hogy az egyház világi hatalma szükségszerű, mi több Isten által rendelt feladat. A protestantizmus hamar kisiklott ugyanezen a terepen, miután Luthert a német választófejedelem mentette meg a katolikus egyház bosszújától. Ezért a katolicizmus önmaga világi hatalmára épít, míg a protestáns fő irányzatok a nemzeti hatalom segédjeivé degradálódtak.
Bár hosszú teológiai értekezései vannak a népegyházaknak arra, hogy miért helyes a világi hatalommal való cinkoskodás és van lehetőség a keresztények hatalmi pozíció vállalására, a Biblia viszonylag világos útmutatást ad erre. Ha arról nem is beszélünk, hogy maga Jézus utasítja vissza a világi hatalmat a pusztai kísértés során:
"Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Mt 4: 8.10)
Pál apostol a Róma 13-ban értekezik részletesebben a világi hatalomról, amelyet a hatalmat akaró keresztények nagy mankóként használnak. Itt Pál azt mondja:
"Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.Aki tehát nem engedelmeskedik a hatalomnak, az Isten rendelkezésével fordul szembe; akik pedig szembefordulnak vele, azok maguknak köszönhetik ítéletüket.Mert nem a jó cselekedet miatt kell félni az elöljáróktól, hanem a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle,mert Isten szolgája ő neked a jó elősegítésére." (Róm. 13:1-4)
Ez a szakasz azonban nem értelmezhető az egész levél kontextusa és történelmi helyzete nélkül. Itt Pál válasza egyértelműen kiderül a későbbiekben, hogy az adófizetés helyességére vonatkozik. Tágabb értelemben a korabeli gyülekezet passzív, esetleg aktív ellenállására a fennálló hatalommal szemben. Maga a korai keresztény közösségek kiindulási alapja a világi hatalom felé negatív, ami valamilyen ellenállást óhajtana kifejteni felé. Pál itt arra hívja fel a figyelmet, hogy a keresztényeknek nem evilág politikai, társadalmi megváltoztatása a célja és feladata, ezért az ilyen jellegű aktív politikai ellenállástól tartózkodjanak. Nem kell a rendszert megdönteni, nem az országot kell megmenteni, hanem lelkeket.
Másrészt itt Pál úgy tűnik valamiféle pozitív hangnemben beszél a világi hatalomról, amely Istentől származik és végre is hajtja Isten ítéletét rajtunk. Azonban ne feledjük, hogy egy olyan korban írja ezt, mikor ez a hatalom keresztényeket visz tömegével arénákba élve széttépetni oroszlánokkal és aktívan üldözi, gyilkolja a hívőket. Itt tehát az Isten rendeltetése semmiben nem másabb, mint a Jézust kivégző római politikai hatalom rendeltetése. Az állam dícsérete pedig a jócselekedetekért nem a világi haszon és kézzelfogható pozitívumok, hanem az üldözés, kivégzés a jót cselekvő keresztények számára. Ezt csak megerősíti Péter apostol, amikor hasonlóan beszél másutt:
"Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak mint a legfőbb hatalomnak. (...) Ti, szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát adott nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek." (1.Pt 2:18-21)
Itt már világosan látszik, hogy a fennálló hatalomnak való engedelmesség és ennek a hatalomnak a "dícsérete" nem más, mint lehetőség a szenvedésre és az üldözésre, ahogyan Krisztust is üldözte, megkínozta, majd megölte a hatalom. A vele való hasonulás lehetősége pedig hatalmas dicsőség egy keresztény számára, ha méltónak találtatik arra a sorsra, amit maga az emberré lett Isten szenvedett el. Ebben segít a világi hatalom öntudatlanul Istennek, eképpen telejsíti be Isten rendelkezését és eképpen kell érteni azt, ha valaki dícséretet kap a jóért a fennálló hatalomtól. A Sátán gonoszságát és megnyilvánulásait használja Isten szüntelen, hogy fejlesszen, megerősítsen embereket, úgy tartozik a politikai hatalom is ebbe a sátáni repetoárba, amit Isten képes felhasználni a maga akarata szerint, s dicsőségben, jutalomban részesíteni a híveket. Amely dícséret igazságtalanságot, szenvedést és halált jelent a legjobbak számára, mellyel elnyerhetik az üdvösség koronáját. Minden más a hatalomtól csak a bűn útja.
Így a magukat kereszténynek tartó politikusok, gazdasági hatalommal bíró emberek nem számíthatnak sok jóra a túlvilágon, ha itt ebben a világban már valóban kényelmes, élvezetes jutalmat, anyagi javakat, befolyást kaptak a világi hatalomtól. Róluk mondja Jézus:
"Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése