Sárkány Zsombor- Mi lesz veled Európa?

A globális szerepek a 21. század eleje óta nagyban átrendeződtek. Feltörtek olyan térségek és országok amik korábban nem tartoztak a világ élvonalába és magunknak követelték a nagyhatalom jelzőt és a vele járó státuszt. Ennek a csoportnak legkézzelfoghatóbb és legfényesebb példája Kína.. Mindenki a kínai gazdasági sikertörténetről beszél, elemzők hada esik neki a menyei királyságnak grafikonokkal és táblázatokkal felfegyverezve.

Azonban egy lényeges kérdést nem nagyon teszünk fel se mi, se az úgynevezett vezetőink. Mi fog történni a trón fosztott Európával? Egyértelmű, hogy a felemelkedő új szuperhatalmakkal nem tudja kontinensünk tartani a gazdasági versenyt. De második kérdésünk az után, hogy mi lesz velünk az kéne legyen, hogy érdemes-e ebben a versenyben részt venni ?
Nem mindegy ugyanis, hogy valaki úgy növeli a tömegét, hogy hájat növeszt vagy úgy ha izmokat. Az agyon dicsért fejlődő országok hiába húznak fel végtelen mennyiségű szénerőművet és hiába építenek annál is több szennyező gyárat csak hájat gyűjtenek magukra, és aki elhízik az bizony megbetegszik. Kontextusaiba kell helyezni a világ többi részének gazdasági fejlődését és a grafikonok meg a táblázatok mellet azt is kell látnunk, hogy a környezet ennek igencsak a kárát látja. Ezen a téren viszont nálunk európaiaknál a labda. Az Unió talán az egyedüli olyan állam szintű szerveződés ami alapelvének tűzte ki a környezet védelmét és a természeti erőforrások fenntartható használatát. Azonban ezt az elit nem így látja, vezetőink továbbra is részt szeretnének venni a globális hízóversenyben mialatt a környezetvédelemből származó előnyöket kéne kibontakoztatni. Az idegen hatalmak gazdasági befolyása alól csak ez adhat kibúvót. Nem, nem veszünk továbbra is részt a játszmában és ezért nem is a vezetőink hanem mi polgárok tehetünk a legtöbbet. A fogyasztási szokásaink a munkahely vagy szakma választásunk, mind segíthetnek nagyszerű kultúráink és társadalmaink autonómmá tételében és a globális gazdaságtól való függés csökkentésében. És ha valakik a világon az európaiak  igazán megtehetik hiszen ellentéten sok fejlődő országgal, a környezeti adottságok és az, hogy igyekszünk vigyázni is rájuk ezt maximálisan lehetővé teszik. Én személy szerint nem a nehéziparban vagy a pénzügyi szolgáltatásokkal való virtuális kereskedelemben látok esélyt a fennmaradásra, hanem a hagyományok szerint (nem indrusztriális módszerekkel és mértékben) dolgozó mezőgazdaságban, az iparunk megújuló, tiszta energiával való ellátásában. Ez adhat Európának még egy esélyt mielőtt az egyik óriás finoman szólva az érdekszférájába von minket szőröstől bőröstől.

Sárkány Zsombor

Horváth Martin- A Sátán jobboldala

Eljött az ideje pár szót szólni aktuálpolitikai vonatkozásban, bármennyire is nem szeretem. Azonban a jelenlegi aktuális politikai mocsár sokkal de sokkal mélyebb világnézeti folyamatokra és veszélyekre világít rá, így szükségességét érzem. 

A baloldali és liberális vészmadarak hisztijének új tetőpontja a terrorveszélyre hivatkozó, új alkotmánymódosítás témája lett. Tömören ennek értelmében a kormány terrorveszélyre hivatkozva, külön jogosítványokat kapna és figyelmen kívül hagyhatna jó pár törvényt. Korlátozhatná ilyen helyzetbe a médiumok tartalmát, ellenőrizhetné az e-mail, postai forgalmat, betilthat rendezvényeket stb. Bár a balliberális oldalnak egy szava nem lehetne, aggodalmaiknak helyt adok. Egész pontosan azt mondanám itt végre olyasvalakiknek kéne felszólalni, aki hiteles, aki nem a lejáratott baloldal és a nevetségessé lett európai liberálisok táborába tartozik. Mert a jobboldal hallgat, mert a jobboldal a Fidesz lett. Én pedig habár megvetem a jobb-bal ideológiai skálának a felosztását, ha már ebbe kell betájolni magunkat akkor azt kell mondanom alapvetően( de nem mindenbe) jobboldali értékeket vallok. Úgy mint a nemzeti, kulturális, etnikai identitás fontossága, a spiritualitás, a vallás, a hit előtérbe helyezése. Elméletileg ezeket az értékeket képviseli most  a hatalom, ezen címkékkel járul a társadalom elé, így definiálja magát és kürtöli szét a világba, hogy a nemzet és a keresztény eszmeiség az ő vezérfonala. Én egy keresztény ember vagyok, a magyar identitás szellemiségének felvállalásával.. Ezek az én értékeim amit Orbán hangoztat, és mivel az enyémek is, és ismerem őket ennél fogva, egy valamit biztosan tudok: Orbán és a bagázsa nem keresztény és nem a magyar nemzet szellemi értékeinek birtokosa. Jelenleg az én értékeimet hazudják magukénak és ország, világ előtt mocskolják be a hiteltelenségükkel őket. Ha valakinek ebben az országban "hisztizni" kéne akkor azok a magukat "jobboldali" értékelvűnek valló emberek. 

Azonban részükről nagy a csend. Ennek az oka, hogy mélységesen kevesen vannak. Hiába van ebben az országban mindenki automatikusan ízig-vérig magyarrá téve és minden magyar kereszténnyé, sőt, maga az ország "keresztény országgá". Valójában ezzel a névleges műnacionalista, keresztény jelzővel illetett retorikával többet ártanak a nemzeti érzületnek és a hitnek, mint a legvadabb liberalizmus. Ennek pedig egy nagyon mély eszmei, pszichológiai oka van. 

Eredendően az archaikus korban az emberben ösztönös volt a saját nációja és szokásai iránti elkötelezettség, annak megélése, átélése, gyakorlása. Az érzés, a szellemiség, a lelkület pulzált bennük és ebből adódóan átéreztek valamit ami miatt valami objektív igazsághoz közelítettek és az erkölcsöt magukévá tették. Azonban a kora középkorra a népesség már növekedett, gyarapodott. Tömeggé vált. A tömeg növekedésével fordított arányban pedig erre a spiritualitásra, az átérzésre való hajlam és minőség romlani kezdett. Mikor pedig az államiság a védőszárnyai alá kívánta venni ezt a szellemi tekintetben, minőségbélileg alacsony szinten lévő tömeget, akkor a törvények, erkölcsi szabályok és dogmák formájában kijelölt nekik egy keretet. Ez azonban azt eredményezte, hogy nem érezték át azoknak az értékeknek a valóságát és valódi mibenlétét. Egyszerűen kötelező jelleggel betartották. Aztán a felvilágosodás destruktív erői neki álltak ezeket az értékeket megkérdőjelezni és szétzilálni. Láthatjuk romlott, fejtetőre állt, fertőben tocsogó világunk ékes példáját, hogy ez hova vezetett. Sokan már ekkor felismerték, hogy ez káros folyamat és a régi értékrendszer, ami a rendet fenntartotta helyes. Értették...hangsúlyozom értették, de már ők sem érezték át. Ebből a gondolatból született meg a konzervativizmus. A konzervativizmus amelyet zászlójára tűzött oly' sok rendszer, s tűzni a 2010 utáni Magyarország is. A konzervatív értékeket képviseli és erőlteti és próbálja rátukmálni a társadalomra. A társadalom pedig nem érzi át, ahogy a magukat konzervatívoknak vallók se. Helyesnek vélik, de nem érzik át azokat az értékeket. Az 1900-as évek elején emlegetett "Konzervatív forradalom" úgy tűnik elindult, és megmutatta, hogy a világnak nem csak konzervatív forradalomra van szüksége, hanem a konzervativizmusnak magának is forradalmi újragondolásra lenne szüksége. 

A tényállás, hogy itt nem ezeket a nemes értékeket képviselők kezdenek szellemi munkába, és értetik meg, vagy vezetik rá az embereket, hogy ezek az értékek bizony nemesek, hanem ezeket az értékeket görcsös erőlködésükben bemocskolják. Ezek még mindig a tömegemberek akik nem érzik át az életet, hanem a gyenge jellemű, buta tömegember aki ragaszkodik valamihez, mert önmagától képtelen megtalálni a helyes utat, sőt..bármilyen utat. Ezért ellopja az én értékeimet, ellopja a hazafiasságot, ellopja Istent és vásári árucikké zülleszti le. Ez az egész magyar jobboldalnak nevezett politikai zsákutcával a helyzet, a jobbközéptől a legszéléig. Ez a konzervatív jobboldal fél. Fél és retteg a szabadságtól. Retteg mert ők a konzervatív értékekbe kapaszkodó gyenge emberek, akik a szabadsággal nem tudnak mit kezdeni. Ideológiát faragtak belőle és az ellentétpárja a világban egy materialista, internacionalista fertő. Még az esélyei is jók így az emberek meggyőzésére. Egyik kutya, másik eb. Csak míg az utóbbi nyíltan támadja a hagyományos értékeket, addig a jelen jobboldala miközben azt hiszi képviseli, úgy nyúzza rongyossá és gyűlölteti meg az emberekkel. De azok már nem fogják látni, hogy a konzervatív értékek köntöse volt kopott és hitetlen, hanem magát a nemzetiségi, vallási kulturális értékeket okolják majd. Sokkal hatékonyabban és bestiálisabban járatják le hagyományos örökségünk, mint bármelyik kommunista vagy liberális. Ennek oka ez a görcsösség, a görcsösség amiből "jobboldali értéket" faragtak. 

Mivel ezek a konzervatív korlátokba kapaszkodó, önnön szabadságukkal semmit kezdeni nem tudó emberek vezénylik a jobboldalt, az elsődleges szempontjuk- az amúgy jogos modern kori, erkölcsi, szellemi káosszal szemben- a rend biztosítása és helyreállítása. Erre a rendre és biztonságra valójában ők vágynak a legjobban, személyesen. Persze univerzális értéknek állítják be, ami úgy általánosságban érvényes a világra. Így autoriter politikát folytatnak. Az individualizmust pedig ellenségnek kiáltják ki. A tévedésük abban áll, hogy a nemzet hangsúlyozása és a keresztény hit nevében való cselekvés nem kreál rendet. Ezeket is a rendbe, a hatalom korlátai közé taszítja be, annak részévé teszi. Pedig sem a nemzetet, sem a kultúrát, sem a vallást nem hatalmi ágnak "találták ki". Így ezen értékek kalitkába zárva, nem megfelelően használva elsorvadnak, valódi jelentésüket vesztik és elhalnak. Így pusztítja el ez a fajta gondolkodásmód azokat az értékeket amiket védeni szándékozott. Úgy pusztítja akárcsak a marxizmus, a materializmus és a felvilágosodás alapideológiái óhajtják elpusztítani. Indirekt módon indította útnak a felvilágosodás a konzervativizmust, de ugyanaz a vége. Mindig is voltak akik felismerték ennek a természetét többé kevésbé. Ortega úgy kritizálja a nyugati kapitalista tömegembert, hogy közben egyáltalán nem áradozik régi birodalmakról, Spengler pedig hiába látta a Nyugat alkonyát, sosem feküdt le a nemzetiszocialistáknak. 

Kevesen vannak ma is azok akik értik és érzik is ezt. A platóni elmélet pedig megvalósulni látszik, mi szerint a demokrácia(csőcselék uralma) kitermeli a türanoszt, a zsarnokok uralmát. A Sátán ravasz terve rajzolódik ki, még ha a jóság angyalainak is tüntetik fel magukat. Hiába papolnak kereszténységről és Jézusról, és erőltetik a kötelező hittant, vagy nevezik "keresztény Magyarországnak" a hazánkat. Krisztus Királyságán kívül nem szól az írás arról, hogy egy ország keresztény lehet. Csak arról, hogy itt a földön, a világ fejedelme a Sátán. Ebben vesz részt a mai magyar jobboldal is, és aki nem csak érti Jézus tanait, hanem átérzi és az Úr a szívét járja át, az szemlélve a világot láthatja, hogy hiába a hangzatos szavak, ez a Sátán jobboldala. 

Horváth Martin

Szabó Kornél- Létező halál

Életkortól függetlenül foglalkoztat mindenkit a halál kérdése. És valóban fontos kérdés, hiszen az ember korlátolt élőlény, biológiailag pusztulásra van kódolva a szervezetünk, nem sok kétséget hagy maga után a kijelentés, hogy előbb vagy utóbb mindenki meghal.

Mit látunk a halálról?

Egy beszélő, mozgó, halló, tapintó, érző, gondolkodó testből lassan vagy hirtelen olyan válik ami erre már képtelen és az is marad.
Megszokott hidegséggel viseltetünk a halál iránt, s féltően óvjuk azokat akik még nem láttak meghalni valakit. Mert ők, akik már látták, úgy ítélik, hogy a féltett személy nem képes elviselni azt a borzalmat.

Valóban? Tényleg olyan borzalmas? Nem kétlem, hogy egy agonizáló és kínok között vergődő, már-már félrebeszélő félhalott rémisztő, de nem minden halál ilyen. Szélsőséges esetekben elfogadható ha elrejtjük az éretlen tudat elől ezt a jelenséget, de egyébként nem. Viszont nekünk akik elbírják, ezt is látni kell ha ilyen nagy teher a szerettünk halála. Tagadom azt az idióta hozzáállást, hogy „úgy akarok emlékezni rá amikor még jól volt”. Mi ez, ha nem egy undorító önzőség? Ha igaz lenne ez, akkor később képes lenne rá emlékezni, mint szeretett emberre. De ha tudatosan cserbenhagyják az utolsó óráiban, az csak bűntudatot fog kelteni. Üldöző bűntudatot.
A halál nem prűd dolog. Pont annyira az élet része mint a születés, amelyet viszont jó esetben ünneplünk. Van ahol ünneplik a halált is.( Ezt a kultúránkból kifolyólag túlzásnak tartom, de egy békés megemlékezés éppúgy lehet boldog esemény, mint egy nagy zsivajos ünnep.
Az utolsó dolog amit megtehetünk a haldoklóért, hogy mellette vagyunk.)
S a haldoklónak is ez az utolsó esélye, hogy mondjon valamit. És bármennyire is fintorgunk, bizony az első alkalmak valóban ugyanannyira érdemesek és értékesek mint az utolsók.
Összefoglalva, a halálból egyre kevesebbet látunk, mert egyre kevesebbet akarunk. Ha valakit érdekel az elmúlás, akkor ő nem beteg, hanem meg akarja ismerni az élet ezen részét, hogy amikor ő jut oda akkor legyen mit felidéznie, úgymond legyen tapasztalata.
Utoljára pedig még egy példa ehhez a részhez:

Idős nő félrebeszélve és kiabálva, utolsó erejét kiszenvedve haldoklik a kórházi ágyon. Kitépi az infúziót, kísérletekről beszél és szarháziakról akik az ő testével nem csinálhatnak semmit. Felkelni már képtelen, a személyzet csak arra vár, hogy mikor ájul el az őrjöngése közben. A kórterem előtt vár a lánya is, a férjével és az általános iskolás fiával. A gyereket nem tudták hova elvinni, szinte rohantak a kórházba amikor telefonáltak a lányának és tájékoztatták az anyja állapotáról. A fiú hallja a nagymama hangját és rá is kérdez, hogy ő kiabál-e bennt.
A szülők nehéz döntés elé állnak, habár nyílvánvaló a helyzet. Még talán megpróbálhatnak hazudni a gyereküknek, hogy a szerintük helyes „maradjon meg békésen az emlékezetedben” érvényesüljön.
Ha így döntenek akkor a gyermek nem fogja látni a végórárákat, talán csak tudatalatt marad meg benne az esemény, és talán csak idősebben kérdez majd rá, hogy mi történt. Nem fogja tudni, hogy ilyen is lehet a halál, csak ha később valahogyan ehhez hasonló helyzetbe kerül.
De ha a válasz igen, akkor megindulhat a beszélgetés róla. Egyébként pedig a gyerek előtt nem beszélnének róla, az édesanya próbálná titkolni a fájdalmát, folyamatos stressz hatná át a családi légkört. A gyermek sokat el tud mondani arról amit lát. Esetleg ha már tudja, hogy ő is meg fog halni valamikor, akkor elmondhatja, hogy ő nem akar így. És előkerül a természetes félelem a haláltól. Megnyugtatható, kezelhető, komoly tapasztalatot adó akadályon léphet át ezzel. És a nagymamamának aki bent dühöng, is ez az utolsó tette amivel adhat valamit. Ha mást nem akkor egy tapasztalatot, érzést.




Mit érzünk a haláltól?

Változó. Legtöbbünk félelmet. Akármilyen szempontból is nézzük, az ismeretlenbe távozunk, amit még nem tapasztaltunk. Milyen lesz? Lesz egyáltalán?
Van aki beletörődik. Megjegyzem, nem belenyugszik. Aki úgy vélekedik, hogy a semmibe lép, megszűnik létezni, ezután csak a tökéletes üresség következik, talán neki van a legnehezebb dolga az élettel. Tökéletesen mindegy számára, hogy mikor hal meg, hiszen - mit ér az egész - ha nem valamiért csinálja. Profán, testi örömöknek él, vagy ha bele van nevelve valamilyen erkölcs akkor ahhoz tartja magát. De előbb utóbb szembekerül magával, és annak vagy önpusztítás a vége, vagy valamilyen értelemkeresés.
A legrosszabb amikor önmagát szemfelnyitó szuperhősként identizálva cirkál az emberek között és erőszakolja rájuk a nézetét, tulajdonképpen a saját keserűségét.
Öntelt és saját EGO-ját kényeztető dolog valakit úgy manipulálni, hogy elfogadja a manipulátor kijelentését, mégha az egyértelműen, minden szempontból rosszabb is lesz az illetőnek. Tulajdonképpen miközben a saját életét gyászolja, elveszíti az empátiáját és minél több embert próbál keresni magához, akikkel együtt szenvedhet a napjai nem is oly messzi végéig.

Ha továbbkövetjük azt a szálat amin értelmet keres, akkor több variáció van. Üdvözülés, Reinkarnáció, Vallhalla, szellemmé válás és az egészen elvetemült keresgélők még a halhatatlanságot is feszegetik, különféle hókuszpókuszokkal melyeket hatásosnak hisznek.
Sokan sokféleképpen gondolkodnak erről.
Ha már valami mellett elkötelezte magát az egyszeri ember, akkor a halállal kapcsolatos érzelmi lenyomata megváltozik. Függően a hitétől, várni fog, vagy próbálja elodázni, vagy felkészülni rá, érdemessé válni a kifejletre.

Ha abban a hitben van, hogy újjászületik miután meghal, akkor van egyfajta megnyugvása. Bárhogy is lesz, mindig van lehetősége, hogy újrakezdje és javítson. Fordíthatjuk úgy is, hogy most még nyugodtan hibázhat, majd valamikor kijavítja. A karma is ehhez a gondolatvilághoz tartozik.
Ok-okozati viszony amely áthatja összes akciót és reakciót, élettelen és élő létezőt, ez alapján származtatni a történések rendjét, felkutatni az eredetet és következtetni az összefüggések alapján.
A végső célja ennek, hogy az újjászülető ember végül megszabaduljon a karmájától és elérje a Nirvána állapotát. A Nirvána a negatív hiánya, a legfőbb boldogság ahol megszabadul az ember a szenvedéstől, kapzsiságtól, a gyűlölettől és az érzéki csalódástól. Nyugalom, és boldogság némi hiányérzettel.
Kik az aranyfényű Vallhallát igaz indíttatásból választják, ők valójában felkészülésben tölthetik életüket, hiszen csak az igazán derék hősi halált halt harcosok kerülnek oda, hogy az idők végén Odin seregében harcolhassanak. Egyfajta türelmetlen várakozással tudnám azonosítani érzésben, amely a folytonos készenlétet erősíti, a nagy tett végrehajtásáig. Mint egy harc előtti feszült várakozás az első pofon elcsattanásáig. Nem hiszem, hogy sokan lennének ezzel a felfogással még a világon, mindenesetre szimpátiámat nem tagadhatom, bár belőlük lenne több, mint a démonimádó, szektás, Wicca-s, New Age-es imposztorokból. Elismerési vágy, tesvériség-bajtársiasság, és egy kis keserűen cinikus halálvágy jellemzi.
Végül pedig aki az üdvözülést tartja szem előtt, ő Isten kegyelmére bízza magát, hisz abban, hogy bűnei megbocsájtattak Jézus Krisztus önfeláldozásával akit az Úr küldött el, hogy világosságot hozzon az embereknek. A főbb vonásai a hit, remény, irgalom, megszabadítás, szeretet. Ezekben elmerülve nyerhet nagyobb belátást a hit mélységeibe. Sokkal többet foglalkozik az érzelmekkel és a lélekkel mint a többi vallás, az említett jelzők hatásából kifolyólag. Az érzés ami a halállal kapcsolatban megfogalmazható az egy türelmes, fokozódó erősségű vágy az idő előrehaladtával, hogy megtérhessen Istenhez. Elég széles a spektruma ezen felül annak, amit a halálra gondoló érezhet ezzel a hittel. A nyugalom, bizonyosság és biztonság az ami gyakran előkerül még.

Természetesen bárhogy is hiszünk a félelem végül mégis utat talál a szívünkbe, s csak nagyon kevesek élhették át a teljes felszabadultság állapotát haláluk előtt. S ahogy a magunk halálát féljük, úgy féljük szeretteinkét is, aggódunk értük, hitünktől függően és függetlenül megtehetünk érte amit tudunk, hogy elkerülje vagy könnyűvé tegyük számára. Erősen tudunk kapaszkodni a maradék reménymorzsákba és a hiányt ami az elátvozással beáll csak nehezen lehet elfogadni.
Ha ismeretlenről van szó akkor könnyen befolyásolhat minket az illető életkora, foglalkozása, kinézete. A fontos az, hogy ne próbáljunk álságoskodni. Ha nem olyan a jellemünk, hogy sajnáljuk a télen megfagyott hajléktalant vagy a másokat meglopó politikust, esetleg valakit akit egyszerűen nem kedvelünk, akkor ne is mutassuk ezt a képet másoknak. Felesleges hazudni. Természetesen „ő is ugyanúgy emberből van”, de ennek mantrázásával nem érünk célt. Az, hogy kit vagyunk képesek siratni, hiányolni egy mély, személyes dolog. Annyit viszont hozzáteszek, hogy a „megérdemelte a szemétláda”, „pusztuljon is az ilyen” illetve hasonló jókívánságoktól tartózkodjunk, mivel abszolút felesleges és csak megvető prolizmusról árulkodik, másrészt azokat akiket nem fogunk hiányolni, valószínűleg azért nem fogjuk, mert semmit sem tudunk róluk. Az utak amikre az ember rálép, legtöbbször nem tudatosan választott utak, és azok helyességének megítélése nem ránk tartozik.
Szívünk halottait gyászoljuk el, s akik azon kívül haltak őket hagyjuk, mert ha még életükben nem vetettük szemükre hibáikat, úgy miután eltávoztak se akarjuk bepótolni.

Zárásképpen

Szabaduljunk meg a társadalmi prűdségtől, a betanult hibás dogmáktól, a halál létezik, beszélni kell róla, látni és szükségszerűen tapasztalni. Lehetetlen elmenekülni előle, de önmagunkat nyugalomra tudjuk inteni vele szemben. Szerintem egy olyan személy akinek céljai vannak, nem kerülheti ki a halál gondolatát. És egy olyan társadalom sem amely jobbra törekszik, önmaga tökéletesítésére. Engedelmeskedjünk a józan észnek.

„Mindenkitől azt kell követelni, amit az illető megtehet. A tekintély legelső alapja az értelem - mondta a király. - Ha népednek azt parancsolod, vesse magát a tengerbe: föllázad, forradalmat csinál. Azért van jogom engedelmességet követelni, mert ésszerűek a parancsaim.

Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy.”

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg


Szabó Kornél

Horváth Martin- A nő szerepe

Az óév a magyar közéletben egy Ákos-Kövér-Telekom botránnyal végződött, ami a nők jogai, gyermekvállalás és a család szerepe körül forgott. Az itt-ott még meglapuló liberális hangok a társadalomban és a médiában pedig hatalmas vircsaftba kezdtek, hogy egy nőnek mi legyen a feladata illetve mikor és ki ne mondja meg azt. A történet pár szót érdemel.

Nem fogok véleményt alkotni sem Ákosról, sem a kormányunkról most, tömören és nagy vonalakban azonban egyezik a véleményem az övékkel a kérdésben. Sajnos meg kell szoknunk, hogy az opportunizmusból jelesre vizsgázott Fidesz vezetőség véleménye, egyre gyakrabban fog összecsengeni a társadalom értelmesebbik feléével. De szögezzük le, nem mi leszünk Fideszesek ettől, hanem a Fidesz kénytelen valós igényekkel és problémákkal foglalkozni a társadalmi nyomás hatására.  Azok a hangok sokkal ijesztőbbek, amik e kérdés kapcsán ellenérvként felhangoztak. Egy nő ér annyit, mint egy férfi…ne az állam mondja meg ki vállaljon gyereket stb.

Az első érv a női egyenjogúságra megy rá. A feminizmus kártékony propagandája megtette a múlt században a szellemi pusztítását már. Mindig belefutunk ebbe az egyenlőség témába pedig mérhetetlenül felesleges. A férfi és a nő, nem egyenlő, vagy alacsonyabb vagy felsőbbrendű egyik a másiknál. A férfi és a nő, más. Két teljesen külön mércével vizsgálandó identitás. Amikor a feminista egyenlővé akar válni a férfival, akkor nem azt éri el, hogy egyenlő lesz a nő és a férfi, hanem elindítja a nőt azon az úton, hogy férfi akarjon lenni. A feminizmus egy beteges frusztráció ideológiája, ami nem képes elfogadni a nőt, nőként, hanem férfivá akarja tenni. Úgy akar élni, dolgozni, mint egy férfi. De őszintén…azért nő a nő, azért van egy teljesen más biológiai és lelki aspektusa az emberi nemnek, hogy ugyanazt csinálja, mint a másik? A feminizmus a férfi életmódot állítja célnak és példának a nő elé, amit a nőknek is ugyanúgy elkell érni. Szerinte ez jó. Azonban ezzel paradox módon megöli a női lelkiséget, hisz a nő számára nem az „abszolút nő” elérése lesz a kiteljesedése, hanem a férfi életvitel. Ha pedig beteljesíti, akkor egy karrierista férfi lesz belőle, más szaporító szervekkel csupán. A nőiességnek nincsen nagyobb ellensége a modern korban, mint a feminizmus.

Ott van a másik része a dolognak. Ez pedig az-az ok, amiért a politikai is elkezdett foglalkozni a kérdéssel. Ez nem más, mint a demográfiai oldala a dolognak. Európa és köztük Magyarország népessége katasztrofális helyzetben van. A születések száma alacsony, és pár évtizeden belül visszafordíthatatlanul olyan útra lépünk, aminek a vége a kihalás. A nyugati jóléti rendszer a feminizmussal, liberalizmussal karöltve olyan mély, természetellenes álomba ringatta a Nyugat-Európai társadalmak lakosságát, ami elképesztő. A ’60-as évek szexuális szabadosságának forradalma után, hihetetlenül nyílt lett a szexualitás. Gyakorlatilag elöntött minket a reklámokon, filmekben, slágerekben, köztémákban a szex. Minden generáció egyre hamarabb áll neki, és egyre torzabb formáinak. Miközben már betegesen, ösztönszintű szex centrikus lett az társadalom közhangulata, ezzel szemben a családalapítási és gyermekvállalási kedv elszállt. Ez a korcs etikájú rendszer olyasmit eredményezett, amit még sosem látott a világ. Lealacsonyította az emberi morált, egy minden erkölcsiségtől mentes, ösztöni-állati szintű szex-központú életmódra-, ami eredetileg a szaporodást hívatott betölteni a természet törvénye szerint- még is ez a közgondolkodás az ösztönök és az épeszűség ellen megy és egy emberi rassz kipusztulásához vezet. Nincs sötétebb annál, mikor a szexus csak is önző érdekeket szolgál. Miközben ez az állati szaporodási ösztön elöntötte a mindennapjainkat, közben kihalunk.

Erre megoldást a fene nagy felvilágosult úgy kínált, hogy bevándorlók tömegeit próbálta integrálni a társadalmába, hogy fenntartható legyen a gazdaság működése. Azzal nem törődve, hogy ez oly mértékben felfordítja a kontinens kulturális és etnikai viszonyait, ami végzetes lehet számunkra. Ez pedig még mindig a ’70-es évek, és a napjainkban is zajló migráció csak tetézi ezt. Felelőtlen, vitára is érdemtelen, sajnálatra méltó az az ember, aki ennek ellenére saját jólétért áll ki és ölbe tett kézzel nézi ki egy civilizáció pusztulását. Mert a tét nem kevesebb. Ne züllesszük le pártpolitikai vitákra ezt az ügyet, mert bizony, aki megtehetné és nem akar saját jobb léte miatt gyermekeket vállalni, az valóban a nemzet ellensége. De mivel tudjuk, hogy a liberálisokat ez nem hatja meg és a nemzeteket elavult és eltüntetendő formációnak tekintik, tovább megyek a kijelentéssel. Ezek az emberek bizony, az emberiség ellenségei. Az emberiség számtalan embertípus, rassz, kultúrkör, nemzetiség és etnikum színes összessége. Ha ebből egyetlen egyet is kiveszünk, akár a legkisebbet is, az az emberiség, mint kollektív értékközösség számára, veszteség. Ha az európai kultúra, az europid fehér ember, annak számtalan nemzetiségével és számtalan gazdag kultúrájú népével eltűnik, iszonyatos érvágás az emberiség számára. Valami, ami hozzá adott- és sokat adott hozzá- az emberi fajnak az értékeihez, nincs többé. Nem folytatódik, nem színesíti, fejleszti tovább az emberi faj kollektív értékeit. A liberálisok pedig ebben a vitában, ehhez járulnak hozzá. Az általuk leginkább minden érték felett álló emberiség ellen. Amíg nem értik meg, hogy az emberiség nem egy homogén massza, ami önállóan értelmezhetetlen, hanem etnikumok, identitások, kultúrák színes halmaza, addig akarva, akaratlan, pont a kiirtását segítik.

Felejtsük el a férfi és a női nem egymáshoz méregetését. Mindkettő nem számára, az elérendő cél az „abszolút” önmaga. A férfinak a legférfiasabb férfi lelkiség, a nőnek a legnőiesebb elérhető lelkiség. Ez pedig kétségtelenül egyértelmű biológiai és pszichológiai, ontológiai érveket is figyelembe véve, ez az anyaság. A családi béke melegének őrzői, új generációk, vérünkből vérré váló új nemzedékek felnevelői. Ebben pedig felülmúlják a férfiakat, de a feministák valamiért ezt nem látják. Ki lenne képes még arra, hogy véghezvigye az életadás eme csodálatos folyamatát. Mi nemesebb lehet annál, mint saját magunkból testileg, lelkileg új életnek, új reményeknek, boldogságainak lehetőséget adni. 

Horváth Martin

Sárkány Zsombor- Metro 2033

A poszt-apokaliptikus világképek és a disztópikus jövő ábrázolása manapság egyre elterjedtebb és egyre esősebb szimbólum. Ez alapvetően annak köszönhetőek, hogy az emberek sok problémát észlelnek és fognak fel, de ezek nem érintik annyira az egyént, mint eddig a történelem során, hanem sokkal globálisabb jelegűek. Ezt az ellentmondást dolgozzuk fel ezekben az irodalmi művekben és egyéb formáiban a kultúrának és szórakoztatásnak. Ezek a negatív jövőképek már előrevetítik azt a kort, amikor a problémák kicsúcsosodtak egy katasztrófába. A társadalom valamennyi szabálya a hátunk mögött marad és alkalmunk nyílik megtekinteni a probléma forrását, azokat az emberi viselkedéseket és társadalmi reflexeket, amik az ábrázolt jelképes katasztrófához vezettek. Nincsen ez másképp a műfaj állócsillagával se, a hazánkban 2010-ben megjelent Dmitrij Głuchowski orosz író által elkövetett Metró 2033 c. alkotással se. A történetről röviden és spoiler mentesen: a totális atomháború utáni Moszkvában járunk, egészen pontosan a világ legnagyobb nyilvános óvóhelyén a Moszkva alatti metróhálózatba. A történet szerint a felszín lakhatatlanná vált, a levegő mérgező és minden féle korcs teremtmény lakja a város romjait. A metróállomások, amiből van bőven városállamokként funkcionálnak és minden vallás és politikai nézet képviselteti magát a kultuszt követő törzsektől a jehovistákig valamit a magukat a „Negyedik Birodalom“-nak nevező fasisztáktól a kommunista „Vörös Vonal“-ig. Így a Metro tulajdon képen világunk lekicsinyített modellje ként működik. A történet során lehetőség is lesz minden szegletét megismerni ennek az allegorikus világnak a főhős Artyom társaságában, aki az otthonát jelentő állomást igyekszik megvédeni a felszínről leszivárgó különös emberszerű lényekkel szemben. Vegyük tehát „Az Út“ az Odüsszeia és a „Piknik az árokparton“ vagy ismertebb nevén a „Stalker“ keverékét. A súlyos atomszféra a világvége utáni kiüresedett lélek érzete, amivel a mű operál megadja az alaphangulatot. Minden metróállomás egy-egy erkölcsi tanmese állomása is egyben akár az Odüsszeia görög szigetei, és mindez fűszerezve a „zóna“ veszélyeivel és a radioaktív sugárzás misztikumával. Fontos motívum még az is hogy Artyomnak nem igazán van markáns személyisége, ő maga egy teljesen alap emberi értékekkel rendelkező tapasztalatok nélküli srác, akivel könnyű azonosulni. Azonban mindig kap egy útitársakat, akinek annál markánsabbak az elképzelései a világról. A kő kemény katona, aki a fegyvere irányzékán keresztül lát mindent, a bogaras filozófus, aki igyekszik megérteni a dolgokat és összhangban élni velük a bohém gengszter és a régi világot megőrző pap mind-mind útitársai lesznek Artyomnak és rajtuk keresztül is megismerhetünk néhány örök emberi vonást. A dolgok sokszínűségéből végül a mű állásfoglalása is megszületik, amivel vagy egyet értünk vagy nem, de ez is csak hozzáad az élményhez. A Metró 2033 egy érvényes súlyos atmoszférájú és kemény mondanivalójú, de mégis könnyen és élvezettel befogadható kaland. Annál is inkább javaslom elolvasását, hiszen a mű nem csak önmagában értékelendő, hanem vállalta egy új „párhuzamos univerzum“ felalítását. A világ minden pontján élő írók és rajongók alkotnak kisebb nagyobb írásokat különböző műfajokban és stílusban. Ifjúsági irodalom-e első sorban a Metró 2033? Tény hogy a fiatalok kedvence akció fim szerű tálalása miatt, de az idősebb generáció tagjai talán több mindent is észrevehetnek benne, ami az előző rendszerben szocializálódott emberek számára releváns így nem feltétlen tekinthetünk rá korosztály specifikus darabként. Végső soron a regény katarzisa és egész világa sok mindent adott nekem, az atmoszféra súlya alól kész öröm kiszabadulni a hétköznapokba, és soha nem gondoltam volna, hogy lehet így örülni a tiszta levegőnek vagy pusztán a napsütésnek. Ezért ezeket az élményeket és a kalandot meleg szívvel, ajánlom mindenkinek!

Sárkány Zsombor

Horváth Martin- A fény diadala: Karácsony

Közeledik a karácsony és ilyenkor mindenki emlegeti sűrűn a „szeretet ünnepét”. Mégis nagyon kevesen tudják valójában mit jelent. Na persze nem a híres klisékké vált szöveget akarom mondani, hogy nem az ajándékról szól stb. Ezeket mind tudjuk, persze a többség akkor sem tesz ellene. Az ember addig ezt is fogja tenni amíg szellemi téren nem teszi rendbe magát. Legyen ez most egy kis szellemi frissítés.

Elsőnek vegyük a karácsony elengedhetetlen elemét, ami szinte minden nyugati és sok más kultúrkörbe tartozó családban is megtalálható ekkor: a karácsonyfa. 24.-én díszítjük általában, boákkal, díszgömbökkel, magyar sajátosságként szaloncukorral. A csúcsdísz pedig általában csillagként a tetejére kerül. Teszem fel miért? Többnyire nem firtatják mit is keres a szobában egy feldíszített fa. Nos, mivel a nyugati karácsony a keresztény ünnepkörben gyökeredzik, így elválaszthatatlan Krisztus születésétől.

Krisztus pedig miért is jött a világra? Hogy meghaljon az emberek bűneiért, megváltani minket. Honnan is ered ez a bűn? Az eredendő bűn az első emberpár engedetlenségéből fakad, mikor is a tiltott gyümölcsből ettek, a paradicsomi fáról a kígyó(vagyis sátán) sugallatára. Nem nehéz kitalálni, a karácsonyfa ezt szimbolizálja. A díszek, gömbök amelyek régen valóban gyümölcsök is voltak, a tiltott paradicsomi gyümölcsöt szimbolizálják. A szalagok, boák a fán tekergő kígyót. A csúcsdísz pedig Krisztus eljövetelére utal. Érdekes, hogy ezt a negatív dolgot állítjuk fel ekkor, de ha belegondolunk talán mégsem. Hisz Jézus pont ezért jött el, hogy ettől a bűntől megszabadítson bennünket. A karácsonyfa a remény szimbóluma, a megváltásé. Nem véletlen, hogy január 6.-án pedig lebontjuk a fát, vízkereszt napján. A napon mikor Jézust megkeresztelték. A keresztség tisztelete ez mely lemossa a bűnt, diadalt arat felette, így a bűnbeesés fájának, magának a bűn jelképének is mennie kell. 

A fenyőt egyébkén német protestánsok kezdtek állítani először, nem meglepő hisz télen már csak ez volt zöld. De az örökzöldek tisztelete a pogány germán világban is virágzott. Itt az újabb kérdés, hogy miért pont akkor van karácsony amikor? Télen hidegbe. Na, nem azért mer Krisztus ekkor született. Krisztus születésének ideje nem ismert. Ellenben a pogány ünnepek december 21. után kezdődtek. December 21. az év leghosszabb éjszakájával rendelkezik, ez a téli napforduló miután minden nappal hamarabb világosodik. Ezért a pogány népeknél december vége a Napisten ünneplését tette ki, nekünk magyaroknál is a fény ünnepe volt. Rómában, ahol pedig a kereszténység bontakozott december 25. a Mithrász-kultusz fénypontja volt. Ekkor ünnepelték Mithrász diadalát a sötét felett, tehát szintén Napisten és fényünnep. Persze Mithrásznak tulajdonítottak néha olyan tulajdonságokat is mint szűztől való születés és megváltóként is tekintettek rá. Igen, ismerős lehet a történet. Ezekre a pogány ünnepekre pedig rárakták a keresztény megváltó születésének ünnepét. De hát nem is probléma ez hisz az ünnepek eredeti lényegéből nem igazán vettek el semmit. Sőt Jézus azt mondja „én vagyok a világ világossága”. A fény ünnepe ez is, a remény az új élet. Amikor a fény, világosság diadalt arat a sötétség felett. Vagyis a jó, az igaz felülkerekedik a gonoszon. A karácsony valójában ezt jelenti.

Nem számít, hogy ősi fényünnep vagy Krisztus születése, a lényege egy és ugyanaz. Van kiút, van megváltás és remény mindig. Nem marad semmi rossz sem örökké, mert a sötét a gonosz nem győzhet. Így ilyenkor, de egész életünkben is, de legfőképp most győzzön bennünk is a fény, arasson diadalt a sötétség felett, ami a szívünkben él. Minden hosszú, sötét, rossz után jön, ha lassan is de egy jobb, boldogabb, világosabb korszak, mind a világban, mind a lelkünkben egyaránt. Ez a karácsony.

Horváth Martin

Horváth Martin- Baljós árnyak

Európa a klasszikus politikai paletta értelmében erősen jobbra tolódik. Magyarország ennek a folyamatnak éllovasa. Sokan, akik hagyományos értékeket vallanak örülnek, ovációval a lelkükben tekintenek erre a folyamatra. Bár némely esetekben és tekintetben lehet is, a helyzet ennél sokkal komplikáltabb. 

A dróton rángatott politikai pártok közül a jobboldaliak, nemzeti jelzővel illetettek sokkal veszélyesebbnek tűntek mindig is számomra. Azon egyszerű okból, hogy míg a baloldal, a liberálisok nyíltan a tradicionális értékek ellen szólnak és a társadalom alappillérei ellen destruktívan állnak ki, addig a jobboldal ugyanezen társadalom jóérzésű részével cinkosan összekacsint, s eljátssza mintha ő lenne a hagyományos értékek védelmezője és képviselője. A jelenlegi helyzetben, mikor bebizonyosodott  a liberális politika csődje, a baloldali értékek vagy bevégezték céljaikat, vagy eddig megszokott politikai úton már nem képesek rá, egyértelmű Európa népeinek jobbra tolódása. Azonban míg ékes szavakkal csiklandozzák füleinket, s Isten nevével melengetik lelkünket, két ilyen álhazafias ömlengés között nyissuk fel a szemünket is. Mert akkor láthatjuk, hogy ez a fene nagy nacionalista tempó bármilyen üdítő retorikával bír, egy mérhetetlenül centralizált, elnyomó államot épít. Központosított vagyonok, cégek. Nagyrészt államosítva, ami pedig nem, az az új arisztokrácia földbirtokos és egyéb vállalkozó cimborák tulajdonában landol. Az eredmény ugyanaz. Centralizált hatalom, irányítás, végrehajtás. Szólás, gyülekezési és sajtó szabadság korlátozás. Noha nagy része nem is probléma, mert ugyan kinek hiányoznak a vad-liberális öngyilkos gondolatok a közéletből, de ez nem csak arra terjed ki, vagy fog kiterjedni. Ne feledjük, ha még jó szándék is vezérli újdonsült hazafias politikusainkat, a tevékenységük egy problémát biztosan hagy maga után. Ha elkerülnek a hatalomtól, leváltják, megpuccsolják őket akkor az államszervezet már ebben a diktatórikus állapotban marad. Abban a pillanatban mikor nem ugyanaz a fej irányít már, könnyen lesz ebből a centralizált államból, hagyományos értékeink, nemzeti identitásunk ellen irányuló baloldali diktatúra is.

Ha Európa jobbra tolódik és egy konzervatívnak mondott, nacionalista retorikájú kormányzás "menti meg" az EU-t, pártunk és kormányunk vágya szerint, akkor tányéron kínálják a kultúraromboló háttérerőknek az egységesített irányítású kontinenst, amit csak egy vezető réteg lecserelésével a céljainknak megfelelően irányíthatnak egy ilyen struktúrában. Megspórolják a munkát amit nyíltan anti-tradicionális értékekkel akartak volna elérni, az államok, Európa egyesítését. Akár egy jól kitervelt taktika része is lehetne az egész, s elvégre Merkel is már 2012-ben Európai Egyesült Államokról álmodozott, holott a jobboldali, konzervatív Néppárt tagja. Ahogy sokak által a Nyugat ellenpólusaként aposztrofált Putyini Oroszországban egy fejcserés támadással ismét Szovjetuniót lehetne faragni. A centralizációnak- bármily nemes, nemzetvédő szándék is vezérli- ez a nagy átka. Már pedig ha nemes szándék vezérli, a háttérerők mindent megtesznek, hogy kihasználják ezt. Amennyiben előre kitervelt...úgy tenniük sem kell semmit, már fut  a program. 

A párizsi terrortámadás után egy fontos törvény született amely jelentősen korlátozza a gyülekezési szabadságot. A migránsválság hatására a szabad mozgásunk lekorlátozódik nekünk is, a terrorveszélyre hivatkozva egy sor törvényt fogadnak el amivel jobban figyelnek meg mindenkit, vagy kutatnak át, vagy akár börtönöznek be igen laza indokokkal. Ezt az Egyesült Államokba már elkezdték elég erősen 2001 után. Mi pedig ujjongunk, örülünk, hogy egyre több a kamera, a rendőr, a katona a városainkban szép gépkarabélyokkal és így nagyobbnak érezzük a biztonságot. Valójában szépen, lassan szokjuk meg a fegyveres karhatalmat,  mindennapivá válik, a lehallgatásunk, megfigyelésünk megszokás lesz és megtanuljuk hol, mikor, mit mondhatunk és mit nem. Nem nyomnak el... elérik, hogy mi kérjük, hogy nyomjanak el bennünket. 

A nagy Star Wars lázban én is újranéztem a kétes hírnevű előzmény-trilógiát is. Szöget ütött fejembe a gondolat erről a nagy hasonlóságról. A kancellár maga idézi elő a Köztársaság válságát, maga szervezi a szakadárokat, míg a Köztársaságban megmentőként tekintenek rá, ezért több jogkörrel ruházzák fel, hadsereget szerveznek a védelmükben stb. Ahogyan a világ vezetői ott a függönyök mögött szintén maguk pénzelik az Iszlám Államot, hozzák létre a terrorizmust. A nép pedig önként kéri szabadságjogai megkurtítását és az hatalom jogkörének kiszélesítését félelmében. Egy szép napon aztán a sok félelem, kínlódás és háború után a béke és a rend nevében kikiáltják a Galaktikus Birodalmat. S ahogyan Padmé kisasszony mondja: "Így száll hát sírba a szabadság, tapsvihar közepette".

Vérfagyasztóan hasonló, valós és közeli a való életünkben is e kor, ami nagy léptekkel lohol felénk. Addig is mindenki maga döntse el ott a jobb és baloldalon egyaránt, hogy ehhez ki fog tapsolni és ki nem.

Horváth Martin