Serfőző Dániel- Törzsi-kapitalizmus

Aki meghallgatta legutóbbi podcastünk tudhatja, hogy Zsomborral említés szintjén beszélgettünk a kapitalizmusról, mint gazdasági berendezkedésről. Mindketten meghökkentek azon hogy én optimálisnak tartanék egy szabadpiaci berendezkedést egy anarchista társadalmi berendezkedésben. Martin a kapitalizmust egyenesen a feudalizmussal hozta párhuzamba, míg Zsombor inkább egy tervgazdálkodás szerű megoldást tart optimálisnak. De egyben mindketten megegyeztek, nem igazán értették, vagy nem akarták érteni mit szeretnék kifejezni. Ezt leginkább a fogalomzavar számlájára lehetne írni. A mára kialakult átlaggondolkodás, lexikális skatulya magával hozta a fogalmakhoz tapadt példákat. Ha azt mondom kapitalizmus, piacgazdaság, a legtöbben egy óriásvállalatok által uralt, önző, kegyetlen, elnyomó rendszerre asszociálnak, ahol a szivarozó, öltönybe öltözött tőkések kényük kedvük szerint sanyargatják az anyagilag alattuk levőket. Ez a kép nem véletlen, de nem feltétlen a teljes igazság. Nyilván oka van ennek az asszociációnak. A történelemben a kapitalizmus egybeesett a polgárosodással, a felvilágosult monarchizmussal vagy éppen forradalmi köztársaságokkal. Egybeesett a világ kiszélesedésével, a katolikus hatalom protestáns megdöntésével. Egy olyan korszakban járunk ahol a hirtelen technológiai és szellemi ugrás kiterjeszti az ember hatáskörét, megkezdődik a globalizmus kiépülése. Ebben a korszakban teljesedik ki a folyamatosan épített bankrendszer, építi ki nemzetközi hálóját, a pénz mögül szépen kicsúszik a tényleges érték, az arany vagy munka, és átveszi helyét a spekuláns, emberi ösztönökön játszó értéktelen papír, amit ma is használunk, és annyi az értéke, amennyit a világbank, és különböző kiépült hierarchikus elnyomószervek megállapítanak. Szóval szomorú váltás volt ez, a már addig is elszomorító feudalizmusból. A feudalizmus vallotta az istentől jövő hatalmat, és azt hogy egy-egy ember kiválasztott helyzetben áll, isten választotta, ezért joga van egy neki szánt adott földterületen lévő minden hatalomhoz. Minden föld övé, és ő ad vagy vesz el. Ezt váltotta fel az a szekuláris gondolat miszerint egy ember sem rendelkezik Isteni kiválasztottsággal, így nincs is önkényes joga semmilyen földterület felett. Megalakult a magántulajdon fogalma. Miszerint a föld az embernek adatott, és az jogosan veheti tulajdonába, aszerint hogy mennyi energiát fektet az adott földbe. Azé a föld, aki műveli. Tehát nem valamiféle fantazmagória kiválasztottság szablya meg a tulajdonlás viszonyát, hanem a tényleges emberi cselekedet, az értékteremtés aktusa. A verejték és fájdalom, ami szerzi a kenyeret és, aki belefekteti ezeket annak joga van jussához. Ez a magántulajdon gondolata és ez a felfogás az ami egyébként az Ószövetségben is szerepel. Ezzel ment szemben a pogány és parázna Róma, és „Krisztus földi helytartója” mikor megszabta „isteni hatalmával” melyik uralkodó hol uralkodjék. És ezt váltotta le a spekulánsok, az addig másodrangba kényszerített kereskedői, polgári réteg uralomra törése. Nagyon fontos kiemelnünk, hogy az érdek nem változott. Ahogy Róma fedte hatalom és haszonvágyát az Isten szent nevével, azt megcsúfolva, úgy fedte ez az előretörő réteg azonos vágyait, immár a szabadság szent nevét zászlóra tűzve és megcsúfolva. Egyik fél sem hitt saját elveiben, azok gondolati fegyverekként szolgáltak csupán kezükben. Szóval a mozgató rugó ugyan az, a körülmény és az eszköz változott csupán. A mozgatórugó tehát: önérdek, világi uralom, haszon, profit, elnyomás, uralkodás, élvezet, ösztönök. Ez az amit mélységesen megvetek. Ez az a kapitalizmus ami él a köztudatban, és ez az a kapitalizmus, amit őszinte szívből el kell utasítanunk és megtagadnunk, nekünk, akiket megszabadított a szeretet, és Jézus Krisztusban szabaddá lettünk minden világi nyerészkedéstől, és immár nem a világ kincseit gyűjtjük, hanem a mennyeieket, a világi kincsek kárára. Vagy hogy ne korlátozzuk csak Krisztus bárányaira, azoknak is akik saját morális józanságukból kifolyólag tudják hogy a nyerészkedés sehova nem vezet, és mások elnyomása nem lehet igaz boldogsága lelkünknek.

A történelemben kibontakozó kapitalizmust tehát a mennyiség és halmozás elve jellemezte. A feudalizmus rendszerét szellemi értelemben élteti katolikus „kereszténység” meggyűlőtette az emberrel a szellemet. Így hát törvényszerű, hogy a forradalom nem csak a bálványképeket de magát az életfelettiség gondolatát is megdöntötte. Így tehát elvette az emberi élet helyét és szerepkörét a világban, a világot pedig a szellem helyére ültette. A törzsi szabadpiac egyetért a kapitalizmus azon elvével miszerint a gazdaság világi, a világban működik, e világban szolgál minket. Egy létfenntartó eszköz, nem pedig életcél. Az életfelettiség ideájának hiányát viszont hangsúlyosan elveti, mivel egy ilyen irányultság mellett a szabadpiacot egy embertelen harctérnek tarja, amit nem különb bálványok uralnak mint a feudalizmust. Elvetjük tehát a mennyiség és anyag uralmát ami karöltve a szabadpiaccal egyenes következménye annak az őrületnek, amit fogyasztói társadalomnak hívunk. Ahol az egyén saját rabszolgája és önmaga dobja el a szellemet.

Elvetjük a szocializmust mint gazdasági ideológiát, mint az irigység és szenvedés kreálta reakciót mely ezeken túl nem biztosít alapot. A szociális nehézségek megoldásának a kontroll fokozását tartja, az államot, a munkásságot, a népet a király trónjába helyezi és ismét Istent játszik mások felett abban a tudatban hogy ő az ki jogosult hogy döntsön más munkájának gyümölcse felett. Kollektivista módon az egyént indentitásával és tulajdonságaival ellentétes skatulyába erőszakolja. Fő gondolata a szociális igazságról helyesek, de az elv miszerint ezt központosított eszközökkel kell elérni nevetségesek és az anarchista önkéntesség, béke, és szabadságelvvel szembemennek. A törzsi-kapitalizmus hiszi, hogy az érett, tudatos egyén, ösztönösen képes és fog is segíteni a sanyarúbb sorsú testvérein, mindenféle erőszakoló eszköz, állam, munkástanács nélkül. A radikális szocializmus, a kommunizmus elveti a magántulajdont és a totális egyenlőség híve. Nem nehéz észrevennünk, hogy e gondolata mögött a kereszténység mennyországképe felfedezhető ahol valóban már nem lesz szerepe semmiféle gazdaságnak. Ám ezt a gondolatot a világba vetíti, materializmus terepére kényszeríti. Itt viszont megbukik. A jelenlegi világunk romlott és ezen nem lehet változtatni. A természet törvényei rákényszerítenek minket a túlélésre. Ahogy Isten is kijelenti ezt az édenből való kiűzetéskor, miszerint az embernek innentől magának kell vér és veríték árán megművelnie a földet, hogy létben tartsa magát. Ez amíg a mennyek országának érkezéséig nem fog változni. Így nem vonhatjuk ki magunkat szükségleteink alól, de megszabhatjuk hogy mi is a mi szükségletünk. A Sátán csalása és a nyomor és irigység fűti a magántulajdonellenesség gondolatát. Ez a cél tehát világunktól idegen, csalfa és megtévesztő gondolat, ami viszont remek ahhoz, hogy tömegeket megmozgatva materialista hadurakat emeljen ismét a trónra. Ám nem szabad elfelednünk hogy sok esetben jóakarat mozgatja az embereket mikor a szocializmus felé hajlanak, és egy anarchista rendben is van helye a gazdasági modellnek közösségi szinten. Mi a szocializmus világforradalomról fantáziáló, az erőszak és terror eszközéhez nyúló, saját világnézetét másokra kényszeríteni akaró változatát vetjük el! De ugyan ezt mondjuk természetesen a kapitalizmus hasonló irányzatairól!

Ez az a szellem, ami ha fűt minket, a gazdaság helyére kerül. Nem bitorolja a szellem hatalmát. Eszköz lesz ismét, a józan elme kezében. Egy eszköz ami kielégíti világi alapszükségleteinket, de nem többet. Szabadon és önként. És így áll be a tényleges, józan piaci egyensúly.

Mert mi is a szabadpiac igazából, ha lecsípjük az alapnak vélt önérdeket? Tulajdonunk van, ami felett szabadon rendelkezünk. Jogos tulajdonunk, amit Isten kegyelméből, és saját testi erőnkből szereztünk. Ezzel a tulajdonnal úgy cselekszünk, ahogy szeretnénk. Senkinek nincs joga akaratlagosan attól megszabadítani. Totális kontroll felett állunk tehát anyagi világunk ránk eső részén emberi határainkhoz mérten. Ezt a tulajdont szabadon felhasználhatjuk, kontroll nélkül kereskedhetünk vele embertársainkkal. A piac kínálatát emberségünk teszi gazdaggá. Egyrészt megjelenik a kereslet, ha valamiből hiányt szenvedünk, pl.: nem tudunk fémet megmunkálni. Erre válaszként egy ahhoz értő teljesíti ezt a keresletet, kínálatával. Cserébe mi ellenértéket biztosítunk neki, hiszen szellemi és fizikai munkát végzett, időt és energiát fektetett, hogy kielégítse a mi szükségletünket, ezért jogos a jussa. A piac szabad, senki nem korlátozza azt, hogy én fémet munkáltassak, és nem bitorol el igazságtalanul és jogtalanul semmilyen értéket adó címen amiért megengedte ezt a kereskedelmet. Ez tehát a piac, kereslet, kínálat, magántulajdon, szabad kereslet. Ez az alapja a piacgazdaságnak. Erre épül rá a haszon, miszerint a lelket saját hataloméhsége és vágya a többre arra fogja sarkalni, hogy a szükségleteken túlmenően, más kárára halmozzon. Milyen szellemiség az ami itt munkál, ha nem ugyanaz amelyik azt mondja isten megköveteli, hogy adj nekem is és ha kell fegyverrel ragadja el maga részét? Mi ez ha nem ugyan az a romlott hatalomvágy ami romba dönt minket és embertársainkat?

Gyakorlat terén a törzsi-kapitalizmus kisközösségekben gondolkodik. Szigorúan békés, önkéntes megoldásokat favorizál. Nem gondolkodunk se forradalomban (fizikális értelemben), sem rákényszerítésben. Nem gondoljuk, hogy ez az egyetlen működőképes gazdasági elképzelés, viszont valljuk, hogy mi ezt tarjuk a legideálisabbnak, és a tiszteletet mi is elvárjuk, ha mi megadjuk. Elvetjük a globalizmust és minden megalomániát, és úgy véljük ennek kialakulása lehetetlen egy egészséges egyéneket tömörítő közösségben. Elvetünk minden más, érdek, haszon és profitorientált szabadpiaci elképzelést, ezeket élhetetlennek és méltatlannak tarjuk. Elméletünk gazdaságelmélet, nem világnézet, de szorosan kapcsolódik a Nemzeti-Anarchista elvekhez, és a keresztény erkölcsiséghez, mondhatni ezek alapján próbál egy gazdasági elképzelést alkotni, ami az ezen elvek szerint rendeződő közösségekben működik.

Tehát a piac akkor lesz valóban szabad, ha nem csak az államot döntjük romba, hanem saját romlott vágyainkat is. A szabadpiac akkor lesz szabad ha az azt használók is szabadok és így felette állnak. A szellem vezeti az embert, nem a világi érdek. A gazdaságot a valódi szükség, a valódi kereslet mozgatja, nem az elszabadult vágyak. Az egyének szabják a világot, nem egy felettük erőszakkal uralkodó szerv. Az egyént a testvéri szeretet mozgatja, ahogy családja, úgy nemzettársai felé. Az egyén ösztönösen törődik a hozzá közelállókkal, ösztönösen közösségbe lép azokkal akik iránt érzelmet táplál, akikkel egynek érzi magát. Nincs szükség tervgazdálkodásra, parancsra. Az egyének maguk között képesek a saját és mások keresletének és szükségének enyhítésére. A tulajdon és az önkéntesség az ember sajátja, amit senki nem ragadhat el tőle erővel. Megszűnik a globalizmus, lecsökken az igény, a kereslet lokális lesz, ahogy az arra adott kínálat is. A tulajdon valódi értékké lesz újra, ami mögött valódi munka rejlik. Ez az én kapitalizmusom. És fájó szívvel kell bevalljam és elfogadnom, hogy ez már nem kapitalizmus. Ez törzsi-kapitalizmus.

Serfőző Dániel

Horváth Martin- A jólét ára

Sokszor panaszkodunk manapság anyagi helyzetünkre, az ország gazdasági teljesítményére, igényeinkre, vágyainkra, bérünkre. Hiányolunk a többet és a jobbat ezekből. Elégedetlenség van a szívünkben, mert azt látjuk, hogy tőlünk nyugatabbra ezekből többet adnak. Nagyobb a jólét, hétköznapi szóhasználattal élve. Politikai kérdésekben, családalapításban, munkavállalásban is döntő szempontunk lett a jólét mértéke, és annak a jólétnek a meglelése. Ezért kivándorlunk oda ahol felvéljük fedezni, olyan szakmát tanulunk amit ezeken a helyeken kamatoztathatunk stb. Azonban ez a lehető legrosszabb ami motiválhat minket.

Bizonyos gondolkodók megkülönböztetnek férfi és női értékeket az életben. Olyan életfelfogásokat és a világban lévő kihívásokhoz való hozzáállásokat, amiket besorolnak a férfi és a női lelkület sajátosságának. Hogy jön ez a jóléthez? Ezeket a szemléleteket az állam, közösség, politikai hatalom működésére is kilehet vetíteni. Tehát adott esetben egy állam eredendően férfi értékek szerint működik. Ez az antik világra, a középkorra jellemző volt. Ahogy a nomád népek, fejedelemségekre is. Magyarán ezek az emberi szerveződések fő céljukat a spiritualitásban, a magasabb hatalom meglelésében, az ezzel járó igazság szerinti való életben és annak kihívásaiban, küzdelmeiben látták. Céljuk valami magasabb rendű igazság szolgálata volt, mely túlmutatott önön lényükön és személyes boldogulásukon. Ezt lehetett rosszul és jól is csinálni és a történelem mindkettőre szolgáltatott példát.

Ellenben a felvilágosodás utáni társadalom alapvetően női princípiumok szerint működik. Elsődleges szempontja az államnak az anyagi biztonság, kényelem megadása és szükségleteink kielégítése. Ez a fogyasztói társadalom. Ez a kényelmes hozzáállás jól jön ha a gyerekek fáradtan hazajönnek a játékból, sportolásból és jót esznek édesanyjuk főztjéből. De ha életünk fő vezérfonala, hogy ebben a meleg kényelmes légkörben legyünk az gyökeres felfordítása az élet alapvető értelmének. A világ első számú és túlértékelt szegmense a gazdaság. A gazdaság túlon- túl van értékelve. Nem első és nem is másodrangúnak kéne lennie az életben. Az ember legfontosabb feladata megtalálni a helyes szellemiséget, egy általa objektív igazságnak vélt örök értéket, ami szerint egyáltalán folytatja az életét és képes az élet mindennapi, apró-cseprő dolgai között navigálni. Elhelyezi magát egy koordináta rendszerben és egy világnézeti recept alapján reagál az őt érő külső hatásokra. Enélkül az ember csak tengődik és sodródik tehetetlenül a világban ide-oda. 

Másodsorban és az első legfontosabb feladat bevégeztével képes meglelni a lelki boldogságát és békéjét. Szintén az első helyes szellemiség megleléséből fakadóan tudja és kell kialakítani a közegét, a hozzáállását a körülötte lévőkhöz. A lelki dolgokat helyre rakni, hogy képes legyen betartani és szolgálni azt a szellemiséget, amit helyesnek vél. Ezután következhet az anyagi szükséglet, ami ebben a világban biztosítja az életben maradásunkat.

Mert az anyag nem több mint keret. Keret, amiben élni kényszerülünk. A gazdaság, a jólét, a fizikai szükségleteink csupán minimális alapot képeznek arra, hogy ebben a fizikális világban létezzünk és képesek legyünk kiteljesíteni azt a szellemiséget és lelkületet, amit megleltünk magunknak. Ezzel szemben a modern ember a feje tetejére állítja az egészet. Eredendően a pénz, az evilági javak és kellélek arra szolgálnak, hogy legyen alapunk, amin elindulunk és küzdünk, harcolunk egy célért, egy nemesebb, rajtunk túlmutató érdekért. Most pedig az emberek azért küzdenek és harcolnak, hogy legyen pénzük, anyagi javaik és kellékeik. És ezek az anyagi javak a céljaik is az életükben. Miközben ezek állnak a fontossági hierarchia legalján. Legjobban a Dalai láma fogta meg a lényegét ennek mikor is azt mondja az emberről „… feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen, aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott jövőjével kapcsolatban, elfelejti élvezni a jelent, az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él mintha sohasem halna meg és aztán úgy hal meg, soha nem is élt igazán”

A kényelem megöli a lelket. Fordított arányosság figyelhető meg a gazdasági jólétben élő társadalmaknál a szellemiség, spiritualitás és az erkölcs tekintetében. Nyugat-Európa és kifejezetten Németország vagy a Skandináv országok,- amiket kifejezetten jóléti államoknak is neveznek- morálja, és világnézeti iránytűi valahol elkallódtak. Miközben a jólétben fürdenek, gazdaságuk szárnyal, egyre több teret engednek szexuális, politikai, ideológiai devianciáknak. Az egyetemes emberi értékeket sorra kérdőjelezik meg. És már nem is kérdőjelezik, konkrétan ellene lépnek fel és tiporják a sárba. Ahol semleges neművé nyilváníthatod a gyereked, és az állatokkal való szexualitás legalizálásáért, testvér házasságért és nekrofília legalizálásért indulnak mozgalmak. A melegházasság, prostitúció és a droglegalizáció már nem elég. Nemzetiségük jelentéktelen és felesleges momentumként van számon tartva, ahogy mindennemű hit, spiritualitás is. Áll a klasszikus és bölcs magyar mondás a helyzetre: „ jó dolgában nem tudja mit csináljon”. Mert az emberi jellem alapvetően problémák megoldására, kihívások leküzdésére van kódolva. Kényelemben, nyugalomban, dőzsölésben meghal a lélek. Meghal az ember. Fékevesztetten rohan is a Nyugat az öngyilkosság felé. Miközben a szomszéd fűje mindig zöldebb elv alapján, a németek, britek Ausztráliába és az USA-ba mennek jobb lét reményében. Mindenkinek relatív a jólét. A mi Kelet-Európánk egy ázsiainak és Közel-Keletinek,afrikainak maga a Kánaán.

Pál apostol a Galatákhoz írt levelének 5. fejezetében így beszél:

„  Újra mondom, a Lélek szerint járjatok és akkor a test kívánságát nem teljesítitek. Mert a testi vágy a Lélek ellen törekedik, a Lélek pedig a test ellen; mert ezek egymással ellenkeznek, hogy ne azt cselekedjétek amit akartok”

A világ a sötét végkifejlete felé haladva melyet hol Antikrisztusnak, hol a hindu filozófiában Kali-yuga néven emlegetnek, közeledik. Úgy közeledik az emberiség szellemi, lelki hanyatlása is és győzedelmeskedik a mulandó anyag felettük. Az újkori népvándorlás Európában talán mindennél jobban mutatott rá erre, hogy a fejlettnek, jólétinek mondott nyugati államok mintha nem lennének maguknál, mintha nem látnák a nyilvánvalót és menetelnek a vesztükbe, közbe a mi térségünket ócsárolva, mert az épeszűségnek még morzsáit felmutatja ez a régió. Ezért ne nagyon csüggedjünk és ne mindig az anyagi javak szemszögéből nézzük a helyzetünket. Sokkal rosszabb gazdasági körülmények vannak a világon, mint kicsiny hazánkban, de nem is annyira jó, mint tőlünk nyugatabbra a vakok és süketek dőzsölése. Ilyen mód hálával tartozunk a sok évtizednyi, századnyi szenvedéseknek, amik megedzették a magyar népet( és Közép-Kelet Európát) , mert bár nem habzsoljuk az élvezeteket két kézzel, mint tőlünk nyugatabbra, de legalább még nem ment el a józan eszünk és a szívünk is a helyén maradt. 

Horváth Martin

Sárkány Zsombor- Mi lesz veled Európa?

A globális szerepek a 21. század eleje óta nagyban átrendeződtek. Feltörtek olyan térségek és országok amik korábban nem tartoztak a világ élvonalába és magunknak követelték a nagyhatalom jelzőt és a vele járó státuszt. Ennek a csoportnak legkézzelfoghatóbb és legfényesebb példája Kína.. Mindenki a kínai gazdasági sikertörténetről beszél, elemzők hada esik neki a menyei királyságnak grafikonokkal és táblázatokkal felfegyverezve.

Azonban egy lényeges kérdést nem nagyon teszünk fel se mi, se az úgynevezett vezetőink. Mi fog történni a trón fosztott Európával? Egyértelmű, hogy a felemelkedő új szuperhatalmakkal nem tudja kontinensünk tartani a gazdasági versenyt. De második kérdésünk az után, hogy mi lesz velünk az kéne legyen, hogy érdemes-e ebben a versenyben részt venni ?
Nem mindegy ugyanis, hogy valaki úgy növeli a tömegét, hogy hájat növeszt vagy úgy ha izmokat. Az agyon dicsért fejlődő országok hiába húznak fel végtelen mennyiségű szénerőművet és hiába építenek annál is több szennyező gyárat csak hájat gyűjtenek magukra, és aki elhízik az bizony megbetegszik. Kontextusaiba kell helyezni a világ többi részének gazdasági fejlődését és a grafikonok meg a táblázatok mellet azt is kell látnunk, hogy a környezet ennek igencsak a kárát látja. Ezen a téren viszont nálunk európaiaknál a labda. Az Unió talán az egyedüli olyan állam szintű szerveződés ami alapelvének tűzte ki a környezet védelmét és a természeti erőforrások fenntartható használatát. Azonban ezt az elit nem így látja, vezetőink továbbra is részt szeretnének venni a globális hízóversenyben mialatt a környezetvédelemből származó előnyöket kéne kibontakoztatni. Az idegen hatalmak gazdasági befolyása alól csak ez adhat kibúvót. Nem, nem veszünk továbbra is részt a játszmában és ezért nem is a vezetőink hanem mi polgárok tehetünk a legtöbbet. A fogyasztási szokásaink a munkahely vagy szakma választásunk, mind segíthetnek nagyszerű kultúráink és társadalmaink autonómmá tételében és a globális gazdaságtól való függés csökkentésében. És ha valakik a világon az európaiak  igazán megtehetik hiszen ellentéten sok fejlődő országgal, a környezeti adottságok és az, hogy igyekszünk vigyázni is rájuk ezt maximálisan lehetővé teszik. Én személy szerint nem a nehéziparban vagy a pénzügyi szolgáltatásokkal való virtuális kereskedelemben látok esélyt a fennmaradásra, hanem a hagyományok szerint (nem indrusztriális módszerekkel és mértékben) dolgozó mezőgazdaságban, az iparunk megújuló, tiszta energiával való ellátásában. Ez adhat Európának még egy esélyt mielőtt az egyik óriás finoman szólva az érdekszférájába von minket szőröstől bőröstől.

Sárkány Zsombor