Jó semminek és senkinek lenni

 Minap beszélgettem egy amerikai egyetemistával. Érdeklődtem mennyire gyásznap ez, s milyen formában zajlik a megemlékezés az USA-ban. Nem tudta miről beszélek hirtelen. Elfelejtette 2001. szeptember 11.-ének az évfordulóját. Gyors kalkulálás után realizálódott, hogy ő már 911 után született. Nincs konkrét emléke róla. Semmi. Számára ez nem több, mint archív felvételek, száraz történelemórai tananyag, nyögvenyelős, unalmas, kötelező megemlékezések ciklikus örvénye. Az én esetemben valami hasonló volt a rendszerváltás. A magasztosnak szánt dohos hangulatú megemlékezések pedig 1848 és 1956 témakörét silányították. Pedig ezek az események is valakinek még eleven, húsbavágó emlékek voltak. Rengeteg drámával, sorsokkal, életutakkal vagy épp derékba törött életekkel. 911, három szám. Ennyi lett a dráma, az ablakon kiugró emberek, az utolsó telefonhívások a halál előtt, az elmormolt imák a gépen és az irodaházak asztalai alatt bújva. A történelem bedarálta az embert a történetben. 911 egy szlogen és egymagában jelent egy világtörténelem béli korszakhatárt. Rideg ténnyé devalválva a tragédiát és egyben átélhetetlenül felmagasztalva azt.

Ami valakinek személyes sorstragédia egy hétköznapon, az a világ számára ikonná válik, egy szlogenné, címszalaggá, amibe mindenki azt lát bele, amit akar és olcsó világnézeti viták sarokkövévé züllik. Egy dolog szerencsétlenebb annál, ha az ember egy ikonikus eseményben utólag elveszik, mégpedig ha maga válik ikonná. Che Guevara távoltba tekintő arca, a merengő Albert Einstein és még sorolhatnánk. Egy kimerevedett kép és mellé társított, beleprojektált ezernyi világnézet, gondolat és blődség. A személy és gondolatai valós ismerete nélkül. Egy lélek így degradálódik cégérré. Nem véletlen mondta Hamvas, hogy a hullagyalázás újkori módja, hogy a halott személyről szobrot állítanak. Az Evangélium is mennyivel tisztább és érhetőbb lenne minden külsőséges sallang nélkül. Ha nem a formalitásra, jelképekre, díszletekre, liturgiákra koncentrálnánk hanem csak a tiszta esszenciára. Minden manifesztáció torzít. Minden képes bálvánnyá válni. Nem véletlen, hogy évezredekig szájról szájra adták csak át a brahmanák a Védák bölcsességét és az ókeresztények sem törekedtek a Biblia mint könyv szisztematikus megalkotására. Isten maga is láthatatlan és megfoghatatlan a matériából nézve. Empirikusan vizsgálva: semmi. Nincs nagyobb erő a semminél és nincs, aki jobban ember, mint a senki.

Horváth Martin- Baljós árnyak

Európa a klasszikus politikai paletta értelmében erősen jobbra tolódik. Magyarország ennek a folyamatnak éllovasa. Sokan, akik hagyományos értékeket vallanak örülnek, ovációval a lelkükben tekintenek erre a folyamatra. Bár némely esetekben és tekintetben lehet is, a helyzet ennél sokkal komplikáltabb. 

A dróton rángatott politikai pártok közül a jobboldaliak, nemzeti jelzővel illetettek sokkal veszélyesebbnek tűntek mindig is számomra. Azon egyszerű okból, hogy míg a baloldal, a liberálisok nyíltan a tradicionális értékek ellen szólnak és a társadalom alappillérei ellen destruktívan állnak ki, addig a jobboldal ugyanezen társadalom jóérzésű részével cinkosan összekacsint, s eljátssza mintha ő lenne a hagyományos értékek védelmezője és képviselője. A jelenlegi helyzetben, mikor bebizonyosodott  a liberális politika csődje, a baloldali értékek vagy bevégezték céljaikat, vagy eddig megszokott politikai úton már nem képesek rá, egyértelmű Európa népeinek jobbra tolódása. Azonban míg ékes szavakkal csiklandozzák füleinket, s Isten nevével melengetik lelkünket, két ilyen álhazafias ömlengés között nyissuk fel a szemünket is. Mert akkor láthatjuk, hogy ez a fene nagy nacionalista tempó bármilyen üdítő retorikával bír, egy mérhetetlenül centralizált, elnyomó államot épít. Központosított vagyonok, cégek. Nagyrészt államosítva, ami pedig nem, az az új arisztokrácia földbirtokos és egyéb vállalkozó cimborák tulajdonában landol. Az eredmény ugyanaz. Centralizált hatalom, irányítás, végrehajtás. Szólás, gyülekezési és sajtó szabadság korlátozás. Noha nagy része nem is probléma, mert ugyan kinek hiányoznak a vad-liberális öngyilkos gondolatok a közéletből, de ez nem csak arra terjed ki, vagy fog kiterjedni. Ne feledjük, ha még jó szándék is vezérli újdonsült hazafias politikusainkat, a tevékenységük egy problémát biztosan hagy maga után. Ha elkerülnek a hatalomtól, leváltják, megpuccsolják őket akkor az államszervezet már ebben a diktatórikus állapotban marad. Abban a pillanatban mikor nem ugyanaz a fej irányít már, könnyen lesz ebből a centralizált államból, hagyományos értékeink, nemzeti identitásunk ellen irányuló baloldali diktatúra is.

Ha Európa jobbra tolódik és egy konzervatívnak mondott, nacionalista retorikájú kormányzás "menti meg" az EU-t, pártunk és kormányunk vágya szerint, akkor tányéron kínálják a kultúraromboló háttérerőknek az egységesített irányítású kontinenst, amit csak egy vezető réteg lecserelésével a céljainknak megfelelően irányíthatnak egy ilyen struktúrában. Megspórolják a munkát amit nyíltan anti-tradicionális értékekkel akartak volna elérni, az államok, Európa egyesítését. Akár egy jól kitervelt taktika része is lehetne az egész, s elvégre Merkel is már 2012-ben Európai Egyesült Államokról álmodozott, holott a jobboldali, konzervatív Néppárt tagja. Ahogy sokak által a Nyugat ellenpólusaként aposztrofált Putyini Oroszországban egy fejcserés támadással ismét Szovjetuniót lehetne faragni. A centralizációnak- bármily nemes, nemzetvédő szándék is vezérli- ez a nagy átka. Már pedig ha nemes szándék vezérli, a háttérerők mindent megtesznek, hogy kihasználják ezt. Amennyiben előre kitervelt...úgy tenniük sem kell semmit, már fut  a program. 

A párizsi terrortámadás után egy fontos törvény született amely jelentősen korlátozza a gyülekezési szabadságot. A migránsválság hatására a szabad mozgásunk lekorlátozódik nekünk is, a terrorveszélyre hivatkozva egy sor törvényt fogadnak el amivel jobban figyelnek meg mindenkit, vagy kutatnak át, vagy akár börtönöznek be igen laza indokokkal. Ezt az Egyesült Államokba már elkezdték elég erősen 2001 után. Mi pedig ujjongunk, örülünk, hogy egyre több a kamera, a rendőr, a katona a városainkban szép gépkarabélyokkal és így nagyobbnak érezzük a biztonságot. Valójában szépen, lassan szokjuk meg a fegyveres karhatalmat,  mindennapivá válik, a lehallgatásunk, megfigyelésünk megszokás lesz és megtanuljuk hol, mikor, mit mondhatunk és mit nem. Nem nyomnak el... elérik, hogy mi kérjük, hogy nyomjanak el bennünket. 

A nagy Star Wars lázban én is újranéztem a kétes hírnevű előzmény-trilógiát is. Szöget ütött fejembe a gondolat erről a nagy hasonlóságról. A kancellár maga idézi elő a Köztársaság válságát, maga szervezi a szakadárokat, míg a Köztársaságban megmentőként tekintenek rá, ezért több jogkörrel ruházzák fel, hadsereget szerveznek a védelmükben stb. Ahogyan a világ vezetői ott a függönyök mögött szintén maguk pénzelik az Iszlám Államot, hozzák létre a terrorizmust. A nép pedig önként kéri szabadságjogai megkurtítását és az hatalom jogkörének kiszélesítését félelmében. Egy szép napon aztán a sok félelem, kínlódás és háború után a béke és a rend nevében kikiáltják a Galaktikus Birodalmat. S ahogyan Padmé kisasszony mondja: "Így száll hát sírba a szabadság, tapsvihar közepette".

Vérfagyasztóan hasonló, valós és közeli a való életünkben is e kor, ami nagy léptekkel lohol felénk. Addig is mindenki maga döntse el ott a jobb és baloldalon egyaránt, hogy ehhez ki fog tapsolni és ki nem.

Horváth Martin