Prolik karácsonya (poszt válogatás)

Ahogy egy jó barátom mondta, az év összes napja rendelkezésünkre áll, hogy kicsit olyanok legyünk, mint Jézus Krisztus, a karácsony pedig az az alkalom, mikor ez hatványozottan igaz. Mindennek ellenére, pontosan fordítva történik az átlagember életében. Az év 365 napjában magasról tesz a krisztusi jellemre, de kifejezetten karácsonykor süllyed igazán a mélybe. A karácsonyi stressz, morgás, veszekedések, elfojtott indulatok, irigységek, feszült, háta közepére sem kívánt családtagokkal való társalgások mellett az interneten is megmutatkozik ez a lelki-szellemi süllyedés. Mindenkinek van 1-2 ismerőse, akik szekunderszégyen proli posztokat osztanak meg, de karácsonykor ez is négyzetre emelődik és még jobban döngölik földbe a karácsony szakralitását és döngölik földbe az emberi jóérzést és szépérzéket egyaránt azok a posztok, képek, amiket úgy tudok elképzelni, hogy a pokol bugyraiban animálják meg démonok, hogy az emberalatti létállapotot minél jobban reprezentálják, üzenete és esztétikája pedig a nagybetűs kárhozatot reklámozza.

Lazán és könnyeden indítunk. Ez a proli karácsonyi posztok alapja, olyan, mint a margaréta pizza, minden más pikáns dolog ő rá épül. Nem ortó, nem aljas, nem fejez ki semmi sátáni ócska üzenetet, egyszerűen csak igénytelen. Hányadék betűtípus szigorúan ügyelve arra, hogy a háttérképtől bizonyos részeken alig olvasható legyen. Giccses képek, amikből egy is elég lenne, de a jó ízlést teljesen pofán köpve hatványra emelik itt. Mégis magasan a mezőny legemberibb jelensége még ez a többihez képest.

.

Nem igazi proli az, aki nem osztotta meg még DiCapriót, ahogyan emeli poharát. Nincs ez másképp karácsonykor sem. Többlet üzenete nincsen ugyan, csak az átlagos DiCaprio feelinget adja aktualizálva. DiCaprio koccintása azt fejezi ki, hogy, aki megosztja se nem gazdag, se nem népszerű, se nem sikeres. Szóval semmi köze mindahhoz, ami DiCaprio ebben a filmben. De mindenesetre rohadtul vágyik a poszt megosztója, hogy olyan ripacs lehessen, mint DiCaprio ebben a filmben. Mivel neki ezen aljas vágyon kívül semmi köze nincs ehhez az embertípushoz, legalább megosztja DiCapriót, hogy azon keresztül a tudatalattija egy tizedmásodpercre azt érezze, hogy ő egy kicsit DiCapriósan köszöntötte/szólt be az embereknek. Karácsonyi kivitelben a mém itt rosszul elhelyezett szöveget, duplázott E betűvel kapunk és pixeles karácsonyi emojikat. Meg hát úgy az egész pixeles, természetesen, ne hogy az igényesség vádja véletlen is felmerüljön valakiben

Ragnar Lothbrok esete roppant hasonló DiCaprióéhoz. A posztoló proli itt is olyan szeretne lenni, mint a legendás viking. Csak míg Ragnar egy izmos, erős, félelmet nem ismerő, vad pogány, addig poszt megosztónk egy lenézett, elnyomott, egész életében meghunyászkodó kádári kisember. Persze Ragnar egy krisztusi embernek egy pillanatig nem lehet példakép, de a proli vérének mélyén tomboló darwini evolúciós kényszer azt diktálja, hogy egy barbár pszichopataként lenne menő. Természetesen ehhez illően egy barbár, pszichopata szöveg dukál a kép mellé karácsonyra is. Meghittség és szeretet ide vagy oda a karácsonyfa talpba való arcfaragást helyezi kilátásba a poszt. Hogy kinek? Miért? Nem tudjuk, csak úgy bárkinek szól. Nem azért mert tettünk ezért, hanem mert a proli szeretné, ha azt hinnénk, hogy ő valóban ezt megtenné (természetesen sosem tenne ilyet). Ez az ő kis ego flashe, ennyi jutott neki a három műszak mellé. 

Folytatódik a keménykedés! Azonban ezúttal már annyi mögöttes értelem sincs benne, mint DiCaprió vagy egy viking esetében. A Muppet Show Brekije minden csak nem kemény, senki nem is irigyli, nem akar senki olyan lenni, mint Breki. Tehát, hogy miért került a keménykedés illusztrálására ide, azt nem tudjuk tisztázni. Talán a kép készítője, már maga sem hitte el, hogy kicsit is tud keménykedni. A tudattalanja méltatlannak érezte azt is, hogy Ragnar Lothbrok arcára írjon valamit. De értékeljük, hogy annál őszintébben fejezi ki a kép, ami valójában zajlik itt. Egy szerencsétlen áll, és szeretné tudatni velünk az ünnepek alkalmával is, hogy neki aztán senki nem parancsol. Mivel fontosnak tartotta ezt közölni, biztosak lehetünk benne, hogy neki az év 365 napján valaki parancsol. Különösen pikánssá a sírva nevető " Ennyi" megjegyzés teszi.

És megjöttek a kívülálló kritikusok. Ők kicsit amolyan 22-es csapdájában vannak. Minden posztjuk arról szól, hogy ők aztán nem olyanok, mint ez a rohadt posztolgató proli átlag. Pedig de. Csak visz bele egy csavart is. A karácsonyi kivitele ennek a fajtának az, aki sűrűn hangoztatja, hogy fúj mennyi bárgyú családi kép van meg az 500. karácsonyfa fotó. Ő bizony ilyet nem fog tenni, csak azért sem! Sokkal reálisabb persze, hogy lehetősége nincs rá, hogy ilyeneket posztoljon, pedig ha tehetné ő is bárgyú családi fotókat és fákat posztolna. Ez valljuk be szomorú. De szomorúbb, hogy ezt a frusztrációját azokon éli ki, akik megtehetik azt, amit ő szíve mélyén szeretne. Ők az ő célpontjai a proli posztjaiban, folyamatosan rájuk reflektál bennük, hogy ő büszkén nem proli. Pedig csak máshogy proli. Kifejezett pikantériája a képnek, hogy egy orangutannal illusztrálja, ahogyan felteszi a kezét, hogy ő más, mint a többiek. Nem tudom ki, hogy van vele, de nekem cseppet se lenne pozitív ha egy majommal jelképezném magam. Ha van freudi elszólás, bevezethetjük ezután a freudi elposztolás kifejezést is.

Nincs proliság grumpy cat nélkül! Értékelem valamennyire, aki ezt rakja ki, mert sokkal őszintébb magához és a világhoz, mint a DiCapriós fajta. Nem állít mást magának és másoknak sem önmagáról, mint ami. Grumpy cat tökéletesen fejezi ki a marcona, megkeseredett, roncslelkű kisembert. Ezt a mémet az Úristen is a kelet-európai embertípus reprezentálására találta ki. A szocializmus szellemiségében megrogyott proli, aki már senkinek és semminek nem tud örülni. Élete maga a kárhozat, a szanszára örökös pokoli körforgása. Léte önmagára és a világra is toxikus. Ő egy feneketlen mély és sötét kút, ami önmagát rántja egyre lejjebb csak de kifejezetten szeret mindenki mást is magával húzni. Kifejezetten karácsonykor, hiszen annál jobban frusztrálja, hogy ilyenkor valaki boldog, nem úgy, ahogyan ő.

Itt vannak a nagy beszólogatók is. Ez ugyan egy december 23.-án "menő" porli poszt, még a karácsonyra való bemelegítés gyanánt. Okoskodó, pökhendi porliság ez, mely kioktatja azokat az embereket, akiken neadjisten eluralkodott már a karácsonyi hangulat egy nappal az ünnep előtt. Mind tudjuk, hogy, aki ezt megosztja valójában egy Grumpy Cat, de intellektuálisabb gúnyát akar magára ölteni. Nem vallja be magának sem, hogy egyszerűen csak rühelli ha más boldog, inkább indokot talál az okoskodó lehordásra. Úgy csinál, mintha valóban Jézus születéséről szólna mindenkinek ez az ünnep. Figyelembe nem veszi, hogy Jézus születése nem tisztázott időpontban és a karácsony sokkal inkább egy szellemiség, mintsem valós születésnap. Természetesen az ezt posztoló embernek jelenti a legkevésbé Jézus születését az ünnep, de proliokoskodásra remek ürügy. Még bájosabb, hogy vannak, akik nem megosztják ezt a szerencsétlen parasztbácsit a shit szöveggel, hanem elolvassák, majd úgy csinálnak, mintha ez a zseniális gondolat a saját kútfőjükből származna és random csoportokba előadják úgy, mintha ezt ők találták volna ki. Nem beszélve arról, hogy milyen silány, ha erre a gondolatra vagyunk irigyek, hogy nem mi találtuk ki, és érdemlegesnek tartjuk, hogy mi magunk adjuk elő, emellett figyelembe sem veszi a csoportba kiíró, hogy az internet korában bizony nem csak ő volt az a mázlista, aki szembe találta magát a parasztbácsis proliposzttal és a csoportban őt elolvasók háromnegyede pontosan tudja, hogy ezt a gondolatot nem ő találta ki. Ritka kínos.

És megérkeztünk! Nincsen igazi ünnep, szánalmas szexista, beöltözött, vagy épp lenge öltözetű nők/pasik nélkül. Ezeket az ízig vérig proli osztja meg. Hasonló képek díszítik a garázsát, vagy jobb híján a budi falát otthon, közvetlenül giccsesen tuningolt BMW-k mellett. Beszédes kép, sokat elárul az alkotóról és a posztolóról. Számára nincs szakralitás, nincs hangulat, nincs üzenet, nincs szellemiség. Az ő világa a csöcsök, seggek, puncik világa. Számára ez az univerzum nem tartogat többet és nem is jelenthet többet. A göcsörtös farepedéstől a Hubble által fotózott fekete lyukakig mindenben csak pinát lát. Az ő élete az ösztön diktálta állati lét. Ha nem találja fel helyette évszázadokkal senki az autót, a hűtőt, a fogkefét vagy bármit, amit egy ember manapság használ, akkor ha rajta múlna még mindig bunkósbottal rohangálna nőstények után. Lövése sincs miért vannak ünnepek, számára azok csak különböző díszletet jelentenek az újabb gyermekded élvezettel bámult cicis nénik mellé. Természetesen a való életben semmi köze nincs ezekhez a cicis nénikhez. Amolyan álmodik a nyomor effektus ez. Vagy agglegény, vagy megkeseredett házasságban él egy asszonnyal. Az ilyen képek kiposztolása gyakorlatilag szinonimája annak, mintha ki írná Caps Lockkal, hogy "IMPOTENS VAGYOK". Jézus azt mondja: "Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról." (Mt. 19:12) Nos, azt nem tudjuk, hogy születésétől fogva alkalmatlan ez a proli vagy csak később lett az egy normális párkapcsolatra, de azt biztosan tudjuk, hogy nem önként mondott le arról a mennyek országáért. Sokkal inkább mondana le a mennyek országáról ha tehetné egy pináért. Borzasztóan nyomasztó élet. 

Ha azt hitted a kontextus nélküli, egymással sehogy sem összeegyeztethető kép és szöveg jelenségét kimaxoltuk, akkor tévedsz. Az, hogy a Másnaposok ritka irritáló kínaiának mi a franc köze a karácsonyhoz nem is szabad firtatni. Súlyos mentális gondok vannak ott, ahol a karácsonyról valaki erre a hitvány magyar szinkronnal ripacskodó karakterre asszociáljon. Azonban erőt is vett magán, hogy megalkossa mellé ezt a szöveget. Szerinte ez vicces. Láthatóan mások számára is vicces. Én pedig nem tudom még csak olyan elemző szinten sem megérteni ebben a motivációjukat, ahogy fentebb tettem. A megértése lehetetlen, túl más világ, túl messze vagyunk ezektől az emberektől. Nem azért mert valami hú de magas színvonalon állnék én sem, de ők valahol nagyon más mélységeket élnek. Ezek a proli posztok pedig csak a jéghegy csúcsát jelentették. Valahol eközben már sötét démonok kreálják a szilveszterre és húsvétra időzített képeket, ahol egy kicsit újra megismerkedhetünk vizuális térben azzal, milyen is a pokol. 

Horváth Martin- A szokás hatalma

Kellemes Adventet!- szólt a lelkész még az udvarban nekem búcsúzáskor. Sokáig töprengtem, mitől is lesz kellemes egy advent. Vagy mitől nem? Sőt, mi egyáltalán ez az advent? Jó-jó persze, tudom nagyjából keresztényként mi az advent, de ha meg kéne indokolnom miért van, honnan jön és egyebek, már én is bajba lennék. Pedig aztán én nem szoktam belenyugodni csak úgy dolgokba, hogy „most ez van”. A karácsony, a húsvét, de még augusztus 20. alkalmából is kutattam honnan erednek és miért jöttek létre. Cikkeket is írtam mindegyikről, lehet fellelhetőek, de az is lehet az internet elnyelte őket már.

Mindenesetre emlékeztetőül: a karácsony, bár Jézus születésének az ünnepe eredetileg, valójában fogalmunk sincs, hogy mikor született Jézus. Amennyit biztosan tudunk, hogy nem decemberben. Azonban a korabeli, pogány Európában ekkor ünnepelték a rómaiak Mithrász születését (december 25.) és az összes többi nomád nép- beleértve a magyart is,- ilyentájt tartották a „fény ünnepet”. Ezt nevezték a magyarok úgy, hogy „karacsun”, és innen is ered magyar neve a karácsonynak. A Fény ünnep nem állt másból, minthogy december 21-22. környéke a téli napforduló. Vagyis e nap után, minden perccel egy kicsit tovább van világos. Egy szakrális tartalma is volt ennek a fény és sötét szimbolikájában. A fény diadalt arat a sötétség felett. Vagyis a jóság, végül mindig legyőzi a gonoszt. Pompás alapozás, hogy az egyház rátegye az ő fényességének, Jézus Krisztusnak születésének ünnepét erre az időpontra. Nem is állt messze a pogány verziótól, hiszen maga a Szentírás is fényességnek tartja az Igét, és a gonosz fölötti diadal a világban, akkor kezdődött, mikor Isten emberként megjelent fizikai testben. Aztán persze a felvilágosodás után minden „szakrális” maszlagnak bélyegzett tényezőt igyekeztek kigyomlálni a társadalomból, így nem maradt más, minthogy a materialisták is kivegyék az ünnepből azt, amivel azonosulni tudnak még az emberek, de már nem mutat Istenre. Meg is volt a logika: micsoda Isten a Biblia alapján? Az Isten szeretet! Óh, ez nagyszerű, ha a szeret Isten, akkor nem kell túlbonyolítani, legyen ez a szeretet ünnepe. Aki nem hívő az is szeret, meg őt is szeretik, aki hívő meg tudja, hogy Isten maga a szeretet. A kecske is jól lakik meg a káposzta is megmarad gondolták. És legfőképp, nem kell konkrétan Istenről, meg megváltóról, meg ilyen „baromságokról” beszélni a karácsony kapcsán.

Így jutottunk el, a mai ünnepi, fényes, „csilli-villi” forralt boros, posványos slágerekkel és filmekkel megtelített, ajándékozós, családi közös kajálások ünnepéhez. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ha a „szeretet ünnepe” ideálisan is sikerül, tehát mindenki együtt van, mindenki boldog, mindenki örül az ajándéknak és egymásnak, az is mennyivel silányabb és hitványabb, bármelyik szakrális tartalmú elődjénél. Ha nem is Jézus megváltására utaló jeleket nézem, de az eredeti pogány fény ünnepet, ahol a jóság törvényszerű diadalát éltették a gonoszság felett, mennyivel szebb, tartalmasabb, mennyivel több érték rejlik ezekben, mint egy tökéletes családi összejövetelben. Tehát a legtökéletesebb mai karácsony is szánalmasabb, a legtökéletlenebb szakrális karácsonnyal szemben. Az más kérdés, hogy még ez a „szeretet ünnepe” lagymatag mázas alkalom a legtöbb helyen nem is sikerül sem szeretetteljesre, sem őszintén boldogra.

De hagyjuk is ezt! Mindenki tudja, hogy a legtöbb helyen ma már stressz, meg felfordulás, meg álszenteskedés és nyűg az egész ünnep. De nézzük meg milyen tényleg akkor is ha ideális. Meg akarom mutatni, hogy ha mindenki együtt van, szeretjük egymást és őszintén örülünk egymásnak, ez még akkor is hitvány. Persze nem az hitvány, hogy szeretjük egymást, meg őszintén örülünk is egymásnak. Ezek mind pozitív és nagyszerű dolgok. De ebben a formában még is sanyarú. Hányszor halljuk, hogy „legalább ilyenkor együtt van a család”. Legalább! Ízleljük ezt a szót. Szomorú egy szó a „legalább”. Azt sugallja, hogy általában a helyzet siralmas, de van azért egy picike pont, amikor annyira nem és abba a picike pontba kapaszkodunk. Két verzió van, amikor a család együtt van „legalább ilyenkor”. Az egyik, hogy a társadalmi nyomás megköveteli, hogy ezeket a szokásokat betartsuk. Meg kell ünnepelni, a névnapot, a szülinapot, a karácsonyt stb. Aztán ugyan már hogy nézne ki, ha mi kilógnánk a sorból? Ez az egyik, sőt a legelterjedtebb verzió. Ebben érezzük, hogy kényszeres, őszintétlen és inkább ne lenne az egész, ha csak ezért van. Aztán ott a pozitívabb verzió, amikor a család tényleg úgy érzi, hogy szeretik egymást, együtt akarnak lenni, őszintén, önszántunkból. De ez a nyomorult világ nem engedi. Nem engedi a munka, a kötelességek a sok teendő, a megélhetésért való állandó robot és a távolság is, ami szétszakított minket akár. De legalább(!) az ünnepnapokon ráérünk. Persze érezzük azért, hogy ha rajtuk múlna lehet nem csak ilyenkor találkoznának, sőt lehet nem is ezekben az időpontokban évente. Csak hát az állam és a vállalatok rabláncain függő életünk, teljesen ki van szolgáltatva ezeknek a tényezőknek. A szabadidőnket nem tudjuk beosztani magunktól. A törvények,a  cégek, az állami intézmények előre megírják nekünk mi a menetrend. Megadja melyek a szünnapok, azt is, hogy milyen ilyenkor a közlekedés és a nyitva tartás is. Aztán gazdálkodjon mindenki ezzel szabadidőként ahogy akar. Olyan, mint a börtönökben a látogatási idő, mikor fél órára lehet az üveg mögött beszélgetni. De csak is az előre megszabott időközönként, az előre megszabott időkeretben. Valójában ünnepekkor rá kell ébrednünk, hogy egy rohadt börtön az életünk. A bürokratikus intézmények és gazdasági körök kegyetlen celláiban élünk, és néha, megszabott ideig a szeretteinkkel is lehetünk. Megengedték. Legalább ilyenkor. Ha egy börtönben a fogoly azt mondja az üveg mögötti heti félórás beszélgetéseiről, hogy „legalább ilyenkor a szeretteimmel lehetek”, érezzük benne a sanyarúságát, a kényszerűségét és a szomorú „legalább” jelentését. Nos, a karácsony, a húsvét és az összes „legalább a család ilyenkor együtt van” alkalom, ugyanilyen sanyarú, keserű, kényszeres és szomorú.

A rendszeresség, a programszerűség, az előre eltervezettség a legtöbb esetben öl! Megöli a lelket. Isten a szeretet. Ebben igaza volt a felvilágosodáskor is az ünnep relativizálóknak. A valódi isteni szeretet pedig olyan, hogy nincs logikus magyarázat rá. Ennek a szeretnek nem kell sem alkalom, sem keretek, sem ajándék, sem program. Ez a szeretet jön, hat és kimutatódik. Ha le nem fojtják, ha meg nem gátolják. Ezt a szeretet nem lehet ünnepi keretek közé szorítani, nem lehet naptári időpontokhoz kötni, nem lehet megszabott családi programhoz és helyhez kötni. Mert ha megpróbáljuk meghal. A valódi szeretet előtör és áthatol mindenen. Ha a szeretet munkál, naptári időpontokkal és szánalmas ránk kényszerített rendszerekkel nem törődik. Ha valaki valakit szeret, az látni akarja és látni is fogja a másikat. Ha egy családban, baráti körben tényleg őszintén szeretik egymást, akkor július 23.-án meg szeptember 2.-án is összejönnek egymásért, ha a szeret ezt kimunkálja a szívükben. Ha adni akar valaki valamit a másiknak, mert olthatatlan vágyat érez rá, szeretetéből fakadóan akkor nem vár rá karácsonyig, sem szülinapig, sem más előre megszabott időpontig. És ha emiatt nem sikerül összeülni karácsonykor, vagy szülinapon? Vagy emiatt már nem tudunk adni semmit karácsonykor, vagy szülinapkor? Kit érdekel? Hát szeretjük egymást! Annyira, hogy a megszabott társadalmi kereteket is felrúgtuk érte, hogy áthatoljon és hasson ez a szeretet bennünk. Ha még is frusztrál minket, hogy „ilyenkor pont” nem tudunk adni, vagy összejönni, az a társadalmi nyomás, a másoknak való megfelelés érzete, a tudatalattinkból. De, aki szeret, igazán szeret, Krisztusi agapéval szeret, azt ha valami nem izgatja, akkor ezek a szokások, meg a külsőségek. Ezt vegyük észre a mézes-mázas ünnepnapok alkalmával. Ez jusson eszünkbe, ezen gondolkodjunk el. „Legalább ilyenkor”.

Horváth Martin

Horváth Martin- Krisztust gyalázó Jézuska

A karácsony előtti készülődési őrület közben szinte mindig akad egy-két cikk, vagy beszélgetés ennek káros mivoltáról és a karácsony eredeti jelentésének háttérbe szorulásáról. Már nem is figyelünk azokra az intő szavakra, amik a vásárlási lázzal szemben a szeretet ünnepének fontosságát, a hagyományos családi légkörű karácsony megélését szorgalmazzák. Talán nem is feltétlen baj. Mert azt hiszem, részben az is ostobaság.

Volt már szó a blogon arról, hogy attól, hogy valami hagyományos és régi, tradicionális szokás még nem feltétlen jó( bővebben itt). Talán nem is létezik még egy olyan ünnepkör, amire annyi negatív hagyomány rakódhatott rá, mint a karácsonyra. Kezdjük azzal, hogy a legtöbb ember bár ünnepli, fogalma sincs róla, hogy mégis mit ünnepel. Az átlagember körében elterjedt, hogy a szeretet ünnepe. Pedig egy kb. száz éves kapitalista hazugság, hogy mindenki vásároljon ajándékot, minél több szeretett embernek. Előtte kizárólag Jézus Krisztus születésnapjaként volt ismert. A valódi keresztények ma is így ünneplik. Ez nem is probléma, de a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ez is egy ezer éves egyházi ferdítés eredménye. Eredetileg pogány fény ünnep volt, hisz a téli napforduló után, minden perccel többet van nappal. Ezt pedig a fény diadalaként ünnepelték, amit a sötétség felett arat. Ténylegesen és metaforikusan is. Ilyen értelemben teljességgel beleillett a megváltó születése, ami fényt és reményt hoz a sötét, bűnös világba.

Az amerikai filmeken még is Mikulást látunk karácsonykor jönni, a Jézuska helyett. Ez pedig –részben saját tapasztalatból- igen csak összezavarja a kisgyermekeket. Súlyosan alábecsüljük ezt a generációkon átívelő lelki lenyomatot, hogy mekkora kárt is okoz a kulturális identitástudatunkban. Az amerikai Mikulásos karácsony pedig a skandináv mitológiából ered, ahol Odin főisten a szőke, életerős, leendő harcos kisfiúknak vitt ajándékot. Kicsit rasszista és militarista a mostani kóla reklámarc Mikuláshoz képest. Eredetileg őt,- mármint Odint-, próbálta elfeledtetni Miklós püspök, aki kevésbé rasszista és háború favorizált indíttatásból vitt ajándékot gyerekeknek. Sikerült neki, hisz főleg rá emlékszünk. Legalábbis mi magyarok biztosan, azonban mi Odint nem is ismertük eleve. Nyugaton Odin a fényünnepkor jött, tehát nem december 6.-án, ahogyan mi itt keleten Miklós püspök tiszteletére elnevezett napon tartjuk a Mikulás napot.

Nálunk ugyebár a „Jézuska” névvel illetett mitikus személy jön. Azért hívom mitikusnak keresztény létemre, mert kétségtelenül nem azonos a Biblia Jézusával. Jézus Krisztus ugyan megígérte, hogy a világ végezetéig velünk lesz, de ezt nem fantomként fenyőfák alá ajándékot csempésző formában értette. Ha pedig nem így értette, akkor sem igazán találni a parancsolatai között olyat, hogy hazudjuk ezt a gyerekeinknek. Őszintén szólva ezt a hagyományunkat jelen formájában borzasztó káros hagyományként tudom értékelni. Kifejezetten keresztény szemszögből. Először is hazudunk a gyermekeinknek. Előre megfontoltan, tervszerűen, akarattal, mindenféle racionális indok nélkül hazudunk a saját gyermekünknek. Ezt pedig a gyerek idővel tudni fogja. Átfogja élni azt az élményt, hogy a szülei, akikben a világon mindennél jobban bízik, csak rájuk számít, ezek az emberek szánt szándékkal hazudtak neki és átverték. Nem is egyszer, hosszú éveken át. Ez pedig ha nem is tudatosul, de a tudatalattiban elraktározódó lenyomatként megmarad. Most már pszichológiai vizsgálatok elemzik ennek a káros hatását. Mindezt miért tesszük? Miért is rakjuk ki az utódaink ennek a maradandó lelki traumának? Csak mert mindenki ezt csinálja. Meg csinálta generációk óta. Meg velünk is megtörtént. Ez az az utánzó mechanizmus, amit a majmok, sőt az egerek is több kísérletben bizonyítottak. Nem egy büszkesége ez az emberiségnek.

Keresztény szemszögből a helyzet még rosszabb. Ha elhitetjük a gyerekeinkkel, hogy a „Jézuska” ajándékot hoz, aztán kiderül, hogy hazugság volt az egész évekig, akkor egy hatalmas hitbeli kárt is okozhatunk. A gyereket szembesítjük egy olyan ténnyel, ami azt sugallja, hogy nincsenek csodák. Ha valami felfoghatatlant elhisz, az hazugság, megrendezett és másképp megmagyarázható egyszerű dolog csupán. A hitet csírájában folytjuk meg bennük. Emellett ha kiderül, hogy a „Jézuska” nem létezik, akkor a Bibliából ismert becézett utótag nélküli Jézus miért létezne? Legalábbis az összefüggés a csalódott gyermek szempontjából logikus. Miért higgyen abban a Jézusban, ha az előző is csak hazugság volt? Vagy egyáltalán bármi csodás dologban? A „Jézuska” kitalált, hazug személyénél hitet rombolóbb, keresztényellenesebb trükköt fiatalkorban el sem tudok képzelni. Csak is abban a kontextusban lehetne elfogadni a "Jézuska ajándékot hoz mesét", ha úgy értelmeznénk, és értetnénk meg gyermekeinkkel, hogy minden neki, Istennek köszönhető. Bármi, amit kapunk ajándék és végső soron Jézus Krisztustól származik, aki szeret bennünket feltétlenül. Azt hiszem nem túlzás, ha azt mondom, igen csekély százaléka lehet a családoknak ahol hasonló értelmezésben zajlik a karácsony. Őszintén és minden megvetés nélkül kérdezem a keresztény testvéreimtől, akik valóban hiszik Jézust, és közben ezt az elterjedt furcsa szokást is őrzik, hogy mit éreznek, mikor ki mondják a gyermeküknek, hogy „ a Jézuska nem létezik”? Magyarázkodunk, hogy „de az a másik igen”, aki a Bibliába van? Hogy akihez imádkozunk, ő létezik, pedig ugyanúgy sose látod, mint a karácsonyit? Vagy, mit érez az a gyermek, aki imádkozott az ajándékáért évekig, aztán kiderül, hogy nem a Jóisten intézte, hanem anyáék? Mer vajon még imádkozni másért is az Úrhoz ezek után?

Nem állítom, hogy a karácsonyi gyermekbecsapás tradíciója mindenkinél az ateizmus táptalaját hinti el, de azért be kell látnunk, hogy a megtestesült Istent, aki életét adta mindnyájunkért, neki a nevét és a személyét felhasználni az ártatlan fiatal lelkek becsapásához nem túl szerencsés. Ahogyan az sem, hogy ezzel a Télapó, húsvéti nyúl és fogtündér kategóriájába degradáljuk a megváltó Istent.

Meglehet érteni kövezni, szidalmazni, felháborodni és saját  önkritikát mellőzni ez ügyben, de nem tudom elfogadni, hogy ez egy jópofa, meg aranyos szokás. A karácsony amúgy sem jópofa meg aranyos a legkevésbé sem. Eredeti szakrális jelentését nézve. Mondhatjuk modern módon, ebben a langyos, posványos, cukormázas műhangulatban, hogy a szeretet ünnepe. Csak jelentse is azt. Mi egyáltalán a szeretet? Jézus azt mondja: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.( Ján. 15:13) Isten szeretete pedig nem egy meleg, csöpögős valami. 

„…Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket!”(Luk. 6:27)

Úgy szeretni, mint Isten nem egyszerű. Kemény feladat. Másképp szeretni pedig értelmetlen. Az isteni szeretet nem csak azt szereti, aki őt is szereti. Hanem szereti a drogost, a gyilkost, az árulót, az elvtelent, a zsidót, a cigányt. Szereti Hitlert és szereti Sztálint. Ugye már is kevésbé cukormázas egy ünnep, ha valóban a valódi szeretet ünnepeként fogjuk fel? Ne feledjük, elsősorban ezek a napok a fény diadalát éltették a sötétség felett. A reményt abban, hogy a jó mindig győzelmet arat a bűn és a gonoszság felett. Ahogy ebben Krisztus születése reményt is adott, és életében és halálában példát is mutatott. Ez egy harc. Egy harc, amelyben a szeretet, és csak is a valódi szeretet elsajátítása és gyakorlása egy fegyver. Ahogyan az igaz hit is az. Ezeket a lelki fegyvereket pedig alkalmaznunk is kell, ebben a velejéig aljas, könyörtelen, kíméletlen és kegyelmet nem ismerő háborúban, amely meg akar ölni mindenkit, a legártatlanabb kisgyermeket is, ahogy engem is és téged is. A tét pedig, hogy a lelkünk megmenekül-e a pusztulattól, vagy sem. Erre mutat rá valójában a karácsony, még ha minden egyház és minden ember is szeretné elfelejteni ezt.  

Horváth Martin

Horváth Martin- A fény diadala: Karácsony

Közeledik a karácsony és ilyenkor mindenki emlegeti sűrűn a „szeretet ünnepét”. Mégis nagyon kevesen tudják valójában mit jelent. Na persze nem a híres klisékké vált szöveget akarom mondani, hogy nem az ajándékról szól stb. Ezeket mind tudjuk, persze a többség akkor sem tesz ellene. Az ember addig ezt is fogja tenni amíg szellemi téren nem teszi rendbe magát. Legyen ez most egy kis szellemi frissítés.

Elsőnek vegyük a karácsony elengedhetetlen elemét, ami szinte minden nyugati és sok más kultúrkörbe tartozó családban is megtalálható ekkor: a karácsonyfa. 24.-én díszítjük általában, boákkal, díszgömbökkel, magyar sajátosságként szaloncukorral. A csúcsdísz pedig általában csillagként a tetejére kerül. Teszem fel miért? Többnyire nem firtatják mit is keres a szobában egy feldíszített fa. Nos, mivel a nyugati karácsony a keresztény ünnepkörben gyökeredzik, így elválaszthatatlan Krisztus születésétől.

Krisztus pedig miért is jött a világra? Hogy meghaljon az emberek bűneiért, megváltani minket. Honnan is ered ez a bűn? Az eredendő bűn az első emberpár engedetlenségéből fakad, mikor is a tiltott gyümölcsből ettek, a paradicsomi fáról a kígyó(vagyis sátán) sugallatára. Nem nehéz kitalálni, a karácsonyfa ezt szimbolizálja. A díszek, gömbök amelyek régen valóban gyümölcsök is voltak, a tiltott paradicsomi gyümölcsöt szimbolizálják. A szalagok, boák a fán tekergő kígyót. A csúcsdísz pedig Krisztus eljövetelére utal. Érdekes, hogy ezt a negatív dolgot állítjuk fel ekkor, de ha belegondolunk talán mégsem. Hisz Jézus pont ezért jött el, hogy ettől a bűntől megszabadítson bennünket. A karácsonyfa a remény szimbóluma, a megváltásé. Nem véletlen, hogy január 6.-án pedig lebontjuk a fát, vízkereszt napján. A napon mikor Jézust megkeresztelték. A keresztség tisztelete ez mely lemossa a bűnt, diadalt arat felette, így a bűnbeesés fájának, magának a bűn jelképének is mennie kell. 

A fenyőt egyébkén német protestánsok kezdtek állítani először, nem meglepő hisz télen már csak ez volt zöld. De az örökzöldek tisztelete a pogány germán világban is virágzott. Itt az újabb kérdés, hogy miért pont akkor van karácsony amikor? Télen hidegbe. Na, nem azért mer Krisztus ekkor született. Krisztus születésének ideje nem ismert. Ellenben a pogány ünnepek december 21. után kezdődtek. December 21. az év leghosszabb éjszakájával rendelkezik, ez a téli napforduló miután minden nappal hamarabb világosodik. Ezért a pogány népeknél december vége a Napisten ünneplését tette ki, nekünk magyaroknál is a fény ünnepe volt. Rómában, ahol pedig a kereszténység bontakozott december 25. a Mithrász-kultusz fénypontja volt. Ekkor ünnepelték Mithrász diadalát a sötét felett, tehát szintén Napisten és fényünnep. Persze Mithrásznak tulajdonítottak néha olyan tulajdonságokat is mint szűztől való születés és megváltóként is tekintettek rá. Igen, ismerős lehet a történet. Ezekre a pogány ünnepekre pedig rárakták a keresztény megváltó születésének ünnepét. De hát nem is probléma ez hisz az ünnepek eredeti lényegéből nem igazán vettek el semmit. Sőt Jézus azt mondja „én vagyok a világ világossága”. A fény ünnepe ez is, a remény az új élet. Amikor a fény, világosság diadalt arat a sötétség felett. Vagyis a jó, az igaz felülkerekedik a gonoszon. A karácsony valójában ezt jelenti.

Nem számít, hogy ősi fényünnep vagy Krisztus születése, a lényege egy és ugyanaz. Van kiút, van megváltás és remény mindig. Nem marad semmi rossz sem örökké, mert a sötét a gonosz nem győzhet. Így ilyenkor, de egész életünkben is, de legfőképp most győzzön bennünk is a fény, arasson diadalt a sötétség felett, ami a szívünkben él. Minden hosszú, sötét, rossz után jön, ha lassan is de egy jobb, boldogabb, világosabb korszak, mind a világban, mind a lelkünkben egyaránt. Ez a karácsony.

Horváth Martin