Nincs még két olyan világnézet/létszemlélet amit annyira elárultak volna, mint a liberalizmus és a kereszténység. A liberalizmus és a keresztény-konzervatívizmus ellentétéről szokás beszélni mindkét oldalon, mintha valami elementáris szellemi összecsapás színterében élnénk, melynek két esküdt ellensége e kettő. A valóság az, hogy a kereszténység, mint Krisztus tanítása messzemenően liberális a társadalomhoz való hozzáállásában, abban a tekintetben, hogy nem kívánja megváltoztatni a fennálló rendet, politikai hatalommal nem él, a törvényekben nem gondolkodik, a mindennapi életet szabályozni nem kívánja, hagyja, hogy "együtt nőjön a konkoly és a búza". Mindemellett egyéni szinten mélységesen konzervatív. A belső szabad belátásból jövő, egyéni erkölcsöt, önkritikát és önvizsgálatot a legmagasabb szintre emelte és magasan is várja el, önmagunkra nézve. A nemzeti-kereszténykonzervatív idea viszont mélységesen konzervatív a társadalomhoz való hozzáállásában, ragaszkodik a pogány logikákhoz, céljait a politikai és gazdasági hatalom eszközeivel éri el és törvények és szabályok által kívánja befolyásolni az embereket. A belső, egyéni jellemfejlődés, önvizsgálat és erkölcs tekintetében már liberális. A kultúrkereszténység belülről rothadó látszatideológia. Példaképei sem Jézus, próféták vagy apostolok. Hanem a földi hatalomféltése közben a családtagjaikat megvakíttató, forró ólmot fülbe öntő "szentek".
2023. január 6., péntek
Liberalizmus és kereszténység a két elárult eszme
2022. december 23., péntek
Isten paradox
Isten paradox. Ebben is van az ő csodája. Nincs még egy olyan tanítás, amely ennyire ösztön, biológia és anyagellenes, mint a kereszténység. ( Itt most ne az eltorzult nagycsaládmániás, pogány szaporodási fétisben úszó, konzi társadalmi tradíciót éltető mainstream egyházi vonalra gondoljunk.) Jézus és Pál tanításaiból tudjuk a legjobban, hogy a szexuális önmegtartóztatás a legmagasztosabb, hogy a család nem egy vérségi közösség. Mégis Isten a testi, Ádám és Éva történetével szimbolizált létállapotromlás utáni torz anyagi világ keretein belül a testté levést választja. Annak a lealjasodott világnak a keretébe merészkedik a legtisztább szubsztancia, amely világ fejedelmének a Sátánt nevezi (Jn 12:31). A világ megváltása a bűnös matéria eszközeivel kezdődik. Maga az abszolútum válik kiszolgáltatottá és elesetté. Dicsőítik, aztán megvetik. A halála pedig az időtlen élet kezdete, mely az időhöz ragadt síkban veszi kezdetét. A legnemesebb tanítás beteljesedéséhez a legaljasabb árulás kell. Isten kegyelmének győzelmét a kereszten a Sátán bosszúszomja viszi véghez. A Paradicsomi szabad akarat a bűn világát eredményezte, s a bűn világában bekövetkezett megváltás a Paradicsomnál is tökéletesebb létállapotot eredményez. Lélekben és végül ténylegesen is meg kell halnunk, hogy megtapasztaljuk a valódi életet, s senkivé kell vállnunk, hogy valakik legyünk. Lelkileg szegénynek lennünk, hogy Isten lelke helyet leljen bennünk. Az utolsókból lesznek az elsők, s elsőkből az utolsók. A legkisebbek, a legmegalázottabbak tudják csak, hogy mi a valódi nagyság és dicsőség. Az igazság bolondság itt, s bolond az, akinél igazság van. A halál a valódi élet, s ezen élet a halál. A test és a lélek szüntelen tusakodik egymással ezért. Nincs nemesebb harc és nincs gyönyörűbb paradoxon, mint amit Isten a jászolnál elindított. Isten paradox. S ez a legnagyobb csoda. Minden logika azt mondja lehetetlen, s minden szív azt súgja, csak így lehetséges.
2022. november 28., hétfő
Ellenzéki vitakultúra
Mindig ledöbbenek az ellenzéki oldal "vitakultúráján". Nem, nem baloldal és nem liberálisok, mert ezen értékeknek híján vannak, pedig igény volna rá. És pont azért is zavar náluk sokkal jobban az idióta megnemértése a másik félnek, mert elméletileg az elveikből éppen a másik megértése következne. Ehelyett ugyanolyan kistílű sablondurrogtatással találkozunk, mint a másik oldalon.
2022. november 10., csütörtök
Kit kell tisztelni?
Minap belebukkantam az alábbi, sztereotip "boomer" képbe. Kisdobosok állnak, és az érték, ami hozzá van fűzve a "rend és a fegyelem". Kevés ember érti meg, hogy ezek, és más hasonló jelzők csakis bizonyos szituációkban jelentenek értéket. Más szituációkban átkot. És ezek kizárólag belső késztetés eredményeiként értékelhetők, nem pedig egy hatalom rákényszerítése nyomán, legfőképp ha azok gyerekek. A Hitlerjugendben is ugyanilyen rend és fegyelem volt. És a fegyelem megmaradt a halálig. Nem tört meg a rend és a fegyelem, mikor felkellett pakolni marhavagonokba később az embereket sem. Sem a rend, sem a fegyelem sem más jelző nem érték önmagában, mindig és mindenkor. Ha Jézus korának rendjét és fegyelmét ilyen szép összezárt lábakkal megtartotta volna, ma senki nem ismerné se őt, se a tanítását, se a megváltást.
2022. november 9., szerda
Katar bojkott
Paradox módon míg ezek az indulatok végletekig jobboldali, sőt szélsőjobboldali sajátosságok, addig a futball gazdasági háttere és a játékosok motivációja (amit a csapatok összetétele származásilag is mutat) egyértelműen a jobboldalisággal köszönőviszonyban sincs, ilyen elvektől teljesen mentes érdek és haszonalapú jelenség. Ennek legmagasabb szinten megjelenő ékes példája a Katari világbajnokság, ami az általános emberi jóérzéstől is távol áll, nem csak a futball "kultúrától".
2022. október 22., szombat
A Nyugat, a magyarok és az oroszok
1956 kapcsán rengetegen vonnak párhuzamot az akkori, és a jelenlegi Ukrajnai helyzet között. A magyar társadalom döntő többsége, ha nem is oroszbarát, de abszolút nem oroszellenes. A legkevésbé oroszellenes réteg pedig kifejezetten a jobboldali, nacionalista tábor. Ez a szöges ellentéte a lengyel társadalomnak, de igazán egyik ex-KGST ország társadalmi helyzetéhez nem hasonlítható. Orbán propagandájával ezt magyarázni a legkisebb megértést is mellőzi, s inkább Orbánt szokta formálni a tömeg, sem mint fordítva. Ez a folyamat pedig jóval a NER előtti időkben kezdődött.
1849-ben már az orosz cári egységekkel tudták leverni a magyar szabadságharcot a Habsburgok. Igazán mély oroszellenességet ez mégsem váltott ki, hiszen a fő ellenségünk a Habsburgok voltak. Az oroszok csak egy politikai paktum részeként szívességet tettek a Habsburgoknak, mely uralkodóház magyarok elleni megtorlását később elítélte és igyekezett diplomáciailag megállítani azt Oroszország. Beszédes az is, hogy a Görgei vezette utolsó magyar csapat csak azért baktatott kilómétereket, hogy az oroszoknak adhassa meg magát és ne az osztrák erőknek.
1956-ban a helyzetet javában bonyolította a kommunizmus jelensége. Noha világos volt, hogy az oroszok a megszállók és akkoriban jelentős oroszutálat volt a magyar társadalomban, ezt a képet a kommunista ideológia árnyalta. 1956 elsősorban a kommunista terror elleni forradalom volt, sem mint egy adott nemzettel való kifejezett harc. Akkor is, ha ezt a kommunista rendszert egy nép reprezentálta. De legalább annyira, ha nem jobban reprezentálták azok a magyarok, akik az ÁVH-t működtették és az MDP sorait erősítették. 1956 “ruszkik haza” mentalítása jobban kidomborodott volna később, ha 1990-ben a ruszkik mellett az egykori kommunista pártfunkcionáriusok is eltakarodnak a politikai, gazdasági és kulturális életből. De egy bő 20 évet adtak a jobboldalnak, hogy 1956 szellemiségében sokkal aktuálisabbnak lássák a belső, kommunista elnyomók elleni jogos ( és befejezetlen) küzdelmet. Immár orosz csapatok nélkül. A “ kimentek a tankok és bejöttek a bankok” mentalitás általánossá vált. A főellenség a posztszocialista körök maradtak, akik mindegy milyen külső hatalommal, de megtámogatják hatalmukat. Ezzel az oroszok ‘56-os szerepe másodhegedűs szereppé devalválódott a jobboldali köztudatban.
Ugyanakkor ott van az is, mely 1849-ben is, 1944-45-ben is már jelen volt, hogy mi az oroszoktól nem várunk semmit. Az orosz nagy, idegen, zord világ. Semmi jóra nem számítunk tőle. Ha agresszív, csak azt teszi amit feltételeztünk róla. Ellenben a Nyugat! A Nyugat az, amitől mindig vártunk valamit. Sokszor irreális csodát. Tudatalatt ez a társadalom mindig is tudta, hogy a Nyugathoz akar tartozni, de a Nyugat végül Trianont jelentette, az ‘56-os amerikai hazug bíztatást és ígéreteket, majd az 1990 utáni világ teljes gazdasági-politikai megaláztatását és arroganciát. 1956-ban jobban fáj a magyar népléleknek az, hogy a Nyugat cserbenhagyott, minthogy a ruszki leverte a forradalmat. Utóbbitól ezt vártuk, de a Nyugatban reményünk volt. Az, hogy mára a magyar jobboldal Nyugat-ellenes ( ellenben 1956-al) nincs semmi csoda. Ebben a kollektív tudatalattiban a Nyugathoz fűződő viszony olyan, mint egy örökbeadott kisgyerek, aki találkozni akar vérszerinti szüleivel de sok hitegetés után realizálja, hogy le se szarják őt.
Mindezek ellenére teljesen érthető a rideg geopolitika szempontjából, hogy az USA miért hitegetett, majd hagyott cserben. Az ellenséges szovjet tömböt bomlasztani politikai realitás, de ténylegesen katonailag támogatni őrültség és egy nukleáris háború kockázata. Az USA-t a józan, rideg, számitó racionalitás vezette. Ez Ukrajna esetében mintha eltűnt volna. A magyarok viszont, - Orbán véleményével ellentétben- nem a nagyhatalmak béketárgyalását akarták kiharcolni ’56-ban, hanem igenis egy idealisztikus álom vezette őket. S bár ez nem volt reális, ma mintha ennek az idealizmusnak irmagja sem lenne meg. Úgy tűnik, hogy míg a Nyugatot a racionális hozzáállása miatt megvetettük ‘56 miatt, most ennek a Nyugatnak elment a józan esze is. S a magyarok annyira megtörtek és a rideg racionalitást tették zsinórmértékké, hogy elvesztették az álmaikat.
2022. október 14., péntek
A Nyugat háborús képmutatása
Miután az ukrán hivatal fél nap alatt bejelentette, majd le is szedte a Munkács jelképének számító Turul-szobrot, - amit nem mellesleg 2008-ban állítottak a többnemzetiségű Kárpátalja magyar-ukrán együttélésének jelképéül), helyére pedig az ukrán címer kerül, elgondolkodtam. Nem ez az első eset. Ukrajna már rengeteg kisebbségi jogokat súlyosan korlátozó törvényt hozott az utóbbi években, kezdve a magyar (és orosz) nyelv használatának korlátozásától a nem ukrán nemzetiségű iskolák korlátozásáig. Ezen törvényeket még lehetett magyarázni az oroszajkú lakosság szimpátiájának meggátolásával, amely oroszajkú lakosság jelentős részéről bebizonyosodott, hogy annyira nem is szimpatizál Oroszországgal. Úgy gondolom, hogy európai léptékkel nézve még ez esetben sem kellene kisebbségi jogokat korlátozni, ahogyan méltatlannak tartjuk például az 1940-es évek Amerikájában azt, hogy az USA-ban élő japánok jogait megvonták csak mert Japánnal állt háborúban az ország. Mindemellett az Oroszországgal hadban állú Ukrajna esetében a magyar kisebbség jogainak és jelképeinek korlátozása, egyáltalán nem indokolható sem racionálisan, sem más jóérzésű módon.
Ukrajna, a nyugat-európai liberálisok szűrőjén keresztül nézve, egy soviniszta, korrupt ország. A Nyugat hevesen ítél el országokat a negyedéért annak, amit Ukrajna képvisel. Teszem hozzá ezek az elítélések a liberális eszmeiség szemüvegén keresztül sok esetben teljesen jogosak. Ami nem jogos, hogy míg Magyarországot egy tartalomnélküli szimbolikus Isten szóért (ami ráadásul a Himnuszból vett idézet) ítélik el és kezelik valami reakciós torzszülöttnek, addig a legnagyobb morális fölénnyel, büszkén szórják haditechnikával azt az Ukrajnát melynek Nemzeti Gárdájába inegrálva létezik egy Fekete Nap szimbólummal megáldott ( SS jelkép), vállaltan neonáci nézeteket (is) valló Azov ezred. Mellé pedig olyan nemzetiségi törvényeket alkot Ukrajna, ami az Ororszországgal meglévő geopolitikai ellenségeskedés nélkül, valószínűleg őt tenné a főgonosszá az EU szemében. Kérdés persze, hogy morálisan mennyire indokolható a Nyugat számára az, hogy a hazai szélsőjobboldalt a valamilyen nemzetiszocialista szimbólumra esetleg emlékeztető jelképek miatt is elítéli, míg más országok nyíltan nemzetiszocialista, hivatalos hadrendbe állított csapataihoz fegyvert juttat. Mielőtt teljesen orosz propagandának titulálnánk az ezt (ami valóban minden nacionalista ukrán törekvést nácizmussal azonosít), álljon itt a 24.hu 2014-es, helyi beszámolója a Kelet-Ukrajnai harcokról.
A teljes cikk itt található, ahol még a Mariopuli "lakosság 10% támogatja az Ukrajnához tartozást, csak nem mernek szólni, mert lelövik őket" típusú ukrán katonai beszámolók találhatók: https://24.hu/kulfold/2014/09/29/tudod-mi-vagyok-en-magyar-egy-ukran-vadallat/
Felemlegethetnénk még az geopolitikailag Iránnal rivális USA támogatását Szaúd-Arábia felé, ahol középkori strukturális viszonyok vannak, nők jogai és minimális szólás és sajtószabadág nincsenek, ellenben politikai érdekekből való civilek kivégzése van. A Katalánok függetlensége senkit nem érdekel, mert a spanyol központi kormányzattal túl jó viszonyt ápol az EU-s bürokrácia. Skócia függetlenségének drukkolnak, mert az EU tagja kíván lenni és gyengíti a riválissá vált Nagy-Britaniát. A helyzet az, hogy a Nyugat végtelenül álszent módon beszél le magaslóról a maga morális fölényével, és oktat ki országokat olyan kérdésekben, melyek nüánsznyi problémák azon országok politikájához képest, melyeket rideg, puszta geopolitikai, gazdasági érdekek szerint támogat. Az EU központi intézményrendszerét irányító körök szüntelen követelnek meg olyan értékeket és rendelkezéseket a tagállamaiktól, melyeket adott esetben racionális és pénzügyi érdekből rendszeresen pofánköpnek Brüsszelben is. Az EU és az USA működése külpolitikában valójában nem különbözik semmiben Oroszország vagy Kína működésétől, azzal a különbséggel, hogy az USA és az EU morális köntösbe csomagolja rideg geopolitikai érdekeit. Viszont annál visszásabb és annál több ellenérzést vált ki, mikor kilóg a lóláb.
Oroszország, Kína, Irán is arra hivatkozik, hogy a Nyugat nem jobb náluk, csak morális cukormáz leplével borítja le rideg tetteit, hogy a jó képében tetszelegjen a tömegek előtt. Ebben pedig részint igazuk van. Bár belső berendezkedésük és ideáik a nyugati hatalmaknak sokkal élhetőbbek minden nyűgjükkel együtt, világban való károkozásukat, ténykedésüket, kavarásukat tekintve, valóban egyenlőség jel tehető a hatalmak közé. Az oroszok, kínaiak és sokan mások a nyílt erő, és érdekek aljas, erőszakos érvényesítése mellett foglalnak állást. Ezt a világ alapvető velejárójának tekintik, és kendőzetlenül eszerint is cselekednek. A Nyugat a jó és a rossz nemes harcáról beszél, de ugyanezen rideg, aljas logika szerint működik. Amíg ezt teszi igazat ad ellenségeinek abban, hogy a világ szükségszerű működése ez, s ameddig ez a világ szükségszerű működése, az azt jelenti, hogy a Nyugat eszméi csak fantazmagóriák, melyet nem kell komolyan venni, ha ő maga sem teszi. S míg a Nyugat külső és belső ellenségei azért teszik ezt szóvá, mert szeretnék az ördögi nyers erő világának korlátlan uralmát, addig én valóban őszintén szeretném, ha a Nyugat az lenne, ami elviekben. Ha a végre gyakorlatban is az érvényesülne, melyet eszméi hirdetnek, s kétszínűség, képmutatás és saját nemes elveinek szembeköpése véget érne.








