Mindig ledöbbenek az ellenzéki oldal "vitakultúráján". Nem, nem baloldal és nem liberálisok, mert ezen értékeknek híján vannak, pedig igény volna rá. És pont azért is zavar náluk sokkal jobban az idióta megnemértése a másik félnek, mert elméletileg az elveikből éppen a másik megértése következne. Ehelyett ugyanolyan kistílű sablondurrogtatással találkozunk, mint a másik oldalon.
2022. november 28., hétfő
Ellenzéki vitakultúra
2022. november 10., csütörtök
Kit kell tisztelni?
Minap belebukkantam az alábbi, sztereotip "boomer" képbe. Kisdobosok állnak, és az érték, ami hozzá van fűzve a "rend és a fegyelem". Kevés ember érti meg, hogy ezek, és más hasonló jelzők csakis bizonyos szituációkban jelentenek értéket. Más szituációkban átkot. És ezek kizárólag belső késztetés eredményeiként értékelhetők, nem pedig egy hatalom rákényszerítése nyomán, legfőképp ha azok gyerekek. A Hitlerjugendben is ugyanilyen rend és fegyelem volt. És a fegyelem megmaradt a halálig. Nem tört meg a rend és a fegyelem, mikor felkellett pakolni marhavagonokba később az embereket sem. Sem a rend, sem a fegyelem sem más jelző nem érték önmagában, mindig és mindenkor. Ha Jézus korának rendjét és fegyelmét ilyen szép összezárt lábakkal megtartotta volna, ma senki nem ismerné se őt, se a tanítását, se a megváltást.
2022. november 9., szerda
Katar bojkott
Paradox módon míg ezek az indulatok végletekig jobboldali, sőt szélsőjobboldali sajátosságok, addig a futball gazdasági háttere és a játékosok motivációja (amit a csapatok összetétele származásilag is mutat) egyértelműen a jobboldalisággal köszönőviszonyban sincs, ilyen elvektől teljesen mentes érdek és haszonalapú jelenség. Ennek legmagasabb szinten megjelenő ékes példája a Katari világbajnokság, ami az általános emberi jóérzéstől is távol áll, nem csak a futball "kultúrától".
2022. október 22., szombat
A Nyugat, a magyarok és az oroszok
1956 kapcsán rengetegen vonnak párhuzamot az akkori, és a jelenlegi Ukrajnai helyzet között. A magyar társadalom döntő többsége, ha nem is oroszbarát, de abszolút nem oroszellenes. A legkevésbé oroszellenes réteg pedig kifejezetten a jobboldali, nacionalista tábor. Ez a szöges ellentéte a lengyel társadalomnak, de igazán egyik ex-KGST ország társadalmi helyzetéhez nem hasonlítható. Orbán propagandájával ezt magyarázni a legkisebb megértést is mellőzi, s inkább Orbánt szokta formálni a tömeg, sem mint fordítva. Ez a folyamat pedig jóval a NER előtti időkben kezdődött.
1849-ben már az orosz cári egységekkel tudták leverni a magyar szabadságharcot a Habsburgok. Igazán mély oroszellenességet ez mégsem váltott ki, hiszen a fő ellenségünk a Habsburgok voltak. Az oroszok csak egy politikai paktum részeként szívességet tettek a Habsburgoknak, mely uralkodóház magyarok elleni megtorlását később elítélte és igyekezett diplomáciailag megállítani azt Oroszország. Beszédes az is, hogy a Görgei vezette utolsó magyar csapat csak azért baktatott kilómétereket, hogy az oroszoknak adhassa meg magát és ne az osztrák erőknek.
1956-ban a helyzetet javában bonyolította a kommunizmus jelensége. Noha világos volt, hogy az oroszok a megszállók és akkoriban jelentős oroszutálat volt a magyar társadalomban, ezt a képet a kommunista ideológia árnyalta. 1956 elsősorban a kommunista terror elleni forradalom volt, sem mint egy adott nemzettel való kifejezett harc. Akkor is, ha ezt a kommunista rendszert egy nép reprezentálta. De legalább annyira, ha nem jobban reprezentálták azok a magyarok, akik az ÁVH-t működtették és az MDP sorait erősítették. 1956 “ruszkik haza” mentalítása jobban kidomborodott volna később, ha 1990-ben a ruszkik mellett az egykori kommunista pártfunkcionáriusok is eltakarodnak a politikai, gazdasági és kulturális életből. De egy bő 20 évet adtak a jobboldalnak, hogy 1956 szellemiségében sokkal aktuálisabbnak lássák a belső, kommunista elnyomók elleni jogos ( és befejezetlen) küzdelmet. Immár orosz csapatok nélkül. A “ kimentek a tankok és bejöttek a bankok” mentalitás általánossá vált. A főellenség a posztszocialista körök maradtak, akik mindegy milyen külső hatalommal, de megtámogatják hatalmukat. Ezzel az oroszok ‘56-os szerepe másodhegedűs szereppé devalválódott a jobboldali köztudatban.
Ugyanakkor ott van az is, mely 1849-ben is, 1944-45-ben is már jelen volt, hogy mi az oroszoktól nem várunk semmit. Az orosz nagy, idegen, zord világ. Semmi jóra nem számítunk tőle. Ha agresszív, csak azt teszi amit feltételeztünk róla. Ellenben a Nyugat! A Nyugat az, amitől mindig vártunk valamit. Sokszor irreális csodát. Tudatalatt ez a társadalom mindig is tudta, hogy a Nyugathoz akar tartozni, de a Nyugat végül Trianont jelentette, az ‘56-os amerikai hazug bíztatást és ígéreteket, majd az 1990 utáni világ teljes gazdasági-politikai megaláztatását és arroganciát. 1956-ban jobban fáj a magyar népléleknek az, hogy a Nyugat cserbenhagyott, minthogy a ruszki leverte a forradalmat. Utóbbitól ezt vártuk, de a Nyugatban reményünk volt. Az, hogy mára a magyar jobboldal Nyugat-ellenes ( ellenben 1956-al) nincs semmi csoda. Ebben a kollektív tudatalattiban a Nyugathoz fűződő viszony olyan, mint egy örökbeadott kisgyerek, aki találkozni akar vérszerinti szüleivel de sok hitegetés után realizálja, hogy le se szarják őt.
Mindezek ellenére teljesen érthető a rideg geopolitika szempontjából, hogy az USA miért hitegetett, majd hagyott cserben. Az ellenséges szovjet tömböt bomlasztani politikai realitás, de ténylegesen katonailag támogatni őrültség és egy nukleáris háború kockázata. Az USA-t a józan, rideg, számitó racionalitás vezette. Ez Ukrajna esetében mintha eltűnt volna. A magyarok viszont, - Orbán véleményével ellentétben- nem a nagyhatalmak béketárgyalását akarták kiharcolni ’56-ban, hanem igenis egy idealisztikus álom vezette őket. S bár ez nem volt reális, ma mintha ennek az idealizmusnak irmagja sem lenne meg. Úgy tűnik, hogy míg a Nyugatot a racionális hozzáállása miatt megvetettük ‘56 miatt, most ennek a Nyugatnak elment a józan esze is. S a magyarok annyira megtörtek és a rideg racionalitást tették zsinórmértékké, hogy elvesztették az álmaikat.
2022. október 14., péntek
A Nyugat háborús képmutatása
Miután az ukrán hivatal fél nap alatt bejelentette, majd le is szedte a Munkács jelképének számító Turul-szobrot, - amit nem mellesleg 2008-ban állítottak a többnemzetiségű Kárpátalja magyar-ukrán együttélésének jelképéül), helyére pedig az ukrán címer kerül, elgondolkodtam. Nem ez az első eset. Ukrajna már rengeteg kisebbségi jogokat súlyosan korlátozó törvényt hozott az utóbbi években, kezdve a magyar (és orosz) nyelv használatának korlátozásától a nem ukrán nemzetiségű iskolák korlátozásáig. Ezen törvényeket még lehetett magyarázni az oroszajkú lakosság szimpátiájának meggátolásával, amely oroszajkú lakosság jelentős részéről bebizonyosodott, hogy annyira nem is szimpatizál Oroszországgal. Úgy gondolom, hogy európai léptékkel nézve még ez esetben sem kellene kisebbségi jogokat korlátozni, ahogyan méltatlannak tartjuk például az 1940-es évek Amerikájában azt, hogy az USA-ban élő japánok jogait megvonták csak mert Japánnal állt háborúban az ország. Mindemellett az Oroszországgal hadban állú Ukrajna esetében a magyar kisebbség jogainak és jelképeinek korlátozása, egyáltalán nem indokolható sem racionálisan, sem más jóérzésű módon.
Ukrajna, a nyugat-európai liberálisok szűrőjén keresztül nézve, egy soviniszta, korrupt ország. A Nyugat hevesen ítél el országokat a negyedéért annak, amit Ukrajna képvisel. Teszem hozzá ezek az elítélések a liberális eszmeiség szemüvegén keresztül sok esetben teljesen jogosak. Ami nem jogos, hogy míg Magyarországot egy tartalomnélküli szimbolikus Isten szóért (ami ráadásul a Himnuszból vett idézet) ítélik el és kezelik valami reakciós torzszülöttnek, addig a legnagyobb morális fölénnyel, büszkén szórják haditechnikával azt az Ukrajnát melynek Nemzeti Gárdájába inegrálva létezik egy Fekete Nap szimbólummal megáldott ( SS jelkép), vállaltan neonáci nézeteket (is) valló Azov ezred. Mellé pedig olyan nemzetiségi törvényeket alkot Ukrajna, ami az Ororszországgal meglévő geopolitikai ellenségeskedés nélkül, valószínűleg őt tenné a főgonosszá az EU szemében. Kérdés persze, hogy morálisan mennyire indokolható a Nyugat számára az, hogy a hazai szélsőjobboldalt a valamilyen nemzetiszocialista szimbólumra esetleg emlékeztető jelképek miatt is elítéli, míg más országok nyíltan nemzetiszocialista, hivatalos hadrendbe állított csapataihoz fegyvert juttat. Mielőtt teljesen orosz propagandának titulálnánk az ezt (ami valóban minden nacionalista ukrán törekvést nácizmussal azonosít), álljon itt a 24.hu 2014-es, helyi beszámolója a Kelet-Ukrajnai harcokról.
A teljes cikk itt található, ahol még a Mariopuli "lakosság 10% támogatja az Ukrajnához tartozást, csak nem mernek szólni, mert lelövik őket" típusú ukrán katonai beszámolók találhatók: https://24.hu/kulfold/2014/09/29/tudod-mi-vagyok-en-magyar-egy-ukran-vadallat/
Felemlegethetnénk még az geopolitikailag Iránnal rivális USA támogatását Szaúd-Arábia felé, ahol középkori strukturális viszonyok vannak, nők jogai és minimális szólás és sajtószabadág nincsenek, ellenben politikai érdekekből való civilek kivégzése van. A Katalánok függetlensége senkit nem érdekel, mert a spanyol központi kormányzattal túl jó viszonyt ápol az EU-s bürokrácia. Skócia függetlenségének drukkolnak, mert az EU tagja kíván lenni és gyengíti a riválissá vált Nagy-Britaniát. A helyzet az, hogy a Nyugat végtelenül álszent módon beszél le magaslóról a maga morális fölényével, és oktat ki országokat olyan kérdésekben, melyek nüánsznyi problémák azon országok politikájához képest, melyeket rideg, puszta geopolitikai, gazdasági érdekek szerint támogat. Az EU központi intézményrendszerét irányító körök szüntelen követelnek meg olyan értékeket és rendelkezéseket a tagállamaiktól, melyeket adott esetben racionális és pénzügyi érdekből rendszeresen pofánköpnek Brüsszelben is. Az EU és az USA működése külpolitikában valójában nem különbözik semmiben Oroszország vagy Kína működésétől, azzal a különbséggel, hogy az USA és az EU morális köntösbe csomagolja rideg geopolitikai érdekeit. Viszont annál visszásabb és annál több ellenérzést vált ki, mikor kilóg a lóláb.
Oroszország, Kína, Irán is arra hivatkozik, hogy a Nyugat nem jobb náluk, csak morális cukormáz leplével borítja le rideg tetteit, hogy a jó képében tetszelegjen a tömegek előtt. Ebben pedig részint igazuk van. Bár belső berendezkedésük és ideáik a nyugati hatalmaknak sokkal élhetőbbek minden nyűgjükkel együtt, világban való károkozásukat, ténykedésüket, kavarásukat tekintve, valóban egyenlőség jel tehető a hatalmak közé. Az oroszok, kínaiak és sokan mások a nyílt erő, és érdekek aljas, erőszakos érvényesítése mellett foglalnak állást. Ezt a világ alapvető velejárójának tekintik, és kendőzetlenül eszerint is cselekednek. A Nyugat a jó és a rossz nemes harcáról beszél, de ugyanezen rideg, aljas logika szerint működik. Amíg ezt teszi igazat ad ellenségeinek abban, hogy a világ szükségszerű működése ez, s ameddig ez a világ szükségszerű működése, az azt jelenti, hogy a Nyugat eszméi csak fantazmagóriák, melyet nem kell komolyan venni, ha ő maga sem teszi. S míg a Nyugat külső és belső ellenségei azért teszik ezt szóvá, mert szeretnék az ördögi nyers erő világának korlátlan uralmát, addig én valóban őszintén szeretném, ha a Nyugat az lenne, ami elviekben. Ha a végre gyakorlatban is az érvényesülne, melyet eszméi hirdetnek, s kétszínűség, képmutatás és saját nemes elveinek szembeköpése véget érne.
2022. szeptember 28., szerda
A keresztény hatalom, mint Antikrisztus
Kirill pátriárka az orosz ortodox egyház feje, azt nyilatkozta nem régiben, hogy az Ukrajna elleni harcokban meghalni, egyenes út az üdvösséghez. Ez a középkori keresztes hadjáratok gyalázatos hangulatát idéző mondat minden jóérzésű ember lelkében visszatetszést kelt, akibe Krisztus legalább nyomokban jelen van a kultúra és a nyugati társadalomban való szocializáció okán. Ellenben a keresztény jelzővel megbillogozott kormányunkkal, aki nem csak ezt a Kirillt külön megmentette a személyes EU-s szankcióktól, de ezen mondata után sem kezdett jelezni a keresztényi lelkiismeret bennük. Sőt, Semjén Zsolt teológus kolléga vígan fogadja el a háborút istentelen aljassággal istenitő pátriárka kitüntetését.
Akárhogyan forgattam, nyálaztam a katolikus és protestáns dogmatikákat, melyek igyekeznek megindokolni, hogy bizonyos esetekben miért lehet, sőt kell ölni háborúban, nem igazán győztek meg. Annak a Megváltónak a követői igyekeznek izzadságszagúan összelogikázni az önvédelemből elkövetett háborút, gyilkosságot, amely Megváltó soha semmilyen körülmények között nem alkalmazott erőszakot, akkor sem, mikor igaztalanul megvádolták, megverték, megkínozták és kínhalálra küldték. Kifejezetten megdorgálja Pétert, aki karddal akarja megvédeni mesterét. Annak a Krisztusnak a névleges követői kampányolnak évszázadok óta nemes és Istennek tetsző önvédelemből elkövetett személy és nemzetvédelem mellett, amely Krisztus utolsó erejével is igaztalan megkínzóinak és gyilkosainak annyit kívánt, hogy " Bocsáss meg nekik Atyám, mert nem tudják mit cselekszenek". Lehet oldalakon át logikázni a kivételes ölés mellett, de nincs az az oldalszám, sem hivatkozás és lábjegyzet, ami meggyőzne erről, ha Jézus Krisztusra gondolok. Nincs gyilkosság. Soha, semmikor. Nincs nemzet védelmében, sem önvédelemből sem. Krisztust követő ember nem félti a mulandó életét ebben a porfészek világban. Azért Krisztus követő, mert követi Krisztus útját, ha kell úgy, ahogy maga Jézus, a világ szemében dicstelen, gyáva, megalázó halálba.
Kevés mérgezőbb dolog van, mint az intézményesedés egy keresztény közösség esetében és főként az állammal való szimbiózisnak. Persze ilyenkor azok, akik szeretnének kényelmes életet a földön és közben még keresztényként is pózolni, azok foggal körömmel kapaszkodnak ilyen kijelentések esetében a Róma 13.-ba, mint megváltójukba. Mert ugyan a jóérzésű lélek érezteti, hogy az intézményesedett egyház és az állammal való bizniszelés rohadtul nem krisztusi, azért szeretnék megindokolni ennek az ellenkezőjét.
"Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett. Aki tehát ellene szegül a hatalomnak, az az Isten rendelésének áll ellen; akik pedig ellenállnak, azok ítéletet vonnak magukra. Mert a jócselekedet miatt nem kell félni az elöljáróktól, hanem csak a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle: mert Isten szolgája az a te javadra. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi." ( Róm 13. 1-4)
Pál itt nem mond újdonságot abban a tekintetben, hogy minden hatalom Istentől származik. Ezt már Jézus is mondja Pilátusnak, mikor azt mondja neki " nincs más hatalmad, csak, amit fentről kaptál". Minden, ami történik Isten tudtával történik, még a Sátán tevékenysége is, de ez nem azt jelenti, hogy ezen dolgok és "kapott" hatalmak jók lennének és Istennek tetszők. Az a rész már izgalmasabb, hogy ennek a kapott világi hatalomnak nem szegülhet ellen egy hívő. Azonban ez pár pillanatig lehet meglepő, hiszen mégis miért akarna egy hívő ember lázadozni, kormányokat dönteni és rendszertváltani itt a világban? Keresztény ember értékrendje és perspektívái teljesen más dimenzióban mozognak. Hitének alapja, hogy ezen világ romlott, ideiglenes állapot, melynek vége és újjászületése szükségszerűen bekövetkezik. Aki forradalmasdit játszik, az az ebbe vetett hitének hiányáról tanúskodik. Ennek kontextusában érthető mikor Pál arról beszél, hogy ezen hatalmi rendszeren keresztül, úgymond büntetésben részesül a rossz. Fontos, hogy itt hívők csoportjáról beszél, nem pedig univerzálisan rossz emberekről. Istentelen rossz embereknek sok esetben éppen kedvez ezen világ rendszere. Azt a szakaszt azonban, melyben, mint Isten szolgáját mutatja be az államhatalmat, amely a javadat szolgálja ha jót teszel, s megjutalmaz, egy másik igeszakasz segít megérteni.
"Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak, mint a legfőbb hatalomnak, akár a helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére. Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát, mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái. Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek. Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében."(1.Pt. 12-20)
Péter apostol itt eleve olyan szövegkörnyezetben beszél már, melyben arra szólít fel, hogy a pogányok között ne okozzanak megbotránkozást a keresztények. Ezért beszél a nem hiábavalóan lázadozó, ellenben tisztességes, higgadt életmódról. De későbbiekben érkezik el az a rész, ahol magyarázatot kap egyben az is, hogy a Biblia miként érti azt, hogy az államhatalom a keresztény ember javát szolgálja ha jót cselekszik. Itt már megjelenik az, hogy ha az ember jót cselekszik, akkor is szenvedést kap érte. Péter mind a rosszért, mind a jóért retorziót helyez kilátásba a felettes hatalmak részéről. A hibáért kapott retorizó, mint jellemfejlődési lehetőség, a jóért kapott szenvedés, mint nemes kiállás a hitben abban a világban mely megveti a jót. Krisztus példáját és szenvedését követve és abban azonosulva. A pozitívumok kizárólag úgy értendők, mint nemes mártírhalál az arénákban és a levert vesék az ÁVH fogdáiban. Az államhatalom és intézményrendszerek ebben a kontextusban értelmezhetők helyesen Krisztus lelkületének fényében. Ezek pedig nem olyan pozitívumok, melyekre az ember jószívvel azt mondja, hogy helyesli a létüket, sőt kooperál velük. Külön érdekességként megjegyezném, hogy egyik kontextus sem beszél úgy a hatalomról, mint amiben keresztények foglalnak helyet. A hatalom minden szövegkörnyezetben valami nem-keresztény entitás a szenvedő, kiszolgáltatott keresztények felett.
Ennek fényében (is) keresztény államról, kontinensről beszélni nonszensz. Keresztény honvédő háborúról pedig végképp. Egy másik hosszú téma lenne, de bizonyos berkekben nagy vitát kavar, hogy mit is jelent az Antikrisztus. Sokak szemében az Antikrisztus maga a romlottság, a gender-ideolgóia, az LMBTQ, a muszlimok, az ateizmus stb. Viszont ezekben semmi újdonság nincs, ezek egyszerű pogány dolgok. Az istennélküli ember hétköznapi életének velejárói, nagyobb folyamatokban és cím szavakba kihelyezve. Az Antikrisztus éppen úgy akar kinézni, mint Krisztus. Annak álruhájában jön el és az ő nevében beszél. Ahogy a Biblia is mondja a Sátán " a fényesség angyalának álruhájában jön el". Ott ahol pedig a háború, gyilkosság néha helyeslendő, az állami vagyonok pedig felhasználandók, egyre inkább úgy tűnik, hogy az igazi sötétség és istenkáromlás minden olyan dolognál lelhető fel, ami a neve elé "keresztény" billogot biggyesztett.
2022. szeptember 12., hétfő
Jó semminek és senkinek lenni
Minap beszélgettem egy amerikai egyetemistával. Érdeklődtem mennyire gyásznap ez, s milyen formában zajlik a megemlékezés az USA-ban. Nem tudta miről beszélek hirtelen. Elfelejtette 2001. szeptember 11.-ének az évfordulóját. Gyors kalkulálás után realizálódott, hogy ő már 911 után született. Nincs konkrét emléke róla. Semmi. Számára ez nem több, mint archív felvételek, száraz történelemórai tananyag, nyögvenyelős, unalmas, kötelező megemlékezések ciklikus örvénye. Az én esetemben valami hasonló volt a rendszerváltás. A magasztosnak szánt dohos hangulatú megemlékezések pedig 1848 és 1956 témakörét silányították. Pedig ezek az események is valakinek még eleven, húsbavágó emlékek voltak. Rengeteg drámával, sorsokkal, életutakkal vagy épp derékba törött életekkel. 911, három szám. Ennyi lett a dráma, az ablakon kiugró emberek, az utolsó telefonhívások a halál előtt, az elmormolt imák a gépen és az irodaházak asztalai alatt bújva. A történelem bedarálta az embert a történetben. 911 egy szlogen és egymagában jelent egy világtörténelem béli korszakhatárt. Rideg ténnyé devalválva a tragédiát és egyben átélhetetlenül felmagasztalva azt.








