Magyar szélsőjobboldal 10 év távlatból avagy nemzeti radikalizmus akkor és most

Nagyon fordult a magyar szélsőjobboldaliság körül a világ 10 esztendő alatt. Talán mi sem mutatja ezt jobban és szimbolikusabban, mint a gyöngyöspatai romák ismét politikai célú felhasználása. Azonban míg 2011-ben az akkori radikális Jobbik és Magyar Gárda utód szervezetek keltették a hullámokat a faluban és hangolták hol szofisztikáltan, hol kevésbé a cigány lakkosság ellen a helyieket és ezzel az egész magyar társadalmat, mára ez a Jobbik és egyéb szervezetek sehol sincsenek és az akkori akciójukat elítélő Orbán Viktor lett a cigányság ellen hangoló húrok pengetésének mestere 2020-ra. Mondjuk ki tömören, az egykoron szélsőjobbosok által cigányozott Orbánból, egy cigányozó Orbán lett. Ami azt illeti az elmúlt évtized semmi másról nem szólt, mint a régi Jobbik és a Fidesz helycseréjéről, azzal a különbséggel, hogy utóbbi sokkal mesteribben kommunikálja, juttatja célba és valósítja meg a jobboldal szélének eszmei gyöngyszemeit. A Fidesz anno 2011-ben elítélte még a romák elleni akciókat, de azóta a Fidesz gyönyörűen csúszott ki a jobbszélre és élte meg azt sokkal hatékonyabban, mint a Jobbik valaha. A Jobbik elég egyértelmű, de burkolt zsidózásai helyett a Fidesz árnyalta a képet és „jó zsidókra és rossz zsidókra” osztotta a kérdést, anélkül, hogy ezt nyíltan kimondta volna. A Mazsihisszel jól összerúgta a port, de az ortodox EMIH-vel, Köves Slomó vezetésével világi cimborák, és miközben remek kapcsolatok ápol a szintén populista jobboldali Izraellel, mégiscsak a legfőbb ellensége a világban a liberális, nemzetközi háttérhatalom melynek célja elpusztítani a nemzeteket és kultúrákat, mindezt pedig egy zsidó üzletember irányítja. A migránsok tökéletesen lettek ebbe az egész történetbe beillesztve, hogy nem csak a konspirációs teóriák, de a hétköznapi rasszizmus is átlegyen ültetve a szubkulturális szintről, a mainstream közéletbe. Alternatívának pedig minden ellenségre ott a tradicionális sokgyermekes család és a „keresztény” kultúra. Ahogyan egy évtizede a Jobbiknál is.

Ami, most fordulópont, hogy Orbán először használ olyan szélsőjobbos narratívát, ami csak és kifejezetten a Jobbik sajátja és megkülönböztetője volt annak idején. Az a filoszemita, Izrael-barát politika, mellyel társul a nemzetközi liberális háttérhatalom és Soros György utálatával leginkább a szélsőjobboldalnak egy nyugati terméke volt. Idehaza ezt a NER honosította meg. Azonban a Jobbik cigánybűnözés szlogenje óta, ez az első, hogy kifejezetten a már jól megszokott, klasszikus magyar szélsőjobb húrjait pendíti meg Orbán. Természetesen ebben szintén zseniálisabb és kezdem azt hinni, hogy a Fidesz stratégiáját maga az ördög írja, annyira aljasan mesteri. Nem folyamodik, holmi egyszerű és visszatetsző cigánybűnözés címszóhoz, hanem egyszerre kezdi el a gyöngyöspatai romák (egyébként szegregált oktatásáért kapott) kártérítését és a börtönviseltek kártérítését egyszerre emlegetni. A közös pont, hogy mindegyik a liberális árnyékelit által mozgatott, destruktív, társadalompusztító jelenségként van tálalva. Azonban, ha a bűnözők kártérítéséről és cigányok kártérítéséről beszélünk egy időben sokszor és sokat, akkor a magyar társadalom fejében igen hamar összeáll az ingyenélő, semmiért pénzt kapó, börtönviselt, bűnöző cigányok képe. S, mint az okos lány, Orbán cigánybűnözőzött is, meg nem is. Most pedig, hogy a NER előtti szélsőjobboldal utolsó témáját is felhasználta a Fidesz, nosztalgiázzunk egyet azon, milyen is volt ez NER által bedarált, klasszikus nemzeti radikalizmus. 

1. Magyar Gárda

Kezdjük is a legemblematikusabbal: Vona Gábor és a Magyar Gárda. 2007-ben mutatták be először az árpádsávos oroszlános címert, lobogót, egyenruhát. Igencsak hamar országos felzúdulás lett belőle, az árpádsáv történelmi megítélése napi téma lett és a cigány falvakba felvonulósdi csak ezután kezdődött. A Magyar Gárda már 2008-ban kettészakadt, Őrző Magyar Gárdára, akik szerint a Jobbik csak politikailag használja fel a gárdát, és a hivatalos Magyar Gárdára, akik vígan asszisztáltak a Jobbikhoz. Aztán ezt be is tiltották és lett a híres 2009-es Erzsébet téri feloszlatás, ahonnan Vona Gábort is bilincsbe vitték el. Aztán újra is alakították Új Magyar Gárda néven és a Jobbiknak és Vonának olyannyira szívügye lett a gárda, hogy még a 2010-es kampányplakáton is szerepelt Pörzse Sándoron és maga Vona Gábor is egy gárdamellény utánzatba ült be a parlamentbe. 

Ez persze a gárdának sokat nem segített és az Új Magyar Gárdát sem engedélyezte a bíróság, így 2010-ben megalakult a Magyar Nemzeti Gárda. Hogy kicselezzék a betiltást, lecserélték a híressé vállt fekete-fehér, milicista néptáncos ruhát és a vadász style-t választották, így lett a zöld felső és terepnadrág kombináció. 

Egy gyors kapitánybotrány után azonban Ináncsi József került a gárda élére, aki nem volt ugyan a legfotogénebb ember és a megboldogult IWIW-ről leszedett előnytelen képei körbejárták a sajtót, mégis lelkiismeretes embernek bizonyulva szembe helyezkedett a Jobbikkal, ahogy annak idején az Őrző Magyar Gárda "spinn-off" is tette. A Jobbik így nem sokkal később megalapította az új Új Magyar Gárdát, amely hozzá volt hű. Szerencsére még parodisztikusabb nem lett a szervezet sorsa és újnál is újabb vagy legeslegújabb Új Magyar Gárda már nem alakult, hanem szépen csendben elhalt az egész és atomjaira hullott. A Jobbik is elkezdett a parlamenti ideje alatt magasról tenni a gárdára, a gárda pedig enélkül elkezdett morzsolódni és mindenféle helyi szervezetek saját néven futottak tovább, mint pl.: Somló Védpajzs szövetség, amelyek a 2010-es évek alatt végleg eltűntek, vagy katona sírokat gondozó baráti társaságokká redukálódtak. Vona Gábor és a Jobbik útja pedig szépen ívelt a gárdisták által egykor szidott ATV stúdióján át, a Spinoza házon keresztül a Youtuberségig. 

2. Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület

A Magyar Gárda sorsától szigorúan szét nem választható a Szebb Jövőért polgárőrségnek nevezett formáció. Ez volt a sokadik Magyar Gárda széthullása után a leginkább életképesebb és vízfelszínen maradt utódszervezet, amely külalakjában, viseletében erősen hajazott az eredeti Magyar Gárda öltözetére és, mint önkéntes polgárőrség is az eredeti gárda céljaival egyezett. Persze tudjuk, hogy ez  a polgárőrködés egy halom nacionalistát jelent, akik cigányok által lakott településeken katonásan végigsétálnak. Erre lehetőségük is nyílt párszor, mikor 2011-ben Gyöngyöspatán reflektorfénybe kerültek. 

Gyöngyöspatán aztán akkora szélsőjobboldali dzsembori kerekedett, amit rég látott a világ és a Szebb Jövőérthez csatlakozó, egymásra különböző médiabekerülésekkel licitáló szélsőjobbos alakulatok aztán olyan országos feszültséget csaptak, aminek a levét a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület itta meg és, minthogy ők voltak az első legények a gáton, egy pár éves jogi huzavona után feloszlatták.

3. Véderő

A Véderő volt az egyik a Gyöngyöspatán egymásra licitáló szélsőjobbos alakulatok közül. Hogy a Véderő, mikor és hogyan alakult, arról maga a Véderő egykori tagjai tudhatnak csak. Ami biztos, hogy a szervezetet Eszes Tamás vezette és önbevallása szerint a sorkatonaság eltörlése után hozták létre a szervezetet, hogy katonailag felkészítsék a haza fiataljait. A pártpolitikától elvileg magát távol tartó, de "nemzeti oldalhoz hű" alakulat valóban katonás volt. Jellegzetes piros barett sapkában és terepmintás egyenruhában gyakorlatoztak a faluban, melynek eredményeként jó pár roma család hagyta el a falut.

A Véderő sorsa végül megpecsételődött Eszes Tamás személyes sorsával, aki 2011 őszén tartandó gyöngyöspatai időközi választáson indult a jobbikos polgármester-jelölttel szemben, aki fölényes győzött. Eszes Tamást nem sokkal később gyöngyöspatai otthonában holtan találták. A Véderő ezután feltehetően feloszlott. 

4. Nemzeti Őrsereg

Talán a Nemzeti Őrseregre emlékeznek a legkevesebben pedig a róluk készült fotókat, videókat többször láthatták, mint hinnék. A Nemzeti Őrsereg, magát hagyományőrzőnek és polgárőr egyesületnek definiálva 2007 tavaszán alakult, azaz fél évvel a Magyar Gárda előtt. A Jobbikkal azonban hasonló jó kapcsolatot ápolt, az egész szervezet szellemi atyja is a nyírségi jobbikosok fejéből pattant ki. Az utána megalakuló Magyar Gárdával is jó kapcsolatot ápolt és közösen tartották első felvonulásaikat, melyben a Nemzeti Őrseregnek jutott az a dicső feladat, hogy fizimiskájával lejárassa a Magyar Gárdát és remek alapot nyújtson arra, hogy újnyilas szervezetként aposztrofálják az Őrsereg frappánsan megálmodott, a nyilas jelképekre és ruhára csöppet sem emlékeztető külalakjával.

A szervezet talán legemblematikusabb arca Bodrog László, aki egyfajta szóvivő volt, szintén saját bőrén tapasztalta a magyar jobboldal csavarodását és 2014-ben már a Fidesz képviselőjeként indult Kisvárdán.

Nerseviksége már csak azért sem lehetett összeegyeztethetetlen a Nemzeti Őrsereggel, mert a szervezetet nagyon hamar lenyomta a Magyar Gárda hírértékben és gyanítom el is szívta előle a hazájukért tenni akaró frusztrált kamaszokat és volt katonatiszteket, így a szervezetről 2009 után, nem igazán lehetett hallani. Utolsó életjelük archivált egykori honlapjuk szerint 2013 májusa. Mindenesetre a világsajtót is bejárt karszalagos, rovás H betűs mintás zászlós képeikkel, még hosszú évtizedekig demonstrálják az egykori magyar szélsőjobboldalt. 

5. Pannon Nemzeti Gárda

Ezt már igazán csak a jobboldali underground bugyraiban jártas személyeknek csenghet ismerősen. Ha minden igaz Pap Lajos sámán-szívsebész is közösséget vállalt ezzel a szervezettel, amely 2007-ben alakult, ahogyan minden "gárda" néven futó nemzeti radikális csoportosulás. 2008 után azonban eltűntek, mint szürke szamár a ködben és pár kurucinfós rendezvény hirdetményen kívül még ez előtt sem talál az ember sokat róluk. A két daliás úriember az alábbi fotón minden bizonnyal az egyik kuriózumnak számító fotó a szervezetről. 

Nem csodálkozunk ha hamar elhalt a nemes kezdeményezés, hiszen a nemzetközi hírnevet szerzett Magyar Gárda mellett is ők már a harmadik ilyen kezdeményezés voltak. Megemlítendő a volt kapitány úr is Poszpischek Tamás is, aki a PNG beszédeitől, eljutott a CEU-ellenes tüntetésekig és a már szintén megboldogult Echo Tv fideszes propagandáját szolgálhatta ki önszántából, 2017-ben. 

6. Budaházy és Toroczkai

Ugyan melyik két névvel lehetne jellemezni, a magyar radikális jobboldal felívelésének időszakát és fénykorát is, mint Budaházy György és Toroczkai László. A magyar nacionalizmus Starsky és Hutch  párosa a 2000-es évek második felének ominózus alakja, akiknek a NER után sem tört meg a nimbuszuk. Budaházy karrierje 2002-ben az Erzsébet-híd blokádjánál kezdődött, majd az EU csatlakozás elleni népszavazáson folytatódott  és 2006-ban a tüntetések során érte el csúcsát, ahol az MTV-ostroma közben verte le a szovjet emlékművet. Toroczkai MIÉP-es tudósítóként kezdte és 2001-ben megalakította a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, amely máig talán a legrégebb óta működő szélsőjobboldali szervezet, csak idő közben megbabonázta őket a metafizikai tradicionalizmus filozófiai iskolája. A HVIM keretében aztán rengeteg határon túli akciót és programot szervezett és időközben ki is tiltották pár kisantant országból, míg el nem jött az MTV-ostrom pillanata, mikor is ő kívánta átadni a tüntetők petícióját a televíziónak és ő is hívta át a több tízezres tömeget a székház elé, amiből a csetepaté lett, miközben Budaházy tőlük pár méterre verte le a sarló kalapácsot. A kettejük nevével összeforrt 1956 2.0 után Budaházynak masszív bujkálás következett, Toroczkainak egykét eljárás és televíziós szereplések. Budaházyé a nyers erő és a romantikus ellenálló, forradalmár imidzse volt, aki eltakart arccal hőzöng "zsidó-cigány összeesküvésről" színpadon, míg Toroczkai a megbízható, erős, határozott, kiegyensúlyozott vezető higgadtabb képét öltötte fel. Ennek megfelelően Budaházy hamarabb futott bele egy kiadós letartóztatásba és a végtelenítettnek tűnő előzetes letartóztatása olyan mártírrá és jobboldali ikonná tette, aminek szintjét csak Che Guevara és Bobby Sands kultusza ugrotta meg más népek körében.

S míg Budaházy a mártír betyár szerepét töltötte be, Toroczkai nem habozott nem sokkal ez előtt 2008-ban valóban betyársereget verbuválni, azokból az emberekből, akik egy HVIM-hez vagy Magyar Gárdához képes is túlságosan betyárok voltak. 

Budaházy eljárása és ítélete aztán még jobboldalisággal kicsit sem vádolható Puzsér Róbertet és Schiffer Andrást is kiakasztotta. Pár év házi őrizet után azonban, már a 2019-es Budapest Pride elleni tüntetésen is részt vett egy szó szerint maréknyi radikálissal, de régi nimbuszát már sem a radikalizmus, sem ő nem szerezte vissza. Ezért persze ő is tett, mikor több interjúban is olyan szép szavakkal beszélt a NER-ről, ahogy lánglelkű betyár még biztosan nem.

Toroczkai egy 2012-es IMF-székház balhé után aztán Ásotthalom polgármesterének csapott fel és nyakába kapta a 2015-ös migráns válságot a frontvonalban. Toroczkaiból így lett országos, sőt nemzeti ikon mindinkább, ahogyan a déli határkerítés tövében adja az interjúkat tucatnyi magyar és külföldi médiumnak. Ezt a népszerűséget meglovagolva kérte fel Vona Gábor a Jobbik alelnökének, hogy az éppen néppártosodását megkezdő Jobbik radikális szavazói se pártoljanak el a láttán. Toroczkai beadta a derekát de végül a Jobbik irányát ő maga is elítélte és 2018-ban egy kis belső harc után kivált a Jobbikból, vitte a régi vágású jobbereket és megalakították a Mi Hazánk-at. 

Úgy néz ki, hogy a Mi Hazánkban sűrösödött össze minden abból a letűnt, klasszikus magyar szélsőjobboldaliságból, amely a 2010-es években vívta haláltusáját, majd hamvai táptalajából kinőtt a NER. A 2010-ig tartó nemzeti radikalizmus úgy viszonyul a NER-hez, mint a V2-es rakéta a szovjet űrprogramhoz. Tudjuk, hogy belőle lett a kiforrott program, tudjuk, hogy belőle merítettek és enélkül nem jött volna létre a kész program, még akkor is, ha ezt letagadják. Mindenesetre jó kiállítani egy kis pavilonba a régit, nosztalgiázni egyet rajta és leszűrni a tanulságokat, hogy miből, mi következik. 

Horváth Martin

Horváth Martin- A Harmadik Magyar Köztársaság csúfos bukása(Rendszerváltás 30.) IV.

A rendszerváltás 30. évfordulóján megkíséreljük végigvenni, levezetni és megérteni, hogy miképpen történt a magyar rendszerváltás és az új, Harmadik Magyar Köztársaság 20 évét korszakról korszakra átvesszük, hogy megértsük mi miért történt és mi vezetett a 2010-es új rendszerváltáshoz.

A sorozat előző részei itt tekinthető meg:

 A jó a rossz és a Grósz(Rendszerváltás 30.) I.rész

 A Harmadik Magyar Köztársaság nyomorúságos hajnala(Rendszerváltás 30.) II.rész

A Harmadik Magyar Köztársaság reménysugarának lassú kimúlása(Rendszerváltás 30.) III.

A nagy várakozásokkal teli Európai Uniós tagfelvételünk után járunk, ahol az EU tagság reményébe vetett bizalmon kívül egy végletekig megosztott társadalom szemlélte végig az MSZP-SZDSZ kormányválságát, melyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége rendezett, a ciklus közepén. Medgyessy öröksége nagyon terhes volt a magyar gazdaság számára olyannyira, melynek kaotikus állapotáról csak a legbeavatottabbak tudhattak. Mindenki más cicomázott adatokat kapott, nehogy a ciklus felénél a kivételesen jól szereplő szocialista-liberális koalíció rossz esélyekkel induljon a következő választásokon. Ez a politikai mismásolás és hozzáállás, bármilyen akár nemes szándék vezérelte is, már rég egy pusztuló demokratikus közélet árnyait vetítette előre. Kialakult az ország kettészakadása, megszilárdult a két ellentétes érzelmi tábor. A Fidesz vezette jobboldal és az MSZP fémjelezte baloldal szellemi térbe helyezett feszültsége állandósult a mindennapokban és sajnálatos módon társult ehhez a narratívához a nemzet kontra liberális demokrácia felfogás is. A demokráciát a balliberálisok jelentették a maguk felfogásában. Az ellensége az autoriter nacionalista fenyegetettség volt, mely Orbán Viktort és pártjának szinonimája volt. Eközben Orbán Viktorék felfogásában ők maguk jelentették a nagybetűs nemzetet, míg a balliberális oldal a nemzetvesztő, hazaárulókat. A legszomorúbb az egészben, hogy részben mindkét oldalnak igaza volt. Az ellenségképük igaz volt, de a magukra húzott jelző nem állt meg. A balliberálisok messzemenően több problémával küszködtek, hogy a liberális demokrácia ékköveként tüntessék fel magukat, Orbán Viktorék pedig egyértelműen nem fedték le az egész magyar nemzetet. A balliberális narratívában Orbánék mint autoriter-nacionalista veszély azonban már sokkal inkább megállta a helyét. 2003-tól „Fidesz- Magyar Polgári Szövetség” néven futott a párt, mely azt jelentette, hogy rengeteg jobboldali, konzervatív szervezetet maga alá gyűrt és egyeduralkodóvá kívánt válni a jobboldalon. Masszívan megszerveződtek már a „polgári körök”, melyek Orbánnak a civil társadalomban elhintett kiskatonái voltak és mindezek centrumában egy végletekig elnöki központosítás alá hajtott Fidesz állt, élén az egyre inkább hívei körében messianisztikus vonásokkal felruházott Orbán Viktorral. Azzal az Orbán Viktorral, aki a  2002-es törés óta már nem hitt az akkor meglévő demokratikus keretekben. Ugyanakkor igaz tudott lenni a hazaáruló jelző is a balliberális kurzusra, hiszen az szándékosan határolódott el minden olyan szimbolikus és nem szimbolikus dologtól, amelyet a Fidesz egyszer már a szájára vett. Erre ékes példa volt a 2004 decemberében tartott határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazás. Világos, hogy egy normális országban a baloldal ugyanúgy, minden saját nemzetéhez tartozó, de történelmi okokból másik országban ragadt polgárok ügyét szívén viselje. Az MSZP-SZDSZ által a hazai cigányság ügyében sűrűn hangoztatott kisebbségvédelem teljesen logikusan érvényesülhetett volna a határon túli magyarok esetében is. A Gyurcsány-kormány mégis úgy döntött, hogy ellenséget farag belőlük és az Orbán-szektával vívott szellemi harc egyik frontvonalává teszi a kérdést. Erőteljes demagóg, piti anyagi érdekeltségekkel összefüggésbe hozható riogatás és kampány kezdődött el a balliberális kormány részéről, annak érdekében, hogy ne szavazzák meg az itthoniak, a határon túli magyarok állampolgárságát. A határon túli magyarok az állampolgárság utáni tömegesen meginduló, az itthoniak munkáját elvevő ellenségképpé váltak. Természetesen, ha akkor és ott a baloldali pártok nem így reagálnak a kérdésre, a határon túli szavazók 95% biztosan nem Fidesz szimpatizáns lenne és nem érzelmi alapon utasítanák el a baloldali pártokat a történelmi sérelem miatt, hanem bizonyosan nagy számban szimpatizálnának határon túl is velük. Ezt a szimbolikus harcot azonban a baloldal nyerte és gyalázatos módon egy anyaország lakossága egyrészt érdektelenség miatt érvénytelenné tette a népszavazást a határon túliak állampolgárságáról, másrészt hatalmas volt az elutasítók aránya a voksoláson. A nemzet versus demokrácia hibás szembenállás bebetonozottá vált a társadalomban.

Ebben a közhangulatban indult el a 2006-os választásokra való készülés, mely minden addigi kampánytól elütött abban, hogy a Gyurcsány vezette MSZP a népszavazáson megismert agresszív, demagóg kampányát folytatta, míg a veresége óta meghasonlott Orbán is Habony Árpád segítségével a demagóg, prolilózungok kampányához fordult a „Rosszabbul élünk, mint négy éve” szlogennel. Érezzük, hogy a korábbi „polgári Magyarország” szlogenhez képest mennyivel alávalóbb intellektuális színvonalon szólt, alávalóbb intellektuális színvonalon álló szavazókhoz ez az új stílus. A politikai programok ütköztetése és szakmai víziók és viták igénye mindkét oldalon lekerült a napirendről. Ezek ellenére még 2006-ban sor került, az utolsó miniszerelnök-jelölti vitára, amely sokkal inkább kettő, marketingesen által összerakott báb színjátéka volt, mintsem valódi vita. Orbán Viktor itt még vagy nem épült föl a 2002 utáni összeomlásából és/vagy nem helyezkedett el a marketingesek által szabott új stílusában, de látványosan alulmaradt a tv-nézők előtt ebben a vitában. Ebben a két fanatizált oldal közötti hangulatban még kis reményforrásnak látszódhatott az MDF mely igyekezett kiszállni ebből a két szekta közötti állásfoglalásból. Ennek eredményeként egy mindkét oldaltól elhatárolódó, magát függetlenítő politikai erőnek tüntette fel magát, melyhez a Political Capitaltól jött tanácsadó képében jött segítség. Ez pedig jó volt arra, hogy az egykori legnagyobb rendszerváltó párt hosszú idő óta először tudott önállóan bejutni az Országgyűlésbe. A választást egyébiránt az MSZP szintén a 2002-eshez hasonlóan épphogy csak megnyerte a Fidesszel szemben. Utóbbi ismét próbált közeledni az MDF-hez koalíciókötés érdekében, de az MDF új, független jobboldali imidzse ezt nem engedte. Így kétségtelenül az MSZP-SZDSZ újrázhatott a rendszerváltás történetében először és megalakulhatott a második-Gyurcsány-kormány. Gyurcsány hangzatos ígéretekkel nyert választást és annál látványosabban nem tartott be belőle semmit. Az ország lakossága igen hamar megindult a csalódás lejtőjén és az új Gyurcsány-kormány hivatalának megkezdése után nem egész egy hónappal, már a Fidesz volt a legnépszerűbb párt, mely egyre nagyobb népszerűséggel, de évtizeden átívelő időintervallumban így is maradt. Gyurcsánnyal szemben az elégedetlenség igen hamar nagy lett és 2006 nyarán már több demonstráció indult a lakosságot negatívan érintő reformok ellen. Gyurcsány Ferenc víziója egyfajta magyar „Tony Blairség” volt, miközben erre a becsontosodott mentalitással és korrupciókkal teli pártja alkalmatlan volt. Legfőképp egy olyan végletekig feszült, gyakorlatilag mindenki számára hazugságokkal megnyert választás utáni környezetben, ahol az emberek 1990 óta folyamatosan minden kormánynál csak egyre jobban vesztették el a demokráciába vetett hitüket. Arról pedig még szót sem ejtettünk, hogy ha nem is így lett volna, a lassan de biztosan fúvódó globális piaci lufi nem sokára úgy szúrt szíven minden „tonyblairséget”, mint vámpírt a karó. De ez még semmi volt, ahhoz képest, ami a Harmadik Magyar Köztársaság közéletére nem sokára várt és a globális gazdasági világválság előtt 2 évvel Magyarországon sokkal több vetületű válság állt be.

2006. szeptember 17.-én este minden nagy internetes hírportál és televízió beszámolt Gyurcsány Ferenc májusban zárt ajtók között elmondott beszédéről, a hírhedtté vált „öszödi beszédről”. A felvételen, melyben Gyurcsány beismeri nem csak azt a mindenki által érezhető tény, hogy a választásokon szándékosan hazudtak, hogy megnyerjék a választást, de az elmúlt évek gazdasági adatait is meghamisították, az egyébként romokban lévő gazdasági állapot eltitkolásáért. Az öszödi beszéd a magyar közhangulatban olyan volt, mint egy kipattanó szikra egy lyukacsos benzineshordó mellett. Budapest utcáit azonnal tömeg lepte el és az Országház előtti Kossuth téren több tízezrek követelték Gyurcsány Ferenc lemondását. Azt a lemondást, melyet egy egészséges demokráciában minden további nélkül megtett volna az aktuális miniszterelnök. De ebben a beteg, világnézeti pszichózisban kettéosztott országban ez nem történt meg. Az Magyar Televízióhoz beolvasás miatt vitt tüntetői követelések át nem vétele miatt a frusztrált, főként a jobboldali ideológiai fanatizálás alatt több éve álló, egész rendszerben csalódott, dühös tömegnél elpattant a húr és megkezdődött a Magyar Televízió székházának ostroma. Az rendőrökkel, vízágyukkal, (hálisten) emberéletet nem követelő éleslőszer bevetéséig jutott rohamosztagosokkal vívott több órás kialakult ostrom végül sikerrel járt és hajnalban a követelések beolvasásra kerültek. A felgyújtott rendőrautók, macskakővel kidobott ablakok, kibelezett vízágyúk árnyékában megszületett a Harmadik Magyar Köztársaság egész szellemiségével és rendszerével szembeni jobboldali radikális ellenállás. A Kossuth téren a jobboldal széles palettájáról érkeztek szervezetek és személyek, ahol még Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívására is kísérletet tettek. A Fidesztől, a radikális jobboldali Jobbikon, ultrajobboldali Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom keresztül, az újnyilas Ekrem Kemál Györgyig az egész jobboldal felvonultatta magát és az elkövetkező napokban, hetekben az utcai összecsapások rendszeressé váltak Budapesten és vidéken is számtalan demonstráció vette kezdetét. 16 év fájdalma és csalódottsága csapott fel ott és akkor a magyar társadalom egy jelentős részében. Gyurcsány ettől a pillanattól kezdve senki volt. Senki, csak a hazugság, a csalódás, a hamis remények, egyszóval a Harmadik Magyar Köztársaság szimbóluma. 

Ha ott 2006 őszén Gyurcsány lemond talán még megmenthette volna a magyar baloldalba, a liberalizmusba vetett maréknyi hitet és a Harmadik Magyar Köztársaságot. Bizonyosan sokan látták a Csernobil sorozatot, melyben bemutatják, hogy a hibásan, szabályokat átszegve működtetett és egyre katasztrofális állapotban lévő reaktor robbanását még egy utolsó ponton meglehetett volna állítani, mikor a teljesítménye hirtelen lezuhant és leállt. Ha ekkor nem erőltetik tovább a teljesítményt a katasztrófa még elkerülhető lett volna, de e pont után nem volt, ami megakadályozza. Ugyanez volt a helyzet a magyar demokráciával is, melyet hibásan, szabályokat átszegve működtettek és egyre katasztrofálisabb állapotba került, de egy utolsó ponton menthető lett volna, mikor a belé vetett bizalom hirtelen a 0-ra csökkent. Ez a pont, ahol Gyurcsány még lemondhatott volna. De onnantól kezdve, hogy ezt nem tette a társadalomban végleg eltört valami és a Harmadik Magyar Köztársaság kérlelhetetlenül menetelt végzete felé. A 2006. október 23.-ikai – szimbolikusan az 1956-os forradalom 50. évfordulóján- az összecsapások a tetőfokukra hágtak, ahol a tüntetők feléről egy beüzemelt ’56-os T-34-es tank állt szemben a hatalmas számban kivezényelt karhatalommal. Ebbe a Fidesz demonstráció békés résztvevői is áldozatul estek és a rendőri rohamokban megtaposott, megvert, kilőtt szemű emberek a Gyurcsány-éra és az egész balliberális politikai korszak szinonimájává váltak. Gyurcsány és a liberális demokráciát magával azonosító baloldal a társadalom zömének szemében hasonlatossá vált a rendszerváltás előtti kommunista megtorlókhoz. Mondani sem kell az, hogy a liberális demokráciát magukkal azonosították a balliberálisok, így a társadalom nagy része számára is a liberális demokrácia szintén a sötét kommunista időszakhoz hasonlítható megvetendő rendszerré vált. Azzal, hogy Orbán Viktor és szektája valójában évek óta letett a liberális demokráciáról, így az védtelenné vált ettől a hibás azonosítástól a társadalom szemében. Az alternatívája a rendszerváltás utáni évtizedeknek így az emberek számára nem a liberális demokrácia keretei között rajzolódott ki.

2007-től rendszeressé váltak minden nemzeti ünnepnapon a radikális jobboldaliak és a karhatalom közötti összecsapások. Még a reformok bevezetéséről sem tett le Gyurcsány, aki mögött a forró 2006-os ősz után is összezárt az MSZP-SZDSZ. Morálisan a szocialista-liberális koalíció a béka valaga alá került, de a megszorítások bevezetésével semmiféle más tekintetben nem örvendezhetett népszerűségnek. A folytonos tüntetést megakadályozandó kordonnal körülvett Kossuth teret Orbán Viktorék performansz szerűen kezdték bontani, de az egész Fidesz frakció meghekkelte a parlamenti ülést is rendszeresen, ha Gyurcsány szólalt fel. A rothadó demokrácia keretei között ugyanez a frakció még elérte, hogy a legújabb gyurcsányi reformokról népszavazást tartsanak. Ezt 2008 tavaszán meg is tartották, ahol meglepetés nem történt. Hatalmas részvétel mellett a voksok közel 80%-ával utasították el a Gyurcsány-kormány intézkedéseit. Mivel a népszavazás kötelezte a kormányt, hogy eleget tegyen annak eredményének így a helyzetet tetézve kormányválság állt elő az SZDSZ és az MSZP között. Utóbbiak fölmondták a koalíciót mivel körömszakadtáig ragaszkodtak a neoliberális, leszavazott programjukhoz. Mindeközben élre tört a Jobbik, mely először 2007-ben került igazán rivaldafénybe a Magyar Gárda megalakításával és a cigánybűnözés kifejezés használatával. A kifejezetten szélsőjobboldali formáció drasztikus előretörése népszerűségszinten jelezte a liberális demokrácia halálát egyértelműen. Egy brutálisan erősödő, autoriter jobboldali Fidesz és egy középpárt szintjére semmiből feltörő szélsőjobboldali Jobbik jelentette és mutatta Magyarország jövőjét. Ha pedig mindez nem lett volna elég, akkor 2008 őszén rárúgta az országra az ajtót a gazdasági világválság. Ha nem eleve egy morális, bizalmi, gazdasági válságban lévő országról beszéltünk volna, akkor is hatalmas sokk egy globális gazdasági válság, azonban az akkori omladozó Magyar Köztársaság számára az utolsó koporsószöget jelentette. Az addig is totális válságban lévő, senki által nem kívánt kormány a magyar miniszterelnökök között a valaha volt leggyűlöltebb kormányfőjével az élén, kénytelen volt még népszerűtlenebb, fájó intézkedéseket tenni a lakosság számára a válság kezelése érdekében. Orbán folyamatosan előrehozott választásokat követelt, miközben biztosra vehette brutális győzelmét egy választáson. Mind a Fidesz tájáról, a Jobbikból pedig egyértelműen lebbentek fel hírek egy új, konzervatívabb, nacionalistább alkotmány tervéről. Az ekkortájt a háztartásokban mindennapivá vált internetes világ társadalomra gyakorolt hatása is kihagyhatatlan. A videómegosztókat elöntötték a nacionalista üzenetű videók, illetve nacionalista zenei együttesek és dalok. A kuruc.info szinte a maga abszolút szélsőjobboldali retorikájával a kor fiatal generációjára óriási hatást gyakorolt. A fideszes kötődésű televíziókban és sajtóorgánumokban is elmosódott végleg a határ a szélsőjobb és a jobbközép között, mely utóbbi lassan kisebbségbe is szorult, csak mutatóba maradt. Az Echo tv rendszeres vendégei lettek a Betyársereggel tüntető, akciózó Budaházy György és társai. Az ősmagyar, ezo-ultanaciolaista nézeteket propagáló Szaniszló Ferenc külön műsort kapott. Az árpádsávos zászlók és a nacionalista pszichózis kitakart minden más perspektívát az egész magyar jobboldalon. Erre erősített rá, hogy ellenreakcióként a haldokló balliberális oldal a korszak legprovokatívabb melegfelvonulásaihoz asszisztált, melyek szintén folytonos fizikai csatákhoz vezettek az utcán. A kultúrában igyekeztek minél provokatívabbak lenni, amely biztosan kicsapja a biztosítékot minden jobboldalinál. Ilyen volt Alföldi Róbert Nemzeti Színház élére való kinevezése, vagy a bejegyzett élettársi kapcsolat törvényessé tétele azonos neműek számára. Közben pedig törvényileg tiltották a Magyar Gárda nevű formációt, amelyet 2009-ben látványosan oszlattak szét a Deák téren, és produkálták a Rákosi kor óta megtörtént legnagyobb számú letartozást egyszerre. A szocialista-liberális koalíció minden egyes perccel, amit még hatalomban töltött egyre több embert terelt a jobboldali ellentáborba és minden egyes perccel egyre inkább a jobboldal szélére radikalizálta a már ott lévőket.

2009 tavaszán Gyurcsány Ferenc, mikor már senki nem kérte, lemondott. A miniszterelnök a párton kívül érkezett Bajnai Gordon lett, akinek válságkezelése még unszimpatikusabb és a társadalmat negatívan érintő volt. A 2009-es EP-választásokra az országot ellepték Habony Árpád narancssárga plakátjai, melyek az egész fennálló Harmadik Magyar Köztársaságnak üzentek valójában, s rajtuk ennyi állt: Elég! Az EP-választás eredménye a Fidesz brutális fölényét jelezte, a szocialisták drasztikus visszaesését és a Jobbik markáns előre törését. Az SZDSZ a hajdani nagy rendszerváltó párt eltűnt a politikai térképről, és az időközben rengeteg botrányba keveredett, irányváltáson átment MDF még életjelet produkált. De neki sem volt sok hátra. A 2010-es választásokra Habony Árpád új táblái lepték el a tereket. Az új plakát jelet adott a Harmadik Magyar Köztársaság kivéreztetésére. Ezt jelentette a Fideszes kétharmadot hozó plakát az „ Itt az idő!”. Orbán Viktor és a Fidesz óriási mértékű, egymagában kétharmados, alkotmányozó többséget hozott. Az MSZP és a Jobbik mellett még az új, zöld politikával kampányoló LMP tuszkolta be magát a parlamentbe. Az MDF és az SZDSZ a két rendszerváltást meghatározó párt lekerült a politikai térképről, majd meg is szűntek. Jelezvén a nyomorúságos Harmadik Magyar Köztársaság végét. Ezt Orbán Viktor sem habozott tisztázni, mikor választási beszédében kijelentette, hogy nem új kormány, hanem új rendszer született, mely a Nemzeti Együttműködés Rendszere. A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata hamar ellepett minden közintézmény falat. Orbán Viktor és a magyar társadalom is erőteljesen jobbra tolódott, csalódva a liberális demokráciában, le is mondva arról. Ami a Kádár-rendszerből jó volt a társadalom számára az annak autoriter jellege. Ebből a magyar társadalom sosem nőtt ki. De ezt az autoritást nem a ’89 előtti baloldali formájában óhajtották, hanem jobboldali, nacionalista verziójában. Orbán Viktor és a nép vágya itt találkozott és ezt meg is adta a népnek. Az 1990-es első szabad választások után kereken 20 évvel a kör bezárult, a liberális demokrácia, a Harmadik Magyar Köztársaság szakasza véget ért. Helyét a NER vette át. A Harmadik Magyar Köztársaság 1989-ben elfogadott alkotmánya egy ideiglenes alkotmány volt. Mire az Orbán-rendszer megalkotta több, mint 20 évre rá az újat az már a NER-t alapozta meg. Nem csak a Harmadik Magyar Köztársaság alkotmánya, de maga a Harmadik Magyar Köztársaság is ideiglenesnek bizonyult. Úgy született meg, hogy igazán senki sem akarta, de nagyon várta, és úgy halt el, hogy mindenki a pusztulását kívánta, de szinte senki nem fogta föl mikor véget ért.

Horváth Martin

Horváth Martin- Dönthet-e a bunkó proli Orsós Rikárdó szavazati jogáról?

Minap utaztam a buszon és nagyban elmélkedtem azon, hogy miképpen kavarta fel a kedélyeket a demokrácia határainak kérdésében a Jobbik új javaslata, miszerint aki a 8 általánost nem végezte el, annak vonják meg a szavazati jogát. Nem sokkal később népes, hangoskodó társaság szállt fel a buszra és ott termett a nagybetűs bunkó proli és családja. Tudjuk, az a fajta, akit a rossz hírű lakótelepek panellakásainak erkélyén látunk, zsíros trikóban cigizni és hangos este 10 után is az utca a családi perpatvaraiktól. Cigijét pedig mindenképpen ugyanebben a trikóban, rövidnadrágban és szigorúan strandpapucsban szerzi be a legközelebbi dohányboltból, némi olcsó rövid kíséretében. Természetesen a legolcsóbb pacsuli szesz fajtából. Ugyanezen embertípusnak megvan a faluhelyen élő megfelelője is, akinek portáját minden esetben esztétikus hullámpala rajzolja ki kerítés gyanánt. Gondozatlan kertjében puszta föld van csak, és egy-két helyen nő csak ki a gaz a rozsdás odahordott limlomok alól. Félig elvadult, koszos, láncra vert kutyája pedig vadul ugat szüntelen arra, aki csak elhalad a birtok előtt, és csak reménykedhetünk, hogy láncot megtartja a kutyaólként funkcionáló pozdorjatákolmány. Tehát ez a bunkó proli archetípusa ott állt a buszon és hasonló társadalmi kasztba tartozó felebarátjának hangosan ismételte, hogy „megvágja a száját”. Jelentsen ez bármit is.  Azt nem tudhatta meg az utazóközönség, hogy mi a konfliktus oka, csak azt, hogy széttépi, megtalálja és nem érdekli a börtön se. Szóval a kötelező proli duhajkodós sablonok után lenyugodott és örömmel konstatálta, hogy állatias, primitív, ösztönlényi mivoltát demonstrálta. Ezután már csak fiainak (akik hihetetlen módon frenológiailag magukon viselték a leendő bunkó proli arcszerkezet minden jegyét) tartott kiselőadást, hogy miképpen csusszant át az esti érettségin történelemből.

Aztán eszembe jutott a Jobbik, a nyolc általános, meg a szavazati jog. Eszembe jutott, hogy ez az ember nem csak, hogy elvégezte a nyolc általánost, de végső soron egy érettségije is van. Ez a hőzöngő barom, még az európai léptékben példátlan szigorúnak számító Jobbikos javaslat értelmében is „kiérdemelte”, hogy dönthessen kicsiny hazánk sorsáról. Neki joga van beleszólni mindnyájunk életébe és gyermekeink jövőjébe. Ekkor kezdett el kikristályosodni bennem az a gondolat, ami egész középiskolai éveim alatt valahol mélyen lappangott. Az iskolai végzettség, az érettségi, a diploma, a papír, az oklevél valójában semmit sem ér önmagában. Az, hogy ki bölcs és ki hoz felelősségteljes döntéseket annak az égvilágon semmi köze ahhoz, hogy milyen iskolában, milyen papírt szerzett. Rendben, mondhatjuk ez az okfejtés már-már közhely, de még is annyira ragaszkodunk ehhez a tanulmányok és végzettségek általi kategorizáláshoz. Mindig valami nagy volumenű érzés fog el bennünket, ha látjuk, hogy gyermekünk, rokonunk, barátunk, ismerősünk mérnök lett, orvos, jogász és miegymás flancos papír birtokosa. (Arról már írtam, hogy ezen kaszt karrierista tagjai a legnagyobb fogaskerekei a minket rabigába hajtórendszernek.) Attól függően, hogy milyen a viszonyunk az említett emberrel, elfog minket a büszkeség, vagy az irigység. Ösztönös tisztelet van bennünk a magasabb végzettségűek iránt. Vagy a bunkó proli mérhetetlen dühe, akikből a Tanácsköztársaság Lenin-fiúi lettek és ontották vérét, mindenkinek, aki nem volt olyan műveletlen, buta bunkó, mint ők maguk. Ez a tisztelet, ez a hozzáállás természetes és nem feltétlen rossz, de kétségtelen, hogy a jelen világban, a jelenkor oktatási és társadalmi körülményei között majdnem teljesen alaptalan.

Ez az egész szavazati jog megvonós gondolat engem sokakkal ellentétben nem a demokrácia alapjairól gondolkoztatott el. Sokkal inkább az oktatásról. Az oktatási rendszer a célját betölteni képtelen. Elvárásaink és a valóság között hatalmas szakadék van. Ez pedig nem egy sajátos magyar, vagy Kelet-Európai jelenség, hanem világprobléma. Az oktatás minden esetben a fennálló társadalmi rendszer kénye kedve szerint próbál alakítani. Az uralmon levő világnézeti trend tükrében. A feudalizmusban minél többet tanult valaki, minél magasabb szinten, annál jobban szívhatta magába a katolikus filozófia színe javát. Ez természetesen akkor megindokolta az egyház és állam románcát, az arisztokrácia létét, és a hierarchikus kasztrendszert. Egyszóval a feudalizmus lényegét. A kommunizmusban, aki minél többet tanult és minél magasabb szinten, annál jobban szívhatta magába a marxista-leninista világkép színe javát. Ami természetesen megindokolta a párt és az állam románcát, a proletárdiktatúra szükségességét és azt, hogy mi reakciós érték és mi forradalmi. Szóval mindent, ami a kommunizmus. Az pedig, aki ma minél többet tanul, minél magasabb szinten az annál jobban szívja magába a liberális, új baloldali világszemléletet és a globalizmus, vad-kapitalista, egyén - és érdekközpontú rendszerének színe javát. Természetesen ezeket az iskolákat ellehet végezni úgy is, hogy nem hisszük el teljesen, amit ott a szánkba rágnak. Lehetünk jó emberek, de nem a tanulmányi szintünk és végzettségünk tesz minket azzá. Ehhez azonban önálló akarat, személyiség, önkritikus és a világ dolgaival is kellően szkeptikus, tájékozott szemléletű, nyitott ember szükségeltetik. Azt meg nem az iskolapadban oktatják. Csak, hogy érezzük gyakorlatban is: Pol Pot Kambodzsa egykori véreskezű diktátora, aki kivégeztetett mindenkit, aki tudott olvasni, vagy szemüvege volt, betiltotta a neveket és a szerelmet(!) és bevezette, hogy sorszám szerint hívják az embereket nevek helyett, - természetesen a tökéletes kommunista agrárállam ideája miatt-, nos ő a neves párizsi Sorbonne egyetemen végzett. Kim Dzsong Un pedig, aki Észak-Korea jelenlegi diabéteszes diktátora szintén svájci egyetemek padjait koptatta. A rendszerváltás óta pedig a mi országunkat is diplomás, tanult emberek tették tönkre. Ezt nem is kell bemutatni senkinek és talán senki nem is vitatja.

A szavazati jog korlátozása az Osztrák-Magyar Monarchiától kezdve a Horthy-korszakon át 1945-ig hagyomány volt. Ez ahogy fentebb említettem az aktuális rendszer érdeke volt, hiszen az iskolázottabbak, elkötelezettebbek is voltak az uralkodó államberendezkedés felé, hisz az oktatás annak a szócsöve és propagandája volt. Szóval ez már akkor is egy dogmatikus hozzáállás volt szerény véleményem szerint, ami az aktuális, uralkodó elit által helyesnek vélt irányt hivatott fenntartani. Tehát így sem értenék egyet vele, de jelen korunkban még annyi értelme sincs. Ma már nem is igazán az oktatás, hanem az internet, youtube-celebek, instagram magamutogatók, zenekarok, énekesek és videó-játékok nevelnek, mint sem a szülő vagy az iskola. Bárki hozzájuthat bármilyen információhoz, legyen az hasznos vagy káros. Könnyen lehet, hogy a 8. osztályt el nem végzett Orsós Rikárdó autodidakta módon elsajátíthat hihetetlen tájékozottságot a világról. Sokkal színesebbet akár, mint a betépett, bedrogozott, lerészegedett egyetemisták, akik nihilista életmódjukat nem titkolva csömörködnek a pesti utcákon. A szavazati jog korlátozása végzettségi alapon véleményem szerint egyáltalán nem objektív és egyáltalán nem igazságos. Igazságos alatt pedig nem a liberálisok nagy egyenlőség-fétisét értem, hanem az abszolút igazsághoz, Isten igazságához mérten sem állja meg a helyét. Sem ma, sem máskor. Akkor sem ha politikai hagyománya van Magyarországon és konzervatívok szeretnének visszakacsintani ehhez.

Az oktatás romokban van. Romokban volt mindig is és romokban is lesz. Ha már mindenképpen kiakarjuk szelektálni ki szavazhat és ki nem, akkor célszerűbb lenne egy általános tájékozottságot felmérő teszt. Tudja-e milyen országban él? Mi a parlamentáris köztársaság? Milyen pártok milyen elveket vallanak? Tudja-e egyáltalán melyik jobb vagy baloldali, vagy magát azon kívülre helyező? Tud-e fő programpontokat, irányelveket, hogy mit tenne az a párt, ha kormányra kerül?

Ha pedig nem kitiltogatni akarnánk embereket, mert lenézzük őket, hanem Krisztus szeretetével lehajolnánk hozzájuk, akkor a nyolc általánost el nem végzett Orsós Rikárdóval is meglehetne értetni, hogy mit jelentenek ezek a dolgok. Nem kell az egész világ összefüggéseit és filozófiákat rátukmálni, csak tömören a súlyát a dolgoknak. Mert Isten szellemével felvértezve nincsen lehetetlen és hiszem, hogy minden embernek saját maga nyelvezetén, a saját maga habitusában, de ellehet magyarázni tömören, lényegre törően bármit. Csak nyitott szív kell, meg megértés és empátia. Aztán ki tudja, ha így állnánk egymáshoz, akkor lehet a végén mindenki átmenne ezen a tájékozottságot felmérő teszten. Még talán a bunkó proli is, aki hőzöngött a buszon. És felelős döntéssel tudna egy x-et húzni két portyázás között, míg leugrik a doboz cigiért meg az olcsó rövidért a dohányboltba, a zsírós trikóval meg abban a nyomorult strandpapucsában.

Horváth Martin

Horváth Martin- Köszönet őszödnek

10 éves a legendás őszödi beszéd. A beszéd, ami a rendszerváltás utáni Magyarország egyik szimbóluma lett és egy generáció alapvető világnézeti alakulását határozta meg. Az Őszödi beszéd olyan jelenségre mutatott rá, ami a mai napig kihat, és érdemel pár szót.

Valójában maga beszéd senkit nem lepett meg annak tartalmát illetően. Mindenki pontosan tudta, hogy a kormányok lopnak, csalnak és hazudnak. Azt azonban már a rendszerváltásban csalódott magyar társadalom nem tudta elviselni, hogy minden moralitást sutba vágva, gyakorlatilag az orra alá is dörgöljék mérhetetlen cinizmussal. 2006 szeptember 17.-én szivárgott ki a felvétel és a magyar társadalomban valami óhatatlanul és visszafordíthatatlanul megindult. A Harmadik Magyar Köztársaság bukásának napjai itt kezdődtek el. Mert ez a rendszerváltás utáni Magyarország eleve halva született. Ahogy szegény, megboldogult Antall József, mint első megválasztott miniszterelnök betegsége mintha szimbóluma lett volna, az egész 1990 utáni rendszernek. Antallt megválasztása után szinte rögtön halálos kórral, nyirokrákkal diagnosztizálták. Ugyanígy volt születése pillanatában is halálos beteg a magyar demokráciának nevezett rendszer. Ahogy Antall Józsefet pedig a ciklus vége előtt leterítette a rák, úgy terítette le a liberális demokrácia rendszerét is Magyarországon a posztkommunisták képében jelentkező élősködő daganat, mielőtt kiépült volna egyáltalán. A haláltusa pedig őszödnél kezdődött. Pontosabban, ami Őszöddel járt, a TV-ostrom, az utcai harcok, lovasroham, T-34-es tank és miegymás.

Akkoriban én 13 éves voltam és kamaszok és fiatal felnőttek tömkelege szocializálódott bele a nacionalista gőzzel teli, rendszerellenes lázongások mindennapi világába. 2006 és 2010 között egy generáció nőtt fel nacionalista hangulatú, globalizmus és kapitalizmusellenes felhangokon. Nemzeti rock együttesek sora látott napvilágot és lehetett őket szeretni vagy utálni, de nem ismerni azt biztosan nem. A fiatalság pedig mindig keresi a határokat, megakarja találni önmagát és lázad. Potenciálisabb táptalajt nem is találhatott volna a konzervatív értékrend nevében morális forradalmat folytató nemzeti szubkultúra a 2000-es évek végén. Őszöd egyértelmű következménye volt a magyar jobboldali érzület soha nem látott mérvű felvirágzása, különösképp a fiatalok körében. Aztán eljött 2010 és a kétharmados Fidesz győzelem, a Jobbik parlamenti párttá válása és egy korszak lezárult. Az őszöd kapcsán elindult nacionalista hullám sajnos nem változtatta meg a szíveket igazán, csak a politikát. A nemzeti, globalizációellenes értékek nem költöztek be az emberek lelkébe, csak a Fidesz retorikájába. Ez a fiatalosan forrongó 4 éves ellenkultúra csak hatalomra juttatta a nemzeti eszmeiséget, de a társdalomba nem. Súlyos tévedés azt hinni, hogy felülről a hatalom képes az alsóbb néprétegekbe beleoltani az ő világnézetét. Sajnos ez pont fordítva van. Amit felülről erőltetnek, azt óhatatlanul negatívan fogadja a társadalom. A fiatalság pedig habitusában nem változik 10 év után sem, csak most a lázadását és rendszerkritikáját egy olyan hatalom ellen irányítja, aminek az értékrendszere, amelyet képviselni akar, nemzeti-hagyományelvű. Az emberek többsége pedig nem fog különbséget tenni a hagyományos értékek és az annak képében tetszelgő kormány között. A fiatalok lázadása a helyes, normális értékrenden csattan. Manapság már eltűnt a nemzeti szubkultúra. Nincsenek felkapott hazafias együttesek, amik szippantják be az új és új generációkat célközönségnek. Nincs meg az egésznek a tiltásából fakadó romantikus „csakazértis” fiatalokat megragadó jellege. Nincsen, hiszen állami szinten van, a mostani lázadás pont, hogy ez ellen irányul és liberális jellegű.

Talán a migránsválság kicsit újra felhozza a nacionalista érzelmeket, de ez nem a helyes iránya a nacionalizmusnak. Ahogyan 2006 után sem volt az, és pontosan ezért sem vert gyökeret az emberek szívében. Mert ezek mind gyűlölet alapú nacionalizmusok. Valami ellen és nem valamiért. Anno a bal-liberális korrupt, erkölcsi fertő ellen, ma esetleg az idegen kultúra van a célkeresztben. De valami ellen hazafiasnak lenni egyáltalán nem olyan, mint valamiért. Szeretet alapú nacionalizmusra van szükségünk, amikor belátjuk saját identitásunk csodálatos részeit és értékeit, kultúránk erényeit és nagyságát. Önmagunkban, minden ellenségkép nélkül is tudnunk kell definiálni önmagunkat. A 2010 utáni nemzeti színezetű Magyarországon pedig ez nincs jelen. A gyűlölet alapú hazafiasság, az ellenségképből fakadó nemzeti értékek védelme jellemző. Ez csak megmérgezi a társadalmat, és végső soron meggyűlölteti azokat az értékeket, amik nevében a hatalmat gyakorolja. Még akár 10 vagy 20 évig is lehet Fidesz, vagy Jobbik, de az ilyen jellegű hatalomgyakorlással a társadalom továbbra is marad olyan, amilyen volt, sőt végül csak a nemzeti eszmeiség meggyűlöléséhez vezet. A társadalomnak szellemi forradalomra van szüksége, amit felülről, a hatalomtól, törvényekkel nem lehet elérni.

Kijelenthetjük, hogy őszöd nélkül a magyar nacionalizmus nem tudta volna a reneszánszát élni, és indirekt mód, de évtizedekre bebetonozta a politikában a jobboldal hatalmát. De a jelenlegi politikai pártokat tekintve, semmi sem árt jobban a jobboldali értékeknek, mint hogy annak nevében kormányoznak. A 2010 előtti Magyarország romlottságát, egyetlen település névvel lehetett jellemezni, ez volt Balatonőszöd. Azonban amíg a 2010 utáni Magyarországot ugyanígy lehet, csak Felcsút nevével, addig ezek az értékek, amelyek a 2000-es évek fiataljainak gondolkodását meghatározták, nem győztek. De kétségtelen, hogy ezeket az értékeket, még ha érvényesíteni nem is sikerült, egy generációban mély nyomot hagytak. Annak tagjai közül pedig sokan egy valódi, igazi, nemes hazafiasság érzületét tették magukévá. Még ha maréknyian is vannak, de hosszú időre biztosították a hagyományos értékrend túlélését a Kárpát-medencében, ellenben Európa többi részével, ezért pedig minden cinizmus nélkül: Köszönet őszödnek. 

Horváth Martin