Petőfi a tökéletes magyar

 Petőfi Sándor a tökéletes magyar. Mindenki magyarja. Forradalmi lendületével hol anarchista hévvel dönt meg egy államrendet, hogy utána a leglojálisabb katonaként védelmezzen egy államot. Már már soviniszta virtussal alapozza meg a Mit nem beszél a német c. versében, nacionalista nimbuszát, miközben már piros zászlókról és világszabadságról beszél az Egy gondolat bánt engemetben, mikor Marx és Engels még nyomdába se vitte a Kommunista Kiáltványt. Petőfi, ez az etatista-anarchista, nacionalista-prekommunista aztán korának legprogresszívebb, liberális társadalmi átalakításáért küzd.

Mindenki azt látja bele, amit ő szeretne. Petőfi egyszerre a jobboldalé, egyszerre a baloldalé, egyszerre a liberálisoké, egyszerre mindenkié. Emiatt pedig, tökéletes alanya annak, hogy a magyarok össze is vesszenek rajta, hogy valójában kié Petőfi! Ettől lesz igazán esszenciálisan magyar ikon végül Petőfi. Kicsit minden, igazán semmi. Mindenkit összeköt és mindenkit össze is ugraszt. Igazán magyar. Hatalmasat álmodott, ragyogó ideákat kergetett, de benne élni már nem tudott s nem is akart, csak meghalni akart értük, s hogy "holttestén át fújó paripák száguldjanak a kivívott diadalra".

Minden volt, de igazán semmi. Összekovácsoló és széthúzó. Óriásit mert álmodni, de csak belehalni tudott abba. Petőfi Sándor a tökéletes magyar. Nincs nála jobb szimbolika.

Ki a magyar?

Ki a magyar?- teszik fel gyakorta a kérdést bármiféle antiliberális, nemzettudattal rendelkező honfitársunknak bizonyos szituációkban. Napjaink modern, baloldali, liberális vélekedése pedig az, hogy az számít magyarnak, aki Magyarországon él, magyar állampolgár, esetleg beszéli a nyelvet. Tehát az minősül egy adott nemzet tagjának, aki az adott nemzetet képviselő állam területén él, annak jogi papírjaival. Vagyis a Szomáliából ide vándorolt néger, ha kap pár papírt a magyar államtól, akkor ő magyarnak minősül. Egyenrangú lesz a nemzetisége velem, az ’56-os mártírjainkkal és az Árpádok véreivel. Aligha tudom elfogadni. A Nagy-Britanniát, Franciaországot és Németországot ellepő feketék és arabokat szintén nem képes egy tradicionálisabb felfogású ember, angolnak, franciának, németnek tekinteni. Még ha ők már második generáció óta ott is születtek. Ebben hagyományos értékeket valló emberek meg is egyezhetnek, de a miértekre a választ még egy kérdés hozza el? A magyarországi svábok magyarok? Itt pedig már érezzük azt a látszólag diszkriminatív reflexet, ami bennünk van, hogy szívünk szerint azt mondanánk, hogy igen. Már a magyarországi cigányságra se mondjuk ki ilyen könnyen. Hát ennyire rasszisták lennénk, hogy pusztán, ha valaki nem ugyanolyan pigment számmal rendelkezik, mint az európaiak többsége akkor nem is minősítjük magyarnak? Mitől lett a sváb a mi szemünkben magyarabb, mint egy szomáliai, vagy akár egy roma? 

Ehhez még pluszba jöhet a gyakran hallott mantra: „már nincs tiszta magyar”. Ez is milyen érdekes kifejezés, hogy „tiszta magyar”. Mitől tiszta? Hát mit ad Isten, a legnagyobb bal-liberálisok egyik ilyen mantrájában a „tiszta” kifejezés a vérségre utal, csak úgy, mint a legvadabb nemzetiszocialista faji politikában. Ha náci, ha bal-liberális érvelés, de a vérségi, biológiai értelemben vett tisztaság a magyar nép tekintetében valóban nem létezik. Személyesen én is, és a magyar lakosság többsége- kiváltképp a Dunántúlon- nagyrészt német felmenőkkel rendelkezik. De fellehető még nagy számban szláv vér, de nem ritka, hogy valahol a családfában zsidó, roma, messze-messze pedig arab vér is bekerült. A magyar lakosság túlnyomó többsége tehát hasonló genetikai repertoárral rendelkezik, és őszintén szólva eddig két emberről hallottam, akik visszatudták vezetni a családfájukat egyáltalán olyan régre, hogy a „tiszta magyar” vérnek egyáltalán bármilyen arányáról biztosan tudjon magában. A nagy többségnek valahol az 1700-as éveknél elkanyarodik Európa más országába a családfa legrégebbi ága. Így végül a kérdés még nagyobb nyomatékot kap: ki hát a magyar? Ki számít magyarnak, ha szinte magyarok sincsenek?

Itt pedig elérkezünk még egy nagy és döntő, végső kérdéshez. Mi a nemzet? A nemzet nem az állam. A nemzet egy szellemiség. A nemzet kézzel foghatatlan, lélekben lakó szellem.  Egy adott népből származó, abból kiáramlott szellemiség. Itt a vérség viszont szerepet játszik, hisz a genetikai sajátosságai miatt lesz egy adott virtusa egy népnek, és ebből tud az adott kulturális identitás, a nemzet megszületni már szellemi síkon, azon nép tagjai között. Azonban nem minden lélek táptalaj egyes nemzeti szellemiségeknek. Csak hasonló lelkek képesek a hasonló szellemiséget befogadni. Itt pedig szerepet játszik a vérség. Milyen érdekes, hogy a pogány vallások többsége, de még az Ószövetség is úgy tartja, hogy a lélek a vérben lakozik. Érdekes meglátás ez ennek a témának a kapcsán. Mert az kaukázusi népek közös halmazba sorolhatók. Ők még „al-rasszokra” oszthatók, mint a nordikus(északi), alpi, turáni, mediterrán, de közös tőről fakadnak. A skandináv és germán országok tagjai nagyrészt a nordikus jegyeket mutatják, míg Európa többsége alpi, az olaszok, spanyol délen mediterrán, a magyarok többnyire alpi és turániba sorolhatók. Mindennek ellenére megtalálható az összes nemzet tagjai között az összes ilyen alkategória. Mivel közös alapra építkeznek, közös halmazban helyezkednek el, más ugyanebben a halmazban elhelyezkedő népek kultúráját, identitását, nemzetiségének szellemét könnyen magukévá teszik. A szemita és negrid népek viszont teljesen más halmazba helyezhetőek el. Kultúrájuk és szellemiségük jócskán el is tér az európai néplélektől. Ennélfogva ők nem tudják a mi identitásunkat magukévá tenni, vagy csak kivételes, ritka esetekben. Ezért van, hogy a svábok képesek voltak a magyar identitást felvenni, és egyfajta dualista identitással élni, a német és magyar szellemiség harmóniájában. Ezt a velejéig materialista fajelméleten alapuló nemzetiszocialisták sem voltak képesek felfogni annak idején. Tehát, hogy egy afrikait, arabot, kínait stb. európainak, magyarnak tituláljunk helyes megítélésben, vagyis a nemzet szellemiségként való felfogásában, nagyon kivételes, egyéni alkalmazkodó képesség kell.  Ez természetesen fordítva is igaz. Így nem valamiféle primitív rasszizmus azt állítani, hogy egy néger nem tekinthető magyarnak, míg egy szláv, vagy germán igen. 

Természetesen a magyarság eredetét régóta vitatják, a lényeg mégis az, hogy habár a magyar, mint „tiszta nép” már nem is létezik pár évszázada akár, az általa teremtett nemzet, szellemiség, identitás, olyan vonzó és nagy volumenű, hogy más népek vérei is inkább fogadják lelkükbe és vallják magukat magyarnak. S ha ez a szellemiség hatja át a lelküket, biológiai hovatartozás ide vagy oda, de magyarrá is válnak. Ugyan hány nemzetet tudunk még megnevezni a világon, aminek lakosságának döntő többsége a környező népekből származik, sőt tudja is ezt, még is egy már teljességében nem is létező nép, nemzetéhez sorolja magát. Így az, hogy „tiszta magyar” nincs, nem negatív számunkra, hanem annál gyönyörködtetőbb a felismerés, hogy a magyar olyan értéket és szellemet teremtett, ami minden korban vonzó lesz és tiszteletre sarkalló, más európai népek számára. Ha pedig egy százaléknyi magyar vér sem lesz a Kárpát-medencében, akkor is a magyar nemzet tovább él, mert a nemzet otthona a lélek. A magyarság tehát maradandót alkotott, a magyar nemzet páratlan és fennmaradása így kétségtelen. Aki pedig ezt átérzi, és e nemzetnek évezredes sorsát, virtusát szívében hordja: az a magyar.

Horváth Martin