Horváth Martin- A liberalizmus elkorcsosulása

A liberalizmus manapság egyet jelent a magyar nép szóhasználatában a nemzethalállal, minden jó elrontójával, a gazdasági és morális pusztulással. Szinte a Sátán szinonimája lett még a politikai nyelvezetben is, szidni mára divat. Ő az új ellenségkép, mely a magyar nép és Európa létére tör. De mi az oka ennek, és milyen út vezette ezt az ideológiát idáig?

 

A liberalizmus a felvilágosodás átkos eszméinek első számú képviselője. A 19 században indult hódító útjára Európa szerte, azonban mint a legaljasabb eszmét, nem említhetjük ekkor. Mik is voltak ekkor a célkitűzései? A szabadság eszméje, az egyenlőség kivívása eltérő társadalmi osztályok között és az akkoriban szinte ismeretlen individualizmus. Bár manapság már ezeknek a szavakra is rakódott egy jó adag negatív képzet, de gondoljuk át a kor szellemében mennyire volt rossz húzás ez?

A feudalizmus korszaka után az a tény, hogy szabadságjogokat kaptak az emberek, csak a legelvetemültebbek szerint lehet rossz. A sajtó- és szólásszabadsága, anyagi helyzet szerinti megkülönböztetés eltörlése igencsak pozitív hozadék volt. De azt, hogy az adott nemzethez való tartozás nem csak a nemesség kiváltsága volt, szintén a liberalizmus hatása. Ma igen kevesen mondhatnák magukat magyarnak, ha ez nem következik be, most az ország vezetői, de majdnem a teljes lakosság nem mondhatná magáról, hogy magyar. Egy komplett Jobbik tagságban is elvétve lenne magyar. Ami valljuk be elég groteszk volna.

Ezzel a liberalizmus pozitív hozadékait le is tudtuk. Ám tagadhatatlan, hogy eredetileg a liberalizmus eszméje ezt jelentette. Persze a materialista világrendszer ezt is kihasználta már akkoriban is saját beteges céljaira. A liberalizmus által szólásszabadságot kapott alacsony néprétegeknek rögtön odavetették a materialista szocializmus koncát és a tradicionális értékrendszer ellen lázították. Nem csak az államrendszer ellen, hanem a hagyományos értékrendszer ellen is.  Előbbinek még létjogosultsága is lett volna, utóbbinak semmiképp. Az egyenlőség mítosza pedig utat tört magának és egy torz, beteges kép kezdett kialakulni az egységes emberiségről a liberálisokban. A liberalizmus itt tért végleg az aljas, sötét erők kiszolgálójává. S minthogy a liberalizmus elveszítette céljait, hisz a 20. századra nagyrészt mind teljesült, létjogosultsága megkérdőjelezhetővé vált. Ahhoz pedig, hogy ne tűnjön el a történelem süllyesztőjében, a szabadság eszméjét újabb és újabb rétegekre vetítette ki. De mivel a tömeget már felszabadította, csak a devianciák maradtak és kisebbségek. Ezeket felkarolva legitimizálta a devianciák viselkedésformáit(pl. homoszexuálisok, drogosok). Ehhez azonban egyre több dologban kellett megtalálnia az ellenséget. Egyre több hagyományos értékrendben. Végül pedig a klasszikus normalitás lett az ellenségképe a liberálisoknak. Ha a szexuális devianciákat felakarta karolni, ellenségkép kellett, hogy legyen a család. Ha az etnikai kisebbségeket akarta felkarolni ellenségkép lett a hagyományos értelembe vett nemzet. Ha a különböző szellemi kvalitásokkal megáldott absztrakt egyedi gondolkodókat akarta felkarolni, végül az erkölcs alapját a vallást kellett ellenséggé faragnia. Szépen, lassan minden eredendő emberi érték vad ellenségé vált. 

Így férkőzött be a liberalizmusba(amúgy sem tőle messze álló) marxizmus eszmeisége. Mára a liberalizmus/neoliberalizmus egyet jelent a marxista elvek, lassú, békés, propagandisztikus, nem diktatórikus módszerekkel való megvalósításával. A liberalizmus így napjainkban egyet jelent végül a totális kultúrapusztítással a hazafiasabb, vallásosabb, tradicionális ember számára. A modern világ pedig, melynek zászlóvivője és szinonimája a liberalizmus, egyre inkább érezteti az átlagemberrel is átkos, nyomorúságos hatásait. Napjaink politikai garnitúrája pedig hatalmon maradása érdekében, igyekszik megfelelni az emberek antiliberális hangulatának. A liberalizmus így lesz közellenség és bontják le, illetve bontatják le az emberek a liberális vívmányokat. Végül eljutunk lassacskán odáig, hogy az emberek maguk követelik szabadságjogaik megkurtítását is, és egy nacionalista, autoriter államban kívánnak élni. Az elkorcsosult liberalizmus így lett saját farkába harapó kígyó és okozza saját maga eredetileg hasznos vívmányainak is majd bukását. A kör bezárul. Valamint kijelenthetjük, hogy a liberalizmus munkája nélkül soha nem valósult volna meg az emberiség körében végül ekkora vágy a fasisztának mondható rendszerek iránt tudat alatt. És soha nem követelték volna így a saját jogaik elvételét sem. Ez a korcs liberalizmus vesztét is okozza végül melynek itt volt már az ideje. Az viszont erősen kétséges, hogy ez az új korszak bármiben is jobb lesz, mint az eddigiek. 

Horváth Martin