Keresztény anarchizmus I. - Ószövetség

A keresztény anarchizmus a mainstream kereszténység számára legtöbb esetben eretnekségnek  hat, azonban ez a Lev Tolsztojtól, a híres orosz írótól induló - inkább teológiai, mintsem politikai-, irányzat számos jeles, nagyszerű hívővel büszkélkedhet ( mint Jacque Ellul francia teológus-filozófus), akik a Szentírás és az Isten szerinti társadalmi ideát, de legalábbis a hívőkre vonatkozó magatartást és társadalomhoz való viszonyulást ebben látta és látja. A félreértések elkerülése végett a legelején tisztázni kell az anarchizmus jelentését, hiszen mára mindenki saját kénye és kedve szerint használja a kifejezést, többnyire negatív előjellel, amelyeknek nem sok köze van a valódi anarchista alapgondolathoz.

Az anarchizmus - a köznyelvi formájától eltérően-, nem a káosz szinonímája, hanem alapdefinícója szerint: decentralizált rend. Ahogy József Attila fogalmazta meg " nem a rend szüli a szabadságot, hanem a szabadság szüli a rendet". Az anarchizmus alapkoncepciója, hogy az emberek közössége saját magától, organikusan és spontán képes kiépíteni alulról szervezve a megfelelő társadalmi rendszert, nem szükséges ennek rendjéhez felülről jövő, központi hatalom, mesterséges hierarchia intézmény. Sőt, az csak meggátolja és romba dönti az lokális közösségektől induló és természetesen módon kialakuló társadalmi rendet, ahogyan a ketrec is megfojtja az állatkertben a vadon élő állatok természetes életrendjét. Ez olyan emberképet feltételez, melyet Lev Tolsztoj is megtalált a keresztény emberben, amely belső, megújult lelkéből fakadóan képes a jóra. Tolsztoj fektette le azt a keresztény anarchista alapot, amely a hitmegélést önkéntes kis közösségekben megélt hit formájában képzeli el az intézményesedett egyházakkal szemben és amely megveti az állam, mint romlott emberek hierarchiáját Isten hierarchiájával szemben, s minden azzal járó negatívumot, mint a katonaság, így a keresztény anarchizmus mélységesen pacifista. Mindent a belső lelki és szellemi megújulással kíván elérni. Ennek legtöbb alapja az Újszövetségből fakad, azonban megannyi példa utal már az Ószövetségben is arra, hogy ez az ember és ember közötti, közösségi viszonyulási forma, amelyet Isten is ideának beállít. 

Ahogyan a Magyar Fejedelemség is több törzs szövetsége volt, s mindig váltották, hogy mely törzs viszi a vezető szerepet, s annak feje irányítja az egész törzsszövetséget, úgy a korai zsidó társadalom is hasonlóan működött. Ahogyan a Magyar Fejedelemség is anarchisztikusabban működött a Magyar Királyság, az Istváni államalapítás előtt, úgy Izrael is eredendően hasonló modellben élte életét Isten akaratából a 12 törzssel, mielőtt királysággá vált és centralizált állammá szerveződött, Isten eredeti akarata ellenében.

Az Ószövetség jelentős része a Bírák kora, melyről a Bírák könyve részletesen beszámol. Ekkor Izraelnek, a zsidók 12 törzsének nem volt konkrétan egy vezetője és központi hatalom, hanem a bírák, több fajta funkcióval látták el lokálisan, olykor az egész zsidóságra kiterjedően azokat a feladatokat, amelyek igazságot tettek, társadalmi problémákat orvosoltak. A bíráknak több fajtája is volt, egy-egy területre specializálódva és nem volt a rátermettségen, Istenhez való kapcsolaton kívül semmiféle központi, felülről jövő emberi kitétel, így például nők is lehettek bírák, mint Debóra. Esetünkben a Bírák könyvének mégis az a része érdekes, mikor a bírák korát a zsidók, a néptömeg lekívánja zárni. 

"Adj nekünk királyt, hogy kormányozzon minket, amint ez minden népnél szokásban van.” Sámuelnek azonban nem tetszett, amivel előálltak: „Adj nekünk királyt, hogy kormányozzon minket.” Ezért az Úrhoz fordult. De az Úr azt mondta Sámuelnek: „Tégy meg mindent, amit csak kér tőled a nép, hisz nem téged vetettek el, hanem engem vetettek el, hogy ne uralkodjam többé fölöttük. Amint velem bántak attól az időtől fogva, hogy kivezettem őket Egyiptomból mind a mai napig: elhagytak és idegen isteneknek szolgáltak, most veled is úgy bánnak. Nos hát, teljesítsd kérésüket. De figyelmeztesd őket, és ünnepélyesen mutass rá a király jogára, aki majd uralkodik fölöttük.” (1Sám 8: 4-9)

Világosan kitűnik, hogy a tömeg nyomására kell fontolóra venni a centralizációt és a hierarchikus vezetést, s maga Isten sem hagy kétséget affelől, hogy ez ellenkezik azzal, amit Ő jónak lát. Egész pontosan a szervezett állammá válást szembe állítja önmagával, vagyis azt mondja, hogy, aki hierarchikus, emberi, törvényi vezetést kíván maga fölé, az ellentétben áll azzal, hogy maga az Isten uralkodjon kizárólag az emberek felett. A történet így folytatódik:

"Erre Sámuel kihirdette a népnek, amely királyt kívánt tőle, mind, amit az Úr mondott: „Ez lesz a királynak a joga, aki majd uralkodik fölöttetek: Elveszi fiaitokat, s szekerei és lovai mellé rendeli őket – a szekerei előtt kell majd futniuk; megteszi őket az ezres és ötvenes csoportok parancsnokainak; felszántatja velük a földet és betakaríttatja a termést, hadi fölszerelést csináltat velük és szerszámot a szekereire. Elveszi lányaitokat, illatszert készíteni, főzni és sütni. Elveszi szántóföldeitekről, szőleitekből, az olajligeteitekből a legjava termést, és odaadja a tisztjeinek. Tizedet vet ki szántóitokra, szőleitekre, és azt udvari embereinek meg a tisztségviselőinek adja fizetségül. Elszedi legjobb szolgáitokat és szolgálóitokat, ökreiteket és szamaraitokat, és a maga javára dolgoztatja őket. Tizedet szed nyájaitokból, s ti magatok is a szolgái lesztek. S ha majd egyszer királyotok miatt, akit választottatok magatoknak, könyörögni fogtok, az Úr nem hallgat meg benneteket azon a napon.” De a nép nem hallgatott Sámuel szavára, hanem kijelentette: „Nem, király uralkodjék fölöttünk. Legyünk mi is olyanok, mint a többi nép: a királyunk ítélkezzék fölöttünk, ő álljon az élünkön és vezesse harcainkat.” Sámuel meghallgatta a népet, aztán az Úrhoz fordult. Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: „Teljesítsd kérésüket és adj nekik királyt!”  (1 Sám 8:10-22)

Nagyon hangsúlyos, hogy semmiféle pozitívum nem hangzik el az új államformával kapcsolatban Istentől, az ő prófétáján keresztül. Kizárólag negatívumként említi mind a hadsereg és értelmetlen hatalmi harcok megjelenését, mind az igazságtalan adóztatást és az emberek által szabott törvények általi szabadságtól való megfosztást és megbéklyózást. A néptől hangzik el, hogy " legyünk mi is olyanok, mint a többi nép". Az Isten népe itt szándékosan a pogányokhoz akar hasonlítani, és Istent nem ismerő rendszereket átvenni, holott Isten célja egyértelműen a kiválasztást, elválasztás a pogány világtól. Isten végül fájdalmasan beletörődve engedélyezi - utólagos tanító célzattal, előre látva a jövőt-, a királyság bevezetését. A történet egyértelmű, ha más uralkodik rajtunk, más törvényei és szabályai alá vagyunk vetve, mint kizárólag Isten, az szembemegy Isten ideájával és akaratával. Az Ószövetség további részében aztán egyértelművé is válik, hogy milyen negatívumokkal, háborúkkal, pártoskodással, szenvedéssel és bűnnel teli következményekkel járt ez a rendszer, még akkor is, ha ideig-óráig néha egy-egy jó uralkodó is került a trónra. Az Ószövetség által is egyértelmű: kizárólag az Isten joga uralkodni felettünk a gondviselése és a szívünkbe írt törvénye által. 

Később is megjelenik ez a motívum, mikor Jeremiásnak hirdeti meg az akkor még jövőben lévő, Jézus Krisztus által, a benne hívők számára elhozott új, lelki szövetséget. 

"Eljön az az idő – így szól az ÚR –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyet őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről; mert ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk – így szól az ÚR. 33Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az ÚR –: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az URat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az ÚR –, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre." (Jer 31-34)

Ebben a gyönyörűszép ígéretben, melynek végén a megváltás lényege is szerepel, Isten ismét egy anarchisztikus társadalmat fest le ideaként, amelyben közösségben van Ő maga és benne hívők. A törvénye nem paragrafusokban, hanem a szívekben van, s nincsen hiearchia és rangok emberek között, nincs, aki többet tud, nincs aki tanítja a másikat, mert Istenben mindenki decentralizáltan egyenlőként van jelen. Az Ószövetségben is egyértelművé teszi az Úr, hogy vagy kizárólag Ő uralkodik felettünk, spontán, lelki kapcsolat révén, vagy ellentétes vele az a rendszer, mely közbeiktat más feljebbvalókat és hierarchiákat. Az Újszövetség aztán később méginkább részletezi ezt, de már Jézus előtt is világossá vált, hogy hívő ember az államot, mesterséges emberi intézményeket nem helyeselhet. 

 
       Saul, Izrael első királyának halála, mikor is öngyilkos lett egy véres és kegyetlen csata után

A magyar társadalom gyermeki állapota

Havas Henrik szerint Magyar Péter egy új Nagy Imre, aki a gonosz diktatúra pártjának része volt, a gépezetet ő is jóidejig hajtotta, majd eljött a történelmi pont, a forradalom, mikor a lelkiismeretére hallgatott és a forradalom sodrásával ment, majd mártírhalált halt azok által, akik közé tartozott. Kövér László ezzel szemben Károlyi Mihályt látja benne, aki a konzervatív urak közé tartozott, a fennálló rendszer oszlopos része és haszonélvezője volt, majd meggondolatlanul a forradalom élére állt és tönkretette az ezeréves Magyar Királyságot, rövid káoszos uralma után aztán véres terror és országcsonkítás következett.

Mindkét nézet más kiindulópontból indul ki, Kövér a helyes rend árulóját látja, Havas a gonosz rendszer megtért mártírját. Az egyetlen, ami közös a két analógiában az, hogy mindkettő feltételez a társadalomban egy forradalmat. Csak az ehhez való viszony más. Azonban sokkal közelebbi példaképek is vannak a Tisza jelenségre, mint a pátoszos őszirózsás, vagy '56-is forradalmaink. Ez pedig nem más, mint a fülkeforradalom 2010-ben. Magyar Péter nem Nagy Imre, Magyar Péter nem Károlyi Mihály. Magyar Péter a magyar társadalom jelentős részének a kétségbeesett reménysugár képe. Borzalmasan keserű remény ez, a kilátástalanság, a kiégés és a nihilizmus reménye. A " bármi jobb, mint ami most van" életérzés manifesztációja a Tisza. Régóta halljuk megannyi embertől, hogy "bármi csak ne az Orbán". 2010 előtt - sokszor ugyanezek az emberek által- volt híres a " bá
rmi csak ne a Gyurcsány". A bármi jobb, mint aki/ami van egy hihetetlenül veszélyes, traumatizált lelkület segélykiáltása, amely nélkülöz mindenfajta racionalitást, mérlegelést, objektív érvek és ellenérvek mentén való gondolkodást, amely a demokrácia velejárója lenne.

A "bármi jobb, mint xy" hullám hozta el a NER-t, s lássanak csodát, a legtöbb emberben nem szilárdult meg évek után az a gondolata, hogy, nos hát valóban jobb lett, mint a Gyurcsány alatt. Erős szkepszissel fogadom egy új "bármi jobb, mint Orbán" mentalitásból jövő rendszerváltással kapcsolatban azt, hogy végül másképp alakulna. Amennyiben nem nézzük a racionalitást, mérlegelünk és objektíven végignézzük az érveket, ellenérveket a vágyvezérelt reményképek ellénben. Magyar Péterből lehet Nagy Imre, vagy Károlyi Mihály is még. A közös azonban marad, a forradalom, ami csúfosan elbukott. És el is fog bukni, amíg a társadalom nem kezd önállóan gondolkodni, tenni, akarni, kiállni és elhinni azt, hogy saját magától képes nyomást gyakorolni és eredményt elérni a hatalommal szemben, és ezt nem egy hőn vágyott, ikonizált személytől várja el. A magyar társadalom még apakomplexusban él, lelkileg gyermek, amely a megoldást szinte mindenre a szülőtől várja. Személyektől, kormánytól, államtól. Amíg a társadalom nem lesz felnőtt, addig ez a három dolog mindig, óhatatlanul visszafog élni a hatalmával. Mert semmilyen politikus, sem kormány, sem állam, nem az apánk és nem az anyánk. Ők nem a gyereküket látják bennünk és nem is szeretnek. Szintén gyakran hallott mondtat, hogy "velünk bármit megtehetnek mert hagyjuk". A helyzet az, hogy a fő probléma még nem ez, hanem, hogy a magyar társadalommal bármit megtehetnek, mert erre is vágyik.