Neonáci önkéntesek a Horvátországi-háborúban

Miután rengeteget foglalkoztam a Délszláv háborúval, azon belül is a horvát oldallal, rendszeresen belefutok abba, hogy Horvátotország oldalán neonánácik harcoltak a világ minden tájáról. Ez olyannyira felkapott, hogy a magyar Wikipédia a Horvátországi-háborúnál külön harcoló félként tünteti fel a német és osztrák neonáci önkénteseket. Miután Tomislav Slunj a zágrábi külföldi önkéntesekre szakosodott történész sem tudott sokkal több információval segíteni, sem a horvátok oldalán harcoló veterán ismerőseim, így úgy gondoltam magam járok utána, hogy kik és hol és hányan is voltak ezek a neonácik a horvátok háborújában.

A magyar Wikipédia külön harcoló féként tünteti fel őket

Szóval mennyien is lehettek neonáci ideológiai megfontolásból a horvát háború részesei? Ehhez először is tisztáznunk kell, hogy hányan vettek részt külföldi önkéntesek a horvátok háborújában. Az 1991 és 1995 között zajló háború során a horvátok oldalán harcoló külföldi önkéntesek számát nehéz pontosan megbecsülni, de az biztos, hogy több, mint 1000 főről van szó, minden hivatalos becslés szerint. Az USDDR (Udruga Stranih Dragovoljaca Domovinskog Rata) vagyis a Honvédő Háború Külföldi Önkénteseinek Szövetsége 2012-es, utolsó frissített adatai szerint 514 külföldi önkéntest tartottak számon, ez azonban messze nem a teljes adat. A spliti Honvédő Háború Múzeuma 2025-ben gyűjtötte össze és szervezett kiállítást a Horvátország oldalán harcoló külföldi önkéntesekről. Ezen legfrissebb 2025-ös adat szerint közel 700 főt tartanak számon, 35 országból, akik részt vettek a háborúban a horvátok oldalán. Legtöbben az Egyesült Királyságból érkeztek 203 fő, majd Németországból 132-en, Franciaországból 90-en és Magyarországról 42-en. Ezt követi a többi ország pár tucat, vagy az alatti létszámmal. Azonban ez messze nem a teljes adat. 

Az azonosított külföldi önkénteseinek száma országonként a spliti Honvédó Háború Múzeumának 2025-ös adatai szerint

Feltehetően még több száz, egyes becslések szerint akár még ezer külföldi harcos is lehet, akit sohasem regisztráltak vagy azonosítottak. Ennek oka főleg Horvátország veteránjogi szabályozása. Ugyanis Horvátországban az minősül veteránnak, aki 1991 március 1. és 1995 decembere között, legalább 3 hónapos szolgálatot teljesített valamilyen horvát katonai vagy rendőri egység tagjaként. Ezt pedig igazolni tudja a korabeli egység tagsági igazolványával és papírjaival, valamint további két tanúval, aki igazolja őt, mindezt pedig kizárólag személyesen lehet megtenni Zágrábban a Veteráügyi minisztériumban. A helyzetet bonyolítja, hogy a HV, a hivatalos Horvát Hadsereg 1991 novemberi megalakulása előtt, az önkéntes fegyveres csapatoknál ezek az iratok nagyon nehezen vagy akár sohasem készültek el. Az olyan - mára legendás-, egységekekben, mint a HOS péládul kifejezetten hanyag munka zajlott a papírmunkát illetően és az 1991-es jugoszláv invázió legvészterhesebb hónapjaiban, még rangokat sem osztottak ki, nemhogy tagsági igazolványokat. Viszont ellentétben a ZNG-vel, ahol napokat is kellett várni mire frontra került az ember, a megfelelő papírmunka elintézése után, a HOS-nál akár órákkal a jelentkezést követően már fegyverrel a kézben találhatta magát a jelenkező valamelyik frontszakaszon. Pontosan ezért is választottak sokan a HOS-t, így a legtöbb külföldi önkéntes is. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a veteránügyi törvényt 1993-ban hozták meg, a horvátországi és a boszniai HOS felszámolása és a hivatalos horvát haderőbe való integrálása után. Ebből adódóan, aki csak a HOS kötelékében töltött frontszolgálatot és nem igazolt át a HV-be, eredetileg nem is volt jogosult a veterán státuszra. Márpedig a külföldi önkénteseknek egy tetemes része a HOS integrálása után távozott a háborúból. Ezen csak egy 2001-es törvény változtatott, ami megadta a veteránstátuszt azoknak is, akik kizárólag a HOS kötelékében töltötték minimum 3 hónapos szolgálatukat. Erről azonban a rég otthon, más országban élő egykori önkéntesek nem feltétlen értesültek és akkor sem voltak kisegítve sok tekintetben. Az ausztrál David Geoffrey Longrigg például hivatalosan is a HV tagja is volt, mégis csak 30 év elteltével jutott eszébe, hogy ezért járhat valamilyen honorálás Horvátország részétől. A két életben lévő tanú előkerítése sem mindig egyszerű, de a sérülések miatt sokszor súlyosan rokkant egykori katonáknak az utazás sem megoldható vagy bevállalható Zágrábba olyan helyekről, mint Ausztrália, Egyesült Államok, Kanada és sok más távoli országból. David Geoffrey sem szerezte meg így sohasem. Így feltehetőleg több százan vannak legalább még azok, akik külföldi önkéntesek voltak, de sohasem kerülnek be hivatalos statisztikákba. 

Tehát elmondhatjuk, hogy körülbelil 1000 és 1500 fő közötti szám az, amiből megkell fejtenünk hányan lehettek neonáci önkéntesek. Erre még nehezebb válaszolni és mindösszesen két adatot találtam, ami közelebb vihet a megfejtéshez. Az egyik egy 2018-as cikk a horvát index.hr-en, ami beszámol egy német neonáci terrorista letartóztatásáról, akinél egy Pleter 91 típusú, 1991 és 1996 között gyártott horvát fegyver volt. Ebben megemlítik, hogy a német belügyminisztérium 2001-es adatai szerint kb. 100 német neonáci vett részt a Horvátországi-háborúban. A másik a Der Spiegel 1992. szeptember 20.-ai riportja (ami mai napig írott formában is fellelhető az interneten), ami a legjobban dokumentálja a horvátországi neonácik ténykedését. Ebben egy 35 fős csoportot látogatnak meg, ami Chicago csoport névre hallgat. Vezetőjük Tomislav Madi alias "Chicago" egy Egyesült Államokból hazaköltözött horvát neonáci, aki a riportban kifejti, hogy három alapvelve van. Első kettő, hogy: hátulról támadunk és, hogy soha nem ejtünk foglyokat. A harmadik pedig, hogy ha a szükség úgy hozza, kb. 35 főből álló csapatát ágyútöltelékként használja és akár rátereli őket elaknásított területre, "aknakereső kutyaként", ahogy a Spiegel fogalmaz. 

Ahogy Madi mondja a főleg 18 éves vagy sok esetben fiatalabb neonácikról: inkább bátrak, mint van tehetségesek. Bázisuk Klekben van, egy kis horvát halászfalu Split és Dubrovnik között, és szabadidejükben Lili Marleen horvát nyelvű verzióját hallgatják. Itt bukkan fel először Michel-Roch Faci az akkor 36 éves francia neonáci, SS-egyenruhába öltözve. Értekezik korzikai nemesi származásáról és arról az alternatív történelmi szemléletről, miszerint Korzikát a Vikingek látogatták meg és így az ő grófi családja is árja származású. Piémont és Szardínia náci grófja ekkor már 1 éve harcol és megjárta a szlavóniai frontszakaszt, de Szaddam Husszein iraki hadseregében is szolgált, ahol állítása szerint az amerikai és zsidó imperializmus ellen harcolt. Ezt "nemesi" hobbit a párizsi ingatlanjainak bérleti díjából fedezi. Később a New Order nevű amerikai neonáci folyóiratban elmeséli, hogy már '91 decemberében egy Komletinci nevű szlavóniai falut védtek, ahol 1200 fős szerb erő támadta meg őket és a frissen szerzett hat darab T-55-ös tankjaikkal verték vissza a szerbeket. " Azt hiszem ez volt az első nemzetiszocialista tanktámadás 1945 áprilisa óta"- ahogyan ő fogalmaz. Erre a fazonra később még visszatérünk. 

Michel-Roch Faci és társai Klekben 1992-ben

A Spiegel riport továbbá megemlíti, hogy ez az egység 15 km-es frontszakaszon tevékenykedik és a boszniai fronton hajt végre gerillahadműveleteket. Ebben felbukkan egy Nicolas nevű francia-német berlini neonáci, aki Sony videókameráját a Kalasnyikov elejére rögzítve veszi fel a támadásokat. Ezt azonban elkobozták tőle a szerbek, mikor egy házba behatolva egy csentnik meglőtte őt és társát is, Christofot is, aki megakarta menteni a videókamerát. A riportban a zágrábi kórházban fekve azon lamentál, hogy a videószalag szerzői jogai, most kit illethetnek. Továbbá megemlítenek egy Thomas Hainke nevű német neonácit, aki Eszék környékén harcolt már a szerbek ellen. De 1992 év végén hazamegy Németországba mert esti iskolájában vizsgát kell tennie. Ezen kívül egy 16 éves RPG kezelő és két brit származású neonáci tűnik fel részletesebben a Spiegel anyagában, akik angliai csaposok voltak, de Paragában, a HOS vezetőjében Hitler reinkarnációját látták és az esélyt, hogy Horvátország nemzetiszocialsita országgá válljon. Tisztázás kedvéért ezt arról a Paragáról mondják, aki legnagyobb sikereinek csúcsán, 5%-al ugrasztotta be épphogy a parlamentbe pártját a HSP-t, amit '92 után sohasem ismételt meg. A cikkben még meglátogatját a spliti kórházban a 19 éves Igort, aki éppen realizálja, hogy elvesztette bal lábát, miközben Madi őrnagy, megígéri neki, hogy jó protézist szerez számára.

Mindez a riport nem csak azért érdekes, mert gyakorlatilag az egyetlen hiteles bizonyítéka, hogy Horvátországban valóban létezett szervezett neonáci egység, hanem mert végig HOS egységként hivatkozik rájuk, miközben a riport készítésekor a HOS több, mint fél éve meglett szüntetve.  Madi 1991 augusztus 28.-tól december 23-ig volt a 109. Vinkovci HOS tagja, az akkor 20 fős felderítő és szabitázsakciókat végrehajtó csoportjával, aminek ekkor csak egy töredéke volt külföldi neonáci. Ezt Ivica Zupkovic, Madi egykori HOS parancsnoka állítja, aki egyébként goromba, arrogáns embernek írta le Madit, akitől örült, hogy megszabadult. Ezután a Chicago-csoport tagjai 1992 január 1.-től március 1.-ig a HV 105. Bjelovar dandárjához tartoztak. Majd a 2. horvát gárdadandár hivatalos adatai szerint Tomislav Madi "Chicago" őrnagy 1992. március 1.-étől a 2. gárdadandár tagja volt. Ami azt jelenti, hogy a 1992 szeptemberében készült Spiegel videó bizonyíték arra, hogy a Horvát Hadsereg kötelékében, minden gond nélkül működhett egy egység, SS-egyenruhában, horogkeresztes zászlókkal, Hitler fali képekkel és önkényesen átnevezett Rudolf Hess utcával, mindez a hivatalos HV részeként. 

Ezt követően a már említett amerikai neonáci folyóirat, a New Order 1993. január és februári számát találtam, amiben Michel-Roch a náci gróf elmélkedik a szlavóniai tanktámadásáról. Majd 1993 augusztusában bukkan fel emberünk legközelebb, a Harc a végső győzelemig c. magyar interjúban, amiben már végre nem SS-egyenruhában szaladgál, hanem a hivatalos horvát hadsereg a HV egyenruháját hordja. Itt részletesen ömleng újfent származásáról és fejti ki magvas ideológiai gondoaltait.

Ebben a videóban már nem a Chicago, hanem a Condor-osztag tagjaként mutatják be, ami szintén utalás a Spanyol polgárháborúban részt vett náci önkéntesek Condor-osztagára. Tehát ha más néven is, a neonáci önkéntesek itt még mindig egy létező, külön osztag a HV-n belül. A tájat elnézve még mindig Dalmáciában teljesítenek szolgálatot. Így feltehetőleg továbbra is az akkor csúcsán lévő horvát-bosnyák háborúban láthatnak el kisegítő feladatokat, vagy a '93 eleji horvát Maslenica-hadművelet utódvédharcaiban vehetnek részt, ami a szerb ellentámadást folytotta el '93 szeptemberéig. Utóbbi azért is lenne érdekes, mert a Maslenica utáni harcokat a mai napig Hitler-bajszot viselő - a vukovári HOS veteránokban is megbotránkoztatást keltő-, Marko Skejo vezette, szintén egykori HOS-osokból álló, usztasaromantikában úszó spliti 9. Vitez Rafael Boban zászlóalj vívta meg. Hogy oldalukon részt vett e a közelben lévő külföldi neonáci brigád arra nincs semmilyen tényszerű bizonyíték, csupán egy lehetséges feltételezés. Ezt erősíti azonban, hogy a 2. horvát gárdadandár, aminek része volt a neonáci Chicago, majd Condor osztag is, szintén részt vett a Maslenica-hadműveletben. Ezt követően a náci gróf a többiekkel együtt nem bukkan fel többször sehol és se híre, se hamva fellelhető dokumentumok között. 

Michel-Roch Faci az 1993-as magyar riportban

Csak egy 1994-es olasz újság beszámolójában említik a horvátországban harcoló neonácikat, de ez már csak a korábban említett források újabb összefoglalója. A 2. horvát gárdadandár hivatalos információi szerint 1994 május 31.-én szerelik le Tomislav Madi "Chicago"-t és csapatát. Vagyis a nagy 1994-es haderőfejlesztési és újjászervezési programnak áldozatul esett a már hivatalos HV egyenruhába bújtatott náci egység is. Ezután mindent megtettem, hogy Tomislav Madi és egysége további sorsáról valamit kiderítsek. Így bukkantam egy 2006-os hírre, amiben Madit és hat társát a horvát bíróság elítéli - feltételezetten csetnikeket segítő-, szerb civiliek lemészérlásáért, amit 1992 február 17.-én hajtott végre Cernán. Itt Madi és pár fiatalkorú beosztottja a korábbi Komletinci HOS-ból (amelynek ekkor tagja Michel-Roch is a tanktámadásos történetéből ismerve) kiírtott egy négytagú szerb családot gyerekestől. Noha, a bűncselekmény elkövetésekor a Chicago csoport már nem a HOS része, hanem a 105. Bjelovar Brigádhoz tartozott a HV-n belül, a közvélemény szemében mégis tönkretette a HOS azon mítoszát, hogy a HOS kötelékében sohasem követtek el háborús bűncselekményt, ellentétben a HV-vel, HVO-val és a ZNG-vel.  Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a gyilkosságban résztvevők mindegyike horvát volt, és a külföldi neonácik nem voltak érintettek benne.  "Chicago" parancsnokot 20 év börtönbüntetésre ítélték, ezt azonban nem töltötte le, ugyanis 2019-ben hosszú betegség után meghalt. Az még érdekesebb, hogy a 2. horvát gárdadandár a Gromovi,- ahol a mészárlás és a HOS integrációja után a hivatalos HV részeként ténykedett-,  mindezek ellenére saját halottjának tekinti és hősként tünteti fel a róla való megemlékezésén. 

Nem akartam beletörődni egykönnyen abba, hogy több információt nem találok a horvátországi neonácik sorsáról, ezért úgy döntöttem felkeresem az egyetlen, jelenleg is elérhető embert, aki tud erről bármit plussz információt. Ez pedig nem volt más, mint az azóta is közügyekben aktív Michel-Roch Faci, a náci gróf. Amellett, hogy a franciaországi sárgamellényes tüntetéseknek aktív résztvevője volt, indulni akart a 2017-es francia elnökválasztáson és 2012-ben elítélték, mert a szeretője örökségét a nő tudtanélkül elherdálta, ma is büszke a Horvát Hadseregben betöltött szerepére a közösségi média tevékenységei alapján, ahol állítása szerint őrnagyi rangig jutott. Magamat azért legalább jobboldali bloggernek nevezve kerestem fel, hátha szívélyesebben válaszol így, azonban arra nem számítottam, hogy engem rögtön elvtársnak nevezve szívélyesen üdvözöl a grófúr. Részletesebb válaszok helyett azonban elküldött egy rakás képet, amin a szülővárosomban kávézgat, és napszemüvegben menőn fotózkodik a veszprémi látnivalókkal. 

Hasznosabb információkat későbbre ígért, mikor hazaér jelenlegi portugáliai kalandjából, azonban erre hónapok óta nem került sor. Bár semmi kedvem nem volt, hogy egy háborút megjárt francia neonáci kommentjei virítsanak a profilképeim alatt, az egyetlen használható információkat itt potyogtatta el nekem. Innen tudom, hogy 1995 augusztusában még részt vett a Vihar-hadműveletben, ahol egy kiégett szerb ház előtt fotózkodik, valamint Petrinjában burogat le valami szerb partizán szobrot. Vagyis feltehetőleg az 1994-es hadseregreform keretében sem szereltek le sokan, a neonácik közül sem, csak szét lettek dobálva más HV egységekbe, ahol maximum önállóan magukban élhették meg ideológiai elhivatottságukat. Viszont, ami bizonyos, hogy Faci a nácigróf a háborút végigcsinálta elejétől, a végső győzelemig. 

Michel-Roch Faci Petrinjában a Vihar-hadművelet alatt 1995-ben

Mindezeket figyelembe véve, a horvátok oldalán harcoló neonácik fénykorukban kb. 30-40 fős csoportot alkothattak. Amennyiben a riportokban felmerülő folyamatos rotációt nézzük, úgy ezt a számot nagyjából megduplázhatjuk. Valószínűleg 1992 után a HV fokozatosan integrálta és konszolidálta ezeket az egységeket, így ennél nagyobb létszám és aktivítás a későbbiekben nem valószínű. Ha elfogadjuk a német belügyminisztérium 2001-es adatát a 100 főről, akik németként neonáci meggyőződésből vettek részt a horvát harcokban, valamint a különböző külföldi országokból származó önkéntesek hivatalos arányát, akkor körülbelül még ugyanennyi francia, brit, magyar, osztrák neonáci is megfordulhatott a fronton. Ennek fényében nagyjából maximum 200 fős lehet azok aránya, akik nemzetiszocialista ideológiai indíttatásból vettek részt Horvátország oldalán a háborúban, ami körülbelül 10-15%, legfeljebb 20%-a az összes külföldi önkéntesnek. Ez egy lényeges szám és mindenképp érdekes megemlíteni és foglalkozni vele több szempontból is, azonban, hogy külön megemlítsük őket, mint Horvátország oldalán harcoló külön egység, ahogyan azt a Wikipedia teszi, ahhoz erős túlzás. Minden információ szerint sokkal több ex-idegenlégiós vett részt a háborúban, mint neonáci, de ha mindenképp megakarjuk jelölni, akkor is sokkal tényszerűbb és igazságosabb, ha külföldi önkéntesekről beszélnénk. Ezeknek kevesebb, mint a negyede valóban neonáci lehetett, ami egy érdekes tény és mégérdekesebb téma. Azonban felesleges túlértékelni őket, ahogyan ezt ők szerették volna gondolni, és közben méltatlan azon külföldi önkéntesek százaihoz, akiket nem említenek ilyen hangsúlyosan és gyakran, pedig minden ideológiai megfontolás nélkül a puszta igazságérzetüktől vezérelve segítettek egy kis országot a szabadságharcában. 

Horváth Martin

Források:

Az USDDR tagok hivatalos facebook csoportja (horvát/angol)

Tomislav Sunj által jegyzett külföldi önkéntesek csoportja (horvát)

A spliti Honvédő Háború Múzeumának anyaga a külföldi önkéntesekről (angol)
Német neonácik horvát fegyvereikről szóló cikk(2018.július.10) (horvát)
Der Spiegel riport, írott (1992.09.20) (német)
Der Spiegel riport, videó (1992.09.20.) (német)
Délszláv háborús neonácikról szóló cikkgyűjtemény(1995) (angol,olasz)
Harc a végső győzelemig dokumentumfilm 1.rész(1993) (magyar)
Harc a végső győzelemig dokumentumfilm 2.rész(1993) (magyar)
Harc a végső győzelemig dokumentumfilm 4.rész(1993) (magyar)
Michel-Roch Faci interjú a politikai karrierjéről(2017.02.10.) (francia)
Michel-Roch Faci életútját bemutató rövid cikk(2021.08.19) (francia)
Michel-Roch Faci bírósági ügyeiről szóló cikk(2020.06.25.) (francia)
Tomislav Madi a 2. "Gromovi" gárdadandár veteránszövetségének honlapján (horvát)
Interjú Ivica Zupkovical a Chicago csoport egykori HOS parancsnokával(2025.03.01)  (horvát)
A cernai mészárlás HOS-os gyanúsítottjairól szóló cikk(2006.08.28) (angol)
Tomislav Madi 1992-es mészárlásáról szóló cikk(2025.06.09) (horvát)
Tomislav Madi és társai peréről szóló cikk(2009.07.21) (horvát)

Horvátországi-háború (1991-1995) II.- Dicsőséges védekezés a túlerővel szemben

 Az előző rész: Előzmények: Usztasáktól Jugoszláviáig

II. Disőcséges védekezés a túlerővel szemben

Az új horvát identitás és a rönkforradalom

Franjo Tudman (1990)

Tudman nacionalista HDZ-je fölényesen nyert az 1990-es választásokon, a szerbeket és horvátokat is soraiban tömörítő kommunista utódpárttal szemben. Utóbbiak programja Jugoszlávia lazább, konföderációvá tétele volt. A HDZ nyitott volt erre, de nem bátortalankodott hangsúlyozni, hogy a teljes függetlenség is benne lehetne a pakliban. A jugoszláv-szerb média a HDZ-t az Usztasák utódjainak állította be, akik vissza akarják állítani az NDH-t és a szerbek tömeges mészárlása következik be a jövőben. Noha ezek propagandisztikus túlzások voltak és jelentősen felhergelték a Horvát Szocialista Köztársaság területén élő több százezer szerbet, a HDZ is adott alapot az analógiáért. Többek között Tudman kijelentette, hogy az NDH is a történelmi horvát függetlenség vágyának egyik manifesztációja volt. Majd a saját magában lévő konfliktust igyekezett a nemzetre is kiterjeszteni és az usztasák és a partizánok szellemiségét megbékéltetni egymással, mondván, mindkettő a horvát szabadságát vágyát szolgálta, csak más elképzelések szerint. Tudman nem csak saját múltjával való megbírkózási kísérletként mondta mindezt, hanem nagyon is reálpolitikai szándékai voltak, ha egyszer függetleníteni akarja ezt az országot. A posztkommunista SDP soraiból rengeteg horvát áramlott át a HDZ győzelme után, annak soraiba, miközben a külföldön élő, javarészt usztasa emigráció tagjait is megakarta nyerni, elsősorban anyagilag. Zágrábnak ugyanis minden apró segítségre szüksége volt, mert nem álltak rózsásan az erőviszonyok. Mivel Horvátország ekkor Jugoszlávia egyik tagállama, így önálló hadsereggel nem rendelkezik. Ellenben a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) ekkor Európa 3.-4. legnagyobb és legjobban felszerelt hadereje, melynek tagjai immár szinte kizárólag szerbek. Egyetlen lehetőségük a Területvédelmi pontok (TO), amelyek Horvátország területén lévő lokális védelmi egységek. Azonban ezeket a HDZ győzelme után a JNA nagyon hamar elfoglalja és fegyvereit elkobozza, leszámítva a szerbek által lakott részeket, ahová a JNA még több fegyvert szállít. S miközben a szocialista jelző eltűnik a Horvát Köztársaság nevéből, és címere és zászlaja is megváltozik, a horvátországi szerbek nem hajlandóak elfogadni ezt. A legnagyobb szerbek által lakott terület a történelmi Krajina, Dalmácia közepén, megkezdi megszervezni önmagát és úgy nevezett SAO-t hoz kétre, azaz Szerb Autonóm Körzetet, aminek vezetője Knini székhellyen Milan Babic lesz. Ezt Zágráb nem fogadja el és rendőröket ( az egyetlen kezében lévő fegyveres testület) küld a SAO területére. Azonban Milan Babic felszólítja a szerbeket és farönköket emelnek az utakra meggátolva a horvát rendőrök bejutását, majd végül a JNA légiereje is csatlakozik a horvátok ellen, amitől már az egyszeri rendőrök visszavonulót fújnak. Ez volt az úgynevezett rönkforradalom. 

Szerbek aránya Horvátországban (1991)

Te hol voltál '91-ben?

HOS egység

Ez egy nagyon gyakran idézett kérdés horvát veteránok és sokszor civilek között is, akik ebbe a generációba esnek. 1991-re teljesen egyértelművé válik, hogy Jugoszlávia megreformálása lehetetlenné válik. Szlovénia és Horvátországgal nagy erőkkel kezdi meg a függetlenség kinyilvánításának előkészületeit, miközben a Krajnai SAO mellett a Nyugat-Szlavóniai SAO is létrejön még több ellenőrzést gyakorolva szerbek által horvát területek felett. A legnehezebb helyzetben Kelet-Szlavónia van, ahol az etnikai arányok rettentően vegyesek a horvátok, szerbek és magyarok között, így egy egységes SAO területi kikiáltása nem lehetséges, ellenben az etnikailag kevert falvak és városok között és bennük a feszültség egyre inkább nagyobb, főleg miután a JNA csapatai is rendfenntartó erőként bevonulnak a területre. A JNA inkább katalizátora a konfliktusnak, amely a horvátokat teszi felelőssé a feszültségért, olyan területeken is, ahol kisebbségben vannak. A JNA a horvát rendőröket nem engedi be a területekre, vagy elfogja őket, miközben szerb civileket fegyverez fel. 1991 márciusában a Krajnai SAO északi részén, a festői Plitvicei-tavaknál megtörténik az első fegyveres összetűzés a horvát rendőrség és felfegyverkezett szerbek között. Megvannak az első halottak. Tudman a Nyugat szimpátiájában bízik, sok mást nem is tehet, tudja, hogy gyakorlatilag letolt gatyával várják a JNA erőit.

Eközben az usztasa emigráció tagjai tetemes összegeket küldenek a HDZ-nél radikálisabb, usztasa-szimpatizáns HSP-nek, amely megkezdi szervezni az első paramilitáris egységet a Horvát Védelmi Erőket, vagyis a Hrvatska Obrambene Snage-t vagyis a HOS-t. Nem véletlen a betűszó azonosság az egykori Usztasa hadsereggel.  Josic Julien a magyar származású ex-francia légiós is ennek a tagja, s maga is Hrvatske Oruzane Snage néven említi visszaemlékezéseiben ( A horvát háború hősei és én), ami arra utal, hogy maguk a tagok is az Usztasa haderővel azonosították magukat. A HOS fekete egyenruhás, Usztasa köszöntést használó (Za Dom Spremni) első egységei 1991 elején díszmenetben mutatkoznak be a zágrábi Jelasics téren, horvát civilek nagy ovációja közepette. Tudman nem engedheti meg magának, hogy egy szélsőségesebb ellenzéki párt profitáljon ebből, ezért hamar nekilát a hivatalos önkéntes csapatok létrehozásának, főleg miután már vér is folyt. Ez lesz a ZNG, amely hivatalosan a Belügyminisztérium alá tartozik, elvégre

ZNG-sek 1991-ben

továbbra is hivatalos hadsereg nélkül létezik az ország. A fegyvereket nagyrészt fű alatt szerzik be a horvátok németektől, magyaroktól és még pár, velük szimpatizáló országtól, amelyek nem hivatalosan teszik mindezt. A HOS az usztasa emigráción keresztül és a feketepiacról jut fegyverhez. 1991 közepére Horvátország egy szélsőjobboldali ellenzéki párt által irányított HOS-sal és a Belügy alá sorolt önkéntes gárdával, a ZNG-vel várja a létszámfölényben lévő, nehézfegyverekkel, légierővel, haditengerészettel felszerelt JNA-t. Szlovénia és Horvátország 1991. június 25.-én kikiáltja függetlenségét. A JNA csapatai megindulnak, első körben Szlovéniába, amely szerencsésen védte meg a TO-kat, a területén és elegendő fegyver állt rendelkezésükre. Sem Szlovénia nagysága, sem a szerb kisebbség hiánya nem indokolta Milosevicnek, hogy ott pazarolja az erőit, ezért 10 nap után visszavonulnak onnan. Az a bizarr helyzet áll elő, hogy a Szlovéniából visszavonuló JNA erőknek Horvátországon keresztül kell hazajutniuk. Tudman miniszterei közül követelik azok megállítását a ZNG-s erőkkel, valamint a területükön lévő elfoglalt TO laktanyák megtámadását, hogy fegyvereket szerezzenek. Tudman vonakodik. Ennek oka, hogy pár elcsent AK-vel rendelkező önkéntes nem biztos, hogy a legjobb tankok ellen, valamint még mindig a Nyugat szimpátiájára épít, akiknek a szemében nem akar agresszornak feltűnni. Már csak azért sem mert az európai vezetők ekkor Jugoszlávia pártján állnak, az ország szétesését meggátolnák és a szeparatista törekvések elfolytásában zöld utat adnak gyakorlatilag a belgrádi vezetésnek. A JNA csapatok melyek pár hét múlva horvátokat fognak lőni, gondttalanul vonulnak végig a Horvát Köztársaság területén. Leghíresebb atrocitás Eszéken történik, ahol horvát civilek próbálják autókkal és buszokkal elállni a JNA tankjainak az útját. Erről készült az ominózus jelenet, ahol egy kis piros Fiáton átgázol a JNA tankja, kilapítva azt. Közben Belgrádban már tervezőasztalon van Horvátország inváziójának katonai terve. 

A Nagy-Szerb invázió

A JNA offenzívájának terve

A terv egyszerű volt. A JNA a szerbek által birtokolt SAO-k felől és Kelet-Szlavóniából megkezdi az
inváziót Horvátország középső területei felé, ahol az elfoglalt TO laktanyák közelébe érve, elvtársaik onnan kitörnek és besegítenek, csatlakozva az invázióhoz. Zágrábot és Horvátország minimális észak-nyugati részét meghagyják, de az ugynevezett Virovitica- Ogulin-Karlovac-Karlobag tengely mentén létrehozzák Nagy-Szerbiát. A támadás 1991 augusztus folyamán nagy erőkkel indul meg és nem meglepő módon a Krajnai, Nyugat-Szlavóniai SAO-k területén, mint kés a vajon halad át a Jugoszláv Néphadsereg. Másik frontvonal Horvátország déli csücskén zajlik Dubrovnik környékén, ahol a szerb-montenegrói erőkkel támogatva foglalják el a Dubrovnik környéki területeket és kezdik meg a történelmi város ostromát. Dalmácia közepén a Krajnai SAO-ból kijőve területeket foglalnak el a JNA erői egészen Zadar határáig, beleértve a stratégiai fontosságú Maslenica-hidat is, ezzel elvágva az összeköttetést Dalmácia, Dél-Horvátország és a központi Zágrábi vezetés között. Északabbra Gospicnál viszont nem várt ellenállásba ütköznek a helyi ZNG és HOS önkénteseitől, ahogy Karlovac határában is hasonló módon a ZNG-sek megtorpantják a Nagy-Szerb gőzhengert. Nyugat-Szlavóniában elvágják a kulcsfontosságú A-3-as autópályát, ami Kelet-Szlavónia felé juttatna erősítést, márpedig a helyzet itt a legkegyetlenebb. A JNA sorra foglalja el a horvát és magyar falvakat, amelyek hősiesen tartóztatják fel a hatalmas túlerőt, holott önkénteseken, helyi civileken és rendőrökön kívül nincs, aki szembeszálljon az iszonyatos túlerővel és tankok hadával. A HSP és a HDZ-ben is teljes országos mozgosítást követelnek Tudmantól, aki azonban még mindig politikusként vonakodik és az Európai Közösség előtt akar jószínben feltűnni és kivívni azt, hogy ismerjék el a világ országai Horvátországot független államnak. Erre azonban nem hajlandóak és a konfliktus lecsendesítése érdekében fegyverembargót vezetnek be Jugoszlávia területére. Ez azonban a horvátokat hátrányosan érinti, míg a jól felszerelt JNA-nak előnyt ad. A világot megmozgatja a horvátok elkeseredett harca és a földgolyó minden tájáról harci tapasztalattal rendelkező, vagy arra vágyó civilek ezrei özönlenek a HOS és ZNG soraiba önkéntesnek, hogy egy nemes ügyben segítsenek. A világsajtó híreibe mégis leginkább a nemzetközi neonáci önkéntesek okán kerül be a hírekbe a háború, ahol a HOS soraiban vígan masírozhatnak SS egyenruhában, horogkereszes zászlókkal és felvarrókkal a soraikba áramlók. Többségében azonban mégsem ez a jellemző. A közel 3000 fős külföldi önkéntesek közül, becslések szerint mindössze 200-300 ember érkezett neonáci meggyőződésből. A ZNG sorait is gyarapítják a világ önkéntesei, jópár magyar származású is, ahogyan a HOS-ra is igaz. Főleg miután Kórógy és Szentlászló magyar lakta településeinél is ádáz etnikai tisztogatás és brutális harcok kezdődnek. Itt harcol Rózsa-Flores Eduardó és Dér Zsolt is magyar részről, megalapítva az első nemzetközi brigádot. Mivel Horvátország hivatalosan nem elismert ország, így minden önkéntes, aki harcol, a nemzetközi jog szerint terroristának minősülnek, így ha Horvátországot nem sikerül nemzetközileg elismertetni, mindannyiójukra börtön vár. Ezzel a tudattal vállalják sok ezren a harcot és sokszor a halált a reménytelen szerb hadigépezet ellen. 

Nagy-Szerbia terve az invázió után

A laktanyacsata és Vukovár eleste

Vukovárban alakul ki a legnagyobb vérfürdő, aminek 1991 augusztusa óta tart az ostroma. Ez az egyetlen jelentősebb város Eszék előtt, amelyet szintén jelentős támadások és bombázások érnek már. Vukovár kicsi városa mérhetetlen mennyiségű szerb erőt köt le, miközben a védők száma elenyésző, és még mindig csupán könnyü fegyverzettel rendelkező HOS-osok, ZNG-sek, rendőrök és civilek védik a légierő, haditengerészet, ágyúk és tankok ellen. Az inzáviónak jugoszláv részről már rég Horvátország közepén kellett volna zajlania, de a TO laktanyákat birtokló JNA csapatoknak még esélyem sem volt onnan kitörni és becsatlakozni a messze háborúzó fő hadtestekhez. Egy jelentősebb nagyvárost sem sikerült elfoglalni a JNA-nak. Eszék és Gospic kitartott iszonyatos pusztítás és áldozatok árán, ahogy Zadart sem sikerült elfoglalni sem a légierő sem a haditengerészet támogatásával és Dubrovnik is hasonló helyzetben volt. Vinkovcit körülölelő falvakat és Eszék alatti falvakat sikerült csak elfoglalni, hogy egyáltalán az alakuló ostromgyűrű részben formát öltsön és Észak-Krajnában lévő horvát gócot tudták csak felszámolni. A JNA besorozott szerb katonáinak többsége a háta közepére sem kívánta a háborút. A golyófogónak használt magyar kisebbség sokszor dezertált és állt át a horvátokhoz. Milosevic úgy döntött sokkal nagyobb szerepet ad az önkénteseknek, hogy pótolja a demotivált sorkatonaságot. Ezek volt elsőként a Szerb Önkéntes Gárda, másnéven Arkan Tigrisei, amit az Interpol által körözött Zejko Raznatovic Crvna Zvezda szurkólókból verbuvált, majd további kétes hátterű emberek érkeztet hozzájuk. Másik brigád Sesej vajda csetnikjei, a Fehér Sasok voltak, akik a legelvakultabb szélsőjobboldaliak közül származtak. Míg Arkan Tigrisei fegyelmezett, alkoholizálást nem tűrő katonás ám annál kegyetlenebb rendben tevékenykedtek, a csetnikek se Istent sem embert nem tisztelő, alkoholmámorban élték ki emberalatti brutalitásukat a civilek ellen. Mindkét egység támogató feladatokat látott el ekkor, ami tömören azt jelentette, hogy, amit a JNA elfoglalt, oda bevonultak és brutális kegyetlenséggel írtották ki vagy űzték el a nem szerb lakosságot. Az invázió megakadásának jele volt 1991 októberében már, hogy új, politikai taktikákat szőttek a szerbek, így a Dubrovnik körüli elfoglalt területeken kikiáltották a Dubrovniki Köztársaságot, mint de facto szerb államot. Ez arra az esetre szolgált ha az akció nem sikerül, akkor külön független bábállamokként funkciónálnak az elfoglalt területek, amik majd később politikai úton csatlakoznak a Nagy-Szerbiát jelentő Jugoszláviához. Ezt a példát követi az év végére a legnagyobb, Krajnai SAO is, mely kikáltja függetlenségét Szerb Krajnai Köztársaság néven. Mindennek ellenére a helyzet tarthatatlan volt horvát oldalon is, Tudmanra egyre nagyobb felelősség nehezedett. Belátta, hogy a Nyugati hatalmak magasról tesznek a horvát függetlenségre és segítséget nem várhat, ezért végül beadja a derekát és elrendeli az országos sorozást, a ZNG-t átszervezik 1991 novemberében hivatalos Horvát Hadseregre (HV) és megkezdődik a TO-k, vagyis a laktanyák csatája. 

Arkan Tigrisei 

Miközben a HV és a HOS ádáz csatákat vív a laktanyákban lévő felszerelésekért, Vukovár helyzete tarthatatlanná válik. Több, mint három hónapnyi kegyetlen harcok után november 18.-án elesik. A helyzet pikantériája, hogy a HOS sokadszorra kerül összetűzésbe Zágrábbal és azt állítja, hogy Tudman szándékosan hagyta Vukovárt elveszni, mikor a HV megakadályozta az új HOS önkénesek bejutását a városba. A várost szándékosan engedte át a pusztításnak, hogy a világsajtóban lévő brutális felvételek megfordítsák a közvéleményt a horvátok oldalára. Tudman és a paramilitáris HOS feszültsége a kezdetektől fennált. Logikus, hogy egy ilyen kiélezett helyzetben egy kétfejű katonai irányítás problémás, sok esetben a HOS-osok csak a helyi HSP vezetőknek engedelmeskedtek és a hivatalos HV parancsnokoknak nem. Az pedig háborús időben mégsem tűnik üdvösnek, hogy a harcoló egységek tetemes része egy ellenzéki pártnak hajlandó csak engedelmeskedni. Már 1991 szeptemberében a horvát titkosszolgálat felrobbantja a HSP és a HOS vezetőit autójában, amit Dobroslav Paraga a HSP elnöke túlél, de a HOS vezetője odavész. Később Tudman ezt tévedésnek minősíti és a HOS-osok elleni pert is ejti a bíróság, amire jelentős hatást gyakorolt a közvélemény felháborodása, akik a HOS-osokban a legelszántabb harcosokat tisztelték. A vukovári csatáról is már úgy tudósít a leghíresebb horvát újságíró (akit szintén a szerbek végeznek ki): Ha nincs a HOS, Vukovár már szeptemberben elesik. Hogy Tudman szándékosan hagyja veszni Vukovárt politikai céllal, nincs bizonyíték, de hogy a közvéleményre gyakorolt hatása úgy működik, ahogy állították az bizonyos. Vukovárba bevonulnak az elfoglalást után a csetnikek. Ominózus képsorokon vonulnak halálfejes zászlóval, miközben azt éneklik, hogy "levágunk, minden horvátot". A paramilitáris egységek embertelen brutalitásba csapnak a porig rombolt városban. Találomra lőnek le civileket, gyerekeket mészárolnak le, csecsemőket vernek falhoz vagy tapossák ki tehres asszonyokból. Tömegesen követnek el nemi erőszakokat, s az utcán megjelennek a sokkos állapotban lévő nők, nyakukban táblákkal " szerb gyermeket hordok", jelezve, hogy nem kell megölni. Az önkéntes csetnikek brutalitása még a JNA katonáit is elborzasztja. Egyik jugoszláv katona később így nyilatkozik az arab sajtónak: 

" Vukovár inkább mészárlás volt, mint csata. Rengeteg nőt és gyereket is megöltek. Sokat... A vukovári mészárlás a mai napig kísért. Éjszakáként arra riadok fel, hogy azt álmodom a mészárlás az otthonomban zajlik, és a saját gyermekeimet is megölik"

A vukovári kórház védett területnek számított, ide menekült több száz civil és sebesült katona is. A szerbek a sajtó figyelmét elterelték, miközben a hátsó kapukon buszokra rakták a sebesülteket és a Vukovár melletti Ovcara disznótelepére szállították, ahol brutálisan kivégezték őket. Sokukat, köztük Jean-Michele Nicolier francia HOS-önkéntes holttestét a mai napig nem találták meg. Ez volt a II. világháború utáni Európa első, szisztematikus népírtása. 

Csetnikek Vukovárban

A világ közvéleményének fordulata és a remény

A vukovári képsorok, beszámolók elözönlik a külföldi TV-ket, újságokat. Dubrovnik történelmi belvárosának romhalmaz látképével kiegészülve, egyre inkább embertelen bestiákat lát a szerbekben a nyugati közvélemény, sem, mint rendcsinálókat. A szalagcímeken a Jugoszláv polgárháború kifejezést lassan felváltja a Horvát szabadságharc. Mindez Zágrábnak reményt ad és a Vukovári csata után kifáradt, újraszerveződő JNA ellen, támadást tervez. A HV jelentős offenzívát indít el decemberben a Nyugat-Szlavóniai SAO ellen, amelyet lassan visszaszorít területének felére. Stratégiai cél az A-3-as autópálya elérése, ezt azonban nem sikerül teljesíteni, de a horvátok úgy érezhetik képesek voltak területvisszaszerzésre még úgy is, hogy könnyű fegyverzetük van, bár sikerült már több nehéztüzérséget is zsákmányolni a laktanyákból és pár tankot is elorozni, és kezdetleges, permetezőgépekből átalakított "légierővel". Megkezdődik Eszéknél is a Kelet-Szlavóniai ellentámadás tervezete. Ennek hatására a maradék Nyugat-Szlavóniai SAO és az elfoglalt Kelet-Szlavóniai területek bejelentik csatlakozásukat a Szerb Krajnai Köztársaság de facto államához, felkészülve a politikai "B" terv lehetségére. A gyors invázió terve egyértelműen elbukott. Nagy várakozással telik 1991 decembere, ahol felröppennek a hírek, hogy Németország, mint az alakuló EU legerősebb hatalma, karácsonyra elismeri végre Horvátországot független államnak. Ezzel hatalmas remény csillana fel, nem csak az eddig nemzetközi jog szerint terroristának minősülő védekezők ezreinek, de a háború folytatására is, új fegyverekkel és segítséggel. 1991 karácsonyán azonban Németország meginog és végül mégsem ismeri el egyetlen szuverén ország sem, hogy Horvátország nem Jugoszlávia része. Josic Julien a magyar származású ex-francia légiós is ekkor egy zágrábi kórházban lábadozik Vinkovci védelmében szerzett sérüléseiből. Beszámolói szerint a csalódott katonák közül egymás után többen ugrottak ki az ablakon, folytották meg magukat infúziós csővel, és a fronton is sokan emelték halántékukhoz a fegyverüket. A remény csalfának tűnt és a sok áldozat, kiöntött vér mind hiába volt... (Folytatása következik)

Horváth Martin

Következő: Horvátországi-háború III.- Tűzszünet és eszkalálódás Boszniában