Nem tudtam ellenállni a
kísértésnek, annak apropóján, hogy Karl Marx 200 éve született, annak, hogy a
kommunista diktatúrákról- vagy amiket legalábbis annak neveznek-, kifejtsem a
véleményem. Megszámlálhatatlan azon nézetek száma a baloldali, neomarxista
részről, amelyek azt állítják, hogy a 20. században kommunista illetve szocialista
címszó alatt megvalósult rendszerek
valójában nem voltak kommunisták. A nemzeti-konzervatív oldalon persze ilyenkor
gúnyos reakciók vannak. Amolyan szerecsenmosdatásnak vélik ezt a véleményt.
Azonban én úgy gondolom, igazat kell adjak ezeknek neomarxistáknak. Valóban nem
voltak kommunisták a magukat kommunistának valló rendszerek a 20. században.
Sőt, azt mondom még csak baloldaliak sem voltak. Rögvest kifejtem miért.
Mielőtt azonban bárki megvádolna, hogy én is mosdatom a szerecsent, tisztáznám,
hogy ezt a véleményemet úgy tartom fent, hogy bár nem tartom kommunistának és
baloldalinak ezeket a rendszereket, vallom közben, hogy a valódi kommunizmus ha
gyakorlatban megvalósulna még ezeknél a 20. századi kamukommunista
diktatúráknál is szörnyűbb lenne.
Nem először írom le, de ismét
kifejtem. Ha a gyökeréig ásunk a jobb és baloldali világszemléletnek, akkor egy
minden különbség fő okát kiváltó különbséghez jutunk. A jobboldal számára a
világ abszolútum, míg az ember relatívum. A baloldal számára pedig az ember
abszolútum, míg a világ relatívum. Tehát a jobboldal számára léteznek abszolút
igazságok, törvények, természeti rendszerek, bevett társadalmi szokások,
hagyományok melyekhez az embernek igazodni kell. Míg a baloldal számára az
ember egy önállóan teljes egész létező, mely képes a környezetét a önmagához
igazítani. Ebből megérthető az összes különbség kisebb téren. Miért védi a
jobboldal a nemzetet, a vallási tradíciókat, a társadalmi hierarchiát. A
baloldal miért van ezek ellen és támogat olyan progresszív dolgokat mint az
eltérő nemi identitásúak egyenjogúsága és a többi. A marxizmus ebből a
szempontból teljességgel baloldali. Ebben vita nincs. A kommunizmus címszó
alatt kifejtett nézetek zöme, velejéig baloldali ebben a filozófiai alap
meghatározásban. A gyakorlat viszont messzemenően eltér.
Rögtön felmerül a gyanú, hogy
azon elmélet, hogy a proletariátusnak van egy élcsapata amelyeknek a
forradalmat és társadalmi átalakulásokat irányítani kell, már eleve egy kis
jobboldali elhajlás. Egy aprócska alku vele, hiszen valamilyen hierarchia létét
(ha ideiglenesen is) de feltételezi, hogy szükséges a társadalomban. Ettől
eltekintve a kezdeti kommunista próbálkozások erősen fedték a baloldaliság
fogalmát. Elég csak a Magyar Tanácsköztársaságra gondolnunk. Ott még őszinte
hit volt a marxista ideológiában amelyet következetesen igyekeztek
érvényesíteni is. Azonban ha megfigyeljük a folyamatokat sorra arra a
felismerésre jutunk, hogy a kommunista rendszerek paradox módon de ugyanabba
torkollanak, ami ellen küzdöttek. Elkezdtek sorra felvenni, valamiféle korcs-jobboldali
vonásokat a társadalomszervezésben. Eltörlik a klérust, de a párt mindenható
atyai figyelme és iránymutatása átveszi a helyét. Eltörlik az Atyát a Fiút és a
Szentlelket is, de helyébe lép Marx, Engels és Lenin (vagy éppen aktuálisan a
lokális diktátor). A Mária és Krisztus képeket és ikonokat felváltja a
pártfőtitkár, vagy a „hallhatatlan” Lenin arcképe. A királyt vagy a cárt
megbuktatták, de azért egy Sztálin mint „vörös cár”, Ceausescu, mint a román
nép nagy ura csakúgy helyettesítik ezt, mint Pol Pot, Enver Hoxa, Mao Ce-tung.
Ahogyan Kádár is remekül helyettesítette a Horthy képben megjelenő gondoskodó
államapuka szerepét. Persze a hierarchia is eltörlődött és nincs többé ispán,
meg grófok és bárók. Csak azért a Központi Bizottságtól kezdve még is megvolt a
rangsor a pártban. Úgy vélem ennek oka, hogy a világban minden működőképes
rendszer jobboldali. A világ egyszerűen jobboldali. Az univerzum és a természet
rendje egyszerűen ilyen hierarchikus felépítmény, amelyben különböző szokások,
hagyományok tartják egyben a társadalmat. Hogy ez így jó volna? Nem hiszem, én
idealistább vagyok annál. De kétségtelen, hogy ha egy társadalmat, országot,
sőt birodalmat egyben akarunk tartani, akkor amíg ebben a világban élünk, szükségszerűen
jobboldali praktikákat kell bevetnünk az egyben tartására. Ez odáig jutott,
hogy gyakorlatilag alig tudunk megemlíteni valóban baloldali diktatúrát. A
Szovjetunió Sztálintól kezdve elindult egy klasszikus birodalom felépítménye
felé, és a Hruscsovi kis kitérő után Brezsnyevvel már abszolút egy kifejezetten
orosz imperialista képződménnyé változott a Szovjetunió. A Szovjetunió a
1960-as évektől nem volt más, mint egy orosz, nacionalista, a cári birodalom
befolyását reprodukálni próbáló formáció, amely kommunista szlogeneket és
jelképeket használt, de ő is tudta, hogy ez rég nem az. Ez az egész befolyási
övezetükre igaz volt. Ugyan ki gondolja, hogy Magyarországon Kádár és köre
komolyan hitt a kommunista világforradalomban. Kádár kizárólag abban hitt, hogy
egy sötét kompromisszummal, amit kötött a magyar társadalommal, hitellel
fenntartható az, hogy ne ismétlődjön meg 1956. Ennyi volt a kádárizmus „ideológiája”.
Jugoszláviában az ideológia inkább pánszlávizmus volt, mint sem kommunizmus.
Észak-Koreáról nem is beszélve. Amely sokkal inkább egy nemzetiszocializmusra
emlékeztet, mint sem bármilyen baloldali diktatúrára. Kim-dinasztia uralkodik.
Dinasztia egy kommunizmusban, eleve paradox. Vallásos jegyei vannak az
ideológiának, erősen a koreai nacionalizmusra alapoz, abszolút a vezérkultusz,
hierarchia. Észak-Korea sokkal inkább a legősibb jobboldali archetípusokra
emlékeztet, mint az ókori Egyiptom vagy Babilónia vagy éppen Róma. Nem kell
messzebb mennünk Romániánál egyébként, ahol Ceausescu ugyanúgy vallásos
vezérkultuszt épített ki és a román nacionalizmusra alapozta az ideológiáját.
De senki sem gondolja, hogy egy Etiópiában, vagy Kubában valóban valaha is
kommunizmus volt, noha annak nevezték. A kommunizmus a 20. század második
felétől nem volt más, mint egy közös megnevezés, egy alibi, a nyugati, liberális
demokráciával és szabad piaccal szemben önmagukat meghatározó rendszerek
számára. Ha Putyin, Orbán, Duterte, Erdogan 30 évvel korábban vannak hatalmon,
biztos, hogy a kommunista blokk részeként lennének számon tartva. Ezért is nem
tudják sokan, hogy a NER például neokádárista, vagy szélsőjobboldali. Vagy
hogyan lehetett egy szerb kommunista Milosevics a legnagyobb szerb soviniszta
10 év alatt. A magyarázat valójában, hogy nem a NER vagy nem Milosevics
eldönthetetlen, hogy kommunista vagy jobboldali, hanem a kommunista címkével
ellátott rendszerek voltak valójában mindig is jobboldaliak. Ezen vezetőknél az
egyetlen különbség, hogy most mivel a marxizmusnak való látszatmegfelelés
kényszere sem tartja vissza őket attól, hogy jobboldali módszerekkel irányítsák
a társadalmukat, sokkal bátrabban és nyíltabban viszonyulnak a nemzetük
vallásához, és hagyományos értékeihez. Valójában persze a „szocialista erkölcs”
ha belegondolunk, nem volt tartalmában másabb, mint a keresztény erkölcs.
Mélységesen konzervatív volt az öltözködés, szexualitás, drogfogyasztás terén.
Ahogyan a pénz és a fogyasztói társadalom morálja ellen is ágált. Nem véletlen
akadnak olyan nézetek, melyek a papíron leirt marxizmust egy „árnyék
kereszténységnek” tartják. Marx nem is akart mást, mint Isten nélkül
megvalósítani a Mennyországot itt a földön. Természetesen ez egy halott
próbálkozás és katasztrofális eredményekkel jár ha megpróbáljuk. Még
katasztrofálisabbal, mintha a névelegesen kommunista diktatúrák
eljobboldaliasodnak módszereikben.
Mivel a marxizmust következetesen
vallók is rájöttek a történelem során, hogy itt csak a kommunizmus csak díszlet
ezekben a rendszerekben, új megoldások felé kezdtek kacsingatni, hogy valóban
érvényesíthessék a baloldaliság győzelmét
a társadalomban. Ebből lett a Frankfurti iskola. Ő rólunk már korábban
itt írtam. Azt látjuk, hogy míg a magát kommunistaként definiáló
világrészt a jobboldaliság szelleme fokozatosan bevette, legyőzte és
átformálta, addig az ezzel szemben álló Nyugatot a kulturális baloldaliság egy
hátsó ajtón letarolta. A hátsó kiskapu pedig 1968 volt. Ez a szintén
ünnepélyesen fél évszázada indult folyamat, az egyetlen baloldali diktatúra
megjelenésének kezdete. A feminizmus, a politikai korrektség, a szexuális
forradalom, a könnyű drog legalizáció és végül a genderizmus mind-mind egy egy
csápja ennek a baloldali diktatúra polipjának, mellyel valóban felszámolja a
jobboldali berendezkedést, értékeket és valóban a filozófiai meghatározás
szerinti baloldali világot teremt. Ahol az ember abszolútum a világ pedig
relatívum. Ha megnézzük a nyugatot, elmondhatjuk, hogy lassan az első hiteles
baloldali diktatúra a világon megalakult. Elég csak látnunk Kanadában azokat az
eseteket, mikor elvették a szülőktől a gyermeküket mert nem nevelték elég „nem semlegesen”.
A gender ideológia erőszakos elfogadtatása, vagy éppen kegyetlen leszámolás az
ez ellen felszólalókkal. Mind ennek a jelei. A baloldal számára a világ
relatív, ahogyan írtam a legelején. Ez az első baloldali diktatúra. A
relativizmus őrült szellemi terrorja. Megismétlem magam: a valódi kommunizmus a 20. században megvalósult névelegesen kommunista diktatúráknál is szörnyűbb lenne. És talán már most is az.
Horváth Martin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése