2018. május 2., szerda

Éljen Május 1.

Furcsa volt nekem mindig ez a május elseje, munka ünnepe dolog. Gyerekkorában talán sokaknak feltűnt már az a paradoxon, hogy a munka ünnepe munkaszüneti nap. Nem értettem, ha ünnepeljük a munkát akkor örülünk neki, ha örülünk neki akkor szeretjük csinálni, ha szeretjük csinálni miért nem csináljunk pont akkor mikor ünnepeljük? Olyan volt nekem, mintha a Föld napján nekiállnánk szemetelni. Komolyra fordítva a szót, ki örül mégis a munkának? És itt fontos különbséget tenni aközött, ha valaki szívesen oktat, mint tanár. Szívesen ment életet, mint orvos, mentős, tűzoltó. Szívesen szolgálja a közrendet, mint a rendőr. Szívesen ápol és gondoskodik, segít másokon mint az ápolónő, pszichológus stb. Csak, hogy ezek a hivatások, vagy szenvedélyek. Olyan belső késztetést vezérelte cselekvések és életmódok, amelyekre valaki hivatott. Hiszen ilyen készséget kapott. A munka az más. A munka azt jelenti, amit nem szívesen csinálunk, csak muszáj megtennünk mert hát múlandó, gyarló földi porhüvelyünk minden pillanatban közelít a pusztulás felé és ezt fáradságos módon de tudjuk hátráltatni. A munka részben ilyen kényszertevékenység a pusztulás hátráltatására. Hogy meglegyen "a napi betevő". Őszintén ki ne akarná ezt elkerülni? Ettől a tehertől megszabadulni és helyette olyan dolgokat végezni amelyek valóban érdeklik, hasznosak, hivatottak rá és szolgál valami magasztosabb célt, mint a létfenntartás körforgását.
A kommunisták azért ünnepelték, mert semmiféle más perspektívában nem tudtak gondolkodni csak az anyagi lét földhözragadt tengődésében. A nemzetiszocialisták azért ünnepelték mert a totalitárius államukat a fogaskeréknek nézett emberek a munka révén üzemeltették. A mai kapitalista rendszerekben pedig azért maradhat ünnepnap, mert a kapitalisták örülnek, hogy a munkások anno beérték ezzel az örömmel, hogy nem halálig dolgoztatja őket a főnök, hanem csak 8 óráig. Mert ennyi volt a nagy eredmény. Ugyanúgy utálhatjuk amit csinálunk, ugyanúgy lehúzhatnak minket, igazságtalanul bérezhetnek, adóztathatnak. De legalább 8 órán át szenvedünk ezért nem 20-on keresztül. Legalább Nagy Feró megírhatta a 8 óra munka c. számot. Jó, rendben szép eredmény volt és elismerést érdemel, hogy milyen áldozatok árán harcolták ki a munkások ezt annak idején. De az, hogy nem 6-szor ütnek meg, hanem 3-szor az nem ünneplésre ad okot. A munka szükséges rossz, a fizikai létünk velejárója. Ennél nem több, nem kevesebb. Nem kell sem ünnepelni, sem folyton keseregni rajta. Vagy egyik vagy másik irányba hajló túlzott foglalkozás a munka jelenségével az egy értékrendbeli válságot jelez. Az élet célját tévesztett értelmezését. Aztán ha nincs meg a valós cél, abból lesz a virsli, meg a sör, meg kisfröccs meg az elferdített puskacsövű céllövölde.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése