Sárkány Zsombor- A szuperhősök hazudnak!

A pop kultúrára nyitott embernek tartom magam, mindig is érdekeltek az alternatív világok, a sci-fi, vagy épp egy epikus fantasy. Kezdetben nyitottan álltam hozzá a Marvel által jegyzett „szuperhős” filmekhez is. A gyerekkoromból még angol nyelven megismert karakterek, mint oly sokak számára, nekem is hívogatónak bizonyultak. Azonban bekellet, lássam az idő előrehaladásával; a Marvel által felépített világ, halálosan lustán van felépítve, egyszerre kínzóan zavaros és ostobán egyszerű, de mind ennek a tetejében még hihetetlenül veszélyes kulturális mintákat is hordoz. Mindezt eddig nem tartottam közlésnek érdemesre, de a legutóbbi” bosszúállók” film körüli hisztéria végképp felforralta az agyvizemet. Ugyan az első bosszúállók után már egyetlen ilyen filmet se láttam (és nem is fogok), mégis leszek olyan orcátlan troll, hogy elmondjam mi is a problémám az egésszel. 

 Az „erős ember” kultusz: A képregény filmek többsége általában egy karakterre van felépítve, egyetlen protagonistára koncentrálunk. Ezért erre a karakterre hárul általában a problémák megoldása is, miközben a film által bemutatott „átlagember” csak sikoltozni és menekülni tud. Ha meg is jelenik a katonaság vagy a társadalom bármilyen immunválasza, a hatás elmarad, a lövedékek ártalmatlanul pattognak le a főgonoszról. Az übermens tehát színre lép, és megold mindent, amíg az untermens a köve alatt lapít. Ez aztán a néző tudatában, mint kulturális minta, kialakít egyfajta mentális tunyaságot. „A problémát bízd a profikra, a félistenek vigyáznak rád!” Hányszor kaptam már meg jómagam is a kiosztást akár a Disszidens kapcsán is, „Ne hősködj már!”. Úgy tűnik, hogy amíg nem hordom kívül a bugyogómat és nem vagyok félisten, az emberek egy részét irritálja, ha problémákról és megoldásokról mondok véleményt. És lám, általában ez a csoport nagyban átfedi a kérdéses filmek rajongó táborát. Csakhogy a való életben nincsenek a szuperhősökhöz mérten, még csak hasonló képességű egyének se. Nincsenek köztünk félistenek, mind egyformán gyengék és gyarlók vagyunk, és egyformán erősek és bátrak. A problémák pedig ránk várnak és nem az erős emberre, aki átnyúl a fejünk felett. Menyivel felemelőbb és gyermeki lelkesedést kiváló filmek és történetek azok, ahol egy közösségként birkózik meg az emberiség a gonosszal? A Függetlenség napja, hogy mást ne mondjak, igaz hasonlóan gagyi látványfilm, mégis jobb érzéssel tudok rágondolni, mint akármelyik Marvel filmre. Nem tartom jó iránynak tehát azt, hogy példának okáért, a globális környezeti problémákra, a Bolygó kapitánya a kultúránk válasza.

A „világépítés” hazugsága: A vendégszereplés, kedvelt s gyakori eszköze a képregények világának. Gyerekkorából mindenki felidézheti azokat az különleges epizódokat, amikor kedvenc meseszereplői találkoztak egymással. Ez nem feltétlen jelent változást egyik story alapszerkezetébe se, nem marad nyoma, vagy nem lesznek következményei. Viszont ez nem „világépítés” mint ahogy azt a Marvel megpróbálja leerőszakolni a torkunkon. Egy alternatív valóság, egy képzeletbeli tér létrehozásának megvannak a maga szabályai, amik segítségével a papírra vetett szavak, gondolatok megtelnek élettel. Ilyenek az alapfelvetés meghatározása, egy szabályrendszer rögzítése és annak következetes betartása, a kontinuitás, és a dolgok egymásra való kihatásának figyelembe vétele. Ezek közül mely igaz a Marvel úgy nevezett univerzumára? Mi az alapvetés? A Star Wars világának ott az erő és a hipertér, a klasszikus fantasy világoknak ott vannak a különböző értelmes fajok és a középkori díszlet, Harry Potter világának ott a mágia. Hogy lehet tehát megfogalmazni a Bosszúállók világának lényegét? Sehogyan! A Marvel szörnyetege nem egy alternatív univerzum, hanem vasvillával egymásra hányt, egymástól eredetileg külön kontextusban értelmezendő, történetek konglomerátuma. Se alapvetés, se egységes szabályrendszer, se következmények, se semmi. Egy nagy vendégszereplés tehát nem vagyok hajlandó elfogadni, mint alternatív világot.

Az antagonista hiánya: Talán az egész nyugati kultúrát megilleti a kritika, amiért nem vagyunk képesek épkézláb gonoszokat alkotni. Nem csak a Marvelre igaz, hogy a hős ellenpontját mindig eredendően gonosznak, és a pusztításon kívül semmilyen céllal nem rendelkezőnek, ábrázolja. Teljesen azonosulhatatlan, minden elemében gonosz és destruktív. Ennek köze lehet a bibliai sátán ábrázolásnak, ami alapját képezi a gonoszról történő gondolkodásmódunknak, de a Marvel ezt a kulturális deficitet, hiperinflációvá növelte. Egészen addig a pontig míg az antagonista karaktere már szinte nem is létezik, csupán egy hőseinek ellentétes erő van formájában van jelen. Nem is csodálkozok hát amikor a képregényfilmeken szocializálódott generáció, képtelen a felek közti párbeszédre, akár a politika világában, akár a magánéletben. Soha nem igyekeznek megérteni a másik fél álláspontját, hiszen az újabb felvett kulturális minta szerint nincs mit megérteni! A konzervatív oldalt már már beteges mértékben démonizáló liberális média, a polgárháborús hangulat, és a nyugati egyetemeken őrjöngő aktivisták, mind ennek tudhatók be.

Nem gondolom úgy, hogy ez a lassan húsz film a műfaján belül is akármit is hozzá tett volna a közöshöz, a látványon látványvilágon kívül. De sok más agyatlan akció filmmel ellentétben még el is vett, a Marvel bűn lajstromát pedig még oldalakon keresztül lehetne folytatni, de inkább szeretnék valami kellemesebbet megosztani az olvasósággal.

Sárkány Zsombor