Ördögi szépség

"Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes Isten előtt." (1 Péter 3:3)

Etikai szempontból a szépségipar, kozmetikumok piaca továbbra is állatok millióit ítéli szenvedésre, gyötrelmes életre, megcsonkításra minden évben, hogy valaki végül berúzsozhassa az ajkát valamikor. Gazdaságilag nézve a globális kapitalizmus kizsákmányoló embertelen rendszerének fenntartásának egyik fő mozgatórugója. Gyártásukhoz és előállításukhoz szükséges vegyi anyagok csakúgy szennyezik a környezetet, mint a globális szállítási láncok, amelyek ezen termékek millióiért égetik a kerozint a légkörben, hogy sötétebb jövőt és nyomorgó életet generáljon azok utódainak, akik hiúságból kihúzhatták a szemüket. Objektívan nézve a legtöbb esetben szimpla optikai csalás, ordító vizuális hazugság. Erkölcsileg nézve kizárólag a hiúság, az ego-növelése/simogatása a mozgatórugója, a szexuális párzási ösztön tudattalan kiélésén kívül, amint az állatok is ékesítik magukat szaporodás előtt. Mint ilyen alantas motiváció, végérvényében a Sátántól való.

(Kép: Lea Ypi-Szabadon c. művének részlete)

 

Május idusa

A május kezdete régen is a tavasz, a nyár, a világosság és az élet ünnepével kapcsolódott össze. Leghíresebb pogány ünnep ekkor a kelta Beltane volt, melyen a napot és a világos, nyári időszak, a termékenység kezdetét ünnepelték. Ezt a Wicca és egyéb újpogány vallások hívei a mai napig megtartják, leszámítva azon részeit a Beltane-nek amit a büntetőtörvénykönyv sért. Így emberáldozatokat már nem szokás végezni, nem úgy, mint az 1. században, melynek leghíresebb tanúja Lindow-i férfi, akinek holtesttét egy mocsárban találták meg. A kelta rituálén három különböző istennek áldozták fel a druidát, ezért háromféle kivégzést is kapott. ( Érdekes, hogy itt is a pogányok Krisztus ismerete nélkül mennyire ráéreztek már az életet hozó váltsághalál erejére, és az istenség hármasságának misztériumára). Első körben fejbe verték ( a mennydörgés istenének), majd egy fára felakasztották (a fákat kicsavaró vihar istenének) és végül a mocsárba fojtották arccal lefelé a testet a patakok istenének tiszteletére.

Szerencsére keletebbre a pogány népszokások kevésbé voltak brutálisak és csupán a májusfa állítás maradt meg, mint híres szokás. Ezt a magyarországi katolikus egyház igyekezett egy légből kapott, kreált legendával igazolni utólag, miszerint Jakab apostollal történt meg egyszer, hogy hű segítőjét, egy szűzi leányt a pogányok megvádoltak paráznasággal, majd a leány egy száraz kóró mellé térdelve imádkozott, s a száraz kóró kihajtott, bizonyítva igaz hitét és tisztaságát. A történet nem rossz, de mind tudjuk, hogy mint a legtöbb pogány magyar szokás, sokkal prosztóbb lelkületben gyökeredzik és nem nehéz kitalálni, hogy eredendően mit szimbolizált az, ha az udvarlók versenyeztek, hogy egy lánynak megmutassák kinek van nagyobb valamiből és kinek ágaskodik magasabbra.

Május 1. még a híres munkásmozgalmi eredményekről híres. A szegény, szerencsétlen melós népréteget ezen ünnep jelszavával aztán minden aljas, mocskos ideológia kihasználta, s a nácik és a kommunisták egyaránt hatalmas parádékat szerveztek, ahol az emberek a legalantasabb funkcióit élhette ki. Ettől később az egyházak is elhatárolódtak, s a katolikus egyház Szent Józsefet a munkások védőszentjévé tette és ezen a napon hangoztatta is ezt. Aligha hisszük, hogy egy vatikáni döntés nyomán a metafizikai térben József, Jézus nevelőapja új funkciót kapott volna védőszentként, de mindenesetre figyelemre méltó a katolikusok indoklása. Ebben elhatárolódnak a proletár, materialista, modern munkásmozgalmi jelszavaktól és céloktól és az iparosodás előtti, saját készségéből, szorgalmából és tehetségéből élő kétkezi szakemberekre helyezi a hangsúlyt. Így élt József és erre tanította a kis Jézust is, akiből szintén szorgalmas, becsületes mesterember lett. Jelezve, hogy a Megváltás nem a semmibe merengő ideológusok, filozófusok, belterjes értelmiségiek útján vezet, hanem a mindennapok egyszerűségében és a tényleges tettekből, egyszerűségből, szerénységből és alázatból csírázik ki.

 

Lajka- Egy kutya fél élete

Az űrhajózás napján sűrűn megemlékeznek Jurij Gagarinról, az első emberről az űrben, első műholdakról, magyar honban Farkas Bertalanról és holdrasszállás is szóba kerül. Azonban ahhoz, hogy ezen eseményekig eljuthatott az emberiség, elsősorban nem embereknek köszönheti. A Szovjetunióban- amely az űrversenyben az 1950-1960-as években előbbre járt az amerikaiaknál- 57 kutyával hajtott végre kisebb-nagyobb űrexpedíciót. Míg az amerikaiak az emberszabásúakat részesítették előnyben, a szovjetek úgy gondolták, hogy a kutyák sokkal inkább alkalmasak arra, hogy hosszabb ideig, türelmesen viseljék a szűk, zárt térben való létet, ami elengedhetetlen volt a korabeli űrkapszulákat figyelembe véve. Ezek az állatok az emberiség előbbre jutásáért "dolgoztak" és ez alatt pár katona és kutató igyekezett emberséget mutatni irántuk, egy alapvetően embertelen rendszerben.

A szívósságuk miatt, kizárólag kóbor, keverékkutyákat alkalmaztak és fizikai felépítésük (műszerek elhelyezhetősége végett) miatt nőstény kutyákat részesítettek előnyben. Talán a közhiedelemmel ellentétben az 57 kutya döntő többsége végül egészségesen túlélte a küldetéseiket. Sokuk többször is látta onnan a bolygónkat, ahonnan az emberek zöme egyszer sem. Ennek ellenére kegyetlen fizikai és mentális tortúrán kellett átesniük mindannyijuknak a kiképzés és a bevetés során. Az űrkutyák 60%-nál székrekedés és vesebetegségek léptek fel, azonban "nyugdíjazásuk" után nem merültek fel hosszú távú egészségügyi problémák és életüket jobb környezetben élték le valamelyik kutató családjánál, annál mint ahonnan pályafutásuk indult. Maréknyi kutya volt csupán, ahol valamilyen technikai probléma nyomán felrobbant a szerkezet, amiben az állatok utaztak. Egy kivétel akadt; Lajka. Az első kutya esetében mindenki pontosan tudta, hogy nincs mód arra, hogy visszatérjen, így Lajka útja kezdettől fogva egyirányúra volt tervezve. 

Lajka feltehetőleg 1954-ben született és életét moszkvai kóbor kutyaként élte, mikor 3 éves korában befogták és a szovjet űrprogramba bekerült. A mindössze 6 kg-os szukakutya kiváló strapabírással vette a kiképzését, ahol kezdetben kis dobozokba zárták 15-20 napra is, majd az űrkabin hangjait imitáló szimulátorba zárták és végül centrifugába rakták. A legtöbb űrkutyához hasonlóan a mozgásszegény mindennapok miatt ő is székrekedéssel és a stressztől vizeletürítési problémákkal küzdött. Egy rostokban és energiában kifejezetten gazdag zseléhez szoktatták hozzá, amit az űrben is képes fogyasztani. A kilövés dátumát Nyikita Hruscsov pártfőtitkár mindenképpen november 7. előtt, a nagy kommunista forradalom ünnepnapja előtt akarta meghatározni, ezért a decemberre elkészülő Szputnyik 3 nem jöhetett szóba, csak a visszatérésre teljesen alkalmatlan Szputnyik 2. Ekkoriban persze eleve nem tudtak szinte semmit az űrutazás élő szervezetre gyakorolt hatásáról - ezért is zajlottak az állatkísérletek-, így Lajkának, mint úttörő, első kutyának fogalmuk sem volt mennyi esélyt adhatnának egy fiktív visszatérésre sem. Bár a láncokkal mozgásában korlátozott kutya korántsem nevezhető komfortos utazónak, igyekeztek kényelmesebbé tenni a helyzetét egy ventilátorral, amely  15 celsius fok felett automatikusan bekapcsolt, hogy hűtse az állat testét és a terv szerint utolsó kocsonyás tápláléka egy elaltatására szánt méregadag lett.  

Az akcióért Vlagyimir Zazdovszkij és Oleg Gazenko tábornok felelt, akik közül előbbi, a küldetés utolsó fázisa előtti napon Lajkát hazavitte, és családjával, gyerekei körében töltött egy napot. Zazdovszkij a szovjet űrgyógyászat történetéről szóló könyvében azt írja:

" Egész életében kóbor kutya volt, nélkülözések között, azt akartam, hogy legyen egy napja, ahol igazán kutya lehet és szerető közeg veszi körül, ahol gyerekekkel játszhat. Lajka mindig olyan nyugodt és elbűvölő volt... valami kedveset akartam tenni érte, olyan kevés ideje maradt az életből"

Lajkát 1957. november 3.-án megmosdatták és felszerelték minden szükséges műszerrel a Bajkonuri Űrállomáson és a Szputnyik 2 kabinjába helyezték. Az egyik technikus később így nyilatkozott: " Mikor Lajkát a kabinba helyeztük, mielőtt bezártuk volna, az orrára csókot nyomtunk és jó utat kívántunk neki, tudva, hogy nem éli túl a repülést."

A hajnali kilövés perceiben a műszerek azt mutatták, hogy Lajka pulzusa gyorsan megugrott és a gyorsítás után a 240-es számot is elérte. A súlytalanság állapotában 3 óra elteltével megnyugodott, de háromszor annyi időbe telt, mint a földi tesztek során, ami jól mutatja a valódi űrrepülés stresszének mértékét. A műszerek szerint Lajka ezután is izgatott volt, de később evett. A kilövés következtében nem minden működött megfelelően így a kabin hőszigetelése is csődöt mondott, így hamar 40 celsius fok fölé melegedett. Lajka a negyedik orbitális körénél lehelte ki lelkét a túlmelegedés következtében. A Szputnyik 2 még hónapokig, 1958.április 14.-éig keringett a Föld körül, mikor visszazuhant a földre és elégett a légkörben Lajka maradványaival együtt. 

Lajka később szobrot és emléktáblát is kapott Csillagvárosban, az orosz űrhajósokat kiképző bázison. Számtalan bélyeg, boríték, de még cigaretta is született Lajka képével. Az 1964-ben készült A világűr meghódítóinak moszkvai emlékművén is helyet kapott, megannyi kozmonauta társaságában. Lajka alighanem a világtörténelem egyik leghíresebb kutyájává vált. Későbbi társai szerencsésebbnek voltak mondhatók. Oleg Gazenko tábornokot élete végén is gyötörte a bűntudat Lajka halála miatt és 1998-ban azt nyilatkozta:

" Az állatokkal végzett munka mindannyiunknak szenvedést okozott. Úgy kezeltük őket, mint beszélni nem tudó gyerekeket. Minél több idő telik el, annál jobban sajnálom. Nem kellett volna... Nem tanultunk eleget ebből a küldetésből ahhoz, hogy igazolni tudjuk vele Lajka halálát."

Talán ez a minden dolgozót megviselő bűntudat vezetett oda, hogy később még a visszatérésre alkalmas kabinokba is helyeztek olyan mechanizmust, ami meghibásodás esetén, zuhanás alkalmával katapultálja az állatokat, esélyt adva a túlélésre. 1960. december 22-én azonban ez is meghibásodott, mikor Krasavkával a fedélzetél 214 km-es sebességgel zuhanni kezdett a Vostok. Még életben volt, mikor becsapódott. Két napba telt, hogy képesek legyenek a roncsot a - 43 fokos hidegben kinyitni, mikor kutyaugatást hallottak. Bebugyolálták és fagyási sérülésekkel szállították Moszkvába, ami után Oleg Gazenko tábornok nyugdíjazta és fogadta örökbe. Krasavkának több kölyke is született és az eset után még 14 évig élt Gazenko családjával. 

Az élet a halál a halál az élet

Húsvétkor két szöges ellentétben álló ünnep zajlik párhuzamosan egymás mellett, amit próbálnak magukat keresztényként aposztrofáló emberek is összeegyeztethetőnek, mi több természetesnek beállítani. A nyuszi és a tojás, locsolkodás néphagyomány ha úgy vesszük valóban természetes. A természetet élteti. A teremtett valójától lesüllyedt, eltávolodott biológiai, anyagi természetet. A nyúl mint a szexuális szaporaság jelképe, a locsolás, mint megtermékenyítés, s az érte kapott tojás, mint magzat szimbóluma. Ősi termékenységi rituálé. Az új élet ünnepe. Minden, ami ellen Krisztus eljött, s meghalt. Nagypéntek éppen nem az élet, hanem a halál ünnepe. Az a materiális világi élet, melyet a pogány ünnepel, az Krisztusnak inkább a halál, s a halála a valódi élet kezdete. A feltámadás is az új élet ünnepe, azonban egy új, szellemi, metafizikai síkon.

Az ember Isten képmására teremtetett, tehát ugyanúgy hármas osztatú ( szellem, lélek, test) akárcsak Isten a Szentháromság által. Az állat csak testet és lelket kapott, az ember szellemet is, mely képes metafizikai, spirituális szubsztanciákkal kapcsolatot tartani, azt felismerni. Az állat öntudatánál van, de ösztönök vezérlik, ösztönök, melyek által a romlott világnak van kiszolgáltatva. Ezért él az evés, ivás, szaporodás ördögi körében. A pogány s materialista ember pontosan ugyanezt élteti és folytatja. Megöli magában a szellemet, mely kiemeli az állatvilágból és istenivé teheti. A materiális életet Krisztus megveti, míg a szellemibe utat mutat. Utat az ösztönök és anyagi logikák világából kifelé az ő feltámadásával. Míg a pogány rituálé számára a hús-vér magzat jelenti az életet, a krisztusi létben maga az Úr hús-vér halála és “ eltűnése” az igazi élet reménysége. Jól látható, hogy a matériai híveinek a fizikai síkon lévő öröklét jelenti a célt, ezért is balzsamozták be magukat a kommunista vezérek, s bíztak földi halhatatlanságukban azzal, hogy testük örökké megtekinthető a haláluk után is. Ezzel szemben Isten örökléte pontosan abban rejlik, hogy a sír végül üres.

Most. De inkább soha.

 "Ahogy történt- ahogy történhetett volna..."

Ezzel a felütéssel indul a Most vagy Soha. Ha pedig kognitív funkcióink nem sérültek, akkor hamar rájövünk, hogy ez a két dolog kizárja egymást. Vagy így történt, vagy nem. Ez a disszonancia pedig végigkíséri az egész filmet. A márciusi ifjaknak végig kell menni a történelmi eseményeken az ominózus 15.-ei napon, miközben ha a fiktív szál valóságos lett volna, akkor semmi esély nem lett volna rá, hogy úgy cselekedjenek ahogy. Példának okáért, ha Petőfit és szerelmét leakarták volna lőni a lakásukba, majd üldözik őket, akkor nem lett volna logikus, hogy mindezt egy pillanat alatt elfelejtve, Petőfi felpattanjon a Nemzeti Múzeum talapzatára és jól láthatóan kiálljon a tömeg elé, míg kedvesét lazán a tömegben hagyja, akit később el is rabolnak az üldözőik. Persze csak azért, hogy pár perc múlva szabadon engedjék, hiszen mind tudjuk, hogy Szendrey Júliát nem ölték meg 15.-én, és Petőfinek bizony végig kell mennie a történelmi útvonalon. Irracionális Petőfinek azért néha eszébe jut, hogy van egy nője, akit elhagy néha a tömegben, de különösebben nem zavarja, nagy lány az, tud magára vigyázni. Olyannyira, hogy közelharcokat vív és hárít el mesterlövész kísérleteket, nehogy urát eltalálják. Ura, Petőfi persze nem veheti észre a mellette becsapódó golyót, hiszen pontosan tudjuk, hogy ilyesmi nem történt. Egy pillanatig nem tudunk izgulni sem Petőfiért, sem Szendrey Júliáért mert tudjuk, hogy nem lesz semmi bajuk, mert ez nem nem így történt. Egyébként ha Petőfi olyan egydimenziós ripacs lett volna, mint a filmben, akkor nem lett volna kár, ha likvidálják, bár ezzel a jellemmel egy Munkáspárti gyűlést nem tudna összerántani, nemhogy ezreket.

A Petőfiről szóló film, sokkal jobb lett volna Petőfi nélkül. A többi karakternek még vannak emberi motívumai, és bár egydimenziósra vannak megírva, a szikrát ott rebesgeti, hogy egész élvezhető történet is kijöhetett volna ebből akár. Már ha nincs ott az iskolás sztereotípiákban élő, heroikus, valóságban sohasem létező idealizált Petőfi, aki olyan mint önmaga paródiája. Ez a Petőfi annyira nem emberi, hogy valószínűleg pátoszosan megy reggel budira is és a jövőben megírandó verseinek egysorosait puffogtatja. Rákay Philip megcsinálta a minden évben kötelező kisiskolás színdarabot '48-ból, és B-kategóriás film elemeket szőtt bele. Hiába mondja, hogy más történelmi filmekben is vannak fiktív karakterek, azok többnyire nem a főszereplők. A Titanicban sem a kapitány jól dokumentáltan soha meg nem történt szerelmi életét nézzük végig, és a Szabadság Szerelemben sem Nagy Imre történelmileg igazolhatatlan akciójeleneteit látjuk. Golyók elől eltérő, irracionálisan viselkedő Petőfi és közelharcot vívó Szendrey Júlia helyett lehetett volna egyszerű, fiktív emberek drámáját, karakterfejlődését és forradalomhoz fűződő viszonyát bemutatni, a háttérben, néha messziről felbukkanó szavaló Petőfivel. Hitelesebb lett volna, s átélhetőbb és kevésbé hamisított volna történelmet is nevetségesen. Ennek a potenciálnak a nyomai villanásnyira felbukkannak a filmben, így sajnos nem tudom olyan egyszerű félmosollyal elengedni, mint a teljesen röhejes Elkxrtukat. A film első sorára reagálva tehát: A Most vagy Soha rohadtul nem jó film, de akár úgy is lehetett volna...

Hamvas Béla a modern nőről

 " A görög szobor tárgya az isteni ember. A leányszobor tárgya az isteni leány. Ez a szobor az isteni nő. S amikor a leány levetkőzik, ez a mágikus aktus nem egyéb, mint a szobrász mágikus mozdulata, amikor leszedi a nőről az emberi-anyagi függönyt, fellebbenti és mutatja az isteni nőt. A misztikus fürdő nagyon hasonlít a halálhoz, amikor a psyché ruháját itt hagyja, s lefürdi magáról azt, ami lényét takarja.(...) A görög mítosz beszéli, hogy az istenek királynője, Héra, minden évben visszafürdi leányságát, hogy urának Zeusnak újra meg újra feláldozza. Héra istennő tudta, ha lefürdi magáról a természetet és Psychévé válik, ismét ős-nő lesz, ős-szűz, szűz, mint a fény, mint a csillag. Visszatér a nő eredetéhez, magára veszi a nő legelső alakját, legelső lényét, megújulva és megistenülve tér vissza. A titánnak és a szirénnek a lét zsákmány. Amiért él, hogy a világból örömet raboljon össze. Ez az öröm mindig érzéki, természeti, anyagi és testi. Az Első Lélek akár aranyra, akár hatalomra, akár dicsőségre, akár művészetre, akár tudásra, akár a másik nemre veti magát, kivétel nélkül mindig azt hiszi, hogy valamit fel kell halmoznia, s azt hiszi, hogy ez a halmozás, ez a gazdagság a gyönyör, az élvezet. Az Első Lélek azért él, hogy az életet felfalja ezért érzéki és ezért ragadozó. Aki azt hiszi, hogy a mai férfi és nő viszonya titáni és sziréni, téved. Egész Európa kezdettől fogva a férfi és nő között nem ismer más viszonyt, csak a titánit és szirénit. Ez a valódi európai ember, a merő titáni sexus, amely a másik nemben csak gyönyört lát, s azt zsákmánynak tartja. Semmi egyebet nem kell tenni, csak jól odafigyelni, amikor az európai ember nőre néz amikor megnézi. Ez a nézés már érintés. Gyönyört néz. Kitapogatja. A nő pedig valósággal fürdik ebben a nézésben s ami itt történik, az a misztikus fürdőnek éppen az ellenkezője: magára fürdi mindazt, amit a márványleány lemos. Fel lehet tenni a kérdést, hogy ki a férfi eszménye? Lilith, a szirén, a csábító, akinek lénye ájultság, szédület, részegség, izgató, lenyűgöző, kábító ez a bűbájos. Nő itt nem is jelentett soha mást, mint azt, aki az érzéki gyönyör jelképe. Csak arra való, hogy testi varázsát kirabolják aztán mehet a kolostorba (Hamlet) vagy a börtönbe (Faust). A nő szirén. És azzá lett. Saját isteni eredetéhez méltatlan, aki ősi szépségéhez úgy viszonylik, mint a parvenü a pénzhez; tőkének érzi, amit használatra ad ki, a szépség kapitalistája, tehetségének kizsákmányolója az isteni nő merő anyag lett szentségtörők kezében, s a világ legirracionálisabb csodáját csatornába mártja, garasra váltja fel, és legyektől nyüzsgő piacon árulja. A szirén az a nő, aki saját isteni psychéjét az anyagnak elárulja."

(Hamvas Béla: Láthatatlan történet, részlet)

Kegyetlen kegyelem

 Az, hogy a politika és a hatalom velejéig romlott egy tény. Illúzió efelől nincs és nem is volt. A hatalom azért jár együtt mindig ezzel a féktelen romlottsággal, mert az ember alaptermészete is romlott és önmagától (Isten nélkül) jóra képtelen. Ha pedig ez a romlott jellem befolyással párosul szükségszerűen hatványozódik és halmozódik a romlottság. Ezért is kell mindig, mindenkor a keresztényeknek messze elkerülni és ódzkodni a hatalomtól, államtól, politikától. A két dolog nem csak szétválasztandó, de kibékíthetetlen ellentétben áll egymással. Aki mást mond, a Sátán malmára hajtott vizet. Keresztény politizálás, keresztény demokrácia és egyéb ideológiák, rendszerek nem létezhetnek. A keresztény rész szívét zabálja fel az utána következő ezen maszlagok esetében.

Az eredendő bűn révén minden ember ugyanolyan romlott, ezért egyik a másik embernek nem lehet hierarchikusan feljebb való, mert ugyanolyan bűnökkel és tévedésekkel teli, mint a másik. Egyedül Istené a dicsőség, egyedül övé a hatalom. Isten és ember viszonyában létezik hierarchia, ember és ember között csak beteges, tévútra vezető káosz, amiben az adott politikus, diktátor, állami intézmény Isten szerepét akarja lemásolni. Ezért is kell várni " amíg eljön az aratás és a konkolyt szét lehet válogatni a búzától". Nem a mi dolgunk ítélkezni, hiszen egyedül Isten látja annak teljes életét és lelkét, motivációit. Amikor a köztársasági elnök kegyelmet gyakorol, akkor Istent játszik. Ha a világi törvénykezés valakit elítélt, azt ugyanolyan világi személy miképpen mentheti fel? Mit ér a jog, ha egy személy önkényesen bárkit kivonhat hatálya alól? Egyedül Isten adhat kegyelmet, s meg is teszi, ismerve és látva az adott személy valódi bensőjét és indítékait.

A népegyházak rég elbuktak, mikor a politikával románcra léptek, a reformátusok duplán is, mikor végleg elmosódott a határ a NER minisztere és az egyházuk vezetője között. Eddig a katolikusok birtokolták a pedofil címkét a köztudatban, a NER és Krisztus szellemétől kiherélt protestáns csatlósaik elérték, hogy univerzalizálják ezt minden keresztényre a közvéleményben. " Az Atya ítél, a Szentlélek meggyőz, a mi dolgunk, hogy szeressünk"- mondta Billy Graham. Ebből a keresztények zöme mégis az ítélkezést és a kontraproduktív győzködés útját választja. Ezekhez működik túlnyújtott kézként az állam, ezért fonódtak vele össze. Mert ítélni a joggal és győzködni a propagandával tud az állam, Istent játszva. Egyedül szeretni nem képes az állam. Akik pedig Krisztus nevében beszélnek és cseleksznek, sokkal súlyosabb ítélettel méretnek majd meg az Úr színe előtt, mint mások. Mind a hatalom, mind az ösztönös dühben fortyogó tömegek indítékai bűnben gyökeredznek most. Egyedül Isten döntheti el lesz-e kegyelem a kegyelmezőknek, és a kegyelmezők iránt kegyelmet nem ismerőknek.