2024. május 5., vasárnap
Ördögi szépség
2024. május 1., szerda
Május idusa
2024. április 10., szerda
Lajka- Egy kutya fél élete
Az űrhajózás napján sűrűn megemlékeznek Jurij Gagarinról, az első emberről az űrben, első műholdakról, magyar honban Farkas Bertalanról és holdrasszállás is szóba kerül. Azonban ahhoz, hogy ezen eseményekig eljuthatott az emberiség, elsősorban nem embereknek köszönheti. A Szovjetunióban- amely az űrversenyben az 1950-1960-as években előbbre járt az amerikaiaknál- 57 kutyával hajtott végre kisebb-nagyobb űrexpedíciót. Míg az amerikaiak az emberszabásúakat részesítették előnyben, a szovjetek úgy gondolták, hogy a kutyák sokkal inkább alkalmasak arra, hogy hosszabb ideig, türelmesen viseljék a szűk, zárt térben való létet, ami elengedhetetlen volt a korabeli űrkapszulákat figyelembe véve. Ezek az állatok az emberiség előbbre jutásáért "dolgoztak" és ez alatt pár katona és kutató igyekezett emberséget mutatni irántuk, egy alapvetően embertelen rendszerben.
A szívósságuk miatt, kizárólag kóbor, keverékkutyákat alkalmaztak és fizikai felépítésük (műszerek elhelyezhetősége végett) miatt nőstény kutyákat részesítettek előnyben. Talán a közhiedelemmel ellentétben az 57 kutya döntő többsége végül egészségesen túlélte a küldetéseiket. Sokuk többször is látta onnan a bolygónkat, ahonnan az emberek zöme egyszer sem. Ennek ellenére kegyetlen fizikai és mentális tortúrán kellett átesniük mindannyijuknak a kiképzés és a bevetés során. Az űrkutyák 60%-nál székrekedés és vesebetegségek léptek fel, azonban "nyugdíjazásuk" után nem merültek fel hosszú távú egészségügyi problémák és életüket jobb környezetben élték le valamelyik kutató családjánál, annál mint ahonnan pályafutásuk indult. Maréknyi kutya volt csupán, ahol valamilyen technikai probléma nyomán felrobbant a szerkezet, amiben az állatok utaztak. Egy kivétel akadt; Lajka. Az első kutya esetében mindenki pontosan tudta, hogy nincs mód arra, hogy visszatérjen, így Lajka útja kezdettől fogva egyirányúra volt tervezve.
Lajka feltehetőleg 1954-ben született és életét moszkvai kóbor kutyaként élte, mikor 3 éves korában befogták és a szovjet űrprogramba bekerült. A mindössze 6 kg-os szukakutya kiváló strapabírással vette a kiképzését, ahol kezdetben kis dobozokba zárták 15-20 napra is, majd az űrkabin hangjait imitáló szimulátorba zárták és végül centrifugába rakták. A legtöbb űrkutyához hasonlóan a mozgásszegény mindennapok miatt ő is székrekedéssel és a stressztől vizeletürítési problémákkal küzdött. Egy rostokban és energiában kifejezetten gazdag zseléhez szoktatták hozzá, amit az űrben is képes fogyasztani. A kilövés dátumát Nyikita Hruscsov pártfőtitkár mindenképpen november 7. előtt, a nagy kommunista forradalom ünnepnapja előtt akarta meghatározni, ezért a decemberre elkészülő Szputnyik 3 nem jöhetett szóba, csak a visszatérésre teljesen alkalmatlan Szputnyik 2. Ekkoriban persze eleve nem tudtak szinte semmit az űrutazás élő szervezetre gyakorolt hatásáról - ezért is zajlottak az állatkísérletek-, így Lajkának, mint úttörő, első kutyának fogalmuk sem volt mennyi esélyt adhatnának egy fiktív visszatérésre sem. Bár a láncokkal mozgásában korlátozott kutya korántsem nevezhető komfortos utazónak, igyekeztek kényelmesebbé tenni a helyzetét egy ventilátorral, amely 15 celsius fok felett automatikusan bekapcsolt, hogy hűtse az állat testét és a terv szerint utolsó kocsonyás tápláléka egy elaltatására szánt méregadag lett.
Az akcióért Vlagyimir Zazdovszkij és Oleg Gazenko tábornok felelt, akik közül előbbi, a küldetés utolsó fázisa előtti napon Lajkát hazavitte, és családjával, gyerekei körében töltött egy napot. Zazdovszkij a szovjet űrgyógyászat történetéről szóló könyvében azt írja:
" Egész életében kóbor kutya volt, nélkülözések között, azt akartam, hogy legyen egy napja, ahol igazán kutya lehet és szerető közeg veszi körül, ahol gyerekekkel játszhat. Lajka mindig olyan nyugodt és elbűvölő volt... valami kedveset akartam tenni érte, olyan kevés ideje maradt az életből"
Lajkát 1957. november 3.-án megmosdatták és felszerelték minden szükséges műszerrel a Bajkonuri Űrállomáson és a Szputnyik 2 kabinjába helyezték. Az egyik technikus később így nyilatkozott: " Mikor Lajkát a kabinba helyeztük, mielőtt bezártuk volna, az orrára csókot nyomtunk és jó utat kívántunk neki, tudva, hogy nem éli túl a repülést."
A hajnali kilövés perceiben a műszerek azt mutatták, hogy Lajka pulzusa gyorsan megugrott és a gyorsítás után a 240-es számot is elérte. A súlytalanság állapotában 3 óra elteltével megnyugodott, de háromszor annyi időbe telt, mint a földi tesztek során, ami jól mutatja a valódi űrrepülés stresszének mértékét. A műszerek szerint Lajka ezután is izgatott volt, de később evett. A kilövés következtében nem minden működött megfelelően így a kabin hőszigetelése is csődöt mondott, így hamar 40 celsius fok fölé melegedett. Lajka a negyedik orbitális körénél lehelte ki lelkét a túlmelegedés következtében. A Szputnyik 2 még hónapokig, 1958.április 14.-éig keringett a Föld körül, mikor visszazuhant a földre és elégett a légkörben Lajka maradványaival együtt.
Lajka később szobrot és emléktáblát is kapott Csillagvárosban, az orosz űrhajósokat kiképző bázison. Számtalan bélyeg, boríték, de még cigaretta is született Lajka képével. Az 1964-ben készült A világűr meghódítóinak moszkvai emlékművén is helyet kapott, megannyi kozmonauta társaságában. Lajka alighanem a világtörténelem egyik leghíresebb kutyájává vált. Későbbi társai szerencsésebbnek voltak mondhatók. Oleg Gazenko tábornokot élete végén is gyötörte a bűntudat Lajka halála miatt és 1998-ban azt nyilatkozta:
" Az állatokkal végzett munka mindannyiunknak szenvedést okozott. Úgy kezeltük őket, mint beszélni nem tudó gyerekeket. Minél több idő telik el, annál jobban sajnálom. Nem kellett volna... Nem tanultunk eleget ebből a küldetésből ahhoz, hogy igazolni tudjuk vele Lajka halálát."
Talán ez a minden dolgozót megviselő bűntudat vezetett oda, hogy később még a visszatérésre alkalmas kabinokba is helyeztek olyan mechanizmust, ami meghibásodás esetén, zuhanás alkalmával katapultálja az állatokat, esélyt adva a túlélésre. 1960. december 22-én azonban ez is meghibásodott, mikor Krasavkával a fedélzetél 214 km-es sebességgel zuhanni kezdett a Vostok. Még életben volt, mikor becsapódott. Két napba telt, hogy képesek legyenek a roncsot a - 43 fokos hidegben kinyitni, mikor kutyaugatást hallottak. Bebugyolálták és fagyási sérülésekkel szállították Moszkvába, ami után Oleg Gazenko tábornok nyugdíjazta és fogadta örökbe. Krasavkának több kölyke is született és az eset után még 14 évig élt Gazenko családjával.
2024. március 29., péntek
Az élet a halál a halál az élet
Húsvétkor két szöges ellentétben álló ünnep zajlik párhuzamosan egymás mellett, amit próbálnak magukat keresztényként aposztrofáló emberek is összeegyeztethetőnek, mi több természetesnek beállítani. A nyuszi és a tojás, locsolkodás néphagyomány ha úgy vesszük valóban természetes. A természetet élteti. A teremtett valójától lesüllyedt, eltávolodott biológiai, anyagi természetet. A nyúl mint a szexuális szaporaság jelképe, a locsolás, mint megtermékenyítés, s az érte kapott tojás, mint magzat szimbóluma. Ősi termékenységi rituálé. Az új élet ünnepe. Minden, ami ellen Krisztus eljött, s meghalt. Nagypéntek éppen nem az élet, hanem a halál ünnepe. Az a materiális világi élet, melyet a pogány ünnepel, az Krisztusnak inkább a halál, s a halála a valódi élet kezdete. A feltámadás is az új élet ünnepe, azonban egy új, szellemi, metafizikai síkon.
2024. március 24., vasárnap
Most. De inkább soha.
"Ahogy történt- ahogy történhetett volna..."
2024. március 8., péntek
Hamvas Béla a modern nőről
" A görög szobor tárgya az isteni ember. A leányszobor tárgya az isteni leány. Ez a szobor az isteni nő. S amikor a leány levetkőzik, ez a mágikus aktus nem egyéb, mint a szobrász mágikus mozdulata, amikor leszedi a nőről az emberi-anyagi függönyt, fellebbenti és mutatja az isteni nőt. A misztikus fürdő nagyon hasonlít a halálhoz, amikor a psyché ruháját itt hagyja, s lefürdi magáról azt, ami lényét takarja.(...) A görög mítosz beszéli, hogy az istenek királynője, Héra, minden évben visszafürdi leányságát, hogy urának Zeusnak újra meg újra feláldozza. Héra istennő tudta, ha lefürdi magáról a természetet és Psychévé válik, ismét ős-nő lesz, ős-szűz, szűz, mint a fény, mint a csillag. Visszatér a nő eredetéhez, magára veszi a nő legelső alakját, legelső lényét, megújulva és megistenülve tér vissza. A titánnak és a szirénnek a lét zsákmány. Amiért él, hogy a világból örömet raboljon össze. Ez az öröm mindig érzéki, természeti, anyagi és testi. Az Első Lélek akár aranyra, akár hatalomra, akár dicsőségre, akár művészetre, akár tudásra, akár a másik nemre veti magát, kivétel nélkül mindig azt hiszi, hogy valamit fel kell halmoznia, s azt hiszi, hogy ez a halmozás, ez a gazdagság a gyönyör, az élvezet. Az Első Lélek azért él, hogy az életet felfalja ezért érzéki és ezért ragadozó. Aki azt hiszi, hogy a mai férfi és nő viszonya titáni és sziréni, téved. Egész Európa kezdettől fogva a férfi és nő között nem ismer más viszonyt, csak a titánit és szirénit. Ez a valódi európai ember, a merő titáni sexus, amely a másik nemben csak gyönyört lát, s azt zsákmánynak tartja. Semmi egyebet nem kell tenni, csak jól odafigyelni, amikor az európai ember nőre néz amikor megnézi. Ez a nézés már érintés. Gyönyört néz. Kitapogatja. A nő pedig valósággal fürdik ebben a nézésben s ami itt történik, az a misztikus fürdőnek éppen az ellenkezője: magára fürdi mindazt, amit a márványleány lemos. Fel lehet tenni a kérdést, hogy ki a férfi eszménye? Lilith, a szirén, a csábító, akinek lénye ájultság, szédület, részegség, izgató, lenyűgöző, kábító ez a bűbájos. Nő itt nem is jelentett soha mást, mint azt, aki az érzéki gyönyör jelképe. Csak arra való, hogy testi varázsát kirabolják aztán mehet a kolostorba (Hamlet) vagy a börtönbe (Faust). A nő szirén. És azzá lett. Saját isteni eredetéhez méltatlan, aki ősi szépségéhez úgy viszonylik, mint a parvenü a pénzhez; tőkének érzi, amit használatra ad ki, a szépség kapitalistája, tehetségének kizsákmányolója az isteni nő merő anyag lett szentségtörők kezében, s a világ legirracionálisabb csodáját csatornába mártja, garasra váltja fel, és legyektől nyüzsgő piacon árulja. A szirén az a nő, aki saját isteni psychéjét az anyagnak elárulja."
2024. február 14., szerda
Kegyetlen kegyelem
Az, hogy a politika és a hatalom velejéig romlott egy tény. Illúzió efelől nincs és nem is volt. A hatalom azért jár együtt mindig ezzel a féktelen romlottsággal, mert az ember alaptermészete is romlott és önmagától (Isten nélkül) jóra képtelen. Ha pedig ez a romlott jellem befolyással párosul szükségszerűen hatványozódik és halmozódik a romlottság. Ezért is kell mindig, mindenkor a keresztényeknek messze elkerülni és ódzkodni a hatalomtól, államtól, politikától. A két dolog nem csak szétválasztandó, de kibékíthetetlen ellentétben áll egymással. Aki mást mond, a Sátán malmára hajtott vizet. Keresztény politizálás, keresztény demokrácia és egyéb ideológiák, rendszerek nem létezhetnek. A keresztény rész szívét zabálja fel az utána következő ezen maszlagok esetében.






