Az élet normál állapota az őrület

"Nincs okosabb lény, mint a bolond. Az élet normál állapota az őrület. A kristály örvénylik. Tulajdonképpen csak az beszél helyesen, aki félrebeszél. Ezért van, hogy akit a hatalmi ösztön elkap és az életre veti magát, az egészet elveszti. S ezért van, hogy aki leül az országút szélére és szundikál, az egészet megnyeri. Csak akkor kezdődik az élet, ha az ember nem tudja, mi lesz. A létezés nem hat megnyugtatóan.(...) Miért áll a tarot-beavatás csúcsán a bolond? Miért nincs jele, nincs száma, nincs betűje? Miért áll játékon kívül és mégis, mégis, miért a legerősebb, erősebb, mint a király, vagy a sors, vagy a halál? Mert a beavatásnak bolond-fokát, a huszonkettediket, csak az az ember éri el, aki nem fél többé. Attól sem, hogy éhen hal, attól sem, hogy elhagyják, vagy megalázzák, vagy kinevetik, vagy kínozzák, vagy bezárják, vagy agyonütik. Semmi tisztelet nincsen benne a talárok és az érdemrendek és a sok pénz iránt. A bolond nem fél a szidástól és az álmoktól, a kísértetektől és a falragaszoktól és a töltött fegyverektől és nem fél attól, hogy korábban fog meghalni, mint amikor annak ideje amúgy is elkövetkezik. A tarot-beavatás legfelsőbb foka az a bolond, akit nem lehet többé semmivel megijeszteni (...) Boldogok a szellemben szegények. Boldogok, akik szegények s ezért igényük van a szellemre, akik éhezik és szomjazzák a szellemet. Nem a tudományt és nem a bölcsességet, hanem közvetlenül és tisztán a szellemet. Azt a valamit, amiből élnek. Ami nekik adja erejét, könnyűségét, világosságát, derűjét, hevét, szenvedélyét. A szellem nem filozófia és nem elmélet. A szellem nem tudás és nem bölcsesség. A szellem a világ világossága, az a világosság, amely úgy nyilatkozik meg, mint félelemtelenség, mint gondtalanság, mint bizalom, mint szeretet, mint gyermeki kedély. (...) Ha valaki a félelmetlenséget elérte, vagyis akit többé semmivel sem lehet megijeszteni, egymagában elég ahhoz, hogy boldog legyen. Micsoda szabadság! Micsoda gondtalanság! Nem reszketni és nem aggódni, nem vacogni sem az erőszaktól, sem a fegyvertől. Az ilyen ember a hatalmi őrület számára tökéletesen használhatatlan. Bármit mond és tesz, abból csak skandalum lesz. Mindenki kínos feszélyben van. Mit kezdjen vele? Megvesse? Nevet. Megverje? Nevet. Börtönbe zárja? Nevet. Nem fél. Nem tartja be a játékszabályokat. Hogy ilyenkor reszketni illik? Játékon kívül áll, sem betű, sem szám nem jelöli. Nem ingadozik, mert lába alól minden talajt elrúgott. Teljesen átadta magát a bizonytalannak, vagy ami a lét paradox logikája szerint ugyanaz, a sziklaszilárd fundamentumon áll. Az ember csak akkor hatalom, ha semmi. Ez a szellemben szegény. De mindig nevet és gondtalan és van valami legyőzhetetlen ereje. Hülye és mégsem az. Ő a szellemben szegény és az övé a mennyeknek országa."

Hamvas Béla

Hamvas Béla a modern nőről

 " A görög szobor tárgya az isteni ember. A leányszobor tárgya az isteni leány. Ez a szobor az isteni nő. S amikor a leány levetkőzik, ez a mágikus aktus nem egyéb, mint a szobrász mágikus mozdulata, amikor leszedi a nőről az emberi-anyagi függönyt, fellebbenti és mutatja az isteni nőt. A misztikus fürdő nagyon hasonlít a halálhoz, amikor a psyché ruháját itt hagyja, s lefürdi magáról azt, ami lényét takarja.(...) A görög mítosz beszéli, hogy az istenek királynője, Héra, minden évben visszafürdi leányságát, hogy urának Zeusnak újra meg újra feláldozza. Héra istennő tudta, ha lefürdi magáról a természetet és Psychévé válik, ismét ős-nő lesz, ős-szűz, szűz, mint a fény, mint a csillag. Visszatér a nő eredetéhez, magára veszi a nő legelső alakját, legelső lényét, megújulva és megistenülve tér vissza. A titánnak és a szirénnek a lét zsákmány. Amiért él, hogy a világból örömet raboljon össze. Ez az öröm mindig érzéki, természeti, anyagi és testi. Az Első Lélek akár aranyra, akár hatalomra, akár dicsőségre, akár művészetre, akár tudásra, akár a másik nemre veti magát, kivétel nélkül mindig azt hiszi, hogy valamit fel kell halmoznia, s azt hiszi, hogy ez a halmozás, ez a gazdagság a gyönyör, az élvezet. Az Első Lélek azért él, hogy az életet felfalja ezért érzéki és ezért ragadozó. Aki azt hiszi, hogy a mai férfi és nő viszonya titáni és sziréni, téved. Egész Európa kezdettől fogva a férfi és nő között nem ismer más viszonyt, csak a titánit és szirénit. Ez a valódi európai ember, a merő titáni sexus, amely a másik nemben csak gyönyört lát, s azt zsákmánynak tartja. Semmi egyebet nem kell tenni, csak jól odafigyelni, amikor az európai ember nőre néz amikor megnézi. Ez a nézés már érintés. Gyönyört néz. Kitapogatja. A nő pedig valósággal fürdik ebben a nézésben s ami itt történik, az a misztikus fürdőnek éppen az ellenkezője: magára fürdi mindazt, amit a márványleány lemos. Fel lehet tenni a kérdést, hogy ki a férfi eszménye? Lilith, a szirén, a csábító, akinek lénye ájultság, szédület, részegség, izgató, lenyűgöző, kábító ez a bűbájos. Nő itt nem is jelentett soha mást, mint azt, aki az érzéki gyönyör jelképe. Csak arra való, hogy testi varázsát kirabolják aztán mehet a kolostorba (Hamlet) vagy a börtönbe (Faust). A nő szirén. És azzá lett. Saját isteni eredetéhez méltatlan, aki ősi szépségéhez úgy viszonylik, mint a parvenü a pénzhez; tőkének érzi, amit használatra ad ki, a szépség kapitalistája, tehetségének kizsákmányolója az isteni nő merő anyag lett szentségtörők kezében, s a világ legirracionálisabb csodáját csatornába mártja, garasra váltja fel, és legyektől nyüzsgő piacon árulja. A szirén az a nő, aki saját isteni psychéjét az anyagnak elárulja."

(Hamvas Béla: Láthatatlan történet, részlet)

A bendő, szaporodás és a sárga csekk társadalma

 Ez a bendő, a szaporodás és a sárga csekk társadalma. Semmi nem rázza meg annyira, mintha e három közül bármelyiket is fenyegetettség éri. Ellenben nincs az az erkölcsi fertő, morális halottjárás, ami megingatná, amennyiben e három maradéktalanul teljesül. Nem csupán a rezsiárak vannak egy alacsony szinten tartva, hanem egy egész társadalom szellemi és lelki nívója.

Mérhetetlenül aggasztja, aggasztja és dühíti, frusztrálja, hogy ezen anyagi egzisztenciája veszélyben forog. Nem konkrétan napraforgóolajat sajnálja, vagy a forró fürdő élményét. Azt az illúziót sajnálja, hogy ő ura az életének, hogy a dolgokat meglehet tervezni, hogy a léte kiszámítható, a jövő tervezhető, a matéria világa élezhető és kényelmes. A boldogság itt a földön, s Én általam megteremthető. Erre a mérhetetlen hazugságra világít rá minden egyes világtörténelmi alkalom, regionális földindulás vagy egyéni tragédia. Az élet kiszámíthatatlan. Nem tudunk tervezni, nem tudunk kalkulálni. Ennek felemelő érzéséről beszél azonban Hamvas, mikor a frontkatonáról beszél, aki nem tud a kényelmes társadalomba visszailleszkedni. Mert noha a háború borzalom, mégis élete és személye valódi létkérdések között zajlott ott, ellenben a bendő, szaporodás és sárga csekk világával. Mert az ember élet és halál, helyes és helytelen között döntött szüntelen a kiélezett, válságos helyzetekben. A döntésének súlya volt. Valódi, igazi súlya. Felelősség. A felelősség pedig kockázat. S ott derül ki kik vagyunk, hogy helyes, avagy helytelen döntést hozunk e.

Nem felelősség, hogy meddig pácoljuk a húst, mielőtt grillre rakjuk. Nem felelősség, hogy termálfürdő, vagy strand. Nem felelősség, hogy dízeles vagy benzines. Amiben a ma embere él, az halál. Lelki halál. Erről szól Ádám és Éva bűnének következménye, miszerint többé nem örökké élnek, hanem meghalnak. Ez a lélek halála. A lélek halála a test karneválja. A ma embere nem él, csak létezik. Létezik, stagnál, pang, bűzös, poshadt tó csupán. Mert nincs súlya a döntéseinek. Mert amint helyes és helytelen között döntünk, s ha előbbire esik a választásunk, akkor az Ego, az Én, mindenkor feloldódik kicsit az objektív igazság, a "helyesség" tengerében. S amíg döntéseink csak az Ego, csak az Én növelését szolgálják, növelik azt a burkot, ami elválaszt ettől a tengertől. Nem a létezés, hanem a valódi élet tengerétől. Isten a szélsőséges, drasztikus élethelyzetek döntéseiben lakozik, s igaz szívű döntések révén fog Ő is bennünk lakozni, mi pedig ezáltal benne. Messze a bendőtől, a szaporodástól és a sárgacsekkek világától.

Hamvas Béla: A háború nagysága és az ember kicsinysége részlet

 

"Amikor a katona rájön arra, hogy az életet nem a tények döntik el, hanem az emberi exisztencia, magáról a spájz-szemléletet és annak utolsó foszlányait is ledobja és a valóságos világba lép. Ez a háború hasonlíthatatlanul legnagyobb élménye: a realitás-élmény. Az ember a valósággal szemtől szemben áll és a valóságban benne áll. Aki ezt csak egyetlenegyszer is, egészen rövid időre és halványan csak, de átélte, hogy a hamis anyagiasság világfelfogása hogyan recseg-ropog körülötte azzal a hazug és botor feltevésével, hogy a döntő realitás a koszt, az a legmélyebb valóságba látott. A háború ma nem anyagi, hanem morális és exisztenciális kérdés, ahogy sohasem volt anyagi, hanem mindig morális és exisztenciális. Nyersanyagháborúról csak a vigécek beszélnek. Ezt persze az anyaországbeli sohasem tudja meg, mert a frontkatonának nem hiszi el. Számára a háború is, a lét is a margarinkérdés, tekintet nélkül arra, hogy a margarin micsoda. Minden esetben valami külső tárgy, vagy dolog, vagy tény. Ez az, amit valóságnak hisz. A katona az anyagi világ irrealitásából kilép, újra reális lesz, éspedig a reálisan reális világban, a belső elhatározások világában. Ott, ahol nem az emberi szándékok múlnak a külső tényeken, hanem igenis a külső tényeket mindig és minden esetben az emberi szándékok és tettek határozzák és teremtik meg.(...)

 

A katonát az anyaországbeli ezen a ponton érti félre a leginkább. Amikor a frontkatona hazajön, megkérdezik tőle, mit élt át. A katona hamarjában nem is tud válaszolni. Amit átélt, az csupa csaknem színtelen esemény. Még az is színtelennek tűnik, ahogy a bajtársa elesett. Az erdő felé mentek, egyszerre csak mellettük gránát robban. Szólni akar neki, hogy vigyázzon, de már ott fekszik és szájából csurog a vér. Semmi borzalom, semmi izgalom. Meghalt. Az anyaországbeli rémdrámát és mozit és tömeggyilkosságokat vár. Borzongani szeretne. Sejtelme sincs róla, hogy a háborúban nincsenek szenzációk. S ha van is izgalom és tömegmészárlás, az is egészen más. A spájzban vérfagyasztó drámákban képzeleg. A katona tudja, hogy ez a hiedelem a pathológia körébe tartozik. S nem is tud szólni egy szót sem. Napok múlva pedig megállapodik önmagával abban, hogy az anyaországbeli komolytalan ember és az őt igazán érintő eseményekről nem is beszél. A megfogalmazás csaknem minden esetben így hangzik: az igazat nem lehet megmondani. Mert tényleg és valóban nem lehet. Az igaz az, ami történik. Éjszakai szolgálatban van, esik az eső, bajtársával felgyűrt köpenygallérral az erdő szélén kilenctől tizenegyig és egytől háromig mintegy kétszázötven lépésnyi területen jár fel-alá, mialatt az ellenséges gépek a táborhelytől körülbelül nyolc kilométerre levő repülőtérre négy nagyméretű bombát dobnak. Mi van ezen elmondanivaló? A külsőség? Hogy az alezredes odajött hozzájuk, azt kérdezte, no mi újság fiúk és megkínálta őket egy korty pálinkával? A külsőség nem valóság. A valóság az, ami bent van. Ezt pedig nem lehet elmondani. Pedig egyedül ez az igaz.(...)

 

A háború az extravertált emberiség tömegkatasztrófája. A frontkatona pedig, aki ennek a háborúnak tevékeny és felelős részese, ha a helyzetet nem is érti meg teljesen, a reáeső befelé fordulást végrehajtja önmagán s lassan elkezdi sejteni ő és körülötte mindenki milyen végzetes tévedés áldozata lett. A katonában a leghamarább ébred fel a békevágy éspedig, nem azért, mert élete veszélyben van, önmagát e veszélyből ki akarja vonni és haza akar térni, hanem azért, mert érzi hogy valami az egész háborúval nincs rendben és a dolgokat másképpen kellene kezdeni. Nem a külső tényeken, hanem a belső elhatározáson."

(Hamvas Béla: A háború nagysága és az ember kicsinysége részlet)

A Tarot bolondja

 A Tarot kártyáról félőrült ezoterikusoktól és egyéb spirituális ponyvairodalmakban hallhatunk. Azonban ennek a zsidó miszticizmussal szorosan egybefonódott dolognak vannak sokkal mélyebb jelentései is. A kabbalizmsban a világ egysége a 22. Az utolsó lap a Tarotban nem is más, mint: A világ. Nem véletlen zárul ezzel a kör és áll a legmagasabb rendű kártyával szemben, ugyanis az anyagi világ a legtöbb vallásban, misztikában maga az Isten ellenpontja. Nem véletlen szól az Evangélium is így: Aki tehát ennek a világnak barátja akar lenni, ellenségévé lesz Istennek (Jak.4:4). A Tarot első kártyája a Mágus. A tudásra szomjazó ember, aki keresi az ismeretet, az igazságot, Istent. Mégis felette áll még egy lap, melyet legtöbbször 0-val jelölnek. Régebben pedig nem jelölték sem betűvel, sem számmal. Nem véletlen. Ez a Bolond. A Bolond számára ez a világ semmit nem jelent. Csak kacag. Nevet és kacag és legyint a világ sikerére, gazdagságára, eredményeire, a hatalomra. Itt neki céljai, vágyai nincsenek, hisz tudja, ez a világ csak egy fátyol, amely eltakarja az igazi valóságot. A világ normája számára az őrület. A világ számára pedig ő az őrült. Ő pedig csak boldog, nevet és kacag ezen. Ez a kozmosz számára csak nevetség. Ő kiszállt a játékból, felette áll minden lapnak. Ahogyan kiszállt a világ mókuskerekének örvénylő ciklikusságából is. A Bolond fél lábbal már a Mennyországban van. Bármire is tekint, valójában már csak Istent látja. Győzött. Egyes egyedül ő szabad teljesen minden emberi archetípus közül.

Hamvas Béla így ír ugyanerről:

"Ha valaki félelmetlenséget elérte, vagyis aki többé semmivel sem lehet megijeszteni, egymagában elég ahhoz, hogy boldog legyen. Micsoda szabadság! Micsoda gondtalanság! Nem reszketni és nem aggódni, nem vacogni sem az erőszaktól, sem a fegyvertől. Ez azonban nem az egész. Arlequin nem fél, de ezenkivül állandó szellemigényben él és titkos forrásból szüntelen kapja a gondtalanságot és a bizalmat és a derűt és a kedélyt, vagyis a szellemet. Az ilyen ember a hatalmi őrület számára tökéletesen használhatatlan. Mindenki kínos feszélyben van . Mit kezdjen vele? Megvesse? Nevet. Megverje? Nevet. Börtönbe zárja? Nevet. Nem fél. Nem tarjta be a játékszabályokat. Hogy ilyenkor reszketni illik? Játékon kivül áll, sem betű, sem szám nem jelöli. Nem igazodik, mert lába alól minden talajt elrúgott. Teljesen átadta magát a bizonytalannak, vagy amit a lét paradox logikája szerint ugyanaz, a sziklaszilárd fundamentumon áll: Az ember csak akkor hatalom, ha semmi." ( Apokalyptikus monológ részlet.)

A kétfarkú kutyapárt "humora"

Tudjuk, hogy mostanában nagyon menő lett a kétfarkú kutyapárt, azonban egykét megnyilvánulásuktól eltekintve, azt gondolom a valódi, minőségi humor valahol fényévekkel máshol kezdődik, mint amit ők akként előadnak. A minőségi humor képes a néplélek legmélyére lenyúlni, lenyúlni és ott valamit megmozgatni, változást előidézni. A magunkban kezdődő megváltoztatását a világnak úgy elkezdeni, hogy közben nevetünk. A kutyapárt legtöbb megnyilvánulása értelmetlen, öncélú trollkodás és sötét gúny. Hamvas Béla gondolatai sokkal jobban kifejezik ezt:

"A senki az, aki életét elvicceli. A fontos a dolgok élét elvenni. Nagy dolgokat kis szavakkal elnevezni. Bagatellizálni. A közélet már csak mint vicc érthető. A magánélet még sokkal inkább. Nem komikus, hanem komolytalan. Pontosan olyan, mint amilyennek a vicclapok ábrázolják. Úgy látszik, magunkkal hoztuk a semmit, amelyből bennünket teremtettek."

(Patmosz II. rėszlet a műből.)