A 21. században kiveszett alázat

Van a 20. és a 21. század politikai és jogi mozgalmai között egy égbekiáltó különbség. Ez pedig a minimális alázat, mely utóbbiak esetében teljesen kiveszett. Vegyünk egy egyszerű példát.

Horvátország 1991-ben hadban állt az akkori Európa 3. legnagyobb hadseregével a Jugoszláv Néphadsereggel. Tette ezt úgy, hogy nem létezett önálló horvát hadsereg, csak pár önkéntes, területvédelmis alakulatok és rendőrök. Az Európai Közösség (az EU elődje) nem kívánta elismerni Horvátországot független államként, Jugoszlávia egyben maradása mellett foglalt állást és fegyverembargót vezetett be, ami Jugoszláviának kedvezett. Horvátország maréknyi fegyverese pedig lesz, ami lesz, alapon védte a hazáját, miközben diplomáciailag igyekezett jobb belátásra bírni Európa nagy részét, ami végül sikerült is, s közben minden adományt hálával fogadtak.

S miközben tény, hogy ma, Oroszország követett el egy 1945 óta példátlan, nemzetközi egyezményeket sértő brutális akciót Ukrajna megtámadásával, valahol sokak számára visszatetsző, hogy az ukrán kormány hisztis, követelőző gyerekként tud viselkedni. Fegyvereket követel, tankokat követel, morálian zsarol, a sárga földig lehord mindenkit, aki nem azonnal és sokat akar adni abból, amire éppen szüksége van, 0-24-ben árgus szemekkel van ideje pásztázni nyilatkozatokat, hogy azonnal behívasson bármilyen nagykövetet és kioktathassa morálból, ha nem teljesen az ukrán érdek szerint mert élni szólása szabadságával valaki.

Az '70-es és '80-as évek melegjogi mozgalma már-már mondhatni nemes volt, abban a tekintetben, hogy egy olyan korszakban történt, ahol Nyugaton is tényleg bigott, befásult konzik voltak, akik megvetettek egy szakadt nadrágért és a befestett frizuáért is, mint a zsörtölődő nyuggerek egy zsákfaluban. Eközben a jog is ellenük volt és például az Egyesült Királyságban az 1980-as évekig törvényileg büntetendő volt a homoszexuális kapcsolat.

Manapság az LMBTQ+ végteleníthető betűiből álló megannyi ember frusztráltan, habzó szájjal követel műsoridőt magának gyerekcsatornáktól, a dokumentumfilmekig. Biológiát és racionalitást értelmetlenül áthágó jogköröket és fenyeget jogi következménnyel és nyilvános megszégyenítéssel akkor, ha nem ezek teljes egyetértésében cselekszel, vagy mersz felszólalni. Pont úgy, ahogy egykor őket is elnyomták.

Mindennek a "haszna" pedig az, hogy teljesen kontraproduktívan állítanak át embereket, vagy hagynak az orosz narratíva bűvkörébe, amire egyáltalán nem lenne semmiféle szükségünk, vagy rugdossák vissza emberek véleményét a szexualitásról 1968 előtti bigott, kukacoskodó színvonalra, mint a nyugger, aki figyelget az utcán a zsákfaluban.

TGM (1948-2023)

 " Gondoljunk bele abba, hogy kétezer éve azért mégis elég meghatározó a kereszténység Európában, s hát kiderül minduntalan, hogy a kereszténység legegyszerűbb alapelvei nem ismertek. Most nem azokról beszélek, akik meghamisítják ilyen vagy olyan okból, vagy céllal a kereszténység tanításait. (...) Hanem naív, derék emberek, akik azt képzelik például, hogy a kereszténység az az egyenlőségnek meg a családnak meg az édes kis jóságnak a vallása(...) Gondoljunk bele, hogy Jézusnak az eszménye az nem a család volt, hanem a szüzesség. Ő neki az volt a véleménye, hogy semmiféle szexuális kapcsolat nem kell. Ezért nem volt előítélete, hogy ilyen kapcsolat, olyan kapcsolat. Mindegy volt, mindegyiket rossznak tartotta, házasságon belül kívül, teljesen mindegy. Mert, hogy nem magunkkal kell foglalkozni, hanem az Istennel. Vallás. Természetfölötti dologra vonatkozik, nem arra, hogy kell élniük egyébként nem hívő embereknek. És az, hogy egyenlőség, azt jelenti a keresztény vallásban, hogy a földi hierarchiák érvénytelenek. Nem azért, minthogyha beakart volna vezetni minimálbért. Hanem, hogy az emberek nem megérdemelten gazdagok és szegények. Ez az egész hatalmasok és hatalomnélküliek, ez az egész földi társadalom úgy, ahogy van rossz. És egyetlen remény van, hogy vége lesz az utolsó ítéletkor."

Tamás Gáspár Miklós (1948-2023)

A teljes beszélgetés, melyből a részlet való:

Liberalizmus és kereszténység a két elárult eszme

Nincs még két olyan világnézet/létszemlélet amit annyira elárultak volna, mint a liberalizmus és a kereszténység. A liberalizmus és a keresztény-konzervatívizmus ellentétéről szokás beszélni mindkét oldalon, mintha valami elementáris szellemi összecsapás színterében élnénk, melynek két esküdt ellensége e kettő. A valóság az, hogy a kereszténység, mint Krisztus tanítása messzemenően liberális a társadalomhoz való hozzáállásában, abban a tekintetben, hogy nem kívánja megváltoztatni a fennálló rendet, politikai hatalommal nem él, a törvényekben nem gondolkodik, a mindennapi életet szabályozni nem kívánja, hagyja, hogy "együtt nőjön a konkoly és a búza". Mindemellett egyéni szinten mélységesen konzervatív. A belső szabad belátásból jövő, egyéni erkölcsöt, önkritikát és önvizsgálatot a legmagasabb szintre emelte és magasan is várja el, önmagunkra nézve. A nemzeti-kereszténykonzervatív idea viszont mélységesen konzervatív a társadalomhoz való hozzáállásában, ragaszkodik a pogány logikákhoz, céljait a politikai és gazdasági hatalom eszközeivel éri el és törvények és szabályok által kívánja befolyásolni az embereket. A belső, egyéni jellemfejlődés, önvizsgálat és erkölcs tekintetében már liberális. A kultúrkereszténység belülről rothadó látszatideológia. Példaképei sem Jézus, próféták vagy apostolok. Hanem a földi hatalomféltése közben a családtagjaikat megvakíttató, forró ólmot fülbe öntő "szentek".

Ezt a kifordult, irtózatos világképet elégelték meg a felvilágosodáskor, s született meg a liberalizmus, ami ugyan erkölcsöt és spiritualitást nem adott, de a kultúrkereszténységből hiányzó, de a valódi krisztusi lelkületben benne lévő emberekhez és társadalomhoz való hozzáállást hirdette. A megértés, a másik életébe való erőszakos beavatkozás és ítélkezés mellőzése. Azonban az erkölcs és spiritualitás hiányát a 21. századra kificamodott baloldali ideológiákkal pótolták a liberálisok. Amint pedig ezen ideák megvalósítása lett a fő prioritás, elfelejtették a liberalizmus alapértékeit és váltak szivárványos manipulátorrá a médiában, fasiszta frusztrációval tobzódó toleranciadiktátorrá, meghazudtolva minden nemes hozzáállást, ami eredetileg a liberálist jelentette.

A liberálisok most járják be azt az utat, amit a "keresztények" 1000 éve. A nemes értékek elárulása és hozzákorcsosítása a világi praktikumhoz. A liberálisok még rájöhetnek, hogy nem önazonosak, mert ők még az első hullámos eszmeárulók. A mai jobboldal már elkésett, mert a keresztény címke mögött már több évszázados félreértés és gyakorlat áll, s a pragmatikus, korrupt, prosztó újburzsoázia teljesen önazonos, ha mintái a háborút, gyilkosságot, kínzást hatalmi érdekekért és világi ideákért elfogadhatónak tartó "királyok, hercegek, grófok".

Isten paradox

Isten paradox. Ebben is van az ő csodája. Nincs még egy olyan tanítás, amely ennyire ösztön, biológia és anyagellenes, mint a kereszténység. ( Itt most ne az eltorzult nagycsaládmániás, pogány szaporodási fétisben úszó, konzi társadalmi tradíciót éltető mainstream egyházi vonalra gondoljunk.) Jézus és Pál tanításaiból tudjuk a legjobban, hogy a szexuális önmegtartóztatás a legmagasztosabb, hogy a család nem egy vérségi közösség. Mégis Isten a testi, Ádám és Éva történetével szimbolizált létállapotromlás utáni torz anyagi világ keretein belül a testté levést választja. Annak a lealjasodott világnak a keretébe merészkedik a legtisztább szubsztancia, amely világ fejedelmének a Sátánt nevezi (Jn 12:31). A világ megváltása a bűnös matéria eszközeivel kezdődik. Maga az abszolútum válik kiszolgáltatottá és elesetté. Dicsőítik, aztán megvetik. A halála pedig az időtlen élet kezdete, mely az időhöz ragadt síkban veszi kezdetét. A legnemesebb tanítás beteljesedéséhez a legaljasabb árulás kell. Isten kegyelmének győzelmét a kereszten a Sátán bosszúszomja viszi véghez. A Paradicsomi szabad akarat a bűn világát eredményezte, s a bűn világában bekövetkezett megváltás a Paradicsomnál is tökéletesebb létállapotot eredményez. Lélekben és végül ténylegesen is meg kell halnunk, hogy megtapasztaljuk a valódi életet, s senkivé kell vállnunk, hogy valakik legyünk. Lelkileg szegénynek lennünk, hogy Isten lelke helyet leljen bennünk. Az utolsókból lesznek az elsők, s elsőkből az utolsók. A legkisebbek, a legmegalázottabbak tudják csak, hogy mi a valódi nagyság és dicsőség. Az igazság bolondság itt, s bolond az, akinél igazság van. A halál a valódi élet, s ezen élet a halál. A test és a lélek szüntelen tusakodik egymással ezért. Nincs nemesebb harc és nincs gyönyörűbb paradoxon, mint amit Isten a jászolnál elindított. Isten paradox. S ez a legnagyobb csoda. Minden logika azt mondja lehetetlen, s minden szív azt súgja, csak így lehetséges.

Ellenzéki vitakultúra

Mindig ledöbbenek az ellenzéki oldal "vitakultúráján". Nem, nem baloldal és nem liberálisok, mert ezen értékeknek híján vannak, pedig igény volna rá. És pont azért is zavar náluk sokkal jobban az idióta megnemértése a másik félnek, mert elméletileg az elveikből éppen a másik megértése következne. Ehelyett ugyanolyan kistílű sablondurrogtatással találkozunk, mint a másik oldalon.

Megint végig néztem egy vitát, ahol a nem oroszgyűlölő (szélső)jobboldalit megpróbálták meggyőzni Putyin Szovjetunióról tett kijelentéseivel. A klasszikus, rántsuk le a leplet, hogy azokat a komcsikat szereted, akik ellen '56-ban harcoltak a magyarok. A vita egy lakótelepi közgyűlés szellemi nívójára süllyedt, azzal, hogy a Putyin Oroszországa inkább a cári Oroszországhoz hasonlít, vagy a Szovjetunióhoz. Az ebet pedig kötni kellett a karóhoz, hogy a jobbert szembesítsd a paradoxonával, ezért mindenáron a Szovjetunióhoz kellett hasonlítani. Mintha a cári Oroszország olyan mérföldekkel jobb lett volna és mintha azzal nem lenne semmi gond. De a Szovjetunió soha a büdös életben nem volt tartalmában kommunista. Már az 1920-as években a német marxisták felháborodtak azon, hogy annak nevezi magát. A Szovjetunió mindig is egy orosz imperialista állam volt, csak vörös rongyokba bugyolálta magát. A Szovjetunióban ez is volt az egyetlen dolog, ami taszított egy (szélső)jobboldalit Nyugaton. (Francis-Parker Yockey-t még ez sem.) Ha nincs ott a vörös csillag, tartalmában nincs sok kifogásolható egy tisztes fasiszta számára a SZU-ban. Miután pedig ez a külső álca lehullott, hirtelen el is kezdték a jobberek tisztelni Oroszországot. Persze ez nem azt jelenti, hogy egy imperialista jobber ország megszállását utólag helyeselnék a saját hazájukban és nem fogja Orbán Viktor sem visszafele lejátszani a '89-es Hősök terén elmondott beszédét, hogy megidézze a visszavonuló orosz csapatokat.

Ezen viszont nem jutunk tovább. Sokkal logikusabbnak gondolják az ellenzékben, hogy a nyugati világ széljobberei egy emberként megőrültek és elfelejtették, hogy hát basszus, az oroszok azok kommunisták. Ebből a 2000-es években villámcsapásként érkezett hipnotikus állapotból pedig szent kötelesség őket felrázni Putyin 2005-ös Szovjetuniót sirató idézetével. Ha ezzel nem sikerül, akkor a kollektívan megőrült szélsőjobboldal, Franciaországtól, Olaszországon át, hazánkig, teljesen menthetetlen.

Minap reggel valami furcsa mazochizmus nyomán Trombitás Kristóf kommentszekcióját olvasgatva, megláttam Déri Stefi - Fidesz központban gyártott és szabadalmaztatott-, nagyban egyetértő, bólogató kommentjét. Déri Stefi ugyebár szintén a Megafonon keresztül adta el a lelkét a NER-nek, így hát ő maga külön is kapott egy jó adag ellenzéki fejmosást kommentekben. Aminek a lényege az volt, hogy legyen olyan kedves a Stefi és nézze már meg, hogy kik voltak a Soros-ösztöndíjasok '89-ben, aztán majd koppan nagyot!

Képzeljük el, hogy Déri Stefi Fidesz-propagandistaként még nem olvasta minimum a Wikipédia szócikkét a Fideszről a 6. mondatnál tovább, és máshonnan sem értesült arról, hogy Orbán Soros-ösztöndíjas volt. De most megtudta, így hétfő reggel a kommentszekcióból. Összeomlott benne egy világ, bement a kerületi pártirodába, zavarodottan válaszokat keres, az emberek pironkodva elfordulnak tőle, odaér Orbán Viktorhoz, aki nem mer a szemébe nézni, zavarodottan vakargatja az orrát és nyalogatja a száját és tudja, hogy nincs mit tenni, Stefi megtudta a sötét titkot, lebuktak, itt a vége. Ez a kommentelő ezt gondolta, hogy valami ilyen hatása lehet az ő 237. kommentjének. Bodnár Józsi Cserszegtomajról egy két soros kommenttel beadta a piros pirulát a Déri Stefinek és megmentette a lelkét a kárhozattól. Ezt a varázsinformációt pedig nem rest megosztani heti három-négy alkalommal minden egyes fideszessel, akivel találkozik a neten. Így harcol a NER ellen és menti meg a lelkeket, akiket a köztévé vagy a krumpliszsák a sötét oldalra húzott.

Ameddig a magát liberálisként és baloldaliként definiáló emberek és közösségek zöme, annyi megértési szándékot sem tanúsít az ellenoldal felé, hogy ne ugyanolyan primitív panelek szerint érveljen és gondolkodjon, mint a legaljasabb kormánypropaganda, addig a valódi érvekről, nézőpontokról nem lesz szó. Azok megvitatása nélkül pedig mindig marad annyi millió ember ebben az országban, hogy még az unokánk is ezeket a meddő vitákat és üres lózungokat hallgassa érvként a 13. Orbán-kormányban.

Kit kell tisztelni?

 Minap belebukkantam az alábbi, sztereotip "boomer" képbe. Kisdobosok állnak, és az érték, ami hozzá van fűzve a "rend és a fegyelem". Kevés ember érti meg, hogy ezek, és más hasonló jelzők csakis bizonyos szituációkban jelentenek értéket. Más szituációkban átkot. És ezek kizárólag belső késztetés eredményeiként értékelhetők, nem pedig egy hatalom rákényszerítése nyomán, legfőképp ha azok gyerekek. A Hitlerjugendben is ugyanilyen rend és fegyelem volt. És a fegyelem megmaradt a halálig. Nem tört meg a rend és a fegyelem, mikor felkellett pakolni marhavagonokba később az embereket sem. Sem a rend, sem a fegyelem sem más jelző nem érték önmagában, mindig és mindenkor. Ha Jézus korának rendjét és fegyelmét ilyen szép összezárt lábakkal megtartotta volna, ma senki nem ismerné se őt, se a tanítását, se a megváltást.

Ha már itt tartunk. jut eszembe ehhez a mentalitáshoz szorosan kapcsolódó "tiszteld az idősebbet" frázis. Bene László a Skálás-gyilkos elég idős már, s mikor az interjút néztem vele, hát nem a tisztelet volt az első reakcióm az irányába. Rákosi Mátyás is a 80-hoz közelített mikor meghalt, de nem igazán váltotta volna ki a tiszteletet az életkora, mint puszta tény. Ellenben az idős Márai Sándort mélységesen tudom tisztelni, csakúgy, mint fiatalkori önmagát. És Radnótnit, vagy József Attilát is, akik sohasem lehettek végül idősek.

Általában ezekkel a frázisokkal frusztrált emberek jönnek, akik mélyen belül érzik, hogy személyükben olyan igazán tiszteletreméltó végülis nem nagyon akad. Ki fogja tisztelni a videókból ismert habzó szájú, sátáni tekintetű fideszes öregasszonyt, aki fröcsögve a dühtől kívánta MZP halálát. Ugyanígy a jobberek akasztásával hőzöngő DK-s nyuggerek is szánalmat váltanak ki, sem mint tiszteletet. Na, ők azok, akik előszeretettel jönnek azzal, hogy az idősebbet tisztelni kell. Meg az alkoholista ex-katonatiszt, aki kéjjel szivatta értelmetlen feladatokkal a szerencsétlen közkatonákat, s most hőbörög a válása után egy kisfröccs mellett. Aki, tisztelet érdemel, az kisebb párbeszéd után, tiszteletet is sugároz. Meggörnyedt háttal is egyenesebben jelenség, mint a habtákba vágott kisdobos.

Ha már tisztelet. " Tiszteld apádat és anyádat!". Szól az Ószövetség. Mindig is irritált engem ez így önmagában. Ugyan, akit vernek, megaláznak, molesztálnak, lelki terrorban tartják a szülei, mégis, hogy várhatja bárki, hogy tisztelje? Erre a rohadt lelketlen benyomásra persze általában nem adnak magyarázatot hittanórákon, így legalább fortyoghat magában az érintett gyerek, s ha minden "jól megy" remek ateista válik belőle. Ennek oka, hogy félnek kimondani, hogy az Ószövetség önmagában, - ha nem is mindenütt- de sok helyen, gagyi, elavult. Újszövetség nélkül nincs értelme. Abban pedig Jézus választ ad minden ilyen kérdésre. " Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért". Szeretni pedig felülmúl minden tiszteletet. A legmagasabb emberi viszonyulás, mert a legmélyebb megértés szükségeltetik hozzá. A szeretet nem érzelem a kereszténységben. Nem szentimentális vagy ösztönös ragaszkodás és kötődés, hanem nagyon is tudatos hozzáállás. Megérteni minden egyes egyén személyes történetét, belső lelki motivációját, tévedését, bűnét, baját és érdemét. Az ilyen fokú megértés pedig a szeretet. Így látni a vérben forgó szemű fideszes nyanyát, a DK-s nyuggert, az alkesz katonatisztet, a szülőnek nem való szülőket. Aki erre képes, annak jár a tisztelet. Mert ez a piszok nehéz feladat, nem pedig sípszóra vigyázban állni.

Katar bojkott

 Külön misét megérne, hogy a foci, hogyan változott olyan kulturális, gazdasági és politikai métellyé, amellyé, más sportág közel sem. Ahogyan - bár más sportágakban is részben jelen van-, a foci privilégiuma az az archaikus, ösztönös, pogány indulat, hogy a klubfoci révén leképezze az egykori törzsi konfliktusokat és rivalizálást, míg a válogatott a nemzetek közötti összecsapások szimbolikáját jelenítse meg.

Paradox módon míg ezek az indulatok végletekig jobboldali, sőt szélsőjobboldali sajátosságok, addig a futball gazdasági háttere és a játékosok motivációja (amit a csapatok összetétele származásilag is mutat) egyértelműen a jobboldalisággal köszönőviszonyban sincs, ilyen elvektől teljesen mentes érdek és haszonalapú jelenség. Ennek legmagasabb szinten megjelenő ékes példája a Katari világbajnokság, ami az általános emberi jóérzéstől is távol áll, nem csak a futball "kultúrától".

Noha a nacionalista keménymag, mely az afrikai légiósoknak való szurkolásban már megedződött, talán megbirkózik azzal, hogy egy erőteljesen iszlám ország rendezi a VB-t, a látogatókra pedig a saría törvényei vonatkoznak, ez a nyugati liberalizmussal még annyira sem összeegyeztethető. Ugyanis azok a nemzetközi sportszervezetek, melyek egy autoimmunbetegség irreális hevességével lépnek fel a rasszizmus legkisebb vélt vagy valós jele ellen, és az LMBTQ jogok mellett harciasan, most nagyon erős kognitív disszonanciával néznek szembe.

A VB előkészületek alatt közel 10 000 vendégmunkás halt meg a katari körülmények között, az odalátogató nőkre is az első generációs feminizmust sem megközelítő szabályozások vonatkoznak, a homoszexualitást pedig pár nappal a nyitány előtt a világbajnokság szóvivője agykárosodásnak nevezte egy nemzetközi interjúban. Noha pár nyugati ország felvetette a bojkott ötletét, végül nem lett belőle semmi. Valójában tökéletesen beleillik abba a kétszínű, aljas woke-politkai korrekt kultúrába, amely Love is love szivárványplakátokat helyez el Nyugaton, de iszlám országokban és Kínában nem teszi a piaci veszteségtől tartva. Amelyik a BLM és feminizmus mellett a legvadabb marxi tételeket veszi elő érvként, miközben ázsiai gyerekmunkásokkal szerelteti össze termékeit napi 16 órában.

A valódi liberálisoktól kezdve, valójában következetes, önazonos szélsőjobboldaliaktól a szélsőbaloldaliakig el kell, hogy utasítsa a futball kultúra lealjasodásának eddig mélypontját, a Katari vb-t. Minden jóérzésű embernek kötelessége bojkottálni ezt az eseményt, ha már az erkölcs és a morál nevében szószóló politikai és gazdasági szereplők nem teszik. Sem nézettséget generálni, sem bármilyen terméket vásárolni ennek az eseménnyel kapcsolatban nem szabad. Ha már mindenki szembe köpte a nyilvánosan vallott elveit, egyének szintjén legalább ez a minimum.