Serfőző Dániel- Törzsi-kapitalizmus

Aki meghallgatta legutóbbi podcastünk tudhatja, hogy Zsomborral említés szintjén beszélgettünk a kapitalizmusról, mint gazdasági berendezkedésről. Mindketten meghökkentek azon hogy én optimálisnak tartanék egy szabadpiaci berendezkedést egy anarchista társadalmi berendezkedésben. Martin a kapitalizmust egyenesen a feudalizmussal hozta párhuzamba, míg Zsombor inkább egy tervgazdálkodás szerű megoldást tart optimálisnak. De egyben mindketten megegyeztek, nem igazán értették, vagy nem akarták érteni mit szeretnék kifejezni. Ezt leginkább a fogalomzavar számlájára lehetne írni. A mára kialakult átlaggondolkodás, lexikális skatulya magával hozta a fogalmakhoz tapadt példákat. Ha azt mondom kapitalizmus, piacgazdaság, a legtöbben egy óriásvállalatok által uralt, önző, kegyetlen, elnyomó rendszerre asszociálnak, ahol a szivarozó, öltönybe öltözött tőkések kényük kedvük szerint sanyargatják az anyagilag alattuk levőket. Ez a kép nem véletlen, de nem feltétlen a teljes igazság. Nyilván oka van ennek az asszociációnak. A történelemben a kapitalizmus egybeesett a polgárosodással, a felvilágosult monarchizmussal vagy éppen forradalmi köztársaságokkal. Egybeesett a világ kiszélesedésével, a katolikus hatalom protestáns megdöntésével. Egy olyan korszakban járunk ahol a hirtelen technológiai és szellemi ugrás kiterjeszti az ember hatáskörét, megkezdődik a globalizmus kiépülése. Ebben a korszakban teljesedik ki a folyamatosan épített bankrendszer, építi ki nemzetközi hálóját, a pénz mögül szépen kicsúszik a tényleges érték, az arany vagy munka, és átveszi helyét a spekuláns, emberi ösztönökön játszó értéktelen papír, amit ma is használunk, és annyi az értéke, amennyit a világbank, és különböző kiépült hierarchikus elnyomószervek megállapítanak. Szóval szomorú váltás volt ez, a már addig is elszomorító feudalizmusból. A feudalizmus vallotta az istentől jövő hatalmat, és azt hogy egy-egy ember kiválasztott helyzetben áll, isten választotta, ezért joga van egy neki szánt adott földterületen lévő minden hatalomhoz. Minden föld övé, és ő ad vagy vesz el. Ezt váltotta fel az a szekuláris gondolat miszerint egy ember sem rendelkezik Isteni kiválasztottsággal, így nincs is önkényes joga semmilyen földterület felett. Megalakult a magántulajdon fogalma. Miszerint a föld az embernek adatott, és az jogosan veheti tulajdonába, aszerint hogy mennyi energiát fektet az adott földbe. Azé a föld, aki műveli. Tehát nem valamiféle fantazmagória kiválasztottság szablya meg a tulajdonlás viszonyát, hanem a tényleges emberi cselekedet, az értékteremtés aktusa. A verejték és fájdalom, ami szerzi a kenyeret és, aki belefekteti ezeket annak joga van jussához. Ez a magántulajdon gondolata és ez a felfogás az ami egyébként az Ószövetségben is szerepel. Ezzel ment szemben a pogány és parázna Róma, és „Krisztus földi helytartója” mikor megszabta „isteni hatalmával” melyik uralkodó hol uralkodjék. És ezt váltotta le a spekulánsok, az addig másodrangba kényszerített kereskedői, polgári réteg uralomra törése. Nagyon fontos kiemelnünk, hogy az érdek nem változott. Ahogy Róma fedte hatalom és haszonvágyát az Isten szent nevével, azt megcsúfolva, úgy fedte ez az előretörő réteg azonos vágyait, immár a szabadság szent nevét zászlóra tűzve és megcsúfolva. Egyik fél sem hitt saját elveiben, azok gondolati fegyverekként szolgáltak csupán kezükben. Szóval a mozgató rugó ugyan az, a körülmény és az eszköz változott csupán. A mozgatórugó tehát: önérdek, világi uralom, haszon, profit, elnyomás, uralkodás, élvezet, ösztönök. Ez az amit mélységesen megvetek. Ez az a kapitalizmus ami él a köztudatban, és ez az a kapitalizmus, amit őszinte szívből el kell utasítanunk és megtagadnunk, nekünk, akiket megszabadított a szeretet, és Jézus Krisztusban szabaddá lettünk minden világi nyerészkedéstől, és immár nem a világ kincseit gyűjtjük, hanem a mennyeieket, a világi kincsek kárára. Vagy hogy ne korlátozzuk csak Krisztus bárányaira, azoknak is akik saját morális józanságukból kifolyólag tudják hogy a nyerészkedés sehova nem vezet, és mások elnyomása nem lehet igaz boldogsága lelkünknek.

A történelemben kibontakozó kapitalizmust tehát a mennyiség és halmozás elve jellemezte. A feudalizmus rendszerét szellemi értelemben élteti katolikus „kereszténység” meggyűlőtette az emberrel a szellemet. Így hát törvényszerű, hogy a forradalom nem csak a bálványképeket de magát az életfelettiség gondolatát is megdöntötte. Így tehát elvette az emberi élet helyét és szerepkörét a világban, a világot pedig a szellem helyére ültette. A törzsi szabadpiac egyetért a kapitalizmus azon elvével miszerint a gazdaság világi, a világban működik, e világban szolgál minket. Egy létfenntartó eszköz, nem pedig életcél. Az életfelettiség ideájának hiányát viszont hangsúlyosan elveti, mivel egy ilyen irányultság mellett a szabadpiacot egy embertelen harctérnek tarja, amit nem különb bálványok uralnak mint a feudalizmust. Elvetjük tehát a mennyiség és anyag uralmát ami karöltve a szabadpiaccal egyenes következménye annak az őrületnek, amit fogyasztói társadalomnak hívunk. Ahol az egyén saját rabszolgája és önmaga dobja el a szellemet.

Elvetjük a szocializmust mint gazdasági ideológiát, mint az irigység és szenvedés kreálta reakciót mely ezeken túl nem biztosít alapot. A szociális nehézségek megoldásának a kontroll fokozását tartja, az államot, a munkásságot, a népet a király trónjába helyezi és ismét Istent játszik mások felett abban a tudatban hogy ő az ki jogosult hogy döntsön más munkájának gyümölcse felett. Kollektivista módon az egyént indentitásával és tulajdonságaival ellentétes skatulyába erőszakolja. Fő gondolata a szociális igazságról helyesek, de az elv miszerint ezt központosított eszközökkel kell elérni nevetségesek és az anarchista önkéntesség, béke, és szabadságelvvel szembemennek. A törzsi-kapitalizmus hiszi, hogy az érett, tudatos egyén, ösztönösen képes és fog is segíteni a sanyarúbb sorsú testvérein, mindenféle erőszakoló eszköz, állam, munkástanács nélkül. A radikális szocializmus, a kommunizmus elveti a magántulajdont és a totális egyenlőség híve. Nem nehéz észrevennünk, hogy e gondolata mögött a kereszténység mennyországképe felfedezhető ahol valóban már nem lesz szerepe semmiféle gazdaságnak. Ám ezt a gondolatot a világba vetíti, materializmus terepére kényszeríti. Itt viszont megbukik. A jelenlegi világunk romlott és ezen nem lehet változtatni. A természet törvényei rákényszerítenek minket a túlélésre. Ahogy Isten is kijelenti ezt az édenből való kiűzetéskor, miszerint az embernek innentől magának kell vér és veríték árán megművelnie a földet, hogy létben tartsa magát. Ez amíg a mennyek országának érkezéséig nem fog változni. Így nem vonhatjuk ki magunkat szükségleteink alól, de megszabhatjuk hogy mi is a mi szükségletünk. A Sátán csalása és a nyomor és irigység fűti a magántulajdonellenesség gondolatát. Ez a cél tehát világunktól idegen, csalfa és megtévesztő gondolat, ami viszont remek ahhoz, hogy tömegeket megmozgatva materialista hadurakat emeljen ismét a trónra. Ám nem szabad elfelednünk hogy sok esetben jóakarat mozgatja az embereket mikor a szocializmus felé hajlanak, és egy anarchista rendben is van helye a gazdasági modellnek közösségi szinten. Mi a szocializmus világforradalomról fantáziáló, az erőszak és terror eszközéhez nyúló, saját világnézetét másokra kényszeríteni akaró változatát vetjük el! De ugyan ezt mondjuk természetesen a kapitalizmus hasonló irányzatairól!

Ez az a szellem, ami ha fűt minket, a gazdaság helyére kerül. Nem bitorolja a szellem hatalmát. Eszköz lesz ismét, a józan elme kezében. Egy eszköz ami kielégíti világi alapszükségleteinket, de nem többet. Szabadon és önként. És így áll be a tényleges, józan piaci egyensúly.

Mert mi is a szabadpiac igazából, ha lecsípjük az alapnak vélt önérdeket? Tulajdonunk van, ami felett szabadon rendelkezünk. Jogos tulajdonunk, amit Isten kegyelméből, és saját testi erőnkből szereztünk. Ezzel a tulajdonnal úgy cselekszünk, ahogy szeretnénk. Senkinek nincs joga akaratlagosan attól megszabadítani. Totális kontroll felett állunk tehát anyagi világunk ránk eső részén emberi határainkhoz mérten. Ezt a tulajdont szabadon felhasználhatjuk, kontroll nélkül kereskedhetünk vele embertársainkkal. A piac kínálatát emberségünk teszi gazdaggá. Egyrészt megjelenik a kereslet, ha valamiből hiányt szenvedünk, pl.: nem tudunk fémet megmunkálni. Erre válaszként egy ahhoz értő teljesíti ezt a keresletet, kínálatával. Cserébe mi ellenértéket biztosítunk neki, hiszen szellemi és fizikai munkát végzett, időt és energiát fektetett, hogy kielégítse a mi szükségletünket, ezért jogos a jussa. A piac szabad, senki nem korlátozza azt, hogy én fémet munkáltassak, és nem bitorol el igazságtalanul és jogtalanul semmilyen értéket adó címen amiért megengedte ezt a kereskedelmet. Ez tehát a piac, kereslet, kínálat, magántulajdon, szabad kereslet. Ez az alapja a piacgazdaságnak. Erre épül rá a haszon, miszerint a lelket saját hataloméhsége és vágya a többre arra fogja sarkalni, hogy a szükségleteken túlmenően, más kárára halmozzon. Milyen szellemiség az ami itt munkál, ha nem ugyanaz amelyik azt mondja isten megköveteli, hogy adj nekem is és ha kell fegyverrel ragadja el maga részét? Mi ez ha nem ugyan az a romlott hatalomvágy ami romba dönt minket és embertársainkat?

Gyakorlat terén a törzsi-kapitalizmus kisközösségekben gondolkodik. Szigorúan békés, önkéntes megoldásokat favorizál. Nem gondolkodunk se forradalomban (fizikális értelemben), sem rákényszerítésben. Nem gondoljuk, hogy ez az egyetlen működőképes gazdasági elképzelés, viszont valljuk, hogy mi ezt tarjuk a legideálisabbnak, és a tiszteletet mi is elvárjuk, ha mi megadjuk. Elvetjük a globalizmust és minden megalomániát, és úgy véljük ennek kialakulása lehetetlen egy egészséges egyéneket tömörítő közösségben. Elvetünk minden más, érdek, haszon és profitorientált szabadpiaci elképzelést, ezeket élhetetlennek és méltatlannak tarjuk. Elméletünk gazdaságelmélet, nem világnézet, de szorosan kapcsolódik a Nemzeti-Anarchista elvekhez, és a keresztény erkölcsiséghez, mondhatni ezek alapján próbál egy gazdasági elképzelést alkotni, ami az ezen elvek szerint rendeződő közösségekben működik.

Tehát a piac akkor lesz valóban szabad, ha nem csak az államot döntjük romba, hanem saját romlott vágyainkat is. A szabadpiac akkor lesz szabad ha az azt használók is szabadok és így felette állnak. A szellem vezeti az embert, nem a világi érdek. A gazdaságot a valódi szükség, a valódi kereslet mozgatja, nem az elszabadult vágyak. Az egyének szabják a világot, nem egy felettük erőszakkal uralkodó szerv. Az egyént a testvéri szeretet mozgatja, ahogy családja, úgy nemzettársai felé. Az egyén ösztönösen törődik a hozzá közelállókkal, ösztönösen közösségbe lép azokkal akik iránt érzelmet táplál, akikkel egynek érzi magát. Nincs szükség tervgazdálkodásra, parancsra. Az egyének maguk között képesek a saját és mások keresletének és szükségének enyhítésére. A tulajdon és az önkéntesség az ember sajátja, amit senki nem ragadhat el tőle erővel. Megszűnik a globalizmus, lecsökken az igény, a kereslet lokális lesz, ahogy az arra adott kínálat is. A tulajdon valódi értékké lesz újra, ami mögött valódi munka rejlik. Ez az én kapitalizmusom. És fájó szívvel kell bevalljam és elfogadnom, hogy ez már nem kapitalizmus. Ez törzsi-kapitalizmus.

Serfőző Dániel

Horváth Martin- Mi a hobbim?

Mi a hobbid?- hányszor hallottuk vagy láttuk leírva ezt? Sablonos és felszínes munkahelyi, vagy „muszáj szituációk” ismerkedős beszélgetéseinek elengedhetetlen eleme, az internetes társkeresők pöcegödrének rendszeresen felbüfögött kérdése ez, mintha elengedhetetlen jelentőséggel bírna azt illetően, hogy megismerjük egy ember lényegét, magvát. Fene tudja, lehet igazuk van és megismerhetjük egy ember lényegi magvát ebből, csak nem úgy ahogy képzelik.

De mi is az a hobbi? Mit jelent ez a hobbi? Engem, ha valaki ilyesmiről kérdezett meg akkor számtalan esetben kínos zavarba voltam, mert nem tudtam rá válaszolni. Majdnem rosszul is éreztem magam emiatt, de szerencsére rájöttem, hogy nem biztos, hogy ez nagy probléma. Ahhoz azonban, hogy megértsük mi is ez a „hobbi” sokkal mélyebbre kell ásnunk az emberi pszichében és a társadalom működésében. A „mi a hobbid?”  klisékérdés szinonimája a „ Mit csinálsz szabadidőben?”. Ott a kulcs. A szabadidő. A hobbi tehát az a tevékenység, amit szabad időmben csinálok. Csak, hogy ennél a szabadidős tevékenység megértése sokkal mélyebb.

Kezdjük ott, hogy jelen társadalmunkban a tőkéstermelés fogaskerekeként tartanak minket számon, avagy az állami intézmény úthengerének csavarjaiként. Személyiségünk alap és fő meghatározója az, hogy mi a munkánk, mit dolgozunk. Úgy él a köztudatban, hogy az árulja el, hogy ki vagy és milyen ember, hogy milyen módon működsz közre a társadalmi intézményrendszer hálózatának fenntartásához. Ha orvos vagy, mérnök vagy, sikeres vállalkozó vagy, akkor vagy valaki. Akkor egy „rendes ember” vagy a köznép szemében. Tehát nem a szellemi és erkölcsi nívód határozza meg a társadalomban a megbecsülésedet, hanem a mindenkori rendszer fenntartásában vállalt szereped. Ha diplomás vagy és befolyásos adott szakterületen az a hierarchia csúcsa, a megbecsülések koronája. Persze lehet, hogy egy gerinctelen, alávaló alak vagy, de hát a rendszer nem a morális prioritásokat preferálja. A második szinten vannak a munkájukat jól végző, teljesen jól teljesítő, vállalkozók, ápolónők, tanárok. Akik szintén működtetik a rendszert, de azért nem az éllovasai ennek az egésznek. A lenézettebb kategória a vendéglátós, az eladó, a pincér, a közmunkás, a takarító, a buszsofőr, a mozdonyvezető. Akiken érződik, hogy a "mi", a nép „alárendeltjei” is. Jól láthatóan engem szolgál ki, utánam takarít, engem juttat el valahova. De a leglenézettebbek a kívülállók, szubkultúrák tagjai. Mindenki látott már punkokat, Nagy-Magyarország pólós embereket, kiöregedett Motörhead felvarrós rockereket. Ők vannak a társadalom szemében a legalján. Függetlenül attól, hogy állást foglalnánk punkok, jobbosok és rockerek mellett vagy ellen, látnunk kell, hogy ők azok az emberek, akik magasról tesznek a rendszerre, a fennálló rend által diktált aktuális trendre. Ők nem a pillanatnyi fennálló rend által diktált érvényesülés mechanizmusában merülnek el, hanem saját nézeteik, stílusok, princípiumaik vannak. Kormányoktól, korszakoktól függetlenül. Ezért is érezhették, hogy „ ameddig a Föld kerek, mindig lesznek rockerek” és lett híres a „punks not dead” kifejezés, ahogyan a szélsőjobb szlogenje a „ Voltunk, vagyunk, leszünk”. Ellenben tömegembert  mindig az aktuális érvényesülése, fennmaradása érdekli. Nem kérdőjelezi meg a fennálló állapotok jogosságát, igazságosságát. Naivan elfogadja és érvényesülni akar a diktált szabályok szerint. A tömeg ember, a proli sose kérdőjelezte meg, hogy a nemzetiszocialista Németországban zajló folyamatok helyesek-e, sodródott. A proli nem kérdőjelezte meg, hogy a Kádár-rendszer helyes-e, hasznos-e, csak sodródott benn. A proli nem kérdőjelezi meg a kapitalizmust sem. A tömegember tanul, dolgozik és igyekszik elérni a legtöbbet abban a szakmai szerepben, amiben éppen van. Ha nácik, ha komcsik, ha vadkapitalisták is zúzzák porrá az emberi szellemet és morált, ő segédkezik ebben, mert a rendszer hű részese, hiszen ő egy érvényesülni kívánó „rendes ember”.

Hogy jön mindez a hobbihoz? Úgy hogy az embert ezen szerepei szerint definiáljuk, egymásra így tekintünk. Orvos, mérnök, szakmunkás stb. Nem pedig jó ember, rossz ember, keresztény, ateista, buddhista…Ezek legalább az ő személyes meggyőződését jelentenék, azt, hogy ki ő és, hogy látja a világot, és milyen ember az elvei szerint. De manapság fogaskerekek vagyunk egy gépezetben, magunkat is annak tekintjük és másokat is ezen szemüvegen keresztül vizsgálunk. És ha épp nem a társadalomban betöltött fogaskerék szerepünk ideje van, hanem szabadidőnk, akkor mit teszünk? Na, ez a hobbi. A hobbi az a tevékenység, amikor elpazarolt, hitvány, fogaskerék létünk szabadidejében le kell kötnünk magunkat. A hobbi egy menekülés. Menekülés a létünk értelmetlenségének felismerése elől. A rendszer tudja ezt, ezért remek tudatlekötő ócska szórakoztatóműsorokat kínál fel a médiában, mindenhol elérhető wi-fi-vel, fülhallgatóval, hogy utazás közben is valami a tudatodat lenyomva tartsa. Elnyomja a lelked valódi, érdeklődő magvát, amellyel olthatatlanul keresnéd önön létet és a világ értelmét és miértjét? De mindig le kell kötve lennünk, különben ráébrednénk fogaskerék létünk totális értelmetlenségére és a rendszer nem működne tovább. Nem működne, hisz többé nem biorobotok lennék, hanem emberek. A hobbi ennek az önreflexiója. Mikor a biorobot saját magától köti le a figyelmét, mert tudatalatti érzi, fájó felismeréssel járna, ha valódi problémák, valódi kérdések lennének terítéken a lelkében. Így hát el megy bulizni, meccset nézni, vagy sorozatokat, vagy pecázni, vagy motorozni, vagy a virtuális térben játszani. Teljesen mindegy csak ne kelljen magába mélyednie, felismerni valódi potenciálokkal teli, addig lefolytott önmagát. A világ okát és céljának bonyolult kérdésébe belebonyolódni, az élet értelmének kérdéskörét megkapargatni. Kényelmesebb a fogaskerék-lét, addig pedig míg nem kell forognia kihúzza az időt, valami hobbival, amivel nem kell figyelnie arra, hogy ő egy ember, érzésekkel, elvek és eszmék lehetőségével, Isteni küldetések teljesítésének esélyével.

Ha valaki megkérdezi, mi a hobbim, továbbra sem tudok válaszolni. Nincsen hobbim, mert nekem az emberként való létezésben nincsen szabadidőm. Nincsen a személyiségem felosztva, dolgozó, tanuló, szabadidős személyiségre. Mindig ugyanaz vagyok, aki. Nem a munkám, a tanulmányaim, a zenei ízlésem, a politikai hovatartozásom szabja meg ki vagyok. Nincs kényelmetlen időszak, amelyben hobbival kell lekötnöm magam, mert elviselhetetlen lenne a szabadság. Én a nap 24 órájában, keresztényként hiszek, érdeklődöm a körülöttem lévő világ ezernyi aspektusa iránt, örülök a napsütésnek és az esőnek, Isten minden egyes alkotásának, ami körülvesz, szeretem a barátaim, szeretem a szerelmem és igyekszem szeretni minden egyes esendő embertársamat a világban. Ebben nincs szabadidőm.

Horváth Martin

A bevándorlás valódi tétje

Hatalmas liberális ajvékolás vette kezdetét a bevándorlás témában az utóbbi időben. Ahogyan egyre hatalmasabb a bevándorlás is. De a már megszokott balos-liberális "emberi méltóságra" való hivatkozás mennyire állja meg a helyét a témában?

Először is tisztázzuk, hogy mire fel ez az emberáradat Európába? A migránsok java a Közel-keletről özönlik hozzánk, nem más elől, mint az Iszlám Állam aktuális tombolása és az évtizedes háborúk elől. Az afrikai országokból érkezők pedig az utóbbi pár év "arab tavaszának" véres káosza elől jön. A nyugati civilizáció sírásó, modern értelmisége pedig emberi méltóságukra hivatkozva, törtet azért, hogy befogadja Európa ezt a milliós áradatot. Azonban meg ne feledkezzünk arról, hogy a nyugati balliberálisaink voltak azok akik támogatták az USA-t abban, hogy a Közel-kelet háborús színpad legyen már bő egy évtizeddel ezelőtt. Támogatták az arab forradalmakat, Kadhafi rendszerének megdöntését és a többi tradicionálisabb rendszerét a térségben, melynek hatására háborúk, vér és halál lett a jussa a régiónak. Ez elől menekülnek most onnan az emberek. Nem beszélve arról, hogy az USA anyagi segítsége közvetett módon eredményezte az Iszlám Állam létrejöttét. A lényeg, ha a liberális nyugati érdekkörök nem támogatták volna az Egyesült Államokat, valamint a tradicionális társadalmak felszámolását Afrikában és a Közel-keleten, ma nem lenne migráció. Legalábbis ilyen mérvű semmiképp. Most pedig, hogy a modern eszmék, a demokrácia és a liberalizmus nevében tönkretették ezen térségek lakónak életét, az Európai kultúrkört igyekeznek tönkretenni a miénkkel szöges ellentétben álló kultúrkörből ideözönlő menekültáradat befogadásával.

Tiltakoznak mindenféle kerítés és visszafordítás ellen. Egyik érv amit hallottam magyar részről, hogy "Mi lett volna, ha Ausztria is kerítést emelt volna a magyar menekültek előtt 1956-ban?". Az összehasonlítás azonban értelmetlen. 1956-ban Ausztria egy rokon kultúra, sőt évszázados együttélésünk eredményeként testvérkultúrát segített meg. A Bécsbe befutó magyar disszidálók nem egy totálisan idegen kultúrával és identitással érkeztek oda, hanem teljesen ugyanolyan európai kultúralapokon álltak, mint az osztrákok. Már pedig a menekültekkel napjainkban a legnagyobb probléma ez. Ahonnan ők érkeznek teljesen más világ, a miénkről fogalmuk sincs. Bár el kell ismerni, sajnálatos a sorsuk, de ettől még látnunk kell, hogy képtelenek beilleszkedni Európába. Nem az a kérdés, hogy elveszik-e a munkát, vagy fognak-e dolgozni nem pedig lopni mifelénk. A kérdés az, hogy képes-e két homlokegyenest ellentétes identitás és kultúra békésen meglenni egy eleve ezernyi gonddal terhelt Európában. A kérdés persze költői, egyértelműen nem. Persze a liberálisok fejében ez az ellentét nem létezik, hisz nekik nincs identitásuk sem. Globalisták, kozmopoliták akik számára abszolút értékek, igazságok nem léteznek. Itt lassan talán már rájövünk, az ellenségeink nem is a bevándorlók, hanem a vadkapitalizmus, liberális oligarchiája.

Ami azt illeti, a bevándorlók és mi, európaiak ellensége egy és ugyanaz. Míg az arabok, afrikaiak nemzeteit katonailag, háborúkkal, háttérből támogatott véres forradalmakkal tették tönkre, addig a mi, fehér, európai kultúránkat gazdasági kizsákmányolással és alapvető emberi értékrendeket romboló ideológiákkal, eszmeiségekkel terítették le. Az utóbbi harcmodor sajnos sikeresebbnek bizonyult és Európa bevándorlók nélkül is a halálán van. Európa szellemi immunrendszere legyengült és erre egy másik megkeseredett civilizációt zúdít. Csak a civilizáció ami jön, özönlik milliós számmal itt déli végeinken, bizony lelkében keményen él az az idegen kultúra. Európa pedig majdnem védtelen, liberális, hagyományokat vesztett, gyökereitől elszakított félholt állapotában képtelen lesz életben maradni ezzel szemben. Persze végül az idemenekült fekete és iszlám kultúra is feloldódik majd civilizációk összecsapásában, ebben a minden tradíciótól elszakadt mételyben.

Fel kell ismernünk, hogy a valódi ellenségeink közösek. Nem népek, nem rasszok és nem vallások mögött találjuk meg őket. Hanem a vasalt ingek, nyakkendők, emberjogi szép szavak és modern eszmék mögött. A globalista neoliberálisok minden nép és kultúra rákfenéje. Valójában pont ők a legnagyobb fajgyűlölők, mert nem csak egy-két rasszot vagy népet, hanem a világ összes népét és rasszát gyűlölik és nem kevesebbet tesznek- sajnos eddig sikerrel- mint, hogy mindet ki is irtsák. Csak ravaszan, egymásnak ugrasztva őket. Ez zajlik most.

Isten nem véletlen teremtett ennyi népet, ennyiféle embert, nemzetet és identitást. Minden népnek és kultúrának megvan a maga útja és feladata. Mindet kötelességünk is elismerni, tisztelni, csak úgy mint a sajátunkat. De semmiképp nem egyiket a másik fölé, vagy alá rendelni. Napjaink mesterségesen generált népvándorlásai és ebből adódó gyűlölet pedig nem kevesebbet veszélyeztet, mint az eredeti teremtett rendet. Így emberi méltóságukat akkor tartjuk leginkább szem előtt, ha mihamarabb visszairányítjuk ezeket az embereket oda, ahová nem véletlen születtek, hogy betölthessék itt a földön azt amire hivatottak.

Horváth Martin

Állásinterjú

A viharnapló.

Egy anarchista koponyája belülről: 1. bejegyzés
Pár napja egy cimborám rám telefonált. Ébredés után pár másodperccel a fülemhez emelt kagylóból zavaros információkat kezdett el zúdítani az agyamba valami túráról és álláslehetőségről. Még felfogni se volt időm mi történik, talán még félig aludtam de már az állásinterjú részleteit sorolta... Péntek 3 óra xy tér xy iroda házába jöjjek.. Majd lecsapták a telefont. Fura volt az egész mint valami groteszk novellában. A két szó ami megragadt a fejembe a túrázás és az állás lehetőség. Miután végre magamhoz tértem a délutáni alvásból összeállni látszott a kép. Barátom akivel mindig is terveztünk túrázni, állást ajánlott egy túraszervező cégnél. Ennek a következtetésnek megörültem és el is mentem az említett helyre a megadott időben.

Hatalmas irodaház volt ahonnan öltönyös alakok szaladgáltak ki be. A cimborám is feszes öltönyben jelent meg mintha csak a Wall St. Farkasa című filmből lépett volna elő. Ahogy vezetett befelé egyre gyanúsabbak voltak a körülmények, és ekkor már biztos voltam benne hogy nem egy túraszervező céghez jöttem. Hülyén is éreztem magamat a rosszul levont következtetés miatt de még jobban átkoztam magamban a fickót aki túrázásról hadovált. Minek emlegette a túráinkat egy lapon az állással.. És miért nem mondta meg a munka jelegét. Egyúttal roppant kíváncsivá tett miféle ügybe akarnak belerángatni „imádott” öltönyöseink. Nem sokára fény is derült mindenre, befektetési tanácsadás, hitelügyintézés, és hasonló szörnyűségek. Kezdetét is vette az állásinterjú:

Egy tetőtéri irodahelyiségbe vezettek pár öltönyös alak diplomatikus vigyorral körülvett, de én mégis úgy éreztem magam mintha fekete egyenruhát náci tisztek tuszkoltak volna egy pincébe és most egy lámpával világítanának az arcomba. Bizonyára akadt a huszadik században nem is egy lépre csalt partizán vagy ellenforradalmi lázadó. Hamar rájöttem azonban hogy fordított helyzetbe vagyok velük szemben , ugyanis minél több részletet mutatok meg Anarchista voltamból és minél részletesen ecsetelem un-szimpátiámat velük szemben annál jobb helyzetbe kerülök , annál emeltebb fővel távozhatok. És persze annál több bosszúságot okozhatok a „fogva tartóimnak”.

Először azt a roppant nyájas kérdést kaptam, hogy ugyan mi is a célom ebben az életben. Megdöbbentem. Ilyen aljas kérdésre a valódi Gestapotól se számítottam. A magamfajta számára a legintimebb legbizalmasabb közlés az alternatív életre való törekvés és annak részleteinek közlése. Átfutott az agyamon az a zöld kis tanya amit magam elé képzeltem mindig. A szerelmem ahogy integet messziről a mezőn , a passzív házak a napelemek és esővíz gyűjtők a modern technológiával felszerelt igazán zöld gyárak és a porba tiport kapitalizmus és bürokrácia romjai ... Ezzel azért mégse állhattam elő úgyhogy csak annyit feleltem, hogy igyekszek majd független lenni a rendszertől. Erre az SS tisztek elmosolyodtak és folytatták a vallatást. Sorra jöttek az önismereti kérdések amire nyilván minden ember az előre rögzített szokásos sablont nyomja: „Legnagyobb hátrányomnak tartom ,hogy sokat dolgozok akár kevés pénzért is. Hajlandó vagyok mindenre amit a főnökeim mondanak , társaimat egy rongyon fillérért is kicsinálom és végső soron én akarok lenni a vezérigazgató.”
Erről nálam szó se lehetett. Őszintén beszéltem magamról, bevallottam, hogy lusta vagyok, hogy soha se voltak vezetői ambícióim és, hogy nem tűrök magamon semmilyen zablát, szeretek önállóan dolgozni az általam fontosnak tartott projekten és a pénzt csak papírnak, értéktelen eszköznek fogom fel. A lehető legrosszabb munkavállaló az ilyen értéket nem teremtő bürokratikus papírral meg számlapénzbiliárdokkal dobálózó feladatkörre.
A hallgatóságom egyre komorabb és értetlenebb lett, bizonyára még senki se beszélt velük így ilyen közvetlenül őszintén és nyíltan a dolgairól, sablonnak vagy előre bebiflázott válaszoknak nyoma se volt a beszélgetésbe.

Amikor velem végeztek rátértek a cégük ajnározására. A tevékenységük fontosságát bizonygatták, hogy menyit is lehet profitálni az emberek rászedéséből, és hogy milyen jót tesz a gazdaságunknak, ha a pénzvilágba mindenkit a csecsemőtől a nyugdíjasokig bevonunk. Elém tolták a magyar pénzpiac vázlatos ábráját és a véleményemet kérdezték nyájasan.
„Éljen a forradalom” vagy épp „Le a vörösökkel” kiáltás helyett azonban logikus érvelés szakadt ki belőlem, szép lassan elkezdett szivárogni, mint a fogoly szájából a vér. Aztán egyre inkább kezdett felerősödni. Mint akit meglöktek soroltam fel az ellenérveimet a rendszerrel szemben:

Hogy az emberek ellen, mint fegyver használják a pénzt, aminek nincs is valós értéke, mert azt a háttérhatalmak szabályozzák, hogy így vagy úgy mindenkit fogyasztásra és az önállósága feladására kényszerít a piaci diktatúra. Elmondtam, hogy miért nem halad sehova a környezetvédelem, és hogy szerintem a kapitalizmus miatt haldoklik a Föld. Elképedve hallgattak, de folytattam. Kitértem szinte mindenre, ami csak eszembe jutott. Majd amikor végeztem a kritikám kifejtésével némi büszkeséggel néztem körül. Végig hordoztam a tekintetem az egybegyűlteken. Sikerült belőlük őszinte reakciót kiváltanom mivel a diplomata vigyort felváltotta a szigorú tekintet. Nem köpködtem, illedelmesen fogalmaztam senkit meg nem sértve és kulturált kifejezéseket használva, mégis magukra vették ugyanis a következő hangzott el:
-Nézze fiatalember –szólt az egyik- Mi mind jól tudjuk azt amit ön az előbb elmondott nekünk, hogy a modern pénzpiac az emberek kizsákmányolására épül és a bestiáknak nagyon könnyű elbújniuk a bürokrácia mögött, azonban mi, és a cégünk jó szándékúak vagyunk, mivel az embereket hasznos tanácsokkal látjuk el, hogy kerüljék ki ezeket a csapdákat.
Erre kissé megenyhültem és a következőt feleltem:
- Ha ez így van, akkor éppen maguk ütik lovaggá a bestiákat azzal, hogy szótlanul utánuk takarítanak.
 A további beszélgetés végre ember és ember között zajlott, sikerült kizökkentenem őket a sablonjukból és lehámozni róluk a diplomatavigyort. Elmondták, hogy ilyen nyíltan még senki nem mert velük beszélni és szívesen látnak a soraikban. A mai napig se tudom, hogy utóbbit mivel sikerült náluk elérjem. Bizonyára úgy vélték jobb a vadat pórázon vezetni, mint hallani, hogy felettük motoz a fán.

Tisztelettel visszautasítottam ajánlatukat és megköszöntem a lehetőséget.
Az utca tiszta levegője megsimogatott a házból kifele jövet. Éppen most dobtam el magamtól egy tetemes pénzösszeget és nem kevés hasznos kapcsolatot, de még mindig ott volt előttem a mező végén integető párom hosszú szoknyában virággal a hajában. Ha elfogadtam volna az ajánlatot, lehet, hogy soha többé nem láthatom meg őt.

Sárkány Zsombor