Szabó Kornél- Házunk népe

„Ha csak a szerelemre alapozott házasság az erkölcsös, akkor csak az a házasság erkölcsös,

amelyben a szerelem meg is maradt”

-Friedrich Engels

Az erkölcsös házasságokra jellemző előnyök, mint az öngyilkosságok kisebb száma a köteléken belül, (mind a szülők, mind az utódok esetében) a kevesebb válás, az egészséges értékrend kialakulása a gyermekekben.
Korunkban tán nem számítanak akkora értéknek, mint korábban?
Talán az, hogy az erkölcsös nevelés elhanyagolhatóvá teszi a lelki betegségek kialakulását, így az ezek által kiváltott fizikai tüneteket, betegségeket is megakadályozza, kevés volna?
Pedig példás testi, lelki és szociális egészségre adunk lehetőséget ezzel önmagunknak és utódainknak.

Mindezen egyértelműen vonzó tények ellenére a házasságok száma csökken, ezen belül pedig még inkább a sikeres és erkölcsös házasságok száma. Manapság egy frissen esküdött pár 40% eséllyel szétválasztja életét. Talán egyszerűen csak nem akarják egész életükre összekötni az életük? Szabadoknak lenni, nyugodtan vándorolgatni a jelöltek között, amíg el nem jön az igazi, vagy a kielégíthetetlenség, vagy a depressziós önsajnáltató hányinger.

Ezzel együtt a gyermekek száma is csökken, noha nő azok száma, akik egyedül is nevelnek gyereket,
A televízió pedig, hiába kényelmes, bizony nem neveli fel senki porontyát. Épp ellenkezőleg.

ám egy csemeténél ők sem vállalnak többet. Még a sikeres házasságoknál is terjed az ’egykézés’, mondván arra legalább lesz idejük. Persze ez is lehet hazugság, hiszen az önmegvalósításukat nem a családon belül, hanem kívül, a munka, ill. hobbi világában keresik, elfeledve a fő szempontot, hogy a kiteljesedés egyik legtökéletesebb és legbiztosabb módja a családalapítás és gyermeknevelés.

A foglalkozás/foglalkoztatás hiánya vagy csökkenő ideje pedig olyan negatív devianciákhoz vezethet, melyek során sérül a gyermek elméje, lehetőséget adva elmebetegségek kialakulására.
Ilyen lehet a skizofrénia, ideg-összeroppanás, depresszió, pszichopátia, neurózis.
Ezen gyerekek, pedig ha felnőnek és ők is gyermeket vállalnak, jó eséllyel adják át viselkedésükkel pszichés betegségeiket, mivel utóduk példaként állítja maga elé szülei habitusát.

Természetesen nem okolhatóak ezért pusztán a tévúton járó egyének, az egész társadalom a bűnös, aki megfeledkezett üszkös sebéről lábujján, ami mostanra már a lábszárát zabálja. Napjaink hatalom és pénzhajhász politikai rendszerei, amelyek magára hagyták a rábízott életeket, végignézték ezt, sőt szították, indukálták, ezáltal ugyanannyira vétkesek.

Az áldemokrácia, amelyben megválaszthatjuk, hogy miként legyünk rabszolgái a rendszernek, és a szélsőséges liberalizmus, ami hamis és kreténizált szabadságot kínálva torzított minket odáig, hogy azt higgyük, mi magunk istenek vagyunk, az egyén mindenre kihat, nincsenek korlátai, s azt is megteheti amit pusztán ő lát jónak, nem más mint aljas és gyomorforgató megtévesztés, kihasználás, átverés, szeparálás.
Az idők alatt, amíg ezt csöpögtették az elménkbe, nem lettünk mások, mint terelni való haszonállatok egy vágóhíd útvesztőjében. Legtöbbünkkel elhitették, s még ma is hiszik, hogy egyenlőek vagyunk.
Az egy funkciót ellátó gépek lehetnek egyelőek, de az ember, amelynél bonyolultabb biológiai rendszerről nincsen tudomásunk, nála nem beszélhetünk egyenlőségről. Legalább annyira differenciáltak vagyunk, mint testünk sejtjei, ki ehhez, ki ahhoz ért, avagy arra való. Az emberek egy nagy egészet képeznek.
Senki sem lehet egyenlő a másikkal. Csak egyenrangú. Mint a házasságban a férfi és a nő. Egymás párjai. Egyenrangúak.

Manapság az Anya kiszakad anyaságából, eltüntetve a gyengédséget, ezzel megvonva a csodálatos anyai szeretetet, törődést a gyermektől, ezáltal béklyózva meg a fejlődését.
Az Apa kiszakad apaságából, megvonva a nyugalmat, a fizikai biztonságot és az állandóság képét a családtól.

Mindezt azért, hogy szabadabbak lehessenek.
A valódi szabadság az, amikor képesek vagyunk meghatározni az életünk korlátait. Amikor biztonságban érezzük magunkat az erkölcsünk, s elveink ölelésében, s határaink között szabadon mozgunk. Az ember életének van korszaka ahol felállítjuk a kerítéseket, amiket nem mászunk át. De ez nem az egész életünk!

A megszokott közhellyel élve a nő és férfi egyenként csak felek, s mint a mágnes különböző pólusaikkal, vonzzák egymást, és az egész, amit alkotnak, annak gyümölcsei a gyermekek.
Már csak azért sem lehet egyenlő a két fél, mert fiaik és lányaik fejlődéséhez egészen mást kell hozzáadniuk. Mennyiségben, minőségben és lényegében kell egyeznie a továbbadott tudásnak, szokásoknak.
Nem állítom, hogy lehetetlen egyedül felnevelni egy gyereket, úgy, hogy az egészséges is legyen, mind szellemileg, mind testileg, szerencsére sokszor van segítségük az egyedülálló szülőknek, a gyerek megléte pedig gyakran önmagában készteti a párkeresést és megállapodást.

A saját jövőnket Mi alakítjuk, s még ha korlátoznak is minket, a helyes példa mutatása az egyetlen út, amellyel hathatunk egymásra s ismét tisztává tehetjük erkölcsünket. Merjük felvállalni a jót, ne féljünk másuk ítéletétől, mert ha valóban jól csináljuk amit teszünk, hamarosan követnek minket.

„Néha előfordulhat, hogy fáradtan más látunk, mint ami ténylegesen ott van.
 Ilyenkor pihenjünk, s vegyük szemügyre utána újra, az esélyét is kizárva, hogy megtévesszük egymást.”

Szabó Kornél

Horváth Martin- Ők is emberek

Vannak mantrák és unalmas sablonos folyton folyvást ismétlődő mondatok amit a tömegembertől viselünk el éltünk pirkadatától alkonyáig. Mindenki ismeri gyerekkorából a „nem nekem tanulsz” szöveget, később fiatalon találkozunk a „majd ha gyereked lesz te is megtudod…” kezdetű örök bölcselettel. Idősebb korosztályban és kétes hírnevű kocsmákban pedig a „ én voltam katona úgyhogy…” és az „ ez van ezt kell szeretni…” önmagunk tunyaságának nyugtatásai. Azonban a napokban tűnt fel, hogy magasabb szinten a politikában és a mindennapokban is alapvető morális kérdésekre is létezik egy roppant idegesítő formula. Ritka TV nézéseim egyikén kiszúrtam, ahogy a börtönből szabadult embereknek valamiféle beilleszkedési programja volt, hogy megmutassák: ők is emberek!

Aztán beöltött sok-sok évnyi emlékfoszlány, hogy mennyit is hallottam én ezt különböző

szituációkban. Javarészt baloldali és liberális emberek szájából. De mit is jelent ez, hogy „ők is emberek”? Legtöbbet olyan vitákban vagy ténymegállapításokban halljuk ahol ellenvéleményt kell megfogalmazniuk egy vélt vagy valós diszkrimináció kapcsán. Ez egy érv ekkor. Kérdezem viszont, ez egy érv? Az, hogy emberek? Szerintem ez egy profán ténymegállapítás és semmi több. Csak az egyszerű tömegember, aki önálló gondolatok híján van, szeret előre legyártott sablonokat  böfögni, nekik remek szófordulatuk.  Azonban ha értelmezni próbáljuk egy katasztrofális blődség, amiért pedig fel is háborít, hogy nem kevesebb fogalmat bagatellizál, mint az emberséget.

Gondoljunk bele, mi történik, amikor egy antiszemitát megtalálnak ezzel az érvel, hogy „a zsidók is emberek”? Kapát, kaszát eldob az alanyunk és magába roskad, hogy világnézete összeomlott? Nem valószínű, mert nem rúg ki semmit alóla. Az antiszemita nem azért érez ellenszenvet a zsidóság iránt, mert nem tekinti emberi fajhoz tartozónak. Akárhogy néztem a nemzetiszocializmus semelyik irányzata nem foglalja magában a zsidóság, cigányság és más rasszok emberi mivoltának tagadását. Alacsonyabb rendű népekről beszél ez igaz, sőt olyanokról is amelyek léte pusztító jellegű másokéra nézve. De emberi mivoltát nem tagadja, maximum az emberi fajon belül rangsorol. Ez az érv tehát teljesen ostoba nekik. De már akkor is divat lehetett, hiszen az SS adott választ erre a felvetésre, miszerint a „ a zsidó is ember, de a bolha is állat”. Ez tökéletesen kifejezi a felfogásukat és a profán tény közlését- miszerint emberek a zsidók is- teljes haszontalanságát. Véletlen sem védek semmilyen fajelméletet, de logikailag nézve, attól, hogy valakik emberek, még lehetnek rettenetesen károsak. Persze népek és rasszok kollektívan aligha, de ha ott használják a liberálisok, akkor ez egyén szinten is érv? Képzeljük el, amikor XY a soroksári maffia egyik tagja emberölési kísérlet miatt életfogytiglanit kap, majd azt mondjuk a bírónak:  ő is ember. Mi történik? Semmi, mert egy fajhoz való biológiai tartozás nem egy érv vagy ellenérv semmire.

Rájöttem még valamire. Ha a balosok/liberálisok azt is hiszik, hogy a rasszizmus, antiszemitizmus, homofóbia stb. alapideológiája az, hogy megkérdőjelezik valaki emberi mivoltát, akkor nagy ellentmondásba kerülnek magukkal. Tudni illik a lengyel parlament új abortusztervezete nagy vitát kavart az elmúlt időben. A bal-liberálisok pedig mindig is az abortusz pártján álltak és állnak. Az abortusz pedig nem szól másról, mint, hogy eldöntjük, az embrió ember-e vagy sem? Mikortól ember valaki? Emberek egy csoportja,- ha tudósok hanem-, de eldöntik, hogy ki ember? Ha egy héttel kevesebbet szabnak meg határidőnek, akkor sokkal kevesebb halott embrió van, hisz több minősül embernek. A liberálisok pedig ezt védik. A liberálisok szerint tehát emberek egy csoportja eldöntheti ki az ember és ki nem? Mi van ha azt mondják a keresztények, nacionalisták stb. ebben a kérdésben, hogy bizony „ők is emberek”. Talán ebben az egy kérdéskörben van súlya ennek a ténynek, de úgy tűnik, a liberálisokat legalább annyira nem érdekli ez, mint Himmlert sem érdekelte mikor neki mondták.

De ki az ember? Mit jelent embernek lenni? Mert ha azt, hogy humanoidok vagyunk, vagyis két lábon járó, szénalapú életformák, akkor tényleg mindenkire rámondhatjuk. Szerintem viszont van ennek egy sokkal lelkibb vonulata. Az ember érez, az ember szeret, az ember alkot, az ember teremt, az ember autonóm véleménnyel rendelkezik. Embernek lenni annyi, mint elhagyni az ösztönöket, meglépni a fizikális szükségleteket és megmagyarázhatatlan szellemi irányultságok mentén élni az életünk. Felülírni, amit az állati, amit az ösztönös diktál. Ez a lélek. Manapság pedig elvan nyomva a tömegben, elvan nyomva, mert nem látjuk jelét. Az emberiség nem érez, nem gondolkodik, nem alkot önálló véleményt, hanem anyagi szükségleteiért küzd, szabadidejében leköti magát, kikapcsol valami illúzió szórakozással, akár egy gép úgy kikapcsol. Vélemény helyett pedig olyan előre gyártott ostoba sablonokat mond, mint ami elindította ezt a cikket is. A kérdés most már nem csak az embrió esetében kell feltennünk, nem a zsidók, a négerek, a homoszexuálisok és megannyi aspektusában kell a társadalomban, hanem elsősorban magunknak? Teljesítjük-e amit e szó valójában, nem biológiai tekintetben jelent, valódi nemes többletét? Emberek vagyunk még? Ahogy Ady mondja „ ember az embertelenségben”. Nagy érdem ha valaki elmondhatja magáról ezt, s még nagyobb ha talál olyanokat akikre ebben a mély értelemben mondhatja biztosan, komor és sötét világunk, degradált mindennapjaiban, szinte hirtelen örömmel: Ők is emberek! 

Horváth Martin

Horváth Martin- Fiatalság bolondság

Sokan szidják a mai fiatalokat. Sokszor okkal. Főleg az idősebb korosztály tagjaitól hallhatjuk az
„ezek a mai fiatalok” mantrát. Azonban azt figyeltem meg, hogy már nem csak a 60-50-40-es korosztály zsörtölődése és meg nem értettsége ez a fiatalság magatartása miatt, hanem már a fiatalok is szidják a fiatalokat. Az X-generáció az Y-generációt és az Y-generáció most a Z-t. És persze a saját maguk generációjának többségét is. Amiből természetesen a hangadó saját maga- és az éppen ott levő baráti kör, hallgatóság- kivételt képez éppen. Ne kerülgessük a forró kását, a fiatalságon van mit kritizálni, ezt tény. A kérdés sokkal inkább az, hogy mit? Valamint mennyire jogosak, azok a hangok, amik a mai fiatalokat minden téren a lehető legrosszabbként definiálják?

A mai fiatalságról- mint, hogy magam is részese vagyok- rengeteg tapasztalatot mondhatunk. Elmondhatjuk, hogy a fiatalok erkölcse laza, moralitásuk ingoványos, kapcsolataik beszűkültek és a virtuális világ korlátai közé szorulnak. A szexualitás túlértékelése és deviáns formáiban való elveszés jellemzi őket. Nihilizmus, alkohol és egyéb tudatmódosítók. Céltalanság vagy túlzott karrierizmus és önző egzisztencializmus. Az önmagáért való létezés. A létezés pillanatnyi látható, kézzelfogható örömeinek hajszolása. Hedonizmus.
Ezek alighanem elmondhatóak a rendszerváltás utáni fiatalok túlnyomó többségére. A kérdés, hogy tényleg csak a ’90-es évektől számíthatjuk, hogy ifjoncaink ilyen „elkanászodottak”? A véleményem szerint alapvetően nem. Bármely égtáj, bármely kor is legyen a fiatalok mindig is próbálgatják a szárnyaikat, feszegetik a határokat. Megismerik önmagukat, megismerik az életet. Megismerik a testüket, a szexualitást. Annak könnyed élvezetét. Mindig és mindenhol a határokat feszegetik. Az alapvető princípiumokat, értékeket, irányokat, szabályokat kérdőjelezik meg. Megkérdőjelezik, mert számukra új, nekik ez még friss. Megakarják érteni, és a megértés első pontja a kérdés. Megkérdőjelezés.  Ez évezredek óta a fiataloknak nem tulajdonsága, sajátossága, hanem a kötelessége. A fiatalság feladata az élet alapvetéseinek megismerése, új szempontból való reflektálása és ha kell kitágítása, felülírása. Fiatalnak lenni hihetetlenül nemes dolog az életünk során. A megismerés és a kritika észrevétele ez a kor, mely után a saját magunk által kiszült eredmények mentén építkezhetünk, idős korunkban pedig bölcs tapasztalatokkal ezeket átadhatjuk az új nemzedékeknek, hogy legyen mit megismerni, megkérdőjelezni és még jobbá csiszolni új szempontjaikból.

Nem védem a hedonista, züllött többséget azonban. A testiség túlértékelése folyik, önmaguk degradációja. Spiritualitás híján a kizárólag anyagi örömökre és javakra való fókuszálás. Azt viszont látnunk kell, hogy a körülmények tolják keserves irányba ezt a generációt. Egyrészt a világ felgyorsult, a világ a technológiai fejlődés által korábban elképzelhetetlen módon kitágult. Az internet segítségével pillanatok alatt olyan információkhoz, tartalmakhoz és emberekhez jutunk, amiről régen álmodni sem mertek és el sem tudták képzelni.  Ennek az éremnek is két oldala van. De tény, hogy a kitágult világban annyi inger éri a fiatalokat, amit korábbi nemzedékeket soha. Mint pedig a feladata és ösztönös cselekvése a megkérdőjelezés és a korlátok feszegetése és átértékelése, manapság ez a korlát nagyon messze van. Nagyon messze kell menni, hogy elérjük a jelenlegi világ határát. Nagyon tág az erkölcs, nagyon tágak az elvek. Óhatatlanul beteges dolgokba, devianciákba futnak a mai gyerekek és kamaszok a világ megismerése és ösztönös tágítása közben.
A másik ok pedig, hogy a világerők a háttérben szándékosan terelik őket a hagyományos értékszemlélet ellen. A nemzetközi háttércsoportok évszázados mesterkedése mely a nemzetiség, tradicionális vallásosság, kultúra és minden organikus identitás ellen munkálkodik, úgy minden kor következő generációját is ez ellen kívánja hangolni és ezen is munkálkodik. Iszonyatos propaganda zúdul a fejlődésben lévő, értékrendszerét még csak kialakító, roppant befogadó gyermekre és kamaszra. Olyan materialista, kozmopolita, internacionalista, multikulturális fertő özönlik nap mint, nap a TV képernyőn, az internet fősodratában, filmekben, sorozatokban és zenében, az egész popkultúrában, divatban erre a generációra ami rettenetes erő a befolyásolásukra.

Minden korszak és ideológia arra törekedett, hogy a befogadó, formálható ifjúságot a maga igája alá vonja. Elég a Hitlerjugendre, vagy a KISZ-re gondolni. Nincs ez másképp a materialista liberálfasizmussal sem. A különbség, hogy utóbbi minden eddiginél hatékonyabban teszi. Az idősebb korosztály pedig acsarkodás és megvetés helyett jobb ha több megértést tanúsít egy ilyen szellemi teher alatt felnövő generációval szemben.  Persze rájöhetünk, hogy az idősebb generáció nagy többsége szintén nem kivétel a szellemi propaganda hatása alól. Legtöbbet a kádárizmus agymosásának proletárjaival találkozhatunk a mai világ kritikusai köréből, akiknek kritikája annyit ér, mint halottnak a csók. A jelenlegi világ moráltalansága és pitiáner, önző, lagymatag közömbössége egyenes ági leszármazottja Kádár elvtárs lagymatag, susmus rendszerének. A másik véglet a konzervatív háborgó.

A konzervatív háborgó kritikái jogosak. Jogos a szex, drogok, túlzó és önös individualizmus és hedonizmus mételyében tocsogó nemzedékről. De azon a lényegen nem változtat, hogy míg a kritika célpontjában álló mai nemzedék zöme azért liberális, materialista és anyagelvű, mert az őt körülvevő rendszer erre kényszerítette és terelte ebbe az irányba, addig az ő konzervatív értékrendje is családi körülmények és ráhatások eredménye. Valójában a régi korok konzervatív értékű emberei ugyanannyira őszintétlenül hazafiasak és keresztények, mint a mai kor liberálisai. Kényszer és körülmények ráhatása miatt. Nem szabad akarata, nem szabad beismerésének és döntőképességének eredménye az értékrendje. Így amikor a ligetben „trombitázó”, borosüvegek között ülő fiatalok a templomba járó, Orbán szavazó nénikkel vitázik, valójában nem értékrendek ütköznek meg, hanem bábok. Két értékrendet helyesnek vélő propagandisták bábjai. Mi pedig azt hiszem kijelenthetjük, hogy nem szeretnénk bábokat. Nem liberális bábokat nem szeretnénk. Nacionalista, konzervatív bábokat sem szeretnénk. Úgy általában bábokat nem szeretnénk látni.

Manapság a radikális jobboldali ifjúsági mozgalmakban fel-fel bukkannak szép számmal ismét a bábok. Összecsapásokat tesznek több fronton a modernizmus, kozmopolita bábjaival. A színjáték megy tovább, új korosztályokon át. De azt kijelenthetjük, hogy soha még a történelemben nem jelentett annyi előnyt a hátrány, mint ma. Gondolok itt például az internetre. Az internet a fiatalok egészséges identitásának és irányelveinek első számú sárba tiprója. De lehet egyben a megismerésük eddig soha nem ismert mértékekkel bíró kulcsa is. A mai tágra nyílt világ olyan gigantikus lehetőségeket ad, hogy a fiatalság meglelje önmagát, megismerjen másokat, és elhelyezze magát egy minden eddiginél nagyobb és reálisabb koordináta-rendszerben amire előző nemzetékeknek nem volt lehetősége. Ez a hatalmas lehetőség még a hedonizmus ordító propaganda szócsövein is átszűrődik óhatatlanul. Mert soha nem láttam idősebb korosztályban olyan megértést és olyan arányban, mint a mi züllött ’90-es években/után született generációnkban. Mérhetetlen széles ismeret és megértés munkál bennük. Jobban ismerik a világot és több nézőpontból, több problémát is, mint más korosztályok. Ebből adódóan hatalmas önismeret és mérhetetlenül munkálkodó lelkület birtokában vannak. Ezt a materialista propaganda ugyan folyton folyvást ostromolja és ennek iszonytató terhe, nem kevésben járul hozzá még reménytelenebb, örömillúziókba és önön lényük fényének hedonista lefojtásába.  Ez a generáció és az eljövendők állnak egyáltalán olyan esélyek előtt, hogy nyitott szívükkel és hatalmas megértésükkel tényleg saját maguk leljék meg a konzervatív értékekben rejlő örömöt. Saját maguk jussanak el a hazaszeretet, nemzeti identitás, a hit és hagyományos értékek megbecsülésére. Konzervatív értékekre, a konzervatív beszűkült hozzáállás nélkül. Bár a mai fiatalság helyzete mindennél nehezebb is, mindennél nagyobb reményekkel is kecsegtet. Ha pedig csak kicsiny része is él ezzel a lehetőséggel, ami a valódi értékek megértése és vallása felé vezeti őket, már több lesz, mint bármely korban, ahol ezeket tették törvénnyé és a propaganda erőltetett főelvévé. A kép a generációnkról rettentő szomorú, de soha nem látott, ugyanilyen rettentő hatalmas lehetőségek is munkálnak benne. Itt az ideje kihasználni, mert előttünk a jövő, és a jövő olyan lesz, amilyenné mi, fiatalok tesszük. 

Horváth Martin

Szabó Kornél- A súly könnye

A természetes gondolkodás sajátossága a megújulás. Ahogy szellemi tavasszal elkezdődik a virágzás, úgy indulnak útnak az ötletek, amik a nyárral érnek meg, válnak tervekké, az ősz beköszöntével pedig olyan gyümölcsökként szedhetőek le, amik táplálékként szolgálnak a tél során. Egy évben persze több szellemi év is lehet, több tavasszal és több téllel.

Minden szellemi tél során feléljük a tartalékainkat. Ahogy eljön a tavasz, életben való előrehaladásunk motivációja csökken, hiszen nincsen miből táplálkoznunk. Ráadásul teherként tornyosul ránk az előttünk lévő ötletek tervbe szervezése is. 

Mégis mi ad erőt ahhoz, hogy ezeket elviseljük, sőt eredménnyel érjünk a végére?

A remény, hogy újra motiválódunk, a hit, hogy sikerül, és a vágy a nyár után.

Kissé megfoghatatlanok. Úgy kell hitelt adnunk ezeknek, hogy nincsen biztosíték a sikerre. Megelőlegezett bizalommal kell fordulnunk a beláthatatlan jövőbe, bármilyen kis dologról is szóljon a szellemi tavaszunk. Aki eredendően hisz egy felsőbb hatalomban, ami igazgatja az útját, neki nem olyan ismeretlen ez a terep, hiszen a jövő bizonytalanságára az istenhit választ ad.

Aki pedig hit nélkül él, ő kapaszkodhat abba, hogy „eddig is elmúlt ez az időszak, most is el fog”, vagy egyszerűen csak végigszenvedi, amit végig kell, várva a csodára (valamilyen nagyobb erejű külső hatásra) ami kimenti belőle. 

Érdemes megjegyezni, hogy az első variációnál, ha a reményünket pusztán a dolgok ismétlődésébe vetjük, az nem feltétlenül a helyes nyugtatási mechanizmus. 

Hatalmasat lehet koppanni, ha nem úgy történik, ahogy - eddig -. 

Amikor csalódunk a remélt kifejletben akkor a szellemi nyár helyett újabb tél következik, ami könnyen látható, hogy milyen következményekkel jár.

Nincs miből táplálkozni, csak azok a gyümölcsök állnak rendelkezésünkre, amiket valamiért nem fogyasztottunk el, rohadnak, férgesek, vagy eleve meg sem értek. Máshonnan kell hát energiát szereznünk ahhoz, hogy életben tartsuk a lelkünket. Az ilyen embert szokták energiavámpírnak titulálni. Saját ötleteink és motivációnk híján másokat fosztogatunk. És mivel nem termelünk, ezért nem lesz ősz sem, amikor arathatnánk. És amíg a fejünkben tombol a tél, odakint szépen süt a nap. Olyan helyzet, ami segítségre szorul. Amíg lopjuk, és nem kapjuk a táplálékot, addig nem szűnik meg a tél. Mert a reményében csalódott ember nem hiszi el, hogy vége lehet a télnek. Ám ha valaki garantálja neki, hogy ott lesz, amíg véget nem ér, akkor bízva léphet át a tavaszba.

De miért ne történne úgy, ahogy eddig? Vannak tényezők, amikkel egyszerűen képtelenek vagyunk számolni és ezek azok, amik módosítják a remélt eredményt. Ezért fontos, hogy ne bízzuk el magunkat a jövő történéseivel kapcsolatban. Egyszerűen csak bízzunk a nyár eljövetelében.

A megújuláshoz hozzátartozik negatív mélység is, amelyet önmagunk feletti ítélethozatalnak is nevezhetünk. Szembenézni a hibáinkkal, amik meggátolnak a továbblépésben, az ihlet újra fellelésében. Ez egy nehéz szakasz, de akarattal és a kellő belső feszültség elérésével könnyen átléphető és teljesíthető. Okos dolog, ha ezt választjuk, ahelyett, hogy másokra tologatjuk a felelősséget. Mindenkinek egyéni feladata önmaga megváltoztatása. Senkinek sem tisztje megváltoztatni a másikat, de segíteni neki benne, ha úgy kívánja, az igen. 

A természetes gondolkodás sajátossága a megújulás. Következésképp, ha a gondolkodás nem természetes, akkor hiányzik belőle a megújulás. Megújulás nélkül pedig nincsenek évszakok. Nincsen napsütés, csendes tavaszi eső, lombhullás vagy hóesés. Nincsen öröm, szomorúság, kedv, lehangoltság, vigasztalás, és megértés. Csak üres létezés. A stagnálásba, változatlanságba beleőrülnek az élőlények. Agresszió, ellenkezés, düh, tagadás, és kitaszítottság jellemzi ezt a természetellenes állapotot.

Ezért írom és mondom is azt, hogy fontos cipelnünk a terheinket, hordoznunk a keresztünket. Mindenki elég erős ahhoz, hogy elbírja a saját terheit, ha támogatják, amikor elgyengül.   

Ebben áll a nehézségek öröme. Ha elesünk, lesz aki felsegít.

Szomjazzuk az igazi életet, de vajon meg tudjuk mondani, hogy milyen az?

Szabó Kornél

Sárkány Zsombor- Új ipari forradalom

A tavalyi év végén és idén is, többször megerősítést nyert a tényállás miszerint beléptünk az új, immár negyedik ipari forradalom korába. A gőzgépek elterjedése a petrol-kémiai forradalom és a villamosítás után, most elérkezett az internetben pontosabban a digitális összeköttetésben és az automatizálásban rejlő potenciák kiaknázása. Ugyan internet és a robotok korábban is jelen voltak, azonban a bennük rejlő lehetőség most ért el egy olyan kritikus tömeget, ami radikális változásokat indít meg. 

A széles sávú és mobil kapcsolat elterjedése, elsősorban nem a gyártásban, hanem a kereskedelmi tevékenységekben növeli a hatékonyságot és írja át a verseny szabályait,ezzel olyan szereplők előtt nyitva meg lehetőségeket, akik eddig nemigen tudtak érvényesülni. A logisztikai szervezés, eladás, hirdetés, egyszerűsödése és költségeinek radikális zuhanása, kiüti a nagy cégek kezéből a monopóliumot és utat nyit a kisebb helyi vállalkozások előtt. 

A robotika fejlődése pedig, az első ipari forradalomhoz hasonlóan, emberi munkát vált ki. Ez, a monoton és kreativitást nem igénylő feladatokra különösen igaz. A rakodás, az összeszerelés vagy akár az építőipari tevékenységek nagy része automatizálható az eddiginél jóval nagyobb hatékonysággal. A technológia során az ember szerepe tehát megint csak drasztikusan lecsökken és a kreatív nem automatizálható feladatokra tevődik át. Hasonlatosan a tizennyolcadik-tizenkilencedik századhoz, ez ismét társadalmi átrendeződést és ezzel járó feszültségeket fog eredményezni. Véleményem szerint a problémára, annak okozója, az új ipari-gazdasági forradalom, rögtön tud is válaszolni. 

Az állásukat elveszítő munkások és szakemberek az óriáscégeket kiváltva, kisebb helyi vállalkozásba tömörülhetnének, amit éppen a forradalom, elsősorban gazdasági és kereskedelmi vívmányai tennének lehetővé számukra, így előre mozdítva a munkaerő felszabadulás ügyén kívül, sok más társadalmi és környezeti célt is. Az ipar mai termelő egységeinek, az óriás vállalatoknak a felaprózódását, tehát a mindenki számára könnyen elérhető üzleti lehetőségek, és az automatizálásból következő drága telepítésű, de olcsón fenntartható technológiák fogják okozni. 

A rugalmatlan elit, persze már most is próbál minden eszközzel ennek, a számára meglehetősen kellemetlen változásnak elébe menni. A jelenlegi világpolitika nagyban a globalizált gazdaságra épül, a politikai megoldások gyakran születnek gazdasági nyomásgyakorlás által. Ezért fontos számukra az állapotok konzerválása , különben eszköztelenekké válnának. Azonban nem lehet sokáig lenyomva tartani a fazék fedelét, és a változások szűkség szerű bekövetkezése ezúttal reménnyel tölt el, és optimizmusra ad okot mindnyájunk számára.

Sárkány Zsombor

Hegyi István- Viszonyítás

Először is tisztázzuk, mit takar ez a fogalom. Mit jelent az, hogy viszonyítani? Azt jelenti, hogy valamit, valami máshoz mérünk, vagyis viszonyítunk. Ezáltal függést hozunk létre 2 létező valami között. A viszonyított függ. Például azt megállapítani, hogy egy ember okos vagy buta, az viszonyítás kérdés. Önmagában ezt nem lehetne megállapítani, függ a környezetétől és függ attól is, hogy milyen szakterületről vizsgáljuk, mert valaki lehet okos a matematikában, de lehet buta történelemből.

Viszonyítási pontok alapján éljük az életünket. Az embereknek a karakterét, jellemét viszonyítási pontok határozzák meg. Viszonyítási pontok alapján épülnek ki közösségek, alakulnak nemzetek, társadalmak. A társadalmakat viszonyítási pontok tartják egyben és összeomlik, ha ezek kivesznek, vagy különböző viszonyítási pontok alakulnak ki, amelyek csak közösségekben működhetnek. Tehát a társadalmak, nemzetek mind függnek valamitől. Az emberek által meghatározott közös értékektől. Egy közösségnek a hasonló gondolkodásmód a viszonyítási pontja, a társadalmaknak a társadalmi normák, a nemzeteknek a tradíciók, ősi értékek, rendszabályok.

Az egyénnek pedig viszonyítási pontok határozzák meg a jellemét, életvitelét, mivel a gondolkodásmódját viszonyítja valami ideológiához, valláshoz, igazsághoz, normához, erkölcsi értékhez stb… Például egy vallásos ember ahhoz a valláshoz igazítja a gondolkodását, amelyikben hisz, amely, ezáltal meghatározza majd az életvitelét, jellemét, szellemiségét. Egy becsületes ember az erkölcsi értékekhez viszonyít.

A művészetben is találhatóak viszonyítási pontok. Ilyen például a minőség, vagyis a dolgok lényegét meghatározó tulajdonságok összessége a filozófia szerint. A minőséget pedig sok tényező határozza meg. A művésznek mekkora munkássága van a műben, mennyire dolgozta ki részletesen azt vagy, milyen értékeket akar átadni vele, mennyire sikerült kifejezni valódi lényét a műben, az alkotásával a lélek milyen mélységeibe képes behatolni. Viszonyítunk akkor is, mikor megállapítjuk, hogy egy személy bűnös-e vagy ártatlan, jó vagy rossz ember, becsületes vagy becstelen. Ha viszonyítunk valamihez, akkor tehát közösségeket alapíthatunk, társadalmakat építhetünk fel. Viszonyítási pontok alapján tehát rendet tudunk alkotni. A rend pedig lételeme az emberiség fenn maradásának és egészséges működésének.

Mi történik viszont akkor, ha a viszonyítási pontok elvesznek. Terjednek a világban olyan nézetek, főleg spirituális és okkult körökben, ahol is a következő történik.

Ezek lényegében azt hirdetik, hogy totálisan engedjük el magunkat korlátok nélkül. A viszonyítási pontok pedig korlátokat állítanak ezeknek az ábránd szabadsága elé.

Ezen nézetek egyes tanításai szerint nem lehet megállapítani bizonyos dolgokat, mint például:

Nincsen minőség, tehát nem tudjuk meghatározni egy mű értékét, ez pedig romlást idéz elő.

Ezen nézetek szerint élő emberek szerint egy alkotás, legyen az egy dal, festmény, szobor, nem lehet jó vagy rossz, mert ki miképpen ítéli azt meg, tehát a legpocsékabb alkotás is lehet jó, ha azt egy ember úgy ítéli meg. Nincsen nemzetiség, mert nincsenek közös értékek, egyetemes igazságok, tradíciók, mivel nem lehet azt megállapítani, hiszen kinek mit jelent. Mivel hogyan is lehetne megállapítani egyetemes abszolút igazságokat, hiszen minden embernek saját igazsága van. A szabályok pedig csak gátolják az ember szabadságát. Nem lehet megállapítani mi a jó és mi a rossz, mert nincsenek erkölcsi értékek, amihez viszonyíthatunk. Azt állítják, hogy mindenki maga határozza meg a jó és rossz fogalmát, tehát nem lehetne megállapítani, hogy egy gyilkos bűnt követett-e el vagy sem vagy, hogy valaki becsületes vagy becstelen, önző, vagy önzetlen és így tovább. A matematikában is nagy lenne a felbolydulás, hiszen a 2+2 is lehetne 5, ha mi azt állapítjuk meg, mit sem törődve a kőbe vésett matematikai törvényszerűségekkel, mivel ezt is csak az ember határozta meg. Az abc a betűje is lehetne b, mert ki mondja meg azt, hogy az a betűt jelent. Viszonyítási pontok nélkül az egyén is csak egy üres massza jellem nélkül. Sokkal mélyebb szinten, ezeket a tanokat követve már ellenétek sincsenek, mert minden egy.

Mindközül mégis a legveszélyesebb a nihilizmus, amely tagad mindenféle szabályt, társadalmi értékeket, normákat, minden elvet, erkölcsi követelményt, törvényt, tehát bármiféle szellemi szilárd viszonyítási pont ezzel szemben esélytelen. Ezen nézet mellett pedig egészséges élet nem létezhet. Az élet értelmetlenné, céltalanná válik. Gondoljunk csak bele, mi lenne, ha egy sport meccsen nem lennének szabályok. Tisztességes játék helyett egymást tépnék az ellenfelek és kitörne a pályán a zűrzavar.

Bizonyos szinten van igazság abban, amiket ezek a nézetek hirdetnek, emberi szinten mérve mégis veszélyesek. Habár csak az ember határozza meg ezeket a dolgokat, de az élet elengedhetetlen kellékei. Ha az emberi szellem nem kapaszkodik meg egy szilárd viszonyítási alapban, akkor az elveszik a nagy káoszban.  Az ember a szabadság ábrándját hajszolva egyre csak távolodik és távolodik a közös szellemi nevezőktől egyenesen a végtelen ürességbe. Az emberi szellem így elpusztul. Nem marad utána, csak végtelen űr és sötétség.

A hatalom ezeket a viszonyítási pontokat töretlenül pusztítja az emberek fejében, ezeket a nézeteket hirdetve különböző csomagolásban eladva, előidézve ezzel a káoszt és zűrzavart, mert bizony kőbe vésett viszonyítási alapok nélkül ezt idézzük elő. A hatalom rombolja a közösségeket az egyén elpusztításával, az összetartó elvek és szellemi erők tagadásával. A közösségnek a nevében is benne van a jelentése: köz-ősség, tehát közös pontok alapján működik csak.

Az emberi faj sokszínű, tehát ahhoz, hogy káosz helyett rend és harmónia legyen a földön, a különböző viszonyítási alapokkal rendelkező embereknek külön közösségeket kellene alkotniuk. Ehelyett a hatalom rendületlenül pusztítja a nemzeteket, közösségeket, ránk erőltetve Európában a multikulturalizmust, amelyben egyetlen egy halmazzá akarja gyúrni a különböző identitású társadalmakat. Különböző nézetekkel rendelkező embereket pedig nem lehet egy nagy masszává gyúrni, csak akkor, ha mindegyik ember ugyanolyan lenne, ugyanazt gondolná, ugyanazt látná, ugyanazt vallaná. Ehhez pedig az emberiség sokszínűségét tipornánk el a szellemiséggel egyetemben.

A nagy kérdés tehát az, hogy mihez viszonyítsunk, hogy a Földön végre rend és harmónia legyen, ne pedig káosz és zűrzavar. Ebben a kérdésben nehéz megállapodni és ez ad támpontot a káosznak. Őseink megalkottak bizonyos viszonyítási pontokat, amelyek évezredeken át bizonyították, hogy megállják a helyüket szilárd alapként és azt, hogy mi történik akkor, ha ezeket figyelmen kívül hagyjuk.

Minden ember másban látja meg a viszonyítási pontot, a közösségek pedig egymást marják, hogy ráerőltessék a saját gondolkodásmódjukat a másikra. A helyes út az lenne, ha minden ember ahhoz a közösséghez csatlakozna, ahova be tud illeszkedni és ezek a közösségek tiszteletben tudnák tartani egymást. Mindenkinek meglenne a maga élettere. Ekkor béke és rend honolna a Földön, sokszínűséggel és harmóniával karöltve.

Hegyi István

Horváth Martin- A jólét ára

Sokszor panaszkodunk manapság anyagi helyzetünkre, az ország gazdasági teljesítményére, igényeinkre, vágyainkra, bérünkre. Hiányolunk a többet és a jobbat ezekből. Elégedetlenség van a szívünkben, mert azt látjuk, hogy tőlünk nyugatabbra ezekből többet adnak. Nagyobb a jólét, hétköznapi szóhasználattal élve. Politikai kérdésekben, családalapításban, munkavállalásban is döntő szempontunk lett a jólét mértéke, és annak a jólétnek a meglelése. Ezért kivándorlunk oda ahol felvéljük fedezni, olyan szakmát tanulunk amit ezeken a helyeken kamatoztathatunk stb. Azonban ez a lehető legrosszabb ami motiválhat minket.

Bizonyos gondolkodók megkülönböztetnek férfi és női értékeket az életben. Olyan életfelfogásokat és a világban lévő kihívásokhoz való hozzáállásokat, amiket besorolnak a férfi és a női lelkület sajátosságának. Hogy jön ez a jóléthez? Ezeket a szemléleteket az állam, közösség, politikai hatalom működésére is kilehet vetíteni. Tehát adott esetben egy állam eredendően férfi értékek szerint működik. Ez az antik világra, a középkorra jellemző volt. Ahogy a nomád népek, fejedelemségekre is. Magyarán ezek az emberi szerveződések fő céljukat a spiritualitásban, a magasabb hatalom meglelésében, az ezzel járó igazság szerinti való életben és annak kihívásaiban, küzdelmeiben látták. Céljuk valami magasabb rendű igazság szolgálata volt, mely túlmutatott önön lényükön és személyes boldogulásukon. Ezt lehetett rosszul és jól is csinálni és a történelem mindkettőre szolgáltatott példát.

Ellenben a felvilágosodás utáni társadalom alapvetően női princípiumok szerint működik. Elsődleges szempontja az államnak az anyagi biztonság, kényelem megadása és szükségleteink kielégítése. Ez a fogyasztói társadalom. Ez a kényelmes hozzáállás jól jön ha a gyerekek fáradtan hazajönnek a játékból, sportolásból és jót esznek édesanyjuk főztjéből. De ha életünk fő vezérfonala, hogy ebben a meleg kényelmes légkörben legyünk az gyökeres felfordítása az élet alapvető értelmének. A világ első számú és túlértékelt szegmense a gazdaság. A gazdaság túlon- túl van értékelve. Nem első és nem is másodrangúnak kéne lennie az életben. Az ember legfontosabb feladata megtalálni a helyes szellemiséget, egy általa objektív igazságnak vélt örök értéket, ami szerint egyáltalán folytatja az életét és képes az élet mindennapi, apró-cseprő dolgai között navigálni. Elhelyezi magát egy koordináta rendszerben és egy világnézeti recept alapján reagál az őt érő külső hatásokra. Enélkül az ember csak tengődik és sodródik tehetetlenül a világban ide-oda. 

Másodsorban és az első legfontosabb feladat bevégeztével képes meglelni a lelki boldogságát és békéjét. Szintén az első helyes szellemiség megleléséből fakadóan tudja és kell kialakítani a közegét, a hozzáállását a körülötte lévőkhöz. A lelki dolgokat helyre rakni, hogy képes legyen betartani és szolgálni azt a szellemiséget, amit helyesnek vél. Ezután következhet az anyagi szükséglet, ami ebben a világban biztosítja az életben maradásunkat.

Mert az anyag nem több mint keret. Keret, amiben élni kényszerülünk. A gazdaság, a jólét, a fizikai szükségleteink csupán minimális alapot képeznek arra, hogy ebben a fizikális világban létezzünk és képesek legyünk kiteljesíteni azt a szellemiséget és lelkületet, amit megleltünk magunknak. Ezzel szemben a modern ember a feje tetejére állítja az egészet. Eredendően a pénz, az evilági javak és kellélek arra szolgálnak, hogy legyen alapunk, amin elindulunk és küzdünk, harcolunk egy célért, egy nemesebb, rajtunk túlmutató érdekért. Most pedig az emberek azért küzdenek és harcolnak, hogy legyen pénzük, anyagi javaik és kellékeik. És ezek az anyagi javak a céljaik is az életükben. Miközben ezek állnak a fontossági hierarchia legalján. Legjobban a Dalai láma fogta meg a lényegét ennek mikor is azt mondja az emberről „… feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen, aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott jövőjével kapcsolatban, elfelejti élvezni a jelent, az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él mintha sohasem halna meg és aztán úgy hal meg, soha nem is élt igazán”

A kényelem megöli a lelket. Fordított arányosság figyelhető meg a gazdasági jólétben élő társadalmaknál a szellemiség, spiritualitás és az erkölcs tekintetében. Nyugat-Európa és kifejezetten Németország vagy a Skandináv országok,- amiket kifejezetten jóléti államoknak is neveznek- morálja, és világnézeti iránytűi valahol elkallódtak. Miközben a jólétben fürdenek, gazdaságuk szárnyal, egyre több teret engednek szexuális, politikai, ideológiai devianciáknak. Az egyetemes emberi értékeket sorra kérdőjelezik meg. És már nem is kérdőjelezik, konkrétan ellene lépnek fel és tiporják a sárba. Ahol semleges neművé nyilváníthatod a gyereked, és az állatokkal való szexualitás legalizálásáért, testvér házasságért és nekrofília legalizálásért indulnak mozgalmak. A melegházasság, prostitúció és a droglegalizáció már nem elég. Nemzetiségük jelentéktelen és felesleges momentumként van számon tartva, ahogy mindennemű hit, spiritualitás is. Áll a klasszikus és bölcs magyar mondás a helyzetre: „ jó dolgában nem tudja mit csináljon”. Mert az emberi jellem alapvetően problémák megoldására, kihívások leküzdésére van kódolva. Kényelemben, nyugalomban, dőzsölésben meghal a lélek. Meghal az ember. Fékevesztetten rohan is a Nyugat az öngyilkosság felé. Miközben a szomszéd fűje mindig zöldebb elv alapján, a németek, britek Ausztráliába és az USA-ba mennek jobb lét reményében. Mindenkinek relatív a jólét. A mi Kelet-Európánk egy ázsiainak és Közel-Keletinek,afrikainak maga a Kánaán.

Pál apostol a Galatákhoz írt levelének 5. fejezetében így beszél:

„  Újra mondom, a Lélek szerint járjatok és akkor a test kívánságát nem teljesítitek. Mert a testi vágy a Lélek ellen törekedik, a Lélek pedig a test ellen; mert ezek egymással ellenkeznek, hogy ne azt cselekedjétek amit akartok”

A világ a sötét végkifejlete felé haladva melyet hol Antikrisztusnak, hol a hindu filozófiában Kali-yuga néven emlegetnek, közeledik. Úgy közeledik az emberiség szellemi, lelki hanyatlása is és győzedelmeskedik a mulandó anyag felettük. Az újkori népvándorlás Európában talán mindennél jobban mutatott rá erre, hogy a fejlettnek, jólétinek mondott nyugati államok mintha nem lennének maguknál, mintha nem látnák a nyilvánvalót és menetelnek a vesztükbe, közbe a mi térségünket ócsárolva, mert az épeszűségnek még morzsáit felmutatja ez a régió. Ezért ne nagyon csüggedjünk és ne mindig az anyagi javak szemszögéből nézzük a helyzetünket. Sokkal rosszabb gazdasági körülmények vannak a világon, mint kicsiny hazánkban, de nem is annyira jó, mint tőlünk nyugatabbra a vakok és süketek dőzsölése. Ilyen mód hálával tartozunk a sok évtizednyi, századnyi szenvedéseknek, amik megedzették a magyar népet( és Közép-Kelet Európát) , mert bár nem habzsoljuk az élvezeteket két kézzel, mint tőlünk nyugatabbra, de legalább még nem ment el a józan eszünk és a szívünk is a helyén maradt. 

Horváth Martin