S.D.-Keresztény kritika a Tradícionalista iskola felé

Most hogy blogunk kisebb hírnevet szerzett magának a tradicionalista körökben, köszönhetően az általam írt cikkek kapcsolata miatt az iskola szellemiségével és tanaival, ideje foglalkoznunk az irányzat pozitív vonulataival, ugyanakkor temérdek modernségével és hibájával egyaránt, szigorúan keresztény szemszögből.

Úgy tartom jelenleg Magyarországon mindent megvizsgálva a legintellektuálisabb, és helyes szellemiségű működő spirituális iskola a Metafizikai Tradíció képviselői, főképp kiemelvén Baranyi Tibor Imre, Buji Ferenc, és a hihetetlen lexikális tudással rendelkező László Andrást. Általuk az irányzat hihetetlen mennyiségű szellemi tudást őrzött meg, és ad tovább, de ami főképp kiemelendő, egy olyan modernség ellenes szellemiség kialakítói, ami megalapozott, és ritka a mai szellemi posványságban. Olyan erő hordozói, ami hosszú haláltusa után, végleg kihunyt a Katolikus egyházból a II. Vatikáni zsinat után, a többi protestáns egyházból pedig talán még előbb. A kereszténység lealacsonyodott a profánság szintjére, hogy megtartsa követőit, és fennmaradhasson, importálta a neo-protestánst egyházak ellen-Krisztusi, a néger fetisizmusokból közvetlenül levezethető szellemiségét. A kereszténység teológiájában, Isten definícióiban, és elkötelezettségében is a profanitás martalékává vált. A tiszteletteljes alázat, és szentség tiszteletet egyfajta demokratikus, életboldogság vette át. Ennek a szellemiségnek kivételes, és erőteljes elutasítója, és kritizálója a tradicionalista mozgalom, úgy hogy több szálon ő is ehhez a betegséghez kapcsolódik.

Politikai tanításaik sok tekintetben hasznosak, többnyire kiváló szolgálatot tesznek több történelmi esemény baloldaliságának rávilágításában, a háttérerők célzataiban, eszközeiben. Ám sok tekintetben vakok is a régi rend több tökéletlenségére, és egyes fontos változások forradalmi szükségességére a jobboldaliság érvényesítése érdekében, amit ők csak „baloldali elhajlásnak” hívnak. Amíg ők a régi rend restaurációjáért dolgoznak, addig mi, felismerve a régi rend hibáit, ami miatt a forradalom erői sikeresen legyűrték, nem e rend helyreállításában, hanem egy teljesen új, forradalmi, ugyanakkor a tradicionális szellemiség, de főképpen a kereszténység talajában gyökerező politikai ideát képviselünk.

És elérkeztünk ahhoz a bizonyos kritikus ponthoz, ahol a tradícionalizmus minden pozitív szellemisége ellenére szorosan a modernség áldozatává válik, az pedig nem más, mint a pogányság újjáéledése, a kereszténység lealacsonyítása és megtagadása, és a New Age vonulatához köthető vallás feletti gondolkozás. Itt bizonyosodik be, hogy az iskola már gyökereitől kezdve szenved a felvilágosodás után kialakult nyugati szellemtelenség mellékhatásaiként kialakult keletre fordulástól, és a „nagypolgári okkultizmustól”. A felvilágosodás utáni ember, a gyarmatosítás során kibővült vallási spektrumtól megbódulva, az addigi középkori európai gondolkozástól teljesen idegen hinduizmushoz rohant kielégíteni spirituális igényeit.

A kereszténység nem egy vallási megközelítés a sok közül, ami ráadásul „tradíció szegény”, hanem maga a valódi kinyilatkoztatás. Ettől való irtózat, ennek elutasítása, alternatív értelmezése minden tekintetben: modern eretnekség.

A kereszténység láthatóan elválik minden vallástól. Sok közös igazságon osztoznak, de van egy korona, mely csak Krisztust ékesíti, az pedig az alázat. A pogány vallásoknak, így a Metafizikai Tradícionalizmusnak is az értékszemlélete többnyire a hatalom, uralom, fensőbbség, és erő. Ezzel szemben Krisztus útja egyedülállóan az alázat, szerénység, szeretet, békesség. A modern ember nem hisz ezekben az értékekben, mert ezen értékek nem evilágból következnek, sőt, test és hús ellen valóak. Ebből következik, hogy a természethez ragadt ember csak elutasítással tudja fogadni ezt a mentalitást. Ez a természethez ragadt ember pedig szükségszerűen modern. A tradícionalizmus szemléletével élve a kereszténység, hinduizmus, buddhizmus nem egy közös, eredeti, úgynevezett primordiális tradíció maradványai religiózus mázba bújtatva, hanem ez az őshagyomány tulajdonképpen maga a kereszténység, a tradíciók csúcsa, ahogy Hamvas azt megpróbálta tisztázni saját belső harcában a kereszténység és tradícionalizmus között. (Most nem belemenvén az ő gnocisztikus elhajlásaiba.) Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy minden hasonlóság ellenére, Krisztus vallása az egyetlen, melyben Isten nem csak „alászáll”, hanem paradox módon önmaga nagyságát alázza meg, egészen a halál legmélyéig. Ennél kirívóan az emberi természettel ellentétes cselekedet egy pogány vallásban sem fordul elő, ebből kristálytisztán látható az ige világtól való teljes idegensége. Habár sok vallás jövendölte meg Krisztust, vagy élt alakjával, egyik sem tett ilyen markánsan paradox messiást magáévá. Mithrász az erő, hatalom, gőg, Krisztus az alázat, önfeláldozás, és végtelen szeretet.

A végső probléma pedig az önmegváltás bálványa. A probléma nem magában a szolipszizmusban keresendő, ami a tradicionalista iskola fundamentuma, hiszen teológiailag helyálló, sőt, több is annál, az egyetlen helytálló lételmélet, ami mellőz mindenfajta materialista elhajlást, ha Istenről van szó. De az hogy Isten és az én szellemem voltaképpen egy, nem szükségszerűen vonja maga után, hogy a megváltást, és az Istennel való egyesülést nekem kell kierőszakolnom különböző mágikus tévtanok segítségével. Paradoxonnak tartom, hogy miközben a tradicionalista mozgalom erősen monarchista, és a király tiszteletére, és szolgálatára hív fel, addig mennyire baloldaliak abban a tekintetben, hogy Isten helyett saját maguk kezébe vennék a megváltás jogát. Az alázat hiányzik, a gőg az, ami a legsúlyosabb hiba, főleg a László András és Julius Evola féle irányzatban, de a mozgalom alapja is ez az okkult szemlélet. (René Guénon szabadkőművesként kezdte a „megvalósítást”.)

Látható tehát hogy a tradicionalista irányzat több pozitív szolgálata ellenére, mégis csak egyike a számtalan eretnek irányzat egyikének, ami a modern újpogányságon belül egy intellektuálisabb irányzatot képvisel, de még mindenképpen az ő általuk annyira lenézett New Age vonalába esnek, minden pozitív szellemiség, és hiánypótló lételmélet ellenére.

Végül pedig döntenie kell az iskola minden követőjének, hogy az erő, uralom, gőg hamis útját követi a mágia tévelygésébe, vagy pedig Krisztus keresztjét felvéve, az alázat, béke, megtagadás, és megüresedés útjára lépve Istennek ajánlja magát, hogy kegyelemből elnyerje önvalóságának egészét.

„Az elsőkből lesznek az utolsók, az utolsókból pedig az elsők.”

S.D.

Horváth Martin- Vigyázz chemtrail!

Sokáig érett bennem a téma, és sok vitát kellett végighallgatnom, avagy magamnak is részesének lennie ezekben az összeesküvés-elméletek legjavát illetően. Azok közül is a konteók(konspirációs-teória) legjét illetően, napjaink legdivatosabb konteóját a chemtrail-összeesküvést illetően.

A chemtrail teóriáról talán már mindenki hallott, aki használ internetet, de már volt hír tv-ben, rádióban, maga Sebestyén Balázs is emlegette már, mint elképzelhető dolgot. De lássuk mi az a chemtrail. A chemtrail elmélet arra épül, hogy egyes repülőgépek kondenzcsíkja nem is kondenzcsík, hanem szándékosan permetezett, légkörbe engedett vegyi anyag. Ezt onnan lehet felismerni, hogy a „rendes” kondenzcsíkkal ellentétben nem tűnik el hamar, hanem sokáig megmarad és szétterül az égbolton. Logikai következtetés a konteósoktól, hogy a háttérhatalom így mérgez minket, vagy módosítja az időjárást, vagy mindkettő egyszerre.

Ez az egész napjainkra olyannyira elterjedt, és ezzel együtt engem meg olyannyira nem érdekelt, hogy már zavarni kezdett és utána kellett járnom pro és kontra. Így megpróbáltam a lehető legobjektívebben hozzá állni a témához. A chemtrail elmélet, bár a ’90-es évek végének szülötte, első feljegyzések már az ’50-es évek elejéről származnak, mikor is az emberek először szembesültek a kondenzcsíkkal tömeges mértékben. Valljuk be, őket jobban megértjük, hisz ez újdonság volt. Annál érdekesebb, hogy a ’90-es évek végén miért kapott ennyire szárnyra, és tartja makacsul magát azóta, sőt örvend egyre nagyobb népszerűségnek. A chemtrail hívők jelentős része ezt arra vezeti vissza, hogy előtte nem voltak ilyen hosszan megmaradó, elterülő, sok kondenzcsíkok. Ergo az ezredforduló előtt kezdtek vegyi anyagokat permetezni utasszállítógépekről. Rendben legyen.

A hivatalos és tudományos magyarázat, hogy egy kondenzcsík azért marad néha sokáig , néha pedig nem mert ez összefüggésben van a légnyomással, a hőmérséklettel stb. Mindenki utána tud nézni a racionális levezetésnek. Teljesen korrekt. Na de miért nem volt régen ilyen, teszi fel a kérdést a chemtrail hívő. Nos, a válasz pedig úgy hangzik, hogy nem létezett ennyi repülőjárat és bár keletkeztek ilyenek, olyan csekély sűrűséggel közlekedtek, hogy ez nem volt ennyire feltűnő, mint napjainkban. Azóta pedig még az üzemanyagok összetétele is változott(nem, hivatalosan nem azért, hogy megmérgezzenek, hanem hatékonyság szempontjából), ami teljesen más kicsapódást jelent adott hőmérsékleten és légnyomás közepette a légkörben. Szerintem ezek korrekt magyarázatok, és nem mintha az USA állami szerveinek nagy híve lennék, de eltudom fogadni az érem egyik oldalának, egy teljesen racionális és logikus magyarázatnak. Természetesen a chemtrail hívőket ez nem rázza meg és ők rendíthetetlenek maradnak. Ők tudják, hogy ez hazugság. Mert a hatalom hazudik. Nagyjából a logika ennyi. Részben igaz is, de az érveket nehezen cáfolják. De igyekeznek.

Ott van például, hogy az USA magas beosztású emberei közül többen is felvetették, a levegőben való különböző anyagok permetezését a magas légkörben, hogy a globális felmelegedést lassítsák ezzel. A konteó királyok rögtön ugrottak is ezekre a hírekre és a chemtrail bizonyítékaként emlegették. Persze a globális felmelegedés gátolása csak fedő sztori, valójában mérgezni akarnak minket. A globális felmelegedés maga is csak egy hazugság egy másik népszerű teória szerint, de ezt talán máskor. Egyébként az időjárás módosítása hasonló módszerekkel nem titkolt, megtörtént dolog volt, már a vietnámi háború idején is. A repülőből kiáramló kondenzcsík pedig önmagában is (chemtrail nélkül) igen kártékony dolog, és ha nem is cél, de biztosan módosít a légkör minőségén, összetételén stb. A konteósok másik érvei a „szemtanúk”. Rengeteg cikk, videó kering a neten minden nyelven, amin állítólagos szakértők, pilóták számolnak be róla, hogy a chemtrail valóságos. Nekem az egyetlen problémám ezekkel, hogy „ismeretlen légitársaság egyik pilótája” a megnevezés adott esetben. Hiteles… A másik variáció az, hogy van név, vagy a videóban látható is az ember, sőt a rangja is be van mutatva, ki tudja milyen meteorológus, biológus stb. Csakhogy nekem az ég világon semmi nem tudja bizonyítani, hogy a videón/cikkben szereplő ember tényleg az. A Google találatok, amiket a nevére beütöttem, mind ugyanarra a hivatkozás nélküli videóra/cikkre mutattak, vagy oldalakra ahol idézték az adott cikket/videót, vagy megosztották. Így akár én is oda állhatnék, mint John Adams meteorológus, ugyan annyit érne. A chemtrail bizonyítékok pedig egytől egyig ilyenek.

Rájöttem, hogy a konteósok iszonyatosan szkeptikusak minden hivatalos dologgal. Ezzel nincs is semmi baj, sőt jó. De azzal, ami a hatalom ellen van érv, elmélet, ami a hatalmat gyilkosnak és gonosznak állítja be, ami ugye az ő világképüket erősítené(meg az enyémet is mert alapvetően így gondolom) azzal egyáltalán nem szkeptikusak. Sőt feltétlen elfogadják. El akarják(!) fogadni. Tudjuk józan paraszti ésszel is, hogy a világot egy aljas háttéralkuk szövik át, amiből nekünk semmi jó nem lesz. De ettől még nem lesz igaz minden elmélet, ami ugyanezt az alaptézist állítja. Nem lehet egyszerre igaz, hogy a Hold üreges és űrlények bázisa van benn( David Icke teória) és az, hogy a Föld lapos és valójában csak el akarják velünk hitetni, hogy nem, a Hold pedig amúgy egy korong( Lapos Föld társaság teória). Mindkettő azt veszi alapul, hogy a háttérhatalom átver minket és elakar hitetni olyan dolgokat, amik nem igazak. De a kettő nem lehet egyszerre igaz, hiába lehet közel igaz az alapgondolata egy háttérhatalom természetéről. Sőt ilyen elméleteket szerintem ez a háttérhatalom szándékosan kapna fel és népszerűsítene, mint a David Icke gyíkemberei, üreges Holdjai és a chemtrail is, hogy őrülteknek tüntesse fel azokat, akik összeesküvést sejtenek. Mert tényleg őrültek is akik ezekről vitatkoznak állandóan és mindet el is akarják hinni. Valójában végső soron, minden hit kérdése. Nem számítanak érvek pro és kontra, ha valaki azt akarja hinni, hogy mérgeznek minket a repülőkkel akkor azt fogja hinni, ezen a Jóisten se változtat. Mert valójában a világon minden azon múlik, miben hiszünk. Saját magunk arról sem tudunk meggyőződni, hogy létezik a galaxis, vagy más bolygók, ezeket is csak elhisszük hivatalos szerveknek. Valójában csak abban lehetünk biztosak, hogy mi, az ego, az "én" létezik. Minden más a világban lehet akár illúzió is, semmi sem bizonyítható és cáfolható, minden hit kérdése. Ezért tényként állítani egyik vagy másik oldalról bármit, ostobaság. Az konteósok pedig ezektől a magabiztos kijelentésektől tűnnek totálisan idiótának, és az állításaik éjsötét nagy baromságnak, még ha volt is benn esetleg egy cseppnyi igazság is. 

Gondolkodjunk el azon, hogy amíg azon vitatkozunk, hogy kondenzcsík van-e az égen vagy chemtrail, vagy, hogy üreges-e a Hold vagy nem, addig mi változik az életünkben és körülöttünk. A világ kis szeglete, ami ránk van bízva, mint a családunk a barátaink, ismerőseink, nem fejlődnek, nem segítünk rajtuk, se magunkon. Elveszünk eszeveszett és értelmetlen, céltalan teóriákban és vitákban amiknek semmi, de semmi haszna. Ha van chemtrail és mérgeznek minket így, akkor mi van? Mit tegyek? Ássam el magam a föld alá, ne engedjek levegőt venni kint a szabadban a gyerekemnek, és haljon meg, mint a fényevők meg az oltásellenesek gyerekei? Ha igaz minden elmélet is amit valaha leírtak a neten, akkor sem változik semmi. De tenni sem lehet ellene. Ha a világon megtudja az összes ember, hogy a repülőből méreg jön( ami eleve méreg, mert üzemanyag égési termék) mit tegyenek? Mit tudnak tenni? Mit várunk ettől?

Lehet ezekről vitatkozni, lehet elveszni a teóriákban, beleőrülni ha nem voltunk ugye eleve őrültek, hogy ebbe ástuk bele magunkat, lehet a társadalom szemében sült-bolondnak lenni és indirekt módon asszisztálni bármilyen nemű összeesküvés-elmélet lejáratásához. Jól jöttök a hatalomnak konteósok, tipikus hasznos idióták vagytok nekik, pont azok szekerét sikerül tolnotok, akik ellen vagytok elvileg. Veszélyesebbek vagytok, mint egy napi chemtrail anyag az égből. Én nyitott vagyok egyébként. Azt mondom, bármi megtörténhet. Bármi! Akár chemtrail valóság lehet, akár kiderülhet, hogy az eddigi életünk egy illúzió volt és a világ egy mátrix. A bármiben benne van ez is. Ezért nem is érdemes tényként kezelni az ilyen lehetőségeket. Ezért nem kezelem így a chemtrailt meg a többit sem. Néha ne frusztráltan, rettegve figyeljük az eget és görcsös lélekkel keressünk minden mögött manipulációt és hatalmi szándékot. Ez az őrület. Néha figyeljünk befelé, a szívünkbe és változtassunk magunkon és aztán a körülöttünk élők életén. Tettekkel, szavakkal, gyakorlatban. Ha úgy véljük hogy a háttérhatalom ellenünk van, mérgez, manipulál, ahol tud stb. ne érdekeljen milyen módon teszi ezt részletekbe menően, mert a szegények, az árvák, a hitehagyottak, háború elől szenvedőket, gyermekeiket sirató anyák könnyeit nem fogja letörölni ennek a tudata. A chemtrail és társai nem gyógyítják a beteg emberiség lelkét. Csak a tettek, és az igazi szellem, ami munkálhat bennünk. Ne üljünk fel a konteó királyok tévútjainak.

Horváth Martin

Szabó Kornél- A szerelem mint áldozat

A szerelem élővé teszi a hitet. A józan hit pedig tudatossá a szerelmet.

A szerelem a legegyszerűbben megtapasztalható misztikum egy ember életében. A szinte megfoghatatlan érzést legtöbben költői formában próbálják kifejezni, szemléletes képekben, még a leganyagiasabb emberekből is előhozza a metaforákat a lélek egyszerű szavakkal ki nem fejezhető mélységeit. A szerelem nem tehetséget jelent, vagy valamilyen képességet, hanem egy velünk létező alapvető vágyat, a törekvést a tökéletesség felé. Természetesen le lehet írni biológiailag a folyamatot, ahogy filozófiailag is vagy a pszichológia nyelvén, de a legjobb úgy ahogy az van. Empirikus, tapasztalati úton.

Jöhetnek a közhelyek. Mit érez aki szerelmes? Hogy bármit megtenne a másikért, hogy nincsen olyan el ne fogadna, vagy meg ne bocsájtana. Hogy a világának közepe, életének lényege, feladatainak és céljainak központja. Abszolút, megingathatatlanul reményteljes, és bizalmatlanságot nélkülöző. Annak ellenére, hogy valakitől függ mégis a teljes szabadságot éli át. Nincs olyan idő amit ne akarna tölteni a kiválasztottal, nem létezik olyan akadály amit ne akarna leküzdeni érte, s ha meggátolják végtelenül csalódott és demotiválódik. A saját létezése függvényévé válik a másikénak. Legalábbis az első szerelmek még ilyenek. Láthatjuk mennyi végletes idea szorult ebbe a pár sorba. Az eredeti szerelem nem más mint önmagunk tökéletes áldozata a másiknak. Kétség és szemöldökráncolás nélküli bizalom. Azzal a vággyal születik az ember, hogy ezt beteljesítse. A gyermekek szüleiknek és az őket körbevevő élő környezet számára akarnak tetszeni. Produkálják (Bemutatják) magukat. Lényegi momentum minden egyes alkalom amikor visszaigazolást kapnak erre.

Hajlamosak vagyunk félreértelmezni az áldozatot, mint szót. Alapjában véve a jelentése, hogy valamit átadunk valami másért cserébe. A szerelem keretében ez azt jelenti, hogy feladjuk, feláldozzuk a saját érdekeinket a másik félért. Tökéletessé akarunk válni számára, hogy örömét lelje bennünk. 

Ismerős lehet az önpusztító szerelem, vagy a zsarnoki, irigy szerelem. Akkor jön össze ezek valamelyike amikor a szerelem legalább az egyik fél részéről érdek-orientált, tehát nem is tiszta szerelem. Ez a  fajta hozzáállás lehet tudatos vagy egyszerűen háttérben lévő előre kódolt séma, mindenesetre megragadja a tiszta koncepciót és kihasználja annak minden előnyét. Önpusztítóvá akkor válik a szerelmes fél amikor nem szembesül azzal, hogy a másik érdekei azt kívánják meg, hogy ő kevesebbé váljon.

A zsarnoki szerelem pedig amikor kisajátítja a másik felet. Habár megtesz érte mindent, de csak ő tehet meg érte mindent, és csak neki lehet tulajdonítani minden jót. Kisajátít valamit amit tőle függetlenül, önállóan is(!) létezik. Fent említettem, hogy saját létezése is függvényévé válik a másikénak. Elfeledkezni egy emberi kapcsolatban arról, hogy külön-külön is létezünk hatalmas bizalom és nehezen megtartható. Éppen ezért amikor látjuk azt hogy a 10 éveshez még inkább közeli korosztály komoly szerelmi ügyeket intéz, nem véletlenül szökik az egekbe a szemöldökünk. Megható tud lenni egy-egy ilyen szerelem, mert valóban tiszta lehet, de nem ez a jellemző. Annyi hatásnak vannak kitéve amiktől változnak, hogy borzasztó alacsonyra esik a valószínűsége annak hogy megmarad. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem szabad engedni, de azt, hogy fokozott figyelemre  és szükség esetén beavatkozásra erőt kell fordítani szülői/felnőtt részről.

Érdemes átgondolni, hogy miért is kell a szerelem. Miért indokolt, hogy legyen? Az emberi faj alighanem fennmaradt volna enélkül is. Hiszen ez nem pusztán testi vágy. Pusztán egy kezdeti szakaszért volna, ami meghatározza egy pár együttélését? Valami amit ennyire nem értünk meg, hanem csak érzünk, az nem lehet ennyire egyszerű. Ez ledegradálja a lényeget. Megmagyarázhatunk egy patella-reflexet, a pupilla szűkülését/tágulását, fény hatására, az izzadást, még a sírást is. De ezek mind részletek, apró dolgok. Viszont a szerelem olyan ami teljes embert kíván. Teljes áldozatot. Minden részt megmozgat és irányít, harmonikusan és lendülettel. Miután átéljük, csalódunk vagy sem, a szerelem józanodik és visszaesik emberi, tökéletlen formájába. Lesz belőle egy felnőtt jól átgondolt, határokat húzott érzelmi háló.

Csodálatos, hogy mindenki számára elérhető és ugyanolyan erősségűre duzzadó erővé válhat mindenkiben. Tapasztalati síkon összekapcsol minket. De, hogy miért is van? Erősen hiszem, hogy van Valaki aki tökéletesen kiérdemli és elfogadja a tökéletes áldozatot. Hogy mindennek a megtapasztalása feladat, egy prológus az érdemi részhez. Végül ezért érzi mindenki, hogy amikor szerelmes, akkor van értelme az életének. Mert áldozatként szerepelhet, adhatja magát oda. Van úgy, hogy nem fáradsz el benne. És, hogy miért is lenne hitele a hitnek? Egész egyszerűen, mert a hitetlenségnek nincsen ereje. Ha nincs hit, akkor kétség van, állandó spekuláció, erőlködés. Ha nincs hit, akkor reménytelenség van, álságosodás, kiüresedés és érzéketlenség. Ha nincs hit akkor elmúlás van és végzet.

Ha nincs hit akkor élet van és halál. Ha van hit akkor halál van és élet.

Erős lehet a test amely megragadja a valóságot,

Vagy a lélek amely érezteti a világosságot,

de mily erő az, amely megváltoztatja a halandóságot?

Szabó Kornél

Horváth Martin- Ajándék(vers)

Váratlanul délután
Kimentem a rétre
Hogy hanyatt fekve
szemem vessem fel az égre

S ücsörögve a lankában
Míg szem ellát, senki nincsen
Leszállott és szorosan
Megölelt az Isten

Megölelt, és ott maradt

Legalább egy órát
El is mondtam neki
Szívem minden búját

Nem mondott rá semmit sem
Nem szidott, nem bókolt
Csak ültem ott és tűrtem, ahogy
Langyos szellő csókolt

Az idő mintha megállt volna
Madár dacolt fent a széllel
Ahogy a szívem teszi ugyanezt
Minden áldott éjjel

Susogott a fáknak lombja
A repcén túl ott messze
Lágyan ringott a sárga tenger
És elvoltam benn veszve

Fölötte kéklő óceán
Benne pár fehér folt szétfojt
Körülöttem minden, olyan
egyszerűen szép volt

Tovább is ment az Isten
Amint engem áthatott
Meg is köszöntem, hogy két szemem
Ily nagy csodát láthatott

Tovább ment, hogy más is lássa
Az élet maga ajándék
S szebb helyet e világnál
Keresve sem találnék

Hegyi István- A szabadság ábrándja

„A felelősség... Ebben a világunkban a felelősség nem vállalása olyannyira hozzákapcsolódott a szabadság érzetéhez, hogy az emberek elfelejtik, hogy ez nem a szabadságot jelenti, hanem a szabadosságot. Olyanokra jellemző ez, akik egy kis időt sem mernek egyedül eltölteni önmagukkal.”

Csernus Imre

Mámorító részegségben tartja a világot valami. Valami, amiről ábrándoznak az emberek, amely túllépi a képzeletük határát. Ez a valami, a korlátlan szabadság. Minden ember célja, minél nagyobb egyéni szabadságot elérni az életben. Kiteljesedni.

A szabadság egyfajta függetlenedés. Azt jelenti, hogy függetlenítjük magunkat valamitől. Szabályoktól, amik korlátozzák az emberek lehetőségeit, képességeit Olyan tényezőktől, amikhez hozzá vagyunk kötve valamilyen szinten, vagy rá vagyunk valamire utalva. A szabadság viszont relatív. Mindenkinek mást jelent. Egy munkás, aki napi 12 órát dolgozik, annak szabadságot jelent az, ha 8 órára lejjebb veszik a munkaidejét. Aki 8 órát dolgozik, annak a kevesebb munkaidő jelenti a szabadságot. Aki börtönbe került, annak a szabadulás jelenti, aki szabadon és boldogan éli az életét, az pedig egyfajta spirituális, belső szabadságot keres a szellemi, lelki kiteljesedés céljából. Az emberek eddig egyéni szinten keresték a szabadságot és talán keresik manapság is, de ugyanakkor megjelent egy globális szabadság őrület, amely a korlátlan, határok nélküli szabadságot hirdeti, és amely tömegeket tart spirituális mámorban.

Ez a fajta szabadság viszont egy délibáb. A délibáb abban nyilvánul meg, hogy hiába közelítesz hozzá, az semmivel sem kerül közelebb és csalóka képzetetek láttathat. A korlátlan szabadság képzete is ilyen. Senkinek sem sikerült még elérnie ezt az ábrándot, és senki sem tudja, hogy valójában működne-e. A szabadságot el lehet érni egy korlátlan határtalan szabadságot, hogyan lehetne? Ez csak egy feltartott tábla, amelyre színes betűkkel felírták, hogy korlátlan szabadság, az emberek fejvesztve rohannak felé, de azt mindig ugyanannyit viszik előrébb, mint amennyit közelítünk felé, míg végül egy szakadék felé érünk, és bele nem esünk.

Valójában szabadságról szó sincs, sokkal inkább szabadosságról. A kettő meghatározás teljesen mást jelent. Míg a szabadságot el lehet érni és bizonyos keretek között mozog, mint például az erkölcs, addig a szabadosság az erkölcsi értékekre fittyet hányó, kicsapongó, könnyelmű életmódot takar, amely egyenes út a lezüllött, értékeket tagadó élethez. A szabadság azért nem tetszik a modernkori tömeg embernek, mert bizonyos keretek között mozog, de ha nem mozogna, akkor az hova vezetne? Ha korlátok nélküli, tehát nincsen keretek közé szorítva, amely meghatározza, hogy mi között mozoghat, akkor mindent lehetne? Mindenki azt csinálhat, ami csak jólesik neki, legyen az bármennyire erkölcstelen, gátlástalan, vagy rossz szándékú? Az hova vezet? Ha nem lehet rossz szándékú, akkor mi az, ami ennek korlátot állít, ha korlátlan szabadság? A korlátlan szabadságot hirdető ígéret, korlátokat szab? Akkor önmagát hazudtolja meg, tehát egy hamis ígéret. Ha pedig nem, akkor utat enged egy végtelen romlásnak, ahol nincsen többé jó és rossz és ahol sohasem éri el az ember, amivel ámították, hanem a legvégén, csak egy mély szakadékba zuhan.

Tehát akkor mi a szabadság? Létezik teljes szabadság korlátok nélkül?

A szabadság iránti vágy eddig bizonyos korlátok között mozgott. Meg voltak a végpontjai. Egészséges határai. Az ilyen fajta szabadságot el lehet érni. A korlátlan szabadság viszont egy tévképzet. Korlátlanul függetleníteni magunkat mindentől nem lehet. Mindennek van korlátja, minden függ valamitől, mivel egy függési rendszerben élünk és ez így van jól. Ez tehát egy őrület, amit ígér, az pedig csak egy délibáb.

A hazugság természete olyan, hogy mindig többet ígér, mint amit az igazság adni képes. Ezért is választják többen, mint az igazságot. Fölé licitál az igazságnak, holott nincs is annyi pénze, amennyit ráígért. A szabadság csak akkor lehet korlátlan, ha felszakít minden lehetséges törvényt, legyen az emberi, természeti, fizikai, vagy megtagad minden szabályt, amely rendet hivatott teremteni, eltöröl minden szellemi értéket, amelyek viszonyítási pontokat adnak az életben. Elérni azt az állapotot, ahol az ember nincsen alárendelve semminek, az nem élet és nem is rend. Ez maga az üresség, a nem létezés.

Képzeljük el, mi lenne, ha egy sofőr azt mondaná, hogy magasról tesz a KRESZ szabályokra, mert ő szabad és úgy vezet, ahogyan akar. Mi lenne, ha a korlátlan szabadság nevében mindent szabadna? Akkor ölni is szabad? Ha nem, akkor hol korlátlan ez a szabadság, hiszen az ölni nem szabad, mert nem helyes, az egy etikai korlát. A szabadosság őrült, felforgató tevékenysége viszont teszi a dolgát.  Az emberek ellenkeznek a természeti törvényszerűségekkel, a szabályokkal, szellemi értékekkel, mivel mindenben a szabadság korlátozását látják és nem a rendet. Túlságosan elengedik magukat.

A szabadosság felvette a szabadság álarcát, hogy elrejtse rút valóját. Az embereket pedig elhiteti, a mézes mázzal. Korlátlan szabadságot kiáltanak az emberek, holott napról napra egyre többet veszítenek belőle. Feladják a szabadságukat a biztonságukért és szabadabb élet helyett, csak egyre szabadosabbat élnek. Miközben ezt a délibábot kergetjük, addig a kígyó szorítása egyre erősebb. Diktatúrák épülnek, az elnyomás napról napra nagyobb, a megfigyelés és irányítás, orwelli aranykora ez, és a romlás útján haladunk. A korlátlan szabadság tehát egy hamis ígéret, a globális elhitetés része.

Végszó jogán pedig a Bibliából idéznék. Jézus tesz óva intést erre vonatkozóan.

„Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket (vö. Mt 24,4).

Hegyi István

Horváth Martin- Ellenbaloldal

Régóta fel-fel vetődő gondolat a jobb és baloldali felosztás ideje múltsága, értelmetlensége. Mostanság pedig pár egyre fősodratúbb helyről is hallani, hogy bizony a Kánaánként aposztrofált Nyugaton is kezdi elveszíteni jelentőségét az évtizedes felosztás és politikai klíma. Ezzel a gondolattal régóta egyetértek, de ahhoz, hogy értsük is miről van szó,- végtére is mi az ami értelmét veszti-, lássuk mi is a jobb-bal felosztás. Mert, hogy egyáltalán nem olyan magától értetődő, mint a többség gondolhatja.

Szellemi spektrum: A politikai spektrum legelterjedtebb értelmezése- legalábbis Közép-Kelet-Európában biztosan- a jobb és baloldal kapcsán, annak szellemi, értékrendbeli hozzáállása a világhoz. A jobboldal hagyományosan konzervatív princípiumokat képvisel, azaz a vallás, a spiritualitás fontos társadalmi tényezőnek tartása, a kulturális sajátosságok, nemzeti értékek és szokásos előtértbe helyezése, ezzel együtt a hagyományos társadalmi felépítés, pl.: a család hangsúlyozása a társadalom alapjaként az egyénnel szemben. Ezzel szemben a baloldal az újító, a modern, a haladó. A vallási értékek messzebb állnak tőle, politikájának középpontjában sokkal materiálisabb szempontok állnak. A kultúra, hagyományok, sőt maga a nemzet is számára olyan létezők, amelyek meghaladása, sőt eltörlése egyáltalán nem lehetetlen. Az organikus különbözőségeink, identitásaink a baloldal számára avítt, idejét múltak, amiket meg kell lépni az emberiség szempontjából. A jobboldal értékítélete szerint ezzel szemben ezek örök érvényű jelenségek, melyekhez tértől és időtől függetlenül igazodni kell. A baloldal haladásába beletartozik ezért a társadalom legalapvetőbb egységeink újraértelmezése. Azaz a számára elavult hagyományok végett létező család szerepének újradefiniálása is. Ezért az egyént tartja a társadalom legkisebb egységének, ez pedig magával vonja a korábbi szexuális devianciák jogának kiterjesztését. A baloldal vallja, hogy az emberek egyenlők alapvetően. Ezzel szemben a jobboldal különböző kvalitásokat és készséget tulajdonít adott embercsoportoknak, a társadalmi képe jóval hierarchikusabb.

Gazdasági spektrum: A jobb és baloldal felosztásának napjainkra lett egy teljesen más értelmezése is, ami főleg Nyugaton elterjedt. Ez a modern korban sokszorosan túlértékelt és túlságosan sok szerepet kapott gazdaság szemszögéből nézi. A jobboldal ennek értelmében a nagytőke, a minél szabadabb piac pártján áll az állam minél kisebb beavatkozása nélkül a gazdasági életbe. A baloldal éppen ellenkezőleg az állam lehetőleg minél nagyobb szerepvállalására törekszik és igyekszik a piaci verseny közepette valamiféle biztos szociális hálót nyújtani a nagy kapitalista versenyben alulmaradtaknak. Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha úgy gondolom, ezt a legtöbben észrevették messzemenően nem így van hazánkban, de lassan egész Európában sem. Nyugaton a baloldal gazdasági értelemben majdnem megszűnt, és csak a piaci anarchizmus vadkapitalizmusa maradt. Ezzel szemben nálunk és keletebbre az államosítás és a külföldi nagytőke kiszorítása és korlátozása, mint jelenség, egyértelműen a jobboldalhoz kapcsolódott.

Tradicionalista spektrum: A jobb-bal politikai skála legértelmesebb és legeredetibb értelmezése- legalábbis szubjektíven nézve, szerintem- a tradicionalista iskola által napjainkban emlegetett felosztás. Rámutat, hogy eredendően a francia forradalom 1789-es fordulata után nyert értelmet és jött be a köztudatba a jobb és bal felosztás. Nevesen a francia konventben a forradalmi elvekkel egyetértők(bal) és elutasítók, régi rendszert képviselők(jobb) helyfoglalása szerint. Eszerint tehát minden eszmeiség, és politika, filozófiai vívmány, ami a felvilágosodáshoz kötődik az baloldali. A jobboldal a tisztán ez előtti állapotokat jelenti. Azaz vallás és állam egybefonódása, monarchizmus, birodalmi jelleg, a társadalom hierarchikus, kasztbéli felosztása. Olyannyira, hogy a nacionalizmus, a nemzeti eszme is baloldali e gondolat szerint, hiszen a felvilágosodás forgatagában született és szembe megy a korábbi különböző uralkodó családok által irányított, többnemzetiségű birodalmaival.

Bármelyiket is nézzük, valóban elgondolkozhatunk, hogy a jobb és baloldali felosztás mára értelmetlenné vált. Egyik felfogás szerint sem találunk jobb és baloldali tömörüléseket igazán. Nyugaton szellemi értékeikben a jobb és baloldal mára eggyé vált. Elég arra gondolnunk, hogy az Angela Merkel nevével egybeforrt német CDU egy jobboldali párt. Innen Magyarországról a legvadabb bal-liberális gondolatok hasonlóak csak hozzá. Ami pedig Nyugaton szélsőjobbot jelent, az olyan pártokat takar, mint a magyar Fidesz. Lerökönyödnének, ha tudnák, hogy kis hazánkban ennél sokkal extrémebb csoportosulások léteznek. Valószínűleg kifejezésük sincs már a nemzetiszocialistákra, vagy royalistákra és legitimistákra. Nyugat-Európában és az USA-ban is, szellemi értelemben a jobboldal megsemmisült. Mostanában felerősödő, ott már szélsőjobboldalnak minősített formában fel-fel bukkan ugyan. Mi sem jobb példa, minthogy sok országban, Németország, Ausztria vagy akár Csehország esetében is, a jobb és baloldali pártok régóta, sokszor évtizedek óta koalícióban kormányoznak. Próbálnánk ezt elképzelni itthon…

Gazdasági tekintetben, mint már érintve volt, Nyugaton pedig a baloldal szűnt meg. Mára a szabad piaci verseny szinte korlátlan tombolása jellemző. Gyakorlatilag Nyugaton kijelenthetjük, hogy minden, ami pozitív volt a jobboldalban elveszett, és minden, ami gazdasági tekintetben ésszerű volt a baloldalban, elhagyták. A lehető legrosszabb kombináció. Mifelénk pedig a fordítottja látható. A jobboldali szellemi értékeket(nemzet, hagyomány, vallás, család) a zászlójára tűzi a hatalom, míg gazdasági tekintetben a baloldal nyugaton elfeledett vívmányait használja(államosítás, külföldi tőke kizárása). Hasonlatos ez a fasizmus és egyéb 20. századi szélsőjobboldalinak bélyegzett ideológiák felfogásához. Mára tehát jobb és baloldalinak nevezni valamit nem lehet. A tradicionalista felfogás szerint pedig végképp nem, hiszen annak értelmében gyakorlatilag László Andráson, Baranyi Tiboron és társaikon és hű követőiken kívül, senki sem jobboldali. De talán még ők sem.

Azt viszont érezzük, hogy valamiféle törésvonal igenis létezik a világban, és ez egyre jobban élesedik. A törésvonal egyik oldalán pedig a liberalizmus és globalizmus kettőse áll, a másikon pedig az ezt elutasítók. Természetesen a liberalizmus sem fedi mára eredeti jelentését, sokkalta inkább egy marxizmus illik a megnevezésére szellemi, értékbeli hozzáállásában. Így egyik oldalon állnak, akik a világot minél inkább globálissá, egységesebbé tennék, a nemzeti, kulturális identitásaink és különbségeink elmosásával, valamint tényleges jogi, gazdasági szuverenitásunk felszámolásával. Másik oldalon pedig a világban állnak, akik ezzel szembe helyezkednek ezernyi okból, ezernyi érdekből és ezernyi ideológia mentén. Napjaink híres szembehelyezkedői, akiket a Nyugati liberális-globalista szárny főellenségnek kiállt ki, mint Orbán, Putyin, Trump, Erdogan, mind-mind saját hatalmi érdekből állnak szemben a fősodorral. Azt is könnyen láthatjuk, hogy gyakran egymással is szemben állnak céljaik és érdekeik. A „szabadságharcuk” pedig nem valamiféle nemes szándék, hanem hatalmuk megtartásának egyedi feltétele. Magyarországon a társadalom több okból, de nem vette fel a Nyugati szellemi fonalat és nem hajlandó a liberálisnak nevezett őrületre. Ha Orbán hatalmon akar maradni, akkor bizony jobboldalinál is jobboldalibbnak kell lennie. Hasonló a helyzet Oroszországban is, bár ott még a régi szovjet múlt is dicsőítendő Putyin szempontjából, hogy elnyerje a nép kegyeit. A világban pedig számtalan helyen vannak magukat szocialistának, kommunistának, nacionalistának, illiberálisnak és kitudja még minek nevezők, akik szemben állnak a fősodorral. Azt pedig nem gondolhatjuk, hogy ez a saját önző érdekeiből, vagy a liberális-globalista eszmeiségnél is őrültebb ideológiák mentén szerveződő bagázs lenne a megmentőnk. Tradicionalista szemszögből itt manapság mindenki baloldali. Még a nácik is. Akik pedig szembe helyezkednek a világ szellemi és gazdasági központosításával, csupán a baloldaliság nem legdurvább formáját képviselik, hanem valahol „elakadtak” alacsonyabb szinten. Úgyhogy a nagy főáramlattal szembeúszók egyébként sehogy sem jobboldaliak. De még csak józan paraszti megfogalmazásban sem jók. Sokkal inkább ez egy ellenbaloldal. Ugyanúgy viselkednek, ugyanazok az erkölcstelen taktikáik vannak és húzásaik és céljaik, mint ami ellen harcolnak. Csak más szlogenek nevében és persze kisebb területen, a saját bázisukra terjesztenék ki azt, nem az egész világra.

Úgyhogy mielőtt nagy örömbe csapnánk, hogy a világban elindultak folyamatok, amik jó irányba visznek, emlékeztessük magunkat, hogy habár sok pozitívumot magukba foglalhatnak az ellenbaloldaiak, talán csak addig pozitívumok, míg látjuk a rosszabbat. Vagy talán teljesen máshogy mutatkozik meg, teljesen máshol bukkan elő ezekben az alternatívákban a negatívum. Mi pedig nem világállamot, de nem is kiskirályok diktatúráit akarjuk, nem jobb vagy baloldalt legyen bármilyen értelmezése is, hanem végre értelmes, élhető, igazi értékek mentén szerveződő társadalmat, nevezzék azt bármilyen „izmusnak” vagy oldalnak is.

Horváth Martin

S.D.- Szelfi

„Ne legyen más istened rajtam kívül!

Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak.”

„Az igazi szelfi az lenne, ha befelé néznél, a teljességre figyelnél...” – Horváth Róbert

A kép: egy momentum rögzítése az örökkévalóságba, egy látomás genezise, a folyó szellem megdermedése, vagy kapu, a szellem megidézésére. Egy művészi alkotás a belső külsővé tétele, az eleven megdermedése, a momentán emóció vagy szellemiség kiterjesztése a külvilág felé. A kép mágikus. Erőt rögzít, erőt sugároz, erőkhöz láncol. Kapukat tár fel a szellem számára. A képnek kötése van. Ez a kötés lehet negatív, vagy pozitív, de mindenképpen jelen van. Egy kép lehet ikon, vagy bálvány. Minden ikon Isten felé mutat, nem magát Istent ábrázolja ki, de kapcsolatot létesít a legmagasabbal. Ezzel szemben minden bálvány már önmagában is a nem-lét, a sátán egészének kiábrázolása. Minden, mi nem köt kapcsolatot a lényeggel, a semmibe vesző, múló anyagiság.

Az ikon és a bálvány különbségét a belső határozza meg. A bálvány kifele forduló, az elidegenedőség

világában szedi áldozatait. Szépsége csak az anyagiság függvénye. Profán, lényeggel kapcsolatot nem ápoló. Lehet ez erőse a pokol felé tendáló, de már csupán a horizontális tévelygés is merő eretnekség, ha ezt nem kapcsoljuk a lényegiséghez, mint szimbólum.

A történelmet a képekből és írásokból ismerjük. Leletei egy-egy kornak képet adnak az adott kor fejlettségéről. Az igazi fejlettség nem a technikában mutatkozik meg, hanem az ember és Isten közelségéről. Ha megvizsgáljuk, a képek történetét rájöhetünk szerepük lényegére. A képek, ahogy az írás is akkor jelentek meg, mikor a szellem már kiveszett a közvetlen tapasztalatból. A szellem már nem volt olyan erősen átható hogy fenntartható legyen, így szükségszerűen tovább kellett adni valamilyen formában, mert félő volt, hogy az utókor érdemesei már nem tudják realizálni az elmúlt kor igazságát. Innentől ismerjük az emberiség történetét, a kultúrákat, és vallásokat. Egykor Isten parancsai nem parancsok voltak, csupán tiszta akarat, a feledés tette őket törvénytáblákká Mózes kezében. Istennek újra, és újra meg kellett kötnie szövetségét népével, mert azok el-el felejtették azt, és bálványokat kezdtek imádni. Így alakult meg a kőszikla, Krisztus talapzata, az Ószövetség is, amire az új Jeruzsálem, ismét tiszta akaratú temploma ragyoghat majdan.

A hanyatló, letűnő pogány Rómát követte a pillanatnyi fényként tündöklő középkór, annak is korai szakasza. Ahogy Rómát megőrölte az apokalipszis célirányú hanyatlása, úgy vált egyre profánabbá képi világa, kultúrája is. A hanyatlás legfőbb jele mikor Istent átveszi a külső-én, ez a heteronhoz kötött személyiség. A luciferizmus legfőbb ismerve a belső és külső fejetetejére állítása, a külső abszolútizációja. A jelenség alapvető ismerve mikor az én úgy ragadja meg sajátságát, hogy a külsőbe tekint, mások állttal igazolja önmagát, a mások dicsőítésében éli meg individualitását, ahelyett hogy önmagába nézve ragadná meg mozdulatlan belső tapasztalatát.

A mai kor szellemi színvonala egyetlen egy jelenségben tökéletesen nyakon ragadható: Szelfi, avagy >>Ön<<kép. A fogalom maga félhazugság. Igaz hogy a valódi önvalóság helyet a külsőben megragadható, mások állttal kötöttségben lévő énre utal, viszont tökéletesen igaz módon fejezi ki a mai félember önazonosítását. A fogalom a luciferizmus töménysége.

A szelfi az embert a tökéletes világiságban ragadja meg. Megdermeszti, és szorosan odaköti. A lényege hogy valamiféle horizontális >>élményben<< ragadja meg az abban résztvevő tapasztalót külsőleg. A hátulsó kamerával ellentétben, mely a képet úgy készíti, hogy a tapasztaló, mint alany veti fel önmagát, a magam felé fordított kamera kifejeződése annak, hogy a külsőm, egyben alanyiságom teljességével megegyező. Ehhez szorosan kapcsolódó fogalom a >>lájk<< aminek jelentése lefokozottá vált, a szeretettel ellentétben már csak kedvelek dolgokat. A szellemi szeretet helyére az evilági kedvelem került. Szeretem Istenem, kedvelem a paprikás krumplit. Ehhez a problematikához hozzákapcsolható, hogy a szeretet a hippi mozgalom óta már csak mint >>lájk<< van jelen az emberek fogalomtárjában. Szóval a szelfi célja hogy a külsővel összemosott tapasztalót, más embereknek megmutatva, akik ezt közömbösen, vagy illemből, esetleg irigységből egészen kedvelik, elnyerjem azt a visszaigazolást, hogy >>vagyok<< mert élményben vettem részt, és érek valamit az életben, mert mások kedvelnek.

A mai kor képei vagy megmerevedett hullák, vagy alsó erőkhöz kapcsoló kapuk. A képek demokratizálódtak. Ma már mindenki képes a tapasztalat egy-egy szegletét egyfajta relatív végtelenbe kapcsolni. Még régen képeket királyokról, Szentekről, prófétákról, és Krisztusról készítettek, melyek ikonok voltak a szó szoros értelmében kapuk Istenhez, akárcsak a Szentírás, szimbólumok, és létrendileg lényeges események kapui, mint például a passió jelenetei minden Katolikus templomban. A felvilágosodás óta polgárok kezdtek magukról képeket készíteni, minél drágább ruhákban, csupán evilági létrendjük kifejezésére, ami mellőzte a szellemi nagyságot. Az arany már nem szimbóluma volt a szellemi fényességnek, mint a Szkíta harcosokon és királyokon, csupán a vagyoni érték tette őket kívánatossá, és az emberek azt is elfelejtették egyáltalán miért érték az arany? Ma pedig már hullákkal tömjük szellemünk terét. A polgár tovább sorvadt proletárrá. A minőség tovább zuhant a szürke mennyiség birodalmába, ami éppen továbbzuhan a ráció alatt álló okkult digitalizáltságba. A képek által megkezdődött az e világ bezárása, egy-egy digitális adathalmazba, és annak áthelyezése egy e világnál sokkal folyékonyabb síkra. A sátán, mint Isten majma alakítja éppen a mennyei Jeruzsálem paródiáját, egy lehetséges, jövőbeli digitális utópia képében.

A szelfi tehát egy esszenciális betegség súlyosbodó kórképe. Az Istenhiány és önidegenség hiányának lappangó tünete. Egy szó szerinti tükör, melyben Nárcisz éppen beleszeret tükörképébe, lájkolja azt, sőt önmaga teljességével azonosítja.

Böhme szavaival élve: az ősbűn abban ragadható meg, hogy az ember megnézte önmagát kívülről. A teremtés könyvében Ádám és Éva a bűnbeesés után lapulevelekkel takargatja önmagát, ráébredve hogy addigi alanyi tapasztalatával szemben, a heteron számára meztelen. Az ember azóta is takargatja meztelenségét a külvilág elől, ezzel a biztonság hazug intézményét építve fel, ahogy Hamvas fogalmaz a mátrixról. A mai korban ez a tendencia kiéleződni látszik, hiszen megszületett a digitális világ síkja, ahol ez az illúzió immár tökéletesre fejleszthető, az abszolút képmutatás, és önismereti hiány luciferi porondján.

S.D