Hegyi István- A szabadság ábrándja

„A felelősség... Ebben a világunkban a felelősség nem vállalása olyannyira hozzákapcsolódott a szabadság érzetéhez, hogy az emberek elfelejtik, hogy ez nem a szabadságot jelenti, hanem a szabadosságot. Olyanokra jellemző ez, akik egy kis időt sem mernek egyedül eltölteni önmagukkal.”

Csernus Imre

Mámorító részegségben tartja a világot valami. Valami, amiről ábrándoznak az emberek, amely túllépi a képzeletük határát. Ez a valami, a korlátlan szabadság. Minden ember célja, minél nagyobb egyéni szabadságot elérni az életben. Kiteljesedni.

A szabadság egyfajta függetlenedés. Azt jelenti, hogy függetlenítjük magunkat valamitől. Szabályoktól, amik korlátozzák az emberek lehetőségeit, képességeit Olyan tényezőktől, amikhez hozzá vagyunk kötve valamilyen szinten, vagy rá vagyunk valamire utalva. A szabadság viszont relatív. Mindenkinek mást jelent. Egy munkás, aki napi 12 órát dolgozik, annak szabadságot jelent az, ha 8 órára lejjebb veszik a munkaidejét. Aki 8 órát dolgozik, annak a kevesebb munkaidő jelenti a szabadságot. Aki börtönbe került, annak a szabadulás jelenti, aki szabadon és boldogan éli az életét, az pedig egyfajta spirituális, belső szabadságot keres a szellemi, lelki kiteljesedés céljából. Az emberek eddig egyéni szinten keresték a szabadságot és talán keresik manapság is, de ugyanakkor megjelent egy globális szabadság őrület, amely a korlátlan, határok nélküli szabadságot hirdeti, és amely tömegeket tart spirituális mámorban.

Ez a fajta szabadság viszont egy délibáb. A délibáb abban nyilvánul meg, hogy hiába közelítesz hozzá, az semmivel sem kerül közelebb és csalóka képzetetek láttathat. A korlátlan szabadság képzete is ilyen. Senkinek sem sikerült még elérnie ezt az ábrándot, és senki sem tudja, hogy valójában működne-e. A szabadságot el lehet érni egy korlátlan határtalan szabadságot, hogyan lehetne? Ez csak egy feltartott tábla, amelyre színes betűkkel felírták, hogy korlátlan szabadság, az emberek fejvesztve rohannak felé, de azt mindig ugyanannyit viszik előrébb, mint amennyit közelítünk felé, míg végül egy szakadék felé érünk, és bele nem esünk.

Valójában szabadságról szó sincs, sokkal inkább szabadosságról. A kettő meghatározás teljesen mást jelent. Míg a szabadságot el lehet érni és bizonyos keretek között mozog, mint például az erkölcs, addig a szabadosság az erkölcsi értékekre fittyet hányó, kicsapongó, könnyelmű életmódot takar, amely egyenes út a lezüllött, értékeket tagadó élethez. A szabadság azért nem tetszik a modernkori tömeg embernek, mert bizonyos keretek között mozog, de ha nem mozogna, akkor az hova vezetne? Ha korlátok nélküli, tehát nincsen keretek közé szorítva, amely meghatározza, hogy mi között mozoghat, akkor mindent lehetne? Mindenki azt csinálhat, ami csak jólesik neki, legyen az bármennyire erkölcstelen, gátlástalan, vagy rossz szándékú? Az hova vezet? Ha nem lehet rossz szándékú, akkor mi az, ami ennek korlátot állít, ha korlátlan szabadság? A korlátlan szabadságot hirdető ígéret, korlátokat szab? Akkor önmagát hazudtolja meg, tehát egy hamis ígéret. Ha pedig nem, akkor utat enged egy végtelen romlásnak, ahol nincsen többé jó és rossz és ahol sohasem éri el az ember, amivel ámították, hanem a legvégén, csak egy mély szakadékba zuhan.

Tehát akkor mi a szabadság? Létezik teljes szabadság korlátok nélkül?

A szabadság iránti vágy eddig bizonyos korlátok között mozgott. Meg voltak a végpontjai. Egészséges határai. Az ilyen fajta szabadságot el lehet érni. A korlátlan szabadság viszont egy tévképzet. Korlátlanul függetleníteni magunkat mindentől nem lehet. Mindennek van korlátja, minden függ valamitől, mivel egy függési rendszerben élünk és ez így van jól. Ez tehát egy őrület, amit ígér, az pedig csak egy délibáb.

A hazugság természete olyan, hogy mindig többet ígér, mint amit az igazság adni képes. Ezért is választják többen, mint az igazságot. Fölé licitál az igazságnak, holott nincs is annyi pénze, amennyit ráígért. A szabadság csak akkor lehet korlátlan, ha felszakít minden lehetséges törvényt, legyen az emberi, természeti, fizikai, vagy megtagad minden szabályt, amely rendet hivatott teremteni, eltöröl minden szellemi értéket, amelyek viszonyítási pontokat adnak az életben. Elérni azt az állapotot, ahol az ember nincsen alárendelve semminek, az nem élet és nem is rend. Ez maga az üresség, a nem létezés.

Képzeljük el, mi lenne, ha egy sofőr azt mondaná, hogy magasról tesz a KRESZ szabályokra, mert ő szabad és úgy vezet, ahogyan akar. Mi lenne, ha a korlátlan szabadság nevében mindent szabadna? Akkor ölni is szabad? Ha nem, akkor hol korlátlan ez a szabadság, hiszen az ölni nem szabad, mert nem helyes, az egy etikai korlát. A szabadosság őrült, felforgató tevékenysége viszont teszi a dolgát.  Az emberek ellenkeznek a természeti törvényszerűségekkel, a szabályokkal, szellemi értékekkel, mivel mindenben a szabadság korlátozását látják és nem a rendet. Túlságosan elengedik magukat.

A szabadosság felvette a szabadság álarcát, hogy elrejtse rút valóját. Az embereket pedig elhiteti, a mézes mázzal. Korlátlan szabadságot kiáltanak az emberek, holott napról napra egyre többet veszítenek belőle. Feladják a szabadságukat a biztonságukért és szabadabb élet helyett, csak egyre szabadosabbat élnek. Miközben ezt a délibábot kergetjük, addig a kígyó szorítása egyre erősebb. Diktatúrák épülnek, az elnyomás napról napra nagyobb, a megfigyelés és irányítás, orwelli aranykora ez, és a romlás útján haladunk. A korlátlan szabadság tehát egy hamis ígéret, a globális elhitetés része.

Végszó jogán pedig a Bibliából idéznék. Jézus tesz óva intést erre vonatkozóan.

„Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket (vö. Mt 24,4).

Hegyi István