Horváth Martin- Horthy mint politikai termék

Horthy a magyar közéletnek nagy port kavaró, megosztó személyisége lassan 100 év elteltével is. Időről időre nagy vitákat kelt az ő megítélése, a rendszere és kiváltképp második világháborús szerepe. Ahogyan az lenni szokott, a liberális-baloldali körök erősen Horthy ellenesek, a jobboldal pedig inkább védelmére kel. A szellemi lövészárkokban élő magyar társadalom elfelejt reális képet alkotni és pro és kontra mérlegelni, csak is a saját maga szektás körének érveit védi, az ellenséges szekta érveivel szemben.

A kép a 168 óra c. újság címlapjáról származik

Világnézeti sztereotípiák harcolnak a ’20-as, ’30-as évek Magyarországáról, amit Horthy neve fémjelez. Válasszuk is ketté Horthy Miklóst és a nevével szimbolizált rendszert. Amiért ez nem egyértelmű, az az, hogy Horthy eredetileg 1920-as kinevezésekor nem volt más, mint egy politikai termék. Egy politikai termék, egy ideológiai szimbólum egy ember személyében, melyet politikusok „találtak ki”. Rögtön tisztázásra is szorul a politikai termék kifejezés, amit G. Fodor Gábor politológus használt még az első Orbán-kormány „ Polgári Magyarország” mottójára. Ahhoz, hogy megértsük mit jelent ez, értenünk kell a politikusok észjárását. Sajnos vagy nem sajnos, de a politikusok nem feltétlen aszerint gondolkodnak és hoznak döntéseket, hogy mi az igazság. Pláne nem az objektív, abszolút igazság. Megtévesztő, hiszen filozófiai eszméket használnak, hangoztatnak a politikában. Ezen eszmék, ideológiák pedig kétségtelen azt keresik, hogy mi az élet értelme, mi az abszolút helyes stb. A politikát inkább az érdekli, hogyan tarthatja a társadalmat egyben, és ezzel a társadalommal, mit és hogyan lehet elérni a világban. Mondhatjuk azt is, hogy a politika valódi filozófiai eszméje, amit helyesnek tart, az az, hogy a társadalmat egyben tartsa és kihozzon belőle valamit. A társadalom összefogására és mozgósítására, vagy éppen passzivitásban tartására pedig „politikai termékeket” használnak. Ez nem azt jelenti, hogy ezen termék által szimbolizált dolgokkal a politikusok nem érthetnek akár egyet. Azonban a politikai termék mindig leegyszerűsítettebb, mint a valóság, amivel a politikusok tisztában vannak. Az 1920-as évek legelején Bethlen és Tisza köre tudta, hogy a társadalmat a friss Trianoni trauma előtti ország képe tarthatja egyben, reményben. A világháború borzalmai, majd veresége, az ország szétmarcangolása, egy forradalom és egy bolsevik vörös terror után, az agyon traumatizált nemzetet csak is a „boldog békeidők” ideája tarthatta egyben. Ezt pedig senki nem testesítette meg jobban egy személyben, mint Ferenc József szárnysegédje, a magyar flotta ellentengernagyi fokozatáig jutó, bolsevikokat Budapestről kiűző, régi vágású katona: Horthy Miklós. Kétségtelen, hogy mind Horthy, mind a Tisza-Bethlen kör egyet is értett a Horthy képében megjelenő politikai termék által képviselt rendszer helyességével. Igazi vérbeli jobboldali, konzervatív emberek voltak a szó szinte minden értelmében.

A Horthy-rendszer által fetisizált, háború előtti Magyarország helyességével azonban lehet vitatkozni. Horthy és köre jó szándékával azonban, szerintem aligha. Ezek az emberek hittek abban, hogy a leghelyesebb és legműködőképesebb a monarchista államberendezkedés, feudális társadalmi felépítés, konzervatív értékek, konzervatív képviselete és miegymás. Ettől az ideától a baloldal majdnem minden ága eltért. A mérsékelt bal ezért korlátozva volt, a szélsőbaloldal egyenesen tiltva. A szélsőjobb úgyszintén eltért ettől, ezért szintén a Horthy-rendszer,- annak is végének- az egyik legnagyobb harca a fajvédő, nyilas, nemzetiszocialista mozgalmakkal volt. Horthy és rendszere megtestesítette az ízig vérig tiszta konzervativizmust, amely semmitől nem ódzkodik jobban, mint a reformtól, az újítástól, a forradalmi változásoktól. Úgy gondolom ez az a pontja a Horthy-rendszernek, amit lehet és kell is kritikával illetni. A dzsentrikkel szivarozó, uram-bátyám feudális, hierarchikus társadalomkép, aligha lehet a legtökéletesebb idea, amit el szeretne érni az ember. Más kérdés, hogy a Horthy-korszakban ennek alternatívája két forradalmi, reform eszmeiség volt, az egyik a kommunizmus, a másik a nemzetiszocializmus. Ezen ideológiák újításai a konzervatív rendszerhez képest, pedig inkább még rosszabbak voltak, mint az eredeti állapot. Ha így nézzük, a Horthy-rendszer korának még mindig a lehető legjobb választása volt. Azonban azt is tudjuk, hogy ha nem csak ez a ettő (szélsőbal és szélsőjobb) lett volna az alternatívája, az arisztokratikus nagyurak akkor sem akartak volna változtatni a rendszerükön. Itt szintén ki lehet térni arra, hogy a jobboldali életfilozófia, alapvetően a világ rendjéhez akar igazodni. Vagyis ha évszázadokig, működött egy erős uralkodó irányította ország, feudális rendszerrel, annak szokásaival, akkor ennek kell továbbra is működni. A jobboldali gondolat igazodik a világ bűnös mivoltához és elfogadja, a társadalmi egyenlőtlenséget és aszerint gondolkodik, hogy „ami már bevált, azon minek változtatni”. Akkor is, ha sok-sok embernek ez azt jelenti, hogy soha nem tudja akár kibontakoztatni azt, ami benne rejlik. A lényeg, hogy működjön a nagy egész, a társadalom. Ez a bűnös, kishitű, gyarló alapgondolat, akkor is bűnös és gyarló és kishitű, ha a jobboldal ezt Istennel és vallással akarja alátámasztani. Azt sem vonom kétségbe, hogy Horthy és köre, ebben az Isten által rendelt világi, társadalmi rend helyességében is a legjobb szándékkal hitt. Ezzel emberileg sokkal pozitívabbak, mint a mai jobboldali rendszert képviselők. A Rogánok, Habonyok és Andy Vajnák ugyan ki gondolja, hogy Isten által rendelt ideákban hisznek?

Tehát kijelenthetjük, hogy a Horthy-rendszer igen is kritizálható, kikezdhető, és messze nem a legideálisabb sem világi, s pláne nem Krisztusi szempontból. A korszak által képviselni kívánt, fetisizált színtiszta konzervatív jobboldaliság reformra szorul. Az általa képviselni kívánt értékeket teljesen más módon kell és lehet érvényesíteni, mint annak bevett formái. Mondhatni és sokszor hangoztatom is ezt, hogy a konzervatív értékeket, nem konzervatív módszerekkel lehet érvényre juttatni. A korabeli szélsőjobboldal ugyan reformált ezeken, de nem csak az érvényre juttatásának módszerén, hanem az értékeken is. A nemzetiszocializmus a baloldal értékeiből és módszereiből is jórészt vett át. Ilyen eszmeiségében a vallásellenesség, és a helyére kerülő abszolút materialista (tehát alapvetően baloldali) szociáldarwinizmus. A színtiszta baloldal pedig a konzervatív értékek totális tagadása, nem pedig valós alternatíva. Mivel pedig napjainkig ezek a meghatározó politikai filozófiák, így nem is kapunk reális és objektív kritikát a Horthy-rendszerre és az általa képviselt konzervativizmusra. Reális és helyes alternatívát pedig végképp nem. Mivel a konzervativizmus a mai napig ezen két bal és szélsőjobboldali eszmeiség támadása alatt áll, sokkal inkább védekezik, mint sem, hogy megújulását keresné. Ameddig ez a két, még rosszabb alternatíva jelen van, addig a már jól bevett konzervativizmus tűnik a legjobbnak, annak értékeinek érvényre juttatásának más útjain pedig nem gondolkodnak.

Miután pedig tisztáztuk, hogy Horthy mit szimbolizál, csak is utána lehet neki látni Horthy Miklós, mint ember vizsgálatához. Horthy egyet értett, mint láthatjuk, az általa is szimbolizált társadalmi ideával. Az ideát tehát kritizálhatjuk, azt, hogy Horthy a lehető legjobb belátása szerint, lelkiismeretére hallgatva a legjobb szándékkal gondolta azt jónak, véleményem szerint aligha vonhatjuk kétségbe. Horthy Miklós egész kormányzóságát a lehető legnehezebb történelmi korban, a legnehezebb választások közepette kellett élnie. Ha azt vesszük, hogy az általa lelkiismeretileg legjobbnak tartott rendszert akarta védeni és érvényesíteni, akkor pláne. Kormányzósága előtt, már az Antant és a bolsevikok között kellett döntenie. Egyik sem akarta sem az ő ideáját, sem Magyarország javát. Mikor IV. Károly vissza akart térni, döntenie kellett a neki tett eskühöz való hűsége, vagy az Antant által biztosított Kárpát-medencei béke között. Döntenie kellett a gazdasági világválság forgatagában a totális összeomlás, vagy a fasiszta Gömbös Gyula programja között. Dönteni sem tudott geopolitikailag, hogy a náci Németország érdekszférájába kerüljünk-e, de ha már abba voltunk, próbálta annak az előnyeit megragadni ( elcsatolt részek, visszaszerzése az országhoz), és elkerülni amennyire lehet a hátrányait (totális mozgósítás a háborúban, zsidók deportálása). Végül döntenie kellett, hogy a kilátástalan harcban a nácik mellett harcolunk-e reménytelenül, vagy a Magyarországra nézve kedvezőbb feltételű béke reményében, átállunk-e a leggyűlöltebb eszmét valló, kommunista Szovjetunióhoz. Horthy egész kormányzása a „kisebbik rossz” mellé állásról szólt, mert olyan alternatíva, hogy „ jó”, sohasem létezett. Aligha lettünk volna a helyében és tudtunk volna olyan döntéseket hozni, hogy napjaink vészesen károgó politikusai ne szidnának minket még holtunkban is miatta.

Horthy ideája, a „régi, jól működő” Magyarországról ezer helyen kritizálható és kikezdhető. Horthy Miklós személye azonban kétségtelenül egy lelkiismeretére és legjobb belátására hallgató ember képét adja, akinek alighanem történelmünk legtöbb és legnehezebb politikai döntéseit kellett meghoznia. Mindezt úgy, hogy nem is volt politikus. Csak szimbólum, egy politikai termék. Ő maga egy egyszerű ember volt, remek katonai tehetséggel és pontosan ez is adta és adja sokaknak ma is Horthy báját és kelti csodálatát. De elsősorban szimbólum volt korában is, s evégett személye elkerülhetetlenül összeforrt egy rendszerrel és egy ideával, annak minden előnyével és minden jóvátehetetlen hibájával is.

Horváth Martin