Szabó Kornél- Mindendenki mindenkiért

„Az emberi lények csak úgy élhetnek értékes és harmonikus életet, ha képesek - az emberi természet korlátain belül - megszabadulni attól, hogy folyton az anyagi természetű vágyaik kielégítésére törekedjenek. Az igazi cél a társadalom szellemi értékeinek gyarapítása.”
Albert Einstein

A nyúl elfut, a vaddisznó támad, a kaméleon megtéveszt, a vakond elbújik és így tovább. Életünk és az életek védelméért mindent feláldozunk. Adott közösségben csak akkor beszélhetünk igazi önvédelemről, ha a magunké elé helyezzük mások védelmét. Igazán sikeres együttélés csak akkor valósulhat meg, ha visszatérünk eleink felfogásához és ismét felfedezzük mindannyian, hogy egyek vagyunk szellemileg és saját életünket is úgy tudjuk védeni, ha másokat is óvunk.

 Az ember egyedüli valós ellensége önmaga, a lélek EGO-ja mely éket ver szellemünk és tudatunk közé. Az önvédelem tehát ebből a szemszögből nem más, mint egy gyógyulási folyamat, mellyel visszatérünk egészséges korlátaink közé, s nem kívánunk mindannyian felsőbbrendűek lenni a többieknél.

Puszta anyagi szemlélettel az önvédelem jelenti a megelőzést és megtartást, a kezelést és helyreállítást.
Mikor kiborulunk a közösség kötőerejéből, azt jelenti, hogy elbuktunk a megelőzéssel, mely szellemileg nem más, mint egy helyes irányú felvilágosítás, visszaterelés, fizikailag pedig a helyiek által kialakított spontán rend mely alatt az egyénekre vonatkozó általános erkölcs és tisztesség értendő.

A legcélszerűbb megelőzési forma, ha egyszerre kezdődik el mindenhol a gondolkodás helyes mederbe térítése, így kizárva a későbbi nagyobb elnyomni próbáló megmozdulásokat.
A megtartás egész egyszerűen a következő generációk tradicionális szellemiségben való felnövekedését jelenti.

Szükséges, hogy mind testileg és szellemileg fejlesszük magunkat a cél védelméért.
Egyedül megdönthetetlen akarattal, megtörhetetlen testtel és egy közös céllal kezdhetünk bele a társadalom regenerációjába.
Az a nyomasztó valóság, hogy a legkevésbé sem haladunk arra amerre a logikánk vagy valódi érzelmeink vezérelnének. Egyszerűen a vesztünkbe rohanunk – a hangzatos közhellyel élve. A társadalmunk porig ég a szemünk láttára, ha nem kezdünk el egyénenként megváltozni és helyes mentalitással tekinteni az elkövetkezendőkre. Az aktuális történések remek alkalmat kínálnak rá, hogy mindenki megmutassa, legalább önmaga számára, a legjobb emberségét. Önmagunk számára kell a legjobbá válnunk és ezzel párhuzamosan érezhetővé válik a kollektív erkölcsi fejlődés is. Merjünk változtatni önmagunkon. Ha reális akarnék, lenni azt mondanám, hogy erre nincsen esély. De már rég nem állunk a realitások talaján. Azok az események, amelyek sodrában idejutott szellemiségünk, nagyon távol vannak a két lábbal a talajon álló természetes egyének gondolatvilágától. Aki itt pusztán a józan eszével próbálja átlátni a helyzetet csupán egy nagy kerítést fog találni szögesdróttal a tetején. Tudatosítanunk kell magunkban az érzéseinket és ítélkeznünk magunk felett, hogy helyes döntéseket hozhassunk.
Ha pedig mások sorsáról kell döntenünk, hagyatkozzunk imáinkra. Nem más emberek szavait kell gondolkodás nélkül elfogadnunk, hanem Őt, aki szól hozzád ha meghallgatod.
Ahhoz, hogy visszatérjünk a saját természetes életfolyamunkhoz, a folyónak ki kell öntenie, partra kell dobnia terhét, majd el kell apadnia és ismét elindulnia, hogy új élet fakadhasson benne.

„Mélységesen hiszek abban, hogy a szellem bölcsebb az értelemnél. A tudatunk tévedhet. De ami összeköti éltünket a Nagy Egésszel, az tévedhetetlen.”

                                              

                                                                                                                                         Szabó Kornél