Isten
megismerése, megértése közben az ember óhatatlanul is találkozik
ellentmondásnak tűnő következtetésekkel. Ilyen Isten mindenhatósága,
mindenttudása és az ember szabad akaratának összeegyeztetése.
Ha ugyanis
az ember szabad akarattal rendelkezik, tehát önmaga eldöntheti, hogy mikor és
mit akar, szeretne, akkor Istennek talán nem mindenben van hatalma? Ugyanis ha
Isten mindent tud, akkor azt is tudja, hogy az általa teremtett világban mi
történik, illetve fog történni. Márpedig Isten a világot egyszer megteremtette
és mivel a teremtett világban létező idő felett áll-, tehát időtlenségben van-
akkor egyszerre látja az egész teremtést, az elejétől a végéig. Ezt a számára
teljes és elejétől végéig elkészült teremtett világot pedig akkor, hogy is
lehetne benne élő emberként befolyásolni a szabad akaratunkkal? Ebből a
gondolatmenetből táplálkozik a determinizmus, vagyis a szabad akarat tagadása.
Bár ideig-óráig rám is hatással volt, ellenérveket keresni nem is olyan nehéz.
A szabad
akarat illúziónak való felfogása a keresztény körökben is gyakran hangoztatott
állítás képében jelentkezik, miszerint „minden előre megvan írva”, vagy a
Kálvini eleve elrendelés elve képében is megmutatkozik. Ha valóban minden eleve
elrendelt, akkor Isten mindent előre „belénk programozott” és ezt érezzük mi
szabad döntések sokaságának. Márpedig a Bibliában számos utalás van rá, hogy
szabad döntésképességgel, szabad akarattal rendelkezünk. Abban azonban biztosak
lehetünk, hogy döntésünkkel nem tudjuk meglepni Istent, hisz ő mindent tudó,
tehát előre tudja azt is, amit mi még nem( hisz idő felett állva a mi általunk
jövőben lévő történések számára ugyanolyan „jelenben” zajlanak). De hát akkor
még is hogyan lehetséges, hogy bármiféle szabad, önálló döntésünk legyen?
Először is, téves az az elképzelés, hogy Isten a
világot- az ő nézőpontjából-, egyszer teremtette elejétől, a végéig, még akkor
is, ha idők felett áll. A deisták gondolják csak úgy, hogy Isten egyszer
megteremtette a világot majd utána nem foglalkozik vele, mert úgymond „készen
van”. Isten a teremtéskor már eleve belekalkulálta, programozhatta a
teremtésbe, illetve az emberbe a szabad akaratot. Mert a teremtett világot
Isten szemszögéből sem úgy kell elképzelni (amennyire eltudjuk) mint egy
tárgyat, aminek van egyik vége és másik vége és egyszerre ezt az egészet
összebarkácsolta. Sokkalta inkább, mintha egy növényt ültetett volna, egy élő,
magától fejlődő, gyarapodó és növekvő dolgot. Ahogy mi sem tudjuk egy fa
ültetésekor, hogy hány ága és hány levele lesz, milyen szögben fog állni, de
tudjuk, hogy fa lesz. Ilyen mód Isten számára is a cél a lényeg mely a
teremtés végkifejlete, az, hogy az milyen úton, módon, kinek milyen döntései
árán megy végbe mondhatjuk így leegyszerűsítve, csak útközben derül ki. Isten
pedig minden egyes döntéshez a világban alkalmazkodik. Az, hogy idők felett áll
azt is kifejezi, hogy mindenkor, minden helyzetben jelen van. Jézus is azt
mondja: „Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom.”
Híres és sokat hallott ateista érvelés, hogy ha Isten
mindenható, akkor tud-e teremteni olyan követ, amit Ő maga sem tud felemelni?
Paradoxont próbál felvázolni azzal, hogy ha Isten mindenható, akkor képesnek
kell lennie ilyen követ teremteni, de ha nem tudja felemelni, akkor mégsem
mindenható. Illetve ha akkor nem tud teremteni ilyet, evidens, hogy nem
mindenható. Valójában esetünkben használhatjuk átírva ezt úgy is, hogy „képes
Isten teremteni olyan akaratot, amit Ő sem tud befolyásolni?” Nos, az
eredeti köves hasonlatra visszatérve, a válaszom egyszerű: igen. Miért is?
Először is Isten mindenhatóságát nem lehet külön kezelni mindent tudásától és
mindent átható szeretetétől. Ezek a tulajdonságai szigorúan együttesen
léteznek, külön nem. Így pedig Isten igenis képes olyan követ teremteni, amit Ő
maga sem tud felemelni, ha abban látja, tudja, hogy jó, vagy jó célt szolgál,
illetve eredményez. Ha ez valamely módon a tökéletességet szolgálja, tehát jó,
akkor képes rá. Ugyanez a helyzet tehát a szabad akarattal is. Isten olyan
akaratot adott az embernek, mely Tőle független. Mindezt azért, mert mindent
tudása révén tisztában van azzal, hogy a mindent átható szeretetet és a
tökéletességet szolgálja. De még csak nem is mondhatjuk, hogy ez Isten
mindenhatóságának rovására történik. Mert Isten akár képes saját
mindenhatóságának bizonyos aspektusaitól, részleteitől megfosztani önmagát,
hogy az az abszolút tökéletességet szolgálja. Így valóban részben Isten a
mindenhatóságát kivonta az emberből a szabad akarat létrehozásával, de ezzel
együtt nem támadt paradoxon a mindenhatósága tekintetében. Mert képzeljük csak
el, hogy mi megakarjuk magunkat fosztani egy eleve meglévő képességünktől
például az anyanyelvünk ismeretétől. Tudatosan, készakarva nem tudjuk
elfelejteni és nem megérteni az anyanyelvünket, mindenképp, ha látjuk, vagy
halljuk megértjük már. Isten ezzel szemben arra is képes, hogy egy örökké
adott, létező tulajdonságától bizonyos részben megváljon. Tehát Isten tudatos
„nem mindenhatósága” is, Isten mindenható jellegének ékes bizonyítéka.
Végezetül nem lehetünk biztosak abban, hogy a fent
említett módon történik-e a szabad akaratunk létezése Isten mindenható, tudó
mivoltával egyetemben. Istent nem szabad
deracionalizálni és lehúzni az emberi megértés szintjére. Ellenben kellő alázattal lehet ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel
foglalkozni, hogy próbáljuk feloldani az emberi tudatunkkal ellentmondásosnak
vélt felismeréseket. Ugyanis:
„Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot,
mert majd eltelnek vele. (Mt 5,6)”
Horváth Martin
mekkora baromság! Isten végtelenül gonosz és perverz módon gyötör bennünket, pedig ugyanennyi fáradtsággal jó is tehetne velünk
VálaszTörlés