2015. július 5., vasárnap

Tud-e teremteni Isten olyan követ amit ő sem tud felemelni?

Isten megismerése, megértése közben az ember óhatatlanul is találkozik ellentmondásnak tűnő következtetésekkel. Ilyen Isten mindenhatósága, mindenttudása és az ember szabad akaratának összeegyeztetése. 

Ha ugyanis az ember szabad akarattal rendelkezik, tehát önmaga eldöntheti, hogy mikor és mit akar, szeretne, akkor Istennek talán nem mindenben van hatalma? Ugyanis ha Isten mindent tud, akkor azt is tudja, hogy az általa teremtett világban mi történik, illetve fog történni. Márpedig Isten a világot egyszer megteremtette és mivel a teremtett világban létező idő felett áll-, tehát időtlenségben van- akkor egyszerre látja az egész teremtést, az elejétől a végéig. Ezt a számára teljes és elejétől végéig elkészült teremtett világot pedig akkor, hogy is lehetne benne élő emberként befolyásolni a szabad akaratunkkal? Ebből a gondolatmenetből táplálkozik a determinizmus, vagyis a szabad akarat tagadása. Bár ideig-óráig rám is hatással volt, ellenérveket keresni nem is olyan nehéz. 


A szabad akarat illúziónak való felfogása a keresztény körökben is gyakran hangoztatott állítás képében jelentkezik, miszerint „minden előre megvan írva”, vagy a Kálvini eleve elrendelés elve képében is megmutatkozik. Ha valóban minden eleve elrendelt, akkor Isten mindent előre „belénk programozott” és ezt érezzük mi szabad döntések sokaságának. Márpedig a Bibliában számos utalás van rá, hogy szabad döntésképességgel, szabad akarattal rendelkezünk. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy döntésünkkel nem tudjuk meglepni Istent, hisz ő mindent tudó, tehát előre tudja azt is, amit mi még nem( hisz idő felett állva a mi általunk jövőben lévő történések számára ugyanolyan „jelenben” zajlanak). De hát akkor még is hogyan lehetséges, hogy bármiféle szabad, önálló döntésünk legyen?

Először is, téves az az elképzelés, hogy Isten a világot- az ő nézőpontjából-, egyszer teremtette elejétől, a végéig, még akkor is, ha idők felett áll. A deisták gondolják csak úgy, hogy Isten egyszer megteremtette a világot majd utána nem foglalkozik vele, mert úgymond „készen van”. Isten a teremtéskor már eleve belekalkulálta, programozhatta a teremtésbe, illetve az emberbe a szabad akaratot. Mert a teremtett világot Isten szemszögéből sem úgy kell elképzelni (amennyire eltudjuk) mint egy tárgyat, aminek van egyik vége és másik vége és egyszerre ezt az egészet összebarkácsolta. Sokkalta inkább, mintha egy növényt ültetett volna, egy élő, magától fejlődő, gyarapodó és növekvő dolgot. Ahogy mi sem tudjuk egy fa ültetésekor, hogy hány ága és hány levele lesz, milyen szögben fog állni, de tudjuk, hogy fa lesz.  Ilyen mód Isten számára is a cél a lényeg mely a teremtés végkifejlete, az, hogy az milyen úton, módon, kinek milyen döntései árán megy végbe mondhatjuk így leegyszerűsítve, csak útközben derül ki. Isten pedig minden egyes döntéshez a világban alkalmazkodik. Az, hogy idők felett áll azt is kifejezi, hogy mindenkor, minden helyzetben jelen van. Jézus is azt mondja: „Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom.”

Híres és sokat hallott ateista érvelés, hogy ha Isten mindenható, akkor tud-e teremteni olyan követ, amit Ő maga sem tud felemelni? Paradoxont próbál felvázolni azzal, hogy ha Isten mindenható, akkor képesnek kell lennie ilyen követ teremteni, de ha nem tudja felemelni, akkor mégsem mindenható. Illetve ha akkor nem tud teremteni ilyet, evidens, hogy nem mindenható. Valójában esetünkben használhatjuk átírva ezt úgy is, hogy „képes Isten teremteni olyan akaratot, amit Ő sem tud befolyásolni?” Nos, az eredeti köves hasonlatra visszatérve, a válaszom egyszerű: igen. Miért is? Először is Isten mindenhatóságát nem lehet külön kezelni mindent tudásától és mindent átható szeretetétől. Ezek a tulajdonságai szigorúan együttesen léteznek, külön nem. Így pedig Isten igenis képes olyan követ teremteni, amit Ő maga sem tud felemelni, ha abban látja, tudja, hogy jó, vagy jó célt szolgál, illetve eredményez. Ha ez valamely módon a tökéletességet szolgálja, tehát jó, akkor képes rá. Ugyanez a helyzet tehát a szabad akarattal is. Isten olyan akaratot adott az embernek, mely Tőle független. Mindezt azért, mert mindent tudása révén tisztában van azzal, hogy a mindent átható szeretetet és a tökéletességet szolgálja. De még csak nem is mondhatjuk, hogy ez Isten mindenhatóságának rovására történik. Mert Isten akár képes saját mindenhatóságának bizonyos aspektusaitól, részleteitől megfosztani önmagát, hogy az az abszolút tökéletességet szolgálja. Így valóban részben Isten a mindenhatóságát kivonta az emberből a szabad akarat létrehozásával, de ezzel együtt nem támadt paradoxon a mindenhatósága tekintetében. Mert képzeljük csak el, hogy mi megakarjuk magunkat fosztani egy eleve meglévő képességünktől például az anyanyelvünk ismeretétől. Tudatosan, készakarva nem tudjuk elfelejteni és nem megérteni az anyanyelvünket, mindenképp, ha látjuk, vagy halljuk megértjük már. Isten ezzel szemben arra is képes, hogy egy örökké adott, létező tulajdonságától bizonyos részben megváljon. Tehát Isten tudatos „nem mindenhatósága” is, Isten mindenható jellegének ékes bizonyítéka.

Végezetül nem lehetünk biztosak abban, hogy a fent említett módon történik-e a szabad akaratunk létezése Isten mindenható, tudó mivoltával egyetemben. Istent nem szabad deracionalizálni és lehúzni az emberi megértés szintjére. Ellenben kellő alázattal lehet ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozni, hogy próbáljuk feloldani az emberi tudatunkkal ellentmondásosnak vélt felismeréseket. Ugyanis:

Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. (Mt 5,6)”

Horváth Martin

1 megjegyzés:

  1. mekkora baromság! Isten végtelenül gonosz és perverz módon gyötör bennünket, pedig ugyanennyi fáradtsággal jó is tehetne velünk

    VálaszTörlés